Dunántúli Napló, 1948. május (5. évfolyam, 100-121. szám)
1948-05-13 / 108. szám
DUNÁNTÚLI NAPLÓ MÁJUS 13. CSÜTÖRTÖK Ügyeletes gyógyszertárak: Ircjal- mssok, Széchenyi-tér 5. T.: 29-81; Pf. öli Sándor, Rákóczi-úr 28, T.: 13-14; Őrangyal, Kossuíh Lajos-út 81 T.: 23 94. -Névnapok, R. ka ,: Robert, prot.: Szer'vác. — Időjá. rás: Mérsékelt 'déli, délnyugati szél. Változó felhőzet, többfelé záporeső, zivatar, A meleg továbbtart. Horthy bírósága húsz évvel ezelőtt, május 11-én, hosszú börtönbüntetésekkel sújtotta a munkásmozgalom három harcosát, akik az emigrációból tértek haza. Az ügyüket másodfokon a tábla bírálta cl s a törvényszék büntetését Vas József elnök és Varga Károly ügyész túl „enyhének" találta. Ezért Magyar József és Pécs József cfvtársak 12 éves fegyházbüntetését 15 évre, míg Kovács József elvtárs kétéves büntetését 10 évre emelték fel. A szörnyű ítélet általános megdöbbenést és felháborodást váltott ki nemcsak Pécsett, de az egész országban is, de ez nem akadályozta . meg a terror-bíróságot abban, hogy a három szocialistát hosszú évekre rács mögé csukja. Az ügy szereplői valamennyien élnek ma is. Magyar József, aki a felszabadulás után régi foglalkozását folytatva az llj Dunántúl szerkesztőségének tagja volt, ma az UFOSz megyei titkárságán dolgozik. Pécs József a város alkalmazásában áll, Kovács József pedig, mint cégen, ma is a Zsolnay-gyárban dolgozik, mint az egyik csoport vezetője. Magas koruk ellenére, ma is töretlen hären sä i a szocialista eszmének — A. MESzIIART háziverseny mai állása: 1 Szabolcs 90%, 2. Pécsbánya 85%, 3. .Vasas 70 százalék. A3 éves terv keretében Bárányává miegyében a folyó évben Baranyaszen'györgy, Tormás és Szágv községekben megépül a villamos hálózat. A helyszíni bejárás' a komlói távvezeték kiküldöttei Póka főmérnök vezetésével megejtetek. y — Szerdán iktatták be ünnepélyes keretek között Újpest megyei város képviselóestületének ülésén Döbrentei Károlyné országgyűlési képviselőt a polgármesteri tisztségbe. Az ünnepélyes közgyűlésen a kormány képviseletében Dinnyés Lajos miniszterelnök is megjelent. — Esküvő. Szendrődy Melanie Peek és Albert László Paks, f. h<> 15-én, szombaton este 7 órakor, •ártják esküvőjüket ■ a székes- egyházban. (371) (x) Egymillió forinttal károsította meg az állomot. Veréb József kiskun félegyházai szeszfőző és k icsmáros. aki adógyüjíő is volt. Veréb a borfok mérésénél hamisítót4 fokmérőt használt és igv a gazdákat sokezer forinttal, adózás szempontjából pedig az államot köze! 1 millió forinttal károsította meg. A gazdasági rendőrség őrizetbe vette. Őrizetbe vette a rendőrség Ferk József pécsbányatelep: lakost, aki Pécsett és a bányatelepen számtalan betörést követett e' Kihallgatása és bűnldjstromá- rtak összeállítása folyik. A, rend- o: ség bűnügy; osztálya felkéri mindazokat. akiknek sérelmére Ferk bármilyen bűncselekmény: e’követet4, jelentések a kapitányság 37. számú szobájában. — A PÉCSI KERESKEDŐK