Új Dunántúl, 1946. május (3. évfolyam, 98-121. szám)
1946-05-05 / 100. szám
Ű?abb szénpanatna Pécsett. Letartóztatták az Ir- galmas-rendház perjelét és egy szénkereskedőt ni. ÉVFOLYAM, 100. ßZÄM ARA: 2.Q0O.O3& PI.NGO PÉCS, 1946 MÁJUS 5. VASÁRNAP Anyák ünnepén Mikor ünnepet emlegetünk, valami nagyszerű és ritka megnyilatkozásra gondolunk. Elvonul előttünk a múlt sok képe, mikor — egypár népünnepélyt kivéve — nem a népmilliók, néptömegek ünnepeltek és főként nem őket ünnepelték. Legtöbbször önmagukat ünnepelték azok, kiknek az élet hétköznapjai is mindig ünepnnpok vogtak. Csodás kertiünnepélyeken, fényes operabálokon, hatalmas lóversenyeken és nagyszerű divatbemutatókon sokszor hódoltak a nő nagysága előtt. Olyan anyák előtt, kiknek gyermekei ezalatt otthon egy idegen nevelőnő meséit hallgatták a soha nem múló anyai szeretetről és anyák áldozatoságáról. Mert ilyen anyák is voltak. Akiket soha nem ünnepeltek. Akik. bizony szívesebben maradtak volna gyermekeik mellett. De kicsiny' volt a kenyér, kevés a tüzelő és rongyos a ruha. Hát ebnoutek dolgozni, hogy lelkűk fényével, szemük világosságával és testük erejével szolgálják néhány ezer hodola-- tát. Hálából az cv egyetlen napján, anyák napján kiragadtak néhányat a sok közül, hogy köny- ' nyen elkölthető és nevetséges összegekkel jutalmazzák őket. Uonbftr . másnap egy piáéi torlódásban, villamosok zsúfoltságában lesodorták maguk mellől, szolgálati helyén vagy iparában ingerülten reámordultak, hivatalból panaszaikkal együtt kinézték őket. Mert akkor csak az számított módban, megjelenésben és összeköttetésben is ami „előkelő“ volt. És irigyelt volt akkor a puha, ápolt kéz és nagy divat a kézcsók. így lett majdnem szabály a paradoxon: puha kéz — kérges szív! Viszont a kérgeskezű anyának csak áldozatot ontó szíve lehetett, de becsülete, az nem! Csak kettőt ismerhettek a néptömegek anyái. A soha nem fogyó munkát és a pihenés nélküli kötelességet. Ha egyszer krónikások feljegyzik majd, hogy a magyar áldozatvállalásból kik teljesítették a legnagyobb részt, büszkén írhatják — n dolgozó anyák! Azok, kik annál jobban adóztak és teljesítettek, minél nagyobb volt a nyómor. Csak adták, ontották magukból az élő testet: bányák fojtó mélységébe, gyárak és műhelyek sorvasztó robotjába, földmunkák verejfékes napszámába. De mindez kevés volt azoknak, kik a dolgozó magyar anyák óriási türelmével visszaélve, aláírtak egy hadüzenetet. Egyetlen tollvonásban hány millió anya vére! Embers/,őnyeg kellett a tankok elé s drága magyar hús az éhes agvutorkokba. Es kinek a vére omlott? A szegény, a nincstelen, a dolgozó asszony fiának kellett leginkább yert áldozni és vért ontani. Nem is egyszer, többször. Mindig ugyanannak a fának a gyökerét tépték és szívták erejét. Sokan mentek el meghalni az itthon hősködő, sokszor kimentett „haMi zaíiak“ helyett. Hiszen az is hozzátartozón az előkelőséghez, itthon korzón, vagy estélyeken ünnepeltetni az egyenruhát, melyre odakünn a halál oly gyakran készített vérrózsákból rendjeleket. 8 Parisból jelentik: A párisi rá Micsoda ordító igazságtalansá-g dió különtudósitójia jelenti, hogy gok, csalárd játékok, — millióba francia fővárosban borús hírek anya hitével!? Mi lett volna, haökeringenek a külügyminiszteri Elakadt a külügyminiszterek párisi értekezlete lesz Németország lövője? — Az érdeklődés előterében az Oia$2 0(SZitggat kötendő sierződes bonyodalmai tesítik .Ez pedig hosszé időbe te-_ra vara kilátás. így teli át nyíl ez a sok anya ki merte volna mondani: nem adunk több áldó. zatot! Ha összefogtak volna és mint hatalmas, élő gránittömb, elsodorhatták volna azokat, kik mindenáron háborút akartak! De azok is, kik mindenből, e jövőből is csak a szebbik részt kívánták vállalni. Ezek azok, kik csak köszöntötték a „szebb jövőt" — de nem érlelték. Ki akarták emelni a gyermeket a jövő számára, miközben elfeledkeztek azokról, kik ehhez a jövőhöz a zálogot adták — 'az nemcsak társadalmi osztályokat elhatárolni kétfelé: ünneplőkre és robotosokra, halálba indu- j* tekezkt jelenlegi állásával kapcsolatban. E hírek főleg azokon a közléseiken