Dunántúli Napló, 1968. április (25. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-07 / 82. szám
DtmonTtm rí ama 1968. április 7. Pákolitz István: Gyökér Szeretet Szeretet Zúzmara csipkézte Leveled Szeretet Szeretet Jégeső cifrázta Friss virágkelyhedet Szeretet Szeretet Félérett gyümölcsöd letépték A felnőtt-gyerekek Szeretet Szeretet Talán még megmaradt Sértetlen megmaradt Szivünkből kihajtó Üjra is Azért is kihajtó Elpusztíthatatlan Gyökered Szeretet Szeretet Arató Károly: Hová futottál? Vigyázz, ne lopó zz az ősz pereméhez, a fény még éles, arcod ki felragyogtatod, vigyázz, a villogás veszélyes, hiába bújsz, hiába menekülsz, ahol a kert magánya rejt el, körülzugnak darazsak, méhek, parányi vadászgépek. Óvlak, védlek, karjaim kulcsolom köréd erődítménynek, mögötted piszkosan gomolyogva felhőkig nő az óriási gomba, félek, szűkülök érted, mint agyat a hajszálerek rettegésem sűrűn szövi át az eget. Hová futottál, ki nekem álomként lengtél, virágként hajladoztál? Jaj, állok a Koponyák hegyén és nézem szilánkká tört szemed, elroncsolt arcod a törmelékben. Költészet napja Bárdosi Németh János: Hazatérés Csorba Győző: Verseim sorsa Mikor már véreim nem védenek, s azok se, kik még emberként szerettek: lesznek-e akkor is, kik kézbe vesznek, olvasnak, emlegetnek, értenek? Nyilván piszkos kis önzés volna, ha a magam étkét, magam italát tukmálnám más földű-egű világ más-éhű, más-szomjú lakóira. Ne maradjon belőlem semmi több, csak amit élő érdeke szerint táplálékként őriz meg az utókor. I S amire nem lesz majd szüksége, mint i szemét pusztuljon a szemét között, kerüljön illendő helyére jókor. Bertók László: Lábujjhegyen, fehér süvegben Február kemény ingmelléről lepattogtak a hóvirágok. Faágak mozgásában érzem a nyújtózkodó tisztaságot. Belémvágnak a kék vitorlát feszítő fény kötelek Nincs kegyelem, fotelban ülve nem lehet sárkányt ereszteni. Lábujjhegyen, fehér süvegben, gyanakvás nélkül vallani, hogy elkezdődött, hogy szűk az ing, az igen, az már valami. Makay Ida: Mint a fegyelem A szabály vagy. A biztos összetartó. A kín fzző-hűlő formáiba öntöd világomat. A csonfig-sajgó felismerés vagy: hogy nincs hova elfutnom innen. Szép, mint a fegyelem. S akár a fegyelem, kegyetlen. Rádfigyel minden szó és mozdulat. Vaspántként záródj, tarts meg, ne eressz el! A szerkezet vagy. Dobbanás — szünet Szoríts! Széthullik minden nélküled. Lassan hazatalálunk mind, mint ludak az esteli tarlón, vagy ax elmaradt nyáj barmai a bíbor-piros ég alatt. Árnyaink is így húznak el. Az elsüllyedt gyermekkori táj kinyílt kapuján belépve a tornác küszöbén leülünk. Kondul a kései harangszó, csuprunkba csobog a vacsora-tej, csöndben elalszunk és kötényében az éj becipel majd az örök szállás jó-puha takarója alá. Pál József: Száz éve istenem száz éve s nem vagyok melletted csak a felhők elhallgatott egünk hajlatában nomád lobbanás a szelek darazsának zümmögése aztán lompos lompos mocsár csönd csöndmocsár és zöld meg sárga örvény sárga meg zöld kavargás vörössel szennyes fehér vérrel itatott kötés Van Gogh fejéről és újra a lompos lompos mocsár csönd csöndmocsár Galambosi László: Citeraszó Zuhan a kiáltás nyögő hegygerincen, takargat a toll, hogy alvót melegítsen. Apám, fehér arcod szirmok közé zárva, átdöfött lombokon bolyong anyám gyásza. Jégfejű kócsagok, zörgetik a nádat, gyöngy-csörgető csőrrel siratják apámat. Sírjatok kócsagok, fátyol-szövő lányok, mohás citerámon csonka varjú károg. Csonka varjú csonka húrt röpködve rúgja, csizmája főiszakad, törik sarkantyúja. ölemből megszökött, menekül a bárány, megölt asszony fekszik a Nap citeráján. közben egy szarvasbogárra gondolok kimúlt már és látom a hangyákat Is