Új Dunántúl, 1946. február (3. évfolyam, 27-49. szám)
1946-02-10 / 34. szám
© A T*ij rófamMh-ISZäESZEEVEZET fosok szervezkedése Amikor a budapesti Orsz. Munkaszolgálatos Szervezet felhívására Pécsett is elhatározták, hogy megalakítják a déldunántúli körzetet, sokan voltak, akik azt kérdezték, mi a célja ennek a szervezkedésnek. Ezeknek szeretnénk itt az Űj Dunántúl hasábjain felelni és elöljáróban megüzenni, hogy a volt munkaszolgélBtosok ezzel a szer- exkedéssel semmivel több jogot nem kívánnak maguknak vindikálni, mint amennyi a fasiszta rezsim által üldözötteknek egyébként is kijár. Azok, akik ma délelőtt 10 órakor a Fürdő-utca 1. sz. alatt lévő Goknnark-teremben az összejövetelre összejönnek, számszerűleg kevesen ’’annak, de számuk mégis hatalmas, mert lélekben ott lesznek köztünk a Don, Ukrajna, Bor és a többi magyar és németországi táborokban tízezer- számra legyilkolt bajtársaink. Ott gyülekeznek a baloldali gondolkozásé magyarok ezrei és a származásuk miatt agyonvertek tiz és tízezrei. Ök, akik soha többé nem tértek vissza, adják meg e megmozdulás erkölcsi súlyát. Mi. akik véletlenül megmaradtunk az ö_ nevükben is beszélünk, amikor "Vallás-különbség nélkül mindenkit zászlónk alá hívunk, aki akár politikai, akár faji okokból végigszenvedte a gyilkos keretvilág poklát. Célunk: bajtársaink érdekeinek megóvása az elesettek és meggyilkoltak hátramaradottjainak megsegítése, közös erővel, pártkülönbség nélkül segíteni a magvar demokráciát a fasizmus elleni harcban. Ehhez a munkánkhoz kérjük a becsületes magyarok segítségét és várjuk bajtársaink Tömörülését. Vörösrezet bármilyen formában, minden mennyi «égben veszünk Mecsetei Likör üzem, Felsőmalom-a tea 25 szán: — Üdvözlet Shanghaiből Pécsre. Schmidt Gyula pécsi fog- technikus a napokban érdekes levelet kapott Shanghaiből, mely csaknem két hónapig utazott az óceánokon, míg ideért. Halas Sándor egykori pécsi tisztviselő, ®osí shanghai gyarigazgatőküld -üdvözletét pécsi ismerőseinek és datátarnak és nyilván teljesem «ájrekozatlan az itteni világról, ®«rt a Pécsi Napló útján kíván- ® az üdvözletét átadni. Mi min- esetre készséggel tolmácsol- ÍEk az üdvözletét messzi resza- *«dt honfitársunk részéről, aSTi magyar maradt Kínában is. A pécsi-baranyai méhész- ^tet értesít; tagjait hogy febr. ft? d e. fél il órakor Pécsett ?/l V ut?s otthonban (Várady-u. másodízben és véglegesen, tek': nfif^számára való SSto ^..‘»^újító köz- bem í„i l személyesen ^jelenhet** meg, belépési Hintsék .««»»vow, UaU MW «2?SL0_ * ^nunárinnid elő hSt**?* *'iiÄ ^"ttnevelés1 ,Uias: Az bQt: V. 6 «teajárta V PÄ: A hullámok {^udom,w?* &1o9d&a). Tenné pehn,4. munkaközösaéo A ma^áftaikalmazottak kollektív szerződése a) Pénzbeli fizetés. I. Havi fizetések pengőben: a) kezdők 17 éves életkorig b) ,, 18 ,» ,, c) ,, IP M », d) „ 20 „ A kezdő magánalkalmazotti • lül a kezdők munkarörük sze- kategóriának az első gyakornoki! rint kategóriákba osztandók be. év számít 20 éves életkoron fe-1 210.000.