Dunántúli Napló, 1969. július (26. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-31 / 175. szám
6 utmíinttm n api» 1969. július 31. Nagy életek, nagy emberek Dr. Várkottyi Nándor A „Szépirodalmi, művésze- ' ti és közgazdasági” folyóirat, amit a padlásról hoztunk le, éppen 50 éves. „Ta- vasz” a címe. Ezúttal valószínűleg egér alakjában jelent meg az időnek az a bizonyos „vasfoga”, amely a félévszázad alatt elemésztette a lapok sarkát a cím nagy „z” betűjével együtt. A folyóirat 1919 májusában indult meg Pozsonyban. A finoman csipkézett lapokat a tisztelet és meghatottság ötvözetével forgatom: itt jelent meg Várkonyi Nándor első irodalmi alkotása. Már túlesett a háború poklából ho- Z9tt betegségén, amikor az éppen száz éve született Walt Whitmannról írt megemlékezést. Tanulmányában a haladó, közösségi szemléletű költészet előharcosát ünnepelte. „Dialógus a halálról” — lapozok rá a következő írására. „Azon az éjszakán a kórházvonatban ébredtem föl — kezdi. — A vonat sikongva robogott a Kárpátok merész lejtőin és kattogva ugrált az éles kanyarulatoknál... El&k és gondolkozom. Ez a kifordított descartesi axióma egyszerre eszembe juttatta a halált és minden filozófiáját...” Aztán hirtelen megjelenik előtte Schopenhauer, s villogó párbeszédet folytat vele... A fiatalember, aki a kórház- vonatban feküdt, pontosan tudta, hogy legfeljebb néhány esztendeje van még, s hallóidegei teljesen elsorvadnak. Tele volt ambícióval, legalább három ifjú életereje, tehetsége szorult belé, francia—magyar szakos tanárnak készült, s most minden lépésével az örökös és mély Csend Birodalma felé halad A halál szószólója, Schopenhauer akar vele barátkozni... Érthető. Várkonyi azonban napsugaras lélekkel jár a pesti egyetemre, a „Nyugat”-ba ír cikkeket, kritikákat, s közben a nagy európai nyelvek irodalmából rengeteget fordít, amikor 1924-ben, már három éve teljesen süketen, megkapja szülővárosába, a pécsi Egyetemi Könyvtárba napidíjasd kinevezését. Könyvtári tisztviselőként a tanárjelöltekkel barátkozva, létrehozta az anyagi okok miatt rövid életű, a 24—25- ben megjelent, de mégis két évfolyamot megért „Symposion” c. folyóiratot. A szellemi vezetésen kívül Bajcso- Holler András Verhaeren versfordításait istápolta, melyhez megjelenésükkor előszót is írt, s közben saját írásainak egy részét „Elmék, eszmék” címmel is sajtó alá rendezte. De ugyanekkor írta meg az Arany János halálától eltelt 50 év irodalmának összefoglaló, értékelő munkát is. Erről a korról ez volt az első tudományos igényű irodalomtörténet. „A modern magyar irodalom” terjedelemre is hatalmas munka. — Mindezt mikor végezte? Bár a modern magyar irodalom volt érdeklődésének fő területe, örökös, soha nem csillapuló szenvedéllyel élt benne a vágy: mindent elolvasni, mindent tudni, mindenkit megismerni. Ekkor értesült rólam is. Üzent. Tizennyolcéves múlottam, s gyöngyvirággal a gomblyukamban, kezemben az első verskötetem friss, még könnyen mázolódó kefelevonatával, torokban dobogó szívvel loholtam az Egyetemi Könyvtárba. A folyosó végéből nyílt a szobája. Hogy s/avaim el-elfúl- tak, azt persze nem hallotta. Kartonlapocskákat tett elém: válaszaimat erre kellett írnom. Egy-két hét múlva azonban már számról olvasott, hang nélkül mondott artikulált szavaimmal folyékonyan tudtunk beszélgetni. Legfeljebb a furcsa vezetékneveket kellett ujjammal a levegőbe írnom. Hogy alig bújtunk gi a gimnázium padjaiból, s a több könyv írója, fordítója, a tudós, az egyetemi magántanár baráti hívására Kürt utcai otthonába mehettünk, vagy