Dunántúli Napló, 1967. augusztus (24. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-20 / 196. szám
[aÖIGMMSAGlQLET Gazdasági verseny emberek közötti yerseny Közlemény jelent meg a lapokban, mely szerint a hónap végéig azok a vállalatok, amelyek hitelt kérnek szocialista gépimportra, előnyben részesülnek. Előnyös hitelekkel bővíteni a gépparkot, sőt pusztán, hogy kap hitelt a vállalat a fejlesztésre, már ma, mindez ijem akármilyen lehetőség a jövő évi gazdálkodás szempontjából. A korszerű berendezésekkel folytatott termelés előnyei — a rövidebb idő alatt előállítható nagyobb és jobb minőségű termékmennyiség — kitűnő gazdasági kondíciót ad a gyáraknak, amire jövőre ugyancsak nagy szükség lesz. A vállalatok 1968-ban már valóban munkájuk szerint jutnak majd anyagi- eszközökhöz — az általuk termelt és értékesített áru ellenértékeként. A piac igényeit joggal ismerő, az igények változását rugalmasabban követni képes gyár könnyebben. s nagyobb eredménynyel tudja majd kamatoztatni a befektetést. Ahhoz, hogy rugalmasabban követhesse a piac változásait, nos. ahhoz kell a jó gazdasági kondíció. A FELTÉTELEK A jó kondíciónak számtalan összetevője van: nem lehetnek például a gyárnak felesleges készletei, elfekvő termékéi, amelyekben benne fekszik a pénze, hiszen ezt az elfekvő vagyont a folyamatos termelés érdekében pótolnia kell valóságos bankókkal — kölcsönökkel, hitelekkel — azokért meg kamatot kell fizetnie. A nyereségnek nagy részét felemésztheti a kamat — kevesebb jut a különböző alapokra s így a későbbi időszakban még hátrányosabb helyzetbe kerül a gyár. A jó kondícióhoz szükséges a kapacitás jó kihasználása is, hogy a gépek gyorsan megtermeljék vételárukat. Persze kell még a jó gyártmány és. a jó termelés fejlesztés is, azonban kivált ennél az utóbbinál ügyelni kell a helyes arányokra: a túlságosan nagy beruházás ugyanolyan károkat okozhat, ugyanúgy gyengítheti egy- egy gyár esélyeit, mint a túlságosan kicsi bővítés. Nem valószínű, hogy már jövőre túlságosan heves verseny alakulna ki gyáraink között a piacon, hiszen ne feledjük,. hogy egyelőre még elég sok terméknél nagyobb a kereslet, mint a kínálat. Azután meg is kell tanulni sok mindent a vállalatoknak ahhoz, hogy felismerjék a versenyben rejlő lehetőségeket. ehhez a gyakorlat szolgáltatja majd a legjobb tananyagot: ugyanis a nagyobb önállóságban a gyárak először az eddiginél sokkal nagyobb kockázatot vélnek, és ez óvatosságra készteti őket. A nagyobb nyereségre; a nagyobb személyes jövedelemre megnyíló lehetőség azonban elindítja majd természetesen a folyamatot: többet eladni, nagyobb piacot szerezni — és ez a törekvés egyre erőteljesebben jelentkezik máris. S ezzel együtt természetesen az a szándék is, hogy a másik gyár piacát, vevőit megszerezzék. A TÁRSADALOM érdeke Ne feledjük azonban, hogy ennek a versenynek a termelőeszközök társadalmi tulajdonviszonyai között végső soron mindannyiunk gyarapodását, mindannyiunk gazdagodását kell eredményeznie. Egyszerűen azért, mert miközben egy gyár nagyobb nyereségre akar szert tenni, — hogy magasabb jövedelemhez juttassa alkalmazottait — a nagyobb nyereségből a közös kasszába is egyre többet fog befizetni. És ami még ennél is fontosabb, hogy a közös kasszával nem fog meggondolatlanul gazdálkodni, hiszen