Dunántúli Napló, 1949. november (6. évfolyam, 254-278. szám)

1949-11-24 / 273. szám

2 M B. S» L tf 1W9 NOVEMBER 24 TiHtb isainfi nyolcmillió slolpze áll szfráfkba pisiteken fmmm Feszült légkörben kezdődött a francia nemzetgyűlésen a német-kérdés vitája Az MTI párisi jelentése szerirr a pénteki törne gisz !rájk eiőkészüléei a legszélesebb murik,ásegyseg jegyében lelkes hangulatiban folynak. Előrelát '■ batólag több min:' nyolcmillió dolgozó resa részt a sztrájkban. A szakszer ve- zielek felhívására a párisi és páriekör- nyéilci gyárakban nagygyűléseket tar- tolták, »melyeken a munkásság egy­hangúlag a sztrájk tneHetl: foglalt, ál­lást. A dolgozók egységakaratát sem a kormány fenyege ései, sem a kérész, tény szakszervezet központi veze1 ősé­gének mesterkedései nem tudták meg­törni JeEesnző, hogy a keresztény szakszervezeteik minid több szakma: csoportja támogaíija * központi veze tőség határozata ellenére a sztrájkot, Pén eken csaknem teljesen megbé nul az élet Franciaországban. A gyá­rak, a vonat, a villamos és autóbusz- közlekedés 24 órára leállnak. Az uj ságok nem jelennek meg, a hivatalok­ban az iskolákban, a bankokban, a nagy áruházakban szünetelni fog a munka. A gáa és villamoaművek, vada. mint a kórházak csak a biztonsági Szol­gálatot látják el, A telefon és táviró- szolgálan 24 órára megszakad. Kedden este erősen feszült légkör. ben kezdték el a francia nemzctgyűlés- ben a német-kérdés vitáját. Politikai megfigyelők szerint a valószínűleg több napig elhúzódó vita egyel len lé­nyeges pontja a kővetkező: beleegyezhetlk-e Franciaország a reakciós Nyugat-Németország felfegyverzésébe és nyugatnémet hadsereg ieláUífúsába? Kedden reggel a francia miniszter­tanács felhatalmazta a külügyminisz­tert, védje meg a nemzetgyűlésben a francia kormány hivatalos álláspont­ját, mely mint ismeretes, beismeri, hogy Nyugat-Német országot fokozato­san ,,beolvasztják“ a nyugateniópaj tömbbe. A francia kormány viszont „hivatalosan“ tagadja, hogy Nyugat- Német ország fef egy vérzés érc egyálta­lán sor kerülhet. Az utóbbi napokban közzétett ame­rikai nyilatkozatok kellemetlein helyzetbe hozták a francia kormányt. Ismeretes, Mac Cloy, az USA német­országi főmegbfzottja nemrégiben lep­lezetlenül beismerte, hogy Nyugat. Németország felfegyverzésének híve. Az amerikai megbízott kijelentései nagy nyugtalanságot keltettek még a párisi jobboldali körökben is. Ugyancsak izgalmat keltett Paris­ban Clay tábornok, az USA volt nyu* gatn érnél országi főparancsnoka hétfői bostoni sajtóértekezlete. Clay egy vegyes nyugafeurópaí hadse­reg felállítása mellett kardosko­dott, melyben Nyugat-Német ország is részt- vehetae. Végül csak néhány órával a nemzetgyűlési vita megindulása ^előtt a félhivatalos Le Monde közölte Brad­ley tábornoknak, az USA hadsereg fő- parancsnokának nyilatkozatát, mely- íven hangoztatja hogy az USA a há­ború vége óta „segíti“ Németországot és ha „megérdemli“, továbbra is se­gíteni fogja. Bradley megígéite, hogy ha nyugatnémetországi szomszédai kö­zött fennálló gazdasági és politikai problémákat megoldják, akkor hajlan­dó lesz a katonai problémákat — az­az Németország felfegyvet résének problémáját is — megfontolni. Nyilat­kozata