Dunántúli Napló, 1966. március (23. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-15 / 62. szám

lUS 1966. MÁRCIUS 15. napló 5 SIBELIUS-HANGVERSENY Vezényelt: Urpo Pesonen 1/ es yei 0 ti id 0 46» ti* & ij»» *1 üí 0 >tí 0, ti Ä 1 k* > 5 ti d» * e í >( i Érdekes, eddig kevéssé is­mert zenei világ tárult az Or­szágos Filharmónia négyes bérleti sorozatának vasárnapi Sibelius-estjén a Liszt-termet zsúfolásig megtöltő közönség elé. Jean Sibelius alkotásai­val ismerkedtünk, néhány ki­magasló gyöngyszemével an­nak a gazdag életműnek, mely hangverseny-programjainkból — a Finlandia kivételével —> sajánlatos módon eddig hiány­zott. A testvérváros Lahti küldte el most hozzánk zenei életé­nek vezetőjét, Urpo Pesonent, a neves karmestert, aki hazá­ja nemzeti zeneköltőjének „utazó nagykövetedként jár­ja Európa városait és nép­szerűsíti Sibelius műveit. — Pécsre három alkotását hoz­ta. rendkívül szerencsés mó­don három különböző -mű­fajút: egy kórusra és zenekar­ra komponált balladát, egy versenyművet és egy szimfó­niát. Urpo Pesonen karmesteri felfogását, mellyel a Sibellus- műveket dirigálta, autentikus­nak kell elfogadnunk. Hozzá­értő és rokonszenves egyéni­ségéből fakadó, elmélyülten muzikális vezényletével Sibe­lius zenéjét hiteles tolmácso­lásban szólaltatta meg a Pé­csi Filharmonikus Zenekarral. Érdekes módon ismertünk rá a Ftnlandlában már hallott tömör, a fúvóshangzást ked­velő, a vonós-basszusok alkal­mazásával szinte az orgona zúgását idéző zenekari hang- festésére, harmóniavilágára. Ez is azt bizonyítja, hogy Sibelius művei azonos for­rásból, a finn népzenéből táp­lálkoznak, azok hangulata sa­játos karakterű. De emellett félreismerhetetlenül jelentkez­tek műveiben — így elsősor­ban a Hegedűversenyben — a XX. századi zeneszerző jel­lemvonásai, aki kifejező esz­közeiben keresi az újat, szíve­sen alkalmaz gyakori hang­nem- és tempóváltozásokat. A lágy, széles ívelésű lírai pasz­tellszíneket sűrűn váltja fel nyugtalan, néha a tragikumig fokozódó sötét színekkel, me­lyek mögött ott érezzük a zord északi természet viha­rait. Szimfóniáiban — melyek közül mi a Másodikat hallot­tuk —. Sibelius szerencsés kézzel fejlesztette tovább e műfajt Beethoven és Brahms szellemében. A Pécsi Filharmonikus Ze­nekarra ezúttal ismét hatal­mas művészi feladat várt. Mindhárom mű — minden hatásossága mellett — rend­kívül nehéz, főleg ritmikai szempontból teszi alaposan próbára a zenekart és kan mestert egyaránt. A művek tolmácsolásánál art emelnénk ki, hogy az apróbb hibák mel­lett elsősorban a művek vál­tozatos hangulati képét, a korábban már említett tömör zenekari hangzást sikerült szinte maradéktalanul meg- tal ’’ni és a közönségnek át­nyújtani. Ezért a fúvóskar és a mélyvonósok teljesítményét illeti dicséret. A Hegedűver­seny megszólaltatója Kóté László fiatal, Kogan-ösztön.dí- jas művész. Ha a virtuozitás jegyében komponált alkotást nem is sikerült még maradék­talanul tolmácsolnia, a mű számos szépségét feltárva ér­dekes zenei élménnyel aján­dékozta meg a közönséget. A tehetséges, fiatal hegedűs a közönség tapsait Bach