Új Dunántúl, 1946. október (3. évfolyam, 202-247. szám)
1946-10-26 / 243. szám
2 Ü J DUNÁNTÚL 1946 október 2« mr GERO ERNŐ pécsi látogatásának részletes programja A Ili. Interaacionálé titkárságának tagja, Visinszkíj munkatársa vasárnap délelőtt fél 11 órakor beszél a dolgozókhoz Már csak huszonnégy óra választ el attól, hogy Pécs dolgozó népe összegyűlik ia Széchenyi téren: ímeghallgatni Gcrő Ernő közlekedésügyi miniszter elvtársat. — Az a, nagygyűlés, amit1 a Magyar Kommunista Párt Gerő Ernő pécsi Látogatása alkalmából íende.z, már előkészületeiben is egyre szélesebb méretűket ölt és az ölője- rek szerint annál is inkább az utóbbi idők egyik legnagyobbszá- mú demonstrációjává válik, mivel azon való részvételét a Szociáldemokrata testvérpárt is bejelentette, bebizonyítva ezzel azt az tpzságot, hogy Gerő Ernő nemcsak a Kommunista Párté, de aiz egész magyar munkásságé, sőt az egész magyar népé, mert páratlan aktivitásával az egész magyar nép érdekeit szolgálja. Az utóbbi napokban vázlatosan ismertettük Gerő Ernő munkásságát az ország .újjáépítése terén és azokat az eredményeket, amik nemzetközi viszonylatban Gerő Ernő nevéhez fűződnek. Többen fordultak hozzánk azizal1 a kérdéssel, minek tudható be ez a nemzetközi tekintély és sokoldalú személyi összeköttetés, amivel Gerő Ernő rendelkezik és amit fel is használt a magyar békiefel tételek feljavításai érdekében. Hiszen bármilyen hatalmas eredményeket ért is el a belső újjáépítésben közlekedésügyi miniszter elvtársunk, aligha feltételezhető hogy a nagyhatalmaik diplomatái ezért a tnun- kássáért részesítik ilyen megkülönböztetett dfemarésiben1. Valóban, nem is ez a magyarázat. Az igazi oka ennek az, hogy Gerő Ernő nemcsak .a felszabadulás’ óta vés »részt a politikai életben. Hosszú ideig volt a III. In- termadionálé titkárságának tagja és ugyancsak hosszabb időt töltött el Visimszkij, a Szovjetunió helyettes külügyminisztere mellett mint annak közvetlen munkatársa, Gerő Ernő pécsi tartózkodásának részletes programját már meg állapították és azt alant közök jük. Nem mi fértünk vissza rá„, A részletes program Szombat délután 6 órakor kjiiön meghívott vasutasok és postások részére aktívát tart a vármegyeházán. Vasárnap reggel 8 órától 10 óráig az Üzletvezetőség épületében fogadást tart. A fogadás alkalmával tisztelgő látogatást tenni akaró hivatalok és kéréseket előterjeszteni szándékozó egyének vagy csoportok részvételüket jelentsék be a MKP pécsi szervezete titkárságának. Telefon: 14-70. 10 órától fél 11-ig a MérnökSzakszervezet ülésén vesz részt Gerő elvtárs. A fél 11 órakor kezdődő gyűlést demonstrációs felvonulás vezeti be. A bányászok, üzemek és a demonstráción részt venni szándékozók az Irányi Dániel téren gyülekeznek reggel 9 óráig. A menet fél 10 órakor indul a Széchenyi térre. A mosolygó kisdiákod az üres pofonokkal A váci piarista gimnázium fasiszta diákjai felett íiéikezet! a népbíróság Budapestről jelenti a ÍMOT: A népbiróság pénteken, hirdetett ítéletet a fasiszta jelszavakat mázoló váci diákok bünperében. A tanács bűnösnek ' mondta ki Karácsonyi iSándort, Forgó Lászlót és Saáry Gábort izgatás bűntettében és ezért Karácsonyi Sándort hatévi börtönre és vagyonelkobzásra, Saáry Gábort háromévi börtönre és fele vagyonának elkobzására, Forgó Lászlót pedig egy évi és kéthónapi . börtönre, valamint