akkor saját zsebét is soványítaná. AZ EMBEREKEN MÜLIK „És ha egy vállalat csődbe jut?” — kérdezik sokan, vitatkoznak ezen sokan napjainkban. A válasz ma már kikristályosodott: szocialista tervgazdálkodásban a hagyományos értelemben nem mehet csődbe egyetlen gyár sem. Nem mehet, mert valamennyi üzemképes gyárunkra szüksége van a népgazdaságnak — azért építettük, azért állítottuk őket munkába. Egyetlen munkahelyünk sincs, amely ne lenne képes hasznosan termelni. Csak egyes vállalatok vezetői juthatnak csődbe! A gyár nem. Lehet, hogy majd mást gyártanak, de a berendezésekre, munkásokra szükség lesz továbbra is. Persze kár az a szocialista népgazdaságnak, amikor egy vállalat akkora belső átalakításra szorul, de ilyenkor még mindig jobb, ha kiderül arról a gyárról, hogy termékeire a piacnak nincs szüksége, mintha csendbe termel a raktáraknak. Ráadásul ilyen helyzet után kiderülhet, hogy más vezetés alatt a korábban deficites vállalat nagyon is jól boldogul, helye van a gazdasági életben. A gazdasági verseny tan- berek közötti verseny is tehát. A piacon nemcsak az áruból derül ki, hogy milyen korszerű, vagy hogy menynyire jó vagy rossz. A piac a készítőkről is bizonyítványt állít ki, a jól felkészült. alapos, és korszerű ismeretekkel bíró vezetőgárda, a jó felkészültségű szakmunkás és szakembergárdával semmikéop se maradhat le a versenyben. A jó gazdasági kondíciónak ez legfőbb záloga: felkészült munFontosabb cikkek termelése 1967. L félévben Cikk Mennyiség 1966. 1967. I. félév I. félév %-ában Feketeszén 1000 tonna 2 046 94,3 Városi gáz 1000 m3 20 414 102,8 Villamosenergia 1000 WMó 707 111,5 Égetett tégla 1000 db 49 524 122,7 Porcelánszigetelő tonna 1 235 125,9 Porcelánedény, díszmű tonna 727 81,8 Farostlemez, nyers 1000 m3 23 113,5 Felsőbőr. 1000 mJ 538 107,0 *Bőr lábbeli 1000 pár 533 117,6 Bőrkesztyű 1000 pár 1 134 110,1 Csontos nyershús tonna 3 284 107,0 Szivarka millió db 2 303 119,6 Sör 1000 hl 195 104,9 kás- és- vezetőgárda, örvendetes, hogy gyárak felső vezetőinek — tehát a főmérnöki, igazgatói beosztásban dolgozóknak tíz százaléka ma is tanul valamelyik szervezett Oktatási fórumon. Vagy továbbké£*eei magát, vagy a második diploma kedvéért fogott újítói a tanuláshoz. NAPIRA KÉSZEN A versenyre — ami tulajdonképpen már meg is kezdődött — készülni kell és most kell készülni: most kell felkészíteniük a vezetőknek és a beosztottaknak a vállalatokat a nriérkőzésre. Rend- betenni a raktárakat, rendezni az adósságokat, felülvizsgálni a gépparkot, .mire van szükség, mit nem szabad továbbtattani: felülvizsgálni a gyártmányokat s most már nemcsak a gyártók, hanem -a: vásárlók szemével is, — s végül felülvizsgálni a képességeket, szakértelmet, Idol kell gyarapítani azt, hol elégséges. Augusztusban! amolyan kis részverseny kestdődött máris, azzal, hogy napvilágot látott a közlemény, m|ply szerint a vállalatok 31-ig előnyös hiteleket kérhetnek szocialista országokból tervezett gépvásárlásaikra. Ott, ahol a jövő évi fejlesztés kérdéseivel még nem foglalkoztak, ott 23 nap alatt aligha juthatnak most döntésre, a tftnulságokat azonban ott is leszűrhetik: a piaci verseny közepette előkelő helyezésre csak ott számíthatnak, ahol a vezetők és a beosztottiak mindig összhangban állnak — „napra készen” — a