fontos beismerést tortáimat: Nyugat-Németországnak az USA ré­széről támogatott gazdasági és ipari felemelése voltaképpen Nyugai-Német- ország felfegyverzését szo’gálja. Az USA, Anglia, Franciaország és Olaszország a volt olasz oyaroialok ijrafslosztására összeesküvést szőttek — jelentett Arutjunjan, a Szovjetunió küldötte leleplezte az öszeesküvés.:, »melye. az USA, Anglai, Franciaország és Olasz­ország a volt olasz gyarmatok újra­felosztására szőt'ek, A Szovjetunió azt követette, hogy a gyarmati népek érdekében a volt olasz gyarmatoknak azonnal, vagy rövid Időn belül adjanak függet­lenséget. Ezalatt a kérdéses 'területet helyezzék az ENSZ gyámsága alá1. Ezzel, szem­ben Beivin és Sforza között óit kos megállapodás alapján Líbiát Anglia, Franciaország és Olaszország közö t akarják felosztani. Erixeát Abesszínia j Id Arutjturján az EN^Z és Szudán között, Olaszország pedig gyámi megbízás: kapna Szomáliföltíre. Az USA és Anglia küldőtsége ezzel a tervet jött a közgyűlés efé is, csak némileg álcázol4 formában. Arutjunjan ezután élesen bírálta a nyugati hatalmak mesterkedései!, Az a-besszin küldött is kijelentette, hogy Szomáliának olasz gyámság alá helyezése komolyan nyu-gltí-aní: ja Abesizinia pépét. A szavazás során azt a lengyel ja­vaslatot, hogy Libia egységes állam legyen, mindössze 23 szavazattal ve tették el, '’.izénké!len mellette szavaz­tak, 'tizenöten .tartózkodtak. közgyűlésén Az igazságos indíványt tehát tu­lajdonképpen a kisebbség vetette el. A politikai bizottság többségének ja­vaslatát egészben 48 szavazattal fo­gadlak el, egy szavazat (Abesszínia) ei lenében, kilencen tartóz kodak. A Szovjetunió, Ukrajna, Bjelorusszia és a népi demokrácia országai Líbia íe:- oszdjásának kérdésében tartózkodtak a szavazástól, Szomália és Eritrea fel osztása ellen szavasaik. Az egész ha- riároziaitá javaslat feletti szavazásnál tar-tózk-odtak. Jordanszkij szovjet újságíró a WM dolgozói közötí A Novoje Vremja című szovjet szakszervezeti lap munkatársa, V. M. Jordanszkij hazánkban tar­tózkodik. Hétfőn végiglátogatta a Weiss Manfréd-gyár üzemeit. Be­szélgetett a gyár munkásaival, mér­nökeivel, tisztviselőivel. J.ordanszkij kérdései visszatükrözték azt a nagy érdeklődést, amellyel a szovjet em­berek viseltetnek a népi Magyar- ország dolgozói iránt. Szakszerű kérdései bizonytíják azt is, hogy a legapróbb részletekig ismeri a szo­cialista gazdálkodás tudományát. A kérdések középpontjában a munkaverseny állott. Jordanszkij el­mondta, hogy a szovjet gyárakban majd minden dolgozó versenyben Berlini jelentés szerint a Német De­mokratikus Köztársaság központi ál* lomi ellenőrző hatósága jelentést tett közzé egy szinte példanélkül álló sik­kasztásról, lopásról és csempészésről, amit egy Sachsen-Anhalt tartomány­beli köztulajdonba vett üzemben kö­vettek eL A közlemény megállapítja, na éberség hiánya következtében mo­nopolkapitalista ügynököknek sikerült behatolniok Sachsen-Anhalt tartomány kormányzati szerveibe és a gazdasági intézményekbe. 