Dunántúli Napló, 1976. március (33. évfolyam, 60-90. szám)

1976-03-06 / 65. szám

2 Dunántúlt napló 1976. március 6., szombat nők köszöntése Disz­iinnepség a Péts városi Tanácson Kitüntetés, jutalmazás Hatvanhat évvel ezelőtt Koppenhágában a szocia­lista nőmozgalom kongresz- szusán egy lánglelkű asz- szony, Clara Zetkin javas­latára márcilis 8-át a nem­zetközi nömozgalom ünne­pévé nyilvánították. Ennek tiszteletére tegnap délután Pécsett, a városi tanács nagytermében ünnepi meg­emlékezést tartott a Haza­fias Népfront Baranya me­gyei és Pécs városi Bizott­sága a társadalmi1 és tö­megszervezetekkel közösen. Az elnökségben foglalt he­lyet Czégény József, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának titkára, Hegedűs Margit, a me- megyei párt-végrehajtóbizottság tagja, valamint a szovjet ven­dég nőküldöttség vezetője, ün­nepi beszédet Gergely László, a H:.iaíias Népfront Pécs vá­rosi Bizottságának titkára mon­dott. Többek között elmondta: az első nemzetközi nőnap óta sokat változott a világ, változ­tak a mi körülményeink is. A magyar nők az elmúlt 30 évben az egyenjogúság útján nagy utat tettek meg. Ebben jelen­tős állomás volt a Magyar Szo­cialista Munkáspárt nőpolitikái határozata, amely megfogal­mazta a nők politikai, gazda­sági, szociális helyzetével ösz- szefüggő társadalmi feladato­kat. Kiemelte: a dolgozó nők nélkül elképzelhetetlen lenne a fejlett szocializmus építésé­nek programján dolgozni. Ger­gely László beszédében szólt arról is, hogy vannak megol­dásra váró feladatok a nőpo­litikái célkitűzések megvalósí­tásában. Felhívta a figyelmet arra, hogy a gazdasági, társa­dalmi szervezeteinknek fel kell karolni a nők1 kezdeményezé­seit, bátran és következeteseb­ben kell népszerűsíteni a mun­kában élenjáró asszonyokat, lányokat. Lényeges, hogy a következő ötévben a tervezett bölcsődei és óvodai helyek megvalósuljanak, vagy a ter­vezettnél társadalmi összefo­Czégény József, a Baranya megyei Pártbizottság titkára a párt- bizottság nevében köszöntötte az ünnepség résztvevőit. Szakszervezet a tsz-ekben Megalakult a megyei előkészítő bizottság Megalakult a termelőszövet­kezetek szakszervezeti bizottsá­gát választó megyei előkészítő bizottság. A testület a MEDOSZ Baranya megyei Bizottsága mellett működik. A munkában részt vesz: a Baranya megyei Tanács mezőgazdasági osztá­lya, a KISZ Baranya megyei Bizottsága és a Termelőszövet­kezeti Szövetség, Az előkészí­tő bizottság felmérte a megyé­ben lévő termelőszövetkezetek­ben foglalkoztatott alkalmazot­tak létszámát és megállapítot­ta, hány helyen indokolt a szakszervezeti választott szervek létrehozása. Megtartották a vá­lasztási területfelelősök tájékoz­tatását a választások előkészí­tése és lebonyolítása céljából. Forradalmi ifjúsági napok — 1976 Gaxdag tavasz KISZ-fiataloknak, úttörőknek Sajtótájékoztató a KISZ megyei bizottságán — A KISZ IX. kongresszusá­nak előkészítéseként sokszínű rendezvénysorozattal zajlanak le az 1976-os forradalmi ifjúsá­gi napok — mondta a tegnapi sajtótájékoztatón Szőke Attilá- né, a KISZ Baranya megyei Bi­zottságának titkára. — A három történelmi évfordulóról idén is a szocialista hazafiság, a pro­letár internacionalizmus és a forradalmiság jegyében emlé­kezünk meg. Kevesebb töme­ges rendezvényt készítünk elő, gással több létesüljön. A je­lenlegi terheken csak úgy lehet