Ada- gio-jának előadásával viszo­nozta. „A fogoly királyné” cí­mű balladában az Antal György vezette pécsi Liszt Ferenc Kórus lelkes, a mű hangulatát kitűnően tolmácso­ló, zeneileg is pompásan hang­zó közreműködésének volt tanúja a közönség, mely hosz- szan és rendkívül melegen tapsolta meg vendégünket, Urpo Pesonent, akinek a hangverseny végén ajándék­kal kedveskedtek a pécsiek. A vasárnapi Sibelius-est túl azon, hogy szép zenei él­ményt ' nyújtott. rendkívül hasznos lépést jelentett Lahti és Pécs kapcsolatainak tovább fokozásához, mely remélhető­leg újabb, kölcsönös látoga­tásokban és hangversenyek­ben realizálódik majd. — nt — A képernyő előtt Űj gyermek- és nőgyógyászati szakrendelő ' üj gyermek- és nőgyógyásza­ti szakrendelő építéséhez fognak hozzá az idén Vasason 300 000 forintos költséggel. Kiviteli tervei már elkészültek. Tervbe vették, hogy száz férőhellyel bővítik a város szociális otthonainak férő­helyeit. A bővítés céljára kisze­melt épület átalakítási és távffl- tésbeszerelési terveit ebben az év­ben készítik el. Február elsejével három új fog­orvost kapott a város, s újabb két orvossal bővült a Városi Kórház és a városi KOJALt. személyi állománya. Megyei dalostalálkozó Szigetvárott A Szigetvár és Vidéke Körzeti Földműves sző vetkezet március 19-én este 7 órától megyei dalostalálkozót rendez Szigetvárott a járási művelődési háziban. A műsorban közre­működik a mágocsi fmsz Kodály-kórusa, a mohácsi fmsz kis szimfonikus zenekara, a pécsváradi fmsz Zengő kama­rakórusa, a sásdi fmsz magyarszéki vegyeskara, a sziget­vári fmsz Tinódi vegyeskara. a szigetvári munkásőrség fú­vószenekara, valamint a szigetvári Zrínyi Gimnázium és általános iskola énekkara. A KÉK FÉNY harmadik folytatását láthattuk a héten a televízióban, s ha a januári bemutatkozás alkalmával a nézőnek még volt is valami fenntartása a műfaj szokat- lanságával szemben (riport, dokumentum és játék keve­redése), most már biztos, hogy a Televízió egyik leg­sikeresebb és folytathatósá­gában beláthatatlan messzesé­gé sorozatáról van szó. A mű­faj sikere a bűnügy izgalma és közönségigénye mellett el­sősorban abban keresendő, hogy a műsor első része a szó szoros értelmében bekap­csolja a nézőt a bűnüldöző apparátus munkájába, itt olyan „titkok” tárulnak fel a néző előtt, amiket a bűnügyi regényekben és krimifilmek­ben fantáziájának mértéke szerint legfeljebb elképzel magának, a friss riportok pe­dig a bűnügyi hétköznapok legérdekesebb mozzanataival ismertetik meg a nézőt. A saj­nálatosan máris nagystílű 19 éves szélhámosról, Schwarcz Jánosiról s a károsultról ké­szült párhuzamos riport érde­kessége és tanulsága mellett bizonyította azt is. hogy a műfaj lehetősége korlátlannak látszik. Az más kérdés, hogy a műsor pontosabb megfogalma­zásokat igényel, Itt társadalmi megfogalmazásokról van szó. Éppen az ifjúsági bűnözéssel kapcsolatos műsorrész figyel­meztet e veszélyre: a bemu­tatott dokumentum alapján kissé kockázatos volt a* szülő­ket ily kategorikusan elma­rasztalni. Miért és meddig fe­lelős egy szülő: átgondoltabb részletezést és ítéletet