Új Dunántúl, 1948. február (5. évfolyam, 26-49. szám)
1948-02-18 / 39. szám
iw« rasante it DJ DÜNANTOL feomérmotlenül taggdick bűneiket a marhapanama vádíottai Kádár Ferencné vallomása szerint 50.000 forintot ráfizettek a jóvátételt szállításokra ,, Tegnap reggel kilenc órakor kezdte meg tárgyalni a pécsi műn- ^bíróság a Kádár-féle marhapanamát. At bevonuló munkásbirákal a tárgyalóterem közönsége nagy tapssal köszöntötte. Dr. Kocsis ™bály tanácselnök utasítására bevezették a vádlottakat: Kádár Fe. encné Laquer Angélát. Kádár Ferenc állatkereskedöt, Somlyódi ■36taó tógazdát, Szélba Béla bankigazgatót. Tiszabői (Hellebrandt) ondor szövetkezeti igazgatót, Sándor László és Sárpataki Sándor *ISztviselőket, valamint Márkus Kálmán állattenyésztési, ellenőrt. ,A vádirat'ismertetése után Káj . “ijmvrtvívűv. uiau wmé kihailgatásána került sor. kádárné hajszálvékony selyemha- ^sr>yában, irhabundában jelent eS a tárgyaláson. hallomását “Ive tette meg. ^Wondotta, hogy a felszabadulás j *n Kádár állat kereskedői enge. rf‘yt kapott. Bekapcsolódtak a í..Va}é':eli szállításokba 1947. őszen ^dárrjé tudomást szerzett arról, megindulnak a marhaszálli- 3,°k. Felutazott Budapestre, ahol pénzügyi államtitkár, a WOSzK igazgatója összehozta bomlyódi Lászlóval. £ «•«Iyódi azonban nem tudott í. nzt adni és ezért kapcsolatot J;restek a Pesti Hanai Takarék- jk«ztári»l, ahol 200 ezer forint csont kaptak 30 százalékom re. ^»edésre. ^mlyódi a maga részére külön u ezer forintot kért. adárné nem akart ebbe bele'MH-mozi. l^LEl üN • 19-81 Mindennap délelőtt fél ll-től ^iradó-Müsor ma utoljára °áiuián 5 é* 7 órótoi Ellenség zsolnában Donald kacsa ^ 'ŐiftBas cowboy-füm és egy t'uek-lnm egy innsoibu' J(3K! JÓN! ^ láthatatlan hadsereg APOLLO — , 20—46 lel.: 20—46 *>£*y*vánafra prcrioncálvo! Ma UTOLJÁRA JrÖkD< Csü rongyai tilmrenuk I 0 megiagiioii gyermek könny és mosoly filmje! ""replíl i r<or(oi G-uln. u4,lV 1»Joí, Sittior ütni,' J“1*» Ernő OuJbo. Anny. ***"• Klári Pérh, Gizi Híradók ^*gfris *bb eseiuériyck'ől . St-ÖADáSOK KEZDETE: «. tét 7 ó« fél 9 órakor íüiOLD-MOZI IFXUOá 16-48. «•/ —--------------------------* "»öio töU tVh.. 18— IV ' ki" o r árokról, akik »’««a kdükkel >ed«ék _ *»• Szabadság ára (S* mkr„ , Háláltál1...) híradó '■•őlnlV.K Wdt *<- »enlia 6. ^ '“««•‘an 5 c, 7 órakor ^közelebb; KÍNA egyezni. — Ezen a tízezer forinton. már nem múlik 1— mondottam és aláírtam az erre vonatkozó írást — vallja a hallgatóság felháborodott moraja közben- Kádárné. Somlyódi kijelentette, hogy Szel. ba sem „csinálja“ ingyen. Állítólag Szclba js 10 ezer forintot kért, de erre már nem került sor. ' Baranyában és Tolnában összevásárolták a marhákat ezekkel Kádárné Csongrádba utazott, ahol á jóvátételi vásárlások folytak és 2.80-ért vásárolt állatokat 4.30 forintos áron e! is adta az államnak. — Kádárné határozottan tagadja, hogy a kereskedők ki lettek volna zárva a jóvátétel: vásárlásokból és azt állitja, hogy hatvannapos járlatkvelet minden állat u ,án fel tudott mutatni. Dr. Berend Béla védőügyvéd kérdésére hosszan részletezte az „üzlet“ költségeit és végeredményben kisütötte, hogy a jóvátételi