Új Dunántúl, 1946. március (3. évfolyam, 51-74. szám)
1946-03-03 / 52. szám
A rái»os egtfVQ adóxtemelc felemeléséből akarja fedeas»! háztartása defacitjét A szombati városi kiflgySIés fontos halározrtai Az Egyesült Államok nem adnak kölcsönt háborúra Pacs város törvényhatósági lisffyiilcse szombaton délelóti ütést tartott dr. Miinnich Ferenc főispán elvtárs ehtöklésével. A kisgyülés tárgysorozata közel harminc pontból állt, amelyek közül azonban csak a lényegesebbekkel foglalkozhatunk. A 3, pontnál az előadó bejelentette, hogy a legutóbbi közgyűlésnek a házbérfiilér szedése, a köz- mn-ikavúltság városi pótlékának ‘és a letelepedési díjnak felfüggesztésére vonatkozó határozatát a kormány hatóság jóváhagyta. A városi háztartás egyensu- lyának helyreállítása védett, a taaács javaslatba hozta -a for- golmiadők 50%-os felemelését, a lak béradó városi pótlékolását és a kövezetvám újból való szedésének bevezetését. Bobánovics Jenő elvtárs etlenpzte a javaslat elfogadását, ezek helyett az adóemelések helyett javasolta inkább hogy áros kérje a kor Hiánytól a i í erdőink visz- «Kiadását, ..íveknek jövedelme fedezné talán a deficitet. Tolnai józsef polgármester elv- társ, a javaslat elfogadása mel lett szólalt fel, Idfejtvén, hogy a városnak semmi más bevételi forrásból nem áll módjában horribilis módon megnövekedőit kiadásainak fedezése, deficitjének eltüntetése. A kisgyülés azután a javaslatot, elfogadta. A város kezelésében lévő közpénzeknek gyümölcsöző elhelyezésére nézve a kisgyülés ngy határozott, hogy azokat 40%-ban a Délmagyarországi Kereskedel- Tni Banknál, 30%-ban a Pécsi Takarékpénztárnál, a többi részt pedig 10—14%-os arányban még három másik pénzintézetnél helyezik el. A városi közművek részére korábban felvett 70 milliós kölcsönt a kisgytiiés utólag jóváhagyni javasolja A műszaki ügyosztály vezetőjének állását műszaki tanácsnoki állássá szer vezik át. A közüzemi szolgáltatások díjának legutóbbi emelését a kisgyülés utólag jóváhagyni javasoljaA kisgyülés azután több kisebb ügyet vita nélkül* megszavazott. vita nélkül fogadta el azt a tanácsi javaslatot is. bogy a városi közutaknál foglalkozta tott alkalmazottak és munkások közmunkakötelezettségüknek ezeknél a munkáknál tehessenek eleget. Végül a kisgyülés elfogadta a tanácsnak azt a javaslatát. mely szerint a városnak még meglévő földjéből 6 holdat bérbe ad bolgárkertészet céljaira, éspedig holdanként évi 6—6 mázsa buzabér ellenében. Még egy-két kisebb ügy letárgyalása után az ülés véget ért. Washingtonból jelenti a Reuter: Winson kincstári államtlt kér a kongresszus előtt a ty'ilföldi kölcsönökről mondott beszédében hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok nem hajlandók criyan köl-* csönóket nyújtani amelyeket az adós államok hadseregberuházásra fordítanak. Az Egyesült Államok a kölcsönökkel a világgazdasági érintkezést akarják előmozdítani legnagyobb áxucsereforgalom elősegítésével. Opo§f fi írnek éH rajong [A magyar- csehszlovák s a mai magyar miniszterelnök1 egyezmény aí a,rasa után személyét irta meg Pécsett megjelent regényében Dénes Gizella .Meghitt beszélgetés a dunántúli tájak kiváló írónőjévé' Megoldódott a pogány! határeset rejtélye Jelentette az Üj Dunántúl, bogy Pogány községben váratlanul meghalt S t a n i c s János 20 éves fiatalember. A haláleset gyanús volt, mert a holttesen külsérelmi nyomokat találtak. Kiszállt a rendőri bizottság és ugyanakkor a vizsgálóbíró is, hogry megejtse a boncolást. A vizsgálat érdekében csak any- nyit lehet közölni, hogy Stanics- nak nézeteltérése támadt valakivel s ennek során — mint a vizsgálat megállapította — valamilyen tompa tárggyal olyan erős ütés érte