Dunántúli Napló, 1958. október (15. évfolyam, 231-257. szám)

1958-10-05 / 235. szám

1958. OKTÓBER 5. NAPLÓ s A dunáiMUa-tc tudatán Ebben az évben két orszá­gos vidéki kiállítás kapuit nyitották meg. Hónapokkal ezelőtt az alföldi művészek Szegeden, most a dunántú­liak Székesfehérvárt mutat­ták be . legjava műveiket. A kiállítást a Hazafias Népfront Fejér Megyei Bizottsága, a tanácsok és a helyi múzeum rendezte. A baranyaiak Budapes és Fejér megye mellett a leg­jobbak között vannak. Há­romszori kemény zsűri után is még mindig 2$ festmény és 7 szobormű került kiállí­tásra. Ott vannak: Bizse Já­nos, Cseh László, Gádor Emil, Kelle Sándor, Lantos Ferencs Platlhy György, Simon Béld, Soltra Elemér, Tillai Ernő, Vincze Győző, Virányi Endre festményei és grafikái, ör­vendetes és . új jelenség a szobrászok, előretörése. Sinlcó András niellett újak: Fekete János, Keresnyei József, Tó­ka Vendel és Török János művei kerültek be. A bara­nyaiak közül két festő emlék­érmet nyert. A képek között járva, úgy találjuk, hogy a dunántúli táj van többségben. De ott az ember is: bányász, paraszt, öregje, fiatalja. Ma még sok­féle stílusútokon járnak mű­vészeink, de hogy a Magyar Szocialista Munkás Párt műve­lődési politikájának a művé­szetre vonatkozó és a közel­múltban megjelent irányelveit idézzük: „A stílusvitákat ha­talmú szóval, rendeletekkel nem lehet eldönteni, de lehet és kell támogatni minden realista irányzatot, mert úgy véljük, hogy az igazán realis­ta szándékú és szemléletű művész, ha nem zárkózik el a dolgozó nép szocializmusért folytatott harcától és támo- gátja azt, a valóság tényeitől és a maga belső művészi indi- télcaitól vezérelve a nép és a párt segítségével előbb-utóbb eljut a szocialista realiz­musig.” A fenti irányelvek a bara­nyai képzőművészekhez is szólnak. KELLE SÁNDOR Míitermes lakások a Kolozsvár utcában E rövid ismertetésben a Pécsi Térvező Vállalat által a Kolozsvár utcába tervezett lakóépületekről számolok be. Az utca- Apponyi tér felöli ol-, dalán épül fel négy darab háromemeletes épület, két- fogatú, lapostetős elrendezés­bem kétszoba, összkomfortos lakásokkal. A „két fogat” el­nevezés azt jelenti, hogy min­den emeleten két lakás nyílik a lépcsőházból. A lakások jó beosztásúak és kényelmesek. A fürdőszobád­ban gázbojler adja a meleg­vizet, a konyhák gáztűzhelyt kapnak. A lakószobákban be­épített szckrényfalak fokoz­zák a kényelmet és minden lakás cgy-egy loggiát is kap az utca felé. A földszinten egyszobás házmesterlakás he­lyezkedik el, ezen ki írül ke­rékpár- és gyermekkocsi-meg­őrző. • A III. emelet felett mind a négy épületen, tetőfelépít­ményként, egy-egy korszerű műterem épül. Ezzel a város művészeinek, festőinek műte­rem hiányán óhajtunk enyhí­teni. A műtermek, tágasak, világosak, kellemes tájolá­súak. e mellett mind a műte­remből, mind a műteremből nyíló fedett terraszról, igen szép kilátás nyílik a Mecsek­re, és a város legszebb ré­szeire. Az épületsor érdekessége, i hogy az egyes épületek nem i különálló épületként állnak egymás mellett, hanem a négy épületet egy hosszú, földszintes üzletsor köti össze. Az utcakép tulajdonképpen azt a benyomást kelti, hogy az épületek egy földszintes üzletsorra lettek rárakva, ar­ról konzolosan kissé előre áll­nak. EZ a megoldás mind szerkezetileg, mind formailag »zep és modern. i szűke nrvLA | oki. építészmérnök DO .0. enzomuvesze Nincs szebb feladat, mint a népet szolgálni endkívül gazdag Pécs 1958-as kiállítási prog­ramja. Képzőművé­szeink