és kell is könnyíteni, ha bővül­nek a szolgáltatások, ha keve­sebb időt igényel a háztartás fárasztó munkája. Befejezésül köszönetét mon­dott a nők helytállásáért, nagy­szerű munkájukért. A Nemzetközi Nőnap 66. év­fordulója alkalmából a tegnapi ünnepi ülésen az MSZMP Bara­nya megyei Bizottsága nevé­ben, Czégény József megyei titkár köszöntötte Baranya me­gye és Pécs város nőtársadal­mát és munkájukhoz, eredmé­nyeikhez további sikereket kí­vánt. Az ünnepi ülésen felszólalt a szovjet vendég nőküldöttség ve­zetője is, aki szívből köszönte a meghívást. Az ünnepség a Széchenyi Gimnázium vegyes­kórusának műsorával fejező­dött be. A Nemzetközi Nőnap alkal­mából ünnepi nőbizottsági ülést tartott tegnap a Hazafias Nép­front Baranya megyei Bizottsá­ga. Köszöntőt, dr. Hazafi Jó­zsef, a Baranya megyei Tanács vb titkára mondott. Balogh Ist- vánnét és Kovács Dezsőnél munkája elismeréséül jutalom­bán részesítették. A Hazafias Népfront Pécs városi Bizottságán, dr. Pilasza- novich Imre elnök köszöntötte a népfront körzeti bizottságai­nak női elnökeit és a városi népfront aktíváit. Gadó Ferenc- nének és Kovács Jánosáénak ajándékot nyújtott át. A Vöröskereszt Pécsi járási vezetősége a nőnap alkalmá­ból a családi lap terjesztőit, továbbá a gazdasági és vér­adónapi feladatokban közre­működőket köszöntötte. Beszé­det, dr. Réder Ferenc főorvos mondott. Tatai Katalint, a 60. ABC áruház vezetőjét, a Baranya megyei Élelmiszerkereskedelmi Vállalat dolgozóját a belke­reskedelmi miniszter, a Belke­reskedelem kiváló dolgozója kitüntetésben részesítette. N. I. Vendég­látós fiatalok vetélkedője Harkányban Mi jellemzi a jó pincért? Vörös és napsárga orchi­deákkal, nárcjszok és szegfűk színével harmonizálnak a ne­mes porcelán terítékek a har­kányi Napsugár étteremben. Csendes megbeszéléssel végzi munkáját a zsűri, étlapokról faggatják a versenyzőket, leül­nek a teríték mögé, bírálják a terítéseket; Szakácsok, cuk­rászok, felszolgálók mérik ösz- sze tudásukat két napon ke­resztül Harkányban, az V. Du­nántúli Ifjú Vendéglátóipar! Szakmunkások vetélkedőjén. Az összetett versenyben döntő szempont lesz a felszolgálás életszerűsége. A vizsgadrukkot nem számolhatja be a szigorú zsűri, melynek tagja Dániel Gergely is, a Magyar Szaká­csok és Cukrászok Szövetsége titkára, aki az eddigi vetélke­Egy csomag egy autóbusz Korszerűsíti gyártmányát a farostlemezgyár A bútoripar, a járműgyártás, vagy akár a metróépítés nélkü­lözhetetlen hazai anyaga a Mohácson készülő farostlemez, amiből minden esztendőben többet, idén nyolcvanhárom­ezer tonnát állítanak elő a Du- na-parti üzemben. A mennyiség növelésén és a választék bővítésén túl most újabb igénnyel jelentkeznek a vásárlók. Mégpedig egyre in­kább „alkatrészeket” azaz mé­retre szabott lemezeket szeret­nének venni. Ennek kettős elő­nye van. Termelékenyebb mun­kával csak össze kell szerelni, másrészt a feldolgozónál nem keletkezik szabási hulladék. A Farostlemezgyár rendelke­zik azokkal a különleges vágó­szerszámokkal, fűrészekkel, amelyekkel ez a kívánság is teljesíthető. Kísérlet céljából el­sőként az Ikarus Karosszéria és Járműgyár rendelt kétezer da­rab, méretre szabott dokorle- mezt autóbuszok belső borítá­sához. A végleges megoldás az „egységcsomag", vagyis egy autóbusz teljes belső borí­tólemeze egy csomagban jus­son el a feldolgozóhoz. A má­sik