Dunántúli Napló, 1948. augusztus (5. évfolyam, 174-198. szám)

1948-08-26 / 194. szám

DTTNANTÜLI NAPLÓ 1948 AUGUSZTUS 28 Letartóztatták a Émokráciaeüenes merényletre uszíts reakciós szikéi bírót és hét bűntársát Megrongálták a pécsi VAOSx csoport által helyreállított iskolát és leütötték Rabb István városházi mérnököt Útmutatás a dolgozóknak A rádió heti szemléje kereté­ben a demokratikus pártok vezető férfiai nyilatkoztak Rákosi Mátyás kecskeméti beszédéről. Dobi Ist­ván miniszter, a Független Kis­gazdapárt elnöke kijelentette, hogy Rákosi Mátyás hatalmas beszéde Igen mély benyomást gyakorolt a Kisgazdapárt töme­geire is. A kecskeméti beszéd mezőgazdasági vonatkozásaival kapcsolatban megállapította Dobi miniszter, hogy csak a gépesítés­sel és a tudomány eszközeinek felhasználásával lehet a termés­átlagot igen lényegesen emelni és ■ a paraszt munkáját is jelentősen megkönnyíteni. A gépek és egyéb korszerű vívmányok azonban iga­zán gazdaságosan csak a nagyobb egységekben alkalmazhatók, ezért van szükség a szövetkezésre. A saját érdekét felismerő dolgozó szövetkezés előnyeit látva minden paraszt önként kéri majd felvé­telét a szövetkezetbe. A Nemzeti Függetlenségi Frontról kijelen­tette, hogy helyesnek és szüksé­gesnek látja, hogy az azonos cé­lokért küzdő pártok lépjenek egymással az eddiginél szorosabb munkaközösségbe. A Nemzeti Függetlenségi Front, amelyben a pártok kereteiket változatlanul' fenntartják, szeptemberben létre­jön. Darvas József miniszter, a Nemzeti Parasztpárt vezetőségé­nek tagja hangsúlyozta, hogy Rákosi Mátyás kecskeméti beszé- de az egész dolgozó magyar nép számára komoly útmutatást adott. A beszédnek különösen az a ré­sze nagyjelentőségű amely a pa­raszti . jövendő nagy kérdéseivel foglalkozott. A Nemzeti Paraszt­párt megalakulása óta a munkás­paraszt szövetség szilárd elvi alapján áll és a gyakorlatban is ezt a politikát követi. Ez a poli­tika jelenti azt, hogy lehetetlen­nek, járhatatlannak tartunk va­lamiféle ködös bizonytalan paraszti „harmadik utat”. — Azt akarjuk, hogy a parasztság felemelkedé­sével tűnjék el minden különb­ség a falusi és városi dolgozók közt. Ezt pedig egyedül az Ipari munkássággal szoros szövetség­ben tudjuk kiharcolni. Zsolt Béla, a Magyar Radikális Párt vezetője kijelentette: a ma­gunk részéről RÍfcosl beszédében azt a kezdettől való álláspontun­kat lát luk megerősítve, hogy nincs külön városi és falusi de­mokrácia, hanem csak egyetlen, osztatlan demokrácia van. Einstein békekíáltványt intéz a világ népeihez A hét elején már utaltunk- arra az eseményre, amely Szőkéd köz­ségben történt az Új Kenyér ün­nepét bezáró éjszakán. Az odavaló nagygazdák egy csoportja megtá­madta a pécsi VAOSz csoport ve­zetőjét Rabb Istvánt és egyikük vasvillával leterítette a fiatal városi mérnököt. A felháborító merényle­A VAOSz pécsi csoportja elhatá­rozta, hogy Szőkéden rendbehozza a két elhanyagolt állapotban lévő volt egyházi iskolát és a tanítói lakást. Maguk hozták össze az építőanyagok költségeit is úgy, hogy pénzt és anyagot gyűjtőiek erre a célra. Harmincezer forintos munkáról volt szó, amelyet a község a maga erejéből sohase tudott volna megoldani. Az iskolát újjáépítő csbport nem kí­vánt mást, minthogy az ott önzet­lenül dolgozó 10—12 munkás lakás! és egyszerű ellátást kapjon, míg a munka tart. A szőkéd! Nemzeti Bí- zotság úgy is határozott és a lelkes munkáscsoport az építő­anyagok kiszállítása után 16-án Szőkédre érkezett, hogy a mun­kát megkezdje. Zsírosparasztok szabotáló klikkje Legnagyobb meglepetésükre sem­miféle intézkedés nem történt el­szállásolásukról és ellátásukról sőt az