Dunántúli Napló, 1973. március (30. évfolyam, 50-80. szám)

1973-03-27 / 76. szám

Kétszeri vezetés utón csők döntetlent ért el a Komló Kitűnő rendezés, nagy közönségsiker líabb vereségével nehéz helyzetbe került a PMSC Az NB I. 19, fordulójában mindössze egy pontra téllett a baranyai csapatok erejéből, A Komlói Bányász hazai pályán fogadta az Egyetértés csapatát és kétszeri vezetés után meg kellett elégedniük a döntetlen­nel. Az igazsáq az, Hogy az előző fordulókban látott telje­sítmény alapján győzelmet vár­tunk a Komlótól, így ennek a döntetlennek nincs olyan értéke, mint az MTK vagy a Honvédtói szerzett .pontnak, A Komló a ki­esés elkerüléséért küzd, a riváli­sok ellen Hazai pályán győzni tésnek a felkészülési időszak­ban kell megoldani. A forduló legizgalmasabb mérkőzését a Ferencváros és a Bp, Honvéd vívta egymással. A zöld-fehérek már 3:í-re ve­zettek, amikor a Honvédnek si­került rákapcsolni és az utolsó percekben kiegyenlítettek. Az Újpest könnyedén győzte le az MTK-t, a Szeged újabb sikert ért el, ezúttal a Vasassal ját­szottak döntetlenül, A Salgó­tarján nagy fölényben játszott a Diósgyőrrel szemben, de csak a 75. percben sikerült megsze­rezniük a győztes gólt. Juhász (Komló) látványos lövésből szerezte csapata vezető gólját a 2:2-re végződött Komló—Egyetértés mérkőzésen. Arató László felvétele kell. A Pécsi MSC helyzete eqyre rosszabbá válik. Az egykori hí­res pécsi védelem három mér­kőzésen 11 gólt kapott, ami nem éppen hízelgő. Még mindig a csapatkeresésnél tartanak, hol­ott ezt a feladatot a szakveze­Mérkőzésről mérkőzésre Röviden ÚSZÁS. Kaposváron o Csík Ferenc emlékversenyen jól vizsgázott a pécsi utánpótlás. A rangos mezőnyben Pécs csapata a 6. lett. A béka-kategóriá­ban Pesti Anikó, 100 m-es gyorsúszás­ban 1:29.0 mp-es idővel, 100 m-es bátúsrásban 1:31.8 mp-s idővel első helyen végzett. Delfin leány 100 m-es hátúszást Jelics nyerte 1:25.1 mp-es idővel. Figyelemre méltó eredményt ért még el Dombi, Gyimesi és Hardi, * TORNA. A Jókai úti általános is­kola leány A és a Petőfi úti általá­nos iskola fiú A-csapata nyerte a megyei kisdobos úttörő olimpiát. — Egyéniben (lányok): 1. Kieffer, 2. Lukácsi, 3. Andrási. Fiúk: 1, Gálos, 2. Túri, 3. Potári. * RÖPLABDA. NB ll-es csapatok rész­vételével előkészületi villámtornát ren­deztek az Ifjúsági Stadionban. A torna végeredménye: Férfiak: 1, K. Dózsa, 2. Steinmetz, 3. PEAC, 4. Pé­csi Vörös Meteor. Nők: 1. K. Vasas Izzó, 2. Pécsi Vörös Meteor, 3. PEAC. * BIRKÓZÁS. A