Dunántúli Napló, 1948. július (5. évfolyam, 147-173. szám)

1948-07-31 / 173. szám

4 DUNÁNTÚLI NAPLÓ 1948 JÜIIUS 31 Hireh ió eredménnyel teliesiíetie hároméves tervét az államosított Húsipari Szövetkezet dUnyug-at spotiia Egerben szerepelnek a pécsi Ifjúsági teniszezők A hét közepén kezdődtek meg Egerben a Budapest—Vidék ifjú­sági teniszversenyek. A Vidék gerincét két pécsi, Hirt István és Gulyás ’ István alkotják, akikre már régen felfigyelt az Országos Szövetség is és akik a tnagyai -eniszspcmt legnagyobb ígéretei közé tartoznak. Mindke ttot a szö­vetség táviratilag rendelte fel a versenyekre, ahol Asbóth Józsaf szakfelügyelő előtt mutatják be tudásukat. Mindkét pécsi verseny­ző igen jó formában van, Gulyás csak nemrég nyerte meg Kapos­várott az országos ifjúsági baj­nokságom ugyanott az egyiis első- osztályú versenyzőt: is simán i ver e A jövő hónapban nagyszabású teniszversenyek színhelye lesz Pécs. Augusztus közepére várják Asbóthot, a hónap végén pedig a PÁC rendezi meg országos ver­senyét, fővárosi résztvevőkkel és erre meghívják Asbóthtal együtt a magyar tenisz élgárdáját is. Mindenki emlékszik még a tava­szi hónapokra, amikor egyes pécsi henteseknél indokolatlanul 'felemel­ték a, hús és a zsírárakat. A pécsi Húsipari Szövetkezet akokriban azok közé az üzemek közé tarto­zott, amelyek következetesen küz­döttek az árfelhajtás ellen. A Húsipari Szövetkezet ezév má­jusában a Községi Élelmiszer és Kereske­delmi Rt-be olvadt be. Ez a hatalmas élelmezési vállalat, amelynek élén Fáy Árpád elvtárs áll, a budapesti Községi Élelmiszer és a Magyar Élelmiszerszállító R- egyesüléséből alakult meg. Az államosított Húsipari Szövetkezet még lendületesebb munkába kezdett a közélelmezés biztosításáért. Az üzem a hároméves terv első esztendejében figyelemreméltó ered­ményeket ért- el. Az előirányzott marhahús meny- nyiséget 2 százalékkal teljesítet­ték túl. Egyéb húsoknál: borjú és birkánál 130 százalékkal dolgoztak többet fel a kitűzött mennyiségnél .A sertés­húsnál csupán néhány százalékkal volt kevesebb a teljesítés. Minőség tekintetében is jó eredményt értek el. A Húsipari Szövetkezet minden ■törekvése, hogy a következő tervévben 10 száza­lékkal termeljen többet az elő­irányzottnál. —■¥-------­JŰ LIUS 31. SZOMBAT Ügyeletes gyógyszertárak: ..Arany Sas", Kossuth Lajos út 2 (17-85). „Szr. István", Zsolnay V. utca 2. (12-56). .Szent Háromság" Mecsekalja. — Hétfőtől: .Magyar korona" Kossuth Lajos út 50. sz. (32-74).- „Remény", Irgalmasok u. 21. (23-70). „Kis szt. Teréz”, Aradi vértanuk u. 1/8 (Petrezselyem u.) (18-34). — Né-napok: Róm. kai.: Ignác, prot.: Oszkár. — Időjárás: Mérsékelt délkeleti, dőli szél, ke­vés felhő, száraz idő. A meleg tovább tart. — Budapest székesfőváros tör­vényhatósági bizottsága elé a Ma. gyár Dolgozóik Pártja indítvány: terjesztett elő arról, hogy a ma­gyar munkásmozgalom és egyben a magyar nép mártírjainak emlé­két a törvényhatóság méltóképpen örökítse meg egy emlékmű felállí­tásával. — A bukaresti