alapulnak, amelyck szerint most már szükséges bizonyos intézkedések tanulmányozása az olasz fegyverszüneti feltételek enyhítése érdekében. Be* ítéli látni ugyanis, hogy ha Olaszország enyhébb bánásmódban részesül, akkor majd kihat a balkáni államokra is és az a veszély fenyeget, hogy a béke megvalósítása rendkívül Iiosseú időt vesz igénybe még akkor is, ha a szerződéseket már most véglegesen megszövegezik. A szerződés életbeléptetéséig lókra és i tthon henyélőkre, ha-i< ugyanis több hónap múlik , el, aludást idéztek elő apróimért a külügyminiszterek döntése nem haludást^^^^^^^|^gpHp|^p^im_ I családok életében is azzal, hogy $ ezidőszerint a 21 nemzet értekez- csak a gyermeket irányították a| Jete elé kerül, majd el kell fo- inagasba. A szülő, a sorsából í gadtatni aiz érdekelt kormányokkal és végül megvárni, mig az egyes országok parlamentjei szélsőim ki nem ragadott édesanya pedig lentmaradt. Mikor lesz már egyszer valóság az anyák dicsősége...? Ha majd a .«agy szerei gyem nem fogja szégyelni az egy szerű anyát. Ha azok, kik anyáid millióinak ünnepét oly sokszor' r^n*t elrontották, vasárnapját is ke-fi ' mény munkanappá keserítettél:, nemcsak egy napon, kenem az Ük. Politikai okok is amellett szólnak, hogy valamennyi fegyverszüneti feltétel rendelkezéseit enyhíteni keli, ez azonban korántsem jelenti azt, hogy a döntés könnyűszerrel történik. Semmisnek kell nyilvánítani ugyanis egyes pontokat, míg egyes pontok felett hosszú és mozgalmas vitávánvaló, hogy nem túlzott bizakodásra, sem pedig nagy borúlátásra nincs ok. Bízunk a külügyminiszterek belátásában, akik tudják, hogy értekezletük sikertelensége mérhetetlen súlyos következményekkel járna az egész világon. Mi lesz Németország jövője? Londonból jelenti az AFP: A Times sajnálattal állapítja meg, hogy a külügyminiszterek párisi értekezlete, amely igen barátságos légkörben kezdte el munkáját, most úgylátszik elakadt. Sürgős szükség .van arra — írja a lap —, bogy visszatérjenek a kölcsönös engedmények morális diplomáciai módszerére. A Times sorra veszi az értekezlet elé terjesztett különböző tervezeteket, majd a következőket írja: Az egykori csatlós államokra vonatkozó vala- __ mennyi kérdés alárendelt jelen- ^ziójával. tősegüvé válik, ha összehasonlítjuk 'azzal a kérdéssel, hogy mi lesz Németország ' jövője? A lep szükségesnek tartja Németország egységesítését. Megosztott Németország — írja —viszályokra adna okot a szövetségesek között. A Daily Herald 'attól tart, hogy a' négy külügyminiszter egyelőre, kénytelen lesz elejteni azt, hogy az Olaszországgal kötendő béke szerződés feltételeinek megállapítását megkísérelje és megelékszib a fegyverszüneti feltételek revia papok politizálása eilen Budapestről jelentik: a Világosság Írja: A gyöngyösi össze- tv valamennyi napján szentel-k vés, amelyben Páter Kis Szánéi. majd időt és fáradtságot“ [ léz vitte a főszerepet, arra inkart, utasításit hogy a közeljövőben es arra, hegy megtudják, miért. , ...... dolgozik családjáért éjszakákonJ dítottp ai magyar püspöki át egy munkásasszony? Ha azok, kiket tűidig ünnepeltek, most a nincsíelenség kényszerén és munkáján keresztül kérges- kezűvé vállván, végre kiemelik n dolgozó anyák sokaságát a robotból, a száműzetésből és maguk mellé állítják őket. Ha úgy rójják le eddigi tartozásukat velük szentben, hogy eztán tűk és nékik ünnepelnek. Hiszen még a mozdulatlan, vérrel agyonüt rti. Annyi halál után életet s békét szeretne látni. Boldog anyákat szeretne hordozni. Csak az érzőnek teremtett ember nein tudna egyszer áhítattal lehajolni egy agyonkínzott munkás- anya dolgos kezére, hogy ezén az egyetlen anyán keresztül mu- gához ölelje minannyionk anyját — a nemzetet?! Mert megbecsülni az anyákat egyételmű a nemzet felbecsülésével. Szükség van tehát Öntu- clntosított és felbecsült anyák mérhetetlen tömegére ahhoz, hogy egyetlen hatalmas szövetséggé összeforrva egyszer — még ha az utolsó percben is —- elég erejük lehessen ahhoz, hogy egyetlen határozott moz. dulattal lesújtsanak arra a kézre, mely mégegyszer aláírna egy hadüzenetet. adjon. amelyben az egyház püspökei szigorúan utasítsák papjaikat minden politikai szerepléstől való-teljes ■ tartózkodásra. — Politikai szereplésüket püspöki engedélyhez kötik. Munkatáborba viszik a kényszer- munkára elítélt fasiszta bűnözőket Budapestről jelentik: A kényszermunkára ítélt fasiszta bűnösök fogMk oktatására rendelet készül. A tervezet szerint az elítélteket munkatáborokban' gyűjtik össze és a foglalkoiztatás általában a szigorított dologház rendiéhez igazodik. A kényszermunka teljesítése idején az elítéltek megkülönböztető jelvényt fognak viselni A munka általában ÍO órai nehéz testi munka .lesz. Az elítéltek munkájukért, bért kapnak, amelynek egy részét ellátásukra fordítják, a másik neszét pedig szabadulásuk .után készpénzben folyósítják. 1 Ma népszavazás j p Parisból jelentik: A rádió ideas' tése szerint május 5-i népszavaid zást megelőző propagandahadjá5 rat egyre nagyobb méreteket ölt. 6 A (népszavazást megelőzően pat- g tant (ki a francia radikális párt i belső világa. Ennek oka ugyanis t az, hogy a radikális párt bnlszárFranc aorszagban nya nem hajlandó az új alkotmány ellen szavazni. Ezért a pártvezetőség kizárta a radikális pártból e balszárny élharcosait, igy a többi között Pierre Cot és Justin Goddard volt minisztereket, valamint a vidéki pártszervezetek vezetőit. 1 Hét magva I követeinek | Budapestről jelentik: A Világ I értesülése szerint a csehszlovák | kormánynak a külügyminiszteri 1 értekezlethez eljuttatott roemo- rand urnában szereplő községek, Kamelyeküok Csehszlovákiához va’ó ír községet a szlovákok csatolását Kivánják, a Pozsony melletti Moson vármegyei bét községre vonatkozik. Ebben a hét községben az 1941-es népszavazás adatai szerint mindössze három szlovák lakik. g Renner közié í Ausztria további * London: A londoni rádió bécsi ■ jelentése szerint Gruber külügy■ miniszter elutazott Pári'sba, hogv ismertesse az osztrák kormány felfogását Dél-Tirol kérdésében. Renner köztársasági, elnök a sajtónak adott nyilatkozatában hiarv ír sas ági elnök megszól Iá sít kén goztafta, hogy Ausztria nem lehet megszálló csapatok nélkül, részben, mert. határai veszélyeztetve vannak, részben azért mert belső zavargások lehetősége is fonnál. — A jelenlegi megszálló létszámot azonban csökkenteni kell. Tizenegy náci gyili Herfordból jelenti a Reuter: A ncucugammei gyüjtőtábor vezetői közül tizenegyet kötél általi halálra. hármat börtönbüntetésre cost kötélre ítéltek ítéltek. A vadírat szerint a laborban két év alatt 40.000 személy tűnt el és a bánásmód vetekedett a hírhedt belseni táborral. A köztársasági elnök a Szabadság-híd dolgozóinál Budapestről jelenti a MTL Tildy Zoltán köztársasági elnök Gerő Ernő közlekedési miniszter társaságában szombaton délelőtt megtekintette a Szabadság-híd (volt Ferenc József-hid) újjáépítési munkálatait. A mintegy félórás szemle után a köztársaság' elnök meleg szavakkal méltatta a hidon folyó munka nagyszríí lendületét, majd búcsút vett az ott dolgozóktól. Az iráni és a Franco- kérdés a biztonsági tanács ülésén Washing Ionból jelentik • Az amerikai rádió jelentése szerint Lee, az Egyesült Nemzetek szervezetének tőtitkára jelentést tett közzé a biztonsági tanács legutóbbi tanácskozásairól. A jejentés megállapítja, hogy az iráni kérdést a következő ülések során valószínűleg véglegesen elintézik. Ha a beérkező jelentések megfelelőek lesznek, a tanács valószínűleg lezártnak tekinti a kérdést. A Franco-rend sc er ügyében benyújtott lengyel javaslat megvizsgálásával megbízott albizottság tárgyalásai, valamint az Egyesült Nemzetek szervezetéhez beérkezett okmányok bőséges alapot nyújtanak a biztonsági tanács számára, hogy érdemi döntést hozzon a kérdésben. A biztonsági tanács munkájának ezidőszerint talán legfontosabb tárgya a nemzetközi haderő megszervezése. UJ NÉPB1RÓSÁG1 DÖNTÉS A MAGÁNALKALMAZOT- TAKRÓL Budapestről jelentik: A Kis Újság szerint a racpbiróság elvi jelentőségű döntésében kimondotta, hogy inagánalkalmazottakat kitelepítés miatt nem lőhet állásvesztésre ítélni. Á döntés szerint az ilyen irányú rendelet csak köz- alkalmazottakra vonatkozik és a nyugatra való távozás: bünteti