Dunántúli Napló, 1972. október (29. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-28 / 255. szám

Ma délután: PÉCSI DÓZSA OREGFIÚK— “ FÉLMONOSTORI SPARTAK OREGFIÚK MÉRKŐZÉS A TÜZÉR UTCAI PÁLYÁN Ezen a héten két edzést is tartottak a Dózsa öregfiúk. Mol­nár József szövetségi kapitány irányításával készült fel a csa- i pat a ma délután a Tüzér utcai pályán 14 órai kezdettel leját­szásra kerülő Pécsi Dózsa öreg­fiúk—Pélmonostori Spartak öreg­fiúk mérkőzésre. A Pécsi Dózsa színeiben a következők szere­pelnek: Danka, Abranov, Elen­des, Kocsis, Farkas, Köves, Kresz, Vajda, Rádi, Kamondi, Garami, Pécsi, Győri Kiss, Halasi, dr. Györkö. Az öregfiúk Pélmonos- toron tetszetős, szép játékkal 5:2-re győztek, Kocsis Ernőék nagyon fogadkoznak, hogy most sem ménnek haza öt gólnál ke­vesebbel a pélmonostoriak. „FISCHE3NEK REVANSOT KELL ADNIA" Max Euwe, a Nemzetközi Sakk Szövetség (FIDE) Holland elnöke pénteken Amszterdamban az újságíróknak kijelentette: — A világbajnoki szabály ér- te'mében Robert Fischernek, az új világbajnoknak fel kell kí­Atlétfkai Béke Kupa Az utolsó fordulóban dől el minden Megszerzi-e első győzelmét a Dózsa? Tóth József játéka előtérben Az idei rajt sokban hason­lít az elmúlt évihez. 1971 őszén is sokáig kellett várni a Pécsi Dózsa első győzelmére. Edaig lezajlott öt forduló és c lila­fehérek még mindig nyeretle­nek. Igaz, a legutóbbi hazai mérkőzésen, a Bp. Honvéd ellen közel álltak a két bajnoki pont megszerzéséhez, de egy 11-es keresztülhúzta a számításokat. Vasárnap délután az Egyet­értés ellen a Dózsa feledtet­heti az elmúlt hétvégi Vasas elleni kisiklást. A papírforma alapján vitathatatlanul pécsi győzelem várható. Erre nagy szüksége is lenne a csapat­nak, hiszen a felzárkózást meg kell már kezdeni. Az Egyetértés sem szerepelt valami fényesen az elmúlt öt fordulóban. Pont­számúk megegyezik a Pécsi Dózsáéval, a gólkülönbség azonban a pécsi csapat javára billenti a mérleget. Dr. Czibulka Mihály nem ter­vez jelentősebb változást az összeállításban. Úgy döntött, javítási lehetőséget ad a Vasas ellen szerepelt játékosoknak. Elképzelhető, hogy Kocsis kima­rad a kezdő csapatból, csak tartalék lesz. Helyére Tóth I. pályázik a legnagyobb esély- lyel. Tóth meggyógyult, az el­múlt héten már szerepelt a tar­talékcsapatban. Reméljük, vasárnap délután a PVSK pályán a Dózsa meg­szerzi első győzelmét. Tóth I. hosszú szünet után ismét játszik a Dózsában Egy későre nyúlt hosszú so­rozat végére érkeztek az atlé­ták. Ma és holnap rendezik a megyék közötti Béke Kupa csa­patverseny negyedik forduló­ját. Baranya megye férfi és női csapata Szegeden a Csong- rád megyei és Borsod megyei csapatok ellen lép pályára. Versenyszámonként két induló­val, hármasviadalok keretében dől el a sorrend a megyék kö­zött. A szegedi versenyen az el­ső három hely sorsa tisztázódik a férfi viadalon, míg a nőknél a három különböző városban rendezendő találkozók mind be­folyással vannak az 1—3. he­lyek kérdésében. Baranya megye férfi csapa­tának évek óta Borsod megye a legnehezebb ellenfele: négy évvel ezelőtt éppen Szegeden maradtunk alul csekély 3 pont­tal; a következő évben Pécsett alaposan visszavágtunk az el­ső helyért vívott küzdelemben, akárcsak egy évvel később (1970) Kaposvárott. Tavaly Di­ósgyőrben Borsod megye győ­zött csapatunk ellen. Az írtét» bi négy év tehát döntetlenre áll a két rivális csapat között. (Közben tavaly szepemberben az NB i. osztólyzóján győztünk Borsod ellen.) Jelenleg ismét a borsodiak látszanak esélye­sebbnek; a futószámokban Ba­ranya — a gátfutásban, gyalog­lásban és az ügyességi számok túlnyomó részében a Borsod megyei atléták jobbak. A vég­ső sorrend természetesen a pá­lyán dől el. Csongrád megyé­vel szemben mi vagyunk az esélyesek. Női csapatunk sorsa, illetv« helyezése a szegedi viadaltól eltekintve (Borsodtól vereség, Csongráddal szemben győzelem remélhető), attól is függ, hogy a másik találkozón Tolna me­gye legyőzi-e Szabolcsot, eb­ben az esetben Baranya le­het harmadik. Az első helyért Borsod és Hajdú megye csa­pata áll nagy versenyben. Atlétáink pénteken délután társasgépkocsival indultak Sze­gedre. Több játékos sérült a Komlói Bányásznál RÖVIDEN nálnia a revans-mérkőzést a Volt világbajnoknak, Szpasszkij- nak. Ennek a találkozónak még 1975 előtt az új világbajnoki zónaversenyek befejezése előtt kei! sorra kerülnie. Bízunk abban, hogy a vissza­vágó lebonyolítása nem okoz majd olyan sok nehézséget, mint a nyá-on Reykjavikban lebonyo­lított döntő. A mai villanyfényes mérkőzé- [ sen roppant nehéz akadály előtt áll a Komlói Bányász lab- | darúgó-csapata. Azon túl, hogy | 1963. június 8-tól számítva a Megyeri úton csak vereség, közte több súlyos vereség (a gólaróny 2:35!) érte a kék-fe­hér gárdát, most összeállítási gondok is jelentkeztek. Erdősi, Csordás, Tihanyi sérült, rájuk nem számíthat Lantos Mihály edző. Az amúgyis szűk keret SAKK Ribli a magyar csapat legjobb pontszerzője az olimpián! A sakkolimpián Ribli Zoltán kiváló teljesítményt nyújtott. 17 j mérkőzésből 9 alkalommal győzött és 8 mérkőzésen döntetlent ért el. Veretlenségével nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy j csapatunk az utolsó pillanatig harcban volt az olimpiai aranyért. Az alábbiakban két elődöntőbeli győzelmét mutatjuk be. Skót e éifcle nemzetközileg ismert játékos, míg az indonéz ellenfele felett aratott győzelme a szép kombinációs befejezés miatt érdemel említést. A következő rovatban döntöbeli győzelmeiből ismertetünk. Orosz védelem RIBLI—BONNER (Skócia) 1. e4 e5 2. Hf3 Hf6 3. d4 He4. 4. He5: (4. Fd3-ra 4. — d5 5. He5: Feló 6. 0-0 0—0 7. c4 có 8. Hc3 He 3; 9. be: Fe5: 10. de: de: 11. Fc4: Vd1 : 12. Bd1 : jöhet, világos jobb kilátásaival) 4. — dó 5. Hí3 ci5 6. Fd3 Fe7 (Élesebb a 6. — Fdó: 7. 0—0 0—0 8. c4 Fg4 9. cd: f5 10. Hc3 folytatás.) 7. 0—0 Hcó 8. Bel Fg4 9. c3 f5 10- Vb3! (10. c4-re 10. — Fh4! után sötét kedvezőbben áll, pl. 11. cd: 11. — Ff2:f 12. Kfl Fel: 13. de: Ff 3: 14. gf: Vd4: 15. Ve2 0—0—0 és világos nehéz problémák előtt áll.) 10. — 0-0 11. Hbd2 (Azonnali Vb7: veszélyes lenne 11. — Bfó 12. Vb3 — fenyegetett 12. — BbS 13. Vaó Hb4 — 12. — Bb8 13. Vc2 Bgó 14. Fe2 Fdó és sötétnek elegendő ellenértéke van az áldo­zott gyalogért.) 