PVSK nyerte a kö­töttfogású területi felnőtt, egyéni bir­kózó bajnokság pontversenyét. A vas­út versenyzői öt 1., hat 2. és három 3. helyezést értek el. Bajnokságot nyertek: Antal, Tóth G., Simon A* Ludézer és Grósz. * ÖKÖLVÍVÁS. Gyöngyösön rendezték a Nemecz József országos ifjúsági emlékversenyt. Az erős mezőnyben a PVSK fiataljai jól szerepeltek, Gere- bicz és Alvics bajnokságot nyert. Garábi és Magyar S. a 3, helyen végzett súlycsoportjában, * CSELGÁNCS: Úttörő, serdülő és fel- mőtt országos . vidékbajnokságon sze­repeltek a pécsi és siklósi cselgán- csórók. Az úttörők versenyében Halasi (Sportiskola) és Németh (Siklós) 2> lett. Szabó (Sportiskola), Zöld (Sport­iskola), Hartung (Siklós), Sajabu (Siklós) ,a 3. helyen végzett, A ser­dülőknél Rupreck (Sportiskola) orszá­gos vidékbajnokságot nyert. Ebben a kategóriában Horváth és Cirjanics (mindkettő sportiskola) 3. lett. A fel­nőttek mezőnyében Lukácsi (PMSC) súlycsoportjában a 3. helyen végzett. * ASZTALITENISZ. Az Özdon megren­dezett Kohász Kupán a csapatver­senyben a PMSC a 3. helyen végzett. * VIVAS, Tizennégy indulója volt a PEAC országos III. o. kardversenyé­nek. A győzelmet a nagykanizsai Németh szerezte meg, a sportiskolás Maul előtt. Labdarúgó NB I. Komlói Bányász—VM Egyetértés 2:2 (1:1), Komló. 4000 néző. V.: Hé­vízi (Halász I., Maróti). Komlói Bá­nyász: Erdősi — Tallósi, Kovács, Makray, Csordás — Horváth, Tresch, Orsós — Bordács, Juhász, Bon- csik. Edző: Lantos Mihály. VM Egyetértés: Varga — Galambos. Jó- zsa. Komáromi. Szigeti — Bodnár, Túrái, Straub — Vágvölgyi, Weimper, Szuromi. Edző: Rákóczi László. Cse­re: Horváth helyett Dárdai a szünet­ben, Szuromi helyett Királyhegyi a 76. percben. Góllövő: Juhász a 28. percben, Túrái a 33. percben. Talló­si (11-esből) a 43. percben, Weim per a 60. percben. Szögletarány: 13:1 (5:1) a Komlói Bányász javóra. Csepel—Pécsi MSC 3:1 (2:1), Cse­pel, 3000 néző. Ve-fette; Szkokon (Győri, Vízhányó).* Csepel: Hajdú — Pető, Molnár, Kandi, Hunyadi — Vellai, Losonczi — Bartos, Németh, Szurgent, Buronyi. Edző: Keszthelyi Mihály. Pécsi MSC: Rapp — Kocsis — Szabó, Kincses l(., Konrád I'.. Kin­cses I. — Fark.as, Tóth I. — Bérezési dr., Máté, Zombori. Edző: Czibulka Mihály dr. Csere: Kocsis helyett Lu- bastyik a szünetben. Bérezési cfr. he­lyett Jánosi o 68. percben, Bartos helyett Somogyi a 73. percben, Vei- j Iái helyett Gulyás a 83. nercben. Gól lövő: Zömbori 10. percben, Né- j meth a 17. percben, Szurgent a 36. | percben, Buronyi