mint az ókori görög bölcsek és tanítványaik, mi is nagy peripatetikus sétákat, télen sítúrákat tehettünk vele a A DERŰLÁTÓ Mecseken, — ifjúságunk ünnepi ajándéka volt. A megjelenésének évében elfogyott irodalom történetének az újabb 20 esztendővel való kiegészítése már nagyon időszerűvé vált. „Az újabb magyar irodalom” címet kapott új könyv életrajzi és könyvészeti részének feldolgozását én vállaltam. A munkával négy hónap alatt készültünk el. — Várkonyi irodalomtörténete ihlette a hat évvel később megírt doktori értekezésemet is. Közben a „Sorsunk” szerkesztőségének és kiadóhivatalának is — az ő szavával élve — „keze-lába” lettem. A Harmadik Birodalom dunántúli terjeszkedésének megkönnyítése érdekében 1940- ben Pécsről elhelyezték a Bölcsészeti Kart. A veszélyt érezve, a következő évben újjáalakult a Janus Pannonius Társaság és Várkonyi ekkor egy folyóirat megindításának javaslatával állt elő. A történelmi pillanatban a szellemi ellenállás e fegyverére az anyagiakat a Társaság egyhangúan megszavazta. Természetszerűen ő lett a szerkesztő, A folyóiratnak a címét is ő adta, s a kiállásra, feladatra figyelmeztetve, s buzdításként a cím alá Zrínyi szavait is odaírta: „Egy nemzetnél sem vagyunk alább- valók”. — S ez akkor elsősorban a németeknek szólt! A sok hivatalos magyar szerven kívül többek között a müncheni Südosteuropeisches Institut is járatta a „Sor- sunk”-at, méghozzá két példányban. Ez az Intézet Magyarország felügyeletét is végezte. A leselkedő veszélyekkel mindannyian tisztában voltunk, s amikor országok tűntek el egyik napról a másikra, Münchenben antináci, hitlerellenesi cikkeinket fejcsóválva olvasgatták: nem tudták, mire vélni „szepitelen- -ségünket.. Nézegetem a „Sorsunk” régi számait. 1942 januárjában nyeltük le a cenzúra első keserű gombócát. Keserűt? Talán csak azért, mert a már előre kinyomtatott címlapon a nem engedélyezett cikk címét vastag vonallal át kellett nyomatnunk. Különben titokban büszkék voltunk rá. S éppen ebben a számban én is írtam! Méghozzá Radnótiról! Szorongva olvasok bele a sorokba. Emlékszem, szó esett arról, hogy egyáltalán írjunk-e róla? De nekem oly kedves dedikációval küldte meg válogatott költeményeinek kis kötetét, hogy vállaltam az írást. Könnyű volt bátornak lenni, hisz végeredményben Várkonyi tartotta a hátát. Kíváncsiságból felütöm az Irodalmi lexikont: kik is írtak 42-ig a költőről? Radnóti pályakezdésétől cikkemig, tehát a 12 év alatt' a Lexikon 16 írást tart számon. 1942-ből egy név szerepel, az is így: „Csorba Győző, Sorsunk, 1942”. — (Nyilvánvalóan téves adat ez.) Ám most, Várkonyi iránti tiszteletből csupán egy-két mondatnyit idézve lássuk: mi- j két lehetett írni az ö lapjában egy megbélyegzett „ellen- | ségről”! - „A korszellem megvetelíjét érezzük ki a so- ! rokból. Egy helyütt így szól: semmi rossz nem él szívedben. mégis űznek”. — ..Azért ■ remeg, hogy legalább műve élje túl a V betű igézetében j álló világot. Borzong a hábo- j rútól, himnuszt ír a békéről.. ” A csaknem egy oldalas kritika így végződik: „Radnóti Miklós versei már sokszor maradandóan művésziek, mint minden igaz költészet (Első ecloga). Némelyik müven már nem motoz a surrogó idő”. — Cikkem után a legközelebbi tanulmány, a Lexikon tanúsága szerint, 46-ban jelent meg. A korra jellemző, hogy 42-től 46-ig nem írtak, nem írhattak, nem mertek írni róla. Kritikám volt folyóiratban az utolsó méghozzá elismerő írás Radnótiról a felszabadulásig, s Várkonyinak köszönhetem, hogy egy üldözött ember igaz ügye mellett tehettem le emberséges szavamat. 