Dunántúli Napló, 1974. december (31. évfolyam, 329-357. szám)
1974-12-02 / 330. szám
Tudósítóink jelentik Kaposvár Függetlenül a K. Rákóczi debreceni idényzárásától a kaposváriak bemutatkozása az „igazi" NB ll-ben kitűnően sikerült. Kaposvárott az újonc csapattól legfeljebb 20 pontot reméltek az őszi fordulóban, s a Rákóczi ezt bizony túlteljesítette. Ezért is tanyázik az együttes a bajnokság élmezőnyében. A siker titka Mathesz Imre edző szerint az, hogy a csapat tagjai nagy odaadással készülnek a mérkőzésekre. Hegedűs, Ágfalvi, Kováts, meg a többiek nemcsak becsülettel végezték a követelményrendszer által előírtakat, hanem a Rákóczi-pá- lyán gyakorta lehet „túlórázó" játékosokkal találkozni az edzési napokon és máskor. — Az NB l-re tör a Rákóczi? — tettük fel a kérdést Szigetvári Györgynek, a labdarúgó szakosztály egyik vezetőjének. — Mi azzal vágtunk neki a bajnokságnak, hogy bentmaradjunk. Nincsenek, s egyelőre nem is lehetnek NB l-es álmaink. Mindenesetre az jó, hogy várhatóan nem lesznek kiesési gondjaink sem. Reméljük, hogy sikerül ebben az osztályban stabilizálni a csapatot, s lelkes közönségünknek sok olyan kellemes napot szerezni, mint az őszi idényben nem egyszer. Látjuk, hogy nagyon kiegyenlített az NB II. mezőnye. A magunk bőrén tapasztaltuk, hogy az alsóbb régiókban tanyázók- tól is ki lehet kapni, viszont mi is pontot hoztunk az éllovas Szeged otthonából is. Tehát bentmaradni, ez a jelszavunk. Ha netán elérkezne az idő, hogy e tervet módosítani lehet, persze szívesen vállalnánk azt. Ebben azonban a döntő sző a játékosoké — hangzott a felelet. Tehát kedves kaposvári labdarúgók, tessék, tessék ... K. S. Nagykanizsa Szombaton és vasárnap zsongó méhkashoz hasonlított a Zrínyi Miklós Általános Iskola kistornaterme. Mintegy 100 fiatal asztaliteniszező versengett, a már jövő évi városi újonc, serdülő és ifjúsági egyéni bajnokságon, 9 versenyszómban. A mezőny nem volt teljes, mert néhányon — éppen a legjobbak közül — a Zalaegerszegen lebonyolított X. Téli Úttörőolimpia megyei döntőjén vettek részt. A színvonallal, küzdőszellemmel így sem volt baj. Az újoncoknál Schwarcz Csaba (Szabadság téri Általános Iskola) és Tihanyi Éva (MÁV NTE), a serdülőknél Soós István (Vasas Izzó) és Kovács Katalin (MÁV NTE), az ifjúságiaknál egyéniben Hosszú László (Kanizsa Sörgyár) és Fleskó Györgyi (MÁV NTE), a fiú párosban a Dömötör—Lukács (üveggyár), a leány párosban a Kovács—Tuboly (MÁV NTE) kettős, valamint a Hosszú—Tuboly vegyespár nem tolóit legyőzőre. T. I. Szekszárd A Megyei Sportszékházban került lebonyolításra a X. Téli Úttörőolimpia asztalitenisz megyei döntője. A versenyen 112 iskoláskorú versenyző mérte össze tudását. A kisdobosok korosztályában lányoknál Stein- bach, fiúknál pedig Boros révén dunaföldvári siker született. Az I. korcsoportos úttörők versenyében Dudás Ibolya (Szekszárd) és Sáth Gyula (Tolna) szerezte meg a bajnoki címet. A II. korcsoportosok közül lányoknál Schafler (Tolna), fiúknál pedig Steinbach (Duna- földvár) nyerte az aranyérmet. Az ünneplő város sportszerető közönsége számára a befejezés is jól sikerült, miután a Szekszárdi Dózsa őszi utolsó hazai mérkőzésén nagyszerű játékkal győzte le az élvonalban tanyázó Budapesti Spartacus csapatát. Fekete László Hol van már a tavalyi foci? Vereséggel zárult az őszi idény Mi van