Dunántúli Napló, 1948. december (5. évfolyam, 276-301. szám)

1948-12-10 / 284. szám

284 FECS, 1048 DECEMBER 10. FENTEK. V. EVE SZ. ARA 80 FELL. A HARC NEM ÁLL MEG A legújabb pártol Jelentések arról adnak hírt, hogy a francia kormány elhatározta 250 milliárd frank rendkívüli adókivetését a költségvetésben mutatkozó nagy­mérvű hiány pótlására. Régi recept szerint ez az adóemelés ismét a kisemberek rovására történik, mig a nagy tőkés vállalatokat hatalmas kedvezményekben részesítik. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy a kormány minden növekvő terhet a dolgozó nép vállára rak és a szeptemberben 20 százalékkal felemelt árakat újabb tíz százalék­kal növeli. A zilált francia pénz­ügyi helyzetre jellemző, hogy a Qnellle kormány ilyen Inflációs rendszabályok mellett, még kény- szerkölcsönt Is lel akar venni, hogy a csőd szélén álló államkincs­tár egyensúlyát valahogyan rend­behozza. A francia kormány, amely ki­éhezi etésse!, terrorral és gyilkossá­gokkal, börtönnel éa blokáddal sem rndta megtörni a francia bányász­cég nyolchetes hősi harcát, most Ismét megmutatta politikájának Igazi arcát, ismét bebizonyította, hogy a Marshaü-terv járszalagjára fűzött országok sorsa növekvő nyomor éa nélkülözés, gazdasági züllés és anarchia. A Quellle kor­mány a Ruhr-vidék kérdésében olyan gyalázatos árulást követett el a francia nép alapvető érdekei­vel szemben, hogy még De Gaulle, az amerikai Imperialisták hétpró- bás fasiszta ügynöke la kénytelen volt kijelenteni: „Angol és ameri­kai részről a Reichet akarják újra felépíteni. Azt a Reichet, amely gazdasági és politikai egységgel bír. Senki se képzelje, hogyha a Reich újra teljhatalmával és ambí­cióival mutatkozik akkor Francia- ország, akármilyen is legyen, hát­sógondolat nélkül tagja lehet egy olyan európai úniónak, amely el­kerülhetetlenül a Reich körűi cso­portosuk" Nem kétséges, hogy De Gaulle nagyhangú kijelentéseit csak a nagy nyilvánosság számára szánta és látszólagos angol—ame- rikaeTenes szólamai ellenére is, a palament bizalmi vitájában pátjá- nak képviselői a kormányra fog­nak szavazni és biztosítják a nép­elnyomó kormány további haza- áruló fizelmel számára szükséges többséget. Azonban maga az a tény, hogy még a fasiszta De Gaulle Is csak Németország feltámadásával szemben, angoi-ameiikaellenes Jel­szavakkal tud agitálni, azt mutat­ja, hogy a francia nép széles réte­gei már torkig vannak a Quellle— Schuman—Moch-léie népáruló po­litikával, az Ínség és rabszolgaság politikájával. A francia szocialista párt, amely zászlóvivője a harma­dik útnak az Imperializmust kiszol­gáló politikának egyre kisebbre ol­vad. A párt napilapja, a hazugság- gyártó Populaire a minap volt kénytelen bejelenteni, miután ed­dig is csak angol—amerikai kol­duspénzen tudta magát fenntarta­ni, hogy terjedelmét felére csök-l kenti és illusztráció nélkül Jelenik | meg. A lap olvasóinak száma , 30.000 alá zuhant (kisebb ez a pél-S dányszám, mint a legkisebb fővá­rosi magyar újságé). Nem áll különbül a népszerűség­gel sem a radikális párt,, amely­nek keretén belli] a nemrég meg­tartott kongresszus újra kirobban­totta az ellentéteket és az MRP sem, amelynek újabb képviselői fordultak szembe Schuman gyalá­zatos módszereivel. Ugyanakkor minden üldözés és terror el’enére állandóan növekszenek a béke és demokrácia erő! az országban. Ha­talmas tömegmegmozdulások foly­nak a bányavidéken, a bebörtön­zött bányászok kiszabadítására és a munkából e'bocsájtott sztrájko- lók visszavételére. Az a társadalmi gyűjtés, amelyet a francia nép leg­jobbjai a „geul noirok" a francia bányászok megsegítése érdeké­ben Indítottak még a sztrájk- harcok idején, mosit tovább folyik az üldözöttek részére és naponta hazájukat szerető demokratikus franciák tömegei tesznek hitet a munkásosztá’y harca mellett, a nö­vekvő felajánlásaikat. Az ország különböző részein megtartott béke- gyűlések határozatai ezerszeresen visszhangozzák a Francia Kommu­nista párt vezetői által kiadott jel­szót: ,A francia nép soha nem fog háborúit viselni a Szovjetunió el­len." Így forr egybe a békéért és nemzeti függetlenségért vívott harc a francia dolgozók jobb életéért a nyomorúság ellen fojytatoti küzde­lemmel. Moch úr és társai hiába dörzsölték kezeiket a francia bá­nyászok és munkások kioltott vére telett, hiába töltik meg a börtönö­ket, a harc nem áU meg, a harcot a francia nép együtt a világ ha­ladó erölve', a béke hatalmas tá­borával bátran és hősiesen folytat­ja a — győzelemig. Szakasits Árpád üdvözlése Om er Nishanl, ez Albán Népköz, társaság nemzetgyűlésének elnöke a következő táviratot küldte Sza- kasrts Árpád köztársasági elnöknek: Az Albán Népi Köztársaság ném­áé* gy ülésének elnök sége, valamin t a magam nevében is van szeren­csém hálásan köszönetét mondani Elnök Urnák Albánia felszabadítá. sáriak negyedik évfordulója alkal­mából kifejezet* üdvözletéért. A mély rokom.soenv és baráti kötelé­kek, amelyek az albán és a magyar népet a többi szabadságszere 6 né­pekkel, élükön a nagy Szovjetunió­val, az imperialistaellenes hatalmas demokratikus táborban egy sitik, egyre inkább megerősítenek ben­nünket a szocializmus és a ta- ós béke felé vezető közős út unkon. A budapesti bölcsészettudományi kar tiltakozása Mindszenlv ellen A budapesti Pázmány Péter tu­dományegyetem bölcsészettudomá­nyi karának tanárai legutóbbi ülé­sükön egyhangúlag határozatot fo­gadtak el Mindszenty lelki terrorja ellen. A határozat megnyugvással fogadja Rákosi Mályás miniszter- elDfikhalxattaiiBak Mt I bejelenté­sét, hogy a Mindszenty-reakcióvnl szemben lejárt a kíméleti idő. Várjuk és kérjük — mondja a ha­tározat — a Magyar Köztársaság kormányától azoknak a lépések nek sürgős megtételét, amelyek a tűrhetetlen visszaélések megszün Ütéséhez vezetnek. Dinnyés Lajos beadta lemondását A köztár sasó gi elnök az áf kormány kinevezéséig megbízta a miniszterelnöki teendők ideiglenes ellátásával II Kisgazdapárt radikális tiszlogatást hajt végre a tagjai sorában Dinnyés Lajos miniszterelnök csütörtökön délben kihallgatáson jelent meg Szakasits Árpád köztársasági elnök né. A miniszterelnök bejelentette, hogy lemond kormányelnöki 'Isztéröl, A köztársa­sági elnök a lemondást tudomásul vette és egyidejűleg Dinnyés Lajost az új kormány kinevezéséig megbízta a miniszterelnöki teendők ideiglenes ellátásával. A Független Kisgazdapárt pbü. tikai bizottsága csütörtökön Dobó István elnöklésével ülést tartott. Dinnyés Lajos mini sz* ereínök be­jelentette, hogy a szerdai politikai bizottsági ülésen Nyárádi Miklós árulásával és szükésével kapcsolat­ban vele, mint kormányelnökkel szemben elhangzott kritikát tudomásul veszi. Megállapítja, hogy valóban elha­nyagolni n párttal való kapcsolatait. Felelősség terheli őt úgy is mim a kormánynak az elnökét, amelyben Nyárády p énzü gy mini sz ‘er volt. Ennek következménye! levonta, ezért megjelent Szakasita Árpád köztársasági elnöknél és bejelenhet. te lemondását. A politikai bi­zottság Dinnyés Lajos bejelentéseit tudomásul vett©. — Csütörtökön délután fél 5 órakor Szentiványi Lajos elnöklésével összeült a párt képviselői csoportja. Bognár József ügyvezető alelnök rámutatott a párt a párt és a vezetőség felelős­ségére és a kormányelnök felelős­ségére Nyárády Miklós árulásával kapcsolatban. A pártnak eréllyel és körültekintéssel kell eljárnia, hogy az idegen Imperializmus ügynökei és • reakciónak az emberei még baloldali álcázással se maradhas­sanak meg soraiban. Felelősek vagyunk a pártért és em­bereinkért saját tömegeink, szövet­séges társaink és a népi demokrá­cia felé. Ehhez kell szabni maga­tartásunkat a vezetésben és a tisz togatásban, amit a politikai bizott­ság által kiküldőt; ötös bizottság, a pártélet egész vonalán végrehajt, — mondotta az ügyvezető alelnök. Gyöngyösi János főtitkár a jövö feladatairól és a párt belső ideoló­giai tisztázódásának fontosságáról beszélt. Jámbor István a parasztság nevében szigorú tisztogatást kórt a pártéletben és a dolgozó paraszt­ság támogatásáról biztosi torta Do­bi Istvánt. Ortutay Gyula kultuszminiszter a haladó értelmiség kérdésé: vizsgálta és felhívta a figyelmet, hogy az in­gadozás és a kétkulacsasság nyo­mát is ki kell irtani e pártból. Megírnia t a döntő csata Pekingért Újból a Biztonsági Tanács elé utalták Magyarország felvételét Kínában tovább folyik a fel szabadító néphadsereg általános offenzívája Csang-Kai-Sek megvert csapatai