rádió jelentése szerint megállapították Pe öfi Sán­dor halálénak pontos helyét, Ezek szerint a költő a segesvári csatá­ban Fehéregyháza és Héjjasfalva közötti mezőségen esetit el. — A MESZHART verseny állá­sa a következő: 1. Vasas 114 szá­zalék, 2. Pécsbányatelep 109.7 szá­zalék, 3. Mecsekszabolcs 109.6 százalék, — Népegészségőrök figyelem! A második augusztus elsejei be­számoló elmarad és így a szokott helyen augusztus 16-án, délután tartják meg. — Hazaérkező hadifoglyok. Fa­lubíró Vilmos Pécs, Mashár Endre Baranya, Újházi Miklós Érdliget. — A MÁV betegeknek aug. 1-én a szabadságon lévő dr Gyo­pár Jenő pályaorvos helyett na­ponta reggel fél 8-:ól fél 9-ig ren­del dr Bánki József lakásán, Ap- ponyi tér 6 szám a lat-, augusztus hó 15-ig bezárólag, ügyeletes szol­gálatot is lakásán tart. Telefon: 34-64. — ügyeletes OTBA orvos: dr Szaiántzy Elemér körzeti orvos, Klfmó utca 3 szám alatti lakásán. Telefon: 11-99. — A Dulánszky Nándor, Felsőmalom, Majorossy Imre, Mindszent és Tettye utcák­tól keletre eső területeken lakó OTBA tagoknak azonban ügyele­tes napokon is dr Mayer Gyula körzeti orvos rendel lakásán, Zsol. nay Vilmos utca 6 száan. Telefon: 23-22. — Házasság, Ifj. Keresztes János és R eb man Veronika ma üsté fél 7 órakor tartják esküvő­jüket a református templom­ban. (1716) (x) Gróf Mária és Boros László 31-én, szombaton este 8 órakot tartják esküvőjüket a Ferencrendi templomban. (x) — A Dolgozók polgári- és ál. talános .iskoláját végzett nővén dékek 31-én, szombaton este 8 órai kezdettel a Vasutas Otthon­ban tanévzáró ünnepélyt rendez­nek. A dolgozók iskolája volt hallgatóit és vendégeket gzúton szeretettel meghívja a rendező­ség. Olcsó ételek és italok, be­lépődíj nincs. — Az egyesbiró Kerekes József 38 éves állásnélküli, volt komtoi lakos: négyhónapi fogházra ítél­te, mert Komló községben ^ hal komlói bányamunkás Öle, menyét azok megbízásából felvette és el­költötte. A sikkasztás után Kere­kes Budapestre szökött, ahol el­fogták. Kerekes beismerte bűnös­ségé: és a bíróság előtt töredel­mes vallomást tett. Az ítélet jog­erős. — A Kereskedők Testületé köz­li a fűszer- és é’elmiszerkereske- dökkel, hogy a szakosztály álta. alakított Pécs és Vidéke Fűszer- kereskedők Beszerző és Etosztó Szövetkezet alakuló közgyűlését Pécse t, a Kereskedők Tes ü.eie, Perczel utca 8. alatti székházéban augusztus 1-én, vasárnap délelőtt 11 órakor tartja; felhívja az üzlet, jegyzőket, hogy a közgyűlésen jeleljenek meg. Olimpiai hírek — A szabadfogású birkózó ver­senyek pén eken délelőtt kezdőd­lek. A légsúiyban a magyar Ben- ezének a finn Johanson volt az ellenfele. A magyar versenyző a nap legszebb mérkőzésén fölényes pontozásos győzelmet aratott. A 10. percben majdnem kétvállra fektette ellenfelét. — A modern öttusa verseny pénteken * kezdő­dött! az ,5.000 méteres tereplovag­lással. Tizenhét nemzet 47 részt­vevője állt rajihoz. A magyar versenyző. Szondi 59 mp-cel túl- lovaigolta a 10 perce6 határidőt, viszont gyönyörű