or 55. percben, j Szögletarány: 5:5 (félidőben 4:0) a Csepel javára. Ferencváros—Bp. Honvéd 4:4 (3:1),. Szegedi EOL—Vasas 1:1 (1:0), Új­pesti Dózsa—MTK 4:1 (2:0), Zala­egerszegi TE—Rába ETO 2:1 (2:1) Salgótarján—Diósgyőr 1:0 (0:0). AZ NB I. ÁLLASA 1. Ű. Dózsa 19 15 1 3 54-12 .31 p. FTC 19 11 5 3 41-23 27 3. Vasas 19 11 4 4 34-20 26 4. Bp. Honvéd 19 8 7 4 40-23 23 5. Csepel 19 6 9 4 28-19 21 6. R. ETO 19 10 1 8 32-24 21 7. Videoton 19 9 3 7 27-23 21 8. ZTE 19 7 4 8 23-26 <8 9. SZEOL 19 5 8 6 21-29 18 10. Tatabánya 19 6 5 8 17-22 17 11. SBTC 19 6 4 9 23-30 16 12. MTK 10 4 8 7 19 27 16 13. VM Eqyetért. 19 4 7 8 16-32 15 14. K. Bányász 19 2 9 8 14-33 13 15 Pécsi MSC 19 2 7 10 13-32 11 16. DVTK 19 2 6 11 11-38 10 Labdarugó NB I. B BKV Előre—Szeksiárd 1:0 (1:0). Bp. Spartacus—Ganz MAVAG 3:0 (1:0), MÁV DAC—Pénzügyőr SE 1:0 (1:0), Dunaújváros—Dorog 3:0 (2:0), Haladás VSE —Volán 3:0 (í:0), Vár­palota—Kecskemét 1:0 (0:0), Eger— Békéscsaba 1:1 (0:0), Debrecen— Szolnoki MTE 2:1 (1:0), Oroszíány— MVSC 2:1 (1:1). ' A nagy keresletre való lek intettel a kedveiméibe» ? keritésvásárt 10 százalék árengedménnyel április í5-ig meghosszabbítjuk Kis- és nagykapuk, kerítéselemek kaphatók állatát telepein AZ NB I. B. ALLASA 1. Haladás 21 11 7 3 45-21 29 2. M. DAC 21 10 6 5 23-16 26 3. Szolnok 21 11 2 8 37-23 24 4. Kecskemét 21 9 6 6 35-23 24 5. Dorog 21 9 5 7 34-30 23 6. Dunaújváros 21 9 4 8 26-22 22 7. Pénzügyőr 21 8 6 7 24 24 22 8. Oroszlány 21 7 7 7 25 25 21 9. Bp. Spartacus 21 8 5 8 34 37 21 10. Békéscsaba 21 8 5 8 21-24 21 11. MAVAG 21 6 8 7 31-23 20 12. Debrecen 21 7 6 8 19-24 20 13. Várpalota 21 8 3 10 18-22 19 14. Eger 21 5 9 7 20-26 19 15. Szekszárd 21 5 8 8 22-32 18 16. MVSC 21 5 8 8 17-28 18 17. Előre 21 4 8 9 14-32 16 18. Volán 21 6 3 12 26-39 15 Labdarugó NB II. 1:1 (1:0), Ifjúsági stadion. Töttös— Szederkény 2:0 (0:0), Szederkény. Kesztyűgyár—Szentegát 1:0 (1:0), Szentegát. Gázmű—István-akna 2:0 (0:0). megyebajnoksag ALLASA 1. Véménd 19 14 3 2 44 14 31 2. Siklós 19 12 3 4 33-23 27 3. Mágocs 19 11 4 4 23-12 26 4 P. Kinizsi 19 11 3 5 37-17 25 5. Beremend 18 9 5 4 34-24 23 6 Kesztyűgyár 19 10 3 6 27-23 23 7. P. Gázmű 18 9 4 5 23-19 22 8. Sz. Kinizsi 19 8 4 7 36-29 20 9. Sásd 19 7 6 6 21-21 20 10. P. Vasas 19 7 4 8 22-24 18 11 István-akna 19 7 4 8 25-31 18 12. Bóly 19 6 3 10 22-26 15 13. Sellye 18 5 4 9 23-32 14 14. Sátorhely 19 4 4 11 27-40 Í2 15. Töttös 19 4 3 12 18-36 11 16. Szenteqát 19 4 2 13 21-38 10 17 Szederkény 