ügyeket intéző nagygazdák klikkje részéről egyenesen ellensé­ges fogadtatásban részesültök. A rendőri nyomozás kiderít ette, hogy a községi bíró, Horváth Mátyás és klikkje-, Szrimácz János volt iskola­széki elnök és Hotz János keres­kedő tudatos és gonosz úszítást folytatak a szőkéd! gaz­dák között a IskoUhelyreállítás és annak önzetlen munkásai el­len. Szrimácz és Hotz több zbcr, kije­lentették: Bolond aki egy falatot is ad enni a rohammunkásoknak. — Ugyanez volt a véleménye a bíró­nak is, aki mint módosgazda már ’ 1936 óta viseli ezt a tiszíseget és a zsíros gazdák körülötte kn'akud klikkjével együtt eddig mindig elszabotálta a demokratikus kor­mányzat intézkedéseit és tartotta a falu vezetését. Felszítják a délszláv sovinizmnst tét jelentették a rendőrségnek, mi­re annak államvédelmi osztálya ki­szállt a helyszínre és őrizetbe vett nyoc személyt, aki­ket beszállított Pécsre, majd meg kezdte a nyomozást az ügyben. Ennek eredményeként az alábbi részleteket közölhetjük olvasóinkkal: propaganda eszközhöz jutottak, hogy a község délszláv kisparaszt- jait is szembe állíthassák a demo­kratikus kormányzattal. Az, iskola helyreállítás azonban ennek ellenére is haladt. Az épület csinosodott és csütörtökön már fel­kerültek rá a szépen festeti, új vízlevezető csövek is. így érkezett el az Uj Kenyér ünnepének regge­lére, amikor az iskolát helyrehozó munkások megdöbbenve látták, hogy az újonnan felszerelt vízlevezető csövet össze vissza horpasztották vandál kezek. RaKa Ferenc, a Cukoripari Igaz­gatóság vezérigazgatója kijelen­tette, hogy a második tervévben a cukoripar az előirányzottnál 60 százalékkal magasabb t'eljesit- mény; mutat fel. Ez a magyar cu­kor exportálását is lehetővé teszi. — Az ipari cukor adójának el- örléí^e lehetővé teszi, hogy az ál- Umosí :ott cukor- és csokoládégyá­raik, továbbá a cukrászipar 5.50 forintért kapja a cukor kilóját, az eddig; közel 13 forintos ár he­A kaposvári rendőrség a szom­bathelyi visszaélésekhez hasonló nagyarányú feke ézést leplezett le. A razzia során nyolc péfames' ér­né! találtak fehérlisztból engedély nélkül sütött nagymennyiségű kif­lit, perecet és bucit. A detektívek mintegy 3000 da- Tab süteményt foglaltak le, amelyeket éppen szállítani akartak a bizományosokhoz. Az ünnepnap estéjén azután a basaparasztok gyűlölködő soviniszta klikkje még tovább merészkedett. Az ünnepi táncmulatságról haza­felé tartó Rabb István mérnököt orvul megtámadták. Mátyás Márk 43 éves szökédi nagygazda vasvillával leütötte a fiatal mérnököt, akit munkástársai találtak meg vér­befagyva és eszméletlenül. A fején szenvedett két 6—8 centiméternyi sérülésével és zúzott arcával men­tők szállítoták a sebészeti klinikára. A rendőrség őrizetbe vette a me­rénylő Mátyás Márkot, fiát Mátyás Antalt, aki a vízlevezetőt összeron- osolta, a demokrácia ellen uszító bí­rót és két bűntársát Szrimácz Já­nost és Hotz Jánost. ' A demokratikus államrend elleni izgatás miatt, Mátyás ellen ezenkívül súlyos testi­sértésért indul eljárás. A nyomo­zás befejezte után az ira'okat át- teszik a népügyészségre, ettől füg­getlenül azonban mind az ötöket internálják. Iyett. A cukorka és cukrászsüte­mény ára két hónapon belíll te-há lényegesen csökken. Bállá Ferenc egyébkén; közölte hogy szeptembertől 9 forintos nép- cukor kerül ■ forgalomba, amelye málna, citrom és narancs ízben készítenek és a közelié ási jegy szelvényeire adnak a dolgozóknak. Az őszi vásár látogatói 1 kg cu­kor kiváltására jogosító utalványt kapnak. Nógrádi Ferenc, Halmi Gyula Csepeli László és Pető József pék­mestereket letartóztatták. valamennyiüket átkisérték az