Dunántúli Napló, 1948. május (5. évfolyam, 100-121. szám)
1948-05-09 / 105. szám
8 DUNÁNTÚLI NAPLÓ iß» MJÜTS f es Egységbe tömörül Pécs Délduncmtúl diákifjúsága Mir eh MÁJUS 9. VASÁRNAP A Mag-yar Diákok Nemzeti Szí* eiség énék pécsi tankerületi szervezetei 10-én és 11-én konferenciára ülnek össze, hogy hivatalosan is megalakítsák a középes középfokú iskolák tanulóinak önkormányzatát és szervezetét. A Diákszövetség célja községi ntunkávaJ, önneveléssel a tanulóifjúságot a népi demokrácia építői közé felsorakoztatni. Ahogy a munkások a gyárakban, a parasztok a földeken többtermelés, sei dolgoznak hazájukért, a magyar diákság a Tanulj jobban mozgalom keretélven kapcsolódik lie az országépítésbe. Tudják már a diákok, hogy Magyarországnak művelt, szakmailag képzett értelmiségre van szüksége, ezért indultak meg Pécsett is a tanulmányi versenyek, ezért nyer egyre nagyobb teret a Tanulj jobban és a Tanulj többe; mozgalom az iskolában. A hétfőn összeülő diákkonferencia egységes nagy szervezetbe tömöríti a pécsi tan kerület ifjúságát, hogy még eredményesebben tudjanak munkáikor! ni jobb jövőjükön. A Diákszövetség pécsi konferenciája hétfőn reggel fél 9 órakor kezdődik, amikor a tanár és diákküldöttek megkoszorúzzák a Kossuth szobrot, majd a vármegyeháza közgyűlési termében megkezdődnek n tanácskozások, amelyek során felszólal a Diákszövetség központi kiküldötte. Hétfőn déhirf-án 5 órai kezdettel a pécsi középiskolák a kitüntetett pécsi élmunkások tiszteletiére a Nemzeti Színházban díszelőadást rendeznek, amelyre szótőn is szeretettel meghívják Pécs dolgozóit és az érdeklődőket a város minden dolgozóját. A konferencia tanácskozásai kedden folytatódnak. Az ünnepélyes be- bejezés kedden délután 4 órakor lesz a Parkmoziban, ahol bemutatják a Fiúk a gáton című gyönyörű ifjúsági filmet. Elfogták az Ausztriából visszaszólötf feketéző vókcmyi malombérlő* Február közepén göngyölítette te! a pécsi rendőrség Kecskés János vókányi malontbérlő búza- és lisztpanamáját. Megállapítást nyert, hogy Kecskés három-négy mázsás (ételekben jelentős mennyiségű „fekete” its/,tét szállítóit Rudapestre, ahol a hatóságinál jóval magasabb áron értékesítette. Ezenkívül malmában és raktár - heiviségében csövet, kukoricával elfedve hatalmas liszt, búza és rozs- készletet találtak, amit Kecskés május-júniusra tartogatott, arra az időre, amikor magasabb ára; fizetnek érte. Ismerőseinek oagy- mennyiségű lisztet adott el fékeién. amibö1 azok morzsát készítettek és elfeketéz- ték. A nyomozás megindulásakoi Kecskés megszökött és Ausztriába menekült. Bűntársait a munkásbíróság már elítélte, ő azonban most kerüli csak rendőrkézre, mos tanáig hamis papírokkal Ausztriában bujkált. Április 25-én, a vasmegyei Horvátlövőnél visz- szajött a határon, hogy Ata- gyarországon élő feleségét is magával vigye. Hamis iratokai szerzett F r e o d Antal névre- és ezen a néven a Szombathely melletti Ják községben betársult egy 150 holdas földbérletbe. Szombathelyen egy igazoltatás alkalmával a rendőrség