követelményekkel. ifj. Gerencsék Peren« Az NSZK Kelet-Azsia felé irányuló kereskedelme Az NSZK-nak a keletázsiai országokkal folytatott kereskedelmi forgalma 1967 első negyedében elérte az 1,914 milliárd márkát. A hamburgi Kelet-Ázsiai Szövetség jelentése alapján ez a forgalom a német külkereskedelem 5,1%-át teszi ki. Míg Németország külkereskedelme ebben az időszakban mindössze 0,4%- kal emelkedett, a Kelet- Ázsiával ' lebonyolított kereskedelem szinte 10%-os növekedést ért el. KISLEXIKON Vállalati alapok Áremelkedés Olaszországban Olaszországban a kiskereskedelmi árak 1967 májusában 3,1 százalékkal magasabbak voltak, mint tavaly májusban, jelentette az olasz központi statisztikai hivatal. A megélhetési költségek ugyanezen időszakban 1,8 százalékkal emelkedtek. Ipari kémkedés Az ipari kémkedés az amerikai vállalatoknak több, mint évi öt milliárd dollárba kerül. Ebből az összegből 1300 milliót emészt fel az őrző személyzetre, a technikai felszerelésre és a magándetektívek fizetésére fordított kiadás (173 000 ember foglalkozik a vállalati titkok védelmével). A különböző vegyi formulák, előállítási eljárások, egyes terveket tartalmazó mikrofilmek, tervek és modellek ellopása kb. négymilliárd dollár kárt jelent. A vállalati alapok az önálló gazdálkodás anyagi bázisát képezik. Rendeltetésük szerint a következő vállalati alapok működnek az új gazdaságirányítási rendszerben: A részesedési alap a vállalati kollektíva közvetlen anyagi érdekeltségének anyagi forrása, a vállalati és az egyéni érdek öszekapcso- lásának anyagi bázisa. A részesedési alapból kell biztosítani a személyi jövedelmek kiegészítését, a vállalati bérszínvonal növelését, az évközi premizálást, a jutalmazást és az évvégi részesedés fedezetét Ennek során figyelembe kell venni, hogy a vállalatok bérigényessége eltérő (például: más egy bányaüzemé, mint egy korszerű gépesített erőműé), következésképpen azonos jövedelememelkedés elérésére eltérő nagyságú részesedési alap felhasználása szükséges. A részesedési alap alakulását azonban nem lehet csak a bérigényességtől tenni függővé. Olyan megoldásra van szükség, amely a részesedési alapot a nyereség alakulásától is függővé teszi és figyelembe veszi a vállalatok eltérő bérigényességét is. A közvetlenül személyi érdekeltséget jelentő tételek mellett egyéb, a nyereségtől lényegében független közvetett juttatások (a vállalati szociális kulturális és gyermekjóléti intézmények fenntartása, étkeztetési hozzájárulás stb.) fedezését is a részesedési alap képezi. A fejlesztési alap forrása a nyereség és az amortizáció központilag meghatározott hányada. Az alapképzés tartós normatívájának meghatározásakor figyelembe kell venni, hogy mekkora az adott ágazatban a termelés eszközigényessége, és a nagyobb eszköz! gényességű területeken általában a nyereség (és az amortizáció) nagyobb százalékát kell fejlesztési alapképzésre engekeR hogy mekdélyezni. Számításba még azt is venni, ugyanazon területen kora fejlesztéssel számol • középtávú (ötéves) terv éa ebből mennyit szándékoznak vállalati alapokból megvalósítani. A fejlesztési alapnak fedezetet kell nyújtania a pótlásokra, a kisebb bővítésekre, és a vállalati kezdeményezésen alapuló kapacitásbővítések fedezetéül felvett beruházási hitelek törlesztésére. A fejlesztési alapból