Dunántúli Napló, 1955. március (12. évfolyam, 50-76. szám)

1955-03-15 / 62. szám

NAPLÓ 1935 MÁRCIUS II I It K ti A HAZAFIAS NÉPFRONT és a Dolgozó Ifjúság Szövetsé­ge hétfőn este tartotta meg a március ló-i díszünnepséget a Tiszti Klubban. Az elnöki megnyitót Tóth Sándor elv­társ, a DISZ megyei bizottsá­gának titkára, az ünnepi be szedet Sztergár János elvtárs, a Baranya Megyei Népfront Bizottság titkára mondotta. Az ünnepi beszédet követő kultúr­műsor keretében a Pécsi Nem zeti Színház tagjai léptek fel A pécsszabolcsi Ltvan-akna és Hosszúhetény község mel­lett két-tkét akna mélyítését kezdték meg. A pécsszaöolcsi szállítóakna mélyítését már­cius lótól gépierővel foly­tatják. így az atenamélyítéf gyora&isógp megháromszorozó­dott. A hotjszuhetényi aknánál a tervek szerint március 21- én kezdik meg a kézierót fel­váltó gépi mélyítést. ORSZÁGOSÁN első a PÉCSVARADI, harmadik a mohácsi járás a begyűjtési versenyben. A Begyűjtési Mi­nisztérium közleménye sze­rint az élőállat és állati ter­mékek begyűjtése éves tervé­nek teljesítésében Somogy me gye harmadik. Baranya a ti­zenharmadik helyezést érte el. A járások, felszabadulást ver­senye során a második kate­góriába tartozó járások között 17.1 százalékos eredményével az első helyet a péesváradi já­rás foglatja ■ el (járási tanácselnök Sziebert József, begyűjtési hivatalvezető Gon- di József). Második a tab) já­rás (Somogy megye) 1G.8 szá­zalékkal. harmadik a mohá­csi járás (járási tanácselnök- helyettes: Kőhalmi Antal, be­gyűjtési hivatalvezető: Králl József) 15.9 százalékos tervtel­jesítéssel. Az Épülelanyagfuvarozó Vállalat Morvái Gyula gépjár- műszerelö brigádja olyan gon­dosan dolgozik, hogy a felsza­badulási versenyben még egyet len egy kocsit sem hoztak viasza javítási hiba miatt. — Morvái Gyula jó munkájáért elnyerte az „Építőipar kiváló dolgozója“ címet. MECSEKI JANOS GERDEI KULAK nemrégiben az asz­talt verve követelte a helyi tanácstól, hogy Írjanak jóvá neki 191 liter tejet, mivel — úgymond, — 1954-ben ennyi­vel többet vitt „ begyüjtőhely- rc. A begyűjtési előadó gya­nút fogott és a tejcsarnok ve­zetőjével megállapították, hogy Mecseki egy liter tejjel sem szolgáltatott be többet az elmúlt évben, hanem régi, 1951-ben kiadott tejszállítási könyvecskéjét hamisította át 1954-re, hogy így becsapja az államot Az ügyészség csalás és okirathamisítás miatt vá­dat emelt ellene. Építészeti kiállítást rendez a Pécsi Tervező Iroda március 27-én a Janus Pannonius utca 11 szám alatt, az MSZT szék­ház első emeleti nagytermé­ben. A kiállításon bemutatják az É. M. Pécsi Tervező Iroda tavalyi kiállítása óta elért jredményeket. A PÉCSI VENDÉGLÁTÓ VÁLLALAT szerdán és csü­törtökön este 8 órakor vidám­estet rendez a Hullám Étte­remben. A vidám esten kí- vánsághangversenyt rendez­nek, régi és új dalokat adnak elő, 827 ezer forintot gyűjtöttek össze január végéig takarék­bélyegben „ pécsi és baranyai kisiskolások. A legszebb