a rádiókörözés útján leadott .személyleírás alapján felismerte, elfogta és Pécsre szállította. Előléptetések a vasútnál A MÁV- «1 a fize'esi osztályon belül eggyel magasabb fokozatba előléptek; Pintér József főpályám.. Szomor Ferenc főszem. mester Galló János főtáv mesei. Pan'a József mozd felv, Kigvósí Géza áll. elölj., Várnai Dénes főszert. Sárai János fökalauz. Vándor Mihály, Babócsay Jenő állomásétól- jázók. Moldvai György s. ellenő'. Kezdi Géza Szászi Ferenc Markó Lajos állomáselöljárók, Páldi Ede főszertárnok Tihanyi János. Já* (nosi László Nagy Gyula Gyón Kis István, Horváth II János, Németh TV. József, Szántó Géza, Nagy Károly. Nenczel József, Czi- ge’édi János, Reichart Jenő, Linker József, Szigeti József főmozdonyvezetők. Czípó József lakatos. Börőcz István, Galambos István, Takács János. Frey János, Ambrüs József áll. elöljárók, Boldog József, Peti József, Csiszár József, Végh László, Mikest Lajos, Szabó József, Földényi Emil állomásfelvigyázók; Horváthi Tibor, Farkas Imre fökocsivizsgálók, Rezs- ler Jenó laka-tos. Gyurkó József fökocsivizsgáló. Antal Mihály főkalauz, Magyar Árpád, Lendvai János főkalauzok, Bánkuti István, Pávlics József, Buzádl Lajos, Han- dó József kalauzok; Király József föraktámok, Szentirmai Aladár s. ellenőr, Dér József asztalos, Kovács Emil bádogos. Szarka Rudolf s ellenőr, Kovács Gyula vili. szerelő. Nyers János lakatos, Majorosi János asztalos, Palotás Mihály s. hív., Földesi Mihály kőműves Nagy Imre s. hív., Vastagh Sándor lakatos. Brankó Antal kőműves Bánki Lajos asz;.. Keszthelyi- Jó zsef lakatos. Király József fávi- idsr. Szabó Sándor ir, kéz.. Vezér János esztergályos, Szigethy Sára kezelőnő, Hetes! Maria, Danas Ildikó Fekete Józsefné Szabó Irén, Hornung Erzsébet Kőszegi Istvánná, Müller Ilona, Szőke Katalin, Benyovszki Erzsébet. Kertész Győr gyi, Peő Vera, Tárnoki Emma. Keszerice Mária kezelőnők Lakúéi Jenő lakatos. Gyimesi István vili szer. Szegi Irén kezelőnő Palotai Lajos kojsivez. Búzás Ilona kezelőnő. Zomi János szert.. Aradi Gyula Palaics Gábor. ÉÍő Imre, Müller József Szabó János II. lakatosok. Hargitai József kovács Kisfarkas József tol vez. Szőke Károlv vkez.. Kovács Sándor von fék. Balogh József, Kövesdi József tov. vezetők Bodó József, Józan Ferenc Kerner János. Kiss Kálmán, Méhész András Parragi János. Kritter János, Pö'tendi Ferenc, Ivanova Sándor Tancsik Lajos fűtők. Rézbányái Jenő sáv. kezelő, Horváth József. Jankovics Ferenc nyomdászok. Kincses Tádé. Fekete József Hegyi István. Ka- niszlai István, Hárs Vince, Harangozó József Ritecz József, Bokré- tás György. Kisgadó Ignác, Sánta József Szí járó Gyula, Ecsedi László, von. fékezök, Má-é István, Lengyel József, Szutyor Béla k. rendezők Halász János Zslako- vics József. Ernyes Béla. Ambru- sics Anfirás, Jankovics József. Krézner Ferenc. Gudmann Károly, Villányi József. Király János vo- natfékezök Hódosi György, Tóth Imre, Lombos János Gyulai János v. kezelők Markó János, Kiss András ir. altisztek DUNÁNTÚLI NAPLÓ ELŐFIZETÉSI