ki-be-ki-beszaladgálnak és falják szürcsölik a lágy ehető részeket téged látlak és magamat egymás mellett fekszünk zöldsárga fűben és hangyák és szarvasbogár és vörössel szennyes fehér elhallgatott egünk hajlatában vérrel itatott kötés Van Gogh fejéről Mai szovjet prózairodaion Amikor 1953-ban napvilágot látott Ehrenburg Olvadás című kisregénye, majd pedig nemsokkal később Ovecskin riportkötete, a Tavaszi szél, sokan megérezték, hogy ezek a jelképes címek, s még inkább a könyvekben rejlő friss mondanivaló, valami új, régóta óhajtott változás előhírnökei a szovjet prózairodalomban. Erre utalnak azok az élénk viták, melyek a két mű körül zajlottak pro és kontra. Az igazi fordulatot — mióta a szovjet próza lendületes kibontakozását számítjuk — So- lohov elbeszélése, az Emberi sors megjelenése hozta az ötvenes évek derekán. A ma már klasszikusnak mondható kis remekművet a Novij Mir című, idők folyamán minden újszerű kezdeményezés orgánummá vált, folyóirat közölte. Solohov elbeszélése a szovjet prózairodalom legismertebb területén, a háborús irodalomban hozott lényegbevágó szemléleti változást. Solohov elvetette a díszleteket, hőse, Andrej Szokolov nem hajt végre látványos cselekedeteket, vagy legalábbis az író számára nem ez a fontos. Sokkal inkább azt a belső emberi tartást láttatja Szokolov. ban, ami a szörnyű körülmények között is erőt ad neki, ami végül elpusztithatatlanná, legyőzhetetlenné teszi, sőt ellenségeiből kikényszeríti az emberibb bánásmódot. Szoko- lovval újtípusú hős jelenik meg a szovjet irodalomban, lélekrajza példát ad a hamarosan fellépő fiatal generációnak. A szemléleti váltás a már ismert írókat is arra ösztönözte, hogy felülvizsgálják esetleg helyesbítsék korábbi felfogásukat. Ezzel magyarázható, hogy Szimonov újra meg újra visszatér a háború témájához, s olyan izgalmas műveket alkot, mint az Élők és holtak, a Nem születünk katonának, melyekben leleplezi a hamis romantikát, a központi hadvezetés számos mulasztását, hibáját. Ide sorolhatjuk Kazake- vics Csillag és Két ember a sztyeppén című regényeit is. Az író próbálja megérteni a nem-hős viselkedést, s főként azt vizsgálja, alakjai milyen konfliktusokat élnek át drámai helyzetekben. A háború ember-központú ábrázolása különösen a fiatal novellisták munkáiban kerül előtérbe. A szovjet prózairodalom egyik méltán legjobb darabja Bogomolov Első szerelem című elbeszélése. A háború forgatagában szinte idillnek tűnik a két fiatal fellobbanó és beteljesedő érzéki szerelme, ám ez az idill nem tarthat sokáig, a valóság könyörtelenül beleszól életükbe, a lány a növekvő magzattal szíve alatt elesik egy támadás alkalmával. Bogomolov figurái nem mechanikus katonák, hanem a halálveszély közepette is érző, boldog vagy éppen szomorú emberek. Ifjú hőse Iván című kisregényében, hosszú kálváriája során átéli mindazt, amit a háború szörnyűségei jelenthetnek egy kamaszodó gyermek számára. A háború egyéni drámáiról ír Szemjonov Hó és hattyú, Ko- nyeckij Még egyszer a háborúról című elbeszélésében. Mindegyikre az jellemző, hogy a lejátszódó tragédia mélyen emberi, a lélek megannyi konfliktusára épül. A fiatalokat természetesen jobban érdekli a jelen valósága, az, hogy a háború, a személyi kultusz nyomasztó emlékeivel tudatukban hogyan kapcsolódnak be az új társadalom építésébe vagy, hogy az a felnövekvő generáció, mely mentes a múlt nehezékeitől, milyen részt vállal ebben a munkában, s milyen problémákkal kell a jövőért megküzdenie. Az első kísérletek közül Bondarev Csend című regénye érdemel említést, mely egy igazságkereső fiatalember kálváriáját mondja el a háborút követő nehéz években. A regény hitelességét azonban rontja a befejezés