TES. TULETE nyorntékosan felhívla a kereskedőket, hogy az adéközös- séqben fizetendő esedékes adótartozásokat haladéktalanul fizessék he, meri z végrehatási 15-én nem fizetőkkel szemben meg kell indítani. — Sikondara a pünkösdi ünnepek alkalmával reggeli és délutáni autóbuszkirándulás; rendez az IBUSz menetjegvirodd (Város- házépülef). A járatoka' csak meg- feletó számú jelentkező esőién ind! jak. Jelentkezés szombaton 12 óráig ugyanott. M ! HábOfn tzitoévz búcsúzott tegnap a Munkás Kuli űr- házban. Búcsújuk méltó volt egész évi munkájukhoz. Horváth Jenő, aki megszervezte és vezette az ország első és legjobb tájszínházát, Szentpál Monika, aki művészi munkája mellett fáradhatatlanul tevékenykedett a színházi menza fenntartásáért és Sebők Margit, aki annyi könnyet, mosolyt, örömet varázsolt a pécsi és pécskörnyéki dolgozók arcára: Ady; Majakovszkij József Attila és más neves költők verseivel, népballadákkal búcsúztak. A Pécsi Női Vonósnégyes művészi zeneszáma, Molnár Klára tökéletes hegedűjátéka, Opritia Mária pontos kísérete, a Mihály Sebestyén—Szilágyi Lenke táncospár népi táncszámai egészítették ki a kitűnő műsort. A három búcsúzó színészt arra kérjük, sohase felejtsék el azokat a zsúfolt kis bányatelepi kultúrházakat, falusi pártházakat, ahol könnyekig megható lelkesedéssel ünnepelte őket a növekvőben lévő, új közönség. Gondoljanak ráiuk és folytassák továbbra is áldozatos munkájukat népünk kulturális felemeléséért — Leégett egy nádas Zalátán. Nagy József sellyei nádícmó jelentette a rendőrségen/ hogy a zalátai határban lc\ö nádasa, amelyen 256 kéve kitermelt nád cs még nagymennyiségű lábun álló nád .vélt. meggyulladt és leégett. A kára jelentős. A rendőrség lefolytatta a nyomozást és megállapította, hogy a ‘űzet minden valószínűség szerint szándékos gyújtogatás okozta. — Féíáru utazás van Budapestre f. hó 15-től a pro estáns napok alkalmából. Igazolványok az IBUSz menetjegyirodában (Városház épület) korlátolt számban kaphatók. (x) — Kórházba akart utazni, — meghalt az állomáson. Kovács István 73 éves ági ácssegéd rriár régóta szívbajban szenvedett. Mivel szívrohamai az utóbbi időben megismétlődtek, elhatározta, hogy beutazik Pécsre és megvizsgáltatja magát a klinikán. Elment a sásdi állomásra, de mielőtt a vonat megérkezett volna, egy szívroham megölte. Az orvosi jelentés alapján az ügyészség kiadta a temetési engedélyt. __ STOP1 Orion, Ph ilips rádiót 10- 11 havi rési Jetre. Használt szuper rádiók már havi 100 forintos részletre kaphatók HORGASNÁL Teréz-u. 1. s z ám. Rádióműsor CSÜTÖRTÖK: 7.20: Reggeli zene. 8.15: Szórakoztató muzsika. — 8.30: Róm. kát. vallásos félóra. — 9.00: Hegedű, ének, zongora. — 12.15: Asztali zene. 13: Előadás 13.15: Mindenki muzsikája 14.10: Előadás. 14.30: Énekkar. 15: Rádió- ■skola. ■ 16: Jószomszédság muzsikája. 16.30: Gyermekrádió. -17.15: Vöröskereszt közlemények. — 18: Dunavölgyi híradó. 18.30: Szív küldi szívnek szívesen. 