kivárt. Ami a Viola IV. című dokü- mentumjátékot illeti, örül­tünk, hogy a pécsi színészek tolmácsolásában izgulhattuk végig az 1947-es év valóban egyik legizgalmasabb s leg- dermesztőbb politikai bűn­tény-sorozatát. de közönség­panasz, tehát figyelemre méltó: ezek a bűnügyi játékok rend­kívül értékes politikád, bűn­ügyi s tényanyaggal rendel­keznek, de kissé rövidek s ezen túl több kidolgozottságot is érdemelnének. Egy űj műsort a néző min­dig fokozottabb figyelemmel vár, s különös módon igénye­sebb is az új műsorokkal szemben. A Játsszunk együtt szombat esti. kissé hosszúra nyúlt premierje talán éppen emiatt hagyott a nézőben hiányérzetet. Az alapelvigaz: a felnőttek a lelkűk mélyén gyerekek s éppen úgy szeret­nek játszani, mint a gyere kék vagy talán még jobban, s ez nemcsak a postásokra vo­natkozik Csakhogy a felnőt­tek játéka egy szellemes, fel- nőttes játékrendszert kíván, ami bizony időnként hiány­zott a szombati műsorból. — Harmincnyolc percnyi csaló­dott várakozás után történt az első olyan mozzanat a képernyőn, ami játékos, szel­lemes, említésre méltó volt Ami ezután következett, az sok tekintetben a nagv kedv­vel játszó Szepesi Györgynek köszönhető, aki ilyen helyzet­ben ugyan nem olyan ottho­nos, mint a labdarúgó-pályán, de szellemességére gyors vál­tásaira a műsornak bizony nagy szüksége volt. Igazán csak Brachfeld Siegfried szel­lemes „megérkezése”, Darvas Sándor bátor működése tet­szett, s az alkotóművészek kö­zül Devecseri Gábor rögtön­zött szellemes verse. Volt né­hány részlet, amit mintha altatónak szántak volna a szerkesztők, például a játék­boltban lejátszódó hosszú percek Hiányoltuk viszont az előre már bejelentett pécsi labdarúgókat. Az új műsor, amely a premieren három órán át tartott, inkább csak a lehetőségeket bizonyította, de hát ezeket a lehetőségeket feszesen ki kell tölteni. Móricz Zsigmond nagv író volt, aki meg tudta írni a Barbárokat s más műveket, az csak nagy író lehetett. He­mingway is nagy író volt. de attól tartok, ha ötven vagy nyolcvan év múltán egy ren­dezőnek eszébe jut, hogv az öreg halászt a képernyő kö­zönsége előtt életre keltse: nem tudni, hogy Hemingway akkor is olyan fergetegesen nagy író lesz-e, mint most erre esküszünk. Móricz Zsig mond Barbárok című novellá­jának belső jellege, balladsi hangvétele valóban kitűnő lehetőség a film, a televiz ó számára, s a vasárnap esle látott tv-film tisztes, gondos, kulturált munka volt, a lehető legtöbb ponton igyekezett alá­zattal közeledni a műhöz él­ményünkben mégis csak csa­lódtunk. A vontatottság mel­lett volt itt a mű mélyén va­lami furcsa keveredés. A film, mint eszköz, gyakran elsodor­ta a művet, a rendezés fesze­sen törekedett ugyan arra. hogy megőrizze Móricz sajá­tosan szikár, férfias realizmu­sát, s közben valami módon mégis belopóztak a filmbe a romantikus elemek, s a rende­zés szempontjából helyenként bizony kellemetlenül áttűntek a korábbi rendezések vonásai Jelentősebb művészi élményre számítottunk. fTt DUNÁNTÚLI NAPLÓ A Magyar Szocialista MunKA--'>An Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács iapia Főszerkesztő: Vasvári Ferenc Szerkesztőség: Pécs. Hunyadi út 11 Tel.: 15-32, 15-33. 