1942 májusában jelent meg „Szíriát oszlopai” c. elsüly- lyedt kultúrákról szóló műve, melyben egészen új világképet adott számunkra. A katonasághoz való bevonulásom előtt meg akarta nekem mutatni az országot. Nagyon szegény gyerek lévén a 30 napos „Tour de Hongrie”-t kerékpárral terveztük meg, de még a kerékpárt is ő szerezte számomra. Indulásunk előtt azonban a készülő „Pécsi útmutató" részére egy nagyobb tanulmányt kellett írnia. Este nekiültünk, s kis céduláiból, le-föl járva diktálta nekem gépbe a cikket. Mire kivilágosodott, a „Pécs a magyar uralom alatt” c. 58 kis- rétű nyomtatott lapnyi egyetemes történeti összefoglalás is éppen elkészült. 1944. március 19-én megszállták az országot. Ekkor írta „Magyar Dunántúl” c. könyvét. Az előszót május 1- re dátumozta! Ez sem történt véletlenül. A könyv pedig történelmi tényekkel cáfolta a németek elméleteit (volksboden, kultursboden), amikre hódító politikájukat alapították. E kiállás fegyvertény volt. Vajon a természettől kapott vitalitás adja örök derűjét, vagy fordítva: optimizmusa teszi életerőssé? — Dolgozószobájában Tihanyinak a haldokló Adyról készített rajza néz rá, s a kutató Körösi Csorna, egy szekrénykén kis fából faragott székely-kapu. mellette Dante, az íróasztalán mexikói azték szobrocska, s a falak mentén részben saját kezűleg készített polcok, tele könyvekkel. Így ma, hetvenedik évén túl is, változatlan derűvel, kedvvel tanul, kutat és dolgozik a mennyezetig érő könyvek között, miközben a nyári nyitott ablakon a bodza illatával magába szívja a Magányt és a Csendet. Harcos Ottó Eltűni pécsi iroda'om KALAN életrajza attilaröl ' Egy érdekes Attila-életI rajz jelent meg 1502-ben Velencében. Szerzője: Ju- vencus Celius Calanus Dalmata. Hazai irodalmunkban Bél Mátyás volt az első, aki a Vita Attiláé (Attila élete) c. munka I szerzőjét keresve, azt Calanus pécsi püspökkel azonosította. Kalán püspök III. Béla, Imre. majd II. Endre királyaink uralkodása idején élt. A tudományos közvélemény elfogadta Bél Mátyás véleményét, sőt Thierry Atti- la-mondák c. (Pest, 1864.) művében „régi irományok és ősi hagyományok” alapján írtnak mondja e műI vet. Az Attila-hagyomány kitűnő kutatója, Ballagj Aladár, Békési, Pintér, majd Gombos Albin a szerző személyének Cala- nus pécsi püspökkel való azonosságát, vagyis Bél Mátyás felfogását fogadták el. Néhányan álnév alatt írt munkának, ifj Horváth János pedig 1941- ben írt tanulmányában XV. századi terméknek tekinti a Vita Attilae-t. Ma már nehéz eldönteni a szerzőség kérdését, de több érv szól mellette, mint ellene annak a felfogásnak, hogy az Attila életéről írt latinnyelvű munka szerzője valóban Calanus pécsi püspök. Koller József, a pécsi püspökség történetének írója részletesen ír Cala- nusról is. Nevével már egy 1181-ből származó oklevélben találkozunk. Egy 2 évvel későbbi oklevél királyi kancellárként és pécsi püspökként említi. aki III. Macarius utódaként foglalta el a pécsi püspöki I széket. Későbbi (1193) ok- ) levél igazolja, hogy Hor- i vátország és Dalmácia gu- í bemátora is volt. Tudós i embernek tartották, amit ) igazol az a tény is, hogy > Béla király kedvelt embe- S reként a kancelláriában, < vagyis a magyar történeti í irodalom középkori köz- ; pontjában tevékenykedett. > Kalán (Calanus) később az < esztergomi érseki szék be- < töltése kérdésében ellen- ) tétbe kerül Imrével, aki S minden rosszat ráfog. — s Csak jóval később, 1206- 1 ban védi meg II. Endre a ! pápa előtt Calanust „az 5 ellene gyűlölségből emelt” s vádakkal