Dunántúli Napló, 1959. október (16. évfolyam, 230-256. szám)

1959-10-14 / 241. szám

2

NAPLÓ

1959. OKTÓBER 14.

BefejezSdötl az egyetemi

Az összefogás, az akarat eredménye

Befejeződött az egyetemi és főiskolai felvételek felülvizsgálata. Felülvizsgálták azok panaszát, akik elutasítás miatt a miniszterhez fellebbeztek.

A miniszteri döntéssel felvettek már beiratkoztak az egyetemekre, főiskolákra. A minisztérium azoknak is részletes írásbeli választ ad, előreláthatólag 2—3 héten belül — akiknek felvételét már ebben az évben nem biztosíthatták.

Ez évben az egyetemek, főiskolák nappali tagozataira 7600 hallgatót, a múlt évinél kétezerrel többet vettek fel. A kitűnő, jeles, vagy jó eredménnyel érettségizettek aránya 77 százalék. A felvettek között 53 százalék munkás, valamint dolgozó paraszt származású fiatal. Az összes felvettek 30 százaléka a múlt évben, vagy korábban érettségizett: többségük /izóta különböző munkahelyen dolgozott, háromötödrészük fizikai munkát végzett, s felvételüket munkahelyükről javasolták. Felvételüknél hasznosnak mutatkozott, hogy a vizsgára előkészítő esti tanfolyamokon tanultak.

Az elsőéves egyetemi, főiskolai hallgatók közül 480-an társadalmi tanulmányi ösztöndíjjal kezdték a tanévet, Imelyet üzemektől, tanácsoktól és más szervektől kaptak.

Akik a levelező tagozatra jelentkeztek és elutasítás miatt fellebbeztek, azok ügyének elbírálása a minisztérium részéről folyamatban van.

Kicsi az országunk, és mégis nagy. Nagy, mert nem ismerjük eléggé a távolabbi megyék életét, az ott elért eredményeket Erről beszélt Szava Dezső elvtárs is, a megyei tanács szövetkezetpolitikai csoportjának vezetője, aki a napokban Szolnok megyében járt és két napot töltött el a mezőhéki Táncsics és a túr- kevei Vörös Csillag Tsz-ben. Mit látott, mit tapasztalt ez alatt a két nap alatt?

— Az első benyomásom az volt, hogy Szolnok megyében döntő mértékben kialakult már a nagyüzemi gazdálkodás. Mindenütt hatalmas táblákat látni és mint elmondották, a régebbi termelőszövetkezetekben már teljes mértékben kialakult a vetésforgó is — kezdte Szava elvtárs.

— Es mit látott a mezőhéki Táncsics Tsz-ben?

— Megtudtam, hogy ez a termelőszövetkezet 1949- ben alakult. Akkor mindössze 1100 hold földjük volt. 1951-ben már 4020 holdon gazdálkodtak. 1955-ig rendkívül rossz volt a munkafegyelem a termelőszövetkezetben. Nem is mentek sokra — magyarázza és itt egy érdekes jelenségre hívja fel a figyelmet. Arra, hogy itt nem volt nagybirtok. A közel ötezer hold terület — most már ennyi van — 300 hold kivételével egyéni parcellákból tevődött össze. — Nagyüzemi istállójuk, gazdasági épületük nem volt. Amijük van, azt mind maguk építették, állami hitelből és saját erőből.

— Van egy kimutatásuk, hogy mennyi beruházást eszközöltek 1955-töl saját erőből. Igen érdekes ez a kimutatás, 3 334 000 forintot

II * '

Diákok a jassznyelvről

Az elmúlt alkalommal azok nak a szülőknek az állásfoglalását ismertettük, akik cseppet sem nézik Jó szemmel a mindinkább elburjánaó jassz- nyelvet, amelyet főleg diákjaink beszélnek.

A hozzászólók elmondják levelükben: nemcsak az a baj, hogy a tanulók csibésznyelven beszélnek egymással, hanem hiba, súlyos hiba az is, hogy e beszédhez „méltó" nyegle, hányaveti magatartást is tanúsítanak. Mert minden szülő érzi, hogy nem éppen szülői tisztelet csendül ki az „öreg- lány", a „fater", a „mutterka" és egyéb „klassz" szavakból. Nem hisszük azt sem, hogy a mai lányok túlságosan őrülnek amikor a fiúk (jassznyelven: csórók, manuszók) bigé-nek, csaj-pak, masszá-nak nevezik őket.