partner a Jászberényi Hű­tőgépgyár, amely a hűtőszek­rények tetejét kívánja „készen" megvásárolni Mohácsról. Az egységcsomagban szállított fa­rostlemez mozgatása is korsze­rűbben, konténerrel megoldha­tó. A Farostlemezgyár foglalko­zik feldolgozó üzemének fej­lesztésével. Ha ugyanis hely­ben szabják a lemezeket, a legkisebb darab is jó „valami­re", az anyagveszteség szinte minimális. Munkábon a zsűri. Előtérben a pécsiek versenyasztala. dók tapasztalatait így össze­gezte : — Irányt adnak ezek a vetél­kedők a hétköznapok vendég­látására. Ilyennek kellene len­ni a mindennapoknak is, hi­szen fontos szempontunk, hogy olcsón, nagy mennyiségben beszerezhető alapanyagokból kell olyan ételeket készíteni, melyek megfelelnek az egész­séges táplálkozás követelmé­nyeinek és természetesen a magyar ízlésnek. Kilenc dunán­túli megye 5-5 fős csapata vesz részt ezen a szakmai ün­nepélyen, örvendetes, hogy ta­pasztalatokat gyűjtenek, bará­ti kapcsolatok alakulhatnak ki közöttük. Elmondhatjuk, hogy évről évre finomodik a verseny, emelkedik a színvonal. Egyöntetű a vélemény, hogy a Napsugár minden szempont­ból megfelel az ilyen rendez­vénynek. Hirdi Béla, konyhafő­nök jókedvűen osztogatja ta­nácsait a tágas konyhában sür­gölődő versenyzőknek. — Mindegyikük szakember — mondja elismerően. Ráadásul érdekes tájjellegű ételeket ké­szítenek. A veszprémiek például pacalsalátát, vincellérlevest, ra­kott bélest és kukoricapudingot szolgálnak majd fel. Utolsó simítások a megterí­tett asztalokon, mielőtt a zsűri ideér a szombathelyi Isis étte- lem felszolgálójától, Horváth Ernőtől kérdezem, mi jellemzi a jó pincért? — A szakmának kell élni és szeretni a vendéget. Úgy kell bánni mindenkivel, mintha ked­ves, jó lismerősünk lenne. Ha türelmetlen, nekünk kell enged­nünk, akkor a vendég is meg­nyugszik. A vetélkedő ma délután ér véget. A fiatalok tapasztalat- cseréjén, a szépet, jót alkotás örömén túl, nekünk vendégek­nek talán az lesz a hasznunk belőle, hogy kedves, előzékeny pincérek szolgálnak ki bennün­ket, akiknek megegyezik a vé­leményük a szombathelyi ver­senyzőével. Hárságyi Margit Tsz-vezetők tanácskozása Szigetváron A múlt heti megyei vezető­képző folytatásaként egy járás mezőgazdaságának helyzetét, eredményeit, gondjait, és fel­adatait vitatták meg tegnap — pénteken - délelőtt Szigetvá­ron, a tanács járási hivatalá­nak klubjában, a termelőszö­vetkezetek elnökei, főagronó- musai, főkönyvelői és jogtaná­csosai a járás vezetőivel. A megszokott értekezletforma he­lyett klubrendezvény-szerűen, kötetlenül beszélgettek olyan fontos kérdésekről, mint a mó­dosított közgazdasági szabály­zók várható hatása a sziget­vári járásban vagy a törvé­nyességi vizsgálatok tapaszta­latai a járás termelőszövetke­zeteiben. A megnyitót Pilisi János, a Baranya megyei Tanács sziget­vári járási Hivatalának vezetője tartotta. Meghívott előadóként dr. Faludi László, a PM Bevé­teli Igazgatósága megyei be­vételi hivatalának vezetője adott tájékoztatót a szabály­zókról. A törvényességi vizsgá­latok tapasztalatairól Kozári József, a járási hivatal élelmi­szergazdasági és kereskedelmi osztályának vezetője számolt be a résztvevőknek. Erősödött a törvényesség, javult az ügy­vitel, az ügyirat-kezelés rend­je, a 'bizonylati fegyelem a járás termelőszövetkezeteiben — mutatott rá, de egyes tsz- ekben még mindig sok e