Dunántúli Napló, 1973. február (30. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-16 / 39. szám
1973. február Iá. DUNÁNTÚL? NAPLÓ Tegnap történt Biszku Béla, at MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára tegnap Tolna megyébe látogatott. Szekszárdon a megye vezetői köszöntötték. K. Papp József, a Tolna megyei Pártbizottság első titkára tájékoztatta a vendéget a megye helyzetéről. Bisz- ku Béla délután felkereste a Mechanikai Mérőműszerek Gyára szekszárdi gyáregységét. A Központi Bizottság titkárának látogatása Szekszárd nevezetességei — köztük a Babits Mihály Megyei Művelődési Központ — megtekintésével fejeződött be, * Fördős László, az MSZMP KB munkatársa tegnap Pécsett a KISZ-vezetőképző iskolán a KISZ-titkárok részére indított tanfolyamon előadást tartott a Központi Bizottság 1972. novemberi állásfoglalásáról s az abból adódó ifjúságpolitikai kérdésekről. * Tegnap, csütörtökön délután Pécsre érkezett Budapestről Keszler Tamás, az Ausztrál Oktatásügyi Minisztérium hazánkban tartózkodó — magyar származású — főosztályvezetője. A vendéget Juhász Jenő, a Pollack Mihály Műszaki Főiskola főigazgatója fogadta. Keszler Tamás előreláthatólag két napot tölt Pécsett. Tegnap délután a Műszaki Főiskolán az üzemmérnök-képzéssel, és az ottani tudományos munkával ismerkedett, ma délelőtt pedig — program szerint — a Művészeti Gimnáziumba látogat, és a középfokú képzőművészeti oktatásról tájékozódik. Kiállítás a Képcsarnokban Tájképek és csendéletek Zsúfolásig megtelt a Képcsarnok Kossuth Lajos utca1 üzlete tegnap délután 5 órakor. Pályatársak, érdeklődők, fiatalok jöttek el szép számban az eseményre, ahol ünnepélye sen megnyitották Altorjai István pécsi festőművész kiállítását A művész pécsi születésű 1967-ben végezte el a főiskolát Főnyi Géza Érdemes művesz osztályában. Kmetty János, Do- manovszky Endre, Barcsay Jenő voltak mesterei. Néhány évig Borsodban élt és működött; Úzdon és Salgótarjánban volt egy-egy önálló tárlata, ezenkívül részt vett számos országos kiállításon is. Három éve téri vissza szülővárosába. Most megnyitott anyaga a harmadik önálló kiállítása: olajfestmények, a Képcsarnok jellegének megfelelően jobbára csendéletek és tájképek. A kiállítás március 3-ig látható. PÉCS SZÜLETTE» i Altorjai István tárlatának megnyitása Készülődés a tanácsválasztásra Csütörtökön délelőtt Harkányban folytatódott a munkásőrség megyei parancsnokságának sajtótájékoztatója. Az országos és megyei sajtó képviselői a Baranya megyei parancsnokság szervezésében Harkányban tartott munkásőr alegység-parancsnoki továbbképző tanfolyam foglalkozásait látogatták meg. Baranya szövetkezeti mozgalmának eredményei Küldöttközgyűlés Sűgvári Művelődési Házban (Folytatás az 1. oldalról) gat. Reálisan értékeljük a két év alatt végzett munkát és nagy gondot kell fordítani arra, hogy a választókat megfelelően tájékoztassuk az előző választások jelölőgyűlésein elhangzott javaslatok sorsáról, amelyek nagyobb része , megvalósult A továbbiakban részletesen Ismertette a népfrontbizottsógok előtt álló politikai és szervezési feladatokat és arra hívta fel a figyelmet, hogy a népfront minden aktivistájára szép és felelősségteljes munka vár a kővetkező napokban, hetekben, amelyet további előrehaladásunk, fejlődésünk érdekében a lehető legjobban kell elvégezni. Az előterjesztés megtárgyalása során felszólalt Kovács Jenő, aki a sásdi járásban folyó előkészületi munkáról tájékoztatta a bizottságot. Elmondotta, hogy a következő ciklusban növekszik a munkások száma a tanácsokban. Eredményesnek bizonyult a népfrontbizottsógok