Ezen a nyelv- és erkölcsrontó helyzeten — véleményünk szerint — csak akkor lehet javítani, ha társadalmi összefogással a csibésznyelyet arra a szűk rétegre szorítjuk le, amelynek továbbra is jellemzője maradhat.

Nem szabad azonban lebecsülnünk tanuló ifjúságunknak azt a részét, amelyik nemcsak elítéli, nem beszéli a jessznyelvet, hanem jelentős nyelvművelő tevékenységet is végez. Szerkesztőségünkhöz gyakran érkeznek olyan levelek, amelyekben egy-egy nyelvi helytelenségre, helyesírási hibára mutatnak rá az általános vagy középiskolai tanulók

Váncsa Júlia tanárnő arról értesít bennünket, hogy az

AZ FM. ANYAGELLATO

vallalat

mezőgazdasági gép- és gépa^atrész ismerettel

raktárotokat

keres. Fizetés szakképzettség és rátermettségtől függően 1 400—1 600 forint között. Ajánlkozá- sokat rövid életrajzzal Pécs. Pa’csy Zs. u. 45. sz. alá kérjük.

121

ősszel Iskolája Vili. osztályú tanulóival kirándult a Bükk- be. A kis kirándulók azonban nemcsak a kedves emléktárgyakat és élményeket gyűjtögették, hanem az útközben látott hibás pályaudvari, utcai feliratokat is. „Mint kis rendőrség rontottak rá a hibákra" — írja kedvesen levelében. — Tudunk arról is, hogy egyes pécsi középiskolákban nyelvművelő szakkörök Is működnek, amelyek éberen őrködnek anyanyelvűnk tisztasága felett

Negyven tanulót megkérdettünk, mi a véleménye a jassz- nyelvrőn A többség elítéli azokat a „primitív lelkű, egysíkú, nyelvszegény'’ diákokat, akik a szép magyar beszéd helyett a jassznyelvet használják. „Egyes süvölvények azt hiszik, hogy naggyá, felnőtté válnak azzal, ha így beszélnek” — írja egy IV. osztályos diák. Mások viszont azzal védekeznek, hogy diáknyelv min dig volt, annak használata szinte „haladó hagyomány".— „Azért van szükség rá — írja egyik diák —, mert a diákok nem akarják, hogy a nevelők mindent megértsenek”.

Valami igazság van ezekben a véleményekben. A gyer- meknvelwel foglalkozó nyelvészek megemlítik, hogy gyakori a diáknyelviek az a faja, amelyet játékos célból alkalmaznak n köznyelv megfelelő szabály szerint való el változtatásával. Mi magunk is ismertünk diákkorunkban efféléket. Arany János: Jóka ördöge című versében említ is ilyent: „Turgudorgod mirgit forgotargatárgál".

Fodor István említi, hoeva Szudán! négereknél vallási szertartásokon elvan nyelvet használnak, amelyet alig né- hánynn Ismernek. A jávai bennszülötteknél a magasabb kasztba tprtozők vnnko nve1 ven szólnak az alsóbb knszt- belickhez, s ezek kromo nvel- ven válaszolnak. A karib In rliánoknál a férfiak karibid beszélnek, a nők ararak nvel- ven Ez utóbbi állanot — főleg ha az anyósokra gondolunk — rom is olyan rossz megoldás lenne.

DR, TÓTH ISTVAJ*

fordítottak a maguk erejéből különböző beruházásokra. Érdekesen alakult az állóeszköz-értékük is. 1955-ben 4 998 000 forint értékű állóeszközzel rendelkeztek, jelenleg pedig 9 633 000 forint értékű állóeszközük van.

— Es mennyi egy munkaegység értéke?

r— Negyvenként forint.

— Ez nem is sok.

— Én is ezt mondtam. Az elnök viszont így válaszolt. Oszthatnánk mi is többet, ennek a dupláját is. De mi gondolunk a jövőre is. Ha jövőre mondjuk akármilyen nagyobb elemi csapás is érne bennünket, akkor is ki tudnánk ennyit fizetni munkaegységenként.

— Pénzben vagy terményben fizetnek?