vagyona egyharmad részének 'elkobzására Ítélte. Az indokolás Szerint március 30-án Vácott a Jpiarista gimnázium épületében műkedvelő társaság szinielőadást tartott, amelynek a vádlottak volta lka rendezői. Az előadás után különböző helyeken feliratokat meszeltek az utca Ikö vezetére és a házfalakra. Ezek a feliratok iúgy tüntették fel a kommunizmust, mint .amely azonos a fasizmussal, súlyos fenyegetést tartalmaztak a kommunizmus ellen, továbbá gyűlöletre .izgattak a Kommunista Párt és tagjaival szemben és végül a zsidóság faint faj ellen. f 1 Bt BB Diákok a Diákokért Szombaton« f. hó 26-án 4 órakor a Színházban. Jegyek a Színház pénztáránál kaphatók. Egymást zavaró intézkedések a hadifogoly ellátás gyűjtési akciói körül Mint ismeretes, a hadifogoly ellátás javára: a népjóléti minisztérium a közelmúltban országos gyűjtési akciót rendelt el, ami már folyamatban is van. Ezeket az akciókat vármegyénként a megyei szociális felügyelőségek irányítják és ugyanazok gondoskodnak arról is. hogy az akció során összegyűjtött pénz és természetbeni adományok községenként, járásonként és végül a megyék központi gyűjtőhelyem összegvüjthes- senek. A népjóléti minisztérium az ösz- szegyűjtött adományok felől úgy rendelkezett, hogy annak 40 */«-a Budapestre kerüljön, mig a visszamaradó 60 %-ot helyi viszonylatban használják fel. Tudni kell azonban, hogy a mai viszonyok között egy ilyen gyűjtési akció igen sok nehézséggel jár, egyrészt a nehéz _ gazdasági viszonyok miatt, másrészt azért mert egyidejűleg többirányú és célú gyűjtési akció is van folyamatban, az emberek áldozatkészségét tehát így nagyon is igénybe veszik. Hogy Külön a hadifogoly ellátásnál maradjunk, itt legjobban az a sajnálatos helyzet állt elő,- hogy a vidéken, megyénként megindult akciót most a népjóléti minisztériumnak egy külön akció ja is keresztezi. A tegnaoi nap fo lyaimán ugyanis egy hattagú gyüj- tőcsoport jelent meg Pécsett, Körülbelül 4 hét mu-va indul meg a repülőjárat Pécs és Budapest között A tegnapi napon Pécsett járt a MASZŐVLET vezérigazgatója és beható tárgyalásokat folytatott a város polgármesterével, a már hónapok óta kilátásba helyezett Budapest—Pécs közötti légiiforgalom ügyében. Közölte, hogy amint a repülőtereit rondbehozzák, a rádiót felszerelik ”— ami előreláthatólag néhány hetet vesz még igénybe — a járatok a 25 személyes gépekkel megindulnak. Aiz időtartam Pécs—Budapest között 40 perc lesz, ára pedig a gyorsvonat eisőoztályú jegynek felel majd meg. Holéczy Együttes Pécsett. amelynek tagjai a népjóléti minisztérium igazolványával1 vannak ellátva lazal a megbízatással, hogy a megye területén kezdjék meg a gyűjtést a hadifogoly ellátás céljára. Miután ennek a Budapestről leküldött gyűjtőcsoportnak a megbízatása különálló a megyei helyi akciótól természetes, hogy az ösz- szegyűjtendő dolgokat is Pestre irányítják. így az amúgy is erősen igénybevett vidéki közönség körében' a helyi akció kilátásai nagyon is leredukálódnak. Már pedig, ha tekintetbe vesszük, hogy a helyi hadifogoly ellátás meglehetősen súlyos feladatok elé van állítva — hiszen csak a múlt hónapban is mintegy 3000 hadifogoly és menekült átmeneti ellátásáról! kellett gondoskodnia — érthető, bogy a minisztériumnak ez a külön akciója itt a vidéken nem talál helyeslésre. Úgy értesülünk, hogy a. helyi hatóságok ilyen meg- okolássat a népjóléti minisztériumnál eljárnak majd, hogy a kérdést ebből a szempontból oldják meg és xendetzzék. A Rádió legnépszerűbb énekés zeneegyüttese szombat, vasárnap, hétfőn a Pannónia szálló dísztermében tartja slágerhangverseny előadásait. Közreműködik Kiss Ferenc, a díjnyertes hegedűművész, Konferál dr. Heg e- düs János. Jegyelővétel az Idegenforgalmi irodában és szombat délutántól a Pannónia előcsarnokában. Helyárak: 2.