és a tanácsok együttműködési szerződéseinek végrehajtása, amelynek egyik példája, hogy alig két év alatt megduplázódott a járásban a társadalmi munka értéke. Dr. Gyöngyösi Jánosné, a Pécs városi tanácstagokkal folytatott beszélgetések tapasztalatairól szólott. Az eredmények, a fejlődés mellett előfordult, hogy a tanácstagok közül néhányon nem kaptak megfelelő segítséget munkájuk .végzéséhez, amelyen a jövőben változtatni kell. Dr, Zsák László a jelölőgyűlések és a jelölések politikai fontosságáról szólott. Deszancsies János arra hívta fel a figyelmet, hogy a nőknek és a fiataloknak az eddiginél nagyobb arányban kell helyet kapniok a tanácsokban. Elmondotta, hogy az előzetes tapasztalatok szerint a mohácsi járásban a 600 tanácstag közül 198 fő képviseli a nemzetiségeket. Bencsik István, a Hazafias Népfront főtitkára felszólalásában a népfrontbizottságok politikai önállóságának nagy és felelősségteljes jelentőségére hívta fel a figyelmet. Többek között kijelentette: — Mindenütt helyben dől el, hogy a lakosságnak mi a fontos, mi az, ami érdekli, elsősorban ezzel kell nagy figyelemmel foglalkoznia a népfrontbi- zottsáqoknak. Ezzel is bizonyítani kell a valóságot, hogy a népfront a legszélesebb politikai tömegmozgalom és ki kell tudói fejeznie a helyes tömegvéleményt E téren a népfront V. kongresszusa után jelentős fejlődés következett be, amit a mozgalom gazdagabb tartalma sokoldalúan bizonyít — Kedvező mind a belpolitikai, mind a külpolitikai helyzet a politikai munka Javítására, — hangsúlyozta a továbbiakban. — A választási előkészületek ismét alkalmat nyújtanak arra, hogy jó, tartalmas politikai beszélgetést folytassunk a lakossággal. Neszmély László a tanócs- vólasrtási előkészületek eddigi helyzetéről és a tapasztalatokról tájékoztatta az ülést. A feladatok megbeszélése után dr. Adóm Antal terjesztette az ülés elé a HNF Baranya megyei Bizottságának és Elnökségének 1973. évi munkatervét, valamint a tesfületi ülések féléves programját, amelyet a bizottság elfogadott. Ezt követően a HNF Baranya megyei Bizottsága dr. Hazafi Józsefet, a Baranya megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának titkárát és dr. Varga Lajosnét megválasztotta a megyei bizottság tagjává, illetve elnökségi tagjává. Az elmúlt két évben a szövetkezeti kereskedelem fejlődése mérséklődött megyénkben. Részesedése az állami kereskedelem összforgalmából 28.8 százalékról 28.2 százalékra csökkent, — hallottuk tegnap délelőtt a Ságvári Művelődési Házban megtartott küldöttközgyűlésen, ahol értékelték megyénk szövetkezeti mozgalmának eredményeit A tanácskozáson többek között megjelent dr. Nagy József, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának titkára, dr, Spi- lót Ferenc, a SZÖVOSZ főosztályvezető helyettese. A küldöttgyűlést Szegedi Ernő, a MÉSZÖV elnökhelyettese nyitotta meg, majd Nagy Sándor, a MÉSZÖV elnöke adott számot a fogyasztási, a takárék, valamint a lakásszövetkezetek munkájáról. A beszámoló a szövetkezeti mozgalom két éves eredményeit összegezte. Elhangzott, hogy a szövetkezeti kereskedelemben új módszerekre van szükség, hatékonyabb munkával kell törekedni a vásárlók megnyerésére. A lakosság napi cikkekkel történő ellátásában 10 százalékos forgalomemelkedés tapasztalható, míq a ruházati forgalom több mint 3 százalékkal csökkent, a vegyesiparcikk forA ZKM körútja ZKM. Vagyis: Zagrebacsko Kazalíste Mlodih. Magyarul: Zágrábi Ifjúsági Színház. Járt mór Toulouse-bea, Pármában, Páduában, aztán Velencében, Prágában, Brnóban, Pozsonyban, Varsóban, Poznanban, Palermában. De igazán 1971-ben jegyezték