Dunántúli Napló, 1964. július (21. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-10 / 160. szám

T9«4, JÜLIÜS lft,

i%iapl6

3

188 új medikus

! Az igazi nagy forgalom már lezajlott az orvosimon. A folyosókról eltűnt- sok sápad tarcú, sötétru- ' ás lány és fiú, a szigorú

rsgabizotiságok szétosz- ;ltak, az egyetemen már mét a megszokott élet lyik. Az oktatók végzik a szokásos munkájukat, a hallgatók a vizsgák izgalmain túljutva pihennek vagy dolgoznak valahol. A sápadtarcú felvételizők pedig az ország legkülönbözőbb részein várják izgatottan a választ...

Az egyetemen minden visszatért a megszokott mederbe, legfeljebb a folyosón felejtett, pirossal borított asztal árulkodik a nemrég lezajlott izgalmakról, meg talán az, bogy a folyosók kövét » forgalom megszűnte után most fürdetik” a takarítónők.

A tanácsteremben azonban minden a fejetetején áll. Legalábbis első pillanatban így látszik. Ketten gépelnek » sarokban, nevek és pontszámok hangzanak — ezek a fel nem vetlek nevei éppen; bizony, elég sokan vannak. Minden itt megjelent ifjú most egy nagy borítékot jelent, amelyben papírok egész tömege lapul. Az elutasítottak borítékjai egy bosszú asztalt elfoglalnak, a leendő medikusoké és medikáké viszont egy kis kerek asztalon is elférnek. De hát mit lehet tenni: az idén is 123 jelentkezőből kellett a 188 új hallgatót kiválogatni.

De ez á kiválogatás most nagyon nagy felelősséggel és alapossággal folyt A legérdekesebb újítás az volt az idén, hogy az írásbeli dolgozatokat elbíráló bizottság egy esetben sem tudta, kinek a dolgozata fekszik előtte.

Belelapozunk egy borítékba: jeles dolgozat kerül elő, rajta egy bélyegzővel nyomott szám. Ugyanez a szám szerepel azon a cédulán is, amelyen a vizsgázó neve stb. van felírva. Ami’ kor a felvételiző megírta a dolgozatát, még kapocs fűzte egybe a dolgozatot és a nevet. Aztán egy -külön bizottság számmal látta el a papírlapokat és elválasztotta a dolgozatíró nevét a dolgozattól. A másik bizottság elbírálta a névtelen dolgozatokat, aztán a számok alapján „hozzákeresték” a nevel» így ez a rendszer még az elfogultság, részrehajlás gyanújának árnyékát is megszüntette.

Érdekesség — és sokaknak nagy előny — volt az idén az is, hogy az 1962. előtt érettségizettek középiskolai eredményét nem kellett a pontszámokba belekalkulálni. Sok kiváló felkészültségű, a felvételin jól szerepelt fiatal jutott így ahhoz az előnyhöz, hogy amennyiben a középiskolai eredményei annak idején nem voltak a legeslegjobbak, mostani tudása, azóta kialakult érdeklődése stb. miatt mégis bejutott az egyetemre.

Az egyetemre való felvétel roppant felelősségteljes munkát igényel a bizottságoktól. Ügy látszik azonban, hogy ezt az idén is sikerült a lehető legjob- f isan megoldani. A váloga- ’ idsi lehetőség nagy volt, ,j;xr amikor megkérdeztük, mégis milyen általános ta- i pasztalatot tudtak leszűrni j a jelentkezők tudása alap- | ján, megszívlelendő választ i kaptunk:

— A pécsi középiskolák.1 jöttek nem szerepeltek . mint azelőtt. És álfáéban gyengébben tel készültek vcltak, mint más iskolák diákjai, gyengébbek, mint amit vártunk ^ volna.

Ötvennégymillió tégla

Nyolcmilliós adósság — Milliószámra mennek tönkre a nyerstéglák

Hatvanhárommillió tégla helyett 54 milliót- égettek fél év alatt a Baranya és Tolna megyei Téglaipari Vállalat dolgozói. Az adósság több, mint nyolc és félmillió égetett tégla, ami körülbelül 430 kétszobás családi ház téglaszükségletének felel meg.

Mi okozta ezt a lemaradást?

Mielőtt a kérdésre választ adnánk, hangsúlyoznunk kell, hogy jövőre még több téglára lesz szüksége az országnak annak ellenére, hogy egyre nagyobb teret hódít a nagypanelos építési módszer. Csupán Baranya megye területén a TÜZÉP idei eladási terve 48 millió tégla. Az állami építőipar igényeiről nem is beszélve*

Kevés a »Bukás

A feladatoknak a téglagyárak csak nagy üggyel-bajjal tudnak eleget tenni. Egyrészt nincs elég munkásuk. Évekkel ezelőtt ugyanis helytelen felmérések alapján több téglagyár leállt. A vállalat törzs- gárdája felbomlott. Uj törzsgárda a téglagyártás idényjellege miatt nem tudott kialakulni, hiszen másutt is találtak munkát állandó jelleggel;

A siklósi telepen például

a dolgozók átlagkeresete 1700 —1800 forint, s 120 személyes folyóvizes fürdő és öltöző szol gáltat kulturáltabb körülményeket. S mégis az engedélyezett 62 dolgozó' helyett csak 52 fős a létszám. Felvettek ugyan fiatalokat, de csak kisegítő munkára tudják alkalmazni őket. S kénytelenek lesznek ezek számát is csökkenteni, mivel az Építésügyi Minisztérium előirányzata tőlük ugyanannyit vár, mint a gyakorlattal rendelkező régi dolgozóktól. A tapasztalát pedig azt mutatja, hogy a fiatalok rontják a termelékenységi mutatót.

Szérűé színekre van szükség

A telep éves terve 9 millió nyers és több mint nyolcmillió égetett tégla. Fél év alatt majdnem négymilliót égettek, mert a vállalat intézkedése során itt is, mint más telepeken is hét napon át dolgoznak a kemencék. S nem is az égetés jelent problémát, hanem a nyerstégla tárolása. S hogy a rossz tárolás menynyire visszahat a téglagyártásra, íme egy-két példa: a múlt hónapban ezen az egy telephelyen 120 000 tégla tönk rement. A vállalat területén tavaly két nap alatt egy erős vihar alkalmával 8 millió nyerstégla veszett kárba, vagyis 400 kétszobás családi ház téglaszükséglete. Jelenleg több, mint 7 milliós veszteséggel számolnak. Ennek oka az, hogy a nyerstéglák 60 százalékát fedett színekben, a többit pedig a szabadban tárolják. A beázástól, a vihartól nem védi meg a kender vagy az újabban alkalmazott kender-gyékény szőnyeg, de még a cserépfödél sem. Tehát a raktározási nehézségek erősen visszavetik a vállalat munkáját. Nem tudnak tartalékot képezni a kemencék téli, sőt sok esetben még a folyamatos üzemeltetéshez sem.

A vállalat az idén körülbelül másfél millió forintot fordít mintegy 20 000 négyzetméternyi tárolóterület kialakítására, ahol ugyancsak cseréppel, illetve kender-gyékény szőnyeggel fedik le a tágiákat. Ez nem elégséges. Szárító színekre, szellős barakkokra lenne szükség. A Pécsi Fémipari Vállalat jövőre például vasvázas barakkokat készít az AGROKER megrendelésére a mezőgazdaság raktározási gondjainak enyhítésére. Miért nem kaphatnak ilyen barakkokat a téglagyárak is? A Baranya és Tolna megyei Tég laipari Vállalat távlati fejlesztési tervében az áll, hogy 1980-ra hat korszerű téglagyárat építenek fedett szárító helyiségekkel éllátva és a jelenlegi évi 167 millió égetett téglával szemben 225 millió darabot égetnek. Ez szép elgondolás, de mi lesz addig?

Kyerstéglatartaiéfcokai kell képezni

A telepek teljesítményét növeli az, hogy a hosszabbított műszakban 10 órán át készítenek téglát. Ösztönzően hat a munkára az új prémium- rendszer is, amely szerint minden ezer égetett tégla után 10 forint prémiumot kapnak, s ezenkívül a vállalat vezetősége célprémiummal is jutalmazza a jól dolgozó telepeket. De a nyerstégla veszteségen ez nem segít. Erre a bajra csak az Építésügyi Minisztérium segítsége hozhat

„gyógyulást” olyan formában, hogy: anyagi segítséget kap a vállalat megfelelő tárolóhelyek létesítésére.