ered­ményt az egyházaskozáriak ér ék el. Az egy tanulóra eső átlagbetét 30 forint 65 fillér. Utánuk a csányoszróiak kö­vetkeznek 25 forint 43 fillér­rel. Csak fillémyi eltérés van a szalatnaki, a királyegyházai és az udvari általános iskolá­sok között. Mindhárom iskola átlagbetétje 23 forint fölött van. A Pécs—meszestelepi ál­talános iskola átlagbetétje 17 forint 50 fillér, a pécsváradié pedig 16.60. A legtöbben, kü- önösen a falusi gyermekek, nyári kirándulási, úttörőtábo rozásra gyűjtik a pénzt. NÉGYSZÁZÖTVEN HOLD ERDŐT telepítenek ezévben a Mecsek-Nyugati Erdőgazdaság területén. A 450 holdnyi erdő­sítésre váró terület nagyrészén a mecseki csapadékszegény klímát, mostoha viszonyokat Is Jól bíró feketefenyőt telepíte­nek, amely emellett kiváló gyantatermelő fafajta is. A megye déli részén pedig a Dráva árterületén régóta Jól bevált kőrisfákat ültetnek, amely ipari célokra igen al­kalmas. A gazdaság csemete- kertjeiből a saját szükséglet biztosítása után még négymil­lió facsemetét és 90 ezer su- hángot adnak át fásítás cél­jára. — Tanácstagok fogadóórái! Mér­etű, linón délután >—7-ig Bedő Pálné vb elnök, a 111. kerületi ta- ttácaháJüban. II. kerületi tanácsta­gok i Snóbel Víári, éa PeHérdi Jó­zsef az Ágoston téri ált iskolában. Lipnai Jánosné éa Csendes Lajosné a BM, főoszt. óvodájában (Surányi M. u. 56.), Borbán Gyula és Szató Lajosné, Szekeres Lászlóné és Mol­nár Géza a Mátyáa lk!r. ntcai ált. »kólában, Líchner Károly és Ko­vács József a Vízmfi kultúrtermében (Bajcsy Zs. a. 25.), 1. kerületi ta­nácstagok: 16 án délután 6 órakor: őzt. Szebeli Jánosné és Peti József Vasas faluéi iskolában. Drescher . nosné és Varga Jánosné a Vasas tanács kirendeltségen, Hébert Jénoa és Kemény János a Szabolcs tanács kirendeltségen. Nagy Károlyié és Fodor Ferenc az Ujjneszesj iskolá­ban, Tárnái Józsefné és Marton jo- zsef a pécslbányatelepi tanács ikíren- deltségeo. Kovács István és Mizerák lózsef az I. kerületi tanácson. Ba­lázs Ferenc és Goják Mórtonné az erzsébette'.eipi pártszervezetben ifj. Eicher József és Lo-vasi Ferencné a budai 11. pártszervezetben, Hecz Konrád, Sztergár János és Bárdos Lajos a Vorosilov ntcai iskolában fogadóórát tartanak. A második félidőben dön'ő fölénybe kerüli a Kinizsi Bp. Kinizsi—Pécsi Dózsa 5:0 (2:0) Ollói út, 32.009 néző. Vezette: Kamarás. A pécsi csapat szombaton délben epüiógéppel utazott fel Budapestre. Vasárnap reggel már a ko-ra.; órá»k ban népes volt a ULlői-uti pálya kör­nyéke. A mérkőzés kezdésekor már több mint 30.000 ember övezté a fátókterct. A pálya talaja «léggé csúszós, mély volt. A Dóz«a játé­kosok kissé idegesen készülődtök a mérkőzésre A két csapat a követ­kező összeállításban futott ki a pá vára: Bp. Kinizsi: Gulyás — Mátrai. fCispéter, Dalnoki — Szabó. 