— 220.000.— 230.000. — 240.000. — gyors- és gépíró, raktári beosztott, irattáros, telefonkezelő, beosztott bérelszámoló segéderő, nyilvántartási beosztott, térmesa) 5 éves gyakorlatig b) 5 „ »• e) 10 „ d) 15 „ e) 20 „ Ó 2i> ,, „ I,., g) 25 éven felüli gyakorlattal gépkönyvelő, segédkönyvelő, raktárnok, önálló bérelszámoló, számlázó, gép- és gyorsíró különleges beosztásban, pénzbeszedő tisztviselő és mérőleolvasó a) 5 éves gyakorlatig b) 10 „ c) 15 „ ,, d) 15 éven felüli gyakorlattal önálló anyagbeszerző, önálló könyvelő, önálló élelembeszerző, önálló élelemtárvezető, önálló levelező, legalább két nyelven a) 5 éve6 gyakorlatig b) 10 „ c) 15 „ d) 15 éven felüli gyakorlattal IT. ter, pénzbeszedő, hivatali segéd üzemi nyilvántartó, irodai portás 270-320.000.- 3! 0—340.000.- 330-360.000.- 350—380.000.. 370—400.000.- 390-420.000.- 410-450.000.HI. pénzbeszedő, más munkakört is betöltő pénztárkezelő, kalkulációs adatgyűjtő, beosztott anyag és élelmiszerbeszerző, anyagkezelő, tankkezelő, benzinkútkezelő 325—400.000.— 350-450.000.— 480—550.000.— 580—640.000— toznak. Hetenként 17 320 kalória családtagoknak 8.560 kalória. A megváltási ár 100%, vagyis I kalória 20 P. Ezen természetbeni juttatások 1946 február 1-én léptek életbe. A baranyamegyei úíőrők. szak csaportja f. hó 6-án taggyűlést -tartott. A megjelent útőrők kérik a távolmaratíottakat, hogy a legközelebbi taggyűlésen, március 6-án feltétlenül jelenjenek meg és indokolják távolmaradásukat. A Szakcsoport ismét több, az útőrők helyzetének javításét célzó határozatot hozott és igen fontos, hogy ezeknek megtárgyalásánál a szakcsoport Összes tagja jelen legyen. A Szakszervezeti Közlöny legújabb száma részletesen tárgyalja a munkavállalók természetbeni juttatását, a Gazdasági Főtanács rendelete alapján. Kapható a szakszervezeti titkárságon. Ugyanott lehet megrendelni a következő számokat is. (előfizetést nein fogadhatunk el.) A bőripari szakcsoport (kesztyűs alosztály) 12-én, kedden délután 5-kor tisztújító közgyűlést tart a Szakszervezeti székházban. Minden tag megjelenése kötelező. IV. gyors- és gépírásra alkalmazott, pénztáros, kalkulátor, vámkezelő, tarifour, számlavizitor, csoportvezető, önálló számlázó 625—700.000.— 675—750.000.— 725—800.000.— 775—850.000.— Főkönyvelő, főkalkulátor, ősz- j nyftó munkakörben alkalmazott tályvezető, vagy más önálló irá a) 5 éves gyakorlatig b) 5 éven felüli gyakorlattal Rendszeresen nem teljes munkaidővel foglalkoztatott alkalmazottaknál, amennyiben a foglalkoztatás tartama a megálla pított munkaidő 20%-ánál kevesebb, a megállapított fizetés 359S-a, amennyiben az így foglalkoztatott munkavállalók munkaideje a megállapított munkaidő 25—50%-a, úgy a fent megállapított fizetfenek _ 65%-a, amennyiben a munkaidő a megállapított munkaidőnek 60—75%- a, úgy a megállapított fizetésnek 85%-a jár. y Lakás adó címén a munkáltató a munkavállaló havi pénzbeli összker esetének 8%-át köteles kifizetni A lakbéradó a hónap elején folyósítandó. Bizalmi egyén jogköre. • A bizalmi a személyzet, illetve az alkalmazottak megbízottja és mint ilyen tartozik megvá850— 920.000.