Dunántúli Napló, 1972. április (29. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-16 / 89. szám
8 DUNÁNTÚLI NAPLÓ 1972. április I«. Fejünkre nőttek a hegyek Plaseczno. Piros kis pont a térképen, amit a kezemben tartok. Mindent beborító motorzúgás. Előttünk, kicsit magasabban az Echo, a vezérgép. Brávót nem látom, akárhogy tekerem a nyakam hátra. Odalent piszkos színű smog, igazi városi jó levegő. Ni- csak, ott egy daru. Két daru. Félkész házak tömege. Odébb új házak tömege. Varsó. A Tudomány és Kultúra Palotája sötétszürke fentről és messziről. A bágyadt délutáni fény elhalványítja az egész várost, az egész vadonatúj, terjeszkedő várost. A barna földbe szép párhuzamos mintákat tiportak a hernyótalpas építőgépek. Szegény, vadonatúj Varsó, huszonhét esztendeje egészen másféle hernyótalpak tiporták. Balra dőlünk, kicsit lassulunk és Charlie orra előrebukik. Merülünk. Hatalmas betoncsík, Okecije repülőtere. Nagy, ezüstösen csillogó, színes- farkú repülők. A rádióban időnként megszólalnak angolul. Később kiderül, hogy nem nekünk szól, minket már eligazítottak. Betont érünk Begurulunk a PZL- gyár udvarára. Szétrántom a hevedert, kiszállok. Kettőt-hármat guggolok, meggémberedtem. Háromnegyed öt, hétfő, március 13, 1972. Hűvös van és csend. Nem messze tőlünk egy muskétás és két overalios fiatalember álldogál. — Szevasztok — mondom. Lengyelül hallgatnak. Megérkeztünk. Az indulást péntekre tervezték. Aztán jött egy telefon, rossz az idő, indulás szombaton. Szombat reggel tehát ott lődörögtünk öten a budaörsi repülőtéren: Kisely Ernő repülőgépvezető és Szentpéteri Dezső navigátor, az MHSZ Országos Központja repülési osztályának munkatársai. Molnár István a szolnoki és Harai Imre, a pécsi repülőtér parancsnokai, meg jómagam. Aggódó arcokat láttam magam körül. — Rosszak a jelentések — fintorgott a navigátorunk — erősödik a szél, Varsóban mínusz húsz fok, Krakkóban és a Kárpátok felett hóvihar... A toronyból elnéztem a kékesszürke felhőket, a ködfátylat, a Szabadsághegyet, Törökugratót. Aztán lemásztam. Ittunk együtt egy jó, forró feketét. — Addig se húzzuk az időt — mondta egyszeresük Dezső — vételezzünk ejtőernyőket Kiválasztottunk egy-egy megfelelő hevedert. Tíz perc alatt megtanultam, hogyan kell belebújni. Oldalt és elöl két-két karabiner fityeg, arra kell az ejtőernyőt csatolni - ha valami baj van. Tizenegyet számolok, míg felcsatolom. Magasan kell szállnunk, ha esünk és én még egy kicsit ejtőernyőzni is akarok. •- Ne itt röpködj - mondta egy MHSZ-es ismerősöm februárban — egy-két iskolakor az semmi. Nemsokára Lengyelországba viszik a PzL- ünket, azt kísérd el. A Kárpátok felett megtanulod, mi is az a repülés. Először azt hittem, viccel. Később kiderült, igazat mond. Engedély, útlevél, valuta — néhány nap kérdése volt. Aztán gyors számvetés: biztosítsam-e magam az út előtt? Családja is van az embernek. De arra gondoltam: én bizony nem kötnék a pasassal életbiztosítást, ha egy kis sport- repülőgéppel Varsóba akar repülni. Menjen, ha akar, isten hírével, etesse meg magát a fátrai medvékkel. Aztán vasárnap reggel — ott aludtunk készenléteben a reptéren — a toronyban vacogtunk Harai Imrével, néztük a szélmérőt, a rádiókat, telefonokat, az elmúlt napok grafikonjait, no meg a jegesen vágó északi szelet, a havat, amit a szemünkbe kavart. Kilencre megérkeztek a többiek is. A navigátorunk örömmel közölte: Krakkó is, Varsó is jó időt jelentett, hamarosan indulhatunk. Egyelőre eszem ágában sincs kimenni a jó meleg szobából. Persze, hogy nem indulunk. Fújdo- gál a szelecske, nem lehet az' ajtót kinyitni. Mínusz három fok van. Viszont