egyenként és csoportosan vonulnak nyilvánosság elé, hogy számot adjanak munkásságukról, ör­vendetes ez a nagy alkotó­kedv, és örvendetes az a tény is, hogy a kiállítások anyaga új színekkel gazdagodott] go­belin, freskó és mozaik tervek mutatják képzőművészeink sokh-ányú érdeklődését, képes­ségeit és felkészültségét. Mindez pozitívum sok más örvendetes jelenséggel együtt, de ezek felsorolásától jelen írásomban eltekintek és e he­lyett egy-két olyan problémára igyekszem rámutatni, amelyek rögzítése különösen nagy je­lentőséggel bir a továbbiak szempontjából, ugyanakkor a párt művelődéspolitikai irány­elveivel fokozott mértékben terelik a figyelmet ezekre a problémákra. Ha a kiállítások képanyagát nézzük, azt kell tapasztalnunk, hogy képzőművészeink érdek­lődése — két-három művész­től eltekintve — változatlanul a táj- és városkép festés felé irányul. A Mecsek természeti szépségei a hegyre kapaszko­dó pécsi' utcák, a meleg szí­nekben pompázó ódon épület- csoportok elevenednek meg meggyőző erővel a kiállítási paravánokon. Művészeink ezekről a témákról tiszta, csen­gő hangon beszélnek, a formán és színen átsüt , a téma iránti szeretet, de ha kilépnek ebből a bűvös körből, hangjuk el­veszti meggyőző erejét. Általá­nos jelenség ez, és éppen ezért válik a táj- és városkép-festé­szet bizonyos mértékig öncélú­vá, olyan speciális területté, mely a művész számára a sem­legesség lehetőségét bizosítja, anélkül, hogy hallgatni kény­szerülne. Távol áll tőlem, hogy képző­művészeink témakörének bő­vítésére a ..tematikus” festé­szetet javasoljam, legalábbis olyan értelemben és elgondo­lásban, ahogy a baranyaiak, pécsiek hét-nyolc évvel ezelőtt értelmezték azt. Szándékuk becsületes volt, de ún. tema­tikus képeik csak helyzetet, pillanatot rögzítő reprodukciói voltak az életnek és semmivel sem mondtak többet, mint egy jó fényképezőgép lencséje el­mondott volna az általuk meg­örökített témákról. Igaz, min­denki hozzáadott többet, keve­sebbet egyéniségéből is, de ez nem a tartalmi, hanem a for­mai jegyeket gazdagította. jószándék egymagá­ban nem elég ahhoz, hogy a mai, jelensé­geiben állandóan vál­tozó, gazdagodó életet tükrözze. Ennél jóval többre van szükség. Mindenek előtt ennek a lüktető életnek isme­rete, a jelenségek és azok ösz- szefüggésének felismerése, és ezeken keresztül az élet sod­rásának állandó érzése, vagyis az élmény, amely legtöbb eset­ben a táj szépségeire és a fes­tő számára vitathatatlanul vonzó útéarészletekre korláto­zódik. Ahhoz, hogy képzőművésze­ink — érdemeik elismerése mellett)— tovább juthassanak és kiléphessenek viszonylago­san gazdag, éppen ezért szűkreszabott témavilágukból, közelebb kell jutniok az élet­hez, az alkotó, teremtő munká­hoz. Tagadhatatlan, hogy ren­delkeznek bizonyos élmény­anyaggal, de ez vagy túlzottan szubjektív, éppen világnézeti beállítottságuk következtében, vagy annyira felületes, hogy ebből nem származhat olyan meggyőző alkotás, mely úgy ábrázolja meggyőzően a mát, hogy az a holnapot is meg­csillogtassa. Lényegében itt világnézeti hozzáállásról van szó, hiszen a világnézet és az alkotás nem függetlenek egy­mástól. A művészek felelőssége min­den társadalomban nagy, de a szocialista társadalomban különösen megnő ez a felelős­ség. mert a társadalmak fejlő­désében csak a szocialista tár­sadalom az, amelyben a mű­vészetek is a tömegek felemel­kedését szolgálják. Éppen ezért nem mindegy, hogy miről és •hogyan beszélnek az alkotások. Nem vitatom a táj- és város­képfestés szükségességét, sőt elengedhetetlenül szükséges­nek tartom a hazai táj szépsé­geinek alkotó módon való rög­zítését, a festői városrészletek megörökítését, művészi csend­élet megalkotását. Nem ezek mellőzéséről van szó, hanem arról, hogy ebbe a szépséges és egyre változó tájba, és vál­tozó emberi településekbe ál­lítsák bele azt is, aki fárad­ságos munkával, eszével, kezé­vel és szívével a táj hasznos megváltoztatásán fáradozik, aki hat-nyolcszáz méter mé­lyen a föld alatt szenet fejt, aki új házakba építi bele éle­tét, alti viharszántotta ég alatt barázdát mélyít a búzának. Igen, építsék bele ebbe a táj­ba a munkás hétköznapokat és a mosolygó arculatú ünnepna­pokat, az élet kis és nagy eseményeit. Egyszóval az em­bert, a társadalmat formáló erőt, az új életet teremtő, dol­gozó, harcoló, szomorkodó és örvendező embert, úgy, ahogy az életben benne él, és ahogy benne él a # művész is, vagy ahogy benne kellene élnie,, mert ha benne élne, akkor nem hiányoznának már évek óta minden egyes kiállításról a mai falu gyorssodrású válto­zásai, nem hiányozna az új, közösségi paraszt ábrázolása, nem hiányozna a most kibon­takozó új, közösségi falusi élet­forma ábrázolása. íme világné­zet és alkotás szoros kapcso­lata. U ajon ez az igény a leg­kisebb mértékben be­folyásolja-e a művésze­ket alkotó szabadsá­gukban?! — Álljanak itt szószerint az irányelvek megállapításai, kívánságai az alkotók felé. Ha csak ennyit is megszívlelnek művészeink, ak­kor megtalálták azt az utat, mely a nép szívéhez vezet. „A művészek ábrázolják mindazt a szépséget és nagy­ságot, amely dolgozó népünk mindennapjaiban ■ oly meg­kapó erővel tárul elénk, de mutassák meg életünk nehéz­ségeit is: a népen belüli el­lentmondásokat éppen úgy, mint a nép és ellenségei kö­zötti kibékíthetetlen ellentétet. Mi ezt értjük alkotó szabad­ságon, éppen ezért elvetjük # művészet szabadságának indi­vidualista, polgári értelmezé­sét, amely a formakísérletezés ürügyén visszahúzó tendenciá­kat kíván érvényesíteni, és a problémák bátor felvetésének címkéjével ellenséges nézetek dugáruját próbálja művészeti életünkbe becsempészni. Az igazi művészetnek nem lehet­nek a nép vágyaival, törekvé­seivel, érdekeivel ellentétes céljai, s nemcsak politikailag, de művészileg is zsákutcába kerül, aki ezekkel szembefor- dúl.” Igen, az a művész szabad, aki a népet szolgálja és az igazi művész úgy szolgálja a művészetet, hogy az egyúttal a nép szolgálata is legyein. „Nincs szebb feladat, mint a nép szolgálata!” — di — kapcsolatban igyekeztünk érvényre juttatni az eddigi gyakorlattal szemben — azt a kívánságot, hogy aki dol­gozik, annak legyen is meg a lehetősége arra, hogy alko­tásait bemutathassa a közön­ségnek. Meggyőződésünk, hogy fejlődni csak akkor tud a képzőművészet, ha minden becsületes törekvése, kísér­letezése a dolgozó nép elé kerülhet. Ez az egyedüli módja, annak, hogy a töme­gek és a képzőművészet fo­kozatosan. a tárlatokon való beszélgetések, tár latvezeté­sek, bírálatok sorozatában egyre közelebb kerüljenek egymáshoz. Ebből a meggondolásból kiin­dulva. 1958-ban aránylag sok tárlatot rendeztünk. A Mú­zeum Káptalan u. 2. sz. alatti helyiségeiben: Fenyő A. Endre, Cseh László, Gádor Emil, Simon Béla. Kolbe Mi­hály, Soltra Elemér, vala­mint Gadányi Jenő kiállítá­sát. A járási tanács dísztermé­ben: Battancs Gábor reklám- grafikai és Mattyasovszky László posthürrius gyűjtemé­nyes kiállítását. Az MSZB nagytermében Remecz Béla gyűjteményes kiállítását. VándorkiállításolMt is ren­deztünk' Szigetváron, Mohá­cson és Komlón. Az év hát­ralévő szakaszában kb. meg 7 kiállítást vettünk tervbe. Egry József Kossut-h-díjas, Érdi Győző, Vincze Győző, Nemecz József festőművé­szek kiállítását és ezen kí­vül két csoport kiállítás megrendezését. A felsorolt kiállítások kö­zölt — a még hátralévőkkel együtt — összesen S nem ba­ranyai festő (Gadányi, Fe­nyő és Egry) festményei is bemutatásra kerültek. A következő évi progra­mot még nem állítottuk ösz- sze, célunk azonban hason­lóan az 58-ashoz, gazdag ki­állítási program, lehetőleg színvonalasabb igényekkel LANTOS FERENC ,,241“ esziefidű ! Ha összeadjuk yárósuhk há­lom legidősebb festőművészé­nek életéveit, pontosan 241 esztendőt eredményez az ösz- szeadás, vagyis kilenc év híján két és fél évszázadot. A legidősebb Horváth J. Ká­roly 85 éves, utána Nikelszky Géza következik 82 évvel, kor­ban a harmadik Gebauer Ernő, aki mindössze „csak” 74 éves. Horváth J. Károly a nyár folyamán hosszú időn át bete­geskedett, ezért nem dolgozott. Most ismét egészséges és korá­hoz képest friss erőben van és egyetlen napja sem telik el alkotás nélkül. Nikelszky Géza ez év július 23-án éppen 82. születésnapját ment megünnepelni, amikor elütötte egy motorkerékpár, Hosszú időn át súlyos beteg voft, az utóbbi hetekben álla­pota örvendetesen javul, és hisszük, hogy újabb alkotások­kal gazdagítja életművét. Gebauer Ernő jelenleg Nor­végiában tartózkodik. Mintegy négy hete rokonlátogatásra ment. A tervek szerint kb. két- három hét múlva,ismét itthon lesz és folytatja fiatalos len­dületű szakköri munkáját és reméljük, hogy befejezi dédel­getett témáját, a „Beethoven” kompozíciót. Király János; a negyedik hetven feletti művészünk, ha élne, most töltené be a 72-ik évet. A múlt évben halt meg. Csendesen ment el, észre sem vettük, csak akkor, mikor már nem volt. — di — Hlccscfatádasdi képeslap Kevesen tudják, hogy 1946-tól Me- cseknádasdon — ál­lamunk gondosko­dása révén — mű­vésztelep működik, mely képzőművé­szeinknek nyugodt, gondtalan, alkotó munkára nyújt lehe­tőséget. Az elmúlt évben a Képzőmű­vészeti Alap 20 000, Pécs város tanácsa 10 000 forinttal já­rult hozzá a mű- vésztelep fejleszté­séihez, korszerűsíté­séhez. Ez évben jobb felszerelés, hasznos kényelem és felújított épület várta képzőművé­szeinket, akik közül sokan éltek a lehe­tőséggel és hosz- szabb-rövidebb időt töltöttek a festői környezetű művész­telepen. így Dvor- szkyné-Balla Irocs- ka, Bizse János, Bu­dai Lajos, Martyn Ferenc, Sipos Mik­lós, Lantos Ferenc, Fekete Mihály, Si­mon Béla, Soltra Elemér és Pleidell János budapesti festőművész töltöt­tek hosszabb-rövi- debb időt Mecsek- nádasdon. A nádasdi dom­bos vidék, a sma­ragdzöld völgyben, a kristálytiszta vi­zű, gyors sodrású patak partján végig nyúló falu, a szor­galmas» falusi embe­rek évről-évrj! meg­újuló munkája és eredményei, kiváló lehetőségeket nyúj­tanak a festőknek, hogy ezeket a té­mákat feldolgozva, az élet színes, vál­tozásaiban gazdag motívumaiból képet formáljanak. így érthető, hogy Me- cseknádasd festőink életében, íművésze- tében egyre több jelentőséggel bir. Számíthatunk ar­ra, hogy a több éves mecseknádasdi mű­vésztelep hatása a következőkben mind teljesebben fog ki­bontakozni a pécsi, baranyai képzőmű­vészeink alkotásain, és a megigézően szép táj mellett, egyre erősebben je­lentkezik majd az ember, és annak hősi, új életet te­remtő munkája. Bizse János

Next

/
Oldalképek
Tartalom