0é- kány — Kertész, Láng, Ombódi. Vi- ezsál, Fenyvesi. Pécsi Dózsa: Krausz — Schvara, Kocsis, Hegyi — Pleck, Kresz — Grozdics, Lóvig, Brada, Keszler, Molnár. Péowi támadásokíkal kezdődött a mérkőzés. Molnár előtt nagy helyze. adódott a szélső lövését csalt nelie zen tisztázta a Kinizsi védelme. Az ebő 10 perc után a Kinizsi kereke­dett felni. A játék Igen n*agy iramul volt. A pécsi védelem önfe.áldozóan fs lelkesen rombolta a Kinizsi c*a- tárok gyors veszélyes támadásait. Változatos játék után a 20. percben Mátraitól Ombódi kapta a labdát. Jiki Vüezsáihoz játszott, az összekötő a kifutó Krausz feje fölött a hálóba küldte a labdát. t:0 lett az eredmény Bp. Kinizsi javára. A Dóz,sa is ve­zetett néhány szép támadást. A fél­idő utolsó percében Ombódi 16 mé­terről erős lövést küldött kapura és a Pleck lábén irányt változtatott labda a megdermedt Krausz mel­lett a hálóba vágódott, 2:0. Szünet «tán #z iram csokiként. Az első félidő nagy irama láthatóan eo- kat kivett mind-két csapatból. A pé­Bp. Vasas—Salgótarjáni Bányász 1:1 (1:1). A Salgótarján kik meglepe­tésre Budapestem is megszerezték s.z egyMc pontot a Vasastól. Góllövők: Szilágyi 1, illetve Csáki. Csepel; Vasas—Légierők 1:0 (1:0). Szolnok. A Légierők tehetetlen csa­társora miatt vesztett. A mérkőzés egyetlen gólját Keszthelyi lőtte. Diósgyőri Vasas-—Bp. Dózsa 6:0. Izgalma^ mérkőzést vívott a két csa­pat Diósgyőrbe«). Az eredmény igaz­ságának mondható a játék képe alapján. Bp. Honvéd—Szombathelyi Loko­motív 4:3 (2:3). A szombathelyi cbu­A2 NB 1. állása: r Bp. Kindz«i t 3 0 0 Í2: 1 6 2. Bp. V. Lobogó 3 3 0 0 b: 2 6 3. Bp. Honvéd 3 3 0 0 12: 6 b 4. Győr 3 1 2 0 7: 4 4 5. Bp. Vasa* 3 t 2 0 7: 5 4 6. Dorog 3 1 2 0 4: 3 4 7. Diósgyőr 3 1 1 1 3: 3 3 9. Salgótarján 3 1 1 1 4: h 3 9. Pcc* 3 i 0 2 5: 9 ? 0. Csepel 3 1 0 2 4: 7 2 11. Bp. Dózsa 3 0 2 1 1: 3 2 12. Izzó 3 0 0 3 h:l2 0 3. Szombathely 3 0 0 * *3:10 0 14. Légierő 3 0 0 3 0: 4 0 A következő forduló m érkőiései: Bp. Kimiza-i—Diósgyőr. Izzó—Bp. Dózsa (ezt a két mérkőzést a Nép­stadionban akarják megrendezni). Csepel—Bp. Vas>as (délelőtt lesz Cse nelen), Pécs—Bp. Honvéd. Szombnt- Hely—Légierő. Salgótarján—Győr. Dorog—Bp. Vörös Lobogó. c4 mat NAPLÓ Hol művelődjünk, hol szórakozzunk? SZÍNHÁZ Shakespeare: Romeo és Júlia. Este 7 órakor. Szelvény bér­let „E‘\ MOZI Kossuth: Feltámadott a tenger (délután fái 3 órakor ifjú­sági előadás, az esti előadások fél 6 és fél 9 órakor kezdődnek) Petőfi: A tőr (fél 5, fél 7, fél 9 órakor) Park: Url-muri (fél 5, fél 7, tél 9 órakor) lószerencsét (Pécsszabolcs): Vidám csillagok (fél ö, fél 8 órakor) , _ Ko ssuth (Mohács): Varázsbolt (6, 8 órakor) A PÉCSI RADIO MAI MŰSORA 18.30: Március idusán, összeállította: Gáldanyi Béla Köz­reműködik a Pécsi Helyőrségi zenakar Csáky’ Nán­dor vezetésével. 19.00: Hírek. 19.10: A Minisztertanács és a SZOT átadásán. vándorzászlajának 19.15: Szerzője ismerős. A pécsi rádió irodalmi folyóirata Szerkeszti: Szántó Tibor. 19.40: Délszlávnyelvű műsor. 