té­ren a pótolni való. A sikeres kis csoportos fó­rumon a gazdasági vezetők üzemenként beszélhették meg gondjaikat, práblémáikat a já­rás vezejpivel. viszont alapszervi szinten és a klubokban minél több fiatalt akarunk megmozgatni. Rendez­vényeink sokrétűsége ezt a célt szolgálja. Március 13-án kezdődnek a FIN rendezvényei és április 10- én, a KISZ Baranya megyei küldöttértekezletének előestéj jén érnek véget. Vitafórumokat rendeznek, amelyen a forra- dalmisóg, a szocialista élet­mód kérdéseit vitatják meg. Vitakörökön Osztrovszkij: „Az acélt megedzik” c. regényének ma is érvényes tanulságait elemzik. Nemzedéki találkozó­kat rendeznek — az első Pé­csett az Ifjúsági Házban lesz —, amelyek veteránok, mai veze­tők és KISZ-fiatalok párbeszé­dei lesznek. Az ifjúság arról ad számot, hogyan sáfárko­dott mindazzal, amit az elő­döktől kapott. A FIN jelentős eseményei lesznek az új KISZ- tagok foqadalomtételi ünnepsé­gei. Két alkalommal nagy tár­sadalmi munkaakciót szervez­nek. Március 27-én városokban és falvakban a „Fiatalok lakó­helyük szépségéért" akció ke­retében mozgósítják a fiatal­ságot, április 10-én pedig kommunista műszakot tartanak. Mindenütt gazdag műsorral kö­szöntik a fiatalok a küldöttér­tekezleteket, s a megyei kül­döttértekezlet köszöntésének gondolata hatja át április 10- ét, a megye ifjúságának nap­ját. A FIN rendezvényei sorá­ban sportesemények, divatbe­mutató, kulturális programok szerepelnek, s e napon nyitják meg a Petőfi filmszínházban az ifjúsági filmhónapot. Este nagy­gyűlés lesz a Széchenyi téren, utána ifjúsági bál. A FIN egyéb rendezvényei közül említést érdemel a „há­rom lépcsős" ifjúsági könyvhét. Az elsőt március 9-16. között rendezik meg, s a könyvsláger Az acélt megedzik lesz. A pa­vilonokban iFíN-emblémós tri­kókat, kendőket is árúsítanak. A FIN idején több ifjúsági té­májú filmet vetítenek a megye mozijaiban. Folyik a kongresz- szusi munkaversenybe beneve­zett mintegy 190 kollektíva ne­mes vetélkedése, az ifjúsági klubok pedig a „Kongresszusi klub” címért versengenek. A FIN keretében bonyolítják le március 19—28. között a megyei Ifjú Gárda napokat, március 20-21-22-én pedig az egyete­mi-főiskolai kulturális napokat. Vér László, a Baranya me­gyei úttörő-vezetők tanácsának elnöke az úttörő-mozgalom me­gyei jubileumf—-eseményeiről adott tájékoztatást. Az „Őriz­zük a lángot" jelszó jegyében már készülnek a csapatok az évforduló megünneplésére. A nagyobb rendezvényekre ez­után kerül sor. Március 17-én tudományos-technikai úttörő szemle lesz a Karikás Frigyes utcai iskolában. Április 25-27- én megyei művészeti szemle az úttörő színjátszók és népi táncosok részére. A „Három­szor lobban a láng" címmel induló országos játékban a ba­ranyai úttörők is részt vesznek: a KISZ kongresszus tiszteletére induló őrjárat keretében gyűj­tést, társadalmi munkát foly­tatnak; a JR-30 jelű jubileumi riadóval meglepetést tarto­gatnak az úttörőknek; „játsz- szunk együtt” jeligével pedig úttörők, szülők és pártfogók kö­zös játékára kerül sor. Május­ban lesznek a járási-városi út­törő-találkozók, a megyei út­törő-találkozót pedig május 29— 30-án tartják mintegy 1400 résztvevővel, a megyében azonban még tízezernél több úttörő vesz részt különböző rendezvényeken. A VII. országos úttörő-találkozón Baranyát 150 küldött képviseli.

Next

/
Oldalképek
Tartalom