Új Dunántúl, 1946. április (3. évfolyam, 75-96. szám)
1946-04-27 / 94. szám
A rendörsés internált egy pécsi feketézői Mindenki tudja, a közönség csakúgy, mint az illetékes hatóságok, hogy az országban és így Pécsett is rengeteg ember nyüzsög, aki semmiféle hasznos tevékenységet nem fejt ki. Ezeknek semmiféle, a közre értékes foglalkozásúi: nincsen, de azért igen jól élnek, dorbézolnak, szinte felháborító módon költekeznek. Hogy miből telik nekik ere a költekező életmódra, azzal is tisztában lehet mindenki, a hatóságok is. Tisztességes munkával ma senki sem képes'annyit keresni, hogy annak eredményéből csak valamennyire is emberi életet élhessen. Tehát csak a láncosok, lekötések és valutások lehetnek azok, akik antel- tett, hogy' hasznos munkát nem végeznek, káros tevékenységükkel annál inkább rontják az ország gazdasági helyzetét és teszik még elviselhetetlenebb*; a tisztességes munkát végző dolgozók megélhetési viszonyait. Hogy sokan vannak ezek a paraziták, azt tudja mindenki, mégis szomorúan kell látni, hogy a rendőrhatóságok oly ritkán mijeinek ki egyet-egyet ebből a nyüzsgő parazitatömegből. Ehhez a (réteghez tartozott Miklósics Elemér pécsi lakos is, aki az utóbbi időben mint ügynök szarepeit ős tevékenykedett Pécsett, azonban a rendőrség megállapította róla, hotfo idöjArásjelentés Várható idő: Élénkebb délkeleti, déli szél, ielhősebb, borult idő kisebb áulócsőkkcl. A meleg tovább tart. ftdópengÖ: 460 peneő f — A Pécsi Kultúrhét rendező- bizottsága ma, szombaton délután \ órakor a Batsányi Társaság helyiségében (Kossuth Lajos-utca 8., I aa.) ülést tart. A kultuszminisztérium pénteken a kuiltúrhét ügyében megadta válaszát s ennek meg* beszélésére, illetve a végleges program megállapítására ül össze ma a rendezőbizottság. A bizottság összejövetele előtt a Társaság rendes és tiszteleti tagjai a folyóirat ügyében, 3 órai kezdettel, ugyanott zárt ülést tartanak. — Szombaton délelőtt közgyűlést tart a baxanyavármegyel hegyközségi tanács. Baranya vármegye hegyközségi tanácsa április 27-én, szombaton délelőtt tíz órai kezdettel tartja idei tavaszi közgyűlését a vármegyeháza közgyűlési termében. A tárgysorozaton titkári jelentés, zárszámadás, költségelőirányzat, munkaterv az idei évre, elnökség és ' Igazolóválasztmány választása, tanácsi titkári állás betöltése szerepel, ez indítványok mellett. Hangsúlyozza a meghívó, hogy az elnökség és az igazgató- választmány nagyobb részének megbízatása nem járt le, de lemondanak azért, hogy módot adjanak a közgyűlésnek új vezetőség választására, amely a demokratikus idők szellemében irányítja az egyesület ügyeit. — Schmoll — Bisen — BoxI cipőkrémek minden színben, Tangó parketípaszta Kallós-lU atszertárban, Bajcsy Zsilinszky-út 3. sz. — A rézgálic új árát. ismét megállapították. A budapesti rádió csütörtök esti híradásában hozta az ország gyümölcstermelői tudomására, hogy a minisztérium a rézgálic árát erre a hétre 44,260.000 pengőben állapította meg. Ez az ir Budapesten, a gyárban átvéve értendő. A költségekre szokásos 15% hozzászámitása után tehát Pécsett a rézgálic kg-ként kereken 50,000(000 pengőbe kerül. A Ba- ranyavármegyei Gyümölcstermelők Egyesülete közli, hogy az újabb rézgáücigénylést mindaddig míg a minisztérium ezt az árat meg nem változtatja, ezen az áron fogadhat csak el. Közli tpvábbá, hogy a már Ieelőgezett , Térti álir mennyiségre az utalványok hétfőn és kedden adatnak ki az egyesület irodájában, Pécs, Papnövelde-utca 4., míg a rézgálic ténylegesen a Hangya pécsi kirendeltségénél. Koller-u. 9. szám alatt, május hó 2-tól, csütörtöktől kezdve vehető át. — Ragaszkodjon MÁRKA mosóporhoz. 