20.90: Műsorzárás. ELŐADÁSOK A Munkácsy Mihály Szabad- sgyetem biológia-egészségügy agozata ma délután 6 órakor :1 óadást tart a Központi Egye- emen „A földfelszín élővillá- ;a" címmel. Előadó: dr. Bóna mre főlalíoiai tanár. A rádióból isrrMTt és közked veit Mart lny-egy üttes március 17-én délután 6 és este fél 9 órai kezdettel a Liszt Ferenc Hangversenyteremben szere­pel. Közreműködik Zára! Már­ta énekesnő, konferál: Boross János, a Pécsi Nemzeti Szín­ház tagja. A támezene estet a Baranya Megyei Műsoriroda rendezd. Jegyek kaphatóik a műsorirodában (Sallay u. 38. T: 36-32) — ügyeletes gyógyszertárák 1. sz. gyógyszertár, Széchenyi tér 2. Tel.: 17-85. 8. sz. gyógy szertár, Kossuth Lajos u 81 Tel.: 23-94. 12. sz gyógyszertől Doktor Sándor utca 47. *z Telefon: 13-53. Nemzeti ünnep. Várható Időjárás kedden es­ti,g: felihőát vonul ások. több he­lyen kisebb esővel, vagy futó havazással. Mérsékelt délnyu­gati-nyugati, időnként kissé y.éokePjb északnyugati szél. A hőmérséklet a maihoz képest alig változik. Várjiató legala­csonyabb hőmérséklet ma ét­iéi: délen plusz 2—mínusz 1, wzaken mínusz 2—mínusz 5, eemagasabh nappali hőmér­séklet kedden: 2—5 fok kö­zött. A fűtés alapjául szoígáló várható középhőmérséklet 0— olusz 3 fdk között. NÉMETH JANOS abaligeti kulák nem volt hajlandó a begyüjtőhelyre vinni három mázsányi hízottsertés hátralé­kát. Az elszámoltató bizottság megállapította — a kulák disznóól ja valóban üres: lakó­iát ugyanis engedély nélkül levágták és felfüstölve a pad­lás egyik sötét zugába akasz­tották. A talált húst az elszá­moltató bizottság lefoglalta Németh ellen pedig a Járási ügyészség vádiratot ad ki. esi védelem >á idei* állt* a Ki­ttiisi támadásait, később azonban kifulladt ás a budapesti csapat gyors egymásutánban három gólt ért el. A f>9. percben Ombódi beadását Feny­vesi fejelte a pée*| kapuba (1:0), két perc múlva » nagyszerű for­mában játszó Fenyvesi labdáját Vilersál továbbította a hálóba, 4:0. A 75. percben Kertész futott el a szélen és lövé­se n Kinizsi ötödik gólját jelen­tette. Az utolsó percekben iámét a Dó­zsa támadott. Brada kétszer is szépí tett volna az eredményen, a hely­zeteket azonban elidegexskcdte a kö- zépcsatér. Az egyik legjobb formában lévő magyar csapat ellen n Pécsi Dózsa végig védekezésre rendezkedett be. A Kinizsi játékosok kitűnő erőnlé­tükkel, nagyszerű technikájukkal, sorra vezették, főleg veszélyes két f vors szélsőjük révén, támadárwi- at. A pécsi védelemre nagy fel­adat hárult. A Dózsa játékosok elég­gé inegilletődötten játszottak a nagy közönség előtt. A csatársor nem tud­ta tartaui a labdát és így a Kinizsi nagyobb tudása előtt meg kellett Ha­jolni a Dózsának, egy-két gólt ahon­nan a pécsi csapat is lőhetett volna. A Kinizsi csapatából a hátvéd hármas jól iátszoit. Szabó és Dé- kány, a két fedezet is kielégített. A csatársorból Fenyvesi elleaiéllba- tatlannwk bizonyult, de Kertész is sok veszélyes támadást vezetett. A Dózsa kapujában Krausz két gólnál hibázott, de volt több jó védése tó. Schvara nem tudta tartani Feaiyve- sit. Hegyi mellett je többször elment Kertész. Kocsis volt a csapat leg­főbbje, A két fedezet lellkesen küz­dött. A csatársor szótesően játszóét, senlkít sem lehet kiemelni közülük. pat majdnem meglepetést szerzett Budapesten. A Honvéd a Bő. pere­ben szerezte meg a győzelmet. Gól- '.