Dunántúli Napló, 1962. november (19. évfolyam, 256-280. szám)
1962-11-25 / 276. szám
»fi#. NOVEMBER SS. 7 — Te János, add csak ide.. Az meg az én kapám — bökött Nagy Jánosra Keceli Balázs és ntár nyújtotta, is, amelyik a kezében volt, miután nyilvánvaló, hogy akkor ez meg csak Nagyé lehet. A szövetkezet udvarán, a szarszámos előtt álldogált a két ember, indultak volna ki a szövetkezeti tanyára, a porzó szekéren, merthogy már porzott a föld, sürgetett az idő is, meg a munka is. — Ez-é — forgatta meg ke zében a kapát Nagy, aztán biztonság kedvéért megnézte meg egyszer a nyelét, de magat a kapát is, amely mit sem sejtve, engedelmesen forgolódott a kezében. — Az hát... Megismerem.. Az enyém. Ősz óta keresem, és nem találom... — lépett most már közelebb Keceli Balázs és támasztotta is a falnak a kapát, hogy elvegye azt amelyiket a magáénak tart — No-hát, pedig, komám, ez nem a te kapád... Ez az enyém... Itt van ni, ez a gcrcs... Én faragtam bele a nyelet, hát csak ismerem — rázta a fejét Nagy János mély meggyőződéssel... — Hó, te, az anyád, hová rohannál! — rikkantott a lovaikra, amelyek nagyon indultaik volna már bele a szép tavaszi világba. — Ugyan már, ne mondjad, komám ... Az emiber megismeri talán csaik a saját szerszámát ... Tíz éve is megvan, hogy a hevesi vásárban vettem, így, nyelestől... Hát add csak ide szépen — bizonygatta Keceli... Nagy újból megnézte a kapát elölről, oldalról, alulról, ahonnan csak szemre lehet venni egy kapát, amelynek feje úgy hajlik vissza a nyeléhez, mintha hozzá akarna simulni akárcsak valami szerelmes Liny. Nincs igaza ennek a Balázsnak. Ez pedig az ő kapája, megismerné száz köziül 'S. Nem azért, mert jobb vagy rosszabb, mint a másik, amit Keceli tart a kezében, olyan ez is éppen, minit az... Kapa ... kapa... mondhatná barid, és mondhatná ő is, ha Keceli nem bizonygatná, hogy éppen az lenne az övé, amit a kezében tart. Amikor hogy nagy onis tudja, saját tulajdona, saját maiga faragta nyéllel, s itt vette, ő is tán, tíz éve, meg Miskánál, a szövetkezeti boltosnál ... , — Tévedsz, te Balláss .. Mondom, hogy az én kapám ez ... Aki sokat dolgozott egy szerszámmal, megismeri tán_ Nem? — fogta most már akaratlanul is keményebben a kapp nyelét Nagy János és rét' ter.etes határozottan nézett Keceli re. — Nem tévedek, ha mondom ... Megismerném én a magam szerszámát ezer... de még tízezer közül is.. Ez az ér‘ kapám, ha mondom, add hát ide, kár is sokat beszélni róla... Ha most Nsgy Jánosban felötlött volna a józanabbik ész, az öregebbik szövetkezeti paraszt esze, s azit mondta volna: — Itt van komáin, vidd a fenébe a kapádat... Ha a tiéd, ha nem... Pont egy kapa hiányzik a boldogságodhoz, akkor, amikor ötezer holdért, meg ötszáz hízóért beszélhetnél, akkor vigyed... Úgysem sokat forgatjuk mi ezt a kapát, az már csak jobbára az asszonyok dolga... Ha ezt mondta volna most, akkor Keceli vagy elveszi a kapát, vagy szégyenkezve elneveti magát, megrántja a vállát, ahogy szokta, kicsit hányaveti módon és biztosan így felelt volna: — Igazad van, komám, fenébe azzal a kapával, akáriué, enyém-e vagy a tiéd ... De Nagy János megmérgesedett, nem is a kapa végett, ir.kább csak azért, hogy bejött ide a szövetkezetbe ez az ember, megtették csapatvezetőnek, rögtön, mert tíz holdja volt... S most el akarja venni még az ő kapáját is, aki pedig tizedik éve gürcöl itt, hogy jobban menjen a szövetkezet dolga, akinek ezen az