kell fedezni a vállalat pótlóiagoa forgóeszközigényét is, ha ez a vállalati eszközökből történő beruházás, termelésnövekedés, termékösszetétel-változás stb. következménye. A tartalékalap is nélkülözhetetlen feltétele az önálló gazdálkodásnak. A tartalék- képzés a gazdasági döntésekben rejlő kockázatokkal és kockázati veszteséggel függ össze. A kockázat vállalását szükségessé teszi a gazdálkodással, a gazdálkodást meghatározó döntésekkel kapcsolatos bizonytalanság: a többletkiadások, az dóra nem látható károk és veszteségek, illetve az előre ki nem számítható nyereségek keletkezésének lehetősége. Az ésszerű kockázatvállalás a gazdasági döntésekben — olyan kényszerűség, amelynek következtébe* gazdasági eredmény is realizálódhat, de előre nem látható veszteség is keletkezhet. Fontos, hogy a vállalatok ne csak döntések pozitív eredményeiben legyenek érdekelve, hanem bizonyos kockázatot is tudjanak és merjenek vállalni s legyen miből áthidalniuk döntéseik esetleg kedvezőtlen következményeit is. Ebben a* esetben a tartalékalap szolgál a részesedési és fejlesztési alapok kiegészítésére, súlyosabb esetekben a tartalékalap képezi a veszteség fedezetét is. Az új mezőgazdasági árintézkedésről A Minisztertanács közelmúltban megjelenít határozata értelmében a imdzőgazda- sági termékek állami felvásárlási árszínvonala emelkedik. Ez az intézkedés szerves része a népgazdaság fejlesztésére irányuló harmadik ötéves terv célkitűzéseinek, mely a tervidőszak! alatt 20 százalékos árszínvonal emelkedést irányoz elő. Ebből 9 százalék már megvalósult 1966-ban, további 8 «százalékra 1968-ban kerül sór, 3 százaléka pedig a későbbi években kerül kisebb igazításokra. Az árszfnvonalemelésnek nem célja a szövetkezeti parasztság személyi jövedelmének emelése, de nem vonja maga után az alapvető élelmiszerek fogyasztói árának emelését sem. A régi és az új felvásárlási ár kül<>ntoöze- tét az állami költségvetésből fedezzük. Viszont, hegy mi teszi szükségessé a mezőgazdasági árszínvonalertnelést, röviden a következőkben vázolnánk. A jelenlegi mezőgazdasági árpolitika alapjait a hőszolgáltatási rendszer megszüntetésével 1957-ben fektettük le. A termékbeadási kcltele- zettség helyére az állami szerződéses rendszer, illetőleg a szabadfelvásárlás lépert. Itt már az ár lett a mezőgazdasági termelés állami szabályozásának egyik legfontosabb eszköze. Az 1957-es árintézkedéssel az állami fel- vásárlási árak színvonala 1955-höz viszonyítva mintegy 25 százalékkal nőtt, amiből 6—7 százalék javította a mezőgazdaság jövedelmi helja- setét, a többi viszont adóval és főleg az Ipari eredetű termelőeszközök árának emelésével elvonásra került. Az elmúlt tíz év ezen intézkedés helyességét igazolta, mert mezőgazdasági termelésünk kedvezően fejlődött és beigazolódott, hogy közgazdasági szabályozókkal is lehet biztosítani a tervgazdálkodást. Az új gazdasági irányítási rendszer fontosabb elemeit lényegében tehát a mezőgazdaságban már 10 éve alkalmazzuk. 