— 920—1,004.000.— lasztását bejelenteni I Csak az a bizalmi ismerhető el, aki ezen minőségét az illetékes szakszervezet igazolványával a munkáltatónál igazolta. A bizalmi szemelve ellen a munkáltató az illetékes szakszervezetnél kifogással élhet. Bérkimntatás. Minden pénzbeli, vagy természetbeni juttatás mértékét mennyiségét fe minőségét a munkáltató, a Szakszervezeti Tanács, illetve a M. M. Sz. Sz. kívánságára közölni köteles. A kimutatást az üzem bizottság ellenjegyzésével ellátva koll közölni. Felvilágosítással és tanáccsal a Magyar Magánalkalmazottak Szabad Szakszervezete titkársá- g naponta d. e. 10—12 óra és d. u. 4—6 óra között szívesen áll rendelkezésre kollégáinknak munkaközösség W R péntek délután 5 éra. rePéter «Ír.: FontoETJo«* ttí,r9r,Delré8eT^ r** van. n i_ |izló'. Prank Hyelca. *JM. 6 ómkor iüä; k!te 5* 6nk(>T- D». Fe6 «“ankakÖBft«*°ka*n»Í2u?r: ® • ó 1 Ferenc: UJiééplWa Az Orvosok Szabad Szakszervezetének pécs-baranyai csoportja az 1946 február 2-i tisztújító gyűlésén a következő tisztikart választotta: Elnök: dr. Eutz Béla, Alelnök: dr. Lajos László, dr. Strenger József, dr. Tóth László, Főtitkár: dr. Steinmetz Endre, Titkár: dr. Pogány Erzsébet, Pénztáros: dr. Vérko- nyi Mária, Ellenőr: dr. Dvorskv Kornél, dr. Kanizsai László, Jegyző: dr. Karg Norbert, dr. Kiss E. Viktor. Tudományos szakosztály. Elnök: dr. Lissák Kálmán, Titkár: dr. Halász Mihály. A Magyar Bőripari Munkások Országos Szabad Szakszervezete pécsi csoportja február 2-án tartotta tisztújító közgyűlését. A szép számban megjelent tagtársakon kívül megjelent a szak- szervezeti titkárság részéről Czett József s a kommunista párt részéről Szűcs József elv- társ. A kiküldöttek és a távozó vezetőség felszólalásai után a jelölőbizottság megtette jelentéséi, melynek alapján az új vezetőséget a tagság egyhangúlag elfogadta. Elnök tett: Papp József; Alelnöki Boros Pál, Kulcsár Lajos; Pénztáros: Kovács Sándor, Móricz Zsigmondi Jegyző: Skóza Lajos: Arnold Ferenc; Ellenőr: Füredi József, Inzel László; Könyvtáros: Herbst Ferenc, Váron István; Ügyvezető titkár: Kovács József Papp elnök kérte a tagságot, támogassa a vezetőséget nehéz munkájában s a közgyűlést bezárta. — Tisztújítás a városi alkalmazottak Szabad Szakszervezeti alcsoportjában. A f. évi február hó 2-án megtartott rendes évi tisztújító közgyűlés, a városi alkalmazottak szabad szakszervezetének tisztikarát az 1946. évre az alábbiak Szerint választotta meg; Elnök: Vétek Ernő; alel- nökök: Dulánszky Jenő és Csanádi Károly; Titkárok: Varjas István és Környei Emil; Jegyzők: Marton