meglehetősen kiagyalt volta. Folytatása, a Ketten mér sokkal ígéretesebb. Grosszman elbeszélése, a Néhány borús nap viszont telitalálat. A magányos napok nyomasztó hangulata, az asszonyi aggódás fel-felvillanása a múló órákban, tökéletesen érzékelteti a személyi kultusz atmoszféráját, amint betolakodik egy család életébe. Szolzsenyicin nevét hetek alatt kapta szárnyra a világhír. Kisregénye, az Iván Gyenyiszovics egy napja méltán rászolgált erre. Suhov egy napjának története valamelyik szibériai lágerben szűkszavú, tömör vád a törvényellenességek ellen, s egyben bizakodó vallomás a megtörhetetlen ember mellett. Szolzsenyicin a társadalom morális tisztulását látja a múlt leleplezésében. Az ügy érdekében című elbeszélése a gondolkodásban tovább élő dogmákra figyelmeztet bennünket. A fiatal írók egyik legmarkánsabb egyénisége Vaszilij Akszjonov Kollégák című regényében pályakezdő orvosok életét mondja el, az elképzelések és a valóság konfliktusainak jegyében. Ezek a fiatalok keresik helyüket a társadalomban, ahol legtöbbet tehetnek az emberekért, gondolkodásuk tiszta, de sokszor az élet durva ténveivel kell szembenézniük. Ugyancsak fiatalokról szól Csillagos jegy című regénye is, benne az új nemzedék erkölcsi arculatának alakulását kutatja. A fiatalok nagy érdeme, hogy felfedezték a szovjet élet teljes valóságát, kitágították a sokáig szűk horizontokat Nem riadnak vissza a kényesebb témák megírásától, sőt egyenesen kötelességüknek érzik mindazt elmondani, amiről korábban hallgattak. Szjomin Heten egy házban című regényében egy külvárosi munkáscsalád rideg élet- körülményeit Írja meg, a nemrégen feltűnt Mozsajev egy háború utáni kolhoz nyomorúságos életéről fest képet, leleplezve a basáskodó vezetőséget, Nagibin Az elnök című elbeszélésében egy kolhoz elnök erőfeszítéseit ábrázolja a falusiakban a személyi kultusz támasztotta bizalmatlanság leküzdésére. A fiatalok meg találják az izgalmas, új témát az építkezések munkásaiban (Lihonoszov), a bányászok életében (Tyitov) a városi élet hétköznapjaiban (Grekova, Akszjonov), a gyermekek világában (Nagibin, Iszkander, Kazakov), sőt a városi vagányok között (Akszjonov, Metier). írásaikban új életre kel a bunyini költőiség (Nagibin, Kazakov), a Babel-féle szaggatott drámaiság (Suksin, Szolzsenyicin), modernséget Leonoutól, Fegyintől, Ölesétől tanulnak. Nem lenne teljes a szovjet prózáról alkótott képünk, ha nem beszélnénk külön az utóbbi években megjelent memoárokról, közöttük is elsősorban Ehrenburg három kötetes művéről az Emberek, évek, életem-ről. Igaza volt annak a mél tatójának, aki századunk hatalmas enciklopédiájának nevezte, hiszen Ehrenburg a század szinte valamennyi kiemelkedő írójáról, gondolkodójáról képet rajzol egy-egy emlékezetes esszé keretében. Beszámol párizsi éveiről, a különböző irodalmi törekvésekről, a második világháborúban szerzett tudósítói élményeiről, a sztálini idők sok érdekes eseményéről. Katajev a memoár egy különös, sajátos válfaját műveli, a szabad időjáték, a szeszélyes asszociációk mestereként. (Szentkút, Kis vasajtó a falban). Pausztovszkij szinte kerek, egész novellákat formál visszaemlékezéseiben a húszas évek egy-egy kiemelkedő írójáról (Bunyin). Egyedülálló törekvés e szovjet irodalomban Anatolij Kuznyecové, éppen ezért, érdemel figyelmet Babij Jár című, rövid idő alatt híressé vált „tény-regénye”. Kuznye- cov a Kiev melletti Babij Járban végrehajtott német tömegmészárlások rajzát visz- szaemlékezések, naplók, korabeli falragaszok puszta, tényszerű közlésével teszi félelmetesen hitelessé. Ez a regény a modem világirodalom egyik izgalmas törekvéséhez kapcsolja a mai szovjet prózairodaimat. Kovács Sándor
