Dunántúli Napló, 1974. július (31. évfolyam, 178-208. szám)

1974-07-21 / 198. szám

Környezeteink kultúrája (10)

#

Állandó tárlat — az utcán

A plakát az elmúlt évszázadban az utca művészete lett. Hetyke, Hányaveti, kihívó, nem ritkán megható művészete, amely »zonban mindig fennhangon vállalja a napi politikai aktualitásokat is. Ragassz fel egy sor különböző rendeltetésű plakátot egyetlen évből, és a rajtuk lévő szöveg néikül is megmondom, melyik korról, milyen társadalmi berendezkedésről van szó.

Mi teszi alkalmassá a plakátot, hogy ennyire reprezentálja, képviselje saját korát? S ha ennyire naphoz, aktualitáshoz kötött, lehet-e azért művészet?

Nézzük sorba! Miért képviselheti talán minden műalkotásnál jobban saját korát a plakát? Természetesen éppen azért, mert az a hivatása, hogy plakát legyen. Magyarán: megrendelői tudatni, hirdetni akarnak vele valamit Azt, hogy a Lysoform milyen jó illatot árasztó folyadék, vagy hogy a Fabulon milyen kitűnő bőrápolószer. Továbbá azt, hogy a Még kér a nép, az új magyar film, amit Jancsó Miklós rendezett, az Operaház viszont az Aidát mutatja be. Egy másik plakát március 15-re emlékeztet megint másik a nőnapra, egy nagyon jól sikerült magyar politikai plakát pedig - két nyitott tenyér védi a törékeny, jégszemen olvadékony Európát - földrészünk biztonságának felelősségére figyelmeztet

A plakát tehát nem lehet túlságosan áttételes, nem rejtheti véka alá mondanivalóját, nem lehet nagyon bonyolult, mert az utcán nem szívesen fejtenek plakátrejtvényeket a járókelők. Az a dolga, hogy felhívja magára a figyelmet Ez a kötelessége pedig szorosan összefügg művészi jellegével és lehetőségeivel is. Világos, hogy a műt vészi kifejező eszközöknek is az lehet a legfőbb feladatuk, hogy a reklámozandó árucikket, gondolatot — mert ne tagadjuk, a plakát reklám —: minél hatásosabban, mellbevágóbban közölje. Milyen művésri eszközök a legszembeötlőbbek? Nyilván a legellentmondásosabbak és a legújabbak. A nagy színes foltok, az egymással leginkább ellentmondásba állítható színek különösen alkalmasak a plakát elkészítésére. Nagy formák, esetleg szembeállítva kicsikkel — mint a tenyérbe rakott Európa például —, ezek a legáltalánosabb „plakótszabályok". Persze, a tervezőnek azt is figyelembe kert venni, hogy nem egyenként festik meg a több száz, vagy több ezer plakátívet, hanem nyomda fogja sokszorosítani. S a nyomdatechnika ugyan ma már csodálatos, színes reprodukciókra is képes, azért tízezres szériákban, hatalmas íveken mégis korlátozottak a nyomdai lehetőségek, s ezt a plakáttervezésnél figyelembe kell venni.

Nem véletlen hót, hogy a grafika legújabb művészi eredményeivel, tömegméretekben a plakátokon lehet találkozni. A századforduló mostanában felélesztett kor-stílusa, a szecesz- szió: a kacskaringós, sok vonallal, hatalmas, egyszínű foltokkal, szinte a plakátra termett, természetes hát, hogy a szecessziót a grafikában, a könyv- illusztrációkon, a plakátokon és a kereskekedelmi reklámokon lehet a legjobban nyomon követni. A mi korunkban például a mértani formákkal díszítő op-art legcélszerűbb felhasználása éppen jól sikerült plakátokon volt látható. A fotó stilizált alkalmazásának is kitűnő példáival találkozhattunk a plakátokon.

A plakátok ilyenformán állandó utcai kiállítások, amelyek ráadásul a grafika legfrissebb művészeti eredményeit hasznosítják és így azzal az előnnyel is járnak, hogy a képzőművészet iránt kevéssé érdeklődő nagyközönség hozzászokhat ezekhez az eszközökhöz. Bátran állíthatjuk: a jó plakát kiállítás- látogató közönséget is nevel. S persze színfoltjai összhatásával befolyásolja az utca hangulatát, atmoszféráját is.

