Dunántúli Napló, 1974. december (31. évfolyam, 329-357. szám)
1974-12-17 / 345. szám
u Dunántúlt napló 1974. december 17., kedd HÍREK 1974. DECEMBER 17 KEDD Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából LÁZÁR nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 7.27 — nyugszik 15.54 órakor. A Hold kél 9.38 — nyugszik 19.51 órakor. Szabó Károly S zázötven évvel ezelőtt, 1824. december 17- én született Köröstarcsán — és 66 éves korában, 1890-ben halt meg — Szabó Károly történész, bibliográfus, akadémikus. Diákéveit a debreceni kollégiumban töltötte, majd Késmárkon jogot hallgatott. Ugyanitt lett joggyakornok, később pedig Pozsonyban táblai jegyző. 1845-ben ügyvédi oklevelet szerzett. A következő évben beiratkozott a fiumei tengerészeti tanfolyamra. Később — Tol- dy Ferenc irányításával — egy magyar Írói életrajzgyűjteményen, valamint a Magyar Tudósok Tárán dolgozott. Részt vett a szabadságharcban is, ahol főhadnagyi rangot ért el. Az 1850—55-ös években gróf Teleki Józsefnek segédkezett A Hunyadiak kora Magyar- országon cimű nagy mű megírásában; az öt kötetből négyet Szabó rendezett sajtó alá. SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Don Juan (este 7 órakor) Törzs-bérlet. Kamaraszínház: Csudakarikás (du. 3 órakor) I Olympia Eszpresszó: „Plútó és a többiek”. Nyitva 22—04 óráig. HANGVERSENY * Liszt-terem: Középiskolai zenekari bél let 2. hangversenye. Pécsi Filharmonikus Zenekart vezényli: Nagy Ferenc (du. 18 órakor) MOZI Park: Tibbs és a szervezet (f4. hná, 8) Kossuth: Tibbs és a szervezet (hn10, 12, f7, hn9) Hintónjáró szerelem (f3, f5) Fekete Gyémánt: Neretvai csata I., II. (6) Jószerencsét: Ketten egy lányért (5, 7) Rákóczi: Ne hagyd magad, Pitkin! (5. 7) Kodály K. O.: Száguldás a semmibe (6) Május 1.: Bűntény a Via Venetón (fó) Boly: Ha . . . (7) Harkány: Utazás a Nap túlsó oldalára (7) Komló, Május 1.: Minden nap más gyereke (4) Macskc^ játék (6, 8) Komló, Zrinyn Pókháló (4, 6) Mohács: Illatos út a semmibe (6, 8) Pécsvá- rad: Apacsok (7) Sellye: A mesterdetektív (7) Siklós: Magas szőke férfi felemás cipőben (7) Szigetvár: Közelharc férfiak és nők között (6) Makra (8) Várható időjárás kedd estig: a Dunántúlon változóan, máshol erősen felhős, párás idő, inkább csak keleten helyenként havasesővel, havazással. Kedden nyugaton is megnövekvő felhőzet, elszórtan ^havazással, havasesővel. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: általában 0—mínusz 5, északkeleten mínusz 5—mínusz 9, legmagasabb nappali hőmérséklet 0, plusz 5 fok között. Távolabbi kilátások péntek reggelig: időnként borultságig növő felhőzettel, többfelé újabb eső, havaseső, havazás, változékony, szeles idő. Legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: mínusz 4—plusz 2 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 1—plusz 4 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 60 százalékán várható. — Népfront est. Ma 18 óraikor Pécsett, a KIOSZ székház (ifjúsági klubjában Sági Sándor, a HNF megyei Bizottságának tagja az ifjúságpolitikai feladatokról tart kötetlen beszélgetést. — A Minisztertanács népesedéspolitikai határozatában elrendelt családi életre nevelés kísérleti oktatásának -megkezdése előtt a pécsi Építők úti ált. iskolában december 16-tól 19-ig, a Janus Gimnáziumban 17-én, a szülők részére tájékoztatást adnak arról, hogy a tanév -második felében e téren milyen oktatásban részesülnek a gyermekek. — Eszmélet címmel ünnepi irodalmi estet rendeztek tegnap délután a meszesi József Attila Művelődési Ház fennállásának 10. évfordulóján. — Jubileumi kórushangverseny. Vasárnap nagysikerű jubileumi kórus- hanqversenyt rendeztek Siklóson, a Művelődési Központban. A műsorban fellépett az I.