Dunántúli Napló, 1949. január (6. évfolyam, 1-25. szám)

1949-01-13 / 10. szám

A fövő biztosítéka és a pusztulás csírái Amerika és Anglia támogatja a hollandok támadását Indonéziában — állapította meg a szovjet kiküldött a Biztonsági Tanácsban Alighogy megalkották, máris fecsegnek-ropognak a hírhedt nyu- at| blokk eresztéket A nemzet* özl kérdések, a Buhr-vidék jövő­jének problémája, a kivitel és a vámok a valuták egymáshoz való viszonya a hadseregek korodlná- iása és nem utolsósorban a gyar­mati kérdés körül éle« ellentétek vannak a különböző nyugati or­szágok között Ezek az ellentétek késztették arra az amerikai Impe­rialistákat, hogy egyre pesszimis­tábban ítéljék meg kilátásaikat egy kondik tu« esetén, hogy stra­tégáik nyíltan az európai száraz­föld teljes elvesztésével számolja­nak, hogy az egész nyugati tömö­rülést „korhadt épületnek" nevez­zék. A tókés országok belső tri- épltettsége, belső rendszerük szo­ros összefüggése a külpolitikában alkalmazott erőszakos rabló mód­szerekkel, a tőkés-kapitalisták egy- mátköztj versengése korlátot szab mindent éle olyan szövetségnek, amely kót ilyen ország között létrejön. Ha vannak H ideig-óráig azo­nos érdekeik a kapitalista álla­moknak, végeredményen minden ilyen szövetségben két rabló áll egymás mellett, vagy gyakran minden szövetség ellenére egy­mással szemben. Ezt látjuk most Amerika és Franciaország egymás­hoz való viszonyában, amikor sz amerikai gazdagabb kapitalista or­szág minden erővel igyekszik tönkre tenni a francia ipart, kiszárí­tani a világpiacról annak termé­keit. saját kezébe vennf a francia üzemeket és gyártelepeket és rá­erőszakolni az országra a Francia- ország életbevágó érdekelt sértő politikát a Euhr-vidékkel és Né­metországgal kapcsolatban. Ezt látjuk Anglia és Amerika egymás- közti kapcsolatában, hiszen angol és amerikai lapok ma már nyi'tan megírják a két ország közötti gaz­dasági ellentéteket, amelyekből eddig természetesen mindig Anglia húzta a rövldebbet­Az angol konzervatív lapok «vii fan fe’votik, megéri-e az amerikai ..segítség" azt a hatalma* árat, «melyet az angoloknak llzetnlök kell érte- Mert ez a line ti ség nem kevesebb, mint a birodalmi véd- vámrendszer és a sterlingblokk telszámo'áea és az angol nép élet­színvonalának nagyarányú csök­kentése az amerikai prolitok nö­velésére. Es ha ilyen kutya-macska barátság van a vezető tőkéshatal­mak között, milyen lehet a viszony a kisebb csatlósok vonatkozásai­ban? Itt van például Olaszország és Franciaország esete- Mindkét or­szág közös érdeke elsősorban az volna, hogy megszabaduljanak az amerikai imperializmus súlyos ter­heitől, ehelyett amerikai parancs­ra rendezték meg a Slorza—Schn- man talá'kozót, amelyen a két or­szág kőzőttf vámunióról tárgyal­tak. Ebből a vámunióból nyilván: valóan egyik orazág dolgozó né­pének sem lenne haszna a Je'en- kgl körülmények között, annál több azonban a Wall Streetnek. Hiba lenne azonban azt gondol­ni, hogy nincsen érdekközösség a kapitalista országok uralkodó osz­tályai között- Hiszen mindegyig el van szánva arra, hogy megvédje a kapitalizmus kiváltságait a dol­gozó néppel szemben, hogy állan­dósítsák a bérrabszolgaságot az anyaországi és gyarmati dolgozók kizsákmányolását. Ez ma, ami ösz- szekötl őket. A szabadság, a ha­ladás és a béke gyűlölete a vak kommunlstaellenesség a znunkás- osztál'yal szemben felállítandó védgát, amellyel ldelg-óráig meg­próbálják megállítani a Jövőt A holnaptól való lé1elem és a mun­kásosztály gyűlölete, ez elsősor­ban az, ml a kis csatlósokat az USA imperialistáihoz lüzl —ezért mondanak le akár profitjuk egy löszéről, ezért árulják el könnyű szívvel nemzeteik lega apvetőbb érdekeit, hogy a proliimorzsakat tegalábh lesöpörhessék az asztal­ról- Ez az érdekközösség azonban megmutatja a növekvő belső el­lentéteket. Megmutatja, hogy tő­kés országok között igazi testvéri­ség és barátság nem lehetséges. Ezzel szemben, ha körültekin­tünk a népi demokráciák táborá­ban, megvizsgáljuk a békeíront erőinek egymáshoz való viszonyát és elsősorban a Szovjetunióhoz való viszonyát a népi demokrá­ciáknak, azt látjuk, hogy ott Igazi érdekközösségről van szó, hogy ezekben az országokban már nem rabló kapitalisták, hanem a dol­gozó osztályok vannak hatalmon. Ä munkásosztály, amelynek érde­ke megegyezik az egész világon, i amelynek mindenütt közös a cél­ja: a kapitalizmus megdöntése és a szocialista társadalom fe'épftése. A szocializmust építő országok dolgozói nem törnek egymás ér­dekel ellen, nem akarják egymást megrövidíteni, hanem éppen ellen­kező* eg egyformán érdekelve van­nak a szomszédos ország és első­sorban a Szovjetánió erősödésé­ben. A magyar munkás ugyanúgy örül a cseh kétéves terv sikeré­nek, mint a Szovjetunió hatalmas fásítás; programjának, a román újjáépítés eredményeinek, vagy a hatalmas bnlgár Iparosítási prog­ramnak. A népi demokráciák or­szágai között nincsenek ellentétes érdekek. A cél, a harc, a Jövö kö­zös mindannyiunk számára. A Szovjetúnló magával létezésével, felszabadító szerepével. Jelenlegi küzdelmével a békéért hatalmas politikai támaszt és erkö'csl segít­séget nyújt a békefrontnak gazda­sági léién pedig a népi demokra­tikus országok számára nagy- mennyiségű nyersanyagot biztosit Iparuk fejlesztéséhez, új gépe­ket, szerszámokat. Ez a gazdasági viszony nein Marshall-terv, amely megfojtja a nyugateurópai kis or­szágokat, hanem a szocialista köl­csönös segítség ragyogó példája. Fo'itlkai és gazdasági téren egy­aránt ezért szétszakíthatatlan a népi demokráciák békefrontja, inl- a'att a kapitalista országokban növekvő belső ellentétek vannak, olyan el'entétek, amelyek a mun­kásosztály lebirhataílan küzdelme mele'ü a kapitalizmus végső pusz­tulásának a csiráit hordják m» gokban. Mint Lake Succesből jelentik, a Biztonsági Tanács keddi ülésén is az indonéziai kérdéssel foglalko­zott, de nem hozott döntést. — A vita folytatását péntekre halasz­tották. Az ülés szónokai egyöntetűen Igen élesen bírálták a holland kor­mány eljárását. Malik szovjet kiküldött követelte, hogy kényszerítsék Hollandiát csapatainak visszavonására, arra a vonalra, ahonnan a támadás megindul*. Malik megállapította, hogy Anglia ös az Egyesült Államok támogatják a holland támadást és a Marshall-terv szállítmányai te­szik azt lehetővé. A norvég meg­bízott az ülésen azl ajánlotta, hogy döntőbírósági ítélettel ren­dezzék a viszályt A pénteki ülésen a holland kiküldött szólal fel. Egyre nagyobb mére­tet ölt a*zabadsáahatc Az indonéz titkos rádió jelentése szerint Jáva, Szúrna tra és Madura szigetén egyre nagyobb arányokat ölt a partizánböború. A szabads’ágharsosok arra kény­szerítik a hollandokat, hogy katonai erőiket a hatalmas területen fel­aprózzák. Az indonéz kormány indiai kép­viselője úgy nyilatkozott, hogy a hollandok hadjáratuk során a Marshall-segély és a háborús köl­csönbérleti szerződés keretében kapott hadianyagokat használják. Tiencs'n átadása Sanghaj jelentés arról számol be, hogy Tfericisin átadása minden pi*- iana-íhan esedékes. A Renter iroda jelentése szerint Tiencs.tn.be; 1 még folynak a harcok, de Nankingban már elveszettnek tekintik * várost. A Newyork Times rádióállomás raá: közötte, hogy Tienc&in « kínai nép­hadi weg kezére jutott. Csangkaisek németországi katonai küldőt bégének vezetője hivatalosan bejelentette, hogy szakított a Kuomintang kor­mánnyal. A pörög néphadsereg győzelme A szabad görög rádió jelenti, hogy a szabadságharcosok Peloponézo- szon mint' szélesebb körben fej­tenek ki tevékenységet Többórás heves harc után benyo­multak Patrasz és Edessza váro­sokba és súlyos kárt okoztak az ellenséges katonai berendezések­ben. Áz onaoi főkések és a palesztinai háború A transzjordániai határ mentén brit gépesített és légvédelmi osz­taguk vonultak fel. Ben Gurion, Izrael miniszterelnöke közölte, hogy Izrael még a hét vegén tár­gyalásokat kezd a kel arab Ország gai. Mint mondotta. már régen megkötötték volna a békét az arab államokkal, ha az egyik nagyhatalom est nem aka­dályozni A New Statesman and Nation megállapítja, hogy a középkeleti országok fő fegyverszállítója Ang­lia. A palesztinai háborúban a lap szerint a szembenálló felek fegy­verzetének háromnegyed része angol eredetű. Az USA külpolitikája Amerikai üzleti körök különösen annak örülnek, hogy Truman el­nök kongresszusi üzenetében le­mondott annak a választási Ígéret­nek a teljesítéséről, hogy megadóz­tatja a mammutjövedelmeket. Amerika haladó körei nyugtala­nok Truman bel- és külpolitikája miatt egyaránt Ez az irányzat erő­sen különbözik a demokrata párt vezetőinek választási ígéreteitől As egyáltalán nem felel meg az ame­rikai nép igazi szükségleteinek és érdekeinek. Az amerikai k®: ség vetési javas­lattal foglalkozva a moszkvai ráció megáííapftja, hogy * «aodáüs szük­ségletek kielégítésére és • katonai kiadásokra előirányzott összegek közötti hatat inas különbség újabb bizonyíték az Egyesült Ál­lamok uralkodó köreinek reakciós belpolitikájára és a terjeszkedő külpolitikájára. Mesterséges fegyverkezéssel és kü'- poMtikai terjeszkedéssel azonban nem tehet meg találni a kivezető utast, sem az amerikai gazdasági étet nehézségeiből, sem pedig a mai helyzet bői, Sforza olasz külügyminiszternek az amerikai nagykövettel folytatott megbeszélésé vet kapcsolatban a kor­Kedden este Szakosíts Árpád köz- társasági elnök fogadást rendezett az irodalmi, művészeti és tudomá­nyos élet kiválóságai tiszteletére. A köztársasági elnök a megjelent Írók, művészek és tudósok elöl1 rövid beszédben Ismertette az össze­jövetel célját. — Az az elgondolásunk — mon­dotta —, hogy szellemi centrumot keltene létrehozni, amely alkalmas volna arra, hogy irodalmi, művésze 1 és tudományos életünket friaa és. eleven ösztönzéssel lássa é, amely alkalmas lenre arras hogy fórummá legyen: az új termelő és terméke­nyítő gondolatok kialakítója esetleg liarcos vitáik kezdeményezője. Olyan baráti társaság és ezen belül olyan együttműködés, amely igent mond népi demokráciánkra és szívve-l-ié- lekkel kés® arra, hogy ezt az új társadaíomrendezö elvet a szellem fegyvereivel, az irodaion», a művé- szét és a tudomány fedkölt eszkö­ze! vei megerősítse és szolgálja. Mi nem akarunk receptet frnl sem az írók, sem a művészek, sem a tudósok számára. Csak a lehetőségét keressük aimak, hogy az írók, művészek és tudó.-ok maguk jöjjenek rá az igazság és szépség új útjára, maguk keressék meg az új művészi formáit, act az mányftos közelálló lapok ismét han­goztatják, hogy Ote-zországnak fel­tétlenül be kell kapcsolódnia az „eu rópai biztonság! rendszerbe”, legyen az atlanti egyezmény, vagy ped»a úgynevezett földközit enger i .ömb­Éhtégsztráilcba kezdtek a bebörtönzött francia bányászok Queuille kormányára az ú] par lamenti ülésszakban egyre több' nehézség vár. Az adóterhek sú lyosbodása, az állandó áremelke dés, a lakbérek SS százalékos drá­gulása, valamint a kormány hajt­hatatlan merevsége a bérkövetelé­sekkel szemben könnyen vezethet­nek a parlamenti tibbtig felbom­lóidra. Ami a nemzetközi kérdé­seket illeti, jellemző, hogy egyet­len francia újság sem akadt, amety az angol álláspontot támogatta vol­na a legutóbbi palesztinai össze­ütközések során. PárW jelenté« szerint az agyi* börtönbe*: sínylődő bányászok éh­ségsztrájkot kezdtek, tftakoxásui az emberieden bánásmód mirt. A haza- árulók é» a németekkel együttmű­ködő foglyok minden kedvezmény: megkapnak, vtáe a kenyerükért jo­gosan harcoló bányászok a legceí- gcrúM) bánásmódban részesülne.:. A Humanité megállapítja, hogy egyre több bányászt Ítélnek el és a kormány rendelkezései követ­keztében a sztrájk befejezése óta már 21 halálos bányaszerencsét­lenség történt A kommunista képviselők a nem- zetgyflteeen állandóan sürgetik a bá­nyászok' ügyében a® általános köz­kegyelmi rendelet kiadásit új kifejező módot, melynek jespu>: gével közelebb juthatunk a nephez Azt szeret nők, ha lehetőséget adhat­nánk ehhoz, hogy a soetíem emberei megbeszéiheeeók nemcsak a művé­szeti, irodalmi és tudományos, ha­nem a saját egyéni problémáikat *» és saeretnök, ha valamiféle együtt­működés jöhetne létre a különíéie művészei ágak között — Állandóan halljuk például a jogos panaszokat képzőművészeink részéről, hogy lassan az éhség ha táraihoz jutnak el, pedig volna le hetöség arra, hogv munkájukat az állam, a közösség, a nagy néptöme­gek számára hasznosítsuk. Díszít­sük fel épületeinket szobrokkal, képekkel, hogy széppé tegyük azo­kat és ugyanakkor munkát bizto­sítsunk kipzömüvészeink számira. De egyéb területen la nagyon hasz­nos és termékeny lehetne az együttműködés a művészet éa as állam közölt Ezt szeretnénk mi elősegíteni és épp ezért, as a szán d ékünk, hogy ezeket az öesnejövstalakét fonó szeresttjük. Az a véleményem, hogy az Ilyen baráti beszélgetések során sokszor nagyon értékes gondolatok szület­hetnek meg, értékes ötletek, hasz­nos módozatok. A $70 jet dolpék le les irakija az új Ívta Ä TASS moszkvai jelentése szerint a Szovjetunió különböző üze­melnek, gyárainak és telepeinek vezetői egymás után jelentik Sztá­lin generallsszlmusznak, hogy az HMS-as tervet teljesítették, sőt túl­teljesítették. A szocialista ipar munkásai az öteves terv eddigi három évének sikerein felbuzdulva nagy lelkesedéssel kezdtek munkához az AJ évbe» A köztársasági elnök fogadta a szellemi élet kiválóságait

Next

/
Oldalképek
Tartalom