Új Dunántúl, 1948. április (5. évfolyam, 74-99. szám)

1948-04-09 / 81. szám

90áf , Pßcsi íLtaoir^yb^jetem Jo§ ee Államtudományi, &0*ö Ráhóc2i-ut- W.ss* NTÚL Újabb halálos áldozata Tan a bányaszerencsétlenségnek Letartóztatták Maczáh iparles iifeti elnököt Munkásbíróság elé kerülnek a vókányí gabonafeketézők V. ÉVFOLYAM, 81. SZÁM Ära 60 Klüér PÉCS, 1948 ÁPRILIS 9 PÉNTEK Egyéni kezdeményezési a munkaversenyben! Alig múlik el nap március eleje óta anélkül, hogy újabb és újabb munkaYerseny indulásáról, cso­portos vagy egyéni kihívásokról számol ne kelljen adnunk. Munka­versenyben állnak egymással Ba­ranyában nemcsak az összes gyá. rak, a bányák minden dolgozója, de rajtuk kívül tisztviselők, diá­kok és a parasztság széles réte­gei is. Szinte minden vonalon megindultak az egyéni versenyek annak bizonyságául, hogy a dol­gozók legnagyobb része tudatéban van a munkaverseny jelentőségé­nek. A munkaversenyek bizonyít ják legjobban, hogy soha az al­kotó ember tevékenységének, ta­lálékonyságának nagyobb teret nem engedték és soha egyéni tel. jesítményt olyan anyagi és er­kölcsi elismerésben nem részesí­tettek, mint ma. Éppen a napok­ban kapott 500 forint jutalmat Korb Antal, az Agrária-gyár UB elnöke kiváló újításáért. A há­ny ászversenyek győztes csapatai havonként 5000 forintos kitünte­tésben részesülnek, A városháza három alkalmazottját 5—500 fo­rint jutalomban részesítették. A vármegyei versenybizottság ma. gas díjat tűzött ki a verseny so­rán legjobb eredményt felmutató hat községi 'tisztviselőnek, négy vármegyei tisztviselőnek, hat me­gyei rendőrőrsnek, három régi és három újgazdának, két bányász­nak, két ipari munkásnak és egy írónak. De vájjon csak az anyagi er­dők vezeti a munkaversenyek hő­seit? Ellenkezőleg: a munkaveT- seny minden dolgozó számára be­csület és dicsőség dolga! Ez ve­zette Gyura Miklós bányászt, amikor csapatával 190 százalékos teljesítményt ért él, ez vezette Bózsa Istvánt, aki két újítást ve­zetett be a Szt. István-aknában. Pallai Andrást, aki a pécsújhegvi vízelőkészítő szivattyúit hozta rendbe, vagy Pintér Antal mo- b ácsszigeti gazdát, aki szomszé­dait hívta ki versenybe. De nem csak ez. A 230 százalékkal dol­gozó Bihari Jánosné dohánygyári csomagoló, a jóformán selejtmen tes munkát végző Bihari Sándor- né téglagyári munkás éppen úgy, mint a teljesítményt 24 százalék­kal emelő kokszgyári kemence­építők, vagy akár a munkaverse­nyek győzteseit megjutalmazni ki vánó pécsi kereskedők jól tudják, hogy a versennyel a maguk orszá gát erősitik. Sokan vannak azonban, akik Háromszázhuszenhét millió forintot fordítanak a hároméves terv április-májusi beruházásaira A Gazdasági Főtanács csütörtöki ülésén közölték, h JN a március havi költségvetés az elmúlt hóna­poknak megfelelően ismét deficit nélkül zárult. Április hóra póthitelek formájá­ban további 30 millió forintot fordított a Főtanács. így jelentős összeggel fejlesztik a még nem ismerték fel az egyéniitüzoltóságot. valamint gondoskodás kezdeményezés jelentőségét a*történik a gazdasági szakoktatás munkaversenyben. Ezek azok, akik azt mondogatják: az én igyekvé- semen, az én pontosságomon, gyor­saságomon, vagy takarékosságo­mon nem muiik az ország sorsa. Nincs igazuk. Az ő. megtakarított öt-tfz percük, 1—2 százalékos se- lejtcsökkentésük, kisebb-nagyobb újításaik, gépjavításaik biztosít­hatják egyedül a termelés folyto­nosságát, fokozását, növekedését. Mennyivel nagyobb teljesítményt tudna például elérni a Deutsch téglagyár a verseny során, ha a vágóasztalra kerülő massza ke­ményebb, szilárdabb lenne — és nem kell hozzá más, mint a mun­kások türelmesebb, figyelmesebb munkája. A baj azonban legin­kább ott van, hogy nemcsak egyé. nek, csoportok, de sokszor egész üzemek nem ismerik a hároméves tervet, nem tudják pontosan, hogy nekik mit, mennyit és mennyi idő alatt kell elvégezni. Sok he­gyen a jobboldali szociáldemokra­ták tudatosan akadályozták a Terv megismerését, a munka verseny további kiépítéséről Tekintettel ar- ra. hogy szovjet részről ismét meg­indult a magyar hadifoglyok na­gyobb arányú hazaszállítása, a GF több, mint 7 millió forin­tot szavazott