DIJA EGY llORA 12 lóriul Tartós ondolálás a leglágyabb huJ'amtól a legerősebb hajgöndörségig RÓNAI fodrásznál készül Pécs, Kossuth La'os-u'ca 8. szám. 10439 Aranyat ér a májusi esők minden cseppje. A gazdák évszázados tapasztalatok alapján jutottak erre a megállapításra amelyet a tudomány Is mindenben igazol:. De nem kell se agrárkémikusnak, se szántó- vetőnek lenni, elég egy séta a mezőn, hogy magunk is meggyőződjünk a langyos májusi záporok varázsos erejéről. Nincs szebb, üdítőbb látvány, mint az esőáztatta tavaszi ve ések. Mint végtelen zöld selymes szőnyeg borítja be a termékeny földet, az esőcseppek pedig millió és millió szikrázó gyémán:ként csillognak a gyenge hajtásokon. Aztán az elvonuló fellegek, mögül előmoso- lyog a nap és végigcsókolja az erdőt, mezőt, rétet. Szinte az élet pezsdülését lehet érezni ilyenkor. Ezért csak záporozzon minél gyakrabban a meg ermékenyí-tö májusi eső szívódjék be minél mélyebben a szikkadt magyar ugarba és növekedjék, erősödjék a zsendülő ve'és, amelyből életet, munkát tápláló kenyér lesz a dolgozó miliők asztalán. Művésiest a Kultúrházban A Városi Szabadművelödés a bányavidéken és az üzemlátogatásokban résztvet; művészegyüttese számára nagyszabású művészestet rendez ápr ilis 11-én, kedden este fél 7 órai kezdettel a Kultúrházban A búcsúzó színészeké az oroszlánrész: Szentpál Mónika, Sebők Margit és Horváth Jenő búcsúzik a pécsi dolgozóktól ezen az esten Arany. József.A. Majakovszkij, Duhamel. Poe, Sztojanovszkij, Kosztolányi, Móra legszebb költeményeit tolmácsolják Rajtuk kívül fellép a Pécsi Vonósnégyes, M. Molnár Klára hegedűművésznő. Szilágyi Lenke. Mihály Sebestyén népi táncospár, és az országos hírnevű Bőrgyári Énekkar. Egy forintos általános müsormegváltással vehet részt mindenki a nagyszabású Művészesten. Norozásoli Pécset! A honvédelmi miniszter álfa: elrendelt fősorozásokat Pécseit 1948 évi május hó 10-‘ő! 13-ig Kossuth utca 83. szám, Budai Külvárosi Kát. Kör, Pécs-Mecsekszabolcson pedig május hó 14-én, a felsőtelepi volt Bányászotthon helyiségében fogom megtartani. Felhívom mindazon 1924—25—26. évi születésű sorköteleseket, akik sorozási és az 1927. évfolyambeli állításköteleseket, akik összeírást kötelezettségüknek ezideig eleget nem tettek, hogy a fenti időpontban meghirdetett fösorozáson jelenjenek meg, tekintet nélkül arra, hogy kaptak-e sorozási behívójegyet, vagy sem. Figyelmeztetem az érdekelteket, hogy felkutatásuk, illetve feltalálásuk esetén nevezettek ellen, a vonatkozó törvényes rendelkezések értelmében, a legszigorúbb megtorló lépéseket fogom folyamatba tenni. A sorozóbizottság elnöke. — Spincth bőrkesztyűk ísmé' békebeli ininőscabcn. versenyhi pe» árban, Kossuth L*jo» út 22 szám. (*) Ügyeletes gyógyszertárak: Szent József, Pécsváradi-út 27. T: 23-37 Szerecsen, Apáca-u:ca 1. T: 20-23.. Isteni Gondviselés dr. Sándor-u 45., T.: 13-53. — Névnap; Prof.: Gergely'. — Időjárás: Mérsékelt, esetenként élénkebb északi, északkeleti szél, változó felhőzet, sokfelé, főleg a délutáni és esti óráiban záporeső, zivatar. A hőmérséklet alig változik. Három éve május 9-én történt, hegy Európában az utolsó fegyverek Is elcsendesedtek a gigászi vérontás után. Elnémultak és megszűntek halált szórni a repülőerődök. Megkon- dultak a harangok és hirdették a békét, az öldöklés végét. A háború rémségétől elkínzotl emberi szívekbe öröm és bizakodás költözött egyszerre. A hősi szovjet hadsereg elpusztította a náci fenevadat. Mintha minden új szint kapott volna, még a nap is fényesebben ragyogott. Hogyisne, hiszen a náci fenevad, amely vérbe és lángba borította a világot, leterit- ve hever és semmi sem állhat egv boldog, szabad, békés és remény- teljes jövendő útjába. Világért sem akarjuk következő sorainkkal az előbbiek derűjét elrontani, de nem árt, ha emlékeztetünk arra, hogy az akkori örömünk színei kissé megfakultak és reményeink a békében kissé hervadoztak néha, amikor láttuk az imperialisták és uszályhordozóiknak háborús uszításait. Nem szabad elfelednünk a háromév előtti nap fellélegző örömét, sem a háború rémségeit, akkor lesz elég erőnk arra is, hogy szembeszállhassunk minden békebontó törekvéssel, amely' újra a vérontás rémét akarja a világra szabadítani. — Dr. Boros István, a Szovjetunió nevelésügyéről szóló előadását hétfő helyett szerdán 6 órakor tartja a Városháza közgyűlési termében. Minden érdeklődőt szívesen lát a 48-as pedagóguskör. — OTI orvosi ügyelet. Az OTI biztosítottak részére a mai napon dr. Gyopár Jenő (lakik: Kossuth Lajos-út 23—25, telefon: 16—65.) és dr. Link a László (lakik: Szigeti-országút 44, telefon: 31—64.) orvosok tartanak ügyeletes szolgálatot a lakásukon Éspedig dr. Gyopár Jenő orvos ellátja a Széchenyi- tértő! a Zsokiay-gyár felé eső területen lakó betegeket, míg dr. Unka László ellátja a Széchenyi- tértöl a Tüzérlaktanya felé eső területen lakó betegeket. — Személy- és vegyes vonalok Dombóvárra és Szigetvárra. Az 1951. sz. vegyesvonat indul Pécsről 15 óra 50 perckor, érkezik Dombóvárra 18 óra 58 perckor. Az 1911/2435 sz. személyvonat in<>.l Pécsről 12 óra 20 perckor, érkezik Szigetvárra 13 óra 30 perckor, ennek ellenvonata a 2434/1912. sz. indul Szigetvárról 12 óra 10 perckor, érkezik Pécsre 15 óra 25 perckor. Mindkét vonatkozásban Szentlőrinci átszállással bonyolódik le a forgalom. — Áz erkölcsi bizonyítványok kiadásának új rendje. A belügyminiszter legújabb rendelete értelmében június 1-tól kezdődően az erkölcsi bizonyítványt kérők űrlapot akármelyik postahivatalban. vagy dohányárudéban 50 fillérért vásárolhatnak. Az űrlap első szelvényrészét a kérelmező ölti ki, azután benyújtja a lakása szerinti illelékes rendőr- parancsnoksághoz Itt a beirt adatok helyességét okmányok alapján azonnal ellenőrzik és a kész erkölcsi bizonyítvánvt a kércl me ző címere zárt borítékban kezbu sitik. Szabaddá telték a burgonya arát és forgalmát Vas Zoltán a Gazdasági Főtanács főbikáid szombaton reggel kiadott rende- leteve] az ország egész erüle én szabadda tette az újburqonva és a fojtott burgonya árát é.s torod!m á-if* y * Bérmálásra sTijci órák, arany és amist nyakláncok, függök, gyűrök karkötők nagy választékban Sut ásznál IRGALMASOK-UTCA 6. 10.090 10090 _______jj Az Orvostudományi Szakosztály május 10-én hétfőn délután 6 órakor tartja XX. tudományos ülését a kórbonctani intézet tantermébe«!. Előadás: 1. Ráüss Károly: Graus- negatív kórokozókra ható antibiotikum előállításának lehetősége. 2 Szabó István: Adatok a béliére! fertőzések gyakoriságára a Dunántúlon. 3. Bodos Mihály: Adatok 1 sebek kezeléséhez. — A vlrágkercskedéseket m* május hó 9-én, Anyák napján, délelőtt 10 órától délután 2 órái? nyitva lehet tartani — Kedden este 7 órakor a gyári városi pártszervezet székházába*1 Lackó Sándor „Mikor egy gyermek pályát választ” címmel előadást tart. — A méhészek méhetetó cukori utalványért Városház, II. e. 68. «*■ alatt jelentkezzenek. Utalványod' ként 2.— Ft kezelés« költséget kébe fizet ni — Házasság, dabasi Kovát1 Lívia és-dr. Hujber Jenő bír®; sági jegyző L hó 2-án házasság® kötöttek. (292) (*J — A 200.582/1948. XVIH. szám*1 pénzügyminiszteri rendelet alapj»? az 1948. évi június hó l-én, illet#! leg későbbi időben betöltésié kerülő, — az 1912. évi LXV. t.-c. red' delkezései szerint —■ nyugdíjigény nyel járó 300 (háromszáz) ideig]* nes minőségű próbapénzügyőri >■' lásra, —- a pénzügyőri iskola p* rancsnoka — pályázatot hirdetett Ezen ügyben részletes felvilágos* tássa! az illetékes pénzügyőri sz* kaszok szolgálnak. — Igazolványkép szépen kid<? gozva, három darab 10 for!# C h e r v e n fényképésznél, Zsohw Vilrrros-utca 28. szám. Cher Vf fényképész. (* — Olcsó bérmaajáitdékok. Or*: és ékszerek választékban Fehér nél, Rákóczi-út 39/a. sz. Bányászó* nak engedményt (10.479) I, — Harisnya nélkül járhat, # lábát La Belle kozmetika szőrtel* níti, szőkíti. Kossuth Lajos-út emeleten. (10.308) y — Ügyvédi hír. Dr Máty* József ügyvédi irodáját Bajé5 Zs.—u. 17. sz alá helyezte át. *! — A Pécsi Községi Polgári f" iskola 1938-ban végzett növendék1 (IV A és B osztály együtt) fj' jus 16-án, este 7 órakor tart« 10 éves találkozójukat az Tszlai™ vendéglőben. (A Zsolnay-szoboiT szemben), Jelentkezés 13-ig. Hó váth József újságirónál, a Füg?* len Néplap szerkesztőségében T* 19-06. szám. l> — LEGKÉNYESEBB óraiavíta^ Lat is eredeti alkatrészekkel /[ vitok. Hentz Kálmán preciz ó1‘ Mvító műhelye Jókai-tér 2. * FOGORVOS URAK Fi GYELMÉBE ! Megbi* ható , gyors , pontc a HOLLÓS-fogtechni ka Pécs, Doktor Sáö dor-ut 8. Telefon 14-74. sz. ___feeH<es2t5i Szenet I Ifj.Czi'Ur László Komló: L«'” Itt ille.ekes helyre továbbítót^ 1*‘ván> Szigeti-oút 36. f.át tU ismertetjük: „A köz1«1' „f,? meRgyorsitására javaslóin,.; villaniosmegállóhelyek csökkent*. Ajánlom a pVKV vezetőség*?' csinál tacscn k&vdeményk5^í ‘ rrtazoközcifiség körében.” József, Mekényes: Kösz**1? '«vetet és kérjük, máskor bj mu°iZ-asson bennünket. F*K MHdos elvtárs: Ügyében d t panaszirodájában eljártunk. Vj Józsefné: Férjének jár a «*•*}! szabadság Keresse fel szerke5*' segunket. Többeknek levélbe**-