11. — Kh8 (12. He4: fenyegetett) 12. Vb7: (Lényeges különbség az előző változathoz vi­szonyítva.) 12. — Bfó 13. Vb3 Bb8 14. Vd1 Bgó 15. Hfl Hg5 16. Hg5: Fg5 17. Vc2 Fc1: 18. Boci: Ff3 19. Ha3 Fe4 20. Be2 Vg5 21. Bce1 Bf8 (21. f4-re 22. Fe4: de: 23. Ve4: Bf8 24. Hfl f3 25. Hq3 jönne világos két ayalog előnyével.) 22. f31 Fd3: 23. Vd3: f4 24. Vf5l (A 22. lépés csattanója. A mattfenyegetés miatt a vezér nem üthető jól.) 24. — Kg8 i 25. Vg5: Bg5: 26. Hf1 Kf7 (Sötét- I nek vesztett végjátéka maradt.) 27. b4 aó 28. a4 h5 29. Hd2 h4 30. h3 Bgó 31. Hb3 Bc8 32. Hc5 Bdó 33. ! Heó és sötét feladta, mert két gya­loghátránya lesz. (1:0). Spanyol megnyitás RIBLI—SHAMPOU (Indonézia) 1. e4 e5 2. Hf3 Hcó 3. Fb5 aó 4. Fa4 Hfó 5. d4 ed: 6. 0—0 Fe7 7. Bel hó? (7. — 0—0 vagy 7. — b5 kellett pl. 7. — b5 8. e5 He5: 9. He5: ba: 10. Vd4: 0—0 11. Fg5 Be8 12. Va4: Bd8) 8. e5 Hh7 9. Hd4: Hd4: 10. Vd4: b5 11. Fb3 Fb7 12. c4 (Számításba jött 12. eó is) 12. — Hf8 13. Vd3 b4 14. Hd2 a5 15. He4 Heó (Fenyegetett 16. Hfóf) 16. . Fe3 a4 17. Fc2 Ba5 18. f4 Va8 19. Bad1 Fcó 20. f51 Be5: 21. fe: Be4: 22. ed :f Kd8 23. Ff2 Bg4 24. Be7:.ll (Döntő csapás a fejletlen hadállás ellen. 24. — Ke7:-re 25. d8Vf Bd8: 26. Fc5 után sötétnek nincs védelme.) 24. — Bg2:+ 25. Kfl Bf2:f 26. Kf2: Ke7: 27. Vd4 Va5 (Sötét állása tart­hatatlan, mert 27. — Fg2-re 28. d8V+ 27. — Fh1-re pedig 28. Ve5+, majd 29. Vg7: nyer) 28. d8V+ (1:0). Koszorús Pál további két tagja: Makray és Pál is gyengélkedik. Makray a derekát fájlalja, Pálnak pedig a bokája érzékeny. Bencsik két sárga cédula miatt automati­kusan kimarad a csapatból. Kótai viszont jó formája miatt, újból bizalmat kap az első csa­patnál. Valószínű ő lesz a jobb­hátvéd, Tallósi pedig a jobb­oldali beállás. — A sok sérült miatt nincs még csapatom — mondotta az edző. — Csupán 13-as keretet adhatok: Buús, Kótai, Tallósi, Kovács, Makray, Göcsei, Hor­váth, Solymosi, Orsós, Bordács, Juhász, Pál, Tresch. Az elárvult balszélső posztra Orsós kerül. — Milyen eredményt vár? — Erről ne beszéljünk... A Dózsa, annak ellenére, hogy a táblázaton a 9. helyen áll, fé­lelmetes erőt képvisel Újpes­ten. Mindenesetre becsületes helytállást várok a fiúktól. A Komlói Bányász együttese tegnap délelőtt fél 11-kor a Mecseki Szénbányák panorá­más buszával utazott el a fő­városba. Vízhányó Imre ÉrtesítjGk vásárlóinkat, hogy • OLCSÓARUK BOLTJÁBAN, PÉCS, KOSSUTH LAJOS UTCA 75. SZÁM OKTOBER 30-TÖL NOVEMBER 4-IG leltározást tartunk DUNÁNTÚLI NAPLÓ Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapjo Főszerkesztő: Mitzki Ervin Szerkesztőség: Pécs, Hunyadi u. 11. Tel.: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264. Szerkesztőségi ügyelet: 8—20 óráig: 15-067. 20 óra után: 15-726. Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Kiadóhivatal: Pécs, Hunyadi u. 11. Tel.: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264. Telexszám: 12-320. Kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. — F. v.: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. — Indexszám: 25 054. CSELGÁNCS. A hétvégén két nagy versenyük lesz a pécsi cselgáncso- zóknak. A Dózsa felnőtt csapata Bu­dapesten az országos II. osztályú CSB-n vesz részt, melyen négy buda­pesti és négy vidéki csapat, köztük a pécsiek csatáznak az I. osztályba való jutásért. Vasárnap a Sportiskola fiatal reménységei Tomszer, Kiss, Nó­rái, Szolarov az országos serdülő bajnokságon rajtolnak Budapesten. ASZTALITENISZ. A legutóbb Pécsett megrendezett Sopianae Kupa asztali­tenisz-versenyén a serdülők között egy fiatal pécsi fiú Szita László, a PEAC versenyzője hívta fel magára a fi­gyelmet. A mezőnyben, ahol a leg­jobb magyar serdülő asztaliteniszezők indultak a legjobb nyolc közé jutott. A PEAC serdülő fiú csapata a me­gyebajnokságban Is jól szerepel a Komlói Bányásszal holWersenybon első helyen áll. LABDARÚGÁS. Dtmoszakcsön Ismét megrendezik a II. labdarúgó Béke Kupa mérkőzéssorozatot. A találko­zók november 7-én indulnak és a tep> vek szerint április 4-én fejeződnek be. Köiked, Himesháza, Székelyszcv bar, Geresdlak, Babarc és Duna&zek- csö csapatai indulnak. Érdekessége a versenykiírásnak, hogy döntetlen nem lehetséges, mert ez esetben a csapatok 5—5 tizenegyes rúgással döntik el a győzelem kérdését Az első forduló sorsolása Dunaszekcső— Geresdlak, Babarc—Széke lyszabar, Köiked—Himesháza. TSZ-SPARTAKIAD. Tizenhat terme­lőszövetkezet atlétái indultak az első ízben megrendezett mohácsi járási tsz-spartakiádon. Bolyban versenyei­tek a tsz-ek sportolói. A pontverseny­ben Lánycsók csapata győzött és el­nyerte a Tsz-Szövetség vándorzászla­ját. A somberekiek voltak a másodi­kak. Kór, hogy csak férfiak indultak. A vereny sikerén felbuzdulva, elha­tározták, hogy a jövőben mindé« év augusztus 20-án, oz Alkotmány Onnepén, több sportágban rendezik meg a tsz-spartokiádot a mohácsi járásba«. A hét vége sportműsora OKTÓBER 28, SZOMBATI labdarúgás. M8 l mérkőzés: Új­pesti Dózsa—-Komlói Bányász, Me­gyeri út, 16. NB I. tartalékmérkőzés: Újpesti Dózsa—Komlói Bányász, Me­gyeri út, 14. NB 11. mérkőzések: PVSK—Kaposvári Rákóczi, PVSK-pálya, 14. PécsJ Bányász—Savaria Cipőgyár, Pécsújhegy, 13.30. NB 111. mérkőzés: Mohács—Lábod, Mohács, 14. Megye- bajnokság : Véménd—Pécsi Vasas, Véménd, 14. OKTÓBER 29, VASÁRNAP? Labdarúgás. NB L mérkőzés: Pécsi Dózsa—VM Egyetértés, PVSK-pálya, 14. NB I. tartalékbajnokság: Pécsi Dózsa—VM Egyetértés, PVSK-pálya, 12. NB III. mérkőzések: Volán 12-es —Vasas II. Bányász, Szigetvár, 14. Porcelángyár—Mezőfalva, Porcelán­pálya, 14. Máza-Szászvóri Bányász— Fomád, Szászvár, 14. Paks—Steinmetz SE, Paks, 14. PEAC—Nagymányok, Pécsújhegy, 10.30. Megyebajnokság: Mágocs—Szederkény, Mágocs, 14. Pé­csi Kinizsi—Szentegát, Kovácstelep, 9.30, Beremend—Gázmfl, Beremend, 14, Sellye—Istvón-akna, Sellye, 14. Siklós—Pécsi Kesztyűgyár, Siklós, 14. Sásd—Töttós, Sóttt, M. Szigetvári Kinizsi—Sátorhely, Szigetvár, 10.45. Asztalitenisz. NB L férfiak: Péeri Ércbányász—Kaposvári Vasas, Leőwey Gimn. tornaterme, 