19 2 1 16 7-44 5 NIKE Fűzfői AK—Pécsi Bányász 2;0 (1:0), Balatonfűzfő, 800 néző. V.: Tóth J. Fűzfő: Takács II. — Kiss, László, Búza, Takács I.. Balatoni, Megyeri, Boqáti, Diósy (Fehér), Sal­ler, Tóth I. (Demeter). Edző: Gal- göczi Ottó. P. Bányász: Bogyai — Györkó, Kelemen, Keller, Ficzkó, Pal- kovics, Zsolt, Gerstmár, Staub (Ko­sár), Peres, Csordás (Fiochsl. Edző: Szám Frioves. Jó iramú mérkőzésen a fűzfő'ek főleg a szünet után játszot­tak kitűnően. G.: Bogáti, Keller (ön­gól). jó: Kiss, Balatoni, Bogáti," Fe­lié*". ill. Pa Ikovics. Pécsi VSK—Táncsics SE 1:0 (1-0), Pécs. 400 néző,. V.: Tompa. PVSK Sólyom — Nagy, Szabó, Hamai (Mihál”', Balázs 1., Grünvald, Ba­lázs II., Kanyar, Somogyvári, Szobics, Varga. Ed?ő: Horváth László. Tán­csics SE: Gilián — Zsemlye, Garam- völgyi, Cs. Horváth (Potyák), Luká­csi Hanqai, Lipták, Mezei, Vábró (Bak), Boromissza, Kelemen. Edző: Jutási Róbert. Az első félidőben a pécsiek, szünet után a kaposváriak voltak lendületesebbek. G.: Somogy­vári, jó: Sólvom. Szabó, Balázs II., ill. Manaai, Mezei, Boromissra. Kaposvári Rákóczi—Olaibányas? 1:0, Székesfehérvári MÁV—Zalaeger­szegi Dózsa 3:0, Körmend—Saba'ia 0:0, G'/ori Dózsa—KOMéP 3:0, Pá­pa—Győri Elektromos 2:0. NB ti. ALLASA 1. Győri D. 16 10 3 3 31-13 23 2. PVSK 16 9 4 3 23-10 ?? 3. Srf. MÁV 16 10 2 4 22-14 22 4. Óla'»bányász 15 9 2 4 29-12 20 5. Fűzfő 16 9 1 6 34-25 19 6. Táncsics 16 7 3 6 23-18 17 7 K. Rákóczi 16 6 4 6 28-25 16 8. Körmend 16 6 4 6 17-20 16 9. Rnkonv V. 15 6 2 7 18-21 14 10. Gv. E'^ktr. 16 4 6 6 17-21 14 11. Pé.csi B, 16 5 3 8 19-21 13 12. SnViaria • 16 4 5 7 13-24 13 13. KOMÉP 16 6 1 9 12-24 13 14. Pápa . 16 3 5 8 13-25 11 15. Z. Dózsa 16 1 3 12 7-33 5 Labdarúgó NB 111. Porcelángyár—Paks 3:0 (1:0), Por- celánpálya. Mohács—Kaposvári Va­sas 3:0 (2:0), Mohács. VOLÁN 12- es — Nagyatád 6:1 (3:01, Szigetvár. PEAC—Szekszárdi Vasas 2:1 (1:1). Szekszárd. Nagymánvok—Vasas fi. Bányász 1-0 (0:0), PVSK pálya. Me­zőfalva—PBTC 1:0 (0:0), Mezőfalva. Fornád—Steinmetz SE 0:0, Fornád. NB III. ALLASA M .-$zaszygf^,. pb jc:.. .Mezőfalva ; P..ppfpelán .Mohács . . VOÉAN 12-.es PEAC Paksi Kinizsi Sz. Vasas - Naavmányok K. Vasas Steinmetz SE Fornád N. Kinizsi Vasas II. B. Lobod Helyiípar 17.12 18 ÍQ. .18 .8 Í8 1Q 18 . 9 18 7. .19 9 17 8 3 -2 38-13 27 .4 4 36-20 24 7, 3 31-.19 23 3 '5 31.-22 23 5 28-16 2? 