Dunántúli Napló, 1966. október (23. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-15 / 244. szám

z ncipiö Egy hét a világpolitikában Vietnami jelentés i Vietnam békéje te a nemzetközi diplomácia A szocialista országok hete” Párizsban Wehner „politikai bosszúja” A szocialista országok aktivitása a béke biztosítására. G rnmiko látogatása Wa­sh) niftor ban és az ENSZ kŐMtyűlés álta­lános politikai vitájá­nak idején a New York-ban idézd külügyminiszterek meg­beszélés-sorozata az amerikai kontinens nagyvárosaira Irá­nyította a világ figyelmét ezen a héten. De a vietnami eszkaláció, az amerikai ag­resszió lépcsőzetes kiterjesz­tése lehdtötte azok reményeit, akik úgy vélték, talán el­mozdul a vietnami béke ügye a holtpontról. . Nem ez történi Igaz, Johnson elnök han­goztatta egy sajtókonferenciá­ján az Egyesült Államok ál­lítólagos „békés szándékait", de ezek után a Pentagon újabb amerikai egységeket tétetett partra Dél-Vietnam­ban, 329 000 fölé emelve ezzel as ott bevetett katonáinak létszámát McNamara ameri­kai hadügyminiszter pedig nem lg titkolta, hogy dél- vietnami látogatásának célja egy nagyobb hadművelet elő­készületeinek tanulmányozása volt Ml több: nem zárta ki a Vietnami Demokratikus Köztársaság elleni széleskörű hadműveletek' lehetőségét Nrm túlzás azt állítani, hogy ilyen körülmények kö­zött rendkívüli Jelentősé«* volt Gromiko találkozásának •t Erre sült Államok elnöké­vel. A «zovjet külügyminisz­ternek módjában volt kifej­teni hazája éa a többi szocia­lista ország álláspontját az amerikai agresszióról, az an­nak kiterjesztése nyomán elő­állható újabb, fokozottabb vé­sné 1/ekről. Sem a Johnson—Gromiko megbeszélésről, amely majd­nem két óráig tartott, sem az act követő Gromiko—Rusk találkozóról, amelyre az ame­rikai külügyminisztériumban adott vacsorán nyflt alkalom, nem nyilatkoztak a részvevők és szóvivők. Csak a témák Ismeretesek: szóba került Vietnam, a szovjet—amerikai kapcsolatok kérdése, az atom­fegyverek további elterjedé­sének megakadályozása. Vietnam helyzete az ENSZ- közgyúlés politikai vitájának Is egyik főtémája volt, bár a világszervezet nem lehet Il­letékes a cselekvésre a viet­nami válságban, bármilyen ba*ározst a „róluk-nélkülük” röntés jellegzetes példája len­re. hiszen a legjobban ér­dekelt országok nem tagjai r* ENSZ-nek. Figyelemre mél­tó azonban, hogy az ENSZ tilsgfórum Jellegét majd min­dert felszólaló arra használta fet. hogy hangot adjon nyug- te’-nságénak a vietnami hely­zet miatt. Sok szónok elítélte ^ amerikai imperializmus ős é* veszélyes agresszlvl- t. népirtó hadjáratát a a mi nép ellen. I) '»« e* össz-etirópal BP „cevjMmúködést célzó kezdeményezéseknek, tárgyalásoknak adott terei ezen a héten. Híven De OauH# tábornok külplütikai vonalához, amely minden európai állammal Igyekszik a közeledés lehetőségeit megte­remteni, erekben a napokban -»os „szocialista országok fats' vol* a fr»nrla főváros­áén Ott Jár Todor Zstfkov Lolertr miniszterelnök ée lár­’»'áai folytat De Gaulle tá­rnokkal. Pompidou mlnlsz­re'nökkel az európai biston- rá* és as európai együ'tmú- ködés »»■‘rrtéselről. — Peyreflt- •e mlr'»»fer moszkvai tárgya­lásai " "iirin Párizsban nagy- , srar a-1 «»oviét—francia tud» nsánvos e* űrkutatási közös provrnmot latentettek be, — a francia állami autógyár, a Jlénauü nagyjelentőségű meg­állapodásokat kötött hí-’»áriá­val és a Szovjetunióval. A franci» politikád1 k ez az iránrvooels nyilván hatással von fV-ers