Akkor a hosszabbított műszakos, sőt jó idő esetén a két műszakos termeléssel any- nyi nyerstégla tartalékolását tudják biztosítani, hogy a kemencék télen is üzemelhessenek. Ez a folyamatos munka részben megszüntetheti a téglagyártás idényjellegét, biztosíthatja a törzsgárda kialakítását, s az év elején már megfelelő mennyiségű és minőségű égetett téglával láthatják el az építőipart, valamint a TÜZÉP-telepeket.

A vállalat dolgozói reménykednek a minisztérium segítségében, s addig is, hosszabbított munkanapokkal, a kemencék folytonos üzemeltetésével biztosítják, hogy a harmadik és a negyedik negyedévben jelentősen törlesszenek az adósságból.

Csépányi Katalin

késként kis sínpár fut

az agyagibányáig, ott egy útkereszteződés. A süppedő homokban lépegetek Bárent Ernő mögött, jobbra tekintget, én meg' balra, meg is pillantom Lacit, áll a hús akácosban. S amikor Ernő bátyámat félfedezi, felkapja fejét, megmerevedik.

— Ott van ni! — mondom.

—. Lacikám! Gyere drága

Lacikám! csalogatja az öreg, aztán a kis tömzsi, alacsony ló elindul felénk. „Hát ez a Laci”, — mutatja be a mecseki aknák utolsó bányatavát, „aki” immár véglegesen feljött a földalatti istállóból a napszintre jó tizenöt esztendei bányaszolgálat után. Itt huzigálja Vak Laci az agyaggal telt csilléket a kasig, az üreseket vissza, szüntelen egyhangúsággal. De persze nagyobb kedvvel, mert napfény és a környező zöld világ, már afféle megérdemelt üdülésnek is beillik a másfél évtizedes — talán öröknek tűnő — levegőtlen félhomály után.

— Mi van az egj’ik szemévéi?

— Valamelyik marha kiverte neki, még ötveniben. De a másik szemével jól Iát...

Már fogta a kerékpárt, amikor odaléptem hozzá a siklósi ügyészség udvarán azzal, hogy egy brigádveaetöt keresek.

— Miiért?

— Mert azt mondják egyes tagok, hogy

a brlgádvezetők csák potyára kapják azt a sok munkaegységet.

— Hát ha azt keres, én is az vagyok — s nyújtja a kezét Kun Sándor.

— Hová siet?

— Ostíkma pusztára.

— Akkor nem nagyon ér rá.

— Nem nagyon.

Tehát a briigádvezetó nem nagyon ér rá. Pedig 4 óra óta talpon van. Eltótta a háztáji tehenet és növendéket, aztán 5 Után léwient a Ben- der-szállásra. Mindig akkorra megy, ahogy megkívánja a munka menet.

Eligazítás: öt foga- tos és 21 gyalogos.

— Néhány nő nem jöin rendszeresen, ezek okozzák a- leg több gondot, még utá nuk is kell menni.

Szóval megtörtént a munkaibeosztás. — i Ezdk gépkezelők, azok sarokvágók lesz

Heggel

nek ma, mások ma- rokszedők, van aífci logerebVéve! ment vagy borsót kaszál vagy éppen gyűjt, a többiek a kimért területeiket kapálják.

Közben összegyűjti az ebédrendeléseket, de a napi széna- és

takarmány adagolás is az ő gondja. Az előbb pedig az árpaosztásról. készített ld- . mutatást. Csukima pusztán meg egy 18 fős cséplőcsapalot szállásai el, Nagyhar- sáinyból jönnek. Amíg nem kezdődik a csép lés, kévét hordanak.

— Igen. ezt is nekem IkeM. megszervezni.

— És utána?

— Vissza a kisál- tamásra, kombájnvá- rás.

Három komibájn jön más üzemegységből, ahol a visszamaradt vizes árpát vágtáik. Itt búzát aratnak.