5 29-16 20 7 36-30 20 5,31-25 20 6 27-20 10 8 19-39 16 9 ?7-36 15 9 16-20 14 8 17-32 13 10 70-46 11 2 11 24-35 10 3 13 14-55 5 törölve Megyebajnokság NB I. tartalékbajnokság Pécsi MSC—Csepel 3:1 (2:1). Cse­pel. V.: Leltei. PMSC: Katiin (Po- lyák) — Hernádi, Udvarácz, Iványi, Borovácz, Réfi, (Várbíró), Konrád III. Köves; Csőre, Tüske, Bleicher (Rékási). Csepel: Fekete Gy. — Kir- schner, Sándor, Várdai, Kelemen, Halász (Kiss), Osváth, Bartha, Ta­kács, Csordás, Vízi. G.: Borovácz, Konrád III., Bleicher, ill. Takács. Jó: Borovácz, Köves, Csőre, Tüske, III. Sándor, Takács, Csordás. VM Egyetértés—Komlói Bányász 1:0 (0:0), Komló. 500 néző. V.: Tur- csányi. VM Egyetértés: Lengyel — Weber, Szepesi, Dene, Szántai, Sári, Nell, Karába, Selenka, Vajda, Pa- nyik. Komlói Bányász: Buús (Bien) — Podoácz, Göcsei, Tihanyi, Molnár, Kiss, Pál, Hódosi (Iván), Gál. Ká­rász, Róth. G.: Nell. Jó: Szepesi, Szántai, Nell, ill. Tihanyi, Pál. TOTÓ 1. FTC—Bp, Honvéd * 4:4 2. Szeged—Vasas i 1:1 3. Komló—Egyetértés * 2:2 4. ZTE—Rába ETO 1 2:1 5. Bp. Spart.—G. MAVAG 1 3:0 6. Várpalota -Kecskémét 1 1:0 7. Gyula—Cegléd 2 0:2 8. B. VTSK—Budafok 2 0:1 9. KISTEXT—FÖSPED ? 1 ;1 10. Bologna—Fiorentina 1 2:0 11. Cagliari—Juventus 2 0:1 12. Torino—Inter 1 4:0 13. Sampdoria—Lanerossí s OiO + 1 14. Gyöngyös—Vác 1 3:1 A 17. heti totónyeremények a? il­leték levonása után a következők: 13 találatos szelvény két darab, nyere­ményük egyenként 455 683 forint. 13 plusz 1 találatos szelvény nem volt. 12 találatos 52 darab, nyereményük egyenként 11 684 forint. 11 találatos 654 darab, nyereményük 929 forint. A tírta Iá latosok száma 5650 darab, nyereményük 161 forint. DUNÁNTÚLI NAPLÓ Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: M i t z k i Ervin Szerkesztőség: 7601 Pécs. Hunyadi u. 11. Telefon: 15-000. 15-762, 15-852, 15-245; 15-264. Szerkesztőséqi ügyelet: 8—20 óráig: 10-053, 20 óra után: 15-726 Kiadja ö Baranya niegvei Lapkiadó Vél la left Felelős kiadó: Braun Károly Kiadóhivatal: 7601 Pécs. Hunyadi u. 11. Telefon: 15-000. 15-762. 15-852. 15-245, 15-264. Telexszám: 12-320. Kéziratot nem őrzőnk meg és nem adunk vissza PÉCSI SZIKRA NYOMDA 7621 Pécs, Munkácsy Mihály ti- 1Ö- F. v.: Melles Rezső Pécsi Kinizsi—Sellye 1:0 (0:0), Ko­vácstelep. Mágocs—Siklós 2:0 (1:0), Mágocs. Véménd—Sásd 1:0 (0:0), Véménd. Bóly—Szigetvári Kinizsi 3:0 (1:0), Bóly. Pécsi Vasas—Sátorhely Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivatalóknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft Indexszám: 25 054. Hegyi autógyorsasági verseny a Az idei autós évad első ver­senyét, melyet q Magyar Autó­klub pécsi szervezete rendezett, két futamban bonyolították le. Előzetesen hatvanhét nevezés érkezett az Autóklubhoz, s öt­vennyolcon álltak rajthoz teg­nap délelőtt a Hunyadi úton. — A 3.1 kilométer hosszú. 