—6.50-ig. Svájci órák raktáron! órajavttást eredeti svájci alkatrészekkel jótállás mellett vállalok. IIENTZ KÁLMÁN órás és é «szerész, Jóksi-tér 2. szám. Megalakult a III. kér. Budai Külvárosi munkás MaDISz A Budapesten megjelenő Sloboda „Mi történik a magytf demokrácia függönye tmögö tt?“ címmel cikket közöl Ebb« többi között ezeket írja: „A Független Nép cimü lap, melyet ja Magyar Komit, nista Párt ad ki Pécsett a Dunántúl számára, 1946 októl- 3-án durva és hazug módon „Nemcsak Parisban, hanem Pécsett |s van cseh provokáció“ .cimü cikkében megtámadta é megvádolta a csehszlovák hadsereget és a csehszlovák áll mot... .Ez az eset bizonyi téka annak, hogy a magyar sori nizmus és csehszlovákellen es gyűlölet a rmai, (úgynevwr demokratikus Magyarországon is .él.“ Érdekesnek tartjuk (közölni a Sloboda cikkét. És itt nem tartjuk lényegesnek, hogy ia Sloboda .rosszulinformáltságából, w közismert kommunistaellenes beállítottságából következtetve valószínűbben célzatos rosszinduiatbo)( a Magyar Kommunista Párt P* esi lapjának cipőjébe akarja varrni az idézett cikket. Olvasóink®* nem kell bővebben bizonygatnunk, hogy a Független Nép minő*11' nek inkább nevezhető, mint MKP-lapnak, az !Uj 'Dunántúl p*®| — lamely valóban az MKP lapja — maga sem hagyta szó né»» a 'kifogásolt (cikket és azon élesen rámutatott arra, hogy a szóban- forgó — és hozzátehetjük: valótlanságot tartalmazó — cikk cs* egy célt szolgálhat: (szomszédunkkal a jóviszony (kifejlesztésére irt" nyúló erőfeszítéseink meghiúsítását, a nemzetközi gyűlölködést újítását és méghozzá (mindezt éppen akkor, amikor a béketárg>‘ lásokon csehszlovákiai (kisebbségeink sorsát tárgyalták és e gyalusokon demokratikus magatartásuk volt igazságunk érvény' sütése érdekében legfőbb érvünk. íme a mindennél ékesebben szóló bizonyság álláspontunk lyessége mellett: az ilyenfajta újságírás nem érhet el (más er" ményt, mint hogy egyesek szenzációhajhászása miatt az égé« ® gyarságra rákenik a Sovinizmus vádját és demokráciánkat nevezett (demokráciának“ állíthatják be az egész világ szeme el° Az Őrére írja: R szovjetellenes politic — nemzetellenes politic Parisból jelenti az AFP: Emil Bure, az Ordre vezércikkében a francia külpolitikával foglalkozva rámutat arra, hogy a nagyzási hóbortban és pusztító dühben szenvedő Németországgal szemben minden szövetséges nemzetet, sőt a világon minden.intett ilyen külpolitikától. ff nemzetet szoros érdekközössétL. össze. Franciaországban az politika, amely szovje^j-jjj. irányzaton alapulna, nem r.es politika lenne, örömmel K píthatjuk meg, — írja, — külügyminiszterünk mindig 4 közellátási kormánybiztos az októberi kontingens engedélyezését kérte novemberi* * Baranya részére Mint annakidején, megírtuk, dr. Kertész Endre főispán, közellátási kormánybiztos közbenjárására a közellátási miniszter Baranya- megye és Pécs város részére október hónapra összesen 150 drb. síziarvasmatha levágását engedélyezte közfogyasztás céljára. Ebből 50 darab Pécs város 100 da- tab pedig a megyei fogyasztás részére volt engedélyezve. Értesülésünk Szerint a tási kormánybiztos most , , jesztést intézett a közelii1?* ( nisiztéri'umhoz, amelyben k*v( hogy az október hóra enge* , zett vágási kontingest a num novemberre is enged*'' a megye, illetőleg Pécs vár# gyaszló 'közönsége részérePénzügyi nehézségek a drávam#*1' Folyó hó 22-én tartotta alakuló közgyűlését a III. kér. budai külvárosi MaDISz ifjúsága. A gyűlésen nagyon szép számban vett részt az ifjúság, beleértve a női tábort is. Az alakuló közgyűlés egyhangúlag a következő vezetőséget választotta: Titkár: Jakab Károly, h.: Dani Károly női titkár: Benkő Margit, h.: Fülöp Piroska. — Kultúrszakösztály vezető: Béres Ica, sport szakosztály vezető: Kovács Sándor, Löffer Béla, házmegbizott és péraztáros: Sheer Mihály, pénztári ellenőrök: Szopka Elemér, Barka Pál, kellékes és szín. rendező: Jakab Károly, munkacsoport vezető: Panta Jenő. — Fegyelmi bizottság: Béres Ica, Dani Károly, Tóth István, Jöjjetek minél nagyobb számban és dolgozzatok, a vezetőség örömmel lát benneteket. Hivatalos idő: Hétfő, csütörtök 4 -6-ig, a többi napokon 5—7-ig. újjáépítés körül Mi a háttere egy tegnap történt mejyd^ hüldöilségjárásnak ? Amint annakidején megírtuk, a drávaunenti falvak újjáépítésének tovább folytatása érdekében a munkálatokban résztvevő szövetkezetek megbízottai, valamint a megyei hatóság veizetői eljártak az újjáépítési minisztériumnál, ahonnan azt az ígéretet kapták hogy az építési munkálatok folytatásához, de kifejezetten a munkabérek fedezésére hajlandó a minisztérium a szükséges ösz- szeget folyósítani. Időközben a munkálatok odalenn xneg is indultaik, bár a megígért pénz csak meglehetős késéssel került kiutalásra. Értesülésünk szedni a minisztérium mindössze 70.000 forintot utalt ki egyelőre, ami kk tíznapi időre fedezi az ott dolgozó munkások munkabéreit, ígéret történt azonban arra, hogy a szükséghez képest a minisztérium további pénzfolyósításokat fog eszközölni. Ennyit hallottunk a dolgok eddigi állásáról. Ma aztán arról értesülünk, hogy a Pécsi Épitőiparosók Szövetkezete és az Általános Építőipari Szövetkezet megbízottai felkeresték dr. Kertész Endre főispánt, akit arra kértek hogy az újjáépítési minisztériumnál' interveniáljon aziránt, hogy az építkezés folytaié sához kiutalt összegből őket is ugyanúgy értesítse, mint az Uj jáépités Szövetkezetét, miután a munkát ők is megkezdi* A odalent a kiutalt pénzb?1 > ban nem részesedtek ** abba a kellemetlen hjJLild jutottak, hogy a muO*0 nem tudják fizetni. ,sst A dolog állása felől kér* ^ tűztünk az Újjáépítési zethez, ahonnan azt a ’e sitást kaptuk, hogy az újjáépítési miniszter,B!a \ eddig kiutalt 70.000 f«/”,/ eszközlése tisztára enne«^^ vetkezetnek a közb#®#-^,-------1- - w .vies így annak a javára abból tehát a másik két kezet nem részesedhet. $ \ Ebböl a válaszból tehát / vasható ki, hogy a másik *^1., vetkezet a pénzszerzési % t rásból neun vette ki a szét, csupán az eredményt részesedésre nézve jelenik* nyévek Az volna pedig *-ubvj éppen az építkezések nu*^ fejezése szempontjából, egyik érdekelt szövetkéz* fenné minden irányban a * jpfr ségét és ne várná, hogy A kaparja ki számára a Sl1 hyét. SZTIPICS 7 órától össztárti a NŐEGYtE** y