Stanics fejét, hogy agyrázkódást szenvedett és agyvérzés okozta halálát. A vármegyei rendőrség az eset minden részletének tisztázása ér. dekében tovább folytatja a nyomozást, amely a tettest máris kiderítette és értesülésünk szerint megtörtént letartóztatása is egy vármegyei rendőrőrmesteT személyében. — Végre egy harmonikus emberi — gondolom magamban amikor Papnövelde utcai lakásában Dénes Gizellával beszélge lei.. Harmonikus és egys/erü. Egy zeriisége mögé nem kell rejtelmeket képzelni, nincsen mögötte a bonyolult élet kiáb rándultsága. Természetes, ősi egyszerűség ez, olyan illata van, mini a vidéki szobáknak, ahol almákat őriznek a szekrény tété jeti. — Úgy tudom, vidéken éltél, valahol... Baranyában veit az otthonod. Most állandóan Pécsett ma imádsz? Barna, „mongolos“ szeme'ben emlékek villannak. Olyan komoly, olyan őszinte, Érezni lehet belőle a baranyai tájai; illatát, a Mecsek derűjét és * déli népek lelkének minden problémáiét — Sajnos, mióta elveszhettem nagybátyámat, akinél felnőttem — csak visszajáró vendég vagyok régi otthonomba. Egyelőre itt ütöttem tanvát. — Szórakozás? Egyedül a mozi. Nincs olyan másikat. De ez megőrzi tiszta ságát és munkában találja meg az élet értelmét. Ott egy hazug, beteg életszemléletet, itt a munka diadalát és az ember erkölcsi tisztaságát, annak minden körülmények között való megőrzését hirdetik. Azt hiszem, megállapítani, melyik épít és melyik rombol halálos biztosan, — nem kell különösebb képesség. Minden józan itéletü ember eldönti magában. És tudni fogja, hogy mi az igazság. Mert az igazság- ezekben is erős fényben mutatkozik meg. Ezért szeretem én különösképpen az orosz filmeket. Kivétel nélkül mindegyik épít. S a két iránynak, nyugat és kelet művészetének ezt az igen éles különbözőségét még meg fogom imi. Olyan élmény ez, hogy az ember nem fojthatja magába. Beszélni kell róla. — Érdeklődéssel várjuk ezt az iiásodat. De ha már itt tartunk, aJSTkiSSU ‘ThuSS! t"“.”*4”*:®; ban a közeli napokban megjelenik egy regényed — Igen, az „Ezüstnyárfák“. Pozsonyból jelenti az MTI: Megbízható értesülés szerint február 25-én este 8 órakor csehszlovák csendőrség fésülte végig Dunatnócs magyar községet. Behívó nélkül összesen 28 férfit állítottak elő azzal, hogy elviszik őket munkára. Az összegyűjtött férfiak az éjszakát a csendőrlaktanya udvarában töltötték és onnan hajnali 4 órakor vitték őket a vasútállomásra. Közülük tizenegynek sikerült megszöknie, a többit valószínűleg Pozsonyba vitték munkára. Bezárul! a vasutasok háziipari tanfolyama Hétfőn este 6 órakor zárták be az ei»ő pécsi háziipari kiállítást Három napon át tömegesen látó- gatták. A nagyobb iskolások tanáraik vezetése mellett testületileg keresték fel a kiálKtást, mely Ízléses elrendezésével, a kiállított anyag szépségével és tömegével általános elismerést saerzett a kiállítóknak. — VasáTtap délután nívós szórakoztató műsor keretében Sági Ernő Miklós főfelügyelő számolt be a tanfolyam és a kiBeszámoló a vármegyei szabadművelődési hivatal félévi munkásságáról A nehézsége ellenére is szépen fejlődik a szabadművelődés Baranya vármegye Szabadművelődési Hivatala most állította össze az elmúlt félév munkásságának mérlegét, amelyből megállapítható, hogy a szabadmnve- lődés vezetői a sok nehézség ellenére is jelentékeny munkát végeznek. A jelentés szerint a vármegye területén lévő 74 körjegyzőség és ír ügyei város 303 községéből február hó végéig 61 körjegyzőség 258 községében alakult meg az ideiglenes népművelési tanács. 