150 mé­ter szintkülönbségé pályán vé- gigszáguldottak az autók, s a két futam összesítése után a következő eredmények születtek: II. csoport. 8. géposztály: 1. Szabó János Opel Manta SR (Volán Bp.), 7, géposztály: 1. Valcsics László BMW 1600 (ÁFOR) 2. Szabóki László Fiat 125 Sp, T. (ÁFOR), 3. Oláh Gyárfás Polski Fiat 1500 (ÁFOR). 5. géposztály: 1. Cserkuti József NSU 100 (ÁFOR)), 2. Gaál Pál Skoda 110 R. (Volán Bp.), 3- Morvái László Steyr Puch 650. 4. géposztály: 1. Benyák János Trabant (Volán Bp.), 2. Németh Attila Trabant (AFOR), 3. Far­kos Elek Trabant (Volán Bp:), I. csoport: 3. géposztály: 1 Baumgartner László BMW 2002 Mecseken (Volán Pécs), 2, Tóth János BMW 2002 (kaposvári Dózsa), 3. Hans Haussan Volvo 144 (AFOK). 2. géposztály: 1. Nagy László Fiat 128 R, (Volán Győr), 2. Donáczi György Fiat 124 (Vo­lán Pécs), 3, dr. Antalfy György Zsiguli (Volán Bp.), 1, géposz­tály: 1. Kovács László Fiat 128 (Volán Bp.) 2, Fekete András Skoda S 100 (Volán Bp.), 3. Kő­vári György Wartburq (ÁFOR). Abszolút sorrend: 1. Cserkuti József NSU 1000 (AFOR). 2. Baumgartner László BMW 2002 (Volán Pécs). 3. Tóth János BMW 2002 (Kaposvári Dózsa). A csapatversenyt az ÁFOR csa­pata nyerte a budapesti Volán 1-es és 3-as csapata előtt. TV-KOZVETITES A PRÁTERBŐL A Magyar Televízió március 28-án, szerdán 20 óra 35 perc- kor közvetíti az Ausztria—Hol­landia válogatott labdarúgó- mérkőzést. Komlói síkor a mezei futóbajnokságon Mintegy 300. indulója volt va­sárnap délelőtt o Megyeri út aen megrendezett megyei fu­tóbajnokságnak. Napsütéses, enyhén szeles, tavaszias időben, 13 futamban bonyolították le a versenyt. Eredmények. Férfi felnőttek (7000 m.): 1. Homoki (KBSK). 2. Kispál (KBSK). 3. Honti (PV­SK). Csapat: 1. KBSK, 2. PVSK. Ifjúságiak (4500 m): 1, Péley (PVSK), 2. Szigeti (PVSK), 3. Dörömbölő (KBSK). 17 éves fiúk (4500 m) 1 : Czahesz (KB­SK). Csapat: 1, KBSK. 16 éves fiúk (3000 m): 1. Tóth (KBSK). Csapat: 1. KBSK 15 éves fiúk (2500 m): 1. Kehi (KBSK). Csa­pat: 1. Sportiskola. 14 éves fiúk (2Ó00 m): 1. Nyúl (KBSK). Csapat 1. Sportiskola. 13. éves fiúk: (1600 m): 1. Bükkösdi (KB­SK). Csapát: 1, Sportiskola. Nők. Felnőttek (1500 m): 1. Floffman (Mohács), 2. Nyerges (Tanárképző), 3. Kustor (PVSK). Csapat: 1. Tanárképző. Ifjúsá­giak (1500 m): 1. Kocsó (PM SC), 2. űri (KBSK), 3. Ober! (PVSK). 