—II. számú Általános Iskola és a gimnázium kama-rakórusa, a szövetkezetek kórusa, valamint a Siklási Zeneiskola énekkara. — A Magyar Vöröskereszt meqhívására dr. Kiril Ignatov, a Bolgár Vöröskereszt elnöke vezetésével hétfőn küldöttség érkezett hazánkba. — A Fészek Művészklubban megkezdte tanácskozását a nemzetközi színházi kollokvium, amelyet a nemzetközi színházi intézet (ITI) szervezett a drámaíró és a színpadi alkotás kapcsolatáról. — Helyreigazítás, a szombati és vasárnapi számainkban tévesen szerepeltettük az OTP mohácsi fiókjának rövidített pénztári szolgálatát. Helyesen: a mohácsi fiók XII. 20-án és 23-án, a pécsváradi fiók XII. 16—20-ig, naponta csak 8—12 óráig tartanak nyitva. (x) — A DIFK megalakulásának 14. évfordulója alkalmából az Országos Béketanács elnöksége táviratban köszöntötte pa rtn-er- sze rvezetét. — Dr. Kocsis József kohó- és gépipari miniszter- helyettes vezetésével hétfőn küldöttség utazott a csehszlovák—-magyar vas- kohászati gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési állandó munkacsoport IV. ülésére. ♦ Esküvő PERENCZ EDIT és KASZÁS LAJOS ezúton értesítik minden kedves ismerősüket, hogy 1974. december 21-én, 16.00 órakor házasságot kötnek a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2.). 30 éves a Dunántúli Napló Baranya „legöregebb csecsemője”. Erb János rajza — SZOT-küldöttség utazott hétfőn a jugoszláv szakszervezetek VII. kongresszusára Gál László titkár vezetésével. — FOLYTATÁSOS regényünk anyagtorlódás miatt a mai lapból kimaradt. — A politikai könyvnapok Baranya megyei megnyitóját az MSZMP Mohács Városi és Járási Bizottsága, valamint a Kossuth Kiadó Baranya megyei kirendeltsége rendezésében december 18-án délután négy órakor tartják meg Mohácson, a Kossuth Filmszínházban, ahol könyvkiállítás nyílik. — Áramszünet lesz f. hó 17. és 18-án, 7—16 óráig a Deák Ferenc u. és a Homoktető területén. (x) — Elveszett szombaton folyó hó 12-én a Megyeri úton, reggel 6 óra tájban egy vásározó ponyva. Kérjük a becsületes megtalálót, jutalom ellenében Kertváros, Csalogány út 5. sz. alatt adja le. (x) ♦ Kórházi felvételes ügyeletek Gyermekgyógyászat: minden- napos felvételi ügyeletek gyér- mekbélbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika. Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek részére páratlan napokon POTE Gyermekklinika, páros napokon Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Belgyógyászat: Megyei Kórház. Sebészet, traumatológia: Honvéd Kórház. Égési sérülések : Honvéd Kórház, gyermekek esetében: Gyermekklinika. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. A telefonnál Kedves Olvasóink ma, kedden délután 4-től 6 óráig az életvezetési kultúrával (továbbtanulás (iskola, felkészülés), szakmák, orvosegészségügyi, pszichológiai, pályakorrekció stb.) kapcsolatos kérdésekkel fordulhatnak vendégeinkhez. A kérdésekre Schmidt Károly, a Baranya megyei Pályaválasztási Tanácsadó Intézet igazgatója, dr. Várkonyi Amália orvos, Szatori Ferenc pszichológus, Révész Mária és Nágel Lajos, a Baranya megyei Tanács V. B. művelődésügyi osztálya tanulmányi felügyelői, Stelcz István, a Pécs város Tanácsa V. B. művelődés- ügyi osztálya tanulmányi felügyelője, Albert László, a B. m. Tanács munkaügyi osztály ifjúsági főelőadója, Kovács Ferenc őrnagy, a B. m. Hadkiegészítési és Területvédelmi Parancsnokságtól, Kovács Dezső és Herbert János, a B. m. PTI csoportvezetői adnak választ. A 10-057-es telefonszámon várjuk hívásukat. — Fehérnemű bemutató. A