Bernáth László

Arató Károly

i

Állapotok keresztmetszete

Hol zölddel kerítve alszik a Gyerek, Mózes-kosara emeli kőtáblám felé, borostás világommal halvány Madonnát dörzsöltem pirosra —

Izzásom oltani, a sógorkodé,

tűzoltólétrún lihegve ért lábujjamig; bontottam az áesozatot emeletes famíliák körül, csempézett arccal, csempe-fehéren: mellékhelyiség,

zuboghatnék örökké épületükben,

nagyujjal

dugaszolt füllel is

hallanám a folytonos öblőgetéstl

Szijjazaton lazítva

e pillanatban

talán ütközők közé nem szorulok —

Sírása völgyét,

gügyögéssel dombsorát követve

iéghajózok lányom birodalma fölött,

illékony kedvvel

feszesre fújva

mezőin, síkjain átsuhanok.

Fentről láthatom magamat;

csördülő kócostorral

nyikorgó napok bakján ülve,

hámjukba fogva jövöm nyomtat,

tépi száját a vers,

míg 6 fogát tompítva rágja,

harapja,

mint igásló a zablát

Színházi levél Gyuláról

Száraz György új drámája az aradi vértanúk emlékére----------------------------------------------------------------------------:

0

fi

VASÁ

RNAPI ffi |VjT:

MtuÉkiH PtLIJLS I

Gyermekkorom emlékezetében frissen élnek belvárosi utcanevek és közök: Én még a Vécsey közön, a Dessewffy és a Pölten- berg utcán át jutottam el a Török Ignác utcai elemi iskolába, s a Kiss Ernő és a Leiningen utcán át pedig a Vár mögött húzódó „vesztőhely" dombra emelt árva emlékművéhez. A Kultúrpalota üvegvitrinéiben akasztófaszögek és emléktárgyak: Damjanich pipája, mankója, Aulich Horatius-kötete: búcsúlevelek,

relikviák idézték a történelmi hely szomorú nevezetességét Mégis: meg kell néznem a lexikont, ha „az aradi tizenhármak" nevét pontosan fel akarom sorolni... S alighanem mások is így vannak ezzel. Talán Damjanich neve él legendák szárnyán a legfényesebben.

Nem arcok, nevek, emberi vonások élnek bennünk, róluk, csupán egy személytelen hősi- romantikus szoborcsoport maradt fenn „a nemzeti emlékezet panteonjában”: az aradi tizenhárom vértanú. Pedig emberek voltak ők is, nemcsak hősök. Katonák és magánemberek, sokféle erénnyel és sokféle hibával, emberi gyarlósággal.

Csatákat nyertek és vesztettek, majd a megpróbáltatás napjaiban összezárva, kétségek közt latolgatták a jövőt A reménység mind gyérebben világié gyertyalángja mellett egymást marcangolták: ki miben hibázott, mekkorát és miért Politizáltak és intrikáltak, reménykedtek és elcsüggedtek. A nagy pillanatban azonban, mikor utolsó mentsváruk is összeomlott, egy emberként és emelt fővel indultak a „nagyszerű hálái”, az aradi vár, a vesztőhely felé. A nemzet kegyeletében az a pillanat alkotta immár ötnegyed-százados szoborcsoporttá őket. Száraz György kitűnő drámája — amely évfordulós megemlékezésül került színre a Gyu- lai Várszínház idei bemutatójaként -, a megelőző napok nehéz óráiban az aradi mártírok emberi arcát mutatja meg.

A nagyszerű halál kétségtelenül — a szerző III. Béla című, nemréqen látott televíziós játéka mellett - az utóbbi évek legjobb történelmi drámája. Bemutatásának — a 125. évforduló megemlékezésén túl — van egy külön helyi sajátossága, mondhatnám kuriozitása. A dráma hiteles történelmi magja ugyanis Gyulához, a gyulai várhoz fűződik. A világosi fegyverletételt követően a cári hadsereg

itt, a vár előtti téren adta át az osztrákoknak a honvéd-seregek tiszti karát. A darab cselekménye is itt játszódik, pontosabban alig kőhajtásra - a Wenck- heim-kastélyban. A ház ura liberális érzelmű arisztokrata. Negyvennyolc eszméi magukkal ragadták ugyan, de - „biztos, ami biztos" — magasrangú bécsi kapcsolatait is törekedett ápolni, megtartani. Világos után otthont ad az ide szállított néhány magyar tábornok és Damjanich felesége részére. Egy fiatal százados — báró Dőry —, pedig lakájruhájában rejtőzik a bejáratos cári és osztrák tisztek előtt...