18.45: Előadás. 19: Puccini: Tosca c operájának közvetítése az Operaházból. 22.45: Cigányzene. 23.15: Szórakoztató muzsika. Budapest II.: 17.00: Ötórai tea. 18.00: Mozart: A-dur klarinétverseny. 18.30: JazzkedveJők iskolája 19: A falu hangja. 19.30: Orosz zene. 19.50: Zongoramuzsika — 20.15: A regény születése 20.30: Szabadegyetem. 21.15: Beszkár: énekkar. 22.15: Kamarazene. PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY Pécs ;hj. varos polgármestere az alábbi üzlethelyiségre hirdet pályázatot Felsóhdvi-u. 2 sz. (Fokt J. féle) Porczel-u ca 14 szám. (Streb Jó- zsef-féls) műhelyhelyiségek. Határidő: május hó 27-ig. (10.577) Kösetlniá* FŰSZERKERESKEDŐK FIGYELMÉBE! A közellátási hivatal felhívja a füszerkereskedőket, hogy folyó hó 15-ig bezárólag mindennemű lisztjeggyel feltétlenül számoljanak el, (Városháza, ill. emelet 102. száma szobában). Későbbi elszámolásokat a hivatal nem fogad el. S%a k szervezet Vasas ifik! Csütörtökön 6 órakor ifjúsági taggyűlés az új szakszervezeti székházban. Üzemi, területi és szakmai SzIT titkárok részére péntek este értekezlet lesz, 13-án, csütörtökön 7 órakor SzIT kultúrtitkári értekezlet (Széchenyi-tér 13.) A kereskedelmi alkalmazott nők szombaton, 15-én, 6 órakor a szak- szervezeti székházban saját érdekükben jelenjenek meg. Csütörtö- 1 kön este 6 órai kezdettel a kirakat- rendezői szakosztály tart rendes gyűlést. A Magyar Vasutasok és Hajósok Szabad Szakszervezete 16-án, délidán 5 órai kezdettel, kertmegnyitót tart a Várady Antal-utcai Vasutas Otthon helyiségében. A Pécsi Orvossz,akszerve/et felkéri -agjai:, akik alkoholt igényeltek, Hogy az igényeli meny- nyiségnek megfelelő üveget névvel ellátva és az alkohol árát (á 38.24 forin') a szakszervezet hivatalos helyiségében sürgősen leadni szíveskedjenek. A Hivatásos Zenészek Szabad Szakszerveze'e Helyi Csoporténak vezetősége közli, hogy 18-‘ól folytatólagos tanfolyamo’ indi: kotfaok'alásra kezdők és haladók részére. Je'entkezni lehet 15-ig a ti'kárságon. Fodrászrnunkások figyelem t A hivatalos helyiség a Korzó, palotában van. Színház-tér 1 I em. balra.. A tagsági könyvek lebélyegzése végett minden tag 25-ig jelentkezzék, mer* ellenkező esetben/ azok érvényűire* ..vesztik 50 százalékos vasúti igazolvány is kaphaio. " 4 ZcUén-idiU a Mcfytyeii-itíato A vásárcsarnokkal kapcsolatban nemrég emlékeztünk meg a város- veze őség törekvéséről, hogy a központtól távoleső városrészeknek piacokat létesítsen. A gondolat, azonban sehogy se tud népszerű lenni a termelők és kereskedők között. Pedig a város hatósága szinte cukorral édesgeti, unszolhatja őket, hogy telepedjenek meg például a Megyeri-út kiszélesített és aszfallozo't részén. Az érdekellek több kifogást hoztak fel a terv _ ellen. Ezek között egyetlen helytá'ló is akad Reggelenként a szigeti város tehenei itt gyűlnek össze a lege'öre indulás előtt. — Ilyenkor a környékbeli házak és többemeletes bérházak lakóit falusi hangulat veri fel