övők: Benő» cs. Puvkás, Kocsis, Papp Papp, M.ihos, C®ibot. Győri Vasas—Dorogi Bányász 1:1 (#:*). A győri csapat otthonában sem tudta legyőzni a jól küzdő do­rogiakat. GdllövSk: t’á'.fi. Illetve Lku II. Bp. Vörös Lobogó—Vasas Izzó J|2 (1:1) A mérkőzést szombaton játszot­ták, a Vörös Lobogó osak nagy kül­dőiért! után győzött. Góllövők: Szin- csák. Bukovi, Kemény, Lantos (ti­zenegyesből). Sándor. NB T. tarta'ék bajnoki mérkőzések Bp. Kinizsi—Pécsi Dózsa 6:0. Bu­dapest, Üllői út, 2000 néző. vezette: S pos. Bp. Kinizsi: Varga Ben esik, Hemná 11, Hruby — Bokréta, Korcsik — Kies, Borsos. Orosz, Környei. Tombor. Pécsi Dózsa: Dan- ka — íllés, Sárközi, Miike — Var­ga, Bárkán yi — Gyarkó. Csupán. Dara, Takács’, Horváth. Az el«ö fél­időben a Dózs-a támadott a másod k fél-időb-'p a Kimizsi kezdeményezett. Jók: Bencfiik. Henni 11. Orosz, illet­ve Danka, Mike. Légierő—Csepel; Vasas 3:1, Sai- irótar ián: Bánvész—Bp. Vnsn« 2:1. Bp. Ho»vé<i—Szombathelyi Lo-koonot v 2:1 Bp. Dó'-s«—Diós-iyőri V'asas 2-.1. A Győri Vq,sa«—Dorogi Bányász mérkőzés elmaradt. Ríegyebajnoksáa eredményei A megyelyijnokság vosúruupi for­dulójában több érdeke« mérkőzés körüli sorra. A forduló eredményei: Pécsi Vasas— Mecnekagnbolcsi Bá­nyász. 5.« (2:0). Verseny útra A ca­ses jobb erőnlétével a II félidőben döntő fölénvbe került és ezt a fö­lényét n tuopnt gólokra is tudta vál­tani Góllövök: Dnnajko 2, 'Sombgv- vári 2. Rákóczi . „ Pécsi Építők—Pécsi Postás 2,-2 ();t) Pócsújhrgv. A mérkőzés nagy részé­bon az Építők támadtak, a Postások azonban jól védekeztek. Góllövők: t ongauer 2, jlletvo Kékedi 2 Pécsi Vörös l.obogó Péccújhegyl Bányász *>f A, tnélytnlajú pó­lyán különösen nz első télidőben jól játszottuk a bőrgyátiak A 11. fél- időben a pécsiihegyiek is feljöttek, de „ Vörös Lobogó 4:1-ed vezetését behozni már nem tudták Góllövök: Hofteckcr 2. Katies. Ligeti, illetve Kesztvüs 2 és Krausz li-esból. Haladás-Pécsi Szikra 2:1 (II I). A Szikrn már az első percben gólt sier zeit, bár a Haladas végig támadta a mérkőzést, győzelnre nehezen aziile­U Pécsi ^Kinizsi—Mohácsi Petőfi 1:# (0-ü). Mohács lóimmá mérkőzés. Mindkét csapat jól küzdött, A Kini- 2«i a H5 percben^ Borba« lövésével szerezte meg, u «vGzclruot Szászvári Bányász—Hidasi Bányász 2 0 A mérkőzést a hidasi pálya huaz- nálliatatlansága miatt Bonvhádon ját­^Szigeívárt Vörös lobogó—S*l get vá­rj Kinizsi 0 0. Szigetvár. A szigetvá­„ maga.il) nagv kuz«)e.rsn után dön­tetlen eredményt hozott Pérsbónvatelepi Banyász-Peesi Traktor 2:0 10:0). Pécsbanyatelep Iz galmns mérkőzést vlyott a két csa- j) Traktor helyenként_8-l0 ént Körrel védekezett. Góllövők: Pálfai és Wagner. Nagyszerű