meg a nevét, amikor a Német Szövetségi Köztársaságban, Nürmbergben két díjat is nyert, mégpedig a nemzetközi gyermekszínjátszó fesztivál aranyérmét és a legjobb együttesnek járó díjat. Most eljött Pécsre is, helyesebben Dél-Magyarországra, hogy az itteni délszláv nemzetiség részére bemutassa műsorát. Itt vannak a zágrábi egyetemisták, akik közül nem egy már öt éves kora óta tagja a színháznak, itt van az előadott darab két szerzője: Veszna Páron és Ladiszlav Tulacs, Tegnap a Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínházában mutatták be műsorukat, ma már Kátolyban, aztán sorra Dráva sztáron, Mohácson, Szalántán, Felső- szentmártonbon lépnek fel, a jugoszláv—magyar kulturális munkakapcsolat keretében. A harmincnyolc tagú együttes két vezetőjével, Teodora Berlekovity művészettörténésszel — egyben az ifjúsági színház propagandistájával — és Ladika Zvejzdana rendezővel beszélgettünk' a tegnap esti pécsi bemutatkozás előtt — Húsz éve alakult ez az amatőr ifjúsági együttes — mondta Ladika Zvjezdano — s a rövidesen huszonöt éves új zágrábi színház mellett működik. Általában háromszáz tagunk van, pionírok, középiskolások, ifjúmunkások, sőt, egyetemisták. Évente három-négy bemutatót rendezünk és sokszor egy nap három-négy helyen is játszunk. Általában évente két növendéket vesznek fel tőlünk a színművészed főiskolára. — De mit jelent az együttes a többinek, akiből nem lesz hivatásos művészi — Sok mindent megtanulnak itt. Nemcsak a szinhgz szeréte- tét, amelynek következtében egy értő közönséget nevelünk ki évtizedek alatt. Emellett szépen megtanulnak beszélni, sőt, inkább játék- és mozgáskultúrát Jelenet az előadásból (Zsefkó Maza, Szlavica Jukity és Zsefkó Vukmirica) ugyanis kevés szerepe van a szövegnek, annál több a lát ványnak, a mozgásnak, zenének.- Van-e arra lehetőség, hogy a magyarországi délszláv lakosságot rendszeresen látogassák délszláv színházi előadással? — Nagyon örülünk, hogy eljö hettünk, s amikor a körút előtt mi ketten itt járjunk, minden délszlávlakta faluban igen szívesen láttak bennünket, — mondta Teodora Berlekovity — de nem rajtunk múlik, hogy rendszeresen jöhetünk-e. Mindenesetre szeretnénk legalább évente egyszer ellátogatni ide. szereznek. A mi darabjainkban i Az is a célunk, hogy általában galom pedig az elázó évi szinten maradt Á tartós fogyasztási cikkek iránti kereslet közel 8 százalékkal Csökkent Ennek oka többek között, hogy ezen a téren telítődés mutatkozik falun is. Jelentős és figyelemreméltó előrehaladás tapasztalható a lakosság húsellátásában. Az AFESZ-ek az elmúlt évben 10 százalékkal több húst értékesítettek, mint 1971-ben. A vendéglátás dinamikusan fejlődött: ez több mint 9 százalékos forgalomnövekedést jelent. mely meghaladja az állami szektorét. Különösen kedvezően alakult az előfizetéses ételforgalom, mely két év alatt több mint 70 százalékkal emelkedett A megye szövetkezeti kereskedelmi hálózata fejlődött az elmúlt évben. Hat bolti egységet adtak át. A térítésmentes szolgáltatást végző üzletek száma 75-ről 125-re emelkedett Éves szinten mintegy 7 ezer esetben végeztek házhozszállításokat és 2 ezer esetben helyeztek üzembe elektroakusztikai és más elektiomos berendezéséket Kielégítően fejlődött — mintegy 10 százalékkal — az ipari tevékenység is. * Az AFÉSZ-eknek nagy szerepe volt — az elmúlt évben — abban, hogy a 115 szakcsoportjuk össztermelése meghaladta a 100 millió forintot A A fogyasztási szövetkezetek többek között tavaly 18 millió tojást, 20 vagon baromfit, 92 vagon nyulat és 44 vagon mézet értékesítettek. A komlói kertészeti szakcsoport