Dunántúli Napló, 1948. október (5. évfolyam, 225-251. szám)

1948-10-03 / 227. szám

1948 OKTÓBER 3 DUNANTDLI NAPLÓ EGY FALU t SStétfekete este szállt öleké- nyes községre —• az utcákon mégis Ilink a forgalom. Parasztok, pa- niztasszonyok igyekeznek a párt- klgiséghe. így van ez minden klen egyszer, amikor pártnapot tart a: MDP helyi szervezete. Mert afaluban 153 tagja van a párt- tik és ezek nagyrésze, nem akár­milyen párttag —- mindegyikük tudja, mit köszönhet ez a telepes- töiség a demokráciának. Itt vau farkas Péter, meg Partos György, Kelőit nincstelen rongyos emberek toltak — most szabad parasztok, tázuk van, földjük, jószágjuk. Valamikor azon törték a fejüket, ki húzódhatnának meg vala­melyik árok szélén idős korukra, ftü biztosítva látják öreg napjai- •at. Minden héten van pártnap a hlubgn, hol a Szabad Népből vagy 8 Szabad Földből olvasnak fel, föl a Pestről küldött anyagot vi­tatják meg' — rendszeresen tarta­tok vezetőségi ülést is, meg párt- tunkásértekezletet kéthetenként, izénkét pártmunkás van a köz­egben, akik gondját viselik a falscsoportoknak. így fogja át oil lobogtatják elöltem a községi kimutatást, amely bebizonyítja, hogy idén, amikor másodikok let­tek a megyei bcszolgáltatási ver­senyben, 13 mázsás gabonatermés- átlagot értek el az 1931-rs év 11 má­zsás állagával szemben. Pedig hát akkor is jó termése volt a sváb­nak. Minek köszönhető ez a cso­da, ami a faluban történt? Mivel magyarázható az, hogy alig kél három esztendő alatt há­romszázról közel négyszázra sza­porodott a szarvasmarhaállomány, hogy 31 pár fogat helyett 42 van, hogy a sertésállomány megRé?s?ere2iM életéi a párt. Tagjai, veze­ti ott vannak a községházán, ott tannak a föld műves szövetkezetben, VPOSz-ban, meg a FÉKOSz- an, nem sajnálják a fáradtságot 5 kárügyektől. Nagy Dezső derek, •’Jaj ember, nemrégen jött haza J Szovjetunióból, ahol mint hadi- tyoty derekasan viselte magát. u»st körzeti bizottsági tag, a falu \fazíesége. Van még a faluban l'egozdapárt is, meg Nemzeti Pa- óztpárt, azokban is parasztembe- ’’k vannak, így hát nincs baj az 1l'Jüttműködéssel. Maradt még fyffc is, a gazdagokat azonban el- ‘Hék, a földmunkás meg a volt Jbestéién sváb azt mondja: jobb '‘faa van, ha magyar gazdákhoz 'fal/y napszámba, mert a sváb to- _ JoA- éhbérért tartották. így hát " békesség is megvan P-~ Nem akármilyen falu ám e: * féekényes — ezzel büszkélkedik " lugyző, ezt monoja a bíró. erről 'átélnek a gazdák. Első volt a ^tógazdasági versenyben — tizen- falut szólított a gátra ,:*k annyira lemaradtak, hogy el ^ mertek jönni megnézni a: *'térvényt, de versenyzett ám itt *,m<mkl az első gardától az utol. még a csángók is, akik a falu ^ién laknak. A verseny eredmé- Wf olt mutatja a kiállítás a ’fa’izii szobában, nyolc kilós kó- h,-’tgk. csodálatosan tiszta nemesített vefftmagvaR dicsőm, paprika, hatalmas ken- to mind a gazdák szorgalmát 'C*<H Amikor idejöttek a faluba, |r‘,í: a nyomor és a szegénység n'bidta őket. Egy esztendeig össze j°fak telepítve, még a földjüket , házukat sem kapták meg. 47-ben I 'í(áíi fordult a helyzet, azóta meg a virágzás a közsig- Zsiga Sándor, a verseny- '«tság titkára és a FÉlíOSz ve- “/* beszél ezekről a harcokról. 