győzelmet aratott a Komlói Bányász Sztálinvárosban A Szpartaku«z legyőzte a Lobomotívot Ladányi — Halmai, Kwiszaai — Haj A* NB II. nyutgati csoportjában a Komlói Bányásx «zol^áltatta a legna­gyobb meglepetéeí a vasárnapi for­dulóban. Á kom’.tóiak a Sziálinvárosi Vasast győzték le Sztálinvárosban. A Pécsi Lcukoonoiiv Pécsett szenve­dett vereséget a Bp. Szpartaikuaztól. A forduló cretdraényefi; Bp. Szállítók —Győri Lokomotív 0:0, Vasas Dina­mó-Soproni Lokomotív 3:2, Váci Petőfi—Na»í>ykanizjwij Bányász 1:0, PénailgyőrÖTc—Kinizsi Dohánygyár 2:1 Várpalotai Bányász—Bp. Gyár­építők 1:0, A Kaposvárra kitűzött Kaposvári Kin izgi—Tatabányai Bá­nyász mérkőzés clmara-dt. a pálya használhatatlansága miatt.' Komlói Bányász—Sztálin városi Va­sas 3:2 (2:0). Sztálimváros. 2000 néző. vezette: Szlge<ti L. Komló: Magva r — Kanizsai, Csárdát«, Kriipl — Pol­cár, Orosz — Pőlmger, Kohlmann, Szám. Dairm, Geroncs-ér. Szlállnvá- ros: Csopre^i — Baigoly, Ullmann. Bp Spartacus—Pécsi Lokomotiv 2:0 (2:6). Pécs, 3000 néz, vezette: Kasza. — Bp. Spartacus: Z«ikla — Neiwn.nnn, SkoHtzer, Alajercsik — Szabó II., Szabó I. — Abai, For­ács. Kovács. Pó^-sai, Nyári. —P^csi Lokomotív: Csntorás — Szentesi, Mo- hóc^it Szegedi — Szőke Túra — Cse- te, Bella. Máté, Freppán, Révész. A Spartacus már n 2. percben ve­zetéshez jutott. Pó^s-ni n létotázé vé­dők mellett a hálóba lőtt. Nagy iramlwn folytatódott a játék. Cset’e szép lövését védte Zsikla. majd Freppán bombáját tette ártó*inatlan­ná a vendégcsapat kapusa A játék­vezető többször bizonvtalonkodott. A játék mind keményebb lett. A 23. percben a feleselő Bellát a játékve­zető kiállította. Ezután a vendégek fölénybe kerültek n 10 emberrel ját­szó vasutas csapattal szemben. A Lokomotivnak i* volt azonban gól­helyzete. Freppán tiszt« helyzetben a kapusi« lőtt. A 40. percben Nyári lövése nyomán 2:0-ra Vezetett a Spartacus. A második félidő kiállítás­sal kezdődött, a játékvezető Szabó I-et (Spartacus) durvaságáért kiküld­te a pályáról. A vasúti« csapat szorongatott ezután, de a csatársor du, Fejős, Srigeti, Bédi, Hegedűs. A bányász ősapát azonnal magához ragadta a játék irányításét. Nem­eseik lelkesen, hanem igen jól jat- szett a »kotpilói eiyütte*. Csatársora ügyesen kihasználta a «ztálinváro*i védők bizonytalankodásait. A mér- kő»és második félidejében a haSR* csapat is több támadást vezetett, é*' sikerült ^ kiegyenlíteniük. A bányád* csapat jé erőnlétével azonban erő­síteni tudott és a hajrában biztosi- tóttá 'igen értéke« győzelmet. A kéft csapat találkozója nehéz, mélytála- jó pályán folyt le. Mind a koímlóio*.’ mind a sctál in város iák végig nagy ertőbedcíbásaal játszottak. VéigferecT- ményben a bányász csapat jó játé­kával rászolgált a gvőzeleonre. Gól­lövők: Póliniger, Kohlmann, Geren- csér, illetve Szigeti, Hegedűs Jókí Csárdás. Orosz. Pólinger, Kohíimafin, illetve Ladányi, Szigeti és Bédi. pólképtelénsége miatt a* eredmény nem változott. A gyors gől és Bell* kiállítása negvban ‘liefot gósolta^ a* eredményt. A Lokomotív több iáté- kosa gyengébben játszott a szoKott- nál, csak Szőke Freppán és a máso­dik félidőben Révész nyújtott áfl«' f on felüli játékot. A Spartacusból orgács, Zsikla és Pócsai voltak 8 legjobbak. Az NB IT. nyugati csoportjának állása: 1. Komló 3 2 1 —, 8:é 5 2. Vác 3 2 — í 4:2 4 3. Várpalota 3 I 2 — 5:2 4 4. Nagykanizsa 3 2 —. ! 4:5 4 5. Bp. Spartacus 3 2 H 7:6 4 b. Tatabánya 2 1 1 — 3:1 3 7. Győri Lók 3 1 f ! 5:4 3 M Rp. Szállítók 3 3 _ 4:4 5 8— 9. Pénzügyőrök 3 1 1 1 4:4 \ 10. Pécsi Lokomotív 3 1 1 1 4:5 3 it. Sztálin város 2 1 _ 1 7:4 2 1 2. Dinamó 2 i — í 4:4 2 13. Bp. Gyárépítők 3 l — 2 3:4 2 14. Sopron 3 1 2 5:9 1 15. Ka)x>svár 2 _ 1 1 2:6 1 l ó. Dohánygyár 3 —* — 3 3 6 KosárlabdH Asztalitenisz Győri Postás—Pécsi Vörös Meteor U;t Bőke Kupa orsíáíos asrtajl- teuiaí osapatbajuoki mcrkőiés, Győr. A 2y“r‘ csapat gyöíeime me«.epote«. Győztesek. Gáspár 4. Lucskai ]. Mnróczi, a Cáspár-Lueskai pár 2. és a Hefteőüs—Maréczi pár, Iliéivé « Nauy 2, Ragoncsa 2, Cser c* a i>a*y —Ózdi pár. — — A Lokomotív női csapata vasárnap $ Szolnoki Vörös Meteorral mrérkő- *ött Pccíett az országos ko«áril«bda bajnokság küzdelmei során. A pécei csoont szép győzelmet aratott. A Lokomotiv férfi csapata Budajieoten játszott a mfísznki egyetemen. A va*utttsok vereséget 6»cnvedtek. Eredmények: Pécsi Lokomotív—Szolnoki Vörös Meteor 33-^3 (26 ST). női mérkőzés. Péc«, Lokomotív tornacsarnok, vetzet­te: Erdős. Czoh. A péc«i csapat jól kezdett és percek alatt Í0 ponfoa 150- zetésre tett szert A második félul»- ben fej-fej melletti küzdelmet vfvoyt a két csapat és a Lokomotiv végül Ä« az uto'eó pillanatlian Szabó kosa rá TB,,umJ“,,!r5t,'e7<íe üVőmlmrt. LP|&. ,nbb dobók, S/jibó 21. Aratóné 15., iHetve Bíró II 25 Krizaánní 12 Jóks Szabó. Aratónő. Bálványi, illetve Pa- taki es Bíró II. MiWaki F«vc(»m-Píc«i l.okpmo- liv 116:,5 (53:14), férfi mérkőzé». BUdapoat vpvette: Kint!) é, Méttá- ros. A tartalíko« pörai ovapat non kő zterto nagyobb erőbodobíara a fő­városi együttest. Legjobb dobók: " ko 2d limér. C,en« I. 25 Bor­bély 17. illetve Gombos 29. Mánfai 10. Jók: Caelkó, Borbélv. ilteivr Lóv. rics éa Combo«. Motor A Pőeví Dózsa vasárnap rendezte a Bóke Kupa motora« versenysorozat dső versenyét. Baranya. Sranogy. Tol­na és Zala m mo*oro«ai terepgyorsa- sási versenyen mérték össze erejü­ket. A versenyt a meesekszabolc^i Csertetőn rendezték me»g. A nehéz térep komoly feladat elé állította a 48 motorost. Az egye« kategóriák Tv őzt ese-; ; 100 k c.m • B n i«n • n n v i (P éc* Dózs«. CsepeH. 125 kern: Müller (Pé­csi Előre, Csepel). 250 keni: Várfalvi pécsj Dó «a. jáwa). A 350 kem Bot- ük (Pécsi Előre. Jáwa). 