21-60, 26-22 60-11 Belpolitikai rovat: Sl-«8 Kiadja: a Baranya megyei Lapkiadó Vállalni Felelős kiadó: Braun Kárólv Kiadóhivatal: Pécs. Hunyadi ot 11 Tel.: 15-32, 15-33, 21-00, 26-22. 60-11 PBCSf SZTKH A NYÖMT. A Pécs. Munkácsv Mihály u ti «. F-lelős vezető- Mell-« Terjeszti a Magy ír Posta Előfizethető a hely! postahivatalok­nál és kézbesítőknél Előfizetési díj 1 hőnapra 12.— Fi Indexszám: 25 054. Értesítjük kedves vásárlóinkat, hogy a Nyomtatványbolt Sorház u. 2. III. 14 26-ig leltározás miatt zárva tart Bódéra gornltar» a db 9 6 6 0 Ft-tOli KIBZLETBE IS! FAJTA kárpltue P*c>. Déryné tttco 11. szám. Telefon: 6 6-25 VKXANT­TÜZHELY, FŐZŐLAP, bojler, LAKÓ­ÉPÜLET*» yülanyszenelé- sét, hálózati és kábelszerelése­ket Jótállássá] vállal Miklós József villany szenei 6. PéeBi KAzóp-Datndol 17. szám. Érzelem! KrkortcábrH 6—6 ezer, dlnnyébftl kombinált nrakrarUtl módszeremmel 2S—30 ezer holdamkéntl bó­rám, termelés leveze­tését 3 százalékért | vállalom. Kertész. — Jókai u. 7 se KB méhcsalád be-1 no ets« htozkópot tersé* miatt eladó. — veszek. Tel.: 18-40. Balatoni István. Zdk.! Süt«. Eladó orr Kékéé tele-' vízió, melyben a kOl-J“**« 4*™?*’ílkwu)6i földi bang _beépítve, j «“« ~ Ugyanott T V tetóan­ó/vneui ola HA tS'r/ifzlriiVí rrnT, Átvennék n. évre szóló Wartburg vagy Trabant kiuta­lást.. Sípos. Fonyód,| Gyógyszertár. Tét.: g 1* mallgánae alfSld! bor házhoz szállítva, hektoliter* telek­ben eladó. Mint* és á rm egbeszélés, Mámf» 18/a. ff. Mesr.krtce 407-e* Jó karban levő eladó. Megtekinthető szom- batónk ént 18—18-1*. érdeklődné égés« nap. Tel.: «0-40/589 mel­lék, Cím: Pécs, ül. kér., Páfrány u. 19/b. Takács, ______ B a samn lom-dűlőben 400 négyszőről «őlő 20 barackjával, lakható) prés házzal eladó, vix.j villany va». Érdek-1 lódul: Pécs. ni. Tarr: Imre u. 145/b. Dl. ! em. 10. __ _______ í KVlőnbéjáraté bútoro­zott «óba kiadó. — Gyökeres szeibert Tear sző kapható. PécsúJ I begy. Szöcske u. 8. Elcserélném újmeme- si kétszobás összkom­fortos lakásomat ÚJ- mecsekAlJ&l kétszobás, távfűtésesre. ,,T7rán/” Jeligére a Ballal «. hirdetőbe, megegyezés torna eladó. Srdeklód-!™?- ..Konyhakertes" ni- Nagykozár, Pécsi j * Saltoi ”■ út 8. Tamáei László, j ^“tetőbe._____________|--------—7 I . 71 . , Keresünk egy. külön»-" Beköl tözhető házréra, bejáratú, nagyméretű, 405 négyszögöl azőlő- üres albérleti szobát vei eladó. Nagy Jenői konyhahaszn-álattal, u. 21. ahol gyerek nem aka­«iSHSwpSf^Ä! !*-&-«• «hBu. öltönyt. munkaruhát, Külföldi, sötétkék öl- nadrágot, bakancsot, tény és szarvasbőr rö­ApiáUUde-tósS'U zakót, télikabátot, fér- flruhát, Koltai, Nagy- flórlán u. 1, vid kabát fiatalember' nek. nagyon szép, új, kombin áltszekrény el­ftd6- Bal«* o. emelet. 77 Társa sh ás építéséhez társat keresünk. Ér­deklődni este 6 után. Hunyadi út «2. *. alatt. _______________ 75 0-es Zündapp oldal­kocsival, külön Is el­adó, Szólómotort be­számítok Bittner Ala­jos u. 13.__________ Srél cfaárdon, Polláck í U. 20., összkomfortos 1 házamat, haszonélve­zettel terhelten. .,Meg-| egyezéssel eladom” Jel '?