— Pénzben. Csak a fejadagot adják terményben. Ezt a változást mutatja az is, hogy 1959-ben 11 933 000 forint volt a termelőszövetkezet forgalma, 1958-ban pedig már 21 761 000 forint forgalmat bonyolított le a termelőszövetkezet. A Táncsics területének 70 százalékát szikfoltok tarkítják és mégis nagy terméseredményeket érnek el. Az 1958/59- es gazdasági évben 250 hold dlgoz&st és 800 hold mesze- zést végeztek. Javítják a talajokat így is. de úgy is, hogy egyre több területükön diszlik a pillangós, nő az is- táXlőtr&gya és a műtrágya felhasználása. 1955-ben még csak a terület 10 százalékára jutott ístdllőtráoya, jelenleg pedig a területek 18 százalékát istdllőtrdgyázzák minden évben. Emellett növelték a műtrágya felhasználását is. 1955-ben még csak negyven kilót szórtak ki holdanként, 1959-ben pedig már 3 mázsa műtrágya jutott minden holdra. Érdekes a lucerna százalékos arányának alakulása is. Az 1955-ös hét százalékkal szemben idén már a szántóterületük 17 százalékán diszlik a lucerna.

— Ezer holdon termesztenek lucernát megfogásra. 3,60—4 mázsa lucernamagot fognak egy-egy holdról.

— Nem sok ez? «*- Én is sokaltam. A fö- agronómus viszont elmondotta, hogy kapás lucernát termelnek és mint később kiderült, sokkal nagyobb gondot fordítanak a kártevők elleni védekezésre is, mint nálunk. Háromszor— négyszer poroznak. Még egy érdekes dolgot tapasztaltam itt. Nálunk Baranyában 8 évig meghagyunk egy-egy lucematáblát. Ok áz ötödik évben kiszántják. Az első kaszálást még elvégzik és aztán kiszántják. Meg is kérdeztem, miért nem várják meg a második kaszálást is. Erre azt válaszolták, hogy ők kiszámították, sokkal jobban jönnek ki, ha a második kaszálás helyett silókukoricát vetnek ebbe a területbe. Igazuk van, jobban jönnek ki.

Es ha már a terméseredményekről esett szó, hát elmond egy másik példát is.

— A mezőhéki Táncsicsban 18 mázsát takarítottak

be búzából és 21 mázsát őszi árpából. Ennek nincs más magyarázata, mint az, hogy jól előkészített talajba került a mag, kellő mennyisé gű szerves- és műtrágyát kapott a föld meg az, amit a főagronómus mondott. Náluk 147 kiló búzát vetnek Szokatlan ez a baranyaiak nak, hisz nálunk 90—100— 110 kilót szoktunk vetni. A főagronómus azt mondta: több éven át megfigyelte, hogy ha több magot vet, apróbbak lesznek ugyan i kalászok, de több lesz a termés.

— Az előbb valami olyat említett, hogy náluk a kukorica már nem kapásnövény. Hát ezt meg hogy értetted?

— Ügy. ahogy mondtam Nem kapásnövény. Az ősz- szes kukoricájukat Kolbai- ikersorosként vetették és ahhoz kézi kapával hozzá sem nyúltak. Es mégis 35- 40 mázsa csöveskukoricát takarítanak be holdanként. — Megnéztük a kukoricájukat megfigyeltük a betakarítását is. Az asszonyok letörték a csöveket és nyomban utánuk ment a silózó. Azonnal lesilőzták. Egyébként itt megjegyzem, hogy igen sokat silóztak. Ez a termelő- szövetkezet 13 000 köbméter silót készít. A silózó után azonnal szántottak, műtrágyát szórtak és mire eljöttünk, már a kukorica helyén a földben is volt a mag.

— A termelőszövetkezetnek ¡6 vannak gépei?

— Vannak. Két zetorja, egy körmös traktora, egy dömpere és három teherautója van. A jövőben még akarnak gépet vásárolni — és most látszólag megint hol ide, hol oda kanyarodik\ Szava elvtárs gondolata. — Elóször arról beszél, hogy a Táncsics 1650 hízottsertést adott már el az idén, hogy 100 holdra csak egy vár ló jut, hogy 23 hold föld jut egy-egy növénytermesztőre, de győzik, mert mint a kukoricánál. más növényeknél is az új módszerek bevezető sével. a kézi kapák helyett inkább a gépek dolgoznak.

— Itt van egy másik érdekes dolog is. Két hónap próbaidő után vesznek csak fel valakit tagnak. Két hó-1 napig dolgozik, aztán ha be-, vál, akkor felveszik. Igen sok a fiatal a termelőszövetkezetben, de vannak ör*-\ gek is: a taook 18 százaléka idős, szociális eltartott, vagy nyugdíjas. Ezekről a tsz és az állam gondoskodik. Az állam nyugdijat ad nekik és a tagok úgy határoztak,' hogy az állami nyugdíjon felül az évi átlagos munkaegység tizenöt százalékát írják jóvá a nyugdíjasoknak és ezt kifizetik nekik készpénz-1 ben.

