Dunántúli Napló, 1948. június (5. évfolyam, 122-146. szám)

1948-06-15 / 134. szám

4 DUNANTpU NAPILÓ !94fl JÜNTUS ti Néphadseregünk meghízh.ató őre épülő mankánkiiak és J fa^etloaségunknek Erután .Pálffy György altábor­nagy a néphadsereg nevében üdvö- zölta a kongresszust. Hangsúlyozta, hogy a hatalom ma a honvédségen be­lül szilárdan népi demokratikus kézben van. A honredség rálépett a néphadse­reg felé vezető fejlődés útjára. A marxista-leninista felfogás éllen- i ezik a pacifizmussal, amely tulaj­donképpen csak kispolgári flluzló. A világból még nem küszöbölődött ki a békét veszélyeztető imperializ­mus, ezért szükség van a hadseregre. Meg fogjuk teremteni nagy és erős néphadseregünket, amely megbízható ore lesz a dolgozó nép építő mun­kájának, hazánk függetlenségének és szövetségeseink fegyveres ere­jével együtt a világ békéjének. Rákosi Mátyás válasza a felszólalásokra Berki MíhíJyrté Borsődmegye ki­küldöttének felszólalása után Giug- liano Paáe+ta, az Olasz Kommunista Párt központi vezetőségének tagja üdvözölte a kcmgreszust. • — Az darf munkásmozgalom számára — mondotta — igen ér­tékesek a magyar munkásmozgalom tapasztalatai. Az olasz és a magyar nemzeti zászlóban a színek ugyan- zok, csak elhelyezésük fordított. Ez a szimbóluma a két ország sorsa közötti különbségnek. Ezután Ra ősi Mátyás válaszolt n vitákban ^hangzottakra. Megálla­pította, hogy a kongresszus a marx- :-fa—leninista szétlőni egységét tük­rözte visáza, majd méltatta a demokratikus rendőr, ség jelentőségét a, demokrácia építésében és az egyes felszólalásokra vála­szolva kifejtette, hogy a paraszt; tömegek között erősödik a hangút lat az egységes Magyar Nemzeti Független aógi Front megteremtése iránt. A magyar demokrácia egyik legbiztatóbb tünete, hogy be tudott hatolni a parasztasszo­nyok közé. Még több helyet kelt biztosítani a nőknek a politikai és gazdasági életben. A közhangulat mindenütt megváltozott .A dolgozó nép egyre inkább sajátjának tekinti és meg­védi a maga demokráciáját, helyesli ennek a demokráciának a bel- ég külpolitikáját egyaránt. Rákosi Mátyá* ezután hangsú­lyozta, hogy a Magyar Dolgozót; Pártját min, den erőve! össze kell forrasztani a marxi—lenini elvek alap jár»; — Erélyesen megoldjuk az iskolák államosítását és rendezzük a de­mokrácia is az egyház viszonyát. Igazunk és erőnk tudatában az egyesülés adta új lendülettel foly­tatjuk harcunkat, hogy a magyar nemzet nocsak erős és független legyen, hanem szabad és boldog is, hogy tovább haladhassunk a népi demokrácia és a szocializmus győ­zelmes útján. MegvéJasssfötták ss Magyar Dolgoséi? Pórtjj«rE.«ls o!ső kSzpenti . vezetőségét A' kongresszus a pártszervezet! szabályzatot egyhangú lelkesedés­sel. elfogadta. Utána a központi vezetőség és központi ellenőrző bizottság megválasztására került a sor. Rajk László belügyminiszter, a jelölő bizottság elnöke terjesztette elő a bizottság javaslatát. Rámuta­tott arra, hogy a jelöléseknél figye­lembe vették, hqgg ó központi ve­zetőségben képviselve legyenek a legdöntőbb ipari szakmák és üze­mek, a parasztság, a legnagyobb tömegszervezetek és, hogy a párt élére a legképzettebb, legtapasz­taltabb, a harcokban legjobban kipróbált emberek kerüljenek. Rajk László ezután felolvasta a jelöltek névsorát, majd a szavazás idejére az ülést felfüggesztették. Szőnyi Tibor ismertette a szava­zás eredményét. Közölte, hogy 433 szavazásra jogosult választóküldött közül 432 a kongresszusi jelölő bizottság által beterjesztett listára szavazott. A