Dunántúli Napló, 1951. augusztus (8. évfolyam, 177-202. szám)

1951-08-16 / 190. szám

1851 AUGUSZTUS 18 W A PLO 3 A drávdkeressriurl fcméeselaSb matasson Gregorics Simon belépett a „hármasba“ Drávakeresztúr község dolgozó pa­rasztsága vállalta, hogy alkotmányunk ünnepére teljesíti beadási kötelezettsé­gét, Az eddigi eredmények azonban semmi bizonyítékot erre nem mutál­nák. A mai napon teljesen befejezik a csépiéit. Beadásukat azonban kenyérgabo­nából 89 százalékban „teljesítet­ték“ és az előirányzott 180 mázsa árpából 42 mázsát vittek be. Népgazdaságunknak felemelt ötéves terve van, melyben Drávakcresztúr vil­lanyt, túzolt ©szertárt és pásztorházat kap. Vájjon mit szólna Drávalcereszfór dolgozó parasztsága, ha népgazdaságunk nem teljesítené a tervet, „elfelejtene“ villanyt adni a községüknek? Ebben a felemelt ötéves tervben azonban éppen ügy benne van Drávakeresztúr 180 mázsa árpája és 1600 mázsa kenyérgabonája, mint aho­gyan benne van a villany, a textil és a különböző iparcikkek, amit kap a község. Mi lehet az oka, hogy lemaradt a község? Vájjon a dolgozó parasztok Drávakeresz túron nem akarják, hogy kigyulladjon a villany? Vagy talán a fasiszta Tito halárához másfél kilomé­terre lakó dolgozók nem szeretik ha­zájukat, nem szerelik a békét? — Drávakercszliíron sok olyan be­csületes dolgozó paraszt lakik, mint Iff. Szabó Mihály két és fél­holdas dolgozó paraszt, aki beadá­si kötelezettségét 197(1 százalékban teljesítette. Ebben a határmenti községben a hi­bák gyökere onnan ered, hogy nincs a községben egy harci vezérkar, nincs pártszervezet, mely irányítaná és ve­zetné a falut, segítené és ellenőrizné a tanács munkáját. Hiányzanak az élen­járó kommunisták, akik mozgósítanák a dolgozó parasztságot vállalásuk tel­jesítésére. Ezért ebben a községben a tanácsra hárul az a feladat, hogy min­den erejével biztosítsa, hogy a község teljesítse törvényes kötelességét. Maries Kollár Mihály elv társ ta­nácselnök azonban nem tudja mozgó sitani a falu , dolgozó parasztságát, mert.ő maga nem maist példái. Hétfőn elcsépelte a gabonáját, de még egy szemet sem adott be, Arra hivatkozik, hogy „nedves“ a gabona. Ezenkívül Drávakereszíuron árvíz volt. A községi termésátlag 10 mázsa. Van azonban dűlő, a — Dráván in­neni — ahol komoly vízkár volt. Eb­ben a dűlőben volt neki 1300 négy­szögöl búzavetése, ami hét mázsát termett. Felértékelték a kárt. Arra várok — mondja a tanácselnök —, hogy mennyit állapítanak meg, mert így kevesebb lesz a beadásom. Abban igaza van a tanácselnöknek, hogy ami ebben a dűlőben termett, sokkal szemetesebb. De az nagyon helytelen, hogy erre vár, mert van rá lehetőség, hogy kiszet etktorázza. A tanácselnöknek elóg jó termése volt ahhoz, hogy teljesítse beadá­sát, összesen 27 mázsa kenyér­gabonája termett. 