Néhány száz kilométerre vannak ezek a termelőszövetkezetek tőlünk. Igaza van Szava elvtársnak, amikor azt mondta: sokat tanulhatunk ezektől n termelőszövetkezetektől. Nem csoda az. ami itt történt, hanem az összefogás a tagok akaratának eredménye.

SZALAI JÁNOS

Emlékezzünk !

Akkor is ősz volt. Akkor is épp ilyen bágyadt sárga békességgel kocogott keresztül az égen a nap, hogy jóindulatának melegében mégegyszer, utoljára megörvendeztesse a vénasszonyokat. A levegőben akkor is sima észre- vétlenséggel úszott az ökbmyál. A fák levelei is éppúgy belesárgultak a hervadásba, mint ma. Egyszóval éppoly volt minden, mint napjainkban — csakhogy akkor 1944, október 15-ét írtunk: a hungarista őrület hatalomátvételének napját.

Hej, ti mai tizenötévesek, mennyire nem tudjátok, hogy mit jelent ez a dátuml Nektek csak egy tény, megtanulandó dátum a történelem sok száz adathalmazából és fogalmatok sincs, hogy ezen a napon egy fél ország fiatalsága halálos ítéletét mondták ki. (Azért csak az ország feléről beszélek, mert a keleti országrész fiataljai akkorra már ‘é’gyre bátrabban kóstolgatták a szabadság friss és egészen szokatlan izeit: már felszabdultunk.)

Sosem felejtem el, vasárnapra esett az október 15-e. Az unt és kilátástalan háború akkor már mindenre rányomta bélyegét. Elsötétítés, jegyrendszer, egyre vékonyodó kereseti lehetőségek, létbizonytalanság keserítette az emberek életét.

A verófényes őszi vasárnap délután azonban még így is más volt, szimpatilcusabb volt, mint a kemény robot és vak bizonytalanság többi hétköznapja. Aki nem aggódott a berepülésektől és nem lakott messze a családtól, legalább kimehetett a meccset nézni, vagy sétálni egyet — minden pillanatban számítva persze arra, hogy megszólal a sziréna.

Minden légiriadónál viratlanabbul és meglepőbben hatott azonban a rádió néhány mondatos közleménye, amelyben a fegyverszünetet bejelentették.

Mi éppen futballoztunk a pécsújhegyi pályán, amikor — úgy két óra lehetett — katonák szaladtak be a pályára és lelkendező arccal kiabálták: /"

— Vége a háborúnak, béke —1 béke van!

A mérkőzést természetesen azonnyomban lefújta a bíró. Nézők, Játékosok, katonák, öregek, fiatalok ölelkeztek össze ebben a pillanatban. Bányászotthon hangszórója recsegő újjongással harsogta a Himnuszt, a közelben elszállásolt katonák önfeledt hányavetiséggel lövöldöztek a levegőbe — az egész olyan volt, mint egy sebtiben szervezett, de annál sikeresebb szüreti mulatság.

Örült a háziasszony, mert a jegyrendszer megszűnését remélte. A családanya, aki gyakran azt sem tudta, melyik gyermekéért, férjéért, avagy testvéréért aggódjon-e jobban. A munkást a hadiüzem katonai diktárotaitól való megszabadulás reménye ösztönözte. A diák abban bízott, hogy végre rendesen nekiláthat a tanulásnak, nem kell félnap- szám lyukasórákat tartani a frontra vitt tanárak hiánya miatt, nem kell munkaszolgálatra menni és lapátolásra, erdóiriásra elfecsérelni a diákélet értékes hónapjait. A paraszt rekvirálás megszűnését, termelési biztonságot várt a fegyverszünettől. A kisgyermek csokoládét, tortát, szacharin helyett cukrot remélt a kávéba és tejet —i elegendő tejet — olcsón, jegy nélkül.

Békét, nyugalmat, biztonságot várt tehát az ország. Ez természetesen az átlagpolgár kívánsága volt — az ön- tudatosabb ennél is többet: függetlenséget, szabadságot, demokráciát és földet — amit aztán később a háború végén a szovjet katonák segítségével meg is kaptunk.

De addig... hej addig mennyit kellett még szenvedni, hány becsületes magyar embernek kellett elpusztulni a nyilasok fegyvereitől, a német haláltáborokbanl

Mert a tizenöt évvel ezelőtti októberi vasárnap váratlanul kiviruló reménysége pár óra múlva szomorúi tragédiába hervadt. Az utcákon még boldog áradással köszöntötték egymást az emberek, dal, jókedv, felszabadult öröm kacarászott szerte, de a rádió már négy óra felé meghökkentő gyorsasággal sejtetetni kezdte a nemzet nagy tragédiáját.