megválasztott köz­ponti vezetőség tagjai a követ­kezők: Andres Erzsébet, Antal .János, A pró Antal, Béréi Andor, Bíró Zoltán, Bottyánszki Pálné, Dab- ronaki Gyula, Donáth Ferenc, Dögéi Imre, Drahos Lajos, Erdei Mihály, Farkas Mihály, Friss Ist­ván, Gáspár Sándor, Gerő Ernő, Házi Árpád, Harustyák József, Horjínszki József, Horváth Már­ton, Horváth Zoltán, Jóbora Magda, Justus Pál, Kapetter Gyula, Kádár János, Kállai Gyula, Ke­resztes Mihály, Kiss Károly, Kossá István. Kovács István, Köböl Jó­zsef, Marosán György, Afekcs Jó­zsef, Molnár Imre, Molnár Erik, Mónus Illésné, Hagy Imre, Nóg­rádi Sándor, Non György, Otzell János, Olt Károly, Orbán László, Pallagi György, Papp Imre, Pieszo! József, Rajk László, Palkó Anna. Rákosi Mátyás, Révai József, Ries István. Révész Ferenc, Rónai Sán dór, Schiffer Pál, Szabó István, Szakasiís Árpád, Szász Ferencné, Szobek Andris, Szőrig' Ttt>or' Sxnrdi István, Tansz János, Fajé® Tmre, Pa* Zoltán, Vágvölgyi Ti­bor és Zgyerka János. Póttagok: Bádári László, József, Döbrcntei Károlyné, tásdo Györgyné, Losoncéi Gér,a, ni’ Nyers Rezső, Piros László, Pong- rácz Kálmán, SÚrfi Rózsi, Szirmot István, Vigh Pál, Váezi (Wollncr! Miklósné, Zöld Sándor. A központi ellenőrző bízottéi! tagjai: Alapi Gyula, Beírd András Hajdú József, Kiss Károly, *?’ róti Károly, Papái György, P1*, let György, Sebess Sándor, Szab Piroska, Szilágyi József. Tóttól!0*' Barát Lászlóné, Gallé Ernő. — Éljen a Magyar Dolgos^ Pártjának első központi vezető­sége! — kiáltotta Szőnyi Erre a kongresszus tagjai viharos éljenzésben törtek ki ® szűnni nem akaró ünneplésben r®‘ szesitették a vezetőséget,, Q©x© Eraé elvtársi A fSrténelnfcl feladatot bocsátott©! elvégeztük Határozati javaslat a Magyar Dolgozók Pártjának ünnepélye® megalakításáról . A kongresszus tagjai percekig nnepelték Rákosi Mátyás!. Orbáa ászló a következő határozati ja aslatot terjeszte'te a kongresszus lé: „A Magyar Kommunista Párt és brectáieemokrata Párt egyesülési ongresszusa megállapítja, hegy a aagyar munkásosztály soraiban áront évtizede fennállott szakadás legszüntetése, a munkásosztály zeu-vezetl politikai egységének megteremtése a nép; demokrácia atabnas győzelme, a reakciós ;r5k súlyos veresége A két enin. sáspárt egyesülését előkészítette Kommunista Párt hosszú éveken t lankadatlanul folytatott harca , magyar munkásosztály forradalmi gységéért, a kommunisták és bal- -IdaJi szociáldemokraták egytiít- eí'ködésg, a két párt közős harca i népcllenes reakciós belső és ;ü!sö erők ellen a népi dentokra- ikus Magyarország megtereraté- iéért. Döntő előfeltétele volt a két icjtjkáspárt egyesülésének a Ma» »*, ar Kommunista Párt és a bal- >lda!i szpdáldemokraták együttes larra az 'osztályáruló jobboldali szociáldemokraták ellen, akik a >el,sö reakció és a külső imperia­lista erők ügynökeivé váltak a n agyar munkásmozgalomban és iklknek leleplezése és eltávolf­tásn a munkásmozgalomból sza­baddá tette az «tat a magyar mun­kásosztály politikai egységének megvalósítására. Az egyesülési kongreszus megállapítja, hogy a két munkáepárt egyesülése elodáz­hatatlanná vált akkor, amikor a magyar demokrácia népi demokrá ciává fejlődött és amikor ez a fej. lődés napirendre fűzte a szocializ­mushoz való haladás feladatait, a milliós dolgozó tömegeket magá­ban fcglaló Nemzeti Függetlenségi Front létrehozását, nemzeti függet­lenségünk fokozott védelmének szükségét, a béke biztosítását az imperialista békebontó törekvé­sekei szemben. Az egyesülés útján keletkezeti pártot