ére a Ballal U. hlr-l _____________| P’— r-iném belvárosi.; v ha összkomfort *o- '»-írásomat, három-! «ob's, belvárosi, Össz krmforl ért.. Különböze­tit térítem. ..Fecske”, Jeligére a Ballal u.í hirdetőbe kérem. Ma gányos, középkorú, I szolid. Jóleik ü házas­pár otthonában min-! dón házimunkát, vagy; pedig gyermekgondo­zást vállalnék bemtla-1 k ássál, ellátás flzeté-t sért. Lehetőleg olyan1 helyen, ahol rövldebb,1 hosszr.bb időre, még meglévő bútorom is ▼ihetem. — Leveleket:1 „Minél előbb 440” Jel-, Igére a Ballal u. hlr­Vennék 2—3 szobás há zat, házrészt, kétszo­bás réglbérü lakáscse­rével. „Rózsa” Jel­igére a Ballal n. hir­detőbe.___________ Rádiót, Írógépet, mag­netofont, távcsövet, gl tárt, villany borotvát, mikrofont veszek. — Wágrcer, Rákóczi út 73. _______________ Csalá di házat keresek 200 000 forintig, kész­pénzzel fizetek, lehe­tőleg új ház legyen. Ozsváth János, Nagy- hótfalu. Eladó 1 Carmen TV. 1 Terta táskarádió, 1 kétlapos VJ villany sütő felsze­dj villamyreeeó. Pécs.í reive, hatszázötven fo- Baranyavár U. I. —j rtr.tért eladó. Alkot- Kováci^____________Imány u, ». 3 órától Tlása t, lakást V—Ml. * ------------------­kp. 25 000 forintig, Különálló szoba-kony- esetleg életjáradékra,' hás albérleti lakást Beköltözhető kétszobás ház, 800 n-ől terület­tel. Báxánytetőn el­adó. Víz, villany van. Érdeklődni: Citrom u. 1«. sz. ________I Kfil önbejáratú ttres szoba gyermektelen házaspárnak azownalra kiadó. I. kér. Bocskay 43. (Oregmeezes). Matematika, fWka,! korrepetálást középis­kolai felvételre érett-! aéglre felkészítést vál-( lal. ,,Főiskolás” Jel­igére a Jókai utcai hirdetőbe. m »-it W&16, préa­h ázzál, villany. BétjreggrtUtemfnyt, tö­lakőszobával,! megbélyeget veszek, — ' Címeket „Gyűjtő” Jel-, igére Ballal u. hir­detőbe kérek. kút, udvar,; buszjárat van. Lég­tartásra Is, megegye- adnék, egy gyermek zés szerint, magányos; nem akadály. ,,Három nő. Lázár Istváwné,1 év” Jeligére a Ballal Péee, Zaolnay-gyár | u. hirdetőbe. porta -----------------­J üres, külön bejáratú szoba albérletbe ki­adó. Kertváros, Kér- j tész ti. 3. __________I Bá rtfa u. folytatásán 650 n-ől szántó eladó. Marx u. 96. BÚTORÁT ha régi, el ne pazarolja, Alpár újjáalakítja. Tekintse meg átalakított búto­raimat. Alsóbalok ány U. 41. 1(HH> Wartburg de Iaix, garázsban tartott, el­adó. 33 00« km-t fu­tott. Dt. Kovács Já nos, belgvóevász. Szi­getvár, Széchenyi 28. sz. Zongora, gyermekágy oleaóm eladó. Telefon': 16-36. n;_______ Ei rs»rréiném belvárosi, földszintes, kisméretű szoba-konyháé, fürdő- fülkéé lakásomat, szo­ba, konyha, ö^rdtom- fortosra. t,Ré«!béríl” leli *r éra a Ballal u. hirdetőbe. S7«»p helven eladó Ú1 ház «robe, konyháé, vera-dáy. kettőd-ára.«? rvü m öl '•«őssel. Péea. r*"~4te.vpi kereeztmél, e*néW5. 306 négyszögöl ház­hely eladó. Harkány, 'fcrhayi *. Szántóekét, DT-traktorhoz PK—5—55 jelű ekét vásárol a baksal Exüstkalász Termelőszövet­kezet. Harkányfürdőn, Körö­si Csorna Sándor u. 18. m. slattl kétaso­Flgyolem, két darab másfél éves kijáró üsző eladó. Fehér Jó­zsef, Kisdér. G a rács újmecsekalj An xo. »». *»v.