lovaglással aka­dályhiba nélkül futóttá le a távot, így 50.5 pontos eredményt ért el. — Az úszószámok selejtezői a 100 méteres gyorsúszással kezdőd­tek. Szatmári az I. előfutamban a harmadik helyen végzett, Kádas a III, előfutamban ragyogó idővel 58.4 mp-cel az első helyre került. A 100 méteres gyorsúszás II. elő­futamaiban a magyar Szilágyi a harmadik helyen végzett. — A törcsapatbajnokság pénteki ered­ményei alapján Egyiptom, Fran­ciaország, Olaszország, Uruguay, Argentina, Finnország; Magyar- ország, USA, Belgium, Kanada; Dánia és Anglia jutottak a közép­döntőbe. —- A 200 méteres női mellúszás előfutamai során Szé­kely Éva a II. előfutamban olim­piai csúccsal győzött. Ideje 3 p 01.2 mp. Erősít a Pécsi Postás A Postás a múlt héten meg­kezdte az edzéseket Tamási László irányítása mellett. Az NB III-as egyesület egyik legjobb erősítését a PVSK volt kitűnő hátvédjének megszerzésével hajtotta végre, de nem elégedlek meg ezzel, hanem más vonalon is megtörtént már az erősítés. Megszerezték a Szent­lőrinci AC-ból Szegedit, a szász­vári ifjúsági tábor egyik legtehet­ségesebb labdarúgóját, aki jobb­hátvédet játszik és ugyanebből a csapatból leigazolták Wunderlich jobbösszekötőt. Tárgyal a vezető­ség további Erősítésről is, a pos­tás válogatott jobbszélsőjénak megszerzése iránt történtek lépé­sek. A Postás komoly szerepet akar játszani csoportjában és nem kétséges, hogy további tervek is vannak a feljehbjulást illetően. DUNANTÜLI NAPLÓ ELŐFIZETÉSI DIJA EGY HÓRA 12 forint Felkészültek a labda­rúgók a vasárnapi Kupa mérk őzések re Vasárnap délután 6 órakor ke*' dődik az újhegyi pályán a Di­namó—PVSK Nyári Kupa mér­kőzés, amelyre ma a résztvevők befejeznék előkészületeiket. Mind­két egyesületben az edzés után játékosértekezletet tartottak. A Dinamónak még nincs véglege» összeállítása, keretet jelölt ki, a múlt' vasárnapi csapaton kívül Herczegh, Gróf és még egy ifjú sági játékos tagja a keretnek. A BTC is befejezte előkészüle­teit a vasárnapi mérkőzésre. Az első csapatból csupán Kincsei és Sarbak szerepel, a többi játékos a második csapatiből és az ifjúsági gárdából kénül ki. Asztalitenisz döntő Sikonílán Vasárnap délelőtt Sikondán ren-, dezik meg a BTC—KMTE asztali-; tenisz Nyári Kupa-döntőt. A bőr-j gyáriak az első mérkőzésen 9:5 j arányú vereséget szenvedtek Ka-' posváron, Pécsett ugyanilyen arány-; ban győztek, így kerül sor a ma-, gyarszékiek meghívására a döntő! mérkőzésre Sikondán. A délután folyamán ugyanitt rendezik meg a Pécs—Vidék versenyt. Az érdekes versenyek után a kerületi előadó jelenlétében értekezletet tartanak, a következő kerületi versenyek össze­állítása ügyében. Iggroa-kftfleménTeli Cipészipari munkaközösségbe való belépés. A cipészipari munka­közösség intéző bizottsága felhív­ja a nem egyéni típustermelő ci- p'észiparosokat, hogy hétfőn dél'- 12 óráig még jelentkezhetnek a munkaközösségbe való belépésre az Ipartestület jegyzői hivatalá­ban, ~ha eddig még nem tagjai a munkaközösségnek. Mestervizsgára