egy kapán kívül jóformán semmije sem volt Hát lehet ezt? Hát szabad ezt? Semmiképpen sem. Márcsak az igazság miatt sem. — MárpadigSen ez a kapa nem a tied ... Nem adom — szűkült össze Nagy János szeme, s mikor kimondta, már meg is bánta, mert minek kellett még ezt is mondani, hogy: — Te frissenjött! Keceli egy pillanatig szinte értetlenül nézte Nagyot. Első hallásra nem tudta, hogy miért háborodjon fel jobban, s hogy egyáltalán felháborodjon-e: a kapáért, vagy a ,.frissen jöttért”. Aztán, hogy rand- berakóditak a dolgok a fejében, hogy megértette, a kapa is, meg a „frissenjött” is együtt- jámak, mint rossz ökrök a járomban, kegyetlenül elöntötte a méreg ... — Hogy frissenjött... Azt a nagyon jó keservet a magas ságos égnek... Frissenjött vagyok, mi? De a tíz holdam jó volt nektek, mi? Meg a ké* lovam? Meg a két tehén, disznó, kocsi... Azt mind elvettétek tőlem... Mi? Most meg még a kapámat is... Hát abból nem esztek... Ide azt a kapát, mert magam is megbánom, olyat csinálok, te semmire sem jutott — ragadt a kapa nyele után Keceli. — Ebből pedig nem eszel — feszítette meg a lábát is, izmait is Nagy... — Ide a kapámat, a jóistenét, ha mondom... — Még az úristennek sem a magamét, nemhogy neked — hörrent vissza Nagy. — Szóval, nem adod, ami az enyém? — keskenyedett most össze Keceli szeme is... — Azt nem adom, ami az enyém — próbált most már retináim Nagy, mert valahol, ott belül érezte, hogy nem okos dolog, amibe itt, öreg szövetkezeti tag létére, belekeveredett Keceli előre ugrott megmarkolta a kapa nyelét, s nagyot rántott Nagy megtán- torodott, de aztán elöntötte a méreg, meg a virtus is, visszarántotta a kapát, moat meg Keceli vesztette ei az egyensúlyát, hogy nekiütődött a szerszámos falának... — Megütöttél, engem ütös- té1 meg?! — ordította el magát Keceli, s már ugrott is, már ütött is .., Mire szétválasztották a két embert, úgy néztek ki, min; régen, ha összeverekedett az alvég, meg a felvég... — A nagyon jó úristendt maguknak! —■ tépte a haját a brigádvezető... — Hát megbolondultak, vagy mi’ Liszies fejűek és úgy verik itt egymást, mint valami két su- hanc ... Hát mi volt a baj? Keceli bedagadt szeme alól rápislogott Nagyra, mondja-e, vagy sem, hogy mi volt a baj... De az hallgatott... Megszólalt hát lassan, most már kegyetlenül szégyellve, bánva is a dolgot, kicsit tagolva a szót... — Azon vitáztunk egy kicsit ... mondom, azon . . hogy- hát balról jobbra, vagy jobbról balra kanyarodik-e a pa- szuly a karón ... X gaz-e komám? — Ühüm... ilyen agrotechnikai vita volt... Na — bólintott Nagy és elfordította a fejét... A kiköpött fog szépen elfeküdt a porban, éppen a két kapa melett... Olyan egyforma volt az a két kapa, hogyha lehetne anyjuk, hát az sem tudott volna különbséget tenni közöttük. Gyurié Géza PAKOLITZ ISTVÁN: ERIKA ... und das heisst Erika!”) 1 Tavaszok, őszök, szerelmek, birodalmak jönnek-tűnnelt, mi gondod velük? törvényed örök-virágzó biztos nyuqalmc a legbonyolultabb és a legegyszerűbb. Erika-virág, mit ártott neked, hogy az egy-csecset szopó beteges gyilkolás és a könnyesszemű érzelgössét cégére volt a neved? Bár nyugtatna nyugalmad az áldást osztó bronzarany őszben, hogy asszociációm rettenetét egyszer már levetkőzzem, « a mindent egy-kalapba-rázó bizalmatlanságtól megszabaduljak végre — de a kiszámolt tünetjel — drei, vier! — sárfröccsként csapódik a dallam ütemébe s a farból-kírúgott láb csizma-dobaját kíséri