— Igen, ezeket is

nekem kell el igazi tanom.

Ezután Keresztesianyára megy, ahol négy anatógép dolgozik és vagy húsz ké- veössBerafcó.

négytől

— Igen, természetesen ellenőrzőm az aratást, a kéveös&ze- rakóst, sőt az ebédest is, hogy rtincs-e vala mi kifogás.

Ha onnan visszajön, és nem leéli fco- vábbszaladni valahová, és ma ez nem valószínű, akkor csinálja az irodai munkát Ilyen-olyan roua kalapok, kimutató- x sok kimért területekről, reszelésről, szállítójegyek efflenőraé- se és összesítése táblák szerint a betakarítási naplóban. Vagy is általában 7 óra után ér haza. Ez napi 14 óra. Mert meg kell várnia, mig a legutolsó fogat os is kifog az esetleges

esti eligazítás miatt

—; Ha meg valami rendkívüli van, akkor még (később jutok haza. Például

vasárnap jön a műtrágya a vasútra,

mert hozzánk csodás módom mindig akkor jön.

Ezt se dühösen

mondja Kun Sándor. Azt se mutatja, hogy már türelmetlen, csak lopva pillanthat ez órájára. U®r érzem, felesleges már

megkérdezni, hogy szereti-e a munkáját meg efféléket. Jó utat kívánok neki, aztán tapossa a pedált Csuikma puszta felé.

Steiler János főállat tenyésztőt, egyben a Magyar-Bolgár Testvériség Termelőszövetkezet elnökhelyettesét is megkérdezem a brigádveze- tőket ’illetően.

Kérem, a tagok ns: admmisztrájriiót

nem veszik munkának, pedig a brigád- vezetőknek van elég belőle.

— Mi a véleménye Kun Séndlorróli?

— Pontos és szigorú. Megköveteli a munkát. A szxxáá'lis bizottság elnöke is.

— fis az állattenyésztési brigádveze- fcőkV

—: Azoknak mindegy, hogy télen vagy nyáron, vasárnapjuk sincs, és mindennap fői 3-kar kelmék. A növénytermesztésieknek. télen könnyebb.

Persze a nyár is elég hosszú, ha nem üdíti az ember. És Kun Sándor nem em Htette, hogy üdülni menne n«*stanébam.

W. V.

Két bronzérmet nyert eddig a Pécsi Kertészeti és Parképítő Vállalat a bécsi nemzetközi virágkiállításon. Szegfű és gladió- lusz virágoknak ítélte a nemzetközi zsűri a bronzérmeket. A pécsi kertészet az egész éven át tartó kiállításra még küld virágokat. Képen: Mester József főkertész, a virágok „apja” a szegfűket nézegeti.

Bronzérmes szegfűk

/A LACI

— Hány évig gondozta a lovakat lent a hatos szinten?

— ötvenhat óta. Volt idő, amikor húsz-huszexnkét lovam is volt, de aztán egyre kevesebb lett, mert. ahogy jöttek a kismozdonyok, a lovakra már aligha volt szükség. De hogy ilyen hirtelen kellett elválnunk, azért azt nem ...

Legyint, furcsán néz rám, elakad a szava. Márciusban — úgy a hónap elején — Rudnai bányamester azt mondja Bárent Ernőnek:

— Ernő bácsi! Ezt a hat lovat egyik nap fölvisszük. Végleg.

BARENT csak nyel egyet szótlanul, érezte, tudta, ez lesz a vége a fene-nagy technikának. A 'lovak mennek, szükség rájuk a föld alatt többé nem lesz, meg aztán kint, napszintein is meddig? öreg már Laci is; a Deres is, Rajkó és Csillag sem „mai gyerek”... és vele? Bárent Ernővel? Etette, itatta, gondozta és főleg óvta a lovakat. Kellett Is, mert ha nem ügyel, akkor Vak Lacit akár három műszakban nyaggatják egyhuzam ban, a ló kifárad, leromlik, de ezeknek hiába beszél. Igaz, néha — némi furfanggal kiírta az istálló ajtajára, hogy „Laci beteg, ne fogjátok be!” — de ha ő hazament műszak után, a jó ég tudja, nem fogják-e be megint? Laci pedig gyámoltalan, de szorgalmas kis lovacska, be is lehet csapni, pedig a szabályzat előírja, hogy a ló tíz csillénél többet nem húzhat.