'Ifa: volt itt az első időben, ke- n'r. nélkül, minden nélkül, de ki- féólték, mert maguknak dolgoz- '■ bfem volt elég szerszám sem és 110 anyakoca van ebben a kis telepesközségbenl Elsősorban an­nak, hogy a gazdák nem mentek a régi módszerek után, új utakat kerestek. Még tavaly télen kül­döttséget menesztettek a szomszé­dos lengyelt mezőgazdasági közép­iskola vezetőihez és gazdatanfo- lyam megindítását kérték. Ezt het­ven gazda látogatta. Késő éjsza­káig vitatkoztak a téli estéken; teliírták mezőgazdasági tudomány­ágai a füzeteket íráshoz nem szó kott ujjaikkal és tavasszal új iró dón kezdtek el dolgozni, új módon kezdtek el gazdálkodni. ötven gazda kötött termelési szerződést ma mindegyiknek tele a magiára a drága magvakkal. Rengeteg ne­mesített gabonamag, szöszöshük- köny, cukorrépamag, kendermag, expressz cukorborsó és ki tudja megmondani, még hányféle ter­ménnyel értek el nagyszerű ter­mésátlagot. nak, van olyan ember, akinek négy-öt felé van a földje, ha kes­keny csíkokba vetnek, sokszor megfertőzi az egyik termény a má­sikat és lehetetlen a fajtiszta nö­vények termesztése. Ezért hatá­rozták cl sokan, hogy dűlőnként táhiás gazdálkodásra térnek át, közösen szántanak, közösen vet nek, de a terményeit mindenki külön aratja le. Már a nyáron a hordást is igy csinálták, egyik besegített a másiknak és a közös munkának csak hasznát látták Mekényes még csak most kezd iga­zán tanulni, amikor még tapoga­tózva, de jó úton elindulva építi az új paraszti életformát, fejleszti naggyá a szövetkezeti gazdálko­dást és építi az új szabad életet _____ (pi) Uj menetrend Vasárnap lép életbe a MÁV téli menetrendje. Olvasóink érdeklődé sére közöljük, hogy pécsi viszony­latban nincs egyetlen lényeges vál tozás sem a menetrendben. Egve>- dill a budapest—pécsi személy- vonat indulási ideje módosult úgy, hogy az eddigi 20 óra 30 perc he­lyett vasárnaptól kezdve 21 óra 15 perckor indul Budapestről, de ér­kezése változatlanul fi óra -10 pere Hétfőn hét pék kerül a munkásbiróság elé A pécsi muakáisbiróság hé1 ion déíelőW két közellátási büntette: tárgyal. Nógrádi Ferenc 27 éves kaposvári sütömes'íer ellen _ ai ügyészség folytatólagosain elköve­tett közellátási bű'ndetit miatit emeli vádat. — A másik ügy vádlott\i Bobá-novics Kálmán sütőmesíer, ak a vád szérint ez év első felében í közellátás céljára zár alá vett kész­letből 41 mázsa EB lisztet a köz. ellátástól elvont. 4 Dunántúli Napló e’étaetésgyüjsf^őrseiuve A kővetkező agitáljanak c-niek e jó eredményt: Mo-szk üzemi párt szercvezri: .Müller János (Belváros; Rádai Sándor (Fijíőfiáz), Vármegye háza, Közeláiisi hivatal. Közüzem pártszervezet, Blusz Péter (Dohány gyár. — Az «laptervezetek állása Közigazgatási pártszervezet 77, Bu dai I. p-áriszerv. 25. Belváros« párt szerv. 24. Dohánygyár és Mosfl 17, Közüzemek 16, OT1 8. Egyetem 7, Zsolna-y gyári 6, Fütőház 6 Pos'.