János és Molnár Károly; Pénztárosok; Vejtei Vilmos, Pataki Henrik és Szentesi Flórián; Ellenőrök: Somos Jenő és Dévény József; Számvizsgálók: Konc Lajos és Dr. Erdélyi Ernő. Felhívás! A veudémlátóipari munkások pécsi csoportra értesíti tagjait, hogy az élelmezési juttatásban a H. csoportba tarPÁRTÉLET Kosaras-, díszaapiáraki kalendáriumok mélyen leszállítót« áron) GYÖRGY IMRÉ-né! Budapest, V., Deák Ferenc-u. 15. Telefon: 380-515. JÖVÖ HETI PARTNAPOK Hétfőn- Délután 6 órakor, Köz pont: Krantz Pál. — Szerdán. Dél után 3 órakor, Szabadság nyomda: Benedek Andrási 3 órakor: Bánya- igazgatóság: Karczaq Ferenc; 4 órakor, Sörgyár: Dr. Cser Gyula; 4 órakor, Zsolnay-gyár: Vertényi József; 5 órakor, Vasút: Pajzs István; 5 órakor: Meszest elep: Csonka László; 5 órakor, Erzsébeti elep: Abelovszky Antónia; 5 órakor. Kisiparosok: Szentírmay Jakab; 6 órakor, Vasas: Szűcs József; 6 órakor, Somogy: Ivasivka Mihály. 6 órakor, Hosszúbetény: Dr Tamás György. 6 órakor, Szigeti külváros: Király Lajos; 6 étakor, Gyárváros: Rajkovics Ede; 6 órakor, Lauber: Dr. Simor Pál; 6 órakor, Deutsch: Csémi Ferenc; 6 órakor, Posta: Révész István; 6 órakor, Újhegy-szőlők, Molnár Károly. — Csütörtök. D. u. 12 ó., Dohánygyár: Dr. Szabó Pál Zoltán; 2 órakor, Mozi: Sefcsik Imréné; 2 órakor. Bőrgyár: Bábeli a Károly. — Pénteken. Délután 2 órakor, Kokszművek: Dr. Junger Mihály; 3 órakor, Közüzemek: Révész István; 5 órakor, Pécsbényatelep: Abelovszky Antónia; 5 órakor, Mecsekszabolcs: Szűcs József és Vajda Gyuláné. 6 órakor, Komló-: Szekeres László; 6 órakor, Mánfa: Kónya István, 6 órakor, Újhegy: Hahn József. — Fuvarosok figyelmébe! A Pécsi Szállítók és Fuvarosok Szakcsoportja február 11-én, (hétfőn) délután 3 órakor választmányi ülést tart. Fölhívjuk a választmány tagjait, hogy a tárgy fontosságára tekiD tettel az ülésen teljes számban jelenjenek meg; Felhívjuk továbbá a fuvarosok figyelmét arra, hogy a hátralékos tagdíjaikat saját érdekükben fizessék be az Ipar- testület pénztárába, mert a tagdíjak a fuvardíjak emelkedésével arányosan százalékszerűen emelkednek. — Rendőrségi hírek. Szép Gé. za nyomdász, Pélmonostor-u. 2. sz, alatti lakosnak ismeretlen tettes a ház nyitott udvaráról a kézikocsiját ellopta. Kára 5 mtlliő pengő. — H á t z Jánosné mosónő, Felsö- vámhé»-utca 75. sz. alatti lakos lezárt lakásét folyó hó 8-án, annak távollétében ismeretlen tettes feltörte és onnan egy barna férfi nadrágot és egy zöldszínű sport télikabátot, valamint 200.000 pen. gőt ellopott. Kára 2 millió pengő. A rendőrség mindkét ügyben meg- :ndítóttá a nyomozást. «SÍRI * je, A Pécsi Inurtestüet kebelében alakuló „Általános Építőipari Szövetkezet“ alakuló közgyűlését ma, vasárnap délelőtt tél 9 órakor tartja meg az Ipartestület nagytermében azon előreláthatólag megjelenik Bán Antal magyar 'iparügyi miniszter is K Pécsi Tpartestület tisztújító rendes évi közgyűlését