előkészítő füze­tek érkeztek. A legújabb mester­vizsgára előkészítő füzetek meg­jelentek. Kaphatók az Ipartestület jegyzői hivatalában. Petróleum és benzin kiosztás- Felhívják a szakosztáíyok és szak­csoportok elnökeit, hogy a benzi? és petróleum szétosztásáról szóló kimutatásaikat a mai nap folya­mán adják le. Egyidejűleg felkérik az átvételre jogosul- iparosokat utalványaikért a jegyzői hivatal­ban jelenjenek meg és a kiutalt benzint és petróleumot lehetőiéi még aznap a széíosz ó kereskedő­nél, Mecsek vegyiüzem, Bajcsy Zs- u’- 7., vegyék át.’ Feloszlott a pécsi MUSz szervezet A Munkaszolgálatosok Országos Antifasiszta Szövetsége pécsi fő­csoportjának július 29-i taggyűlése az elnökség javaslatára az alábbi határozatot hozta: Szövetségünk a felszabadulás után azzal a célzattal alakult, hogy egyrészt az elmúlt fasiszta rémuralom alatt történt jogsérel­mek orvosoltassanak, másrészt az alakuló demokráciának kezdeti ne­hézségei között a szükséges segít­séget megadja és a fasizmus min-l den megnyilvánulása ellen har-1 col jón. Mai helyzetünket vizsgáival meg kell állapítanunk, hogy azok az okok, amelyek alakulásunkat annakidején szükségessé tették, megszűntek. Ezért a taggyűlés el­határozza, hogy főcsoportunk mű­ködését beszünteti és erről az or­szágos vezetőséget értesíti. A folyó ügyek és az anyagi vonatkozású dolgoké likvidálására egy öttagú bizottságot küld ki, melynek tag­jai: Korda Alfréd, Harnik István, Kadosa Sándor, Sommer Ädor és Falus István. Ezen bízottig; mun­káját folyó évi szeptember 1-ig befejezni tartozik. Szomorú történet a hivatali bürokráciából. amelyet sürgősen ki kell Irtani! Az ügyben a rideg tényállás a következő: A mohácsszigeti telepes, föld­művesnapszámos Heim Edéék négy­hetes gyermeke hétfőn délután rosszul lett. Az aggódó szülök azonnal orvosért küldtek és dr. Szűcs Árpád megvigasztalta őket, hogy a baj nem súlyos, de mégis jó lenne, ha beszállítanák a gyer­meket a pécsi Gyermekklinikára. Megkérdezte, hogy van-e 120 forint­juk a mentőautóra. Nem volt. Ké­sőbb rosszul lett a csecsemő, mire közbelépett Szűcs dr. és szegény­ségi bizonyítvány alapján a mo­hácsi mentők mégis hajlandók vol­tak Pécsre szállítani a gyermeket azzal, hogy később majd megfize­tik a fuvardíjat. Éjjel fél 1 óra tájban érkeztek meg, a gyermeket elhelyezték a betegszobában, az apa visszament a mentőautóyal, a gyenge anya azonban ott maradt gyermeke mel­lett, hiszen táplálni is kell be­tegsége alatt is. , — Én hol pihenhetnék le? — kérdezte az ápolónőt. Az ápolónő azonban nem tudott helyet adni. Az anya nem tehetett egybet, kiment a vasútra és a váróteremben húzódott meg. Sem pénze, sem egyetlen ismerőse nem volt a városban. Reggel 6 órakor már ott volt a klinikán és elvé­gezte gyermeke táplálását. Kedden éjszaka engedélyt kapott, hogy a klinika várótermében maradhasson. Szerdán közölték Heim Edénével, hogy a gyermeket hazaviheti. Az ezután történteket sírással küzköd- ve így adja elő az anya: *— Nem volt pénzem vasúti