mintájára Beremenden és Szigetváron jött létre kiskert társulás s az idei évben megalakul Szentlőrincen, Pécsett, Sellyén, Vajszlón, illetve Siklóson is a kertészeti szakcsoport Eredményes évet zártak a ! megyében működő lakásszövetkezetek is. Amíg 1971-ben 8 ! szövetkezet alakult addig az I elmúlt évben 11 jött létre: így ma 31 a lakásszövetkezetek száma a megyében. A 700 millió forint értékű szövetkezeti lakásvagyon megóvása érdekében 3. éve működik a lakásfenntartó szövetkezet. Kedvelt társulási forma o lakásépítő szövetkezet Eddig 9 alakalt és á közeljövőben jön létre a megye legnagyobb lakásépítő szövetkezete a Mecseki Érc bő- | nyászati Vállalatnál, továbbá I Szentlőrincen, Pécsett Mohácson és Pécsvárodon; A megyében működő 19 kör- | zeti takarékszövetkezet és azok j fiókjainak nagy feladatokat ad az 1973-os év CéMuk o szövetkezeti demokrácia erősítése, a tagság omcormanyzaianaK j fejlesztése. Módosítják a sző- j vetkezetek alapszabályait és j fennállásuk óta elsöízben rész- ■ közgyűléseket tartanak. Komoly | erőpróbája lesz ez a szövetke- ! reteknek, hiszen a taglétszám megyei szinten megközelíti a 60 ezret Végezetül a közgyűlés effo- adta azt o határozati javasltát, mely g fogyasztási szö- ítkezeték számára meghatá- >zzg a további teendőket, Sa{am»i; Gyula Hír Gabriella, Csák Krisztin«, Kesxerics György, Rozéknál Margit* Csősz Zsuzsanna, Leutsch Zoltán, Pét; neházi Éva, Kolozsvári Attila, Lejk® Sándor, Kéri Zoltán, Máté Karoly, Papp Judit, Kosztolányi Zita, Palotai Beáta, Bors Ibolyp, Novogradea: László, Pintér Csaba, Sánta József, Nemeskéri Éva, Magyar Márta, Var X o Mónika, Barta Géza, Kai anyós ttila, Horváth Valéria, Perei Euniké, Vida Róbert, Szegletes Dóra, Asbóth Tímea, Varga Tamás, Romvári Szilvia, Balog Zoltán, Vén Andrea* Schweinbert Márta, Boksa Zsolt. Kerék jártó Éva, Papp Ferenc, Makai Tibor, Sátori Zsolt, Jámbor István, Vastag Péter, Vajda István, Erdőst Anikó, Varga József, Czuezor Balázs* Csendőr Zsuzsanna, Vörös Gábor. Simon Ferenc, Szászfái Magdolna* Nagy Tünde, Tábori Róbert, Nagl Andrea, Kovács Aranka, Lukács Krisztina, Kovács Tünde, Tüske Edit, Kovács Krisztina, Bérces László, Mátyás Veronika, Bors Balázs, Raboczkj László, Kollár Jenő, Hargitai Gábor* Radócsay Mónika, Balázs Boglárka* Jankovics Gabriella, Sándor Gabriella, Filákovity Vjekoszláv, Kaiser Kon- rád, Csanálosi Rita, Gátfalvi Pá!„ Major János, Panics Aliz, Panics Boglárka, Láng Tímea, óvári Ad* ríenn, Wagner Gábor, Fábos Ildiké* Tolnai Brigitta, Szekeres Ildikó, 8«*-- tor Norbert, Brauner Norbert, Ferenc* Zsuzsanna, Kertvéllesy Gábor, Sáf rény László. Krapeex József, Orsós Antal, Magyar! Mónika. Szabó Tünde, Kéninger Krisztina, AndrejeAífr Szilvia, Szép Erzsébet, Nyaka Zsolt, Somogyváry Attila, Keszler Bernadett, Bak Gábor, Gombár Zsuzsanna, J»1 kab Sándor, Hartmann Ákos, Wei!w«f Rita, Volk Zsuzsanna, Pánti LajMk Pefcroeies Gyöngyi, Tóth Gábee. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK t Kocsis Lajos ée Martionos! See- bála, Kovács István és BandeJ XJéroj, Nikolics Sándor és Stojkovics Mária» Földes« József és Borbás Katalin« Waltz Arno és Rajna Márta, Máj« Antal és Hargitay Anikó, Balázs Géza és Furus Gabriella, Blasszauer József és Szalai Sarolta, Mirarchí Antoni® és Bakos Gabriella, Bagoly Zoltán és Tömpék Terézia, Jene* Gábor és Farkas Mária, Iván László és Bura? Ilona, Fleischmann László és Pejk Mária, Kollár Béla és Kíntzíg Edit, Varga József és Vér Erzsébet, Poise«®» László és Reisch Gabriella. MEGHALTAK* Fi sebe? Menyhárt»« Ben hart Erzsé» bet, Grunwald József, Sicher Tibor« Horváth