a PMSC-vel? Üres lelátók, szomorú játékosok a monitor | mellől A súlyemeléstől a sakkig A mérkőzés előtt egy rossz garasnál többet aligha tett volna bárki a Haladás győzelmére. „Kit verjen meg a Pécs, ha nem ezt a gyenge Szombathelyt" — mondogatták a szurkolók és senki sem kételkedett szavaikban. Aztán az első 30 perc meddő hazai fölénye után a „gyenge" Haladás úgy lelépte a PMSC-t, hogy a pirosfeketéknek még döntetlenre hez vihették a labdát a pécsiek. * Háromezer nézőt csalogatott ki a napsütés a mérkőzésre. Ideges vezetők, lehajtott fejű kedveszegett játékosok: vereség hazai pályán. Ezzel a korántsem szívet-lelket melengelaszt. Tavasszal várjuk a megoldást: pontok, gólok, szép támadások, jó játék formájában Belénessy Csaba ÖKÖLVÍVÁS Döntetlen Clevelanilban Magyarország -USA 10:10 Az AP amerikai hírügynökség jelenti az Ohio állambeli városból: A magyar ökölvívó válogatott nagy meglepetésre 10:10 (az amerikai hagyomány szerint 5:5) arányú döntetlent harcolt ki Clevelandban az amerikai amatőr válogatott ellen. A találkozót 4000 néző tekintette meg. A hírügynökségi jelentés hiányos, mivel csak négy magyar, illetve három amerikai győzelemről számol be. Ezek a következők: Papírsúly: Gedó a 2. menetben kiütötte Patkinst. Légsúly: Orbán S. p. gy. Richardson ellen (2:0). Harmatsúly: Holmes p. gy. Németh Rezső ellen (2:1). Pehelysúly: Davis p. gy. Badari Tibor ellen (2:2). Könnyűsúly: Pryor döntő fölénnyel győzött Kovács János ellen (2:3). Kisváltósúly: Juhász László p. gy. Kromarek ellen (3:3). Nehézsúly: Pákozdi László p. gy. Stinson ellen (4:3). Nem érkezett jelentés Botos, Jakab és Tari mérkőzéseiről, az viszont biztos, hogy a három magyar öklöző közül az egyik győzött. A különböző sportágak teljesítményét vizsgálva akarva- akaratlanul felmerül a kérdés: van-e, és ha igen, hol van az emberi teljesítő képesséq határa? A múlt heti londoni nemzetközi súlyemelő verseny láttán erre határozott, de bizonytalan választ kell adni, bármily furcsán hangzik ez a megállapítás. Emlékszem, amikor kalapácsvetésben először dobták túl a hatvan métert, vagy először hajítottak 80 méter felett gerellyel, szinte nem is akartuk elhinni, hogy ilyesmi lehetséges. Nem beszélve a fantasztikus úszóeredményekről. Meddiq még? Lehet-e még az emberi teljesítményeket tovább fokozni? Vaszilij Alekszejev a szovjetek eqyszeres olimpiai, tizenötszörös világ, tizenegyszeres Európa bajnoka páratlanul gazdag pályafutása során eddig 66 világcsúcsot állított fel. Úgy tartják, akkor ér el világcsúcsot amikor akar. Neki nem számít, hogy csúcsforma, vagy hoítidény. magabiztosan löki feie fölé a mázsákat. Vajon mit kell tudni annak a súlyemelőnek. aki le akarja győzni Alekszejevet? Erre Oscar State, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetséq főtitkára így adta meg a választ: „Alekszejevet túlszárnyalni? Nehéz feladat, aki erre vállalkozik .. . Szükséqes hozzá Anderson ereje. Vlaszov tudása és szorgalma, Zsabotyinszkij technikája. És persze a trónkövetelőnek olyan akarati tulajdonságokkal kell rendelkeznie, mint Alekszejevnek!" Azt hiszem erre a „modellre" még várni kell egy darabig. Montreáliq egészen biztosan I ♦ Hazai vizekre evezve nézzünk szét egy kicsit a röplabdások házatáján. Ezúttal a gyengébb nem képviselői következnek, akiknél rövidesén befejeződnek a bajnoki