nem tétlenkedünk. Az egyik’ szobában az asztalokat térképek borítják, készül a fly-plan, a repülési terv. — Elkocogunk Esztergomba, — hangzik a verdikt Kisely Ernő szájából — ott csurdig töltik a fűrészeket, vámolunk, felvesszük a hevedert, kérünk egy utolsó meteorjelentést, aztán indulhat a világbajnoki menet. Nyitráig hatszóz méteren repülünk, onnan szép lassan fellopjuk magunkat ezerszázra. Nem erőltetni a fűrészt, jó lenne eljutni Krakkóig. Ha nagy lesz a szél, Jablonkánál kitérünk a novitargi reptérre naftáért. Nem szeretnék karácsonyfadísz lenni a Fát- rában. Keresem a térképen Jablonkát, Nem nehéz megtalálni: vastag ceruzavonal jelzi utunkat, sötétbarna foltokon át. Nagy hegyek között húzták ezt a vonalat. Megbeszélés: milyen frekvenciákon tárgyalunk majd egymással és a kontrollállomásokkal? Érdeklődve figyelek, bár nem értek hozzá egy kukkot sem. Aztán dolgoznom kell: szépen lemásolni a navigációs tervet, jelekkel, kilométerekkel, percekkel és frekvenciákkal együtt. — Te úgyis író vagy, hat írjál — mondják. Hát írok. 0 Este faggatózom.- Miért jelölték be a kitérő repülőtereket, mi baj lehet? — Baj? — kérdez vissza Harai Imre — baj, az nem lehet, hanem idefigyelj. Ebbe a gépbe száznyolcvan liter benzin fér. Ez akkor, ha jó az idő, háromórás repüléshez elég. De ezt soha nem szabad a levegőben elfogyasztani, ez szabály. Még negyven perc repüléshez elegendő benzinnel kell földet érni. A szél bennünket nem is azért érdekel, mert dobál. Hanem ha a Nyitra völgyében erős, szembefújó szelünk van, a motor nagyobb teljesítményre kényszerül, s a benzin hamarabb kifogy. Ezért kell biztosítani kitérőket, nézni folyton a naftát, elég-e Krakkóig? Az messze van ám Esztergomtól, éppen két óra húsz percnyire. Ha minden jó. De ha nem jó, semmi? Ha a levegőben megáll a pödrő, nézhetünk azonnal egy jó helyet, ahova leszállhatunk. Az pedig egyáltalán nem biztos, hogy akad a Kárpátokban ... Hű, a mindenségit. Vasárnap este. Hideg van, az égbolt koromfekete, remegve fénylenek rajta a csillagok. Szél — nincs. Tűnődve állunk a repülőtér csöndje előtt. Magunkban vizsgálgatjuk a lehetőségeket. Aztán Harai Imre megszólal : — Reggel figyeld meg, elmegyünk. Kilenc óra tizenöt. A légcsavar pörög, heveder rajtam, térkép az ölemben, blokk, toll rendben. A fülemben tojásforma fülhallgató. Mindent hallani, amit p légtérben közlekedő repülőgépek mondanak. — Kigurulunk, Charlie mögöttünk marad végig, Bravó zárja a sort. — Charlie rendben. — Bravó rendben. — Mi az, hogy Charlie meg Brávó? Imre már az indulásra figyel, de azért nevetve magyaráz. A gépek utolsó betűjele. Mi vagyunk a HA— SBC, Charlie. A szolnoki gép HA— SBB, Brávó. A vezérgép HA—SBE, Echo. Teljes nevén: Hotel alfa sierra brávó echo. Szép név. Besorakozunk, megkapjuk a felszállási engedélyt. Nekilódulunk, s már a Dunát látom. Vakítóan süt a Nap, minden ragyog. Ezüstcsík. Cse- pel-sziget. Széttartott lábú, sárga bogarak: a három PZL a szárny végén mókás fekete madár ül egy feliraton: Gawron. Varjú, lengyelül. Ez a típusunk. — Jánoshegy után áttérünk az approachra. Száz húsz egy. Pesíhidegkút előtt járunk, négyszáz méter magasan. Látási viszönyok jók. Nem sokkal később hirtelen ködös -lesz minden. Habfehér kőbánya. A hegyeken rétegvonalakat mart a szél. Vadnyúl fehér feneke villan. Nézem a térképet: Kesztölc vagy Csév felett széliünk. Karám. A tehenek felnéznek. Dorog. Aknatornyok. Meddőhányó. A ködből előtűnik az esztergomi bazilika kupolája. Balkanyar, leszállunk. Már vár a benzines kocsi. Egy óra pihenő. Kérik az útleveleket, miegymás. Töltik a fűrészeket. Telefon, vissza Buraörsre: felszállás 