Ki ne emlékezne a „Beregffy jelentkezzékf* felhívás unalomig ismételt szavaira, aztán az indulók káoszára, hogy aztán hat óra felé elhangozzék a második Mohács gyászindulója: az „Ébredj magyarf”

Erős, meglett férfiakat láttam akkor sírni, összerop- panni. Szertefoszlott a béke reménye, meghiúsult a kibontakozás egyetlen ésszerű lehetősége, felszabadult a gonoszság, s az embertelenség; a honárulás nyilas réme Magyar- ország felett.

Súlyos tüzet okozott a gondatlanság

Anton Goszpodinov bolgár kertész az udvarán dolgozgatott, amikor hétfőn délelőtt észrevette, hogy a György utca egyik épületéből messze látszó, magas füstoszlop tőr elő. Nyomban a helyszínre szaladt és ekkor megdöbbenve látta, hogy Németh Gyulá- ék — teljes egészében deszkából és gerendákból épült — lakóháza kigyulladt és a lángok már a tetőből törnek a magasba.

A ház körül egyedül Kiss Gyula nevezetű, magatehetetlen, idős ember tartózkodott, aki a félelemtől reszketve,

szinte földbegyökerezett lábbal szemlélte a tűz pusztításét.

A kertész nem vesztette el a lélekjelenlétét, nyomban

vödröket ragadott és az időközben odasereglett környékbeliekkel a mindinkább elharapózó lángokat igyekezett megfékezni. Az oltás azonban eredménytelen maradt, mert a kiszáradt faépítmény fáklyaként lobogott, s még a megközelítésétől is visszariadtak az önkéntes tűzoltók.

Délelőtt 11 óra 24 perckor értesítették a tűzoltóságot, tehát körülbelül abban az időben, amikor Anton Goszpodinov is felfedezte a magasba- csapó füstoszlopot.

A tűzoltóautók 11 óra 29 perckor érkeztek a helyszínre és Grümvald Géza őrmester és Horváth István főtörzsőrmester irányításával nyomban megkezdték a mentést.

Ez Időben már az egész épület lángokban állt, a kátránypapírral letakart tető és a hasonló módon bevont falak lobogva égtek. Az önfeláldozó tűzoltókat nem rettentette vissza az életveszedelem, hanem a vízsugarak kétes védelme alatt behatoltak a lakásba és megkezdték a bentlévő értékek mentését.

A padláson nagyobb meny- nyiségű kukoricát és egyéb terményt tároltak ém természetesen ez is a lángok martaléka lett, még mielőtt a tűzoltók kiérkeztek volna a helyszínre. Még csupán a mentési munkák elején voltak, amikor a termény súlya alatt az elégett gerendák megroskad- tak és a beégett mennyezet egy része leszakadt.

Tóth Tihamér és Schnobl György őrvezetők égési sérüléseket szenvedtek, ám munkájukat nem szakították félbe, hanem Keserű Sándor tűzoltóval és György Sándor őrvezetővel együtt továbbra bentmaradtak az égő házban, jóllehet helyzetük mind veszélyesebbé vált. Az egyébként is válságos pillanatokat még súlyosbította, hogy a petróleum lámpa, melyet a sarokban addig nem vettek észre, felrobbant.

Közben sikerült a néhány száz méteres távolságban lévő talajvíz elvezető csatornából vizet szerezni és így most már két sugár fedezete melleH folytathatták, s rovide**o be •

is fejezték a lakás értékeinek megmentését.

Hozzávetőlegesen egy órás küzdelem árán kihurcoltak mindent a lakásból: megmentették a bútorzatot, a család ruhaneműjét, az összes ágyneműt.

A György utcai tüzet gondatlanság okozta. A barakk- szerű faépülethez kémény1 nem emeltek, közvetlenül a fa’ mellett állt a tűzhely. Héttf délelőtt Németh Gyuláné o.l ebédfőzés közben egyedül- hagyta a lakást és a tűzhelyt- melyben égett már a tűz. A deszkafnl átforrósodott és ki' gyulladt.

Pécs II. kerületi tanácsa > j szerencsétlenül járt család cr gítségóre sietett, és szoba konyhás lakást utal ki Német1' Gyuláék részére A család é‘ a tűzoltók egyébként köszönetét mondanak mindazoknak- akik a tűz oltásában és ¡* mentés során segítséget nyújtottak.

szó —*