küzdelmek. Ügy tűnik, hogy az aranyérem sorsát egyetlen egy játszma dönti el, a nehézipariak, a NIM javára, mert egy bajnoki évben írd és mondd egy szettel többet nyertek, mint a második helyezett Újpesti Dózsa, a legnagyobb rivális. Ami azt illeti, lehet ezzel a szabállyal, vagy inkább versenykiírással vitatkozni. Meg azzal is, amikor néhány lőtt, vagy kapott gól dönt el bajnoki címet, vagy kiesést. Vajon nem lenne-e helyesebb, igazságosabb, ha ilyenkor újabb mérkőzésre kerülne sor? Külföldön találunk erre példákat, érdemes lenne elgondolkodni esetleg itthon is hasonló osztályozok bevezetésén, a sportszerűség érdekében ! ♦ Hogy mi mindenre jut ideje egy csinos fiatalasszonynak ha jól osztja be idejét, arra Ivánka Mária esete a példa. Évek óta kimagaslik a magyar női sakkmezőnyből. nehezen talál idehaza legyőzőre, de nemzetközi eredményei is elismerésre méltóak. Ezúttal hetedszer is biztosan szerezte meq a magyar bajnoki címet, annak ellenére, hogy bőven van tennivalója. A család, elsősorban kis gyermekének gondozása, ellátása mellett is jut szabad ideje a sakkra, pedig ebben a komoly szellemi és fizikai erőkifejtést követelő sportban (nem tévedés, igenis fizikai erőt is 'követel, Karpov például 3 kilót fogyott a párosmérkőzések során!) naponta kell tetemes időt tölteni a fekete-fehér kockák mellett. Igaz, a férj is „szakember”, így biztos, nemcsak a háztartásban segít, de a függőjátszmák elemzésében is. a bajnoki aranyérem azonban mégiscsak egyedül Ivánka Máriát illeti. Gratulálunk az ismételt sikerhez és a következő zónaközi versenyeken is hasonló eredményeket várunk! Szőnyi János Hol lesz a döntő? Labdázás a Király Kupával sem volt esélyük. Az első gól sokáig emlékezetes marad. Pálinkás pontos kidobása után Király és Farkas úgy széjjel- küldte Kincseséket, mintha legalább is a derék Cruyff mester tevékenykedett volna a bőrgolyóval a PVSK-pályán. Újoncot avatott a PMSC. Első NB l-es mérkőzésén állhatott a kapuba a 21 éves Katzirz Béla, aki előbb védett az utánpótlás válogatottban mint bajnoki mérkőzésen. Nem sok dolga volt, az első gólt nem védhette. A másodiknál Halmosi kiszorított helyzetből, bal külsővel lőtt kapura. Katzirz először másfelé mozdult, de aztán szép vetődéssel kiütötte a nagy lövést. Balszerencséjére a kipattanó labdát Farkas kapásból bevágta a másik sarokba. Kapussors... Ha egy játékostársa elé pattan a labda, akkor tapsolt volna a lelátó. így meg középkezdéstő képpel zárult a PMSC-lab- darúgók őszi szereplése. Bezzeg tavaly ilyenkor másképp volt minden. Győzelem győzelmet követett, nem vereség vereséget. Harmadik volt a csapat, nem tizenharmadik. A vasúti átjáró a boldogság hídja volt, nem predig a sóhajok hídja. Ismét a múltra kell emlékezni: Bálint kirobbanó formájára, a védelem összeszokott sziklaszilárd játékára, a Bencsik—Juhász kettős mutatványaira. Mi van velük? Elfelejtettek focizni „csak úgy"? Elfelejthet-e valaki focizni? Nem. Főleg nem huszonéves korában. A PMSC- játékosok pedig javarészt eny- nyi idősek, mostani játékuk a tavalyihoz képest mégis csupán rossz utánzat. Hosszú téli esték következnek. Idő lesz bőven a gondolkodásra. Minden érdekeltnek keresni kell a miértre a váTeniszbotrány kavarog Európában Enyhe kis teniszbotrány ka- varoq Európában. Elindítója a Svéd Tenisz Szövetség, egyik szenvedő alanya