1 sem ügynöki igazolványa, sem semmiféle ipari jogosítványa nincsen, így tehát semmiféle törvényszerű foglalkozást nem tud kimutatni, .mégis sok milliós keresetre tett szert, költekező életmódot folytatott, ezzel szemben egyetlen fillér adót nem fizetett. Mogállapítást nyert, hogy alkalmi láncoló és feketéző üzleteket folytatott és mivel ilyen- formán a közre, a demokratikus államrend gazdasági érdekeire káros tevékenységet folytatott, a rendőrség eljárást indítóul ellene és elrendele internálását. Reméljük, hogy a bányában fogják hasznos munkára szoktatni Miklósics urat, do gyors ütemben folytatni kellene ezt a sort a még szabadon garázdálkodó parazita dologkerü- lökkel is. Az olasz furáiy rövidesen lemond Londonból jelenti az AFP: A News Chronicle római levelezőjének értesülése szerint Viktor Emánuel király a közejövőben bejelenti lemondását. A lemondás célja az, hogy erősítse a királypárt helyzetét a közelgő népszavazás alkalmával. ‘ — AZ„ ÜJ DUNÁMTÓL" KÖNYVESBOLTJA MÁJUS 1-ÉN KOS- SUTH LAJOS-ÜT C-BÓL (A SUGÁR-FÉLE ÜZLETBŐL) KOSSUTH- LAJOS-ÜT 4. SZ. ALÁ (PAUNCZ- FÉLE ÜZLETBE) POHL! CSEMEGE- ÜZLET MELLÉ KÖLTÖZIK — Esküvő. Bognár József tí- márssgéd és Sáfrány Erzsiké gy. munkásnő folyó hó 27-én délután >',6 órakor tartják esküvőtöket a pécsi Irgalmasok templomában. — A Természetbarátok Turista Egyesülete pécsi csoportja csurgó- dűlői menedékházánál f. hó 28-an, vasárnap ügyeletes: H o 1 d ó s y Teri. A menedékház egész nap nyitva és azt nemcsak a tagok, hanem vendégek is látogathatják. — A padlásról ellopták a fehérneműjét. H o n t i Ernő műegyetemi hallgató, D^ák-utca 4 sz. alatti lakos padlásáról ismeretlen tettes 3 drb.. férfiinget, 3 drb. női inget és 1 drb. lepedőt ellopott. Kára 300 millió pengő. A rendőrség nyomozza a tolvajt. AZ „ÜJ DUNÁN! ÜL KIADÓ- HIVATALA MAJUb l-EN MUNKÁCSY MIHALY-UTCA 10. SZÁM UOL KOSSUTH LAJOS-Or <L SZ. ALA (VOLT KIRÁLY-UTCA < SZ, PAUNCZ-FÉLC ÜZLETHELYISÉG «Ej POHLICSEMEGHOZLET MELLE KÖLTÖZIK ^9iM!C@1Í80E MHEm Fuvarosok ügyeimébe! A fuvarozási szorzószám 1946. évi április hó 26-tól kezdődően 7,000.000 (Hétmillió.) SPOBT * Postás SE—Komló 1. o. bajnoki labdarugómérkőzés lesz vasárnap a Tüzér-utcai sporttelepen délután 5 órakor. * A PSE vezetősége felkéri a Siklósra utazó játékosokat, hogy vasárnap délután %2 órakor a főpályaudvaron jelenjenek meg: Ku- rucz — Zentai, Széles — Lakatos, Borbás, Lukács — Gerber, Bereczky, Vince, Horváth, Kocsis. Tartalék. Nádasdi. A szerelést vasárnap délelőtt a pályán átvehetik. * Olcsó helyárak mellett rendezi a BTC vasárnap délután a BTC—PMSE alosztálybajnoki ösz- szecsapást A 12 éven aluli szurkolókat díjtalanul engedi be a pályára a rendezőség. A mérkőzés szép küzdelmet ígér, mert a bőrgyáriak komoly esélyesei a bajnokságnak, a létérdekül- a két .bajnoki pont. A mérkőzés előtt 3 órai kezdettel a BTC II—DVAC II bajnoki mérkőzés kerül sorra, ami a bajnokság szempontjából ugyancsak nagy érdeklődéire tarthat ’számot. Szombaton délután 4 órakor: Peer Gynt. Szombaton este VtO órakor: A kerületi honvédzenekar hangversenye. Vasárnap d. u. 4 órakor: Dolly. Vasárnap este VjO órakor: Névtelen asszony. mammmmm mem