Új Dunántúl, 1946. december (3. évfolyam, 273-296. szám)
1946-12-24 / 292. szám
ÉfétÁsa tolágétáééAL műi lifjtfk új oimiíimíL Súlyos tanúvallomások Réti László ellen— Megkapják jár&n* dó ságukat a nyugbéresek — Meg- nyittak a pécsi népkonyhák — Zűrzavar a fürdőárak körül A MAGYAR KOMMUNISTA PART OELOUNANTÜLI LAP3A ÜL ÉVFOLYAM, 292. SZÁM Ára 40 fillér PÉCS, 1946 DECEMBER 24. KEDD A gazdasági életben is a nép érdekeinek kell megvalósulnia A kisiparosság szerepe és a tervgaz lílkoiás politikai feltételei, *? a MKP $ éves tervében Raffe László belügyminiszter WSB» finden nemzetnek annyi az életereje« amilyen életerős a fiatalsága“ Tegnap a MTI jelentése alapján röviden ismertettük Gerő Ernő íivtárs beszámolóját a Magyar Kommunista Párt által elkéseitétt bárom éves álamgazdasúgi tervről. A terv saafcészileteit közölni tér. toészetesea nincsen módunkban, «gész-en bizonyos gondoskodás történik arról, hogy a legszélesebb magyar közvélemény is idejében részletes tájékoztatást nyerjen róla. Saükeógesnek tartjuk azonban ismertetni a terv alapgondo- lésait, valamint azt a visszhangot, Amit a terv a más pártok szak' értődből kiváltott. Gerő Ernő elvtárs, miután ismertette egyrészt a tőkés gazdaság válságainak áthidalására raol- gáló gazdasága rendszabályok (New Deal) és a háborús kényszer gazdáik odás, másrészt az igazi tervgazdálkodás közötti különbséget, az utóbbi lényegétbe kővetkezőkben határozta meg: — Az igazi tervgazdálkodás lényege, bogy • nép, amely a hatalom birtokosa, vagy legalább Is jelentékeny mértékben részese a hatalomnak s a demokratikus államhatalom, amely kezében tartja a gazdasági élet kulcspozícióit, ezeket a pozíciókat «rra használja lei. hogy az ország termelőerőit kifejlessze . és harmonikus egységbe foglalja a dolgozó tömegek gazdasági és kutttaális életszínvonalának tói: vegyék tudomásul, hogy Magyarországon nemcsak a politikában, hanem a gazdasági életben is mindinkább annak kell történnie, ami a nép ér deke. A megvalósulás politikai teltételei Hogy mennyire nem péitfigy a hároméves gazdasági terv és mik megvalósitá&áinak feltételei, azt az alaaiiafcben határozta meg Gerő elvtárs: — Az általunk nagy vonalban itt előterjesztett államgazdlasági térimét megvannak az összes szükséges anyagi feltételek De ahhoz, hogy a terv megvalósítását teljes mértékben biztosítottnak »tekinthessük, meg kell teremteni a politikai feltételeket Is. Ereket a feltételeket egyetlen szóval lehet megjelölni: demokráciái Ez azt jelenti, hogy a reakciós, demokráciád! eaes erőiket Séfre kell seperni az útból és létre kell hozni olyan tartós, feltétlenül demokratikus alapokon álló kormányzati koalíciót és ezen. túlme- nőlec olyan valóban demokratikus egységét a nemzeti erőknek, amely egyedül lehet a záloga annak, hogy erőinket nem kell meddő harcokban elfecsérelni, hanem mindent összpontosíthatunk a magunk elé tűzött nagy nemzeti feladat megvalósítása érdekében. — A hároméves áiiamgazdasági terv az egész nép, a nemzet, az ország ügye. — Ennek a tervnek vaíóraváltá- sáért érdemes élni, áldozni, dolgozná és küzdeni a munkásnak, a parasztnak, az értelmiségieknek, a kisemberek millióinak, mert a nemzet felemelkedésével együtt mindegyikük a saját felemelkedését munkálja. Mert a hároméves terv megvalósítása útján szilárdabb alapokra helyezzük hazánk függetlenségét, megteremtjük országiunk felvirágoztatásának feltételeit ,előkészítjük a jobb, szebb, boldogabb magyar életeit ~ Budapestről jelenti a MOT: MaDISz kányák és középiskolai diáklányok karácsonyi ünnepségén Rajk László belügyminiszter in jelen tette-: Azért nézhetünk biztonsággal a jövő elé, mezt minden nemzetnek annyi az életereje, amilyen életerős a fiatalsága. A felszabadulás óta a nemzet fiatalsága megmutatta, hogy életerős és, bogy életerejét hsznosan és okosan akarja felhasználni a nemzet érdekében. Erre az életerőre nagy szükségünk van a jövőben is, mert nemcsak a békebeli életszínvonalra akarjuk emelni az országot. Ka nem ennél sokkal tovább alakjuk juttatni A MKP hároméves munkaprogramjának végén már ott fogunk állni, hogy valóban ML szárnyaljak minden téren wt, ami békében volt Etz az igazi nagy békecél. Az ország .akkor boldog és virágzik, ha nem karácsonyi akciókon keresztül keli enyhíteni közös nyomorunkat, hanem az ország mindenki számára biztosítaná tudja a nyugodt, békés éltetet S ezt a célt tel is fogjuk érni . Mégis YÍszalcapjulc hazaindult hajóinkat, amiket a britek lefoglaltak Minden magyar ember hálája és elismerése lehető gyors emelése érdekéA kisiparosok és a három éves terv A továbbiak során az esetleg felmerülhető félreértésekre és ellenvéleményekre válaszolt meg: — Vannak, Akik azt fogják mondaná, hogy az, amit mi a hároméves ÚUamgazdasáigi tervvel el akarunk érni, tulajdonképen szocializmus. Mi ezeknek azt válaszoljuk: Nemi sem szocializmusról vas itt szó, hanem arról, hogy véget vessünk a harácsoló nagytőke > garázdálkodásának és megvessük hazánk békés, válságok nélküli fejlődésének gazdásági alapjait. r — A hároméves tervvel neceak nem akarunk hozzányúlni a kisemberek mimikán alapuló magától' lajdonához, hanem megvédj ük a kisemberek magántulajdonát, mert korlátok közé szorítjuk a nagytőke gazdasági hatalmát. Sőt tovább «negyünk: A hárem éves államgazdasági terv ismertetése után Rátz Jenő, pénnügymiiászter, aid mint a Kisgazdapárt gazdasági szakértője volt jelen, ezeket mondotta: — A Magyar Kommunista Párt alkjaimat adott arra, hogy tervének főbb vonásait előzőleg meg- i smerjem és ismertessem a Kisgazdapárt felelős vezetőivel. Qrömmei láttuk, hogy a terv messzemenően egyezik a pártunkban Irfmunfcálás alatt álló hasonló célú tervvel. Szívvel-iélekkel helyeslem ezeket a javaslatokat és a Kisgazdapárt nevében csatlakozom hozzájuk. Ebben az órában mindem magyar ember hálája és elismerése kell, forduljon a Magyar Kommunista Párt és Gerő Ernő felé. Gerő Ernőt ededg mii» hídépítő minisztert ismertük meg, most megláttuk, mint egy magasabb ér- iizáció volt. telemben vett hídnak az építőjét olyan hídnak, amely a magyar aép sáiámy jelenéből egy szebb jövőbe vezet át. Kemény György államtitkár, a Szociáldemokrata Párt kiküldő: gazdasági szakértőjének ■ vélenué nye: — A Szociáldemokrata Párt ne vében a legmelegebben, lelkesen üdvözlöm a Kommunista Párt kéz deményeaésót. Az egpsz koncepció elvi vonalon megfelel a Szociáldemokrata Párt szakértői által kidolgozás alatt álló tervnek. Felajánlom közreműködésünket, hogy a most ismertetett tervet részletesen kialakítsuk és . megvalósítsuk. Ebből a kezdeményezésből előreláthatólag rövidesen kormányprogram lesz. Magyarország gazdasági felemelkedése útján ez a második stáció. Az első a stabiSzabadságrend elvtársainknak Budapestről jelenti az MTI: A Magyar Közlöny közli, hogy a köztársaság «kiäke a miniszter- elnök előtcrjesK tűsére Révai József. Orbán László, Kovács Ist- a hároméves gazdásági terv • váj^ x^ár János nemzetgyűlési megvalositasa. el sem képzelhető a min légy 200.000 főnyi kisiparosság Jefkes, odaadó közreműködésé és anyagiakban való gyarapodása nélkül. Offner Alfréd vegy&raafeoő» gyárosnak a Magyar Szabadság rend bronz fokozatát adományozta. Az ő szakértelmükre, hangyaszorgalmukra az országnak feltétlenül szüksége van, hogy ezt a nagy nemeati feladatot voióraválthassa. — Még csak a nagytőkések kiküszöböléséről >. sincsen %íq. Okét is bele akarjuk illeszteni a hároméves államgazdaság» tervbe. Lehetőséget akarunk nekik adni arra, hogy saját anyagi érdekeiket tartva szem előtt, hasznosak lehessenek az ország szamára is. Csak «gye» követelünk. « nagytőkések. Dr. Kislatudi Imre kcptvjstlolanök <*» dr. haebenyíj , , Endre miniszteri osztályfőnöknek - egyetemi fit» lottóf i?"£Är*?.S5Sd "•**-«* w“‘ “ ikönü szerzett érdemeikért a Magyar Érdemrend ezüst fokozatát adományozta. A köztársaság elnöke a miniszterelnök előterjesztésére a nemzeti ellenállási mozgalomban kifejtett kimagaslóan értékes tévé kenységükért dr. Szentgyögyi Albert egyetemi ny. r. hantoiMi^ dr. Bay Zoltán egyetemi ny. r. tanár, az Egyesült Izzó %. vérér- igazgatójának • Magyar Szabad- «•franci «üst fokozatát és dr. A vallás- és közoktatásügyi mi-1 ni&zter dr. Kisfalud! Imre pécsi ügyvédnek, a pécsi tudományegyetemen jog és államtudományi karán a gazdasági jog keretében „Társasház- és építőjog“ című tárgykörtől egyetemi magántanárrá történt kinevezését jóváhagyású tudomásul vette és őt ebben a minőségében megerősítette. Egy angol hitelező csoport követelése köziben a linzi bíróság tudvalévőén lefoglalta a MFTR hajóinak iegy részét A magyar kormány illetékes helyen tiltakozott a 'lefoglalás ellen és jegyzékkel fordult mind az osztrák, mtad a szövetséges kormányokhoz Most híre jött annak, hogy * hivatalos amerikai döntés alapján, mellyel magy«ország tulajdonét képző hajókat vissza juttatja; feJ- szabadítük a lefoglalt dunai hajókat is. minthogy a linzi bíróság a visszaadás tekintetében nem döntheti meg az amerikai kormánynak érré vonatkozó régebbi határozatát. BEVÍNí Meggyőződésem, hogy a nemzetek közötti megértés egyre jobban erősödik Lóndioabol jelenti a MTI: I tapasztalom, hogy kemény hűid- Bevin külügyminiszter vasárnap J k ónkat siker koronázta. Meggyőeste az angol rádióban beszédet mondott. Kijelentette, hogy a háború végén bevetett rendkívüli hatású új fegyverek beárnyékolták a béke megteremtésére irányuló kísérleteket és ezek miatt nehézkes a kölcsönös bizalom megteremtése. Az Egyesült Nemzetek szervezete nem működik még tökéletesen, de az elmúlt esztednö alatt már sokat haladt. A különböző nemzetek áüamférfiai mindent megtettek a feladat megvalósítása érdekében és — minit mondotta — Newyork- ban jól dolgoztunk. A kiEügyministzer ezután így folytatta: Newyorkbaa rendkívül sokat haladtunk előre és örömmel zódésem, hogy ez a megértés a jövőben még jobban megerősödik. Vég,ül felvetette a kérdést: lehetséges-e újabb háború? Mint mondotta, új háború csak az Egyesült Államok és a Szovjet- únió között robbanhatna ki, d© hi- heti-e valaki, hogy az öt nagyhatalom szorosan együttműködik a kis nemeztek támogatásával, hogy új háború lehetséges Anglia nagy türelememi és szívó® akarattal dolgozik a béke érdekében és mindig az Egyesük Nemzetek alapokmányát tartja szem előtt Anglia baráti kezet nyújt mindenki felé, aki hasonlóképpen gondolkodik. Februártól csak tipuscipő gyártható és a régebben készített drágább cipók is csak tipusáron hozhatók forgalomba A Gazdasági Főtanács elhatárexa, hogy 1947 február 1-e után lábbelik kizárólag típusáron hoz hitók foraglamba. Január 10-tól kezdődően a több mint öt munkán foglalkoztató dpészüzeaek, január 20-a után pedig az öt muskáson aluli ^kisiparosok Is csak tipusáron adhatják. A rendelet alapján megszűnik tehát a lehetőség az úgynevezett szabadíorgalmú bőrökből készült jóval magasabb áron forgalomba került lábbelik előállítására. Azok a lábbelik azonban, amelyek típaslábbelik céljaira alkalmatlan készbörök fgyik, velúr, hulladék bőrök, pót- és műanyagok) stb. í elhasználásával készülnek, továbbra is változattan fettételek mellett gyárthatók és forgalomba hozhatók. A kereskedők raktáron lóvó. esetleg magasabb <ánm beszerzett lábbelit 1« február 1-e után csak a típus- lábbelik alacsony árain hozhatnak forgalomba.