ellen. A néphadsereg már két oldalról közeledik Nankinghoz. Szucsau Irányából újabb 110.000 főből álló kormánycsapatot kerí­tettek be. Pekinget is ostromgyűrűvel zárta körül a kínai néphadsereg. Sang­hajba amerikai tengerészkatonák érkeztek, a város helyzete válsá­gos. Párisi jelentés szerint az utolsó három nap alatt Csang-Kai-Sek 80.000 embert vesztett a Nanking- ért folyó csatában. Legújabb hírek szerint a néphadsereg alakulatai Peking- tői 15 kilométerre megütköztek a Kuomintang csapatokkal és nagy csata fejlődött ki. A BBC jelentése szerint a kor­mánycsapatok hét hadteste, amely a Sziszien körül bekerített három hadcsoport felmentésére indult, — az ostromlók gyűrűjébe került. Visinszltij a népi demo­kráciák felvételéért Szerdán délután került sor az UNO különleges bizottságának az új tagállamok felvétele tárgyában előterjesztett jelentésre, amelynek '■'tájában Vistnszkij szovjet főmegbizott mondott nagy beszédet. Hangsúlyozta, a Szovjetunió azt kívánja, hogy az összes felvételre jelentkezett államokat egyformán kezeljék. Élesen kikelt a politikai bizottság többségének határozata ellen, amely bizonyos államok fel­vétele melett pontos ajánlásokat tesz, viszont mellőzi Albániát, Bulgáriát, Magyarországot, Romá­niát és a külső mongol köztársa­ságot. Párisi jelentés szerint az Egye­sült Nemzetek szervezetének köz­gyűlése felszólította a Biztonsági tanácsot, vizsgálja meg újból a Szovjet­unió által ajánlott, de a közgyű­lésen elutasított országok felvé­teli kérelmét. Ezek az országok: Magyarország, Albánia, Bulgária, Románia és Külső Mongolia. A közgyűlés Olaszország, Ausztria, Írország, Finnország, Portugália, Transzjor- dania és Ceylon felvételi kérelmét támogatta. Anglio megtorlással fenyegeti Izraelt Anglia a palesztinai kérdésben szerdán újabb mesterkedéshez fo­lyamodott, — jelenti Párisból az MTI. Az angol megbízott a biz- tansági Tanács „megtorlás! ügyek­kel“ foglalkozó bizottsága előtt ki­jelentette, hogy Izrael csapatai Akaba környékén átlépték a transzjordáni határt. Azzal fenyegetőzött, hogy minden esetlegs izraeli akciót Transzjordá- nia ellen Anglia nyílt közbelépése követ. Gazdasági és diplomáciai megtor­lást követelt Izrael ellen. Az izraeli kiküldött erélyesen cáfolta az angol megbízott állításait. Londoni illetékes körökből siár- mazó értesülés szerint Anglia a Transzjordániával kötött segély­nyújtási szerződés értelmében haladéktalanul beavatkozik, ha a Transz jordánia ellen irá­nyuló izraeli támadás esetén Ab­dullah király segélyt kér az angol kormánytól. A szociáldemokratákkal „nyerettik meg*1 a berlini választásokat A Szovjet Tájékoztató Iroda po­litikai szemleirója megállapítja, hogy a nyugatiak a berlini válasz­tásokat a szociáldemokratákkal „nyerették me^. Angolszász kö­rökben már a „választások“ előtt nyíltan beszéltek arról, hogy a nyugati övezetek pártjai között el­keseredett küzdelem folyik a man­dátumok elosztásáért. Az angolszászok ezt a vitát a szociáldemokraták javára döntöt­ték el, mert ez a párt felel meg céljaiknak a legjobban. Berlin nyugati övezeteinek „vá- ményét elterelni azokról a bűnös intézkedésekről, amelyeket az utób­bi időben Nyugatnémetországban foganatosítottak. Francia szakszervezeti vezetők letartóztatása Párisi jelentés szerint Nord me­gye rendőrsége csütörtökön a munkaszabads&g megsértésének ürügye alatt a bányászszakszerve­zetek több tagját letartóztatta. Megkezdte működését e Magyar Könyvhivatal A Szikra Könyvkiadó Vállalat sajtófogadásán Lukács György egyetemi tanár a könyvkiadók áila- mos? ásónak jelen‘őségét méltatta és a megujhódott magyar könyv­kiadás előtt álló feladatokat ismer­tette. Közölte, hogy a legforitosabb magyar könyvkiadók ámogatásáva! megkezdte működését a Magyar Könyvhávatal. Ezentúl a dolgozó nép szava döntő. Az áüamosftot* könyv­kiadó vállalat fölényesen vissza­veri a reakció ideológiai támadá­sait, lehetetlenné teszi a szellemi ellenforradalmat és e mellett olcsó könyveket juttat el a legszélesebb dogozó tömegekhez. A sajtófogadáson be jelente* ték, hogy a Szikra karácsonyra 100 ezer példányban kiadja a Párt Bolsevik történetéit és 25 ezer példányban Gorkij Klim Szanginját."

Next

/
Oldalképek
Tartalom