szemben Király lyát szentföldi útjára is el ? akarta kísérni. Egy 1219-es > pápai levélben már ha- ( lőttként említik, í Ismeretes, hogy a „dicső l emlékezetű” Béla király > jegyzője erősen hangsű- S lyozza az Árpád-háznak ( Attila hun királytól való í származását, későbbi gesz- $ taíróink pedig a hun— s magyar nép közös szárma- í zására utalnak. Calanus is ! ismerhette a Gesta Ungarorum-ot, mert művében a hungarus (= magyar) szófejtését a hun és avar szóból vezeti le. Meghatározza a magyarság ősi lakóhelyét, a Maeotis mocsarait, majd rátér Attila élettörténetére. — Futólag említi a hun király elődeit, a két testvért: Subt- har-t és Mandluchus-t, és részletesebben foglalkozik Attila és testvére: Bleda háborúival. Nagy helyet kap az életrajzban Attila hadi készülődéseinek és háborúinak, főleg a cata- lau.numi csatának leírása. Attila menyegzőjét, hirtelen halálát, temetését is részletesen elbeszéli. Fontosnak tartja annak megemlítését, hogy Attila ugyanazon a napon született, mint Julius Caesar és azon a napon halt meg, amikor Caesart meggyilkolták A hun király egyéniségének kibontására, jellemének kifejtésére akkor tér át Calanus, amikor már egyeduralkodóként jellemezheti „isten-ostorát”. Büszkejárású, uralkodásra termett, nagytehetségű ember volt, aki ugyan szerette a háborúkat. de békében hallgatott a jótanácsokra, körültekintő, óvatos ember volt. Roppant érdekesen, az olasz krónikák hatását tükrözve, kissé bizarrul írja le Attila külsejét. A latinból magyarra fordított szöveg szerint Attila zömök testű, termete mégis majdnem arányos, szélesmellű, nagy fejjel, apró szemekkel, hosszú és hegyezett fülekkel, bozontos és durva hajjal, úgy hogy majdnem mindenki kutyafejűnek mondotta. Ritka szakállával, amely ősz szálakkal keverve, saját szokása szerint lehajtott, pisze orrával, vöröses bőrű ember volt, áld szokásaiban vad, bátorságában is jószívű, kis szájú, széles ajakkal, fogai közül az egyiket szájon kívül Is észre lehetett venni, s ez egyébként is kicsiny arcát elrútította. Az életrajz legdrámaibb része a catalaunuimi ütközet leírása. Az egyébként száraz tényeket közlő író tollát a küzdelem pátosza elragadja, és forrásainál (Priszkosz, Jordanesz) részletesebben adja elő az ütközet előzményeit és lefolyását. Bár Kalán minden megállapítása nincs tévedés nélkül, mégis korának értékes és érdekes felfogását tükrözi a hun népről, annak nagy királyáról. — Horni író előtte még nem írt ily részletes, helyenként irodalmi szépségű életrajzot Attiláról. Dr. Tóth István A szovjet hadsereg átkel a Dunán November 19-én a szovjet csapatok Kiskőszeg—Mohács és a Dráva-torok környékén átkeltek a Dunán. November 23-án és 24-én megindították a harcot a hídfők egyesítéséért és kimélyítéséért. A 3. Ukrán Front csapatai 26-án és 27-én mintegy 50 km hosszú és 20 km mély hídfőt birtokoltak a Duna jobb partján, amely biztosította a fő csapatok dunai átkelését. A német hadvezetés később számított erre a támadásra. A rendelkezésre álló ”. páncélos hadosztályt és J US kötelékeket vetett be a j harcba és sürgősen elrendelte az Olaszország északi részén harcoló 44. és 70. gyaloghadosztály, valamint a nyugati arc vonalon lévő 271. gyalog- hadosztály átirányítását a déldunántúli területek védelmére. E német erők jelentős része azonban — a már korábban említett partizán vasút- robbantások következtében — nem érkezhetett meg időben, s így csak Somogy délnyugati részén vehette fel a harcot a szovjet, jugoszláv és bolgár csapatokkal. Mohács és környékén kemény harcok fejlődtek ki, amelyeknek ’során egyes helységek többször is gazdát cseréltek. Mohács városában a szovjet csapatok nagy élelmiszer- és hadianyagraktárakat vettek birtokukba. Egy nappal Mohács felszabadulása után, november 28-án Báta- székről is kiverték a német haderőket. 