ál­lamügyészségre. Poitner János, Piruslka László. Nagy István és Fábián Gyűlj pék­mesterek ellen tovább folyik az eljárás. Wrocklaw városában több mint húsz ország küldöttsége gyűlt ösz- sze, hogy megbeszéljék a béke kér­déseit. Az értekezletre a Szovjet­unió nagy küldöttségében megér­kezett Tarlow, a hírneves törté­nész, valamint Ilja Ehrenburg és Mihail Solochov. Nagy-Britannia 42 tagú küldöttségében résztvesz Sir John Boyd Orr világélelmezési szakértő, dr. Hawlett Johnson can- terbury-i érseki helynök és Graham Green novellaíró. Az angol kiil löttségge! együtt érkezik Julian fíliiniívess2iivettet veszi ál a szenilőrinc aszalóiizeoie! Szentlőrinc és Vidéke Földműves- szöyetkezete azzal a kéréssel fordul! a vármegye alispánjához, hogy a tulajdonában lévő szentlőrinci gyü­mölcsszárító és aszaló üzemet ad­ják Serbe a szövetkezetnek. A kérés méltányos és jogos, mert (gy az üzem a kisparasziság érdekeit és szövetkezetének megerősödését szolgálhatja. A szentlőrinci szárító és aszaló üzem alkalmas arra, hogy a szent- lőrinci járás gyümölcstermését tar­tósítsa. A konzervüzem megindulása jelentős munkaalkalmat biztosít. Huxley, az UNESCO vezérigazga­tója. A kongresszuson megjelenik Trygve Lie, az UNO főtitkára is. Magyarországot húsztagú delegáció képviseli. A kongresszus alkalmá­ból Einstein békekiáltványt intéz a világ népeihez. Eljárás toriul egy mohácsi ketíiönö ellen Botrányos utcai verekedéssel kez­dődött özv. Bodrics Viimosné 54 éves mohácsi lakos, ószeres ügye és azóta igen súlyos kitételű fel­jelentések sora érkezett ellene a mohácsi rendőrségre-. Sárközi Má­ria versendi lakos testi sértéséit jelentette fel, mert őt kővel fejbe­verte. K. Julia mohácsi lakos pe­dig kerítés miatt tett terhelő val­lomást Bodricsné ellen. Bodrisné a kerítést üzletszerűig folytatta és „artista” képzésre ma­gához vett tapasztalatlan leányokat ismeretjen férfiaknak áruba bocsá­totta. — H. Julia mohácsi lakos szintén terhelő, megegyező vallo­mást tett. Szerinte Bodricsné csak fedőfoglalkozásnak használja az ószeres engedélyt. — Bodrics Vil- mosné a rendőrségen részben be­ismerő vallomást tett. A rendőrség ügyét további eljárásra’ megküldte a pécsi államügyészségnek. A pécsi VAOSz csoport 30 ezer forintos munkát vállait Olcsóbb les* a cukorka és a cukrászsütemény Kaposváron is leleplezték a pékek (izéiméit Az elszállásolásra vonatkozó NB határozattal hasonlóképpen cseleke­dett. Hosszú huzavona után annyi engedményt hajlandó volt tenni, hogy: ■ ám szállásolják el őket, de csak azok, akiknek iskolaköteles gyermekük van. Végül is két nap múlva az ege-rági körjegyzőnek kel- , lett közbelépni, hogy az Iskolát építők fedélhez és el- J látáshoz jussanak. | A pécsi dolgozók a felháborító hu- I za-vona ellenére i-s ' folytattak a munkát, de lépten-nyomon találkoz­tok kellett a nagy gazdák gyűlö- • letéve!, amelybe most már ! délszláv sovinizmus is vegyült. , A község lakossága 70 százalék- I ban délszláv, akik eddig semmiféle hátrányát nem szenvedték ennek és nem is volt a községben semmi el­lentét délszlávok és magyarok kö­zött. Ilyen liangok Csak azóta hal­latszottak, amióta Tito isrncw'etes elfordulása bekö- i vetkezett a Kominformtól és né­pi demokráciáktól. Szőkéd nagygazdái egyszeriben lel- ’es Titoimádók és délszláv nacio- Tisfák lettek, mert ezzel hatásos 4 KAPITALISTÁK világszerte azt a hírt terjesztik, Iwgg az ame­rikai munkás életszínvonala mesz- sze felette áll a világ bármely más részén élő munkás életszín vonalának. Ezt a valótlan állítást cáfolja meg az a 300 oldalas je­lentés, amelyet amerikai tengerész- orvosok beható vizsgálat alapján állítottak