legújabb férfi ingeket és női fehérneműket mutatták be december 16-án Pécsett, a Komara- színházban a MERUKER és a Budapesti Divatáru Nagykereskedelmi Vállalat rendezésében megtartott divatrevűn, mélyen többek között az Opera- ház táncosai is közreműködtek. — Iskolai büfét alakított ki társadalmi munkában Pécsett, a Gyárvárosi Általános Iskolában, a Pécsi Hőerőmű Vállalat három szocialista brigádja. A munka értéke több mint húszezer forint. — Új típusú rúdszigetelők gyártását kezdték meg december 16-án Pécsett, a Porcelángyárban. A későbbiekben a tervek szerint mintegy hetvenezer darabot készítenek hazai rendelésre, melyet a 20— 35 kilovoltos távvezetékeknél használnak fel. — Közúti és vasúti fékalkatrészek gyártását kezdték meg a Pécsi Fémipari Vállalatnál a Szerszámgépipari Művek székesfehérvári köszörűgyárával kötött kooperáció keretében. A későbbiekben majd komplex fékegységeket is készítenék. — A Statisztikai Kiadó Vállalat új kiadványa: Az építőipari árak alakulása, 1973. — Még egy lehetőség! Tiszta gyapjúszövet és terlisz- ter maradékvásár centis árban — ahány centi, annyi forint, — a Pécsi ÁFÉSZ Hal téri ruházati boltjában. (x) — Gondoljon az ajándékozásra! A Pécsi ÁFÉSZ műszaki boltjában kicserélheti használt mosógépét, centrifugáját, hűtőszekrényét, porszívóját és televízió készülékét újra. Most cseréljen, most érdemes! Pécs, Rákóczi út 53. Teelfon: 10- 471. (x) — 1974. december 1-én 10 db kecske elveszett. A becsületes megtaláló, jutalomban részesül, ha címemen értesít. Tankovics János, Abaliget. — Női bundák és kabátok 20—40 százalék árengedménynyel kaphatók, Pécs, Sallai u. 6. sz. (x) IBUSZ szilveszter a harkányi Szigeti csárdában. Részvételi díj: 200,— Ft. Jelentkezés: XII. 18-ig az IBUSZ pécsi irodájában, Pécs, Széchenyi tér 8. Gépkocsik előjegyzési sorszámai A múlt héten 7281 gépkocsit adott át a MERKUR új tulajdonosaiknak. Ebből legtöbbet, 3390-et Skoda 100 típusból adtak ki. A gépkocsik előjegyzési sorszámai a következők: Trabant Limousine (Budapest) 70 102, Trabant Limousine (Győr) 68 588, Trabant Combi 12 342, Trabant Limousine Hycomat 2667* Wartburg Limousine 26 778, Wartburg de Luxe 24 758, Skoda 100 60 730, Skoda 100 L (Budapest) 5237, Skoda 100 L (Győr) 1370, Skoda 110 L (Budapest) 4558, Skoda 110 L (Győr) 769, Skoda Coupé 704, Moszkvics 412 35 395, Polski FIAT 1500 9685, Zaporozsec 21 246, Zsiguli (Budapest) 63 525, Zsiguli (Debrecen) 22 747, Zsiguli Combi 5731, Dácia 4391. ♦ — Beszámoló és veze- töségválasztó közgyűlést tartott vasárnap Pécsett a Fegyveres Erők Klubjában a fegyveres testületek nyugdíjasainak klubja. Jelen volt a közgyűlésen Megyaszai József, a Megyei Pártbizottság osztály- vezetője, s ott voltak a pécsi katonai alakulatok parancsnokai is. i04-05-07 Lakástűz. Ágyneműk, bútorok, berendezési tárgyak fogtak tüzet tegnapra virradó éjszaka Varga István egerági lakos Ipolyság utcai lakásában. Az eddig ismeretlen okok miatt keletkezett, tízezer forint kórt okozó tüzet a helyi önkéntes tűzoltók oltották el. * Tűz ütött ki vasárnap a kora délutáni órákban Komlón, Nerger Mária Sallai utcai lakásának előszobájában. Ruhák, lábbelik és az ajtó egy része égett. A tűz keletkezési okát vizsgálják. * Ittasan vezette személy- gépkocsiját tegnap, Szent- lőrinc félé haladva a 6- os úton Mikó Jenő 36 éves pécsi lakos. A jeges úton megcsúszott a gépkocsi és az árokba borult. A vezető, valamint utasa, Bauer László, 17 éves pogányi fakos könnyebben megsérültek. ♦ — A VOLÁN 12. SZ. VALLA- LAT értesíti az utazóközönséget, hogy a Kaposvár utcai és Surányi úti gázvezeték fektetési munkálatok miatt a 33- as járatok 1974. december 18- án, szerdán 8.00—16.00 óráig az alábbi útvonalon közlekednek mindkét irányban: Kossuth tér—Hunyadi út—Pálos templom—Kalinin út—Tettye. Az eltérés időtartama alatt a 33-as járatok a Damjanich utcai és Petőfi ház megállókat nem érintik. RÁDIÓ ' M ■::rr II ISOR EL.EVÍZIÓ PETŐFI RÁDIÓ RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 8.22: Nóták. 