Itt bontakozik ki az a dráma, amelynek csúcspontja a sejtett valóság bizonyságának pillanata, a hetekig még reménykedő csoport kiadatása Haynau meg- bízottainak ... Itt, a kastély halijában, jelzett díszletek közt ismerkedünk a fogoly tábornokok hadvezért és emberi tulajdonságaival, a sokfelől érkezett ellentétes karakterű fő alakok felszikrázó dialógusaiban ... Kiss Ernőt bajtársai lenézték, tehetségtelen tábornoknak tartották. Leiningen Kossuth spionjá- nak tartja Nagy-Sándor Józsefet, aki a debreceni csatavesztés gyötrő emlékével is, az egyetlen igazi forradalmár közöttük. A többiek egyáltalán nem voltak forradalmárok, és a legkevésbé sem pályáztak a vértanúságra... A tiszti becsület, a letiport zászló iránti hűség, a bajtársi összetartozás forrasztja össze sorukat. Ám Leiningen-Westenburg finom arisztokratizmusa mögött feudális gőg „szerénykedik". Pölten- berg nyíltan bevallja: igenis, zsoldos katona, szívesen szolgálná a cárt is. Vakon hisz Rüdiger ígéreteinek és tábornoktársait is a cári hadseregbe való átlépésre csábítja: Kiss Ernő pedig itt, a kiadatásuknál (sőt, kivégzése előestjén is) bízik még az egykori kártya partner, Hay- nau kegyelmében, jóindulatában .. Á csoport középpontjában áll, pontosabban ül mankójára támaszkodva Damjanich megkapó alakja. Ö a bölcs józanság, a parttalan indulatokat zabolázó nyers szókimondás és aggódó szeretet. A Bajtárs, a szó legnemesebb értelmében. Talán ö érzi legvilágosabban helyzetüket: a cári védelem és a kiadatás egy a tízhez arányát... (Damjanichot Palácz Ferenc miskolci színművész alakította mértéktartóan és nagy kifejező erővel.)

Maga az előadás egyik legszebb színházi élményem. A pécsi Sík Ferenc rendezése, mély szuggesztivitással elevenítette meg Száraz György művét, kiemelve a drámai helyzet történelmi jelentőségét, harmóniában a főalakok történelmi és egyéni sorsvállalásának tragikus nagyszerűségével. Sajátos Stílusára ráismerhettünk a nemzeti gyászt hangsúlyozó keretjáték koreográfiájában: a játék, a környezet, a szcenikai elemek dinamikus egységében Csányi Árpád stilizált díszleteivel nagyszerűen harmonizálták a háttérül szolgáló (és a történelmi időszakot hangsúlyozó) ódon várfalak.

A szereplők között pécsi színészek Jó alakításában is külön örömöt találhatunk. Kézdy György sokszínű figurát teremtett Jelinszkij cári százados szerepében. Nagyjelenete különösen emlékezetes, amikor részegen fellázad és a cári önkényt leleplező szónoklatba kezd, hogy a magyarok ne adjanak hitelt az ígéreteknek... Szegvári Menyhért és Mendetenyi Vilmos kisebb szerepében is egy-egy hiteles figurát keltett életre. Pákozdi János pedig Kiss Ernő tábornokot alakította gazdag lélekrajzzal. A rendező valamennyi szerepre kitűnő művészeket válogatott. A tábornokok közül Csikós Gábor, Bárány Frigyes, Peczkay Endre: környezetükből Szaboszlay Sándor (Wencheim), Szénási Ernő (jószágigazgató) és Tordai Teri (Radeczky Friderika) nyújtott kiemelkedő alakítást.

Száraz György darabja méltó emléket állít az aradi vértanúknak; Történelemszemléletet formál és nemzeti önismeretre nevel. Ha rajtam állna, rádiófelvételének meghallgatását iskolai kötelező „olvasmánnyá” tenném.