13 körjegyzőség területén 45 községben nem végeznek még az arra hivatott tényezők hivatalos szabadművelést. E községek lakossága a folyó népművelési évadban magára hagyottan maradt volna, ha a központi vezetőség nem gondoskodik arról, hogy közvetlen kapcsolatokat keret- n a helyi szellemi irányítókkal. A hivatalos szervek közömbösségének okait kutatva a vármegyei sml- badmű velődési hivatal az akadályok elhárítása érdekében ai szükséges lépéseket megtette. A vármegye területén a központ jóváhagyásával végzett tevékenységek: 1. Szabadművelődési előadás.......................828 2. Analfabéta tanfolyam .••••••• 3. Alapismeretterjesztő tanfolyam . . 4. Közműveltségi tanfolyam .,,■«* 5. Magyar dal tanfolyam 6. Nőnevelési tanfolyam . *»„.»». 4 7. Gazdasági tanfolyam . 9 8. Foltozó-javító tanfolyam .................................1 9. Jellemképző tanfolyam.................................4 10 . Telepesek részére különleges tanfolyam 3 11. Műsoros délután, kultúr est......................86 12 . Műkedvelő előadás . . 97 13. Mesedélután .... * j, , , . . . 73 1 120 óra 2 65 “ 10 378 „ 7 4% „ 4 204 * 9 335 „ 60 „ 105 „ 116 „ , ■ £-:( I . ' | 1 JgCD, 8ő nIjZlISlTlVaiIHA C ' m‘ amelyet tR1 n^z-. Témája annyira mai. — jóllehet vő i . . I rizennévy esztendővel ezelőtt irHirtelen egész komoly lösz. < Kicsit összébbhuzza szemöldökei, kutat az emlékezctéber néhány pillanatig hallgat, aztán merően rám néz. — Tudod, ai a legnagyobb értéke ezeknek a filmeknek? Az, hogy nevelnek. Az igazat, a ne mest, az abszolút morált hirdetik de ngy, hogy észrevétlenül csempészik bele az emberek leikébe. Arad ezekből a filmekből a tisztaság s embereikből a ma Ví-nbb cél felé, a jóra való ige (deréé. Hol vagyunk mi ettől? R radyeu mérhetetlen különbség van az úgynevezett „nyugati“ • cinek s esek között. A múltkor pacallel ment egy orosz filmmel a „Waterlo Bridge“ Mindkettő en adva mj egy lány, aki a megpróbáltatások kö- veUeztében egyedül marad. JWugaten * lá*y nem tehet rrnst. munkát néni találván — amikor perbe munkaerőhiány vplt mirden országban _ kokot- tá zuHlkés he leragad a mocsár- bn Keleten beáll háztartási olknlmazotrnak, majd mikor városba kerül s gyári munkás lesz belőle, megfeszített munkával és akaraterővel megszerzi magának v mérnöki diplomát. Ez is lány, miét aim Ugyanolyan kísértések veszik körül Őt is, a síi hogy nyugodtan Írhattam volna ma. Főhőse a jelenlegi miniszterelnök. Nagy Ferenc, akit annakidején apám révén ismertem meg. mjnt „mozgalmi* embert, aki már akkor is kitűnt szeresíten-ék a tanfolyamok intézményét, amelynek tanulói azután nemcsak keresetet tudnak maguknak biztosítani hanem a család kötelékében megmaradva, külön ö- a fiatalok komoly múmiára okos és bátorhangu cikkeivel. Nem kulcsregényt akartam imi hiszen akkor még javában uralkodott a reakció langyos békéje, csupán a magyar nép egyik kitűnő fiinak küzdelmes indulását örökítettem meg. És ha lehetett írni királyokról népvezérekről. akkor nyilván szabad egy okos jószándéku és istenadta tehetséggel megáldott emberről is képet festeni. Nem érzem tehát tömjéne/ésnek. ha most, ezekben a súlyos történelmi időkben njra az olvasók elé tárom ezt a könyvemet, amelyről nekem Nagy Ferenc meghatott hanea cikkekben adózott. Próbálóm tovább faggatni. Mosolyog. A mosolya melegít, mint ez a barátságos kálvha. amely mellett üldögélünk. Nézem, nézem. A pusztító tűz nyomait keresem rajta, — a hamuját legalább, a kihűlt hamuját De csak egy barátságos kályhát látok, amelynek melege mellett jó üldögélni. — olyan biztonságos éé otthonszagn. — Most már mindent tudsz lólam, — mondja — abogv búcsúzéban kezet szorítunk. — Igen, —> mindent. Béky Júlia dr. A háziipamak Pécsett talaja van. A falusi szegénység beköltözött a városba, azért a városiaknak kell most a háziipari: elsajátítani, amellyel azután különösen