500 kem: Székely (Pécsi Dózsái. A csapatver­senyt a Pécsi Előre nyerte a PéChi Dóz^a előtt. A Totó 12 találatos szelvénye 1. Bp. Kinizsi—Pét* i 5* 2. Győr—Dorog X Dl 4. friótgyőr—Bp. Diim X 0:0 3. Légierő—Csepel 2 0:i 5. Bp Vabsas—Salgótarján X t:Í 6. Sopron—Dinamó 2 2:5 7. Kaposvár—Tatabánya cl maradi lüríilv* 8. Gödöllő—ózd 1 2:1 9. Debrecen—Bp. Lók X Hí Í0. Catania—Juventus X 2:2 ti. Napoli—Roma i 2:0 12. Torino—Milan 2 1:2 13. Sag. Vas«6—Békéscsaba i 2.0 Sakk Szombaton nz országos egvéni sakk- bajnokság pécsi elődöntőjében a Kö­vetkező eredmények születtek: Sánta —Mészáros 0:1, Flc6ch—PortiRch F. 0 1, KrajcSovits—Tóth 0:1, Sipos—Ma­gyar 1 :(j, Bőriínv—Besztercsenyi t:0. Portisch I..— Csanádi 1:0. A nyolca­dik forduló után a verseny állása: á. Portisch L. 8 pont, 2. Csanádi 6, A Mészáros 3 3 4—5. Krajoovits é* Btórány 4.5, 6. Flesch 4, 7. Tóth 3.5. fip-10. Besztercflénvi, Portisch F, Sí- PV® 11. Sánta 2, Í2. Magyar 1 ponttal Vasárnap délelőtt Mészárol savekmester 18 táblán «zimultánt. ta*‘ totV 15 játoszmát megnyeri. 1 dön­tetlent ért el, két táblán vereaégx*t vzojivedett. A döntetlent dr. Kor# NorVtert vívta ki, a győzelmeket Ka­tona János és Kiss Lujos aratták. • 4A Pécsi Dózsa—Bp. Honvéd mérlqőzé melyet vasárnap dél- ’•♦an a Lokomotiv sporttelepén rfc** leinek meg, az üzemi sportfelelft^Ök összesíteti jegyigény léseiket kész- penrf y.etCB ellenében a Dózna sport- irodáién (Rendőrség) tehetik meg. fivmek jegyigényléseit csiitör- ■Ökig ve>zik át. A mérkőzésre egv’éb ként a jegyek elővételben az álúm* Áruházban. a Totó Irodában, “és a ^órsa Baráti Kör helyiségében lfgp- holők: üdéi várak: t'lőliely 16, 12 Ft. állóhely 6 Ft, diák- és katoitajegy 5 forinté — Halálozás: Ludvig Károly nyu­galmazott bánv at i*zt viselő temetése kedden déüttán 4 órakor le«/.. Szfoián Ádáimné temetéise szerdán 4 őreikor les*. —• őzt. Bakó Vendelné elhunyt, te. tr.etése szerdán fél 4-kor le«z. Köszönetét mondánk mind­azó<k nak, akitk drága halottnak, Pappné, Wagner Éva femeté&ón részt- vettek. Gyászoló család. Jó állapotban lévő Bőhm-reudsie^ rű fuvola eladó. Hermann Antal, Királvogyháia. BORKIMÉRÉS, sajáttermésü. Pcr­czel u. 27. FOGSORÁT soronlkÍTÜ] merjavítin Vajda L. fogtechnükus. Mártírok n 7. emelet. . NYOLCHÓNAPOS. feket«-it«rlca iirtány eladó, Kun utca 2. hsz. EGY SZOBA konyhis lakásomat el- csnre.nam nagyobbra. Kaposvári ntc« ^VESZETT n kerosztaspúsztat le­íol&rol egyéves fekate ki járó értény- <erté*. Ismortctőjele: Hom’mkén fL hér telt. Mogt.lélí I„JSrtlUT ben adja áT Boric« Fercncnok " rosztespusütajBi. _ ■ -, Ke­.AEVEKDUU“ Illatszer Kfntabelt PÉCS, Kouutli Lajos ate» I Telefon x 49-92 Kiváló Ikozmetikai cikkek, pipereisappanok nagy választékban Áircápolás, koxme^ikai keialés Díjtalan tanácsadás DUNANTÜLI NAPLÓ a Magyar Dolgozók Párttá Baranya megyei Bizottságénak inni» Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelő, kiadó): GARRI MIHALT Szerkesztőség; is kiadóhivatal: Pécs József A a. 10 T i |5 » (5-55. Előfizetést df|B havi 11.— toriét Pécsi Szikra Nvomda Vállalat récs. Munkácsy Mihály utca 10 sL Teletni: 20«. Nyomdáért (elolt Melles Eeaet

Next

/
Oldalképek
Tartalom