szívemben a nóta: először belesápadt, aztán belekergült, végül csaknem belefúlt Európa! Erika-virág, hajnalszirmú remény, biztató erő! — de olyan nehéz elfelejteni, «mi nem felejthető! , Rügen-sziget, 1962. Ma nyitják meg a Gebauer Ernu emlékére rendezett kiállítást Gebauer Ernő, a tavaly elhunyt neves pécsi festőművész emlékére kiállításit rendeztek a Janus Pannonius Múzeum néprajzi osztályán. A kiállításon bemutatják Gebauer Ernő válogatott munkáit, nagyobb méretű olajfestményeit, freskóterveit, víz- és tempera tájképeit, tanulmányrajzait, mintegy hatvan értékes müvét. A Gebauer Ernő emlékkiállítást, ma, fél 12-kor, dr. Borsos József, a városi tanács művelődési csoportvezetője nyitja meg a Rákóczi út 1-9. számú házban. £~1 | •• W • Gorkij müvei 9. és 10. kötet Az Európa Kiadó kél újabb kötettel gyarapította Gorkij összes műveinek sorozatát. A 9- kötetben Gorkij önéletrajzi regényciklusa jelent meg egybegyűjtve, a Gyermekkorom, Inasévek és Az én egyetemeim. A 10. kö-r tét magában foglalja az 1912 —17- között írt elbeszélésciklust, az Orosz földön-t, valamint a szatirikus hangú Orosz meséket. Három színmű js található még a kötetben: A Zikov család, a Hamis pénz és Az öreg. KALDI JÁNOS: 'TjöUhúldiil, ősszel Idevetett e pár órám, e halványsárga töltései dalra, e fiszta-sngarú őszbe, elülök a kidobott talpfán, két fa között, a világ dolgain eltűnődve; rázza a szél az eget, a halvány lobogót, de néha megáll egy pillanatra, s ilyenkor látni, hogy megtépte már; leng egy -egy darabja aíelefonpópiákon fennakadva. Nagy már a hangtalanság ezen a végtelen-szá ráz, őrház-körüü dombvidéken; hogy ne legyen ily puszta a föld, a nyáron itt-volt pipacsokat képzeletben visszaidézem; hadd szépítsék a jelent, bent, bennem is, — a szívemben remegő mezőket, hiszen — „Minden táj egy-egy lelkiállapot.” — ezt olvastam, Amiéi, tőled. Rázza a szél az eget, s az szakadozik fakó pelyhekben, mind sűrűbben a láthatáron; hozza a közeli kanyarból a MÁV segédmun kásáit Is e délutánom; meglengnek, lobognak ott a partban csákánn yal, lapáttal, egy kissé zfláltaa, ahogy süti őket az ősz — sürögve, összecsap ódva — a jól-ismert overálban. Hozza őket az idő, megragyogtatja szelíd ar cuk, széttördeli, majd összerakja; lankadatlan szórják a földet a kimosott mély be, — a sugarakra. ÉJJELI MŰSZAK Horpadt arcok sairtjed közt villognak a feszes fények csillecsengés nyílvesszői vágódnak a tükrös éjnek Vörös-nyakú sugár dkkan szárnyat bont a vágatokban derekak zöld nádkévéje árnyékba dől fényre lobban Robbanások tömbje csattan csákány-agyar íve reccsen tőgyes sziklák himbálóznék por-szőttes függ kék üregbe: Dong a föld dong a mély sárkányfarkát suhogtatva kétlábra áll a veszély forog jobbra forog balra ezer fejét nyújtogatja lessen csitul kő-haragja. Piros-pajasú óriásgyík zökken bökken a vonat 'ámpa-szeme árny-indák közt kékes-zölden pillogat Cseng az érek» zeng a vas kristálykosár aeélhúror. függőleges alagúton száA a kas S Horpadt arcok «értjei közt villognak a feszes fények csillecsengés nyüvesCTői vágódnak a tükrös éjnek Lazulj súrfi tevegé ne zárulj zöld pára lepkeszámytoént lebegő tüdők iwbinájáí* kfi af* feszülj «B» Brttiiiner pajzs* vassá mat tör a fúrógép lendül a lapát vicsorít a lomha feS villantja fogát Horpadt arcok sártjei közt villognak a feszes fények csillecsengés nyílvesszői vágódnak a tükrös éjnek Csertait, JS8S. »sgaesUsm t, ííi MM LU LU Lü J Lil