11 holdon gaz­dálkodik. Az őt családtag fejadag­ja 11 mázsa, így ha a vetőmagot és fejadagot meghagyja, akkor is teljesítheti beadási kötelezettsé­gét Maries elv társ tagjelölt és tanács él­nők. A dolgozó nép bizalma válasz­totta a falu vezetőjévé. Személyes példamutatással érheti csak el, hogy őt követve a község becsülettel el- jesítse törvényes kötelezettségét és vállalását, „Nem is nagyon fontos itt a fel- világosító munka — mondja a tanács­elnök —, Rt mindenki tudja a köte­lességét." Azt azonban még nem ad­ták össze, hogy mennyit csépeltek el eddig? így nem is tudhatják ponto­san, hogy ki marad le a beadásban. Mindenki a géptől teljesítette — egy smos elmaradva a beadásban — bi­zonygatja az elnök elvtárs. Pedig vi­lágos, hogy ha ö maga sem teljesítet­te még beadását, így lehetnek többen is, akik i,kővetlk példáját.“ Az elnök etvtárs arra hivatkozik, hogy a VB tagok nem segít endk a munkában. Orlovícs Lajos és Maáo- rícz Mihály VB tagok arra hivatkoz­nak: „Sok a munka, nem érnek rá a begyűjtés érdekében agitálni.“ Természetes, hogy „nem érnek rá,“ mikor maga az efeiökSk' fs lebecsüli a békebe gyűjt és jelen­tőségét Marié® ehvtársnak nincs oka az el­keseredésre. Ha ö maga példamafatóan teljesíti beadását és a népnevelőket mozgó­sítja felvilágosító munkára, még van idő arra, hogy augusztus 20-ra tel­jesítheti1 a falu vállalását. — Maries elvtárs re tétovázzon, hanem kövesse Bakó Gyula gyöngyfái — és a többi — tanácselnök példáját, aki 150 szá­zalékon felül teljesítette kötelezettsé­gét A. R. Szép eredmények szüleinek a bőrgyári szinesbirkásban az augusztus 20-i versenyben A Pécsi Bőrgyár színesbirkás műhe­lyében sorra születnek az új, nagy eredmények. SzeTdán este büszkén jelentik: a festékszórók: „Ma 50 darab bőrrel többet készítettünk el, mint tegnap, de holnap már a mai eredmé­nyünket is túlszárnyaljuk ötvennel és •ougu^ztus 20-ig minden nap így dol­gozunk.“ Varga György, az aláhúzó­gépen a^ eddigi 3 százalékos selejt- *Jöt 1 százalék alá szorította: már (Csak tized űrben számolja, de augusz­tus 20 után már csak mint rossz em­lékre, úgy akar erre a kevés sélejtre fs visszagondolni, mert rat is meg­szünteti. A ezínesblrkásbam as eredmények Ivem maguktól születtek, a dolgozók lelkesedése sem az égből hullott a Sörgyár falai közé. Hosszú, türelmes «unkának a gyümölcsei ezek. 1950-ben, kora ősszel körülbelül tgV éve már, lka elvtársnő, Krancz ívtársnő és még egy néhányan el­határozták, hogy minden szerdán fél­órával a munka megkezdése előtt ősz- fzej önnek, eajtóolvasást tartanak, kő­risen. megtanulják, hogyan kell a nor­mát kiszámolni és emellett megbe. jzélik a közös feladataikat is, hogyan lehet a színesbirkás termelését fokoz­ni. Az első ilyen összejövetelen 12-en jöttek össze. Sokan voltak még akik egy kézHegyintéssal „tudomásul vet­ték“ á klsgyűléseket. Ezeknek a szá­ma azonban egy hónap alatt semmi­vé zsugorodott. A negyedik reggeli 'összejövetelen már nyolcvainheten fi. gyelték a műhelv barna ajtajára fék írt számokat, tanulták a normaszámo­lást és figyelték a „régiek" élénk megbeszélését. Az ajtó mellett voltak néhányan már a vasetta műhelyből is, akiket elhozott a kíváncsiságuk. A kíváncsiság csak egyszer hozott el mindenkit, utána már az érdeklődés és a fcamulnivágyás, a közös problé- 'mák megvitatása vonzotta a dolgozó­kat a szerda reggeli' kisgyülésekre. Ezeken a kisgyűléseken kovácsol ódott 'ki a színesbirkás kollektívája. Ebben az üzemrészben ezért tud­nak egy emberként készülni alkot, mányunk ünnepére, a mi műhelyünk­ben egyetlen munkás sincs — mond. ja büszkén IMa elvtársnő, párttitkár helyettes, — akinek ne I:ennö ver- eenys-zerződése, és tervkönyve. Még av új ifiknek is van, akik alig egy hete jöttek hozzánk. Ma már a fiatalok is elválaszthatatlanul hozzátartoznak, a műhely közösségéhez. Mindjárt ott­hon érezték magukat, amikor először jöttek a műhelybe és az „öregek“ a fcisgyűlésűkön üdvözölték őket. — Szeretettel vártunk benneteket, ■— szóit hozzájuk Jagados elvtára. — mi, akik már valamennyien évek óta dolgozunk itt együtt, minden jő ta­pasztalatunkat átadjuk nektek, segí­tünk benneteket, hogy jó szakmunkás váljoj, valamennyitekből. ' így is volt. Elsők voltak a kommu-. nís-ta. népnevelők, akik odaálltak mel­léjük és tanították őket. Aufl} Katalin ■eívtársnő, élmunkás sztaháoovisto, Köbl' Katónak és Merészpének adta át munkamódszerét. Szerződést is kö­tött velük, abban vállalta hogy szak­munkást névéi belőlük. Weller 1st. vénné Gemer Irén mellé állt oda, Krancz élvtársnö, m űhelypárttilk ár pedig már azon gondolkodott, kikből j lehet tagjelölteket nevelni. Ellátta j feladatokkal az ifiket. Megbízta őket a propagandaanyagok terjesztésével, a műhely egyik sarkát is nekik ad­ta, készítsenek vörös sarkot maguk­nak, Köbl Katának pedig a népneve­tőértekczletiej! kapott érveket keTOeftt a többiekkel ismertetni. Az ifik fel­adata a^ is, hogy augusztus 20-ra, a nagy ünnephez méltóa^ díszítsék fel a műhelyt, nehogy ebben maradjanak le. A fiatalok Mikesen el is végzik art a munkát, amit a pártszervezet rájuk bíz. A termelésbon eem fognak lema radni. Getner Irén a legfiatalabb, még csak 3 napja dolgozók itt, de méri, nagyon ügyesein kezére áll a munka — örül neki WélleT 'eüvtörsnó, — egész biz. tos, nemsokára sztahánovista lesz belőle. — Sokszor kérdezik főiem, —mond­ja Eia elvtársnő, — ugye Ide kerül az élüzem kitüntetés? Ilyenkor nem tudnám azt mondani, hogy nőm. Külö­nösen most nem az augusztus 20-i verseny eredményeit, amikor látom. A komiéi Kovács-esapat betart ja a terv-törvényt ,ötéves tervünk szerint 1954-ben 18.5 millió tonna szenet kellett vol­na termelnünk. Az új, módosított ötéves tervben azt javasoljuk, hogy 195-í-rc 27.5 millió tonna szén ter­melését irányozzuk el5.“ (Gerő elv­társ kongTcsszirsi beszédéből). F.s a janist at azóta törvény lett, amelynek betartása mlnden bányász­nak törvényes kötelessége. A komlói ÍCossuth-akna dolgozói közül a kettes csapat tagjai a tervtörvényt betart­ják. A kettes csapat második harmadá­nak csapatvezetője, Kovács Ferenc (2). Az ő irányításával már hosszú hónapok óta kimagasló eredményeket érnek el a csapat dolgozói.. A műszak kezdésétől még egy negyedóra van hátra, de a csapat tagjai már eltűn­nek az akna szájában — mclegcsá- kány-váltással dolgoznak. „Sokszor a kaparószalagót meg sem állítjuk“ — újságolja boldogan Kovács elvtárs, a csapatvezető, mert mindenki tudja a teladatát. Egy emberként dolgozik a csapat cgv ccl viszi, lendíti előre őket: „Tel­jesíteni a tervet, megszakítás nélkül folytatni a ciklusos munkát.