meg a hazaszállítás költségeire. Ennek keretén belül az államház­tartás pénzügyi helyzetének meg- javulása lehetővé teszi, hogy az eddigiektől eltérően a hároméves, terv beruházásait egyszerre két hónapra irányozzák elő. A 327 millió forint előirányzott beruházási keret ismét jelentős emelkedést mutat az eiőző hav* összeggel szemben. A beruházásokból 71 millió forint jut a mezőgazdaságra, 107 millió forint a bányászatra és iparra, 81 millió forint a közlekedésre és 68 millió forint az építési, szociális és kultúrátis célokba. A GF elhatározta az ármentesi- tő társulatok államosítása után a vízügyi kérdések egyesítését, sza­bályozták a huszonhat ipari igaz­gatóság működését, megalkotják az állambsított vál­lalatok jogszabályait. Az alumíniumipart továbbfejlesztik •és egy könnyüfémkutaló intézetet állítanak fel. A posta 5.5 millió ér­tékű 70 új csomag és áruszállító autót kap. Az állami vállalatok hi­tes könyvvizsgálóinak díjazását maximálták a - közigazgatás racionalizálására mentesítették a községi elöljáró­ságokat a tulajdon bekebelezésé­ről szóló akták feldolgozása alól. A honvéd Kossuth akadémia_ hall­gatói a teljes ellátást az első év­ben tizedesi, a második évben sza­kaszvezetői illetményt kapnak. A Gazdasági Főtanács a lakás- termelés fokozása érdekében hozzá járult a társasház tulajdonáról sző'o eddigi rendelkezések megváltozta­tásához. A bevezetett könnyítések lehetővé teszik, hogy a kis töké­vel rendelkező lakástulajdonosok tőkéjüknek lakásépítésbe való be­fektetése során társasház formá­jában a helyreállított házrész tulajdo­nát is megszervezzék megíelelö illeték, illetőleg adóked­vezmények bizt<'*;'" uellett. Kutatásaik beszüntetésével fenyeget őznek az amerikai atomtudésok Roosevelt özvegye Truman háborús politikájáról Einsfein, a világhírű tudós nem­régiben, mint ismeretes nyilatkoza- ftot tett közzé és állásifoglalt Wal­megindítását, a versenybizoltsá-Ilace elnök jelöltsége mellett. — Az gok megalakulását. ^amerikai kormányra nagyon kelle­Ezen a helyzeten sürgősen vál-fmetlen helyzet alakulhat ki annak toztatni kell. A dolgozók előtt következtében, hogy példák bosszú sora áll, amelyet követni nem nehéz és amellyel nagyobb mértékben hozzá tudnak járulni saját boldogulásukhoz. A munkások egyre nagyobb töme­gekben ismerik fel, hogy a mun­kaversennyel a szocializmust épí­tik és egyéni kezdeményezéseik- kel döntő módon vihetik előre a dolgozó nép harcát a végső győ­zelemig Sziátin ebédet adott a finn küldöttség tiszteletére \ A Pravda a szovjet-íínn egyezményről Szlálin generalisszimusz április 7-én ebédet adott a finn kormáy- delegáció tiszteletére. A finn ven­dégeken kívül az ebéden Molo- tov-val és Zsdanovval az élükön sok szovjet vezető politikus is résztvett. A moszkvai rádió jelenti: A Pravda vezércikkében hangsúlyoz­za, hogy a szovjet—finn szerző­dés célkitűzései megflelnek mind­két nép törekvéseinek és létérde­keinek. Megkötése nemcsak a szerződő feleket, hanem a béke és a haladás minden őszinte ba­rátját megelégedéssel tölti el. A szovjet—finn tárgyalások barátsá­gos légkörben folytak. A finn kor­mány terjesztette elő javaslatait, ezeket pontosan körvonalazták, kiegészítették és így mindkét fél­re lei elégi tő egyezményre jutot­tak, sőt — mint Pekkala minisz­terelnök hangoztatta — számoltak Finnország különleges érdekeivel is. A kölcsönös köeiezettségek pontos meghatározása határozott cáfolata a reakció sajtójának ama Mi*{ m'ondoHa, kitai-alasaira, min ha a Szovjet- únió támaszpontokat akart volna finn területen, finn csapatokat -az ország határain kívül is felhasz­nálhatnának. az atomtudósok körében mind­jobban erősödő mozgalom mutat­kozik Wallace külpolitikájának tá­mogatására. A tudósok lelkiismeretűkkel össze­egyeztethetetlennek tartják, hogy közreműködjenek olyan tudomá­nyos munkában, amely közvetve a háborús uszítok politikáját segíti. Sok tudós — mini Einstein kör­nyezetében mondják — azzal a gondolattal foglalkozik, hogy atom- kutató tevékenységét teljesen meg­szünteti. — Tudományos körökben úgy tudják, hogy éppen azokról a tudósokról van szó, akiknek munkája a iegnél- kfilözhctetlenebb. Elliot