9.00: Harson a kürtszó! 9.35: Beethoven: F- dúr gordonka-zongora szonáta. 1Ő.05: Iskolarádió. 10.35: Romantikus zene. 11.49: Nemes Nagy Ágnes versei. — 12.35: Melódiákoktól. 13.45: Törvénykönyv. 14.00: Gyíkocska. Mesejáték (ism.). 14.47: Éneklő Ifjúság. 15.10: Nyúl István együttese játszik. 15.24: Rádióiskola. 16.00: A világ- gazdaság hírei. 16.05: Miről írnak az üzemi lapok? 16.15: Schumann: Bécsi karnevál. — 16.40: Váci Mihály élete és költészete. I. rész. 17.05: Régi híres énekesek műsorából. 17.35: Üj módszerek a belgyógyászatban. 17.50: Az év legjobb tánczenei felvételeiből. — VI. rész. 18.30: A Szabó család. 19.25: Zenekari muzsika. 19.55: A legutolsó nap. Borisz Vasziljev kisregénye rádióra alkalmazva. 21.00: Töltsön egy órát kedvenceivel. — 22.30: Verbunkosok, népdalok. 23.15: Arabella. Részletek Richard Struss operájából. 0.10: Pal Joey. Részletek Rodgers filmzenéjéből. 8.05: Századunk zenéjéből. — 9.03: Daljátékokból. 9.53: Könyvek, tájak, emberek. — 10.00: A zene hullámhosszán. 11.45: Létezik-e hatodik érzékszerv? 12.00: Mezők, falvak éneke. 12.20: Kórusok, hangszerszóló. 13.03: Mefistofele. Részletek Boito operájából. — 14.00: Kettőtől hatig ... — 18.10: A magyar kultúra Jugoszláviában. 18.41: A Gyermekrádió új zenei felvételeiből. Ibert: Kis szvit 15 képben. 19.01: Irószobám. Hidas Antal vallomása (ism.). 20.28: Fehér Sándor népi zenekara játszik. 21.07: Páholyból. Beszámolók, tudósítások a köny- nyű múzsa otthonából. 22.00: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Esti hangvereny olasz zeneszerzők müveiből. 23.15: Könnyűzene Lendvai Kamilló szerzeményeiből. 3. MŰSOR 18.10: Iskolarádió. 18.25: Britten: Változatok és fúga egy Purcell-témára. 18.43: Beat Varsóból. 19.00: Schumann: Spanyol szerelmi dalok. 19.20: Külföldi tudósoké a szó. — 19.35; Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Gabos Gábor zongoraestje. Közben: kb. 20.38: Petőfi Sándor versei. Kb. 20.55: A hangversenyközvetítés' folytatása. Kb. 21.30: Operakettősök. 22.15: A Rádiószínház bemutatója. Crue- land. Hubert Wiedfeld hangjátéka. PÉCSI RÁDIÓ 17.30: Műsorismertetés, hírek. 17.35: Könnyűzene — változatokkal. 18.00: Régi falu — új emberek: Babarc. Riporter Hídvégi József. 18.15: A Hal József általános iskola kórusa népdalokat énekel. Kísér Dö- römböző Géza és népi zenekara. 18.30: Dél-dunántúli híradó. 18.45: Dzsessz. 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor: Az Ifjúság hullámhosszán. Zenés ifjúsági műsor. — Hírek. — 19.30: Német nyelvű műsor: Hírek, események. — Építők télen. Riport. — Hallgatóink kérésére. Zenés műsor. 20.00: Műsorzárás. MAGYAR TV 3.05: Matematika (ált. isk. 5. oszt.). 9.00: Énekeljünk együtt! 9.05: Környezetismeret (ált. isk. 4. oszt.). 9.55: Történelem (ált. isk. 5. oszt.). 13.35: Matematika (ism.). — 14.30; Énekeljünk együtt! (ism.). 14.35: Környezetismeret (ism.). 15.26: Történelem (ism.). 17.03: Hírek. 17.15: Síppal, dobbal, énekszóval... Látogatás Óbudán. 17.55: Az öröklődés titkai. Vili. rész. ,,Az ember, ha egykor ellesi, vegykonyhájában szintén megteszi”. 18.40: Játék a betűkkel. 18.05: Reklámműsor. — 19.15: Esti mese. 19.30: Tv- híradó. 