la. nme’vnek vé­sésé köt »'ben ■ J*l*k »*eHn» **>•* politikusok már felit* rrrarfk. hogy • Hallatéin dokt­rína merevsége, az NSZK elzárkózása a szocialista or­szágokkal való kapcsolatok felvétele és az NDK-val való viszonyának normalizálása elől, mind több kárt okoz magának a nyugatnémet ál­lamnak is. Ezért robbanhatott a „poli­tikai bomba”: Herbert Weh­rt er, a nyugatnémet szociál­demokraták egyik tekintélyes vezetője a hét elején egy rá­dióinterjúban olyan elgondo­lásokat ismertetett, amelyek mind saját pártjának külpo­litikai vonalától, mind a bon­ni állam gyakorlatától és el­méletétől eltérnek. W ebner már nem tartotta lehetetlen­nek, hogy egy szép napon gazdasági közösséget alkosson az NDK és az NSZK, s pers­pektívában elképzel hétéként szólt a két német állam ál­lamszövetségéről is. A bonni kormánypárt, a CDU, felháborodottan utasí­totta vissza Wehner elképze­léseit A* a tény azonban, hogy Ilyen elgondolások el­hangzanak, önmagában is be­szédes: a bonni államban és annak határain túl le sokan a nyugatnémet politika válto- rásának előjeleként Odvözöl­héten folytatódott a szocialista országok párt- és kormánjrve- zetőlnek kétoldalú ta­nácskozás-sorozata. Nagy Je­lentősége volt a lengyel ve­zetők: Gomulka éa Cyran- klewécz moszkvai megbeszé­léseinek is. E találkozások hozzájárultak ahhoz, hogy a szocialista országok síkra szánjanak a mai nemzetközi helvzetben elengedhetetlenül szükséges akcióegység mellett és összehangolják a harcoló vietnami népnek nyújtandó segítség módjait A Szabadságharcosok sikeres támadása egy repülőtér ellen Subandrio-per j Subandrto ügyvédje hétfőt • mondja el védőbeszédét i*' különleges katonai törvénp"“- szék előtt, ahol — mint mát jelentettük — a katonai ügyész pénteken halálbün* tetés kiszabását kérte l volt miniszterelnök-hely*t* térré és külügyminiszterre. 2 Sukarno elnök egykori „jobbkeze” higgadtan, szinti’ ii közömbösen ült a vádlottéit i padján, szemben a hadbMd rákkal, amikor az ügyédí követelése elhangzott. A pénteki négyórás ülései 1 egy amatőrfilmet is bpmu-°l tattak, amely — mint <ü,!íl AP hírügynökség tudósltéjify írja — azt volt hivatva ólrpt rázolnl, hogy kommunistiY' fiatalok katonai kiképzés, kaptak. Az amerikai hirUgVf nökség megjegyzi, hogy »* film semmi olyat nem tarfU talmazott, amit pontonriau felismerni lehetne. A tár g gyalóteremben ülők e;rufá»Hi a szeptember 30-a akció »«•ált rán megölt hat tábornok A holttestét láthatták a vásrtzt non. Pá Pénteken reggel az ügyédtsl kijelentette, hogy Suhand rám közreműködött a hafcíomaétcn vételi kísérletben, kapcsolatai ban állt Átálltai, az IndonÜ(y Kommunista Párt azótai műivel gyilkolt vezetőjével. Polt fink kaja megfelelt az 1KP citioR kitűzéseinek. z __________ fen ak Ily N incs *, megegyezés ^ a brit nyugatnémet*'' tárgyalásokon Nem Jött létre megegye-^®*3 azokon a tárgyalásokon* amelyeket egy brit és eff^ nyugatnémet küldöttség s> angol rajnai hadsereg eiw*V, tásl költségeinek ki egyen U’j?M kásáról folytattak. Mint etfáL, eaütörtökön késő azt« adott közleményből kidért®,, a nyugatnémet fél 330 mlU^p,,, mái-kát ajánlott fel a bdlu,1 csapatok eltartA/g költségé" 1 nek kiegyenlítéaéra a Jib"! 