Magyarország. A történet napjainkban játszódik, megértéséhez mégis kell egy kis kitérő a múltba. A Király Kupát — mely azóta is c legpatinásabb fedettpályás tenisztrófea Európában — 1936- ban alapította Gusztáv Adolf svéd király. A kuparendszerben lebonyolított torna a közel négy évtized alatt szép karriert futott be, a serleq védőjének lenni, vagy a döntőbe jutni jelentős rangot jelent a teniszvilágban. A magyar válogatott 1972- ben Spanyolorszáq mögött ezüstérmes volt a Király Kupa madridi döntőjében, s az idei kiírásban éppen Spanyolország 4:1-es legyőzése után jutott tovább. Miután a spanyolok és a bolgárok legyőzésével a magyar teniszválogatott bejutott centrum hétfő centrum hétfő 20 százalék visszatérítés CENTRUM HÉTFŐ Fiú téliesített ballonkabát (6—16-os nagyságig), gyermek frottír pizsama, fiú színes nylon ing december ^ 2-án (ctmiiM uhu) centrum hétfő centrum hétfő a Király Kupa svédországi döntőjébe, a szövetség vezetői vízumot kértek, megrendelték a repülőjegyeket, s úgy készítették el a programot, hogy minden rendben legyen a december 13—15-i svédországi döntőig. És akkor robbant a bomba. Távirat érkezett a Svéd Tenisz Szövetségtől, melyben udvariasan (?) közölték, hogy nem áll módjukban megrendezni a döntőt, mivel két éljátékosukat kénytelenek nélkülözni. Bjoern Borg a KK-döntő idején a* ausztráliai Grand Prix versenyen indul, Johanssonnak térdoperációja volt. „Félő — írták a svédek, — hogy az ő távollétükben nem volna esélyük a Király Kupa megnyerésére, s közönsége sem lenne a mérkőzéseknek”. Ilyesmi is lehetséges? Más sportágban aligha, teniszben — úgy látszik — igen. Mert képzeljük csak el a következőt: az NSZK az idén tavasz- szal lemondta volna a labdarúgó világbajnoksáq rendezését, mert Müíler külföldre utazott, Beckenbauer pedig sérült .. . Ugye, nevetséges. — Sajnos, a teniszben megtörténhet ilyesmi — mondta Saroveczky Gyula, a Magyar Tenisz Szövetséq főtitkára. — Van eqy úgynevezett grand prix bizottság, melynek szabályai ellentétesek a nemzeti szövetségek jogaival és érdekeivel. A svéd Borgot például kötelezték, hogy vegyen részt az ausztráliai versenyen. Ha ennek nem tenne eleget, nem csak az ott megnyerhető prémiumot veszítené el, hanem korábbi jutalékaiból is jelentős százalékot vonnak le. Súlyos dollárezrekről van szó, nem vitás. Borg inkább Ausztráliát, a grand prix-t, s nem a Király Kupát választotta .. A svéd szövetség nem kötelezheti Borgot, hogy hazája színeiben versenyezzen^ — De igen, viszont nem biztos, hogy a nemzetközi szövetség ezt jóváhagyja. A kör mindenképpen bezárul, s nem kétséges, az győz, aki a dollárezreket adja ... A sportszerűség pedig veszít. És veszít a magyar teniszsport is. Az idei Király Kupa döntőt ugyanis mi kértük, s csak azért esett a választás Svédországra, mert ők — mondták — az idén jelentős jubileumot ülnek. (A döntő lemondása viszont azt bizonyítja, hogy mégsem a jubileum a fontos ...) Az idei döntőbe a svédek a rendező jogán, játék nélkül jutottak. S ha a döntőt — amint tervezik — most Olaszország, Ancona városa rendezi, oda is selejtező nélkül érkeznek a svédek. Mi a házigazda előnyeit élvező olaszokkal játszunk, akiket idegenben, Svédországban talán sikerült volna legyőzni, Olaszországban aligha. Vincze Jenő Hétfői □ Zombori igyekezett, de társak nélkül 6 se jutott semmire.