“ Minden nap elteltével a munkáról jövet, a munkára menet, egy a beszédtéma: a termelés. Az utóbbi időben már csak ritkán íorduit elő olyan . eset, hogy a huszonnégy órában a pasztát nem fejtették le. Nem akadálytalan azonban a munka. Az a'kotmúny ün­nepére 100 százalékról 120 százalék­ra tett vállalásuk teljesítése közben sok akadály merült már tel. Kacket Ue'ir.i:i erővel igyekeztek kiküszöbölni, hogy egy percre sem álljon meg a termelés. A csapatveze­tőt a muv.kában a htbák kijavításá­ban elsők között találjuk. Ha vízbor­dót kell helyettesíteni, 6 az, ha a csilléseknek kell segíteni, ott találjuk, ha keresztácsolaiot, vagy lejlát akasz­tanak, ö tartja alája a vállát. Mindezt azért végzi olyan hatalmas lelkese­déssel a csapatvezető és csapata, mert az ötéves tervet nem öt év alatt, ha­nem előbb akarják teljesíteni. Az elmúlt, hónapban a Kovács Fe­renc (2) csapatvezető harmada 135 százalékra teljesítette a tervét. Ebben a. hónapban már a 157.5 százalékos tervleljesítésnél tartanak. Ezt a hó vé­géig még magasabbra akarják emelni. „Tervünket mindenkép teljesít­jük, sőt a törvényesen vállalt köte­lezettségünket jóval túl is teljesít­jük. Ezért azonban én és a társaim is sokat várunk az ötéves tervtől. A mezőgazdasági dolgozóktól azt vá­rom, hogy biztosítsák számunkra a kenyérellátásunkat. De ezen kívül még van tervem. A lányom már tizen, hat éves, bútort akarok venni a szá­mára. A bányamunkánk megkönnyí­tésével kapcsolatban még többet vá­rok. A „Böller“ fejtőkalapácsokból minél többet. Még nagyon sokat so­rolhatnánk — a kökönyösí városrész parkírozásán az aknához vezető út ki­javításán kívül — amit az ötéves tervtől várok. Tudom, hogy nem hiá­ba várom csak, hogy ez minél előbb meglegyen, ahhoz nekem és az or­szágunk .összes dolgozójának még jobban, be kell tartania a tervtör­vényt.“ Ezeket mondja Kovács elvtárs. — Gregorics ék 173 százalékra tel j e, sítették a beadást, több, mint 35 má­zsát vittek be a magtárba — erről be­szélitek az elmúlt héten Szienitdénesen. Vasárnap óta azonban “ár -azt is hoz­záteszik: „Gregoniesék beléptek a húr. más típusú csoportba!“ Akár ezt beszélik, akár amazt, vagy mind a kettőt: igazak a hirek. A ta­nács ©lőtt a verseny-táblán Gregorics Simon fénykép^ hirdeti, hogy példát vehetnek róla a falu dolgozó paraszt, jak A másik hírt pedig nemcsak 6 maga erősíti meg. ‘Igazolja ezt a töb­bé öt egyes típusú osoporttag is, akik vasárnap átléptek az egyesből a „hár­masba.“ Vukanan^ Sándor, Szovjetuniót-járt paraszt-küldött járt vasárnap Szorrt- démesen. Egyszerű szavakkal beszélt, art mondta el, amit saját szemével lá­tott amit saját kezével megtapogatott. Mégis, ezek az egyszerű szavak hat dolgozó parasztot irányítottak a jobb élet, q nagyüzemi gazdálkodás út. jára. fi Gregortcsék tehát a felemelkedés útját választották vasárnap. Forduló­pont volt ez a nap az életükben, de nem az első fordulópont. Az elsőt, — ft felszabadulást —, is keletről hozták számukra. Szovjet katonák szabadí­tották meg a cselédsorstól, a napszá- mosmunkától a Gregorics-családot és hozták, meg a lehetőségét annak, hogy saját házuk legypn, hogy