16 éves lányok (1200 m): 1. űri Zs, (KBSK). 15 éves lányok (1200 m): 1. Major Zs. Homoki Vince (KBSK) nyerte a megyei mezei fuCbajnoksá- got a felnőttek mezőnyében, (KBSK). Csapat: 1, KBSK. 14 éves lányok (1000 m): 1, Csősi (Mohács), Csapat: 1, Sportis­kola. 13 éves lányok (1000 m): 1. Androsovits (Sportiskola). Csapat: 1. Sportiskola, Kosárlabda Á újabb PYSK-fiúk bravúrja PVSK—Videoton 115:83 (60:38), NB I. férfi mérkőzés, PVSK tornacsarnok, vezette: Karner és Wein. Látványos, len­dületes mérkőzésen, kitűnő tel­jesítményt nyújtott a vasút, — Legjobb dobók.: Pálvölgyj 23, Tahi 16, Hosszú 16, Rabb 16, dr. Naumov 14, ill, Korecz 18, dr. Jelásits 15. Videoton—PVSK 68:64 (29:32) NB I. női mérkőzés, PVSK torna­Epitöipari Vállalat körületek részére bármilyen minőségű kevert betont 88 - ß ütem exes szerint száll i% BETONKEVERŐ TELEPÉRŐL, Szaktanácsadás és felvilágosítás: 31. SZ. ÁÉV. C s é n y i S á n d o r ép. vezető TeL: Beremends 138. csarnok, vezette: Peteler és Új- váii, A PVSK idegesen, kapkod­va játszott. Legjobb dobók: Bekő 24, Sógorka 14, il|, Vcr- bőcziné 26, Pálinkás 15, Mol- nárné 12, Kecskeméti SC—Szigetvári AFtSZ 76:46 (35:25), NB I. női mérkőzés, Kecskemét, Legjobb dobók; Király 16, Zakiján 15, Magyar 13, ill. Varga 14, Par- raai 14, PMSC—Gödöllő 77:63 (36:24), NB II, férfi mérkőzés, Pécs. Nagykanizsa—Komlói Bányász 63:55 (25:23), NB II, női mér­kőzés, Komló. Szolgáltató—Ta­nárképző Főiskola 58:51 (24;27), NB II, női mérkőzés, Pécs. KOSÁRLABDA NB I. ALLASA Férfiak tavaszi végeredmény: 1. Csepel 13 12 1 1110- 844 25 2. MAFC 13 11 2 1034- 827 24 3. Bp. Honvéd 13 11 2 966- 850 24 4. Sopron 13 10 3 921- 879 23 5. G. MAVAG 13 9 4 956- 876 22 6. Kecskemét 13 7 6 929- 924 20 7. Baja 13 5 8 849- 899 18 8. BSE 13 5 8 944- 971 18 9. Pécs 13 4 9 1014-1049 17 10. Videoton 13 4 9 866-1013 17 11. V. Izzó 13 4 9 795- 855 17 12. Csőszerelő 13 4 9 886- 987 17 13. Eger 13 3 10 788- 953 16 14. Oroszlány 13 2 ■ 11 781- 912 15 Női csapatoki 1. BSE 11 10 1 851-557 21 2. MTK 11 10 1 699-560 21 3. VM Egyetértés 11 9 2 808-647 20 4. FŐKÉRT HSC 11 7 4 594-596 18 5. Videoton 11 7 4 731-705 18 6. Bp. Spartacus 11 7 4 772-690 18 7. TFSE 10 7 3 632-529 17 8. Kecskemét 10 5 5 556-536 15 9. BEAC 11 3 o 593-669 14 10. Csepel 10 3 7 491-587-13 11. Diósgyőr 10 3 7 506-646 1 3 12. Szív. Építők 11 2 9 551-695 13 13. Pécs 11 2 9 637-758 1 3 14. Szigetvár 11 — 11 504-750 11 t l

Next

/
Oldalképek
Tartalom