29-én Pécs is felszabadult. Pécs térségében 1500 német és magyar katona esett fogságba, 102 géppuska, 400 ló, 8 hadianyagraktár, stb. került a szovjet csapatok kezébe. December 1-én Szek- szárd, 2-án Kaposvár szabadult fel. Néhány nap alatt Baranya és Tolna megye egész területéről. Somogy megye keleti részéről kiűzték a szovjet csapatok a német erőket. A frontvonal december közepétől a Dráva Barcsig tartó szakaszától a Székesfehérvár—Budapest vonaton húzódott, s így Somogy jelentős része 1945. április elejéig német megszállás alatt maradt. Városunk lakosságának döntő többsége nem láthatta világosan a katonai erőviszonyokat. A robogó német és magyar katonai járművek, s az aramyosgadányi magaslatról egyre erősödő szovjet tüzérségi pergőtűz félelmetesek voltak. A lakosság jelentős része pincékbe menekült. November 28-án este a németek felrobbantották a mai Uránváros területén lévő repülőtámaszpontot, hiszen a közelben működő szovjet légelhárító tüzérek tevékenysége miatt a légi szállítás úgyis lehetetlen lett volna. A szovjet parancsnokság az üszögi dombokról irányította a hadműveleteket. A szovjet előőrsök Pécsbányatelep, Nagyárpád és Gyárváros környékéről közeledtek a város központja felé. Jelentős páncélos erők törtek Lámpásvölgy felől is Pécs irányába. Éjjel 11 és 12 óra közötti időben néhány szakasz szovjet gyalogos Nagyárpád felől átszivárgóit a gyengébb német hadállásokon és Rácvárosba jutva, a németek hátába került. Az éjjeli órákban már a Zsolnay, majd a Rákóczi út keleti részén folytaik az utcai harcok. A német és a magyar utóvédek jelentős ellenállást nem fejtettek ki. A hajnali órákban már az Irányi Dániel tér és a Felsővámház út nyugati része szovjet kézen volt. Ezekben az órákban dr. Vörös Mihály pécsi helyettes polgármester, Marossy László alezredes, Máté Ferenc rendőrtörzsőrmester, a Svéd Vöröskereszt helyi megbízottja és két délszláv tolmács fehér zászlóval mentek a szovjet parancsnokság felé. Virradóra meg is találták Zavjatovot, a szovjet csapatok dél-dunántúli parancsnokát, aki már a Nádor szálló utcai nagytermében fogadta a magyar küldöttséget. A tárgyalásoknál jelen volt dr. Boros István is, megyénk későbbi kommunista főispánja. Dr. Boros István megkérdezte Zavjatovtól, milyen benyomást tett rá Pécs városa. Zavjalov azt felelte: „Szép város, nekem nagyon tetszik, és örülök, hogy amennyire lehetett, a nagyobb rombolásokat elkerülhettük. Egyébként megparancsoltam, j hogy amennyire lehet, kí1 méljék.” November 29-én reggelre Pécsett már elhallgattak a fegyverek. Csupán a Siklósi úton, a temető környékén hallatszott még fegyverropogás. A német katonai egységek egyrészt Abaliget, másrészt Szentlőrinc irányában elhagyták a várost. Az első hivatalos felhívásokat, hirdetményeket, falragaszokat a Vörös Hadsereg adta ki. A közlemények központi gondolata az volt. hogy a Vörös Hadsereg nem szól bele az ország belügyeibe, a közrendbe, az élet megszokott menetébe. „A Vörös Hadseregnek egy politikai feladata van: szétzúzni a nácikat és barátaikat. A háború színterét csak kényszerből terjesztettük ki Magyarországra, s meg vagyunk győződve, hogy a magyar nép többsége nem akart háborút. a magyar népet nem tekintjük ellenségnek. Felszabadítóként jöttünk Magyar- országra.” Fehér István