áis 4 előfizető. Vidéken továbbra is Mohács á-1 az élen, Pécsujhegy üzem. Püspök márok. Mecsek jánosi, Erdösmecsk a további sorrend. Partéiét fiz éberség hiánya a közigazgatási pártszervezetnél A nagypécsi pártszervezet tag-1 bizalmiaknak kellett ellenőrizni, létszámban egyik legnagyobb szer-1 Aki 70 pontot nem szerzett meg vezete a közigazgatási párlszerve. J havonta, annak a tagjelöltté való léi fizetett a gabona is "n nem értettek a gazdálko­">h ^*hoz. De a falu tanulni kezdett, - akarták mutatni, különbül 0f 'fölívelik a földel, mint az I? érdemtelen svábok. Es most U-270 tiposű Rádiók fizetési feltételekkel Shztók Sekélynél . 'üdéken díjtalanul bemutatom mert a vetömagval jól megcsáváz- !ák, szelektálták, a földet kétszer- háromszor mélyen felszántották Voltaié néhányon, akik nem akar­ták megfogadni a jó tanácsol, — most majd saját kárukon tanul­hatnak, amikor látják, mennyire lemaradtak a többi mögött. A tan­folyam korú tavasszal végétért és a volt nincstelenekből, béresekből, cselédekből, részes munkásokból ezüstkalászos gazdák lettek Hat- nanan most is ott hordják a jel­vényt a sapkájuk mellett. ' De nemcsak a jelvényt hordják, tovább is aktnak tanulni és már kérelmei is intéztek, hogy indít­sák meg a kettőskalászas tan folyamot a községben, A faluban nagy a tanulási láz. Azelőtt alig kerüli a kezükbe újság, vagy könyv, most éhesen falják a be­tűt az emberek, először mindent elolvastak, most egyre inkább csak a szakkönyuek, meg a mar­xista-leninista írások, szeminá­riumi füzetek érdeklik ókét. Érde­mes volt-e tanulni? Talán felesle­ges feltenni a kérdést. Felelnek rá az eredmények, felel rá zet. 1500 közalkalmazott közUt 750 tagja a Magyar Dolgozók Pártjá­nak. Ez a hatalmas szám azt mu­tatja, hogy * pártszervezet igen gyakran váloga lás nélkül a kötelező kommunista éberség figyelmen ki. vül hagyásával duzzasztotta meg sorait, nem gondolva arra. hogy a pécsi közigazgatás mennyire fertő­zőit volt a múl,ban a fasizmustól, hogy a városházán néhány hónap­pal ezelőtt milyen Jobboldali szel. lem uralkodott és hogy a közigaz­gatás volt a felszabadulás után a Jobboldali szociáldemokrácia és az opportunizmus egyik fellegvára. A közigazgatási pártszervezet azon­ban nemcsak a tagfelvétel túlsá­gosan liberális kezelésével mulasz­totta el a kellő óvatosságot, de nem tudta ezt a hatalmas párttagságot a marxi-lenini szellemnek meg­felelő oktatásban sem részesíteni. Azok a párttagok, akiknek jó ré- sze karrierizmusból lépett a párt­ba, amikor lazulni kezdett a párt. fegyelem, sorozatosan vonták ki magukat a pártmunka alól, nem vettek részt a párt gyűlésein és pártnapjain,' nem olvasták a párt sajtóját és nem képezték magukat. A nyári hónapokban ez á lazaság már olyan méreteket öltött, hogy a 750 tagú szervezetből mindössze negyvenen, ötvenen jelentek meg egy-egy pártnapon és a tagdíját is rendszertelenül fizették a párt­tagok. A közigazgatási pártszervezet vezetősége ekkor a párt szerve­zeti szabályzatának figyelmen kí­vül hagyásával a kommunista párt­építéssel és pártszervezési eljárás, sál ellentétben olyan rendszert ho­nosított meg, amely lehetőséget adott ugyan arra, hogy a legyei met megerősítsék és pártmunkás bfrják a tagokat, azonban legele- mibb megsértése volt a párt tisz- taságának és a kommunista er kölesnek. A pártvezetöség ha pontból álló szabályzatot dolgozol ki, amely szerint pontozták a ta gok munkája és részvéteiét < pártéletben. Egy pártnap látogató sóért a „pártmun ka verseny" kére .