Waltinger Endre

R. Fürtös Ilona: Virágzó mondulafácska. Góbéim.

Pécsi szőnyegei és szobrok a Műcsarnok kamaratermében

Csómpós háromszög ecskék,

döccenő körívek, izgalmas, szabálytalan körök, a gyermekrajzok esetlenségét követő kontúrok. Száműzve a kínos pedantéria, a szabályos vonal, a mértani rend. Bár látszatra geometrikus elemekkel dolgozik, nincsenek párhuzamosai, s a háromszögekről is minduntalan kiderül, hogy valaminek a stili- zációi - tehát nem mértani formák, hanem egy gondolkodási- ábrázolási folyamat eredményei. ' Fürtös Ilona szőnyegei tehát elsősorban nem szépek. Többek ennél, hallatlanul esztétikusak. A szőnyegek sajátos karakterű formavilága azonnal elárulja a tervező személyét Félreismerhetetlenül egyéniek e munkák, ami a szőnyeg műfajában egyáltalán nem mondható általános jelenségnek. A stiláris hasonlóság ellenére, minden darab különálló, zárt világ. S ebben a „zárt" jelzőt hangsúlyoznám. A kompozíciók zártságán túl, az egymásban foganó belső terek sugallják ezt a belterjességet A Tv Galéria adásán sok szó esett a reneszánsz derűről, reneszánsz ízekről és pompáról. Mindezt aláhúzva megtoldanám az egyéniség kiemelésével. A reneszánsz vívmánya volt az in- dividum tisztelete is. Fürtös Ilona szőnyegei a gyermekrajzok báját őrzik formavilágukban, a népi szőttesek archaikussógót folytatják szerkesztésükben, a reneszánsz templomi zászlók eleganciáját idézik anyagkombinációikban, de mint „itt és most megjelenő művészeti produktumok” a tárgyi világot humanizálni képes, a magateremtette esztétikai rendben kiviruló, ám önnön egyéniségét bizonyos elkülönüléssel védő alkotóművész teremtett jelei.

Rétfalvi Sándor; Mozdonyos fiú, Menora. — Bronz plasztikák.

Rétfalvi Sándor kiállított munkái izgalmasan mutatják be alkotójuk tízéves művészi fejlődését Míg feleségének formanyelve — az állandó tartalmi gazdagodás ellenére — azonos maradt, a főiskoláról való kikerülésük óta. Rétfalvi plasztikai nyelvzete nemcsak színesedett, hanem változott is. Nemzedéktársai közül sokan igyekeztek azon, hogy minél előbb elfelejtsék, amit a főiskolán tanultak, $ ezáltal modern művészekké válhassanak. Rétfalvi semmit sem akart elfelejteni. Az igenlés vezette alkotótevékenységét, nem a tagadás. Ezért gazdagodhatott

Már tíz évvel ezelőtt azt vallotta, hogy szobrot készíteni any- nyi, mint térben teret teremteni. S bár ekkor még az emberi figura állt érdeklődésének középpontjában, e korai szobrain is hamar megjelent a tárgy, mint rekvlzitum, mint az ábrázolt figura jellemzője. (Menora, Mozdonyos fiú, Napraforgó, Birkás lány). A legkiemelkedőbb a Mozdonyos fiú című kisplasztika, ahol a mozdony tartalmi és formai szempontból egyaránt egyenértékű szerepet kap a figurával. Jelentős továbblépés az úton a Gereblyés, amelyen a figura horizontját, világának határait jelöli a szerszám. Életformát és szemléletet határoz meg, keretbe foglalja az alakot.

A II. Kisplasztika! Biennálén mutatta be a Temetés című álom-kompozíciót Itt már az ember fölé nő a táj, azaz a fő motívum, az embert befogadó, az emberi kultúra folytonosságát bizonyító anyaföld. Akkor sok vitát kavart e mű, különösen szakmai berkekben. Ma már tudjuk, hogy korszakos jelentőségű darab, csakúgy mint a Születés c. terrakotta, amelyben a leendő gyermeket körbefonó nyitott női torzó, akár kápolna Is lehetne.

A közös térbe fogalmazott többértelműségek 1972-re értek szintézissé a Janus Pannonius tiszteletére készített kisplasztika! sorozatban. (A kiállítás katalógusa tévesen tünteti fel e munkák születési évét.)

Legkiemelkedőbb kis remeke e sorozatnak a Villánykövesdi Vénusz, amely első látásra a lágyívű baranyai lankák között meghúzódó falut, vagy a jellegzetes villánykövesdi pincesort ábrázolja, ám ha alaposabban megnézzük, akkor a pincesor buja, tárulkozó női ölben bújik meg, s a táj körvonalaiban női torzóra ismerünk, derekán gyűrt drapéria vonul körbe, s olyan érzékiség tűz át a bronzfelületen, amely hiányzik minden szabályos aktból.

Ember és természet Ismételt egymásratalálása, eggyé olvadása, sokkal jelentősebb probléma, mint azt neuraszténiás korunkban gondoljuk. A világ megzavart egysége állna helyre — a tudósok szerint —, ha az ember ismét szerves része lenne a természetnek. Rétfalvi a maga művészetével ezen fáradozik.

Bükkősdi László

A

M