József, Svágell Györgyné Moyer Hermina, Schmidt Gyula, Csno der Györgyné Ríesz Vilma, Fóbiá® Istvánná Princz Mária, Cxírok Mihály, Belvárí Sándor, Csőt le Andrásáé Ivó- novics Klóra, Czuk Jánosné SzeHe»f Rozália, Szabó Jánosné Hoffman» Mária, Farkas Béláné Kálmán Róza, Gerber István, Herfco Józsefné Gamos Katalin, Rapcsck Lajos, Hegyi Jénosp nó Tömbör Erzsébet, Deák István,, Acs Ferencné Kulcsár Etel, Tátrai Ferenc, Kasza János, Csapfár Imrénő Strojní Ilona, Wéber Jánov«’ Klárícs Tamásnó Blaskovics Márta, -5zikor® Jenöné Szily Ilona, Hermes* Antalmé Holczhauser Edit, Metelko Ante!, dr. Kiss István, Márovics János, Mester János, Schmidt László, Kövér jós, Erdőfi György, Ámoréin Károly* Páka Lajosné Nagy Slona, S*ih«k Géza, Kis Punok József, Nagy Isáfár» né Kintli ferézia, Gadé József, Ribát Istvánná Szakács Etelka, Szűcs József, Hargitai Aladár, Nyers Ferenc, Pólói József, Pilkó Ferenc, Frick Jáno*B Dűli Istvánná Szegi Lídia, Ripszám Ádamné Biszta Amália, Dénes Gvő» zóné Rihák Irén, Pihnack Terézia* Martin Istvánná Gerendái Cecília, Novotni Jánosné Szabó Katalin, Rábai Lajos, Vérén Józsefné Oláh Mór* git, Szilágyi Lajosné Tóth Julianna« Scheurer József, Wintzl Józsefné Soo- kúp Anna, Szemen Rezső, Horváth Ferenc, Dárdai Ernő, Krakóczky Pálné, Soós Etel, Villányi János, Barta* Gézáné Tamóczi Mária, Vrábel La- josné Váradi Ilona, Oláh Ferenc, Kemény Samun© Steiner Rezsin, Soós Józsefné Fillinger Vilma, Dcmku Mihály, Mátics Rudolfné Czífrák Anne«, Labudek Rezső, Kostyál Lajos, Banga István, Szekrényesy Béláné Vlasíc* Aranka, Káspári Kristófné Horváth Márta, Szendrö 5ándorné Makro** czi Ilona, Benedei Lajos, Szabó Má- tyásné Illés Erzsébet, Kovács Rovó* lía, Horváth Mihály, KOMLO: SZÜLETTEK.-. Pörs Ernő, Muer Beáta. Mw» Krisztina, Kréth Gábor, Varhanyóvszki Veronika, Borbás Zsanett, László István, Oláh Zoltán, Gulyás Gabriella, Mónika, Vóradí Gábor, Kanizsai Tót»» Csaba, Fekete László, Tóth János Ta» más, Várnagy Renáta, Kiss Siíhi«i Tresch Ferenc, Orsós Mária, Beháw Zoltán, Csáki János, Egersdorfer Szilárd, Orsós Erzsébet, Vitéz Adrienn,, Sáfrány Zsolt, Sárvári Zoltán, Fékét» Zsolt József, Gáspár Zsolt, Szabó le Ián, Kismándor Csilla, Varga Éva» Orsós József, Da Imád Gábor János, Nagy Attila, Nyilasi Ernő, Hajna? Zsuzsanna Beatrix, Balogh Ferenc, Xolányos Rozália, Bognár Anett, Bog nár Norbert, Huszár Katalin, HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK Vámos Sándor Janos és Morejl Mária, Líppert Adán» és Váradi Ibolya, Hajas Ferenc és Kovács fiv«* Miklós József és Hudák Julianna, M«- rosí László és Gotsch Angelika Ingó borg, Balog Ferenc és Kalányos Gi* zefla. MEGHALTAK» / Oobszaí Adámnő Schneide* An»?«», Hau« Péter, Orga Mihály, Kovács József, Crukor József, Matyó Csaba,, Kis-Szabó £»a, Kabgrcx Istvánná Brückler Erzsébet, Biró Lászlóné Bajusz Erzsébet, Szabó Józsefné Szel® zsán Mária, Csáki János, Profónt**» Józsefné Buda Rebeka, Buchert Hmf rík, Buxsáki Istvánná Pakórni Erzsébet, Kukk István, Zsirmon Antafné Unger Katalin, Kovács Károlyné Nagy Emébot I nemzetiségi kulturavol, ezen be lül színházi kultúrával ellássuk í az itteni horvátokat, s így ápol- I juk a bennük élő nyelvet. Ezt a célt szolgálja, hogy a mostani körút alkalmával minden faluban összegyűlnek a pedagógusokkal, hogy átadják nekik a gyermekszínjátsrásbcm szerzett tapasztalataikat. Az este tehát Vesna Parun és La- diszlav Tulacs: Dzsingiszkán macska és Trasi egér című zenés darabjának tapsolt a pécsi délszláv közönség. Utána a Ná dór vadásztermében fogadás volt a zágrábi ifjú színművészek tiszteletére, * p. a