1957-ben kialakított árrendszernél (az árrendszernek 3 fő eleme van: árszínvonal, árarány, árképzés, de erről majd más alkalommal) figyelembe kellett venni, hogy a szántóterület 80 százalékán még egyéni gazdálkodás folyik. Abból titkot nem csináltunk, hogy a jövő mezőgazdaságát a nagyüzem előnyeit biztosító szövetkezeti gazdaságokban látjuk, tehát az áraknak nem kell fedezetet biztosítania az amortizációra, felhalmozásra. Az egyéni parasztságban a termelési kedv helyreállt, de bővítő beruházásokat nem végzett. A jövő szempontjából erre nem is volt szükség, mert a kisüzemi beruházásokat a nagyüzemben úgy sem lehetett volna megfelelően hasznosítani. A meglévő, valamint a mezőgazdaság szocialista átszervezését követően a megalakuló termelőszövetkezetekben ez az ár még a nagyüzemi felárral, mintegy 10 százalékos árszínvonal emelkedéssel együtt sem adott lehetőséget a felhalmozásra, a belterjes fejlesztésre. Ezt az állam különböző áronkfvüli támogatási rendszerrel és főleg hitellel pótolta. Ilyen körülmények között az árak sem a saját erős utólagos, sem az előrehozott hitelezett felhalmozásra, termelés bővítésre, beruházásra nem adtak lehetőséget, de nem adtak lehetőséget a felvett hitelek törlesztésére sem. Ez tette indokolttá az elmúlt év végén végrehajtott hitelrendezést és a hitelek egy részének elengedését. A mezőgazdasági árintézkedésekre tehát nem azért került sor, hogy közvetlenül a szövetkezeti parasztság személyi jövedelmét növelje. Az ötéves terv szerint a szövetkezeti parasztság személyi jövedelme a tervidőszakban 16—18 százalékkal nő, ez összhangban van az ipari munkások, illetőleg a városi dolgozók jövedelme várható alakulásával. Forrása nem az árrendezés, hanem a termelés és a termelékenység emelése az iparhoz hasonlóan a mezőgazdaságban is. A árintézkedés célja a fejlesztés finanszírozási rendszerének. megváltoztatása. A gazdasági önállóság lehetőségének biztosítása, saját pénzügyi alapok megteremtése az árakban. Ezt fokozza az anyagi érdekeltség, s hatással van a termelés növelésére. Az 1966-os felvásárlási áremelésből a tsz-ek megvalósították a gépek utáni amortizációs alapképzést. Az 1968-as árrendezés pedig lehetőséget nyújt az épületek és ültetvények utáni amortizációs alapképzésre is. Az amortizációs alapképzés a termelőszövetkezetekben már 1967-ben is volt, s ennek fedezetét a folyó évi hitelesedékesség csökkentésével biztosították. Ezt a helyzetet tovább fenntartani és újabb hitelelengedést alkalmazni nem lett volna célszerű. Az amortizációs alapok képzése nélkül a mezőgazda- sági üzemek ismét eladósod- nának. így viszont ez nem következik be, mert a megfelelően gazdálkodó termelő- szövetkezeteknek az árbevétel fedezetet nyújt a termelés bővítésére felvett hitelek visszafizetésére is. Egyébként az árbevétel növekedéssel szemben lesz egy pár kiadást növelő tétel is. Így magasabb lesz központi készletből vásárolt ipari és szemestakarmányok ára Emelkedik egyes a mezőgazdaság által vásárolt iparcikkek ára, növekszik a mező- gazdaság adóterhe. A mezőgazdasági árintézkedéssel az agrárszínvonal közeledik az iparhoz, de azt még nem éri el. Éppen ezért kisebb az állami költségvetéshez a hozzájárulása is. Az árszínvonalemelkedés nem annyira a mezőgazdaság rendelkezésére álló pénz- mennyiség növekedését, mint inkább a rendelkezésre bocsátott más célszerűbb, jobb módját jelenti. A termelő- szövetkezetek jövőben a termelést fokozottabban saját pénzeszközeikből fejlesztik, s az így felszabaduló állami pénzeket az alapvető élelmiszerek árszínvonalának tartására használjuk fel. Hnszti Sándor dr.