szállításra 50 ezer forintot ' ráfizettek. Kádár Ferenc már csak 40 ezer forintos veszteségről számol be. Elmondja, hogy azért adták el felesége nevén az állatokat, mert így nem kellett> külön meghatalmzást adni. Kocsis tanácselnök ismertette rendőrségi vallomását, mely. ben beismerte, hogy tudtak a kereskedőknek a jóvátételi szállításokból történt kikapcsolásáról és ezért Kádárné nevén, mint gazdálkodó nevén adták el a marhákat. Kádár erre kijelenti, hogy vallomását kényszer nélkül, önként tette, de nem tulajdonított neki jelentőséget. Solymódi László — mint az előző kdntő — szintén nem érzi magát bűnösnek. Azt állítja, hogy nem kért a maga részére 10 ezer forintot. Mindössze négyezer forintot vett át Kádárnétól és ebből már 1600 forintot visszafizetett. Kádárné. akit a tárgyalás kezdetén valósággal támogatni kellett, élénken tiltakozik vádlottársa vallomása ellen. Egyébként érdekes volt megfigyelni, hogy amint elterelődött róla a figyelem, egyszerre megfeledkezett betegségéről. Papirt cs ceruzát vett elő, jegyzeteket készíte t, forgolódott, különösen sokat forgott a védő ügyvédek népes csoportja felé. Á tárgyalást ma reggel kilenc órakor folytatják. Dr. Boros István külügyi tanácsos Dr. Boros István tanár, volt főispánt a IV. fizetési osztályba történő sorolással I. osztályú tanácsossá nevezték ki a külügyminisztériumba. Mint értesültünk,; Boros elvtárs új, rendkívül fontos, és magas pozícióját csupán két-1 három hét múlva foglalhatja el, mert jelenleg betegén fekszik a belklinikán. Eddig nincs fagykár — használ a havazás a vetésnek Illetékes gazdasági szakemberektől kapott felvilágosítás szerint a havazás az őszi, de már kikelt vetésekben semmiféle kárt nem okozott. Ellenkezőleg: a hótakaró megvédi a sarjadó vetéseket az esetleges későbbi fagyoktól Voltak azonban olyan gazdák, akik a téli szép időjárás miatt már elvetették a tavaszi árpát és takar- mányfé’.éket. Ezek a friss vetések a későbbi időben fejlődésükben érgzni fogják a rnösit beköszöntőit havazást. Hó a megye egész területére esett, fagykárokról ezidcig nem érkezett jelentés. Kukoricafosztás közben megölte szomszédasszonyát Halállal végződött a szurkálás Kövecses Ferenc és Katona Já-i nos családja Nafvdorogon egy' épületben laktak és közös kony-1 hát használtak. Kukoricafosztás alkalmával a két férfi a sötét konyhában összeveszett és Ka«tona megszórta Kövecses karját. A kívül szórakozó ifj. Kövecses Ferenc apja segítségére rohant és bicskáját Katona vállába vágta. Ekkor Katonáné a leányával együtt nekirohant a 19 éves fiatalembernek, megtépték a baját és szemétlapáttal összeverték a fejét. Védekezésében nyiío'tt késsel bade nászott és a két asszonyt összeszurkálta- Katonáné a' helyszínen meghalt. A törvényszék dombóvári Döry tanácsa egy évi fegy- házra ítélte. Az ügyész súlyosb: tásért fellebbezett. Á MogyarOugoszláv Társaság is megürmepli a centenáriumot URÁNIA FtlfWSZWHÁZ Telefon 28-00- äanäor-B. 19. »An. Szerda - Csütörtök, február 18— 9 GYILKOS SZEMEK Amerikai bünüryi fűin Fő zererlók : Frich von Stroheim é> Jaonne Bot** HÍRADÓ! HÍRADÓ! cJóadá.ok hé'közi ap 5-7 óra Uckftielfbfo1 