folyó^ hó 17-én, vasárnap délelőtt 10 órakor tartja az Iparte»tület székháziban. A közgyűlés napirendje, az 1945. évi zárszámadások betekinthetek az. Tpartestület hirdetőtábláján. Indítványok a közgyűlés elé folyó hó 13-án, szerdán délután 2 óráig terjeszt betők elő a jegyzői hivatalban TagSagl díjak befizetése. Az Elöljáróság folyó hó 7-én tartott ülésen hozott határozata alapján a testületi tagsápi díjakat mindenkor a hó végéig kell sírna pengőben befizetni A hó végével a tagsági díj hátralék adópengőben számolandó el a ez alapon fizetendő « tagsági díj hátralék a hó végéig. A tagsági díjak külön értesítés nélkül a havi forgalom alapján fizetendők be a jegyzői hivatalba. Mestervizsgára előkészítő ipari közigazgatási tanfolyam kezdődik folyó hó 12-én délután 4 órakor az Ipartesfulet székhazában. SPORT imymmmammmmmmmmmmmmNrjsiimmM * Kosárlabda. Vasárnap délelőtt fél 10 órai kezdettel az egyetemi sportcsarnokban szép és izgalmas mérkőzések lesznek az Előre (Budapest) részvételével. A mérkőzések sorrendje a következő: Bőrgyár—Kereskedelmi férfi. Előre (Budapest)— Széchenyi férfi Előre {Buda- pest)—PEAC női, Előre—PEAC férfi. Előre—Gimnázium válogatott női. r rr RÁDIÓMŰSOR FEBRUÁR 10. VASÁRNAP 6.45: Hírek, műsorismertetés. 7.05: Reggeli zene. (Hanglemezek.) 8.00: Schubert, Cberpentiar és Kodály müveiből. (Hanglemezek.) 9.00: Római katolikus vallásos fél óra. 9.30: Református vallásos félóra. 10.00: Hírek. 10.10: Liszt: Esz- dur zongoraverseny.. (Hanglemez.) 10.30: A vas- és fémmunkások szövetsége sportclubjának művészmatinéja. ll.tO: D. H. Lawrence novellája. 11.25: Tátrai Vilmos hegedül, Kovács Kornélia zongorázik. 12.00: Déli harangszó, hirek. 12.15: Anyák öt perce! 12.20: Pau- lovics Géza kam^rakórusa énekel 12.45: Irodalmi menü. Kunszed Gyula csevegése. 13.00: A Pinoc chio jazz-egyűttes játszik. 12 1: A szonett. Rónai György előadása 14.00: Hirek. 14.10: Helyszíni közvetítés Amerika nagy hangversenytermeiből. El. rész. (Hanglemezek.) 15.00: Ünnepi krónika El mondja Illés Endre. 15.20: Berand Endre szalonzenekara játszik. Közreműködik. Sérdy János (ének). 15.40: Meghitt beszélgetés Kassák Lajossal. 15.55: Műsorismertetés. 16.00: Hírek. 16.10: Vidám délután, összeállította Stella Adorján. 17.00: Falurádió. 17.30: Magyarr.óto délután. Közben kb.18.00: Hírek és a nemzetközi Vöröskereszt közleményei. 19.00: „Alkonyaitól—nap- keltéig". Szerenádok versben muzsikában és színjátékban. 20.C0: Hirek 20.20: A Rádió swingegyüt- tese játszik. 20.50: Hirek és krónika orosz nyelven. 21.00: A rádió hangja, utána műsorismertetés. 21.15: Hangszerszólók. 21.50: Hírek és krónika angol nyelven. 22.00: Hírek, sporthírek. 22.25: A nemzetközi Vöröskereszt közleményei. 22.35: „Risé Stevena" Jerome Kera dalokat énekel. (Hanglemezek.) 22.50: Hirek és krónika francia nyelven. 23.00: Verdi és Wagner műveiből. (Hanglemezek.) ÚJ DUNÁNTÚL j“T|