vmmímtmnttammMam A Magyar Magánalkalinazottiik Szabad Szakszervezete íolyó hó 28-án délelőtt 10 órakor a Munkás Kultúrszövetség székiiázában (volt Nemzeti Kaszinó) tartja rendes évi taggyűlését. Felkérjük tag, jainkat, hogy azon feltétlenül megjelenni szíveskedjenek. A szakmaközi választmány folyó hó 27-én délután 3 órakor tartja ülését. Minden tag megjelentse kötelező. Famunkások folyó hó 27-én 16 órakor vezetőségi ülést tartanak. Földmunkások folyó hó 27-én 17 órakor vezetőségi és választmányi ülést tartanak. Háztartási alkalmazottak Szabad Szakszervezete folyó hó 28-án délután 4 órakor tartja alakuló közgyűlését. Mindenki saját érdekében feltétlenül jelenjen meg a munkabérek és a munkaviszony rendezése érdekében. Felkérjük a munkanélkülieket is, hogy jelenjenek meg. Könyvkötők 27-én ><16 órakor vezetőségi és taggyűlést tartanak Népzenészek 28-án 9 órakor vezetőségi ülést tartanak Száliitómunkások folyó hó 28-án 10 órakor vezetőségi ülést tartanak. Vegyészeti munkások folyó hó 27-én 16 órakor vezetőségi ülést tartanak. A MÁJUS dió 1-ÉN rendezendő tettyei ünnepélyen a ibüííék mellé beosztott pénztárosok, ellenőrök és kiszolgálók íolyó hó 29-én 5 órakor a szakszervezeti székház társalgójában megbeszélésbe pontosan megjelenni szíveskedjenek. iáwómOsow Április 27. szombat. 6.45: Hírek, műsorismertetés. 7.05: Reggeli zene. hanglemezek. 8 00: Közellátásügyi előadás. 8.15: Hanglemezek. Ö.otí: ifj. Molnár Lajos jazz-együttese játszik. 10.00: Hírek. 10.10: Cseilószóiok. Hanglemezek. 10.30: Ráoióiskola. 12.00: Deli harangszó, hírek. 12.15: Dr. Gyarmati László előadása: Fáradt iabak. 12.30: Sibelius dalok. Hanglemezek. 12.40: Scheiber Mária előadása: Amerikai művészet. 12.55: Operettrészletek. 14.00^ Hírek. 14.10: Vöröskereszt köziemé, nyék 14.20: Supala Janos: „isten hozott Miháiy". 14.40: Liszt magyar rapszódiái.----Böszörményi Nagy Béla zongorázik. 15.10: Rá- dióiskoia. 15.55: Műsorismertetés. 16.00: Hírek. A Fővárosi Népművelési központ közleményei. 16.10: Könyvszemle: Pássuth László ismerteti Charles Morgan „A forrás'' c. könyvét. 16.10: Gyermek- rádió. Végii György: Neve sincs mese. Elmondja: Róbert Mária. 16.40: Farkas Margit énekei, zongorán kíséri: Kerekes János. 17.00: Világhíradó. 17.15: Helyszíni közvetítés a Szentgyörgyi Intézetből. 10.00: Hírek, ib.05: Vöröskereszt közlemények. 18.15: Patkó Imre előadása: A hanyatlás útján. 18.30: I „Ki hogyan látta." Pillanatfelvételek egy kútról. 19.00: „Vidám játékok — örök típusok" című so-, rozat negyedik része. — „Ez a bridgel" Játék egy felvonásban. Irta Tristan Bernard. Fordította és rádiószínpadra átdolgozta: Amb- rózy Ágoston. Rendező Barsi Ödön. 19.15: Jascha Heifetz hegedül. — Hanglemezek. 19.30: Exotikus költők. 20.00: Hírek, sporthírek. 20.50: Hirek és krónika orosz nyelven. 21.00: Műsorismertetés. 21.05: Vöröskereszt közlemények. 21.30: Részlet Mascagni „Parasztbecsület" c. operájából. Előjáték, Siciliana ós megnyitó kórus. Vezényel: P. Mascagni. Hanglemez. 21.50: Hírék. és krónika angol nyelven. 22.00: Hírek. 22.20: i,,Jó éjt Budapest." Hanglemezek. 22.50: Hírek és krónika francia nyelven. 23.00: Napi hírösszefoglaló. 23.10: Rádió keresők! rszolgáiat. SZEROSZTöSEül ÜGYBEN szíveskedjek tárcsázni A *9-49 TELEFONSZ A MUT) Miási k Rapim 31BJ BIMM iiMESHUV Pécs* Kossuth Lajos-út 10.» (SfifiS 29-1 Ml L-fil a. PIHÜ Mais (Volt Király-utcei Ts!.: 24-91 .