20.00: A. napsugár nyomában. Ismeretterjesztő filmsorozat. XII. rész. Legtávolabb a napsugártól. 20.30: Electra. Tragoedia magyar nyelven, az Sophocles Elect- rájából, Pesti Bornemissza Péter deák által. Az előadás előtt Mészöly Dezső mond bevezetőt. 22.15: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 20.00: MÉG EGYSZER! Ismétlés a novemberi műsorokból. 20.01 : Ida. Szép Ernő egyfelvonásosa. Krémes. Szép Ernő egyfelvonásosa. 21.05: Tv-híradó 2. 21.25: Két színész egy szerep. A revizor c. Gogol-ko- média polgármester szerepében Kállai Ferenc és Kirill Lavrov Leningrádban illetve Budapesten. JUGOSZLÁV TV 9.50: A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság Szak- szervezeti Szövetsége VII. kongresszusának megnyitása (közvetítés). 15.15: Magyar nyelvű tv-magazin. 16.40: Tudósítás a VII. kongresszusról. 17.30: Tudományos ismeret- terjesztő film. 18.15: A muzsika és muzsikusok portréi. 18.45: A felismerés pillanata, 20.00: Szemtől szembe. 20.50: Hogyan kezdtem el a II. világháborút. 22.15: Tudósítások a VII. kongresszusról. 2. MŰSOR 20.00: Zenei adás. 20.50: Bányászok, kenyér kilenc héjjal. 21.05: Huszonnégy óra. 21.55: Szabadegyetem. A Baranyában tartózkodó Ivan Andrejevet, a Bolgár Kommunista Párt Szliven megyei Bizottságának tagját, a „Georgi Kirkov” Ismeretterjesztő Társulat megyei elnökét és Atanasz Andrejev Be- lomorovot, a „Georgi Kirkov" Ismeretterjesztő Társulat Szliven városi titkárát tegnap — hétfőn — délután fogadta Bocz József, a Baranya megyei Pártbizottság titkára. A megbeszélésen a két megye kulturális kapcsolatainak .bővítéséről tárgyaltak. A vendégek délután Rajnai Józsefnek, a megyei pártbizottság osztályvezetőjének kíséretében Mohácsra látogattak. Fock Jenő, a Miniszter- tanács elnöke hétfőn hivatalában fogadta Soth Pethrasi-t, a laoszi ideiglenes nemzeti egységkormány gazdasági és tervezésügyi miniszterét, a szívélyes baráti légkörű eszmecserén részt vett Bor- bándi János, a Miniszter- tanács elnökhelyettese is. Az Országos Környezet- védelmi Tanács — az OKVT — hétfőn az Építésügyi- és Városfejlesztési Minisztériumban megtartotta alakuló ülését, amelyen elfogadta a tanács és elnökségének, valamint a tanács titkárságának ügyrendjét. A Minisztertanács határozata és az elfogadott ügyrend afapján a két tanácsülés között felmerülő sürgős ügyeket az elnökség intézi. Az OKVT elnöke Bondor József építésügyi- és városfejlesztési miniszter. Lapzárta Hétfőn Pozsonyban megkezdődött Karakas László magyar munkaügyi miniszter, Michal Stancel csehszlovák szövetségi munka- és szociálisügyi miniszter, valamint Kro- csány Dezső szlovák munka- és szociálisügyi miniszter kétnapos tanácskozása. Csehszlovák részről tájékoztatták a magyar küldöttség tagjait a szlovákiai népgazdaság fejlesztésének hatodik ötéves terve előkészületeiről, Karakas László pedig részletesen ismertette a magyar népgazdaság fejlődését. * Makariosz ciprusi elnök hétfőn fogadta Konsztan- tin Popovot, Bulgária ciprusi nagykövetét. A két ország közötti kapcsolatok elmélyítéséről, a gazdasági kapcsolatok bővítéséről és a Ciprusnak nyújtott bolgár segélyről tárgyaltak. * Az ENSZ közgyűlés 29. ülésszakának munkája várhatólag szerdán fejeződik be — közölte a világszervezet szóvivője. Az ülésszakot eredetileg kedden kívánták lezárni —, de mint hozzáfűzte — költségvetési kérdésekkel foglalkozó napirendi pontok megvitatására még egy ülést kell tartani. * Turiscsevát és Andria- novot választották a Szovjetunió idei legjobb tornászává. ír Moszkvában a Politikai Irodalmi Kiadó gondozásában megjelent a Ram- bouillet-i szovjet—francia találkozó dokumentumait tartalmazó brosúra.