Lógósok királya kíUórit viharos kara át Cimsrrr«* plo R llVíi * „AdtitauaBammmmumBomm Elítéltek egy Hunyadi SS-t A pécsi népbíróság egy évi börtönre ítélte Bárdos Károly 23 éves siklósnagyfalui lakost, aki a- budapesti közgazdasági egyetem hallgatója. Bárdos 1944 novemberében önként belépett a Hunyadi SS alakulatba és velük nyugatra is távozott. Az ítélet nem jogerős Utalványra adják a petróleumot Az utalványra kiadandó téfle- lekef a közellátási kormánybiztosok vidékenként és esetenként kü- lön-külön határozzák me. Csak az; a háztartás részesülhet kizárólag világítási célra petróleumban amely háztartás igazolja, hogy háztartásában se villany, se gáz nincs. Gazdasági külön világítási szükségle'ekre, éspedig istálló vagy gazdasági épületek világitá- sára, ezenkívül a vidéki kisipari üzemeknek (cipész, szabó, szatócs, stb.) az iparűzéssel kapcsolatosan szükséges petróleum beszerzésére pótuíaiványt kell kiadni. Rádióműsor ítélték — Elveszett vasárnap délután 4 és 6 óra között egy női arany karóra, piros csattal, az üdülőszálló és a Kakuk-csárda közötti útszakaszon. Kérik a becsületes megtalálót, hogy jutalom ellenében adja le az Uj Dunántúl ki- adóhivatalában. (x) * A PVSK motoros szakosztálya értesíti tagjait, Bogy folyó hó lÓTén, este 8 órai kezdettel választmányi és taggyűlést tar: a Vasutas Otthonban. Kérjük minél nagyobb számiban megjelenni. — Hauser Márton tnecsekjánosi mészfurónvunkás 1942-ben a Volksbund , tagja lett. Héthavi börtönre, David Carver angol népdalokat f. ■ « . * I« -- -_ 1 A7 AT . I' án Ji J ..... t* SZERDA: 7.25: Reggel i zene. 8.00: Az Orvosszakszerveeet „Jó egészség“ negyedórája. 8.15: Mű. vészlemczek. 12.15: Hanglemezek. 12.45: Előadás. 13.00: A Rendőrzenekar já.szik. 14,10: Beaő Mária hegedül, Kosa Klára épekéi. 16,00: Hanglemezek. 17,10: A Hadifogoly Híradó rádióközleményei. 17,15: A Vöröskereszt közleményei. — 18.00: Botev, a nagy bolgár költő. 18,20: A Rádióizenekar játszik. — 19,30: A nép barátja. Előadás hanglemezekkel. 19,45: Falurádió. 20.30: Heti szemle. 20.55: Rózsák a télben. 21,35: Kassai Géza előadása'. 21.50: Hanglemez. 22,25: énekel. 23,05: „Táncoló múzsa.“ — 23,50: Hanglemezek. 0,30: Hírek eszperantó nyelven. Bqdapcst II: 17.00: ötórai toa. 18.05: Hangos Híradó. 18,20: Hang- képsor. 19,00: Az Építésügyi Ministerium negyedórája. 19*15: Falurádió. 19.30: Szovjet művészek muzsikálnak. Hanglemezek.' A Magyar—Jugoszláv Társaság pécsi csoportjának választmánya Keserű János alelnök- elnöklete mellett kedden délután a Társaság hivatalos helyiségében rendkívüli ülést tartott. A választmány összehívását az adminisztrációs ügyek intézésében állott sze. méyi változás teue szükségessé. Kovrig Aranka oki. tanítónőt ugyanis, aki eddig a Társaság szervezési és adminisztrációs ügyeit intézte, a kultuszminiszter azonnali hatállyal a Magyar— Szovjet Művelődési Társasághoz osztotta be. A választmány nevében Keserű János alelnök elismerő szavak kíséretében köszönetét mondott Kovrig Arankának a Magyar—Jugoszláv Társaságnál eddig kifejtett eredményes és fáradhatatlan munkájáért, majd ajánlatára az adminisztrációs és szervezési