> garázssorban kiadó, ha összkomfortos csa-1 Érdeklődni: du. lehet. Iád! ház «ladó. Ér­deklődni a rep bár­mely időpontjában lehet. Tanárnő, szüleivel együtt elvállalna egye­dülálló idős ember, vagy házaspár gon­dozását pécsi lakásért. Megegyezés szerint életjáradékot fizetünk, „Megbecsülés, tiszte­let” Jeligére a Ballal u. hirdetőbe. Belvárosban alagsoros háromszooa, konyhás ház. részben beköl­tözhetően, eladó — Landler m. 18.,* Jobb ^ *engő. R»ép fliodendroo el­adó. Jókai n. 43, fftidoftok a.-es Dandár u. 5-ös ép. n. em. 2. Acs. Sellyén 61-ben épült családi ház OTP-vel, 371 n-öi kert gyü­mölcsössel eladó. Ér­deklődni először levél­ben. Gáspár, Ady E. utca. Különbejáratú búto­rozott szoba Igényes értelmiségi férfi ré­szére április 1-től ki­adó. Szigeti út 64. Elcserélném központi fekvésű, 2x1 szoba, szép komfortos laká­somat egy vagy más­félszoba, összkomfor­tosért fközp. fűtés le­het). Tel.: 10-17 Jel-1 Igére a Jókai utoat hirdetőbe. _______: ER NYŐ JAVÍTÓMŰ­HELY áthúzást és Javítást vállal. Zrínyi u. 10.______________1 Rokokó garnitúra, kombináttszekróny, asz talok, fotelok, dívány, csillár, vitrin stb., eladóik. Jókai utca 41. 1. em. I._______í Uj mecsekaTJal távfűtő- ses, kettőszobás, be­épített konyhás, össz­komfortos PIK lakáso­mat elcserélném bel­városi kettő, esetleg más félszobás, összkom­fortért. „Telefonos előnyben” Jeligére a Jókai utcai hirdetőbe Vesaek konyhabútort, hálóberendezést, ser- iont, heverőt. reka- miét, Jobb bútorokat. Molniár, Felső-Vámház 3. __________ Bútoroz ott szoba bel­városban, egy vagy két komoly értelmiségi dolgozónak kiadó. Tel.: 15-50. 340 mel­lék. ____ sze bb részen sürgőién1 eladó. Érdeklődni: Kő- szegl éknél. — Pécs, NagypostavMgy 11. ■. i Orvost* nhangaté kü­lönbejáratú központi fűtése« utcai szobába 15-tő! szobatársat ke­res. Bajcay-Za. u. 9.1 m. 7._____________ Singer süliyemtős var­rógép, Conttrentál táskaírógép megbízás­ból eladó Jókai utca 5. Bútorüzletnél. Eladó ' 800 négyszögül szőlő barackfákkal, különálló házzal, gaz­dasági épületekkel. — Rigóder-dfllő 13. Figyelem! Mindenfajta villamos háztartási gép villanyszerei énét, földelések készítését, azoncalra vállalom. Családi házak szere­lését, művezetését, mű szaki tervek készítését vállalom. Villanyszere­lőm estor. Tel.: 35-67. Mérleg Javító műhelyemet megnyitottam. Mindenfajta mérle^Javítást, szerelést válla­lok. TAR LAJOS mérteíJavltó — S A S D, Rákóeil u. 1. megvételre 2 —3 szobás, össrko fortos házat lehetőleg kerttel. Félig kész, vagy OTP átvállalás is lehetséges. Egyéb­ként készpénzért. — Nagy Kovács József, Pécs, Fürst Sándor u. 4. Tel.: 60-55. 18—19 óráig. ITjmessesI két szoba, össrJcomfortos, I. eme­leti lakásomat elcse­rélném egyszoba. össz-j komfortos PIK lakás­sal. Szén-tröszt dolgo­zóval. „Jól Jár” Jel-| igére a Jókai utcai hirdetőbe. H A L6BERENDEZÉS. konyhabútor. heverő, rekamié, szekrény, asztal, sodrony, mat­racok eladók. Alkot* mány u. 7. Kórház tér 4. Szerda, péntek, szombat,___ KcRi-Hben 1000 négy­szögöl szőlő és 300 négyszögöl szántó fe­lesbe kiadó. Kertvá ros, Bólyal Farkas u. Xi. M. Egy törzskönyvezett.’ II. oszt. bikanevelő! tehéntől származott üsző 8 hónapos vem-; hes eladó. Kővágótőt- tös. Szabó Gézánál. Gyárvároson, I. kér. tanács épülete mögött: 1 kh szántó eladó Érdeklődni. Gyárvá­ros, Remény u. 14. Kóaép-Gyiikés 10/a alatt 526 négyszögöl szőlő gyümölcsfákkal sürgősen eladó. Pincé­vel. faházzal, szerszá­mokkal. „15 000” Jel­igére a Ballal u. hir­detőbe, vágj hétköz­nap 16—13 óráig, — helyszín«». _ HA T/ÓBERENDF ZÉS, konyhabútor, heverő, rekamié, szekrény, asz­tal, sodrony, matra­cok eladók. Alkot­mány u. 7. Kórház térnél. Kiadó: 8 db 15x25 cm-es, 5 m hosszú, 16 db 12x13 cm-es 3 és 5 m hosszú tölgyfa gerenda. Bak- sa, Zrínyi u. 6. m. Ilálóbú terek, konyha­bútorok, rekamiék, csőgarm túrák, ágybe­tétek, egyéb príma bútorok olcsón vásá­rolhatók Soóky bútor­üzletében. Zsolnai u. 1, 98.______________ Kony habútor, ~ Kdön, háló, asztalok, szé­kek. szekrény, sodro­nyok, matracok, fél­háló eladók. Alkot­mány u. 7, Kórház- térnél. Gyökeres vadvessző Béri. Rip, T 8 B a kozármlslenyi , .Dam­janich” Tse-nél kap­ható 8—16 óráig a tsz-lrodánál. Mosógépét félért Jót­állással, gyorsan, szak szerűen javítjuk — Kovács gépműhely, Rákóczi út 48. Te­lefon 26-48. ITiitssftgletú rendavázaa. apácará esős kerti hás — szaletli — színes ce­mentlap burkolattal eladó, gyümölcsösben, szőlőben kiválóan al­kalmas. Ugyanitt 20 fm vaskerítés kőpillé­rek közt. szintén el­adó. KuHch Gyula u. 25. b. alatt. Sxohafestéa. épületmá. zol ás Kapom« ki. Mun kácsy u. 39 Telefon: 60-40/786 mellék. Elcserélném belvárosi, nagyméretű szoba, komfortos, gázos, ala- csocybérű, I. emele­ti * PIK lakásomat ! ícaak előszoba, WC .közőst másfélszobásra. Ulmecsekalján. „Ta­vasz 493” Jeligére a Ballal u. hirdetőbe. Kétszemélyes rőkamié négy szék. két fo­tel, ágyneműtartós heverő részletre Is. Sezlon 700 Ft-tól el­adó. Zsolnay tt. 39, Kárpitosnál. __ 46 q. Jóminőségű Bé­na eladó Pécs, kér., “ ‘ “ szám. HALÁLOZÁS Mély megrendüléssel tu­datjuk, hogy forrón szere­tett, drága férjem, édes­apám, testvérünk, vöm és rokon, DB. TEMESI JA­NOS ügyvéd, 48 éves korá­ban, tragikus hirtelenséggel váratlanul elhunyt. Teme­tése március 18-án, pénte­ken du. 3 órakor lesz a központi temetőben. Rész­vétlátogatások mellőzését kérjük. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édes­apánk. nagyapánk, déd­apánk, apósunk és kedves rokonunk, SCHMIDT GYŐRT Y, gyémántokleve­les ny. Igazgató kántor- tanftó 88 éves korában el­hunyt. Temetése szerdán du. fél 3 órakor lesz a Szt. Mihály kápolnából. Gyá­szoló hozzátartozói. Mélységes fájdalomtól megtűrt szívvel tudatom, hogy hón szeretett, drága, hü feleségem, TOMBI JO- ZSETVÍ Szabó Teréz, — Hegyalja utca 38. sz. alatt! lakos — életének 56., bol­dog házasságának S3, évé­ben, türelemmel viselt, sú­lyos betegségében, hosszá szenvedés után, március 12- én elhunyt. Temetése 18- án, szerdán fél l órakor lesz a kór ponti temetőben. Gyászolják: szerető férte, leánya, testvére, veje, kis unokája, anyósa és a né- leskőrü rokonság. Frtesft.fük mindazokat akik