10.50, határátlépés 10.55. Felvesszük az ejtőernyő hevederjét is. Mókásan érzem magam. Nágynehezen befűzöm magam az üléshevederbe is. Gúzsbakötve. Mozdulni sem lehet. Bőg a motor, a fejhallgató valamit tompít ugyan, viszont nyomja a fülemet. Hallom: — Akkof Nyitráig hatszázon, onnan fokozatosan feljebb. Kitérő: Novitarg. Rendben? — Charlie rendben... — Brávó rendben . .. Már megyünk is. 0 Csodaszép idő van, halványan párás a világ, fehér az égbolt, a Nap. At a Dunán. Bazilika lassan eltűnik. A Gorám kígyózik alattunk. Kis temető, falucska. Vasút. Hollandi ágyak. Itt is kertészkednek. Barna földek mindenfelé távol erdő kéklik. Lehetséges, hogy az első dombok? Bratislavánck bejelentkezünk. Magasság 650 méter, látás tíz kilométernyire. A légcsavar egy ezüstcsík előttem. Ezerhétszázötvenet perdül percenként. Hegyek még sehol. Kicsit rázni kezd a „fűrész". Nem nagyon, csak amolyan aprókat. Sam Smallnak igaza van: a levegő olykor bizony ráncigálós, Zötyögünk Nyitra felé. A szél déli, három-négy méteres, segít bennünket. Megnyugtató. Folyócska. Milyen helységek fölött járhatunk! Elő a térképet, a navigációs tudományt. Lehet válogatni: Csónak, Nyitravánka, Nagycétény. ■ Az első hegy. Balra hatalmas gabonasiló: Nyitra. Nyolcvan fokos fordulat, irány a jablonkai hágó. A pilóta oldalán már hegyek. Olyanok, mint a Pilis, vagy a Mecsek — egyelőre. Sezliden szürkülnek, magányosak és végérvényesek. Szép a gondolat, csak a fülemet ne nyomná a fejhallgató. Sötétkék hegyen ül Galgóc vára, kis, fehér kupac. Magasság: 750 méter. Mezőt égetnek. Ez a domb itt Felsőelefánt, amott Gyimes, emitt Kisaranyos. Kabinhőfok: mínusz egy, ha ezt hőfoknak lehet nevezni. Már mindenfelé hegyek. 800 méter. Magasodunk mi is, a hegyek is. Hó nincs. Erdők, irtások, ösvények. Erdészház. Appony: kis vár, jobbra. Hogy hívják ezt a hegyet? Tribica. Na, ez odafent egy kicsit havas. Egy csapat szarvas alattunk. Lármázhatunk, mert futnak. 11.50. Egy órája repülünk. Nafta: oké. Szívótér: hatos. Olajnyomás, benzinnyomás jó. Olajhőfok jó. i — Charlie rendben ... — Brávó rendben . . . Csodálatos idő! Ott, a púp mögött van valahol Körmöcbánya. Magasság: 950 méter. Hatalmas kohó, ni, ott az már bizony komoly hegy. Fehértetejű, tiszteletet parancsoló öregúr. Dubo- ve. Havas a Kis Fátra is, meg a Nagy Fátra is. Mögöttük a Magas- Tótra. Jégvilág. Felejthetetlen. Kék háttér, smaragdszín alap, csontfehér ormok. Mókás ötlet: havasi gyopárt kéne szedni. Hűha, ez már a Csomo- lungma, itt a világ teteje. Ezerkétszáz öíven méter magasan vagyunk, de jócskán a fejünkre nőttek a hegyek, kétoldalt. Kipiszkálom az ablakot: metszőén friss szél vág be. Fátrai szél. A térképen utólag nézem meg, s csak annyit jegyzek fel: Fátra. Balra a kicsike, jobbra a nagy... Hoppá. Nemcsak metsző, de időnként, hogy úgy mondjam, a szél ereje a . .. Na igen, ez itten szoros, a Jablonkai szoros, az első háborúban . .. Kapaszkodom a hevederbe. S szégyen ide, szégyen oda, időnként aggodalmasan pislogok a hátsó ülésre. Ott van a szépen összegumizott ejtőernyő. Amikor nem azt nézem, medvéket keresek a végtelen, hópiszkos fenyvesekben. Ott lent. De medvét nem látok, a szél is megembereli magát. Rózsafüzér se kellett. Azt mondták a többiek, hogy ha esünk, azt kell keresni a kesztyűtartóban. De a PZL-eken kesztyűtartó sincs. Jablonka. Óriási tó, befagyva. Szalagalakú falu — ez mór Lengyelország. üzemanyag? Elég, irány Krakkó. Feketezöld fenyvesek. Kis, pici parcellák. A krakkói torony bejelentkezik — magyarul. Dezső válaszol — lengyelül. Idő: 12.50. Ezerméteres dombocskákat hagyunk el. Nagy a szám, baj nélkül