ügyek vitelével Dobai Erzsébet tanárnőt bízták meg, egy. ben a megüresedett főtitkári állást dr, Szegfaalmy Anna, városi s fogalmazóval töltették be. Elhatározta a választmány azt is, hogy a- centenáriumi ünnepségekbe maga is szervesen bekapcsolódik s önálló műsoros ünnepség keretében kíván megemlékezni a szabadság és a haladás eszméinek v nagy harcosairól jugoszláv és ma- gyár viszonylatban. Pécsett is megkezdődött a svábok összeírása Az ezideig függőben lévő svábkérdés most újabb megoldás felé tart. Belügyminiszteri leirat intézkedik, bogy úgy a vármegyében, mint a törvényhatósági jogú városokban ismét kezdődjék meg a volksbundista svábok összeírása, melynek alapján széleskörű vizsgálatot indítanak annak megállapítására, kik szók akiknek „német hűséghez" nem fér kétség * akik így kitelepítés alá kell, hogy kerüljenek. Ennek a bdügymi- nisfeteri rendeletnek az értelmében kezdődött meg Pécsett is újból a svábok összeírása. A nagyarányú munka gondos körültekin- téssel és minderre kiterjedő figye. lemmel máris megindult, Jelentbe zést felhívás a népi származású fiatalok számára a Honvéd Kossuth Akadémiára A demokratikus Magyarország rövid idő alatt égymásután kötötte meg a szomszédos népi demokratikus államokká] a kölcsönös segélynyújtási szerződéseket. A honvédség létszámának szaporításához elengedhetetlenül szükséges a népi származású tiszti és tiszthelyettesi kar kinevelése. Ennek szellemében adta ki a honvédelmi miniszter az elmúlt napokban azt a körrendeletét, mely felhívja fiatalságunkat a Honvéd Kossuth Akadémiára való jelentkezésre. Jelentkezhet minden magyar állampolgárságú paraszt, munkás és értelmiségi ifjú, aki „dolgozó népünk érdekeinek fegyveres szolgálatát“ hivatásának érzi s ezért a demokratikus honvédség hivatásos tiszthelyettesi és tiszti karába törekszik. A pályázat feltételei a következők: a) korhatár; a betöltött 17, illetőleg be nem töltött 24) kivételes esetekben 26 életév, b) 4 középiskola. vagy ennek megfelelő szakiskola (kivételes esetekben 6 elemi) elvégzése, c) nőtlen családi állapot, d) katonai szolgálatra va. ló teljes testi alkalmasság. Azok az ifjak, akik a pályázat feltételeinek megfelelnek, először hat hónapi kiképzésre bevonulnak a honvédség valamely al’akulafá- ioz. Utána felvételi vizsgát tesznek és annak sikeres elvégzése esetén a Kossuth Akadémia l. évfolyamának: a tiszthelyetteskópvő iskolának hallgatói lesznek. Aikik a felvételi vizsgán nem felelnek meg, azoknak az eltöltött időt a tényleges szolgálati időnek betudják és leszereneík. Akik az I. évfolyamot eredményűben elvégzik, a csapathoz kerülnek, mint ht. tiszthelyettesek, a legalkalmasabbak pedig fel. vételi vizsgát tesznek a tiszti kiképzés elvégzésére, amelynek időtartama két év és amelynek Végeztével tisztté avattatnak. — A jelentkezési határidő 1948. évi március hó 1. Bővebb felvilágosítással a katona; parancsnokságok szolgálnak. Reméljük, hogy a felszólításnak úgy Pécsett, mint Baranya megyében a fiatalság között meg lesz a hatása és sok paraszt, munkás és értelmiségi ifjú indul meg azon az úton, mely a legmagasabb katonai rendfokozatiig elvezethet-