1946 tavaszán hamis könyvelés litján a már zárlat alatt álló egyik konszern vagyonából 230.li milliót kitevő értéket siboltak Berlin amerikai övezetébe. Az állami ellen­őrző hatóság ébersége az utolsó pilla­natban hiúsította meg H miihó érté- 1(C értékpapírok kicsempészéséi Nyu- galnémetocazágba. Jordanszkij megtekintette a gyár különböző üzemeit és érdeklődéssel olvasta Knechtl sztálini felajánlását: Knechtl esztergályos vállalja, hogy telejsítményét 318 százalékról 338 százalékra emeli. Jordanszkij kér­désére Kmechtl örömmel mutatta elszámolását, amely szerint már 663 százalékot ért el és ma már heti 7—800 forintot keres. Az egyik üzemből a másikba át­menő szovjet újságíró feljegyezte az üzemek falain elhelyezett táblák fel­iratait, majd a WM gépgyárba ment és megnézte az esztergapadot, amin a közelmúltban Bikov sztahanovista esztergályos a gyorsított vágást be­mutatta. Hosszasan elbeszélgetett Muszka Imrével, a WM kiváló esz­tergályosával. Sachsen-Anhalt tartomány főállam- ügyésze letartózlalási parancsot adott ki dr. Leo Herwegen, a tartomány voll munkaügyi és népjóléti minisztere, valamint nyolc bűntársa eden, akik részben hivatalos állásukkal vissza­élve, részben pedig, mint vállalati ve­zetőségi tagok a kormány reiirielkezé- seit megszegve, nyújtottak segédkezet körmönfont pénzügyi mesterkedések­hez és ezért pénzt fogadtak eL A gyn. nusítoltak között van Ernst Simon tartományi törvényszéki elnök is, aki „jogi tanácsokkal“ szolgált. A gyanú­sítottak között vannak volt nagybir­tokosok, a Deutsche Bank volt vezér- igazgatója, egy haliéi egyetemi tanár és egyben a hitleri Wcrmacht voll tisztje, aki angliai hadifogsága idején kémiskolát vezetett. Ungol sarlüz a nigériai bányászokra Londoni jelentés szerint az An­gol Kommunista Párt végrehajtó bizottsága erclycshangú nyilatko­zatban tiltakozóit a nigériai Enugu- ban kitöri sztrájkkal kapcsolatos iegyverhasználai miatt. Mint isme­retes, a rendőrség füzeit a szíráj- kolókrn és sok bennszülötf bá­nyász! megölt, vagy megsebesílelf. A tiltakozás hangsúlyozza, hogy a nigériai bányászok életszínvonala több, mint nyomorúságos. A rend­őrségei a kormányzó uszította a sztrájkotokra. Újabb vérfolf szenv- nyezi az. angolszász imperialisták söféf poliíikájáf. Tehetetlen dühük­ben cíkövelelt gyalázatos gyilkos­ságok bennszülöíf bányászok ellen, méítán hívja ki az egész haladó vi­lág tiltakozását. És még csodálkoz­nak az angol urak, hogy „demokrá­ciájukat“ lerázni készülnek az an­gol és gyarmati dolgozók. A csehszlovák minisztertanács fonlos törvényjavaslattal fogadott el Az MTI prágai jelenése szerini a csehszlovák minászlertanács keddi ülésén három fontos törvényjavaslatot fogadott el. Az első új családjogi törvényjavaslat, amely a nő és férfi egyenjogúságának elvén alapul és szem old/: tartja a család, va/iamint a gyermekek védelmét, származásra va­ló tekintet nélkül. A második a nagy­korúság és a választójog évhatárát egyformán 18 évben határozza meg. A harmadik a polgári anyakönyv be­vezetéséről szól. Vasas—Saigátsrláni Tárna 3:0 (0:0^ Góllövők: Szabó III. (tizenegyesből!, Csepregi—Szilágyi I. A salgótarjáni Tál ma három t a Hal ókkal játszotta vé­gig a mérkőzést. van. ß Hómé! DeneMgs Kaziárssssg letartóztatta népelleass cselekmény miét! Sachsen-Anti# tartomány egyik voll miniszteré! és bűntársait Sztálin elvtárs távirata Czyrankiewiczhez