a tíz élő gyerek emberi életet élhessen, hogy egyik lány az állami gazdaság­ban a másik a szakérettségis kollé. gdumban építse a jövőt, hogy két fiú gépállomáson irányítsa a dohogó, pöfögő gépgket, hogy a kicsik előtt nyitva legyen minden út, minden pá­lya. Azért sokszor pamaszkodoéti ezután ia Gregoriosné:, — Nehéz, nagyon nehéz a munka, a gyerekeknek sincs megállásuk! Há­romkor kelek, utána ellátom a lova­kat, teheneket, aztán ki a mezőre — az ember a földjének rabszolgája! Azért a „hármasban“ mégis csak könnyebb... Hogy már most fs könnyebb, mint az egyes típusúaknak, azt láthatta Gregorlcsné a faluban magában, de hogy mennyivel könnyebb lesz, azt Vukmartn Sándortól hallotta csak meg. a látottak és a hallottak pedig meggyőzték: — Belépek — határozta el a beszá­moló után és alá is írta a belépési nyilatkozatot. Látjátok, mondta hazaérve, ~ akármerre is fordul ma az ember, könriyebben segít magán, mint vala­ha bármikor {s. Olyan örömmel to. gadlak a csoportban hogy no... Igaz, hogy nem mindenkinek van a faluban tizenkét és fél mázsás búza- átlaga, mint nekem .., 0 A gyerekeket az»nban jobban érde­kelte az utalvány sorsa. Az utalvá­nyé, amely 675 forint értékű iparcikk vásárlására jogosítja fel a jó begyűj­tés jutalmául a Gregorics-családot. Ezzel még várunk! — hozta meg a határozatot Gregoricsné. — Előbb az adót kell tisztázni, aztán jöhet a vásárlás... Jövőre már ezzel sem lesz gond, akkor már nem lesz gon. dunk adóra! De ív féljetek, elcsépel­jük a zabot, azit is beadjuk, aztán majd együtt levásároljuk ez egészgt! • így készülnek így várják már Gragoricsék, hogv a^ összevont föl­deken megindulta.-son a közös műve­lés, hogy valóban tagjai legyenek a hármas csoportnak. És így várják a többiek is, akik vasárnap aláírták a belépési nyilatkozatot. Vannak azonban olyanok is, akik nem jó szemmel nézik a 19 tagra fel­erősödött csoportot. A falu kulákjai ezek és az a néhány kulákrokon, akik az egye«; típusú csoportban arról sug- nnk.búgnak, hogy „nem járhat ám sárga kocsiján fel a hegyre az, aki belép a közösbemeg azzal ijesztge­tik a dolgozó parasztokat, hogy „aki résztvesz a tagosításban, megüti majd a bokáját!“ m Pedig hiába sugnak-búgmak, hiába agitálnak a kúlákok! A hármas cso­port megerősödött, az egyes 1«. ebben az évben már összevont földeken, kö­zösen kezdi meg a száratást-vetést, hogy jövőre még gazdagabb termést, még acélosabb búzát, még több kuko. ricát, árpát, burgonyát hozzon a ha­tár, hogy még könnyebb és szebb éle­te legyen a saentdénesi dolgozóknak — ha ez a kulákoknak nem iK tet­szik! G. L. „ÉBERSÉG“ KoraiŐo az egyik legnagyobb épít­kezés, a szénosztályozó építésénél az építésvezető irodájának ajtaja tárva nyitva állt. Az irodában nem tartózkodott senkisem és az épület tervrajzai az asztalokon és a nyitott szekrényben bárkinek a readelke­ROMLÓN zésére álltak. Nagyobb éberséget komlói elvtársak. így, ilyen gondat. lanság mellett a tervrajzok kőny- nyen az ellenség kezébe kerülhet­nek és hatalmas károk keletkezhet­nek ebből népgazdaságunk számára. FaM József dolgozó paraszt lem tartja lie a terv-törvényt „A mezőgazdaság! termények és termékek kötelező beszolgáltatásá­nak rendszerét' erőteljesebben kell kiépítenünk, egyúttal azonban c.siik- kciitniiink kell azoknak a paraszt­gazdaságoknak megkötöttségét, me­lyek az állammal szemben fennálló kötelezettségeiknek eleget tesznek.