Roosevelt rádióbeszédében azzal vádolta Truman kormányát, hogy háborús politikát folytat. — Be kell jelenteni a részvényeket íA hivatalos lap csütörtöki száma közli a kormány rendeletét arról, hogy Magyarországon székhellyel bíró'részvénytársaságok által kibo­csátott részvényeket tulajdonosaik, vagy őrzőjük bejelenteni, köteles’ A bejelentést április 30-ig kell meg­tenni a Pénzintézeti Központ buda­pesti értékpapirosztályánál, (Ruda-| Arról nevezetei pest, V. Nádor utca 20 <sz.) A be jelentésről • a Pénzintézeti Központ díjmentes tanúsítványt ad. A be­jelentésekét bizalmasan- kell kezel­ni és azokat 3 Pénzintézeti Köz­pont csak. a pénzügyminiszterre! közölheti. / a MarshaH-terv, amelyet az éhe­ző európaiak megsegítésére hir­detnek, főleg katonai célokat szolgál. Ahelyett, hogy az Egyesült Álla­mok évi 15 milliárd dollárba kerü­lő katonai politikát folytatnak, in­kább vezető szerepet kellene ját- szaniok az országok közötti együtt­működés kiépítésében, tekintet nél­kül az eszmei különbségekre. Egyébként v- jelenti a Telepress Paul Hófmannt, az európai sé- gélybizottság újonnan kinevezett vezérigazgatóját washingtoni kö­rökben átlagos képességű üzlet­embernek tartják. iiogy túlságosan össze tudja egyeztetni a közf.ársa: sági párt és a Morgan-ház érde­keit. Nem rég fért vissza Japánból. Djraper . tábornoknak segédkezett azokban a tervekben, amelyek Ja­pánt a távolkelet Ruhr-vidékévé kívánják vá!;o:ria!ni. — Hofmannak miniszteri rangja lesz és külön „követe” aki az európai Marsball- országokban helyettesíti. Ez a kö­vet­„segélybizottságokat” állíthat fel a különféle Marshall-országokban a Griswoid-féle birhedt görög- országi segélybizottság mintá­jára. Washingtoni vélemény szerint a kö­veti tisztség* legesélyesebb jelöltje Douglas londoni amerikai nagykö­vet. Washingtoni konzervatív kö­rök nagyon örülnek Truman vá­lasztásának, mert Hofmann, mint mondják „lelkes híve” a kapitalizmusnak. Újabb 25 ezer arotracitbányász csatlakozott .a 400 ezer amerikai szénbányász két hét óta tartó mun­kabeszüntetéséhez — jelenti az an­gol rádió. A kormány a ^övő héten tervbe vette a gőzhajtású vasúti sze­mélyforgalomnak újabb 25 szá­zalékos csökkentését. Több nagy acélipari vállalat a szén­hiány következtében kényle'en volt kohóit kioltani. Közös listán indulnak a pártok 2 csehszlovák választásokén Mint ismeretes, a csehszlovák szakszervezeti tanács szerdai ülé­sén Zapotocky mi mszterélnökhe- lyettes javssoTa, hogy a dolgozó nép egységének dokumentálásába a megújhodott nemzeti front párt­jai egységes listával vegyenek részt a közelgő nemzetgyűlési vá­lasztásokon. Zapotocky javaslata élénk és helyeslő visszhangot vál­tott ki a csehszlovák politikai ugyancsak pozitív álláspontra he­lyezkedtek a közös lista gondola­tával kapcsolatban. A csehszlovák nemzeti szocialista párt akciói.: zottsága szintén helyeselte Zapo- tockynak a közős jelölőlistára vo­natkozó javaslatát. A katolikus néppár: eddig nem foglalt állást a közös lista kérdésében, de a párt központi lapjának csütörtöki vezércikkéből kitűnik, hogy a életben. A Szociáldemokrata Párti néppárt is hajlandó a n-omzeu támogatja az egységes lista :e.r-j front pádtjával szorosan együtt- vét. A szlovák szakszervezetek I működni. A Szovjetunió Magyarország felvételét javasolja az Egyesült Nemzetek közé A moszkvai rádió jelentése sze­rint a szovjet saj ó beszámol ar­ról, hogy Taracsenkg ukrán meg­bízott az UNO biztonsági tanácsá­tagjait, vizsgálják meg Olaszor­szág és Transzjordania felvéted kérelmét. FélhivataLos megbeszélések só­tól kérte, tűzzék újra napirendre rán Gromiko szovjet megbízott ld- Olaszország, Bulgária, Finnország,' jelentette, nem hajlandó tárgyalni Románia, Magyarország, Albánia Olaszország felvételének kérdésé-, és a mongol népköztársaság felvé . ha ugyanakkor nem ajánlják az teli kérelmét. Ugyanakkor — fűzi! Egyesült Nemzetek szervezetébe hozza a jelentés — Austin ameri-jva’ó felvételre Magyarországot és kai megbízót- közölte, hogy fel-' Bulgáriát, Romániát és Finnorszá- kérte a biztonsági tanács állandó go: is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom