Új Dunántúl, 1946. október (3. évfolyam, 202-247. szám)
1946-10-08 / 227. szám
9j Íj & 'A & t v f 1946 október 8 .A magyar békedelegáció tiltakozik a gazdasági cikkelyek ellen Hamm nap alatt, meghallgatásunk nélkül tárgyalták * gazdasági életünk sorsdöntő kérdéseit Párisból jelenti a MTI: Gyöngyösi János külügyminiszter levelet intéz a foékeéfltekezlek elnökéhez. A levélben tiltakozik az ellen, hogy a magyar béWeter vezet gazdasági cikkelyeinek tárgyalásánál a magyar delegációt nem hallgatták meg és észrevételeit ügyeimen kívül hagyták. A iramán gazdasági cikkelyeket hat hétig tárgyalták és ez alatt a romi«»- delegációt több ízben is meghallgatták, a magyarországi gazdasági talpra, állítás szempontjából sorsdöntő cikkelyeket pedig három nap; alatt nagy sietve tárgyalták le. A párisi rádió október 6-nak előestéjét a 13 aradi vértanú emlékének szentelte. Gyöngyösi János külügyminiszter ebből az alkalomból mondott beszédében hangoztatta, hogy az aradi vértanuk a sza—r kapcsolatban készített jelentést. badság gondolatának harcosai voltak. A szabadságharc nemcsak a császári önkény ellen, de a magyar nép uralmáért is folyt és ezzel a harccal Magyarország a haladás élére állt. A magyar bizottság szombat délutáni ülésén egyhangúlag tudomásul vették a Magyarországgal kötendő békeszerződéstervezettel Gyöngyösi János külügyminiszter a berni magyar követség meglátogatására Svájcba utazott.- A magyar béketervezet plenáris vitájára visszatér Pári&ba. Holnap reg ei kezdi a pécsi népbíróság tárgyaló1* Rivészy József, a huszonnégyszer gyi kossággal vádolt alezredes ügyét Nemcsak a mankaszohálatosokhat voti kegyetlen, hanem a honvédek*i is megkinozia — áliapiSfa meg az ü yései vádiraI A népbíróság pécsi fennállása óta talán még nem tárgyalt olyan érdekes ügyet, mint a holnap jéggel 9 órakor kezdődő háborús és népellenes bűnper. Az ügy vádlottja Rivészy József alezredes, aki még a Harthy-tisztek közül is kiválik szadista és gyilkos cselekedeteivel. Rivészy Józsefet, akinek ügyeire először .az Űj Dunántúl hívta fel a közvélemény figyelmét, azzal vá úolja a népügyészség, hogy 1942- ben a 10. könnyű hadosztálynál Ukrajnában teljesített szolgálatot ahol valóságos réme volt az alája beosztott munkaszolgálatosoknak Rivészy út már azzal kezdte megmutatni azt, hogy milyen fenegyerek, hogy a kihozott munkaszolgá- iatosoknak beszédet tartott, amelyben figyelmeztette őket, hogy nem ezért hozták ki ókét; hogy életben maradjanak. Igaz, erről saját hatáskörében gondoskodott is, mert, mint egy vészbíróság elnöke teljesen törvénytelenül huszonnégy embert ítéltetett halálra, köztük pécsi orvosokat is. De Rivészy József nemcsak a kisegítő munkaszolgálatosokat kínozta és ítélte halálra, hanem Gyöngyösi János- külügyminiszter ebéden látta vendégül a jugoszláv békeküldöttséget. Az ebéd során Gyöngyösi János és Kardelj j ag ószláv miflisztereliiökhejyettes a magyar—jugoszláv jószomszédi viszony és barátság fejlesztésének szükségességét hangoztató pohár- iccísöntőt mondott. Megkezdték a bűzakőtvények kiosztását A tavalyi jóvátételt beszolgáltatások teljes forint ellenértékét megkapják a gazdák B u d a p e-J f r ö 1 jelend a MTI: A pénzügyigazgatóság a közigaz gatási hatóságokon keresztül megkezdte a négy százalékkal kamatozó búzakötvények kiosztását. Azok a gazdák, akik a múlt esztendőben jóvátételi célokra, vagy a Vörös Hadsereg ellátásának céljára terményt vagy állatokat adták át. a teljes ellenértékét jelentő búzakötvényt rövidesen kézhez veszik. A közellátási minisiz- t«v gondoskodni fog arról, hogy a bazdkötvények teljes ellenértékét forintban vagy terményben a gazdák a megállapított beváltási határidőn belül megkapjál Ilyenformán az inflációs időkben átadott áruért a búzakötvényei bevezetése által teljes ellenértékhez jut a gazda. Gondoskodás történik az iránt, hogy a gazdák kötvényeiket lombardiroetatbas- sák, vagyis megfelelő forintkól- csont kaphassanak rá. A katonai bizottság véglegesen Jelentik még... N ür n be r gh ő 1 jelenti (AFP), I Hif szerint Münchenben letartóztatták Bormant, akit a nemzetközi törvényszék halálra ítélt. Kairóból jelenti a AFP:( Az egyiptomi vasúti: igazgatóság tervbe vette» hogy a szuezi csatom« alatt »asuíi alagutat épít. Munkát mir den dolgozónak ! A pécsi közmunkások között akik keveslik a bért és azt kivárják, hogy a nehezebb munkát jc fizessék meg, éa belátják,, hogy jobb egy f iat kenyér mindenkink mint a kalács, ami csak egyeseknek jut j egy beteg feleségem van otthon, ember. Egyedül élék özvegl kc-H a pénz. Hbből a napi -í,öO-bő; anyámmal és két kis testvérem®^- élünk öten. az alája beosztott magyar honvédeket is verte és kínozta. Rivészy ügyébe» olyan súlyos a vád, hogy nincs kizárva az sem, hogy a pécsi népbiróság halálos ítéletet fog kimondani. Hamarosan usra megindulnak a drávamenti munkálatok Az újjáépítési mtn sz*éríum heti 20—25 ezer forintot utal ki a munkálatok költségeire Ismeretes, hogy a stabilizáció I gyalásokiat az újjáépítési minisz óta általában beállott pénzszűke | tóriumban, amikoris ígéretet kap- következtében a drávamenti fal- lak, hogy az újjáépítési vak újjáépítésénél is átmenetileg megszűntek a munkálatok. Azóta ebben a kérdésben már többiizben történtek lépések a munka megkezdése érdekében. Legutóbb a Baranyában és Pécsett is fellépett , nagyfokú munkanélküliség megszüntetésére indított akció keretében folytak tárgyalások a műn- Vállatok megindításáról, azonban eddig még ennek kézzel fogható eredménye nem mutatkozott. Amint most értesülünk, az el múlt hét végén ismét történtek tárgyalások az ügyben Budapesten. Dr. Kasza Sándor vármegyei főjegyző és H o 11 ó s i Béla szociális felügyelő folytatott tárStockholmbói jelenti a Reuter: Hausse* svéd miniszterei nők 71 éves korában hirtelen megholt. Szívszélhüdés ölte meg. Ideiglenes utódává Unden külügyminisztert nevezték ki. minisztérium a még el nem készült épületeit felépítéséhez szükséges mun. kabérek fedezésére, a szükségsze- rinti összeget (heti 20—25.000 forintot) a - közmunkafelügyelőség útján folyósítani fogja, éspedig a felügyelőséghez hetenként beterjesztett munkabérjegyzék alapján. Ezek szerint a munkálatok a Dráva mentén hamarosan, esetleg talán már ezen a héten megindulhatnak és ha az időjárás kedvező lesz, ott még a tél beállta előtt jelentős munkát lehet még elvégezni. „ Úgy értesülünk, hogy a Dráva1 mentén befejezetlenül áll még 14 úi épület, javítási munkában van még 12 épület, 172 épületet pe- d’g még nem is vettek munkába. Összesen befejeztek eddig 193 épületet, ezeknek legnagyobb része lakóépület, míg a még el nem készült épületek jórészt gazdasági természetűek. „Megindultak Pécsett..» közmunkák!" — olvastuk néhány nappa, ezelőtt a lapok hasábjain, és másnap reggel már ásós, lapátos emberei vonultak az utsákon.. Közmunkára mentek. Végre látható és kézzelfogható eredményét érezhették a pécsi polgárok annak a- pénznek, amit közmunkamegváltás fejében eddig fizettek. Pénzükön most közmunkát Végeztetnek a városban, s így egy csapásra, úgy. látszik sikerül levezetni a munka- nélküliséget. A nagy nekibuzdulás és a tényleges munka láttára elhatároztuk, hogy körutat teszünk a közmunkák terén. Első útunk a nagyárpádi országúira vezet- Szakadozott ruhájú emberek javítják itt az utat. Lassan forog kezükben a lapát, csikorog a talicska. Fáznak, éheznek, 4.50 a uaip fizetés. — Nehéz az ember élete — mondja az egyik. — Há-orm napja nem ettem egy falatot, ma eljöttem közmunkára; Míg látok az éhségtől. Dolgoznom kell, de ebbőt igen nehezen tudok jóllakni, amit itt keresek — mondja egy öreg, s lapátja nyelére támaszkodik. — Jó lenne, ha a város legalább egy tányér meleg levest hozna ki ide délben. Mindjárt jobban menne a munka. Mert ez bizony nem munka ám! Minden öt percben megforgatom a lapátomat, mert valamit mégis csak kell mutatni, de napi négy-öt forintért nem érdemes üres hassal dolgozni. A nagyárpádi országúton tehát ez a helyzet. Folyik a közmunka, de csak a „közmunkák" keretén belül. A NŐK ELÉGEDETTEK AHOL LEGNEHEZEBB A MUNKA A Tettye feletti kőbányában már más a helyzet. Itt, aki nem dolgozik, az othagyja a munkát. A kezdetnél 20—30 ember dolgozott itt, ez a szám “mára 8-ra apadt. Hiába, akármilyen nagy a munkanélküli ség, 4 és fél forintért követ törni egész nap, az egy kicsit sok. — Sokan itthagyták a munkát halljuk az egyik munkástól. Bizony, aki nincs nagyon rászorulva, az nem marad Itt. Nekünk sajnos égető szükségünk van a pénzre, dolgoznunk kell, nem válogathatunk Nény aoró gyermekem és Utunk harmadik állomása- a Ferenc József laktanya. 80 közmunkás-, nő takarítja a laktanyát. Az ő kezükben már gyorsan forog a seprő, de még gyorsabban a nyelvük, — Képzelje csak, végre.sikerült munkát kapnom! Már három hónapja nyavalyog az uram, hogy igy, meg úgy, én keressem neked a kenyeret, te meg itthon ülsz egész nap;- Mérges lettem, elhatároztam, hogy elmegyek , dolgozni, én is meg akarom keresni az ebédemet. Sehol sem akadt azonban .munka. Végre mentóangyalként jött a hézmesterné és- újságolta, hogy léhet menni közmunkára. -Másnap reggel már éh is ott voltam a városházán, a többi mun kára váró között. Küürdétték, hogy '4 fontat 50 fillért kapunk egy nap* ia és hogy mi nők, a laktanyába megyünk dolgozni.. Bizony kevés* nek: talásttuk az összeget, dehát ez is több, mint a semmi. így kerültünk ide. És nagyon meg vagyunk elégedve a munkával. Nem kell sokat dolgozni, fizetnek és ráadásul az uram sem szólhat egy szót sem. Nekem így bizony nagyon jól jött a közmunka. A társnője, egy öreg, töpörödött asszonyka csak hallgatja a fiatal beszédét és bólogat hozzád öt is megkérdezzük, miért jött el közmunkára? — Az én koromban nincs már mivel szórakozni az embernek Hatvannyolc éves vagyok kérem, egyedül élek, társaságba vágytam. Ezért jöttem el én közmunkára. Itt jól elszórakozik az ember, fizetnek is. Sepergetem az udvart, szedegetem a pókhálókat és elbeszélgetek a többiekkel. Közmunkások ... A nők tehát meg vannak előállásomból a B-listájiél (kitettek- valahogy kellett pénzt keresne®- A közmunka ép a legjobbkor J01' Egycsapásra eloszlatta kis csa5' clunk gondjiét és amikor^este h*- zamegyek, kenyeret tudok vin® testvéreimnek, anyámnak, fa a«® zúgolódom, miig sokSan mások- látom, hogy többet nekünk “e® fizethetnek. Jobb ma egy £,eje‘ kenyér, ara mindenkinek jut, holnap egy egész, kalács, aS“to; csak egy ember haraphat. a munka Állandósága & TOSlTVA VAN mérA „kömunfcások''-tól a ka vezetőihez, a városház« coki hivatalához visz utunk. ■a közmunkák vezetőjével, Partoí [útmeste&el heszélünk. Kezdetben óriási volt « lentkezök száma, lassan azonk csappan a létszám — mondja. dekes, hogy sokkal több nő ). lentkezik, mint férfi. . ■ — Van-e munka, tuJ-e a ^ huzamosabb időn keresztül w«®* biztosítani a jelentkezőknek? — Igen,! A most magindult kákon kívül rövidesen új ált: fősét is megkezdjük. Jaok°v'.j, telepen, a Fürj- és a Rigőrjd között építünk egy kb. £■6°°* hosszú makadám utat, A rnér® . munkálatok már rövid időn be ,, befejezést nyernek és igy r^® van arra, hogy egy-két hét n®1 megindulhat az építkezés. , Megköszönjük Partos út®«s' úrnak a szíves felvilágosítás0 és így tehát közölhetjük a va közönségével, hogy ez a köz®0“*, nem pillanatnyi fellángolás, ^ gedve a közmunkával. Dolgozgatnak, trécselgetnek és ráadásul ezért még fizetést is kapnak. NAGYON JÓL JÖTT... De dolgoznak még „közmunkások" a bőrgyár alatt a Fekete-víz nagy csatornájának helyreállítási munkálatainál is. Itt sem olyan nehéz a munka, itt elégedettek az embérek. —® Nagyon jól jött nekünk a közmunka — mondja egy fia/talnemcsak hetekig tart, hanem ros vezetősége azon lesz, tudjon munkát biztosítani a ras' f ruióknak, meg akarja szánt« munkanélküliséget. A közmunkások pedig ne lemkedjenek és ne nyugtalan nak, munka lesz. Hogy a } csak .ilyen csekély, okulj«0® , - tale«10 beszédéből. Jobb ma egy t«'at fiz«1 X» Fekete-víznél dolgozó f'ataJ®®j,j. i# nyér, ami mindenkinek jut| T^l holnap egy egész kalács, a azonban csak egy ember ehe • , Egyben viszont nekik is van. Külön dijat Ml«« tani azok részére, akik la ^ javítgatással foglalkoznak ^ követ törnek a kőbányá • egyik munka tényleg nehez