és Zapotockyhoz A PAP varsói jelentése szerint Czyrankiewicz lengyel miniszterelnök • következő táviratot kapta Sztálintól: „Kérem fogadja szívből jövő kőszene* temet a Nagy Októberi {szocialista Forradalom alkalmából a Lengyel Köz­társasági kormány és a saját nevében küldött baráti üdvözletéért. Sztálin-“ A CTK prágai jelentése szerint Zapofocky csehszlovák miniszterelnök táviratot kapott Sztálin generalisszim úsztál, aki köszönetét mondott * miniszterelnöknek és a csehszlovák kormánynak az Októberi Forradalom 32, évfordulója alkalmából kifejezett jókívánságokért. Tankokat, ágyaikat, puskákat szállítanak Francénak a svéd fegyvergyárosok A TASZSZ stockholmi jelentése szerint a Stockholms Tiduingen közli, Stockholmban arról tárgyalnak, hogy 80 millió dollár értékben fegyvert és (őszért szállítanak Spanyolországnak. Arról van szó, hogy Franco fasiszta kormányzatát önműködő fegyverekkel, ágyával és fánk, valamint repülőgép- elhárító ágyúkkal lássák eL A légy- verszállífásban nyugafeorópai fegy­vergyárosok fs rész trenn ének. Terjed a görögországi szfrájkmozgalom A szakad görög rádió jelentül A görögországi sutrájkhoTtám egyce ot­gyobb méreteiké: ölt Az athéni villa mos társaság, elektromos művek és gálziművek, valain/int a eíefoniközpout dolgozói után most a téglagyári mun­kások, kőművesek és bairtk'isztviselők is figyelmeztető sztrájkol tartanaik. Az alacsony fizetéseik elleni tiltakozó síkért: 3452 gimnáziumi tanár nyújtó it)* be lemondását. Miniden jel arra mutat, hogy égésé Görögországra kiterjedő általános ezírájkra kerül sor. Az albán kormány válaszjegyzéke leleplezi a Tífo-banda aljas árulását és példátlan aknamunkáját Az Albán Népköztársaság kfflügy- minisz'ere kedden este jegyzéket nyúj­tott át a tiranai jugoszláv követség­nek. Bevezetőben a jegyzék leszögezi, „Az albán kormány liatározottan visz- szaulasítja mindazt, amit ellene a két ország közt fennálló barátsági és köl­csönös segélynyújtási szerződést egyol­dalúan felmondó jugoszláv jegyzék felhozott. Ebben a jegyzékben a jugoszláv kormány a legaljasabb, demagóg és álszent módon igyekszik az igaz­ságot leplezni, meghamisítani a történelmi eseményeket és a két ország közötti viszonyt, hogy mesterségesen igazolhassa következe­tesen ellenséges cselekedetét, amely- lyel egyoldalúan felmondta a két or­szág közt fennálló barátsági és kölcsö­nös segélynyújtási egyezményt. A jugoszláv kormány legutóbbi jegyzéke azt állítja, hogy a jugoszláv nemzeti felszabadító mozgalom „döntő' tényezője” volt az albán fel6zabaditási küzdelem megindulásának és fejlődésé­nek. Ez az állítás teljes egészében ha­zug. Nemcsak az albán, hanem a jugszláv és minden más nemzeti felszabadító mozgalomnak döntő tényezője a hatal­mas Szovjetunió és dicsőséges hadse­rege. A jegyzék eaután rámutat ama, hogy a jelenlegi jugoszláv vezetők Albániát gyarmatosítani akarták és eb­ből a célból az Albán Kommunista Párt és az új állam vezetőségének kebelé­ben csoportot szerveztek biztosítva maguknak főügyrökként Kocsi Dzsod- zsét, az Albán Kommunista PáTt volt kádertitkárát és Albánia volt belügy­miniszterét. A jegyzék ezután a jugoszláv veze­tők durva, nyílt beavatkozásairól ránt­ja le a leplet, amelyek bizonyítják, hogy a jugoszláv kormány csupán egyetlen célt tartott szem előtt: Albánia gyarmatosítását és Jugo­szlávia „hetedik köztársaságává“ változtatását, A jugoszláv kormámy azonban súlyo­san tévedett, az Albán Kommunista Párt és az albán nép erejének felbe­csülésében. Az albán nép, pár”ja és kormánya a jugoszláv kormánynak és ügynökeinek minden igyekezete ellené­re egy pillanatra sem vész elte el * Szovjetunióba, a Bolsevik Pártba és a nagy Sztálinba veiét tendfthete’äen bizalmát, hiszen nekik köszönheti, hogy felszabadult a fasiszta iga alól. Az albán népnek és kormányának szilárd meggyőződése, Jugoszlávia né­pei sohasem fogják megengedni, hogy a belgrádi fasiszta kormány büntetle­nül merényiéet tkövessen el az »’.bán nép függetlensége ellen. fiz attgtteásztrt és csatlósaik az „Olésközli bizottság“ munkájának lo ytatásával ismét súlyosan megsértették az ESSZ alapokmányát A TASZSZ newyorki jelentése szerint november 21-én az ENSZ közgyűlése foglalkozott az úgyneve­zett ülésközti bizottság (kisközgyű- lés) kérdésével. A Szovjetunió küldöttsége már a politikai bizottságban meggyőzően bizonyította, hogy ennek az Egye­sült Államok kezdeményezésére lé­tesített bizottságnak tevékenysége az Egyesült Nemzetek Szervezeté­nek aláaknázására irányul és a nemzetközi béke és biztonság fenn­tartásáért a legnagyobb felelősséget viselő Biztonsági Tanács gyengíté­sét célozza. Tekintet nélkül a Szov­jetunió és több más ország küldött­ségének jogos bírálatára, az Egye­sült Államok és a köréje csoporto­sult országok olyan határozatot kényszerítettek a különleges politi­kai bizottságra, hogy az ülésközti bizottság meghatározatlan ideig to­vább folytassa munkáját. A hétfői plenáris ülésen Katz- Suchy, Lengyelország képviselője kijelentette, hogy az ülésközti bi­zottság nyíltan beavatkozik Korea és a balkáni országok belügyeibe. Semmiféle szavazattöbbség nem kényszeríthet bennünket az ülésközti bizottsággal szembon elfoglalt' el­utasító álláspontunk módosítására — hangoztatta a lengyel küldött. Carapkin, a Szovjetunió képvise­lője rámutatott, hogy az ülésközti bizottság tevékenysége csak séűyos- bítja a helyzetet és fokozza az egye­netlenséget az Egyesült Nemzetek Szervezetében. Hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió küldöttsége továbbra sem vesz részt az, ülésközti bizott­ság munkájában és nem ismeri el annak határozatait, utasításait, vagy megállapításait. Mindennek ellenére az angol­amerikai tömb szavazógépe a köz­gyűlésre kényszerítette határozatát az ülésközti bizottság munkájának folytatására. Ezzel az Egyesült Ál­lamok és köréje csoportosult orszá­gok ismét súlyosan megsértették az ENSZ alapokmányát. MetiiavMák Kék Zottén győri vasesztergályos csúcsteljcs íménvéí A csepeli WM-gyárban Musza Imre esztergályos szerdán 864 százalékos teljesítményt' ért el. Ezen a napon ke­resete 234.20 forint volt. Ezzel a tel­jesítményével megelőzte Kék Zoltán:, a győri vagóngyár esztergályosát. Ki­magasló eredményét ő is azzal érte el, hogy átvette Bikov sztahanovista módszerét. A WM másik élenjáró esz­tergályosa, Knechtl Nándor is tovább növelte teljesítményét 663 százalékra. 7,

Next

/
Oldalképek
Tartalom