költ­ségre sem. Telefonáltunk haza, sajnos, csak este kapták meg az üzenetet. A gyermek bent maradt a klinikán, nekem azonban el kel­lett jönnöm, kimentem ismét a pályaudvarra. Éjszaka jöttek a váróteremben ellenőrizni a jegye­ket. Nekem nem volt jegyem,, el kellett hagynom a várótermet is. Visszamentem a klinikára. Onnan az éjszakai portás kidobott. — Éjjel egy óra körül lehetett Hiába könyörögtem, hogy csak a lépcsőházban maradhassak. KI mentem az épületből. Lefeküdtem az utcán, mert nagyon fáradt vol­tam. A váróterembe csak 4 óra körül mehettem he, amikor kinyi­tották Az esethez tulajdonképpen nem kellene semmit hozzáfűzni, éppen eleget beszél önmagáért. De mégis furcsálnunk kell, hogy 1. A beteg gyermeknek csak úgy áll rendelkezésre a mentőautó, ha van 120 forintja a szülőknek. 2. Megértjük, hogy a klinika nem tudja elhelyezni a beteg gyer- nfiekek kísérőit. Lehetetlennek tart­juk azonban, hogy a szülők át­meneti elhelyezésére ne kapna épületet. 3. Az éjszakai portás ügye ma már a szakszervezet és a fegyelmi bizottság előtt van. Végeredmény­ben azonban a bürokrácia és bü­rokratikus szellem az oka az egész szomorú történetnek. Végül meg kell már egyszer ta­nulni, hogy vannak esetek, amikor nem a rideg betűknek, hanem ta­lán egy kicsit az emberi érzésnek is kell irányítania a tevékenysé­get, portákon és hivatalokban egy­aránt. (i. I.) augusztus 1-én forgalomba kerül a 20 forintos bankjegy A Magyar Nemzeti Bank 1947 február 27-i kelettel, ellátott 20 fo­rintos címletű bankjegyeket au­gusztus 1-én forgalomba hozza. A bankjegy előoldalán Dózsa Györ­gyöt ábrázoló arckép látható, hát­lapján pedig egyik kezében kala­pácsot, másikban búzakalász csomót tartó térdelő férfialak. Leleplezték a fekete cséplőket A GR nyomozói ejy más ügy­ből kifolyólag nyomozva egy év előtti cséplési visszaélést derítettek Isi. Ugyanis Kovács István üszög- pusztai lakos feljelentést fctl a rendőrségen Meiszter Ádám és Szi­geti Antal szentkúti, ill. üszög! la­kosok ellen, mert az elmúlt évi gabonabetakarításnál fia járandó­ságát nem fizették ki. A nyomo­zók felülvizsgálták a cséplési könyveket és ekkor kiderült, ht gy Meiszter Ádám és társa az elmúlt vben 53 mázsa gabonakeresmény­ből csak 29 mázsát szolgáltatlak be i hatóságnak, a többit elfeketéz- ték. A könyvek vezetésében is sza­bálytalanságot találtak’ a nyomo­zók, a cséplési könyvekben több helyen radirozási nyomokat fedez­ték fel. Mindkét gyanúsítottat a rendőrség őrizetbe vette. \ A MÁSZÓ VLET ■rtesíti az utazóközönséget hogy július 30-tól szeptember 20-ig i repülőjáratok Siófok érinteeevel közlekednek Budapestre MENETREND HÉTKÖZNAPONKÉNT. 18-30 ind. PÉCS 19.00 érk. SIÓFOK 19.05 ind. SIÓFOK 19.35 érk. BUDAPEST ■L„—Siófok Ft 40.—; oda-vissza Ft 72 __ v tértijegyek Siófokra szeptember 20-ig érvényesek. KSÄSZOVLET utazási iroda Pécs, Széchenyi-tér 9/10, Telelőn: 28-23 8.30 9.00 9.05 9 35 Pécs- A éTk. 18.15 8 15 ind. »7.45 7.45 érk. 17.40 7.40 ind. 17.10 7.10

Next

/
Oldalképek
Tartalom