szerették és Ismer­ték. hogy DB. BALASSA MIKLÓS* ny. ügwéd, már­cius 13-án, hosszas szenve­dés után elhunyt. Temetése március 18-án, pénteken fél 3 órakor lesz a temető Szt. Mihály kápolnájából. Gvá- szolja: felesége, gyermekei és családja. Fájdalommal tudatúik, hogy szeretett édesanya, anyós, nővér és sógornő. ÖZV. RÖTH GYŐZŐNK, ko- hálik Vilma 88 éves korá­ban, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése március 16-án, szerdán fél 1 órakor lesz a központi temetőben- A gyászoló család. Fájó szívvel tudatjuk, hogy felejthetetlen felesé­gem, jó édesanyánk, sze­retett anyósunk, drága nagymamám, testvérünk és rokonunk. PAPP TMRKNF. Oprls Lujza, példás türe­lemmel viselt, hosszú szen­vedés után, március 11-én elhunyt. Temetése március 16-án du. 1 órakor lesz a központi temető Szt. Mi­hály kápolnájából. — A gyászoló család. Fájdalommal megtört szívvel tudatjuk, hogy sze­retett feleségem, édesanya, anyós, nagymama és ked­ves rokon, CSONK A LÁSZLÓN«, született tov- reneslcs Mária, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Te­metése szerdán délután 4 órakor lesz. A gyászoló család. PFLTKAN rftsönp Erzsébet, életének 84. évé­ben meghalt. Szeretett ha­lottunkat március 16-án. szerdán 3 órakor temetjük a központi temetőben« A gyászoló család. Mafiarsiák. Zrínyi p. 3. sz. családi há* sür­gősen eladó. Érdek­lődni 17 órától. Németül tudó leány, 20 éven aluli korban, budapesti házaspárnál nyelvben és irodai munkában díjtalanul magát képesheti — Ajánlatokat: „Tudás” Jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Belvárosi utad szoba, konyhás, félház magá­nosnak. gyermektelen-í nek. bekül törhetőon; •Iád*. KM VUrlA* A B. m. Szerelőipari és Szol­gáltató Vállalat a lakosság ré­szére vállalja új lakások, tár­sasházak építkezésének villa­mosítását Pécs, Mohács. Szi­getvár üzemeiben. Autó-, mo­tor- és szerviz-szolgáltatás a lakosság részére mohácsi ás komlói üzemeinkben. Minden igényt kielégítünk. Pontos, figyelmes kiszolgálás. _ Sás­hely 4plt4«l .rged«,- lyel eladó. Telefon: 65-88. K. Wartburg • km-rei hasonló 406-as Moszk­vicsért elcserélhető. — Dr. Révé«» F Gelder K. e. 7, Fonyódon, Dobó Ist­▼io u. 9. sz.. közmű­vesített telek eladó. Bővebbet: Cslma Mi­hály. Kaposvár, Be- lolaucdaz utca 64. Fi a bizalom! Elő! Mr nélkül szállítok ablak redőnyt, redóny.v.ek- rény nélkülit, va!a- Kővár*telepen 250 mint redőnysrekrérvost négyszögöl kert bérbe- 10 hart részletfizetés­edé — UlmecsekaUaJ re. Tődén bl er Flórián Polláck Mihály u. 5,,ju. 38^ ______________---- I Teirvh-6. mosógép, Eladó két seoba. két vádló gyorsszervlr, ga- konyha, szemmel be- randával. Házhoz me- költőzhetőem. Major gyek. Telefon; 43-38, u. U. 42-88. Beköt» 6*het«en elad* kétszobás ház. 80Ú négyszögöl gyümölcsös, sei. Érdeklődni lehet: Vasas I. Búzaka’ász u. 18. Sáfrányt Ist- ván. ________________ Eladó lakáscsere nél­kül Komló, Székelv Bertalan út 77 számú családi ház lféryes­FlRssnátt férfiruhát, civilt és katonait, grmlnrfzroát, munka­ruhát stb, veszek Hité-yl, Rákóczi út 55., a Jelmezkölosőtv- sőval

Next

/
Oldalképek
Tartalom