“ (Gerő Ernő etlvtúrs kongresszusi be­szédéből).­A kongresszus óta már ez a ja­vaslat is lörvénnyé vált. Törvénnyé, melynek határozatai nyomán dolgozó parasztságunk előtt megnyílott a sza­bad piac, a mezőgazdasági termények jó áron való értékesítésénék tehetősé­ge. Természetesen a begyűjtési rende­let azt is kiköti, hogy csak azok a községek vihetik szabad piacra áru­cikkeiket, melyek legalább 100 száza­lékra teljesítették begyűjtési előirány­zatukat, melyek nincsenek elmaradva a tervben előírt kötelezettségükkel. A rendelet ezzel ezt is mondja: Igyekez­zetek jól teljesítő dolgozó parasz'ok, serkentsétek az Mmaradókat, a hanya­gokat, hogy megnyíljon előttetek is a szabad piac! A bánya, az ipar várja a mezőgaz­daság fémjelvényeit. Éppenúgy, mint ahogy a falu kíván minél főbb és mi­nél jobb iparcikket. Várja a falu, vár­ja Fabi József botvkapeterdi dolgozó paraszt, hogy ő is kapjon az ipar ter­mékeiből, hogy ő is válogathasson a legkülönfélébb árucikkek között a földmű vessző vetkezeti boltban. De vájjon betartotta-e Fabi József a tervét? Elvárhatja-e, hogy az ipar teljesítse, amit ő vár tőle? Nem, Fabi- József nem teljesítene tervét és nem is várhatja, hogy ő is olcsó és jó ipar- cikkjul tatásban részesüljön, mint ahogy a tervüket teljesítő dolgosé pa­rasztok részesülnek! Fabi József nem adott be egy szem gabonát sem az államnak, ehelyett ki akar térni be­adási kötelessége előli Fabi József nyilvántartási lapján négy fejadagra jogosult személyt tün­tetitek fel: őt, feleségét, fiát és annak: feleségét. Fia és menye nem 'artőz- kodnak ugyan Boiykapeterden, de a tanács dolgozóinak véleménye szerint segítik művelni az öregek földjét. — Vegyék még be a fejadagra jogo­sultak közé az unokáimat és a napá­mat is, állított be egyszer a tanács­hoz kéréssel Fabi József. A tanács 3 kéTÓst teljesítene is és ennek eredmé­nye volt az, hogy Fabi Józsefnek 1540 kiló fejadagot irányozlak elő a jogos 880 kilogramm helyett és a begyűjtési kötelesség rovatába beírták: „Nem telik.“ Vájjon mit szólna hozzá Fabi Jó­zsef, ha Kovács Ferenc (2) vájár saját maga, fia, leánya, unokája és anyósa segítségével feltüzelné az összes szenet, amit kifejt a bánya mélyéből. Mi mel­lett melegedne Fabi József és egész családja, ha bányászaink úgy tennének a szénnel, mint ő a búzájával? Milyen cipőben járna, lia a Pécsi Bőrgyár dolgozói elviselnék n bőrt, amit kiké­szítenek, ha a Mohácsi Selyemgyár munkásnői és azoknak !e, és felmenő rokonai elhordnnák a többi dolgozó elöl a gyár készítményeit? Nem enged meg ilyesmit a terv, mint. ahogy azt sem engedi meg, hogy Fabi József úgy szél parcellázza ke- nyérgubonakészlelét-, hogy altból az ál­lamnak, a tervnek egyetlen szem se jusson. A lerv — törvény és ahogy be­jártja azt Kovács Ferenc (2) vájár, úgy be kell ezt tartania Fabi József­nek isi

Next

/
Oldalképek
Tartalom