9.30. NB H. fér­fiak: PEAC—Szombathely, Egyetemi Tornacsarnok, 9.30. Kézilabda. NB I. férfiak: Pécsi Bá­nyász—VM Egyetértés, Pécsújhegy, 11. Kosárlabda: NB L nők: Szigetvári ÁFÉSZ—Videoton, Szigetvár, 10. PVSM —VM Egyetértés, PVSK tornacsarnok* 9.30. NB II. férfiak: PVSK—Székesf. Építők, PVSK tornacsarnok, 12.15. NB II. nők: Komlói Bányász-—Komárom, Komló, 10, Röplabda. NB L nők: PEAC—Sz«. gedi Spartacus, Műszaki Főiskola, 9. NB II. férfiak: PEAC—Gödöllő. Egye­temi tornacsarnok, 12. NB II. nőks Vörös Meteor Élelmiszer—MAFC, Egye­temi tornacsarnok, 12.30. Sakk. NB I. mérkőzés: Pécsi Ér«- bányász—Tipográfia, Pécs 39-es dan­dár út 19, 9. NB !L mérkőzés: Pécsi Bányász—MÉM, Pécs, Komjáth A. u. 5. 9 órakor. Teke. NB I. férfiak: Pécsi Gázmű- Postás SE, Pécs, 10. Tájékozódási futás: PEAC verseny«. Jakabhegy. Rajt: Magyarürőgi fate­lep, 9. RÁDIÓ, , TELEVÍZIÓ USOR SZÍNHÁZ MOZI SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Balettest (este 7 órakor). Tímár-bérlet. MOZI Park: Bohócok (4, 6, 8). Petőfi: Utazás Jakabbal (4, 6, 8). Kossuth: Bohócok (10, 12). Jaj, ez a kislány I (f3, f5). A kőszívű ember fiai I—II. (f7). Fekete Gyémánt: Hello, Dolly! I—II. (4). Jószerencsét: Kecskeszarv (5, 7). Rákóczi: A sirály éjszakája (5, 7), Május 1.: Kezdet (f6). — Harkány: Fennakadva a fán (7). — Mohács: Mackenna aranya (5, f8). — Sellye: Halálos tévedés (7). Siklós: Forró vizet a kopaszra! (7). — Szigetvár: Forrófej (8). RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 4.25—7.59: Jó reggelt! — A Kossuth rádió reggeli műsora. Közben 7.45: Szobanövénykedvelőknek. 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Budapest és a vidék kulturális prog­ramjából. 8.18: Lányok, asszonyok. — 8.42: Dino Francescatti (hegedű) és Clifford Curzon (zongora) lemezei­ből. 10.00: Hírek, időjárás. 10.05: A szovjet széppróza hetei. Gyógyír a feledésre. Rádiójáték (ism.). 10.45: Rossini és Bellini operáiból. 12.00: Déli krónika. 12.20: Zenei anyanyel­vűnk (ism.). 12.30: Magyarén szólva. 12.45: Melódiakoktél. 13.50: Régi tan­könyv a polcon. Baktai Ferenc írása. 14.00: Kórusok magyar költők versei­re. 14.20: Kis magyar néprajz. 14.25: Új zenei újság (ism.). 15.00: Hírek. 15.05: Petőfi-kalendárium. 15.10: Csak fiataloknak. Komjáthy György tánc- zeneműsora. 15.55: Reklám. — 16.00: 168 óra . . . Közben 17.00—17.05: Hí­rek, időjárás. 17.30: Balassi Bálint és kora. 18.00: Kerti muzsika — Zebe- gényben. 18.58: Hallgatóink figyel­mébe! 19.00: Esti krónika. — 19.25: Sporthírek. 19.30: Friderika. Részletek Lehár Ferenc—Szenes Andor operett­jéből. 20.10: Holnap közvetítjük . . . — 20.30: A nyolcadik évtized. Gőzön Gyula estje. 21.30: Az MRT népi ze­nekara játszik, Gaál Gabriella és Madaras Gábor énekel. 22.00: Hírek, időjárás. 22.15: Sporthírek. 22.20: A beat kedvelőinek. 23.05: Századunk zenéjéből. 24.00: Hírek, időjárás. — 0.10—1.55: Melódiákoktól. — Közben 0.55—1.00: Hírek, időjárás. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli ze­nés műsora. Közben 7.50: Múzeumi híradó. 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: A szép Heléna. Részletek Offenbach operettjéből. 9.00: Hírek. 9.03: Nó­ták. 9.45: Válaszolunk hallgatóink­nak. 10.00: Szombat délelőtt. Közben 11.00—11.05: Hírek, időjárás. 11.50: „Jelképek erdején át ...” — 12.00: Schubert-dalok és Schubert-dalok Liszt-átiratai. 12.45: Pedagógusklub Óbudán. 13.00: Hírek, időjárás. — 13.03: Csehszlovák művészek opera­felvételeiből. 13.40: Orvosok a mik­rofon előtt. 13.45: Időjárás- és víz­állásjelentés. 14.00: Napraforgó. A Gyermekrádió műsora. 14.50: Éneklő I ifjúság. — 15.00: Grieg: Zongoraver­seny. 15.30: Hogyan tovább? 15.57: Műsorismertetés. 16.00: Hírek, időjá­rás. 16.05: Népzenei magazin (ism.). 16.45: Egyiptomi mozaik. 17.00: Az élő népdal (ism.). 17.10: Beethoven: G-dúr zongoratrió. 17.30: Közvetítés az Újpesti Dózsa—Komió és a Cse­pel—ZTE bajnoki labdarúgó-mérkő­zésről. 17.52: Polkák. 18.00: Hírek, időjárás. 18.10: Sporthírek. — 18.15: Kíváncsiak Klubja. 19.12: Új könyvek. 19.15: Händel: g-moll concerto gros­so. 19.35: Láttuk, hallottuk — a ki­állítóteremben! 19.50: Jó estét, gye­rekek! 20.00: Esti krónika, II. 20.25: Sporthírek. 20.30: Verdi: Macbeth. Négyfelvonásos opera. 22.45: Bolgár néptáncok. 23.00: Hírek, időjárás. — 23.15: Ritmus és melódia. 24.00— 0.10: Hírek, időjárás. URH RÁDIÓ 12.00: Déli krónika. 12.20: Műsoris­mertetés. 12.23: Zenekari muzsika. — 13.57: André Chénier. Részletek Gior­dano operájából. 14.45: Kamarazene. 16.00: Hírek, időjárás. 16.05: A Hil- versumi Rádió zenekarénak stúdió­hangversenye. — 16.45: ötórai tea. 18.00: Hírek, időjárás. 18.10: Pódium — a romantika. 19.45: Művószleme- zek. 21.00: A dzsessz kedvelőinek. — 21.42: Új_ lemezeinkből. 23.00—23.15: Hírek, időjárás. PÉCSI RADIO 17.30: Magyar nyelvű műsor. Együtt a brigádokkal. — Zenés össze­állítás 18.30: Dél-dunántúli híradó 18.45: Strauss-keringök 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor. — Baranyán át. Hírek, tudósítá­sok, tiportok. Hallgatóink ké­résért — amm 19.30: Német nyelvű műsor. — A hét krónikája. Neue Zeitung előze­tes. Mindenki kedvére — zenés összeállítás 20.00: Műsorzárás. MAGYAR TV. 9.30: Műsorismertetés 9.31: Téka (ism.) 10.05: A gyilkos a Wembley-stadion- ban van. NDK bűnügyi tévé­film, II. rész (ism.) 10.55: Életet az éveknek. Nyugdíja­sok műsora (ism.) 13.53: Műsorismertetés 13.55: Salgótarjáni Bányász—Video­ton. Bajnoki labdarúgó-mérkő­zés közvetítése Salgótarjánból 15.55: Asszonyok mesélik — tévéfilm (ism.) 17.15: Antenna 17.55: Hírek 18.00: Műemlékvédelem 18.25: Három nyomozó naplója. NDK rövid játékfilm-sorozat. Méreg a feketepiacról 18.55: Győztesek hangversenye. — Dieter Weimann, a lipcsei Bach-énekverseny győztese éne­kel 19.15: Cicavízió 19.30: Tv-híradó 20.00: A perceim meg vannak szám­lálva. Mikes György ötperc« 20.05: ,,For me — Formidable” — Charles Aznavour műsora. — NSZK zenés film 21.00: A Petőfi-év küszöbén. Petőfi nem alkuszik. Magyar költők Petőfiről 21.30: Férfiak mesélik — Tévéfilm (16 éven felülieknek!) 23.00: Tv-híradó — 2. kiadót.

Next

/
Oldalképek
Tartalom