— Babával nem tudtak ki- babrákn — mondja Ernő bácsi nevetve.

— Miért nem?

— Megszámolta a csilléket. Isten bizony mondom. Ahogy összekapcsoltuk a csilléket, mindig rántott egyet-egyet... Ha csak eggyel is többet kapcsoltunk rá, nem indult el a világnak sem!

i— Babával mi van?

— Tavaly szegény ... Pedig Jó ló volt. Egyszer rátaposott a lábamfejére. Három hétig táppénzen voltam. Föl is vágták á lábamat.

— Nem bántotta a lovat?

Meghökkenve néz rám:

— Áh! Hiszen nem akarattal csinálta! Nem tehetett róla. Tudja, megcsúszott a pallón. a másik lábával meg ösztönösen kapaszkodni altart és a lábaimra lépett. Nem akarattal csinálta. Én soha nem ütőt tem meg egyiket sem. Még a patkányokat sem, pedig van lent elég és károsak. Némelyiket át kellett lépnem az istállóban, nem mozdult előlem, csak nézett. Ha idegen lépett be, azonmód futottak szanaszét

— Melyik volt a Jp^kedvencebb lova, Ernő bácsi?

— A Laci Reggel jövök hazulról, zsebemben a tízóraim, a másik zsebemben két szelet zsíroskenyér. Lacié. Leszállók, be az istállóba, odajön hozzám és a szájával kiemeli a csomagot. Hej! Okos, szép po- fájú kis lovacskám! — mondja, aztán most megpatkolja a ló nyakát. Kezét végigbúv.i a sörényen.

KARÁCSONYKOR Bárent Ernő felesége is otthon fei- kötözá a szaloncukrot a karácsonyfára. A cukor meg fogy a fáról, vagyis inkább csak a papírja marad, a cukor hiány- , zik a staniolból. A-^-•Te eszegeted? Soha sen szeretted a cukrot... —- kérdi gyanakodva az asszony. Ernő bácsi meg a vállát vo- nogatja:

— Nem szeretem én most sem.

Csak a zsebe van tele, s reggel műszak előtt odatartja a markát Lacinak, hadd egyen.

Hogy aztán ezután má lesz? Csak erről ne kérdezzen. A tavaszon otthon volt, néhány nap múlva felkerekedik, beballag Széchenyi-aknára, zsebében a csomag. Laci nyerít egyet „Isten bizony mondom, mindig megismert! Mintha köszönt volna...” — szóval hiányzott neki a ló. Meg ezután is hiányzik. Mert Rudnai akkor mondta. március elején, és nem viccelt, meri egyik reggel jön be, leszáll a szintre, üres az istálló:

— Hát ezek?! A Laci? Még a Rajkó?

Az éjjel egyenként fölhozták őket kassal. Éjjel, mert a szemük így fokozatosan hozzászokik a világossághoz. Lacit tizenöt esztendeje vil’ék le az András-aknai ka-on. azon hozták föl most is. Bárent Ernő neki áll a munkának, szépen kitakarítja az istállót, elrendezgeti a szerszámokat, még körülnéz ebben a nagy ürességben, aztán . . megyen nyugdíjba. A lovai után. A nyugdíjig hosszú a tortúra, kiderül a 25 évbe..', még hiányzik negyven nap. Harminc eltelt, tíz még hátra van. Ernő bácsi a szállításnál dolgozgat, a hátralévő napokban: küldi le az üres csilléket, amelyeket aztán hossz ! sorokba kapcsolnák és apr fekete, morgó kis moz.rt ■ kötnek elébe. A mozdonv p sebb, pontosabb, célszerűi; > Gép.

hárman Allénk itt a

húson. Laci remegő orrát dörzsöli az öreg vaskos tenyeréhez. Fülét mozgatja, csapkod

a farkával nsgyvidáman. Az

öreg lehajt róla egy 1

nagy bögölyt, megp.-o: • ló nyakát, aztán oU bennünket szó nélkül. eng...; is, lovat is.

Rab Ferene

t

t