■mim %mm> ÜJ KENYÉR- ÉS LISZTARAK A közellátásügyi miniszter 90.750/ 1946. K. M.' számú rendeletével a kenyér- és lisztárakat újból szabályozta. Ennek értelmében 1946. április hó 27-től kezdődően a finomliszt fogyasztói ára kg-ként 3,000.000 pengő, a tengeriliszté pedig i 2,000.000 pengő. A kenyer fogyasztói ára kg-ként 2,400.000 pengő, viszonteladói ára pedig 2,250.000 pengő. Viszonteladói áron leap jak a kenyeret a viszonteladó kereskedők, valamint azon gyári üzemek, akik 50 kg-on felül vásárolják kényé nnennyisé g ük e t. Házikenyérsütés kg-ként 500.000 P. GÁZGYÁRI KOKSZ kapW Bányamüvek Szövetkezeiénél Várady Antal-utca 18. Tel. I» * Sakk. A Bőrgyári TC sakk- szakosztálya ezúton értesíti tagjait, hogy a szakosztály ideiglenes szünetet tart és további intézkedé, sig mind az egyesületközi, mind pedig a házi versenyeket megszakítja. A sakkélet újbóli megindulását május első napjaiban a sajtó útján fogja tudatni a szakosztály tagjaival. ARANYAT, ezüstöt legmagasabb árban vesz Hatschek György ékszerész, Városház-utca 2. LAKÁST KERESEK magas lelé- pé&sel, 2 szobás komfortost, esetleg bútorral is. Cím 4780. szám alatt a kiadóban. ARANYAT, britliánso; használt órát, maga« áron ?**< ÍZ'L&t M MO OB ér#* es ékszeré«* Ku'áty-otc* 23. nüm, Telefon: 30-13 ELSŐRENDŰ hazai, fésűs birkáimat elcserélném fejőstehénért. Cím: Kossá István, Magyarpeterd- puszta. £ RT EK TÁRGY AB, »rllliártaat anyát é« ezüstjét csak régi meg zható szakembernél értékesít«» ját érdekében Stelne» Henrik és és ékszerkereskedő Klrélv ca 4. RÁDIÖ-RONCSOT és csöveket magas áron vesz. Javítást garanciával vállal: Kis és Faluhely!, Bajcsy Zsilinszky-út 12. A magyar államrendőrség P1 légiforgalmi, rendőrkapitányt Szám: 3/1946. TOBORZÁSI HIRDETMÉNY A pécsi légiforgalmi «*• kapitányság őrszemélyzeténei! töltésére az 1700/1945. M. E.s! rendeiete alapján toborzást & lek el. Az újoncok felvételéhez sí® ges: 1. Magyar állampolgárság illetőségi bizonyítvány. 2. Születési bizonyítvány életév igazolására. 3. Egészséges erős testalkat alább 165 cm. testmagasság. 4. 60 napnál nem régibb ’ erkölcsi bizonyítvány büí|e előélet igazolására. 5. A magyar nyelv szóba! írásban való bírása. 6. Legutolsó iskolai bízd vány. 7. Kötelező nyilatkozat leXa' 3 évi szolgálatra. , 8. Demokratikus párt és a ' zeti Bizottság ajánlása. A belügyminiszteri rendeld ielmében előnyben kell rési teni azokat, akik: , a) repülő előképzettséggé' delkeznek, b) repülőtéri szolgálattal k latos foglalkozást folytattak c) idegen nyelveket besZ' A Toborzö Bizottság ft*®április hó 29-én és 3t)-án dók 9—11 óráig a pécsi rendőr*, tányság palotájában, Duláb“ Nándor-u. 1. szám, földszint H helyiségében működik. A jelentkezők sajátkezűié?] és a MagyaT Eelügyminiszte1. hoz címzett rövid szövegé , vényben kérjék felvételüket a,( gyár államrendőrség pécsi forgalmi rendőrkapitánysági Ugyancsak hozzák el mag^ írásban rövid önéletrajzukat Pécs, 1946. évi április hó Andaházy Lajos rendőrföhadnagV i a pécsi légiforgalmi kapitányság vezető)1 Kg?«* nxéta érő 300,000pangó. am tófté/r Mnnkiciy Mlkéfy,ut«a> fj* Telefon- Elattóblvatal: Vllrálv Bt<*a té Teíefo*? pft fAartrkoiiZto: (íy (*! ^IoloM/erhR07t6: S*f c* kiadó ér myomir**09 Í Ckiiiir j o 11 fc *• mÁét (tiihmliá| K. f• f• ^ Kossuth L.-atdSLcIfS (volt Király-utca 4. Pauncz üzlet) P0H1ICSEME6EÜZLET MELLE költözik május 1-én ÜJ DUNÁNTÚL KIADÓHIVATAL ÉS az ÚI DUNÁNTÚL KÖNYVESBOLTJA