össze és adtak ki. A kö­vetkezőkben röviden ismertetjük a jelentés tartalmát. A bányászok nagyrésze szétszór­va él a bányák és tárnák körül . Ez a szétszórtság annak a követ­kezménye, hogy a telepek általá­ban elhagyott vagy hegyes vidé­keken vannak. .4 településeknek 57 °/o-a a bányavállalatok tulaj­dona, akiktől a munkások lakásai­kat bérlik. A barakok egyformán [»innak építve, könnyű anyagokból és színük is egyforma; ez okozza végtelen egyhangúságukat. A tulaj­donos többnyire megtiltja, hagy a házakat különböző színűre fessék. AZ ÁLTALÁNOSAN rossz lakás- és egészségügyi helyzet még rósz- szabb ott, ahol a házak tulajdo­nosa a vállalat. A kimutatások szerint a lakások általában túlzsú­foltak és alig S5°/o-ánál adott az egészségügyi bizottság kielégítő je­Ityty él ax ameukai frúHyá&z lenlést. A jelentések szerint egy deszkákból épült 4 szobás lakának átlagbére havi 10—11 dollár, de ez a bér bizonyos esetekben eléri a 30 dollárt is. A világon mindenütt tisztálko­dási lehetőségek állnak a bányá­szok rendelkezésére. Ez — és ez nem szorul különösebb magyará­zatra — elengedhetetlen ennél a mesterségnél. Nem természetes ez azonban az USA-ban, ahol a vállalatoknak alig i5"/e-a rendel­kezik fürdőberendezésekkelEs még ezeknek is csak kis hánya­dában van meleg víz. A BÁN YÁSZTELEPt! LESEKNEK nagyrészén az ivóvizet még soha senki nem vizsgálta felül és tisz­tasága legalább is kétséges. Ezért a tífusz, amely erélyes intézkedé­sekkel elkerülhető volna, nagyon elterjedt ezeken a vidékeken. Ha­talmas méreteket ölt a gyermek- halandóság is, a statisztikák sze­rint a bányászok között a leg­nagyobb a halálozási arányszám. A gyermekbetegségek nagyrészét az orvosilag felül nem vizsgált tej okozza. Az orvost és kórházi keze­lést fizetés arányában állapítják meg és ebből kerül levonásra. Nem kapnak azonban ingyenes or­vosi kezelést a vérbajosok és a szülő anyák. A BETEGBIZTOSÍTÓ nem téríti a gyógyszerek árát sem. A beteg- biztosító alap felett a vállalat tu­lajdonosai rendelkeznek, ami lehe- >őségét ad nekik arra. hogy nyo­mást gyakoroljanak az orvosokra is. Ezt az előnyüket úgy használ­ják ki, hogy a munkások által fizetett orvosokat foglalkoztatják bányaorvosként is. A vállalatok nagyrészében az orvosi felszerelés nem kielégítő és az orvosok in­kább a profitot, mint a munkás­ság egészséget tartják szem előtt — mondja szóról-szóra a jelentés. 4 KEBESKEDET.EM a bánya- telepüíéseken szintén a bányatulaj­donos kezén van. Monopol helyze­tük következtében módjukban áll az általános árszínvonalnál maga­sabb árakon eladni áruikat. Hogy a bányászok ne szerezhessék be a szükséges árucikkeket máshol, a tulajdonosok sokhelyütt olyan bá­nokkal fizetik a fizetéseket, ame­lyeket csak a bányavállalat tulaj­donában lévő üzletekben válthat­nak be. Ennek az előnyét neír szükséges külön megmagyarázni, kizárja a nagy pénzforgalmat, nö­veli a társaság üzleteinek félfor- galfhátt, egyszerűsíti a könyvelési stb. EZEK UTÁN könnyen követkéz telhetünk arra, hogy a mnnkásol szabadidejéről sem történik gon­doskodás. A bizottságok jelentése szerint a településeken nincsenek sportpályák, strandok, mozik és teljesen hiányzanak a könyvtárok és más kultúrhelyiségek. Egyetlen településen sem talált a bizottság gyermekjátszóteret és a megvizs­gált 260 bányavállalat közül ösz- szesen csak egy olyant találtok, ahol a gyermekeket nyaralni vit­ték. ÍGY ÉLNÉK a bányászok a „vég­telen lehetőségek hazájában", az Amerikai Égésűit Államokban, ahol minden tőkés a „maga sze­rencséjének ura", míg a dolgozó' ennek a szerencsének kénye-he­vére vannak kiszolgáltatva

Next

/
Oldalképek
Tartalom