(ében 1') pouf, egy felszólaláséi vagy kérdésért a pártnapon, a vt tóban való részvételért 20 pont, < kultúrmunkában való szereplésért vagy a faliújságba való rikkirásér 100 pont, „közösségi feladatok ki niunkálásáéri" 100 pont, szeminé riumon való részvételért 200 ponl tagdíjfizetésért 20 pont járt. Ezé két a pontokat különleges pontozó a virágzó szövetkeze?, amely egy fillér pénz nélkül in­dult és most már 400.000 forint vagyona van, két traktora, három cséplőgépe, szeszfőzdéje, szelek­tora és egy füszerüzltle. Most akarnak kalapácsos darálót venni, abból a haszonból, amelyet a szö­vetkezet a terményvásárlás során szerzett. Vannak gondok is a falu­ban. Messze van a vasút, nincsen piac a kőzetben, nehéz a I,--me­nyek értékesítése. Mekényesen azonban nem pihennek az embe rek babéraikon. Elsőnek végezték el messze környéken a tarlóhán­tást, az őszi vetés nagyrészét is hátuk mögött hgyták. most folyik a szántás a tavasziakkal bevetendő terület alá és megkezdődik a híz lalás. Azt is megtanulták a gazdák, hogy milyen nagy szükség van a közös munkára. A vad rág szíj par­cellák sok bajt és gondot okoz­visszaminősítését tették Javaslaiba. Csak az lehetett a szervezetben pártmunkás, aki bizonyos számú pontot elért. A Városházán meg­kezdet! pontozás olyan ragadós volt, hogy a megyeházáról ktliön külwöttség érkezett, amely tanul­mányozni akarta a bevezetett pontrendszert. Ügy érezzük, fölösleges hosszan kitérnünk arra a súlyos hibára, amelyet a pártszervezet a ponto­zás bevezetésével elkövetett. Az elvtársak elfelejtették, hogy a kommunista párttag számára nem pontszerzés a fontos, hanem az, hogy belső meggyőződésből legyen a párt tagja, hogy résztvegyen a párt életében é6 munkájában, bogy a magasabbrendü kommunista er. köles szerint éljen és dolgozzon. A pontrendszer nem alkalmas an­nak megállapítására ki jó párttag, csak strébereket nevel, akik nem törődnek azzal, hogy közelkerülté­nek a párthoz, hogy e'sajátí'sák a kommunista munkastílust, hogy egész életükkel a párt és a dol­gozó nép szeretett és szolgálatát sugározzák. Olyan embereket ne­vel, »kik számára csak a külsőség a fontos, akik csak s pontok sva. portására törekszenek, akik eset. leg a legsúlyosabb bűnöket kö\re- tik el a dolgozó néppel szemben — a hivatalban azonban halomra gyűjtik a szükséges pontoka' A közigazgatási pártszervezet hi- bája annál súlyosabb, mivel még a Politikai Bizottság határozata és Farkas Mihály elvfárs emlékezetes beszéde után sem szüntette be a pontozást — ezek a megnyiia ho­zások pedig világosan ismertették párttagjaink és szervezeteink köte­lességét és