programjában, politikájá­ban, szervezeti felépítésében, egész munkájában Marx, Engels, Lenin és Sztálin tanításai vezérlik. A párt ideológiája, a marxizmus- leninizmus ma Magyarországon is győztesen kerüli ki a munkásosz­tály és a demokrácia árulóival ví­vott küzdelemből. Mindezek alapján a Magyar Kommunista Párt és a Szociálde­mokrata Párt egyesülési kon­gresszusa megalakítja a Magyar Dolgozók Pártját. A most meg­alakított Magyar Dolgozók Pártja a kilenc Kommunista Párt és mun­káspárt tájékoztató irodájához tar­tozónak tekinti magát." A történelmi kongresszust Gerő Ernő közlekedésügyi miniszter zár­ta f>e. A történelmi feladatot, amelyet a nragyar munkásosztály, a magyar dolgozók bíztak ránk, becsülettel elvégeztük —■ mondotta többek kö­zött. Kongresszusunk eleget téVe a széles dolgozó tömegek kívánságé, nak visszavonhatatlanul megszünteti a magyar munkásosztály évtize­des szakadását. A Magyar;- Dolgozók Pártja meg­alakulás? a magyar munkásosztály szempor,! jábói szinte felmérhetetlen jelentőségű győzelem. — A kongresszus határozott ar­ról ts, hogy milyen legyen a mi pártunk Az egyhangúlag elfogadott baíározaü javaslat semmi kétsége: sem hagy az iránt, hogv a- Áfa gyár Dolgozók Párt]» ideo­lógiájában és szervezetében egy­aránt marxista, teninista párt lesz, (nagy täps), harcos országépítő párt, amely nagy taniíómestereink Marx, Engels, Lenin és Sztálin nyomdokain halad. — Népünk húsából és véréből való. igazi nagy nemzeti párt! — Pártunk szolidáris mindazokkal, akik bárhol a világon, Európában, vagy Európán kívül a szabadságért, a demokráciáért, a- tartós békéért és a szocializmusért küzdenek. (Hosz. szantartó, lelke®' taps). Kongres­szusunk kinyilvánította megmásít­hatatlan akaratát, rogy nemzeti függetlenségünk és népi demokratikus fejlődésünk biztosi, tására kéz s kézben haladunk ha­zánk felszabadítójával, i liéke és a népek szanadságának legfőbb őrével, a nagy Sztíhn <>:>/ágá­val, a szocialista 'ürovjrfimlSv^' (A kongresszus tagjai feíá-’lva. M ' cekig viharos tapssal ünnepük Szovjetuniót és Sztáltat.) , — Kongresszusunk megferermfi' te az összes feltéteteket ah””” hogy a Magyar Dolgozók Pártja töltse hivatását. Teljes egyetért«»' bem megválasztotta pártunk ve?e szervét élén olyan kipróbált, messzetekl®' fo vezetőkkel, mint a mi szerú tett Rákosi Mátyás elvtársi«^ A kongresszus tagjai felálltak ^ percekig zúgó tapsviharban emberként kiáltották :£ljen Gerő Ernő zárószava után ajf0. gre-sszus leeirhatfetlan iclikesedef' ‘ I ünnepelte perceken keresztül Magyar Dolgozók Pártjának veV tőit, majd a történelmi kcflí*®o szíts az Internacionálé hangi*™ I végétért. Sztálin lelke® ünneplése kongresszus a határozati ja- alol egyhangú lelkesedéssel iros éljenzés között elfogadta, észtvevők elénekleték az In- ácioná'.é . majd [(#!■-rs Üiitieg hosszasan éltette [(álint. ávai József, s programbizott- elnöke néhány módosítást ja- )lt a program.:ervezettel k.ap­átban. A programnyilatkozatot ongresszus a javasolt módos!