1 év március 1-től kezdve, a1"*', kor a Jelenleg érvényben Mf'11 vő szerződés lejár. CalUgh*11, * brit pénzügyminiszter, s*,:np az angol küldöttséget vegHT* te, azonban kljelentett*jc,( hogy ez az ajánlat me««*“1- elmarad ■ brit fél által fcfr? 1 vetőit, mintegy 830 márkától. Nehéz helyzet ál»J elő, amelyet a brit kormány* * nak «laposan meg kell vt#1 [ gdlnla. *":l Újságírók előtt az anl®'*'7 * * *' pénzügymlnlzzter célzott af* » rs, hogy a rajnai had»rr<í*('’< létszámának csökkenté»*,1 nem kizárt dolog. kai Amerikai közlés szerint a 45 perces összetűzés során a felszabadító erők 11 halot­tat vesztettek, az amerikaiak saját veszteségüket csekély­nek minősítették. Washington: Az AP egyik pénteki kommen tárjá­ban rámutat, hogy a Dél- Vietnamba kiküldött ameri­kai katonák száma ezen a héten elérte a 328 ezret, ez ezerrel több, mint amennyi Koreában volt 1953 júniusá­ban. Négyévi xzabarisnevesztésre ítélték Pászthory György Wattért, a Baratila-barlangi túra vezetőjét A Vietnami Demokratikui Köztársaság külügyminiszté­riumának szóvivője csütörtö­kön Jtomédiá”-nak minősí­tette az Egyesült Államoknak azt a döntését, hogy felfüg­geszti a demilitarlzált övezel keleti részének bombázásál A VDK külügyminisztériuma el­ítéli az Egyesült Államok csalárd mesterkedéseit, ame­lyek leple alatt nemcsak hogy tovább bombázzák a derolH- tarizált övezet északi részé­ben fekvő falvakat hanem azzal fenyegetnek, hogy csa­patokat szállítanak a 17. szé­lességi körtől északra, azaz a VDK területére. Saigon: A dél-vietnami szabadságharcosok péntekre virradó éjjel tüzérségi táma­dást intéztek a Saigontól 150 kilométernyi ra délnyugatra fekvő Soc Trang repülőtér el­len. A támadás a repülőté­ren tartózkodó helikopterek és megfigyelő repülőgépek között jelentős károkat ako- zott A gerillák csütörtökön a dacnilitari/ált övezettől né­hány kilométernyire délre lelőtték az amerikai hadse­reg agy helikopterét A pilóta megnőnek ült. Egy amerikai katonai szó­vivő közlése szerint as ame­rikai 23. gyalogos hadosztály egyik egysége Saigontól 33 kilométerre északnyugatra harcba keveredett a gerillák­Mint Ismerete«, a hármas halállal végződött B aradi«­barlangi tragédia ügyében bűnvádi eljárás Indult Pász- thory György Walter, a pan­nonhalmi bencés gimnázium harmincnégyéves tanára. a barlangtúra felelőt vezetője ellen, akit időközben Jogerő­sen kétévi szaba<lságvesztéare ítéltek, mert a nyáron a vi­haros Balatonon a vele eaó- nakki ránduláson részt vett táranőjét cserbenhagyta A Miskolci megyei Bíróság többszöri tárgyalás után pén­teken hirdetett ítéletet a bűn­ügyben. Pászthory Oyörgy Waltert a széles körben le­folytatott bizonyítási eljárás, valamint a szakértői vélemé­Odaítélték a* 1966. fvi orvosi ftobel-dijat KOZMOSZ 129. A Szovjetunióban pénteken földkörflll pályára JntUtUk a Kozmosz 199. Jelzésű mes­terségre holdat A szputnylk segítségével folytatják I TASAS7. által 19«?. márclna lS-án bejelentett Űrkutatási programot A Kozmosz Itt. rátért pá­lyájára. Berendezése kifogás­talanul működik. A földi koordinációs számftókftzpont- han feldolgozzák a beérkező adatokat i nyék adatai alapján gondnt lanságból elkövetett liánon rendbeli emberölésben mond ta ki bűnöznek és ezért négy évi szabadságvesztésre, vnla. mint a közügyek gyakorlásé tói ötévi el tiltásra Ítélte. A bíróság az (télét Indok­lásában a tényállás részletet Ismertetése mellett — egye­bek között — megállapította hogy páezthory György Wal­ter a túra lebonyolításánál nem Járt el az elvárható kel­lő gondossággal. Jóllehet bio­lógia-kémia szakos tanár, aki megfelelő Ismeretekkel ren­delkezik, nem számolt a tú­rén résztvevő fiatal, fejlődés­ben lévő diákok fizikai teher­bírásával, lelki felkészül t.sé- gével, a többnapos, 11 fokos hőmérsékletű barlangi. Illet­ve a 9 fokos vízben való tú­rázás káros, a szervezet túl­terhelésével Járó hátrányos következményéivé]. A túrán résztvevők állapotát nem kí­sérte figyelemmel, a feltehe­tően eredményes, gyors és megfelelő Intézkedést elmu­lasztotta. Amikor Brückner Ernőd, a végzetes túra egyik áldozata például rosszullétről panaszkodott, ahelyett, hogy visszatérésre szólította volna, a túra folytatásét erőltette. A bíróság — az Egészség­ügyi Tudományos Tanács szakvéleményét figyelem hé­vévé — megállapította, hogy a haláleseteket az oxigén.« le­génység mellett a trat lehű­lése, a fokozott Izommunka áa a nagy megterhelés együt­tes hatása okozta. A bíróság enyhítő körül­ményt nem talált, súlyoabító- nak vette viszont a cselek­mény halmazati voltát, azt, hogy Pászthary magatartásá­val másokat la veszélyezte- tett Az ügyész súlyosbításért, a védő felmentésért, illet ve enyhítésért fellebbezett Kerkay Látzló — Tímár Ed* Riportok a Fekete-tenger partjáról — A permetezéshez nálu* is bevetették a ttepUlőg*Pr i.,1 két. A repülőgépről való p'”,,' . matézis gyors és olcsó. é*L mi mégsem fogadtuk *L nrt derüli ugyanis, hogy a rep*' tőgépek csak a tőkék I«0/»** »u lepeléit tudják beszórni mattal Ex esetben tehát ’ . gyorsaság él az alacsony WnJÍ 11 •ég mégsem gazdaságos " Ismét földről perw«fertJ,'‘.hKJ Srnfcembrrelnk olyan pépe1 *"» v ' konstruáltak, amslyek telesen dolgoznak, s ez gyorsak is í A gazdaság központja '* r lóságús kis város Utak p» kok, iskolák, óvodák, üzlet**, éttermek, klubok és lakói**'’ uüt lépten-nyomon fpiiert*P egy korszerű stadiont ta . A Lenin szovhoz a uo»y nép életerejének egyik bizonyítéka. A fasiszta teó7! létrablók a háború, a ttm” szállás idején mindent Uifl*’ retettek, feldúltak Itt T****^ csapdák, akna me ióg, lóvééi árkok szabdalták «/értései a földeket At Ozcrépűl«^ két lakóházakat numb« dá* lőtték. Ma mindennek yoto£ mm Iáim. A Lenin saoaHQ «t virágzik és többet nro<K hál, mint harmincöt rui*^4 dós léte alatt bármikor, dolgosét körül hu»r»ink‘>«<^ a SaocUUsta Munka II magsa knOnteléat mamiik. *< ifoiytatass kőmet ke sdü 3. A FgVefe Siem és oi Orosz Gyöngy Szóm hatójában Szőlő, azőlő. szóló minden-1 felé. amerre csak a szem el- ; lát. ReralezetL szépen, szak- ; szerűen rkezelt táblák. A ge- lendzalki szovhozzal ismerke­dünk. A bcezélgetés könnyen megy. Mlhall Ivánovlcs Ko­marov. a szo\boa fóagronó- musa Jól beszél magyarul. Ot évet töltött nálunk a háború után s Szóve'ségez Ellenőrző Bizottság munkatársaként Alig van magyar vidék, ahol ne járt volna. — IJ00 hektárnyi szőlőnk non és 1910-re már 1300 hek­tár lesz — mondja. A gelendzsOd szovhozhan 30 fele szőlőt termesztenek Ez sok, nem kedvező a nagyüze­mi sT.őlóte’-mesztéa számára A* elkövetke/zmdő években mintegy hier fajtát ki akar­nak selejtezni. i legjobb borszőlőik köaé a rizling. a muskotály, az all- gala, a tramini, a pmogrl éa a szemlllon tartozik, A ese- rregrsrőlők között a sasclát. a csitnat, a bolgárt és a táv*1 rtzl ksslvgllk — 4190 fonna szóld az énei tervünk — beszél a gsadaeég i < feladat ni rrt Valentina DJi­nÚszva Jeloora közgaadám —1 ' Sajnos ez az esztendő nem I sikerüli. Vihar, jégeső pun tltotta termésünket. Mintegy 1200 tonnányi szőlő veszendő­be ment. A szó v botban 1050 cnvbo. dolgozik. Közülük 300 —hat­van százalékuk nó — kilát■'«- lag a szólóval foglalkozik. Egy-egy emberre tehát több mint két hektárnyi terület «sík. A művelést aaonban mégis hibátlanul elvégzik, mert magasfokuan gépesítet­tek Ifetven traktorjuk — •lekhez elegendő permetező-, kapáló- és egyéb célgép — valamint negyven tehergép­kocsijuk van A saovhoz bor- és aasaaüre- mét járjuk. Itt fai magasifokú I gépealtáa a Jellemaő A sgólf. feldofgnzáast teljes egés/gben gépek végzik Gép viszi a présbe a gépkocsikon szállí­tott szólót, majd a mus* üvegcsöveken át jut az er­jesztő clazternáktw A ml módosé relnk túl nltéróen. a borral tele hordókat az ud varon, a tflaő napon tartják Errefele ugyanis Inkább se édes Italokat kedvelik, e fflvi növelik a b«*r cuknrtartalmü. I A earjvhoa é ?nte átlag I 2200—5400 hektoliter bort ad a keieakedíleninek. Márkás boraik köaé tartozik a Fokéra Szem. az Orosz Gyöngyszem, a (Jelend zitki Csemege, a Muskat éa az Allgate. Esek mind édes borok. Különösen kitűnik az egészen eötótvöröa színű Fekete Szom és a bo­rostyánéi rga Orosz Gyöngy­szem. Nehéz, hódító bor mind a ketté Megfigyeltük, az ét­termekben csak féldecis po­harakban szolgálják fel Asz­tali boruk többféle van. Ezek hasonlítanak a nálunk meg szokott aavanykáa. könnyű Ixirokboa. Komarov alvtára most már tizenhárom esztendeje a gaz­daság szakmai vear-tója KI- beesel éeéből kitűnik. hogy mily sok munkába karült, amíg a gazdaság átérte mai izinvonalát. A saovhoz vala­mennyi dolgozója nem kevés­bé büszke arra. hogy gazda­ságuk most már évek óta nyereséges és egyetlen ko­pejka állami támogatóéra sem szorulnak. A gazdaság tlaenkilene bri­gádja állandóan vetélkedik •gvmáseal. Tfz brigád már a kommunista munka brigádja megtiszteld rímet érdemelte ki Egy pedig Jelölt erre • címre áa majd a* év végén a közösség dönti el. hogy meg­kaphatlak-«. vlselhetlk-e A saovhnabai »«kerüli kt- n'akf'anl eró« lörasgárdát Minden lebe tőséget fe'h««»- nélva Igvekiranek véglegesen Idekötnl a dotgaedkal Raját ópftőbrlgádjuk ecytk legfon­tosabb feladata, hogy a saov- hoc dolgosót számára a mun­kahelyhez közel lakásokat építsen. A saovhoz négy üzemegységében mlndenü’t önálló óvoda, klub ée orvosi rendelő van. Egyszóval olyan körülményeket teremtenek, hogy senki ne kívánkozzék máshová, aki becsületesen dolgozik, az minden tekintet­ben megtalálja a számítását Néhány nap múltán meg­hívtak bennünket a „konkur- rencuhoz", a mintegy két­száz kilométerrel északabbra eső a naps! azovbozba la A Lenin nevét vteeló »napái saovhoz szintén szólótermess- téaael, illetve bor- és szesz- gyártással foglalkozik. Vala­mivel nagyobb, mint a am- lendasiki. Roppant Imponáló az a tisztaság, rend. fegyelem,stmr- veaettsec amit Itt tapasztal­tunk. Éppen szüretkor jár­tuk a gazdaságot. 5 ebből a nagy munkából alig lehetett észrevenni valamit Minden óramű pontossággal műkö­dött ée semmi aavnr vagy kapkodás A gazdaság köaepén van egy ősi kurgán Erna asép lugast építettek. Innen körbe lehet tekinteni. Akárcsak Ceten- (lseikben. Itt la a snőlók ms- gaaazfnvunalú megnövelése a jellemaő Jól felhasenálják a technikát De nem minden kritika nélkül. A pártaserv«- aet titkára érdekes «artet idő­seit arról 1 BTOCKttOI.M: Október 13-án, a Karolináké Intéseiben sajtóértekezleten t-tték közzé, hogy az 198«. évi orvost Nobel- dfjat megovztvn két amerikai orvosnak, a 63 éve* dr. Charles D. Ilngglna-nak és a «7 éves Peyton Ronvnik ítélték oda. A képen: az Orvosi Nobel-díj Bizottság profwvroral a sajtó­értekezleten. Balról Jobbra: Bongt Onstafsson, Stcn Frtberg éa Rolf laft.

Next

/
Oldalképek
Tartalom