a fixjövedelmüek maguknak nagyobb darab kenyeret tudnak biztosítani. Ezért kívánatos volna, ha az illetékesek felfigyelnének a vasutasok mozgalmára és rendsen neveltetnének, ami által a család védelem sikere biztosíttatnék. A műsor többi számát Báli karnagy vezetése alatt a szimfonikus zenekar, majd Fridrich Gyuláné kellemes énekszámai. Hídvégi Ferenc m&gánszáma, majd duettje, végül Haris Béla dr. szavalata töltötte ki. Soós Imre szakszervezeti elnök mondott köszönetét a kiállítás körül fáradozóknak akik minden elismerést megérdemelnek. Mint érdekességet említjük mé. meg, hogy az újabb házi:paro3oi ! “pécsi norma topánka“ néven divatos kimenős cipőt szándékoznak forgalomba hozni, a szőlősgazdák részére pedig üvegeket fognak befonni. E célból megalakítják a háziipari és termelő szövetkezetei. MM lélmütö pengd kereshetnek állásnélküli, jó megjelenésű urak és hölgyek könnyű akvizíciós munkával. Levélben! ajánlatokat „Alátámasztott*1 4529. jdlgfav a kiadóba kérünk. A szabadművelődési előadások anyagára a legtöbb helyen a központi hivatal adott tájékoztató útmutatást, hogy azokat az időszerűség es demokratikus világszemlélet jegyében tartsák meg előadóink. Az előadásokat vita, újságolvasás követte, időszerű társadalomtudományi karcolatok hozzáadásával. A nőnevelés kérdését a köz- műveltségi tanfolyamok keretébe is beállították. A telepesek részére a jelentkező szükségletek kielégítésére rövid lélegzetű szőlészeti, gyü- mölcsészeti, kisállattartásj stb. tanfolyamokat rendeznek. Jóleső örömmel állapíthatom meg kiszállásaim során, — jelenti a megyei vezető, — bogy a nép a tementelen gazdasági és lelki válság útvesztőjében sem vesztette el a boldogabb és jobb magyar életbe vetett hitet é* bizakodó derűlátással fogadja a demokratikus állam ígéreteit, ezért fárasztó napi munkája után szívesen látogatja azon kul turösszejöveteleket, melyek a tanulás mellett lelki világának, kedélyhangulatának frisseségéről t-m feledkezik meg. A hó fölverni u rendezett 68 műsorom délutánunk é* 97 műkedvelői előadó un! osztatlan sikere igazolja fenti megállapításainkat. Meghatóan örvendetes jelenség, hogy népi mesék elmondására a falusi magvarmceskei jegyző és a délbaranyai telepes öreg-gazda vetélkedve jelentkeznek. Nagy nevelői szerepe van a mesedél titánokkal kapcsolatos bábszínházelőadásoknak is Anv- nyira népszerűek és vonzók ezen összejövetelek, hogy annak értekeit kiaknázatlanul nem lehe-. • hí»» tett hagyni annál inkább sem, mert a felnőttek érdeklődése feltűnően nagy. Lelkes szabadművelődési előadóink saját készit- ményü bábjaikkal magyar irodalmunk remekeit játszották el, dramatizálták a remekműveket, a hallgatóság lelkét valósággal megfürdetve pl. egy Arany: Ftt- lemilé-jének zamatosságában. A csarnótai, mohácsi szabad- művelődési vezetők munkáját külön beszámolóban kell méltatnunk, mert Horváth Antal ref. lelkész és Faragé Gábor mohácsi tanító munkásságát útmutató példának kell minősítenünk. Papírhiánnyal, előadóterem- hiánnyal minden ellenszolgáltatás nélkül, önzetlen szívvel és hi\atásszeretettől megérintett lélekkel éget pétik a szabadművelők a demokratikus magyar sorsközösség templomait. Aki nem érti meg az idők jelét és parancsait, nem érdemli meg a célkitűzések nyomán serkedo eredmények megvalósulásával a demokratikus rend védelmét. őrszem Hetven éves a pépe Budapestről jelenti az MTI: A Kis Újság irja: Március 2-án tölti be hetvenedik életévét XII* Pius. Kivégezték Pálfy Fídélt Budapestről jelenti a MOT: Szombaton reggel a Marké-utcai fogház udvarán kötéllel kivégezték a háborús bűnösség miatt halálra ítélt gróf Pálfy Fi'délt, a Sz*- lasi-kormány volt földmíveiésügyi miniszterét.