feladatait. A legutóbbi aggyfiiésen már történt kísérlet a hibák kijavítására — azonban egyedül a pontrendszer beszünte­tése nem elegendő. Felül kelt virs- giini az egész eddigi munkát, a vezetőség működését. A felülvizsgálat során gondos­kodni kel) arról, hegy az oda nem való elemek kikerüljenek a szer- ve/.etbői és azok»), akik még fej­lődésre szorulnak, lagjeiőlt'é minő­sítsék át. A közigazgatási pártsror- veretnek nagyobb sűlyi Ke’l h°. lyeznie az eddig elhanyagolt pá-t- ektatásra és a marxi.lenini elvek, kel felvértezve úgy kell do’goznia, hogy t hibák kijavítása it'án a szervezet igazi kommumsla szel­lemmel teljen meg. Pártélet PARNAPI ElÖADOK részére ér­tekezlet hétfőn este 6 órakor Rá. kóczl-út 68. alatt. Megjelenés kö­telező. Pártitttkárok, oklatási felelősök és szemináriumi előadók kedden 5 órakor pontosan jelenjenek meg a Rákóczi-uti páriházban. A belvárosi pártszervezetben az alapfokú és hajadók szemináriuma csü őrlőkön este kezdődik. Az első csoport névsora kedden reggei ö! a pártszervezet faliújságján tekint, he ő meg. Felhívjuk a falusi és üzemi párt- szervezeteket, hogy a Dunán'úli Napió által kiadót: előfize ő gyüj. tőivekkel haladék'ialanul tegyeim' terhe melleit számoljanak el. — Pécs város Szabadművelődési Felügyelője értesíti a kuJtúrcsopor- tok>at, egyes-üJeiéket, hogy művészi értékű, sikerrel előadható egy és többfcivosí'sos színmüvek ingyen kölcsönözhetők hivatalában (Kápta­lan utca 2. I. emelet.) Benzin és petróleum-utalványok ellenében a kiutalt anyag a Mecsek Vegviüzemben, Bajcsy-Zsilinszky- út 6. sz. a!a:t október hó 15-ig vehető át. . . Október 1-től megindult út autóbusz járatok Székely Bertalan úti járat. Útvonal: Széchenyi tér, Jauus Pannonius utca, Radonai utca, K.’í- mó utca, Árpád utca, Székely Bér- tálán út a Surányi Miklós útig. — Megállóhelyek: Széchenyi tér, Ra- donai utca és Kiimó utca sarok. Aradi vértanuk útja, György utca, Székely Bertalan utca 7 szám előtt, Surányi Miklós ut. Szakaszhatár: Széchenyi tér. Aradi vértanuk útja, Surányi Miklós ut. Menetrend. Oda: 7.30 sz. 10.30, 13.30, 15.30, 17.30, 19.30. Vissza: 7.40, sz. 10.40 13M0, 15.40, 17.40, 19.40. Bálicsi járat. Útvonal: Széchenyi fér, Zirci köz, Apáca utca, Kórháztér, Makár u'ca, Édesanyák útja, Nyár utca, Bá'icsí út, a Donátusi elágazásig Meg- á'lóhelyek: Széchenyi tér, Kórház tér. Kiskirály utca, Rókus utca. Szülészeti klinika, Rodostó utca, Donátusi ut. Szakaszhatár: Széche­nyi fér, Szülészeti Mimika. Menetrend Oda: 6.15, 7,00 sz 10.00, 13.00, 15.00, 17.00 19.00 — Vissza: 6.30, 7.15. sz. 10.15, 13.15, 15.15, 17.15, 19.15. sz. = piaci na­pokon közlekedik. Fenti járatokra tanuló havi, fel­nőtt heti és havi jegyek kapha'ók a forgalmi irodában (Városháza). — Részletes felviiágosí ás ugyanod 8- tó! 20 óráig. Telefon: 25-95 >T/AV ZHINIB IHI /A INI C5 ^ Ü IFI S H ÜW október 6-án. 8 ereskor Nagy La.es Gimnázium dísztermébei; Helyárak 6 és 4 forint. Jegyelővétel postakézkesitőknél és a Kő­posta főnöki irodában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom