Dunántúli Napló, 1948. május (5. évfolyam, 100-121. szám)

1948-05-16 / 111. szám

DÜNÁNTÜ1J NAPLÓ iM8 HÁjm »e M© vesszen kárba a munkaidőt a villan váram és a pénz!! 65 százalékra akarja fokozni újításával a megtakarítást „Az élmunkás-jelvény birtokosának lenni diadal, győzelem, becs”t- :ot. Negyvennégy éves vagyok, 11 éves korom óta dolgozom a kü­lönböző munkahelyeken és most értem el életem legszebb pillanatát, amikor megkaptam az élmunkás-jeivényt. Amerre csak mentünk Bu­dapesten, éljeneztek és tapsoltak bennünket. Bizony kicsordult a köny- nyem.” így ír a gyári faliújságban Kálló Árpád munkásújító, élmunkás a Zsolnay-gyárból. A faliújságtól te­ker vényes az út a műhelyéig. Lép­csőn le, lépcsőn tel, keskeny, me- edek lépcsőn: itt a prés. Kalló Árpád karja könyökig fehér a por- cellárimasszátóL de fehérük a szem­üvege is, nagy munkakölénye _ is. A masszamalomból keskeny csöve­ken ömlik a folyékony massza a présbe, kerek lapokat préselnek be- ' üe, aztán kikalapálják. Csak ezután kerül a masszagyúróba és onnan a Korongosokhoz! Kálló elvtárs itt őrködik a prés felett: ketten van­nak műszakon, egy nap 10 tonna masszát pré­selnek. — A prés közti kamrák egyen- ' • lenek, — magyarázza most újí­tását, — a folyékony porcellán- ú íyag nem tudott egyforma masz­.ává préselődni. Olyan volt, mint mikor a hájastészta fésűk. — A : réshez szükséges ú. n. szűrővá- ■ • >n gyorsan pocsékolódott. Egy szereléssel 40—45 prést tudtunk csak csinálni. Sűrűn kellett mosni, cserélni, vál­ni. Pazarfódott a munkaidőnk, a mosónők ideje, a villanyáram, a pénz. Hiszen egy garnitúra szűrő­vászon kb. 3000 forintba kerül és 120 prés után el kellett dobni. De most: a présre egy kis csapot szerel­tem, amelyen keresztül kifolyik, ami felesleges és egyenlő masz- szávi préselődik a porcellán- -ttiyag. A szürővászonnal egy szereléssel 09 prést tudunk csinálni, majdnem •nnyif, mint az újítás előtt össze­sen. A készpénz megtakarítás ezzel kb. 35 százalék, de ezt további tökéletesítéssel 65 százalékra fogjuk • fokozni. A massza minősége legkevesebb 7 százalékkal javult. Az újítás persze, nem most fu­tott Kálló elvtárs eszébe, hiszen már öt éve itt dolgozik a prés mellett. Egy éve tori a fejét már o problémán Mikor látta, hogy si­került megoldania, odakérette a műhelybe a „főnökasszonyt”. — Ez a maguk szisztémája! — legyintett a „szakértő” tulajdonos. — Csinálja csak a régi előírás szerint! Megvizsgálta azonban az újítást ■■x CB által összeállított bizottság , . kipróbálta háromszor, jónak ta­rn ka. Ha pedig az Üzemi Bizottság mait találta, akkor meg keli va- sí’.ani. És megvalósították annál Is könnyebben, mert közben s gyá­rat államosították. Ezért az újításért kapta Kálló c.vlárs az ébnunkás-jelvényt, a gyár kitüntető oklevelét, három­száz forintos jutalmát és azt a gyönyörű eozinvázát, amelyhez ed­dig csak az anyagot készítette, de szobájába sohasem jutott belőle Százhúsz százalékos teljesít­ményéért pedig 2.32 forint órabér helyett 2.94 forintot kap. — Mikor 1943-ban idejöttem rllgozrw a Zsofnay-gyárba, 40 pen­gőt kerestem egy héten. Ebbői nekem kellett fizetni az OTl-t és * különböző járulékokat. Pedig ek­kor már drágaság volt. Most 140 forintot kapok, fize­tett ebédidőm van és nem von­ják le a járulékokat sem. Az infláció óta két öltönyt és há­rom pár cipőt vásároltam magam­nak, feleségemnek legalább négy ruhát és gyerekeimnek 3—3 ruhát és 2—2 pár cipőt. Azelőtt egy KÁLLÓ ÁRPÁD éimunkás héten legfeljebb egyszer ettünk-8 húst, a munkaverseny óta hetenként | legalább háromszor van húsos- étel. ( És amellett most könnyebb a mun­ka, mert nem hajt bennünket % tőkés: okosabban, észszerűbben, ke­vesebb munkával, többet termelünk. És a munka egyre könnyebb lesz. Uj öltözők, mosdók, műhelyek épülnek, egészséges, tisztább lesz a gyár. Forradalom van a Zsolnay- ban: végre birtokába került a ma­gyar munkás. Szilágyi Edit Két őrizet bevétel a bahonykuti ügyben A székesfehérvári államvédelmi osztály a köztársasági rend védel­méről szóló rendeletbe ütköző cse­lekedeteik miatt őrizetbe vette Hortoványi Imre nyugalmazott pénzügyi titkárt és Bukovszky Gyula bakonykuti la­kosokat. A nyomozás megállapítása sze­rint* Hortoványi Bakonvkúton a kitelepítendő svábok élére állt és ellenségeskedést szított a svábok és a helyükre telepített újgazgák kö­zött. Mivel Szittyay Dénes plébá­nos az újgazdák pártjára állt, Hortoványi gyűlésen úszított el­lene és a székesfehérvári püspö­ki hivatalban is feljelentette. Bukovszky rendszeresen elfeketézte a bányászok részére kiutalt gyufát és petróleumot. Állandó harcot folytatott a plébános ellen is és amikor Szittyayt. felfüggesztették, azzal kérkedett, hogy ezt neki kö­szönheti a plébános. Ih\ Tamás György elvtárs Budapestre távozik Hetek óla tartanak a találgatások a város vezetésében várhaló változásokról. Ezeknek egy része most konkrét formát öltött dr. Ta­más György helyettes polgármester lemondásával. Erről a fontos eseményről szombaton délben tájékoztatta a sajtót. Nyilatkozatában elmondotta, hogy lemondását csütörtökön jelentette be a város tör­vényhatóságának, majd pénteken személyesen a belügyminiszternek, aki ígéretet tett, hogy a pécsi pol gármesteri, valamint a helyettes­polgármesteri állások betöltéséről néhány napon belül intézkedik. — így a közigazgatás vitelében nem lesz semmi zavar. — Köszönöm a sajtó támogatását — mondotta többek között — ami különösen értékessé vált szá momra azóta, hogy a polgármesteri állás megüresedésével egyedül kellett vezetnem a közigazgatást. Kü­lön megköszönöm a társadalmi egy esületek segítségét és ezen túlmenő­en a város közönségének bizalmát is. Pécsről táoo/.om, de búcsúzóul azt mondhatom csak, hogy pécsi voltam és az is maradok. Ha te­endő pozíciómban, valamit használhatok a pécsi érdekeknek, ha ré­szükre előnyt biztosíthatok, ezt meg is fogom termi, hisz pécsi „tii ke" vagyok és azt nem lehet elfelejteni — fejezte be nyilatkozatát dr. Tamás György és melegen elbúcsúzott a sajtó képviselőitől. Dr. Tamás György helyettes polgármester lemondásával érzé­keny veszteség érte Pécs város közönségét. Dr Tamás a legnehe­zebb időkben vette át a város vezetésének ráeső részét és kezdett hozzá, hogy a város háztartását rendbehozza. Ez a munka igénybe­vette széles skálájú gazdasági tudásának egészet és teljes sikerrel járt. A város gazdálkodása nem jutott katasztrófába az infláció ide­jén seut. A stabilizáció után pedig egyre gyorsabb ütemben tért visz- sza <i békebeli állapothoz. így leit Pécs az ország legmintaszerűbben gazdálkodó városává. Dr Tamás a munkásmozgalom tevékeny harcosa volt, aki a sok­felé ágazó közigazgatási teendője mellett is alaposan kivette ’ részét a pártmunkából. Kiváló képességeit most országos jellegű munkaterületen használ­ják lel, de reméljük, ahogy Ígérte, továbbra is figyelemmel kíséri Pécs városát. A katolikus diákok és nevelők a demokrácia mellett A protestáns ifjúsági szervezetek Karácsonyi Sándor egyetemi tanár elnökléséve! értekezletet tartottak, amelyen a következő határozatot fogadták el: — örömmel vettük tudomásul a protestáns egyházak legutóbbi nyi­latkozatait, amelyek elismerik a de­mokratikus magyar köztársaságot és méltatják történelmi jelentőségű intézkedéseit. Az egyházi vezető­ségünkben bekövetkezett és folya­matban lévő személyi változások reményt nyújtanak arra, hogy az egyházak és a demokrácia közötti tárgyalások a magyar élet megújulására fognak szolgálni. — A római katolikus és görög­keleti ifjúsági szervezetek nyilat­kozatait örömmel üdvözöljük és ün­nepélyesen kijelentjük, hogy a ma­gyar protestáns ifjúságnak az egy­séges demokratikus ifjúság építő munkájában van a helye és a tár­sadalmi igazságtalanságok meg­szüntetéséért minden haladó magyar ifjúval együtt kell dolgoznia. Háborús bűnösség miatt szom­baton három osztrákot kivégeztek. — A magyar nyaralók első cso­portja szombaton megérkezett az Adriára.— Minnesota államban a sztrájkoló munkások és a sztrájk­törők között összetűzés támadt. A rendőrségnek keltett közbelépnie. Hahóty Sándort, a Barankovfcs- párt somogymegyei titkárát egy évi börtönre ítélték, mert a há­ború során mint tiszt kegyetlen- kedett beosztottjaival. — A Spa­nyolországba menekült nácika: a gyáriparban kiváltságos helyekre helyezték el és miattuk többszáz spanyol munkást bocsátottak el állásából. Révai József Stockholmban Révai József elvtárs pénteken Stockholmba érkezett, hogy a svéd Kommunista Párt kongresszusán képviselje a Magyar Kommunista Pártot. A Ny Dág ebből az alka­lomból közli Révai József nyilatko­zatát a magyar gazdasági és bel­politikai helyzetről. Révai elvtárs többek között rámutatott arra, hogy Magyarország kétségtelenül azok közé az országok közé tar­tozik, amelyek saját erejükből, kül­földi támogatás nélkül emelkedtek fel és teremtették meg egyre ja­vuló életkörülményeiket. Az USA tkormáiaya eSismerlc az ítj zsidó államot Bambatámadás érte Tel Aviv fővárost A londoni rádió közli, hogy az arab államok sorkatonasága a haj­nali órákban megkezdte. Palesztina elözönlését. A kairói rádió szerint az egyiptomi csapatok két osz­lopban nyomulnak előre Palesz­tinában. Az arab csapatok Palesztinába va­ló behatolásával kapcsolatban jegy­zéket intézlek Ngybritanniához, Franciaországhoz, a Szovjetunióhoz, Belgiumhoz, Lengyelországhoz és Kínához. Észak felől libanoni csa­patok hatoltak be Palesztinába cs ütköztek meg a Haganah erőivel. Meg nem erősíi et} jelentések szerint kelet Jelöl transz) ordá­nál csapatok lépték ál a Szent, föld halárát. Egyiptomban, Transzjordániában, Irakban és Libanonban kihirdetlek az ostromállapotot. Truman elnök nyilatkozata mi­szerint az Egyesült Államok' elis­merik Izraelt, világszerte bomba­módra hatott. Az UNO rendkívüli közgyűlésén az arab kiküldöttek kijelentették, hogy Washington kormánya becsapta az arab államokat. Gromiiko szovjet kiküldött ezt mondotta: így tehát ténylegesen létrejött a Palesztinái zsidó állam Tel Aviv, az új zsidó állam fő­városa, Reuter-jelen'és szerint tö­kéletes elsötítésben, de nyugodt hangulatban ünnepelte a történel­mi váltojás első éjszakáját. Az AFP jelentése szerint télhat órakor történt az első légitáma­dás. Ez alkalommal három gép jelent meg Tel Aviv felett és két ízben dobott bombákat A bombázás lé­nyegtelen károkat okozott és csak egy halálos áldozata volt. Washingtonból jelentik: A szom­batra virradó éjszaka azután, hogy megszűnt Angliának Palesztina! megbízatása Truman elnök kiáltványt írt alá, amely szerint az Egyesült Államok kormánya hivatalosan elismeri az új palesztinal zsidó­államot. Kairói jelentés szerint az egyip' tömi kormány közéire, hogy az egyiptomi csapatok parancsot kaptak arra, hogy a rend és közbiztonság helyreállítására ha­toljanak be Palesztinába. Hathőnap bigámiáért és fegyverreítegetésér! Kovács Mihály lengyeltóti lakói a háború alatt, mint zászlós háza» ságor kötött Budapesten és 1945 ben megismerkedett Zalában cgí másik nővel és azt Is feleségű vette, anélkül, hogy az előbbi f® les égétől elvált volna. Nemsokáfi ói is elhagy:a s Lengyeltótiéi ahol megismerkedett Muh® rainé nevű hadiözveggyel és ao nak'is házasságot igén. MuhoraiO1 azonban megtudta, hogy nősembe és mivel a férfi állandóan félté kenykedett rá, visszaadta neki 1 jegygyűrűt. Kovács efelett* bán* tában hazarohant és revolverévé agyon akarta lőni Muhorainót csak az örszemes rendőrnek «ike rul't lefegyverezni az ittas férfi A büntetótanác* 6 hónapi bőrtőn re és 3 évi jogvesztésre Ítélte­Világhírű artistapár. A GUM1NÖ! A CSONTNÉLKÜL1 EMBEltt Ultié Harmat»*- és Horváth, a Meszeli! A főváros két szenzációja iné- jus 16—19-ijr, a CISCO GYöZ című izgalmas mexikói I Itnl minden előadásán fellép az Uránia íilmsziiiliázban (10.653) Figyelem! Üz I e t á t h e I ye SS és ! „ illQCIEftl I III IC Értesítem kedves vevőimet és a nagyérdemű vásárló közönséget, hogy fLbU| fÖ (roll Virág és Tsa.) helyiségbe helyeztem át. Fokozotabb választékban állok továbbra is férfi és női követekben- bélésárukban, selymekben, valamint mindennemű p « m pamutirubaD b. rendelkezésükre. £ CH3&CU texti!kereskedö. Üj telefon,!*«: *S-27, a magyar demokrácia a katolikus egyház irányában igen messzemenő türelemről és jóindulatról tett ta­núbizonyságot. Az egyház és de­mokrácia megbékélésének előmoz­dítására megalakították a katolikus tanulók orsz. munkaközösségét, amelyhez csatlakozásra hívnak fel minden hazájához hű katolikus diá­kot. s A katolikus diákok és pedagógu­sok budapesti konferenciáján dr. Rajnavölgyi Géza gimnáziumi igaz­gató az egyiiáz és • demokrácia együttműködését sürgette. Kézdi Bea egyetemi hallgató ismertette a szegedi Mária kongregáció kiáltvá­nyát, melyhez a koníerenda egy-1 hangulag csatlakozott. A konferen­cia határozati javaslata kifejti, hogy I A protestáns ifjúsági szerveretek egynti­nink ödnek a demokratikus ifjúsággal

Next

/
Oldalképek
Tartalom