álmukból. Tehénbőgés és vidám osfordurrogás — Csak az álom elriadása és az ablakon történő kitekintés győzi meg Őket arról, hogy nem falusi, hanem városi idill ez a bérpaloták tövében. Aki restell ilyen korán arra járni, az órák múlva megtalálhatja a tehéngyülekezet — nyomait. A város ugyan kije'öit már a Tüzér-utca üres „grundján" egy ilyen tehén „raridevúra”-ra alkalmas területet, de ez 300 méterrel távolabb esik, ezért a tehén- tartó _ gazdák nem hajlandók ide terelni állataikat. Sokkal alkalmasabb nekik az aszfaltos Megyeri-út, amely ezenkívül még fákkal is ékeskedik. Köszönje meg a város közönsége, hogy nem a Sétatéren gyülekeztetik a jámbor állatokat, — az még alkalmasabb lenne, mert ott némi legeltetési lehetőség is akadna. Mi mégis azt ajánlanánk a piaci árusoknak. hojJy foglalják el a piacnak szánt teret. A tehenek ta'án jobb belátásra jutnak és kitérnek a közérdek útjából. 1948 MÁJUS 1» Pff rtélet wsst Propagandisták, szervezők, agitátorok és káderesek ma csütörtökön délután értekezletet tartanak pontosan 5 órakor. A megjelenés vonatkozik az összes szervezetekre, ahol a Magyar Dolgozók Pártja megalakult. A szemináriumi előadók pénteken reggel 7 órakor értekezletet tartanak. Megjelenés kötelező. A pártnapi előadók pénteken este 7 órakor értekezletet tartanak. Az összes párinapi előadók megjelenése kötelező. Titkári értekezlet lesz pénteken délután 5 órakor. Istenkúti pártszervezet Pünkösd vasárnapján es'e 8 órai kezdettel családi es et tart a Weigand féle vendéglőben. Kérik az elv- társak és ismerőseik szíves megjelenését. Belépődíj nincs. A kertvárosi alapszervezethez tartozó bizalmiak, akik csoportjuk új tagkönyvéi még nem vették át, csütörtökön délután 5 órakor jelentkezzenek a belvárosi párt- helyiségben. Ifj. Szabó Lajos, mint az elhunytnak férje mélységes fájdalommal tudatja, hogy a forrón szeretett drága jó feleség és anya Ifj. Szabd Laiesné szül. Mecher Margit 34 éves korában, május bő 11-én, reggel S órakor rövid szenvedés után váratlanul elhunyt. Temetése 13-án, csütörtökön délután fél 3 órakor lesz a központi temetőben, a református egyház szer ar- tása szerint. Gyászolja: Férje, gyermekei Ferike és Lajos, ’testvérei és a széleskörű rokonsáq. (10.573) Pk. 14.787(1947. SZ. Árverési hirdetmény Pannónia Sörfőzö rt. javára elrendelt végrehajtás folytán lefoglalt és 10.300 forintra becsült ingóságokat, közötlük lovak, lószerszám, kocsik Pécsett, Kismakár- utca 2 szám alatt 1948 május hó 15. napjának délelőtti fél 9 órájára ki űzött bírói árverésen el fogom adni. Pécs, 1948 évi IV. hó 23. Mitsky Zsigmond kir. járásbírósági végrehajtó (10.578) Minden külön értesítés helyett özv. Botond Antalné, szül Katona Erzsébet, mint az oF hunyr mélyen sújtott hitvese Antal, Berta gyermekei és Valek József veje, fájdalomtól megtört szívvel tudatják, hogy szeretett jó férj. édesapa, após és kedves rokon Botond Ratal vasesztergályos-mester Budapesten, f. hó 9-én, dél