röpködtünk a kétezresek között. Cibál a szél. 900 méter. Szulkovice, füstbeborulva. Gyárak. Mulatságos kis patakok csordogálnak. Nagy házak. Jól látni mindent, világos, gyönyörű idő van. Autók. Nemsokára meg kell látnom a Visztulát. Meg is van, átrepülünk fölötte. Dezső diskurál a toronnyal, a végét hallom: viszontlatasra kédvés má- gyár... Betonpálya, repülőtér. Krakkó. Fordulunk. • Üjabb tankolás, kétórás út van még hátra. Útlevélvizsgálat, ebédelés a Brávó vezérsíkján. Indulás: 14.50. Erős napfény, három árnyék a földön. Három bogái-ámyék mászik a parcellákon, országutakon, folyókon, házakon, autókon, templomokon, mindenen keresztül. Nagyfeszültségű vezeték. Jégpálya: korcsolyáznak a lengyel gyerekek. Borókaerdőben piros, kék, sárga dobozok — méhek. Egy kis hómaszat. Tanyák, tanyák, tanyák. Szétszórt pici házak. Falu — sehol. Szép, gótikus templom. Hol lehetünk? Navigálok bőszen, végén kiderítem Harai Imre nagy mulatságára, hogy Lengyelországban. Lány az országúton. Felnéz, integet. Kétszázötven méter magasan vagyunk. Kétvágányú villamos vasúti pálya. Lomberdő. Nagy, egy falu. Országút vágja ketté. Galambra] csap fel alattunk riadtan, tesznek egy tiszteletkört és visszaszállnak. Utolértük a vonatot. Szép, zöld villa ny mozdony. Nyolc kocsi. Biztosan a varsói expressz. Cementgyár, valamivel nagyobb, mint Beremend. Tehervonat a másik irányból. Jó hosszú. Hány vonatot látok még Varsóig? Hatalmas borókaerdők, nyírfácskákkal. Benzin, olaj, szél, rendben. Kabinbon plusz hat fok. Fülemet nyomja a fejhallgató rendületlenül. Legalább nem ál! el majd annyira. Focipálya. Varsó bejelentkezik. Megbeszélik Dezsővel a dolgokat, minden simán megy, öröm hallgatni. Kár, hogy nem értek belőle egy szót sem. Folyócska — olyan, mint egy eldobott cipőmadzag. Gyönyörűszép idő! Egészen messzire látni. Óriási kőbánya, olyasféle, mint Nagyharsány, de a fél hegyet itt már elhordták. Dolgoznak a kanalasgéoek. Sok a varjú. Bal-hátulról süt a Nap, csillog minden víz, ha hátranézek. Víz pedig van bőven. Patakok, tavak, tórendszerek. Etűd: az egyik udvarban szárad a kőtélen kiteregetett színes ruha. Tűnődöm, vajon mi a különbség? Otthon is éppen így van. Egy órája jövünk Krakkóból? Parányi fejfájás lep meg* a folytonos zúgástól lehet. Monotónia. Merre járhat az az IL 13-as, amelyik Krakkóból elment? Sebesség: 130 kilométer óránként. — Charlie rendben... — Brávó rendben ... Flosszú percekig erdő felett repülünk. Megint cibál a szél. Csinos falu. Templomok, csodaidőben fénylő keresztek. A rádió folyton vartyog, Ki beszélhet? Caravelle, Boeing, vagy TU 134-es? Pilica folyó. Amott Biatobrze- gi, vörös, kéttornyú temploma mesz- szire látszik. A térkép szerint nemsokára Grójec fölött leszünk. Lyukak a földeken: kis maszek homokbányák. Kabinhőfok plusz nyolc, szívótérnyomás öt nyolc, sebesség 125, magasság 250. Mennyi tanya! Grójec fölött kitérünk egy picit. Azonosítanak bennünket a lokátoron. Mondják is, hogy rendben, csakugyan mi vagyunk. — Százötven fokon szállunk le a hármas betonon. — Rendben. Dezső hangjára Imre válaszolt. Ezek szerint nem sokáig repkedünk. 16.36, Varsó magasságot kér. — Good afternoon, what’s your high? — Three hundred meters. — Thank You ... Na, ezt végre megértem. Tó, erdők. Utasszállító húz felfelé előttünk. Pá, pá repcsike. Legalább százszor akkora, mint mi. Balra irányítanak bennünket. Plaseczno. Piros kis pont a térképen, amit a kezemben tartok. Mindent beborító motorzúgás. Előttünk, kicsit magasabban az Echo, a vezérgép. Brávót nem látom, akárhogy tekerem a nyakam hátra. Odalent pisz- kosszínü smog ... Varsó. Kampis Péter t X r