-' kkal egyhangúlag elfogadta. Hatalmas tapsvihar kíséretében vette tudomásul a kongresszus azt a határozatot, hogy a Miagyár Dolgozók pártjának központi lapja a Szabad Nép le­gyen és hogy a Népszava a sza­bad szakszervezetek központi lapjaként főg megjelenni. Ezután került sor a Magyar Dol­gozók Pártja szervezeti szabály­zatának tárgyalására. A beszámo­lót Farkas Mihály tartotta. Utána vita indulit. % váfösl fttatíjMp!' Iratai a épületéi EsíilMtt A város közmiiönkahivatala át­költözött a városháza épületében megüresedetj» vöt Magay-féle üzlet- helyiségbe, amelyet most szépen karba helyeztek. ~A tágas, világos és egészséges helyiségekben öröm­mel - rendezekednek a hivatal al­kalmazottai.' örülnek,- hogy el­hagyhatták a Risfaludy-utcai ned­ves helyiségeket, ahol közülük többen súlyos betegségeket kap tak. A IX szimfónia örökszép hangjait szólaltatták meg a Magyar Államvasutak Szimfo­nikus zenekara és a Liszt Ferenc Énekkar a ciszterci gimnázium ^ud­varán. Az öröm. az embermilliók testvéri kézszorírásának és össze. fogásánSk nagy gondolatát éne­kelte meg a $okatszenvedő Beet­hoven. Szőke Tibor vezénylése a gondolatot eleven' valóságra hoz­ta. Kitünően sikerült á Scherzo játékos derűje1 és a lassú tétel, elevenen vábozatos megformálá­sa. Az utolsó tétel néhány helyem kissé visszafogott tempót szerin­tünk vqlna, gyorsabb tempóban az állandóan magasan tarto'f szoprán melizméi nem jönnek ki szépen. A magánénekesek, Farkas Ilonka, Vizkelety Valéria. Ja- volszki János és Péter ^ Antal pontos és szépen hangzó énekük­kel a legszigorúbb kritikát is ki­állják. Stílusos bevezetésül a sza­badság nagy himnuszát, az Egmont nyitányt játszotta a zenekar egé­szen tökéletes megformálásában. hm Tárcaközi bizottság vizsgába felül, a baranyai falvak költségvetését Megérkezett Pécsre az a tárca közi bizottság, amely Baranya községeinek költségvetéséi vizsgálja felül. A bizottság tagjai Kelemen Gyula számvevőségi főtanácsos, clr. «a— ............__ •___ ’ Hk Korányi P,ál pénzügyminiszter1 kár és Szőts Céza, a minisztériumba berendelt fője"'*. A felülvi7.sgá)ás munkája előre * hatóan három napig tart. Súlyos lerékpáros szercBcséflenséé ^galmusok-uteájában Hétfőn délelőtt könnyen vég­zetessé válható szerencsétlenség történt az IrgaJmasdk utcájában, a piac előtti szakaszon. Kerékpárjá­val a Rákóczi-út felé hajtott Huf­nägel Károly 2ft éves fertőtlenítő intézeti alkalmazóit. Egv férfi kis- gyermeket vezetve átvágott a ke* rékpáros előtt, mire Hufnägel erősen fékezett, majd elcsúszott ' erekpárjáva1 pontosan egy szem­bejövő társzekér lovai közé. majd a kerekek ala. A kerékpárostól a lovak meg­bokrosodtak, a szerencsétlenségre összeverődött tömeg pedig Kj ségbeesetten sikoltozva mének a színhelyről. Hogy a lovak n gázoltak a közönség közé ^S°'L történt fömegszerenesétle11® . egyedül Jónás János MÁLLh ^ munkásnak köszönhető, akj nfi" lélekjelenléttel a lovak koré tette wngá< rs megfékezte F'-O A mentők Hufnägel Károlyt ... szállították a sebészeti klinik*1 A szemtanuk állítása szeri”' (í fiatalembernek több bnrrláju . tort és kigionyaaUipi törést szenvedett. Felvétel n pécsi «ép? líolIéginuiolibB l'rtvéteu' i -'jj Prrsi kollégiumai e »el lt bűdéinek az l948/4t)-es iskolai evre. .4 n,;pi kollégiumok a szegényparoszti, „umkás és sze­gény értelmiségi származású diá- í*'*, "yujtanak nyugodt otl- ' denmkralikus nevelést. Ősszel a következő kollégiumok nyitják meg kapuikat a szegény, sors., fiatalság előtt: Martinovics fióir v KO f'RÍ,,m a középiskolás Lúk, Varga Katalin Kolléginm « középiskolás leányok, kTvéWes esetekben Vili. ált. iskol nyok. J ürr István Technik! légium az ipariskolás fik, József Főiskolás Kollógiun gászok és dolgozó iskolásé mura. A szervezés alatt a vos és Bölcsész Kollégium vostanliBHgafók és 7laná hallgaiók s?Hrniíra. A felvételi díj egyszer é denkorra Hl.— El, havi ;i I t-tól 30 Ft-ig, tanulmán ménv és »agyon! helyzet ^ A felvételi kérelmeket Kollégiumok igazgatósági!'” címezni (Pécs, Széchenyi I. emelek

Next

/
Oldalképek
Tartalom