előtt 5 órakor becsületes munkás életének 53-ik, bol dog házasságának 33-ik évé' ben a haldoklók szentségével megerősítve, váratlanul el hunyt. Szeretett halottunkat f. hó 13-án, csütörtökön délutál) fél 5 órakor kísérjük utolsó útjára a pécsi központi te- mető ravatalozó csarnokából a róm. kát. egyház szertár tása szerinti beszemtelés után Drága halottunk lelkiüdvé ért az engesztelő szentmise áldozat f. hó 14-én, délelőtt ü/47 órakor az Ágoston-tén plébánia templomban lesz a Mindenhatónak bemutatva. Pécs, 1948. május 12-én. Gyászolják még: Báláz* Németh Blum, Versitz és Valek családok. FELTÁMADUNK! VISZONTLÄTASRAI Temetését Pécs thi. véroe Ké*- ségi Temetkezési Intézete ron- dezi. Pécs, Fercze! utca i érára Telefon; 14-62. 10-36. (10.579) ÁLLATTARTÓK FICYELMÉBEt törköly kapható a Pannónia, gyárban, 1®. ELADÓ alts használt, aötéte*W a ni őri ka: fórfiruha, ma-jas al**B Fiume-u. 16. II emelet, lépceővel ^ ben DUNÁNTÜLI NAPLÓ Szerkesztőséé: Pcrczel-n. 2. Tel,11 A ezerk<wz1 ésért felel: PAJZS ISTVÁN föacerk esető. Kiadóhivatal: Percesei-n. 2, Tel: Felelős kiadó: Mosonyi Jené Készült a ßzabadsig-nyomdAb*® Felelős nyomdavezető: Ács JoZS* C Villa rt közvetlenül a gyári lerakattál Deméiiyi - Meteor 'zécnenyi-ter 16 10554 Gumiharisnyák Sérvketftk Oévqsí műszerek Dr. VÁMOS drog "ria Pécs, Városház épület Telefon 25-17 (10.564) Használt férfi ruhát leemacatabb nipt ar n vesz Hclényi. Zaolnay Vilinoő-u. 13 '10-574) Gyógyszeriivep l'tüaokáru. botottos Uvok. PQtoollináru Urviilgyi-iöl Városház épület telefon 24-12. 105J: Kossuth Lajos-ut liÖAcpcn lextililzlet átadó Cím 10.572 «wárXji alatt a kiadóban 8—10.000 forinttal ó©ndes. va.gy közTemíí x>dő társat keresek b&veitett üzletbe«, havi 1500 forint garantálva, tőke biztosítva. Leveleket Biztos megélhetCd»" 10.575 jeligére a kiadóba kérek Költsége megtérítéssé] kerJese»k a belvárosban 2 H-zobác. öesz komfortos vagy 1 woba. halioe lakást Qím 10.554 ©záin alatt a. kiadóban BELVÁROSI 3 bioba, konyháéi Jak ám, előtere, lek 2 woba oca?,komfortosért. Költ sérrtneg térítéssel Mcgboaaélée In ezédi Dénes-u. 9/1. I omolrrt, xi wám\i szoba (3bl) hi SZÓKÉN 8 kát. ;Tre yzántó. házzal rérí"F is elfúló. Jánosey ir°- Katalin-u. 10 ^ BÚTOROZOTT SZOB/ kiadó. Bórceényi-u. ,V föMiwint 5 ! ' v CYUMÖLCSÖS <rőlő. zeli rnopaslaton. b«’j négyszögöléé bnkerü közmüven, kia épii'el tizenötezer forintért adó. Cím 10.580 9i alatt a kiadóban eíf LA KAST keneeeös. eaetler 2 «sobáeet. % sédeket mcfftéritek L? 10-97 4 # LAKAS. <wazkranf<’r^! 4 «iobá* sj-ftmölrW’LÜ DKOLEVA iroda, .“c kóczi-út 28 vjx VITRINBE diezbrtfí, kát», mátrkás nokat. ólcm!kriPtályt.T,AÍ nők. Cím 370 kiadóban ELADÓ aaép eróe ha-kiáéwtli fit a& irtPirT^ ____-■ JBI fo rint, aeztal 30 í0^ Klimó-utca 8 J EGY SZOBA. KONVlL 1 akart keresek, ko* ífmBRtéiritéBeri a. kiad°^< azám alatt HASZNÁLT férfi nár 300 forin iert Xnmi bor-utca 4 •sS al att BELVÁROSI OTLEf^ kér©«. w J0.571 w'm alatt a j adóban A