Új Dunántúl, 1945. november (2. évfolyam, 244-266. szám)

1945-11-04 / 245. szám

SPORT AZ ORSZÁGOS nemzeti sport­bizottság FŐTITKÁRA PÉCSETT N e y főtitkár az M. T. K. csapatával érkezeU Pécsre a kultuszminisztérium és a Nemzeti Sportbizottság megbízásából, hogy előkészítse a kultuszminiszter, Hi­das elvtárs a legfelsőbb ötös sporttanács, Frankó Mihály az O. N. S. B. és, Dr. Mezé Ferenc miniszteri szakelőadó együttes látogatását Pécsre, ahol ic a város vezetőségével fognak tárgyalni a felépítendő Sportstadion ügyében és más fontos sportügyekben. A A főtitkár ez- iráayban tárgyalt Molnár Imrével, a Sportbizottság elnökével. Majd végig­nézte az MTK—Vasút mérkőzést és a mérkőzés előtt a pályán átnyújtotta az Országos Nemzeti Sportbizottság kitün­tetéseit, remek kivitelű plakettet Mol­nár Imrének, Csanády üzletigazgatónak és Bánkynak, a Vasút ügyvezető elnö­kének, Azonkívül sportjelvényeket a Vasút csapatának és a DVAC népszerű intézőjének, Hergerth Károlynak és a következő DVAC játékosoknak: Krivitz, Keszler és Kérásch. * ÖVftlvívósport hírei. A Magyar ököl­vívó Szövetség Dunántúli Titkársága közli, hogy a verseny-engedély kérése­ket, a mérkőzést megelőzőleg legalább 14 'tpp «0 4 , adru Igazoló és átigazoló lapok szintén : a kei uleti titkárságon keresztül szerez­hetők be Továbbá közli a titkárság, hogy vándordíj alapítását határozta el a felszabadulás emlékére, amit minden év­ben november végén tartanak Pécsett Az idén nov. 25-én lesz Pécsett, ame­lyen a budapesti nevesebb versenyző­én kívül, Jugoszlávia ökölvívói is való­színűleg résztvesznek. Részletesebb is­mertetést a Népsport egyik közeli szá­mában adjuk. Nevezést november 15-ig’ lehet beküldeni a kér. titkár címére. Kovács Ferenc, Damjanich-utca 26.) Ne feledd: 4-es a listád! — GYENES RÓZSA REMEK RIPORT­JAI A HÉTFŐI SZABAD ÉLETBEN. — Ellopták a sertését Horváth Ist- vánné, Munkácsy Mihály-utca 7. sz. alatti lakos bejelentette a rendőrségen, hogy a régi sörgyárban hizlalásban volt. négyhónapos süldőjét ismeretlen tettes ellopta. A kára 50.000 pengő. A rendőr­ség keresi a tolvajt. — Besurranó tolvajlás. Lauser Fe- rencné, Megye-utca 17. sz. alatti lakos lakásából ismeretlen besurranó tolvaj el­lopott egy hosszú, sötétkék tavaszikabá­tot és egy kötött mellényt. A kára 100.000 pengő. A nyomozás megindult. HOzenitasi mm BURGONYACUKROT KAPNAK A CSECSEMŐK, A TERHES, VALAMINT A SZOPTATÓS ANYÁK A város közellátási ügyosztályának ve­zetősége ismét bebizonyította, hogy a város közönségének érdekeit a mostani nehéz körülmények között is eredménye­sen szolgálja Ennek a körültekintő mun­kának köszönhető, hogy sikerült a vá­rosban lévő csecsemők, valamint terhes és szoptatós anyáknak november hóra 25 dkg burgonyacukrot biztosítani. A közellátási minisztérium által kiutalt cu- kormennyiség már megérkezett, úgy an­nak szétosztása a jövő hét folyamán megkezdődik. A burgonyacukor kiosztásának miként­jére vonatkozólag a város közellátási ügyosztálya további tájékoztatót fog ad­ni addig Is felkéri azonban az érdekel­teket, hogy a jogosultságuk bizonyitá- ,6 ára szolgáló orvosi bizonyítványukat haladéktalanul szerezzék be. — Hír a TV. híradó zászlóalj hollété­ről. 1944 november 7-én útnak indított IV. híradó zászlóalj tagjai a Borkhorsi táborban vannak. Egészségesek és üd­vözletüket küldik. Bővebb felvilágosítást nyú jt S á. r i c s János Xavér-utca 5. KBasőmH Bukat fejarsBk ki intsd-, azoknak a jóbarátoknak és tsaao- rősöknék, akik drága, egy étién, jó gyermekünk iij. Steiger Mihály temetésén ' résztvettek, valamint vi­rágok és koszorúk küldésével mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek Köszönet ünket fejezzük ki to­vábbá a Gr. Széchenyi gimnázium tanulóinak, tanári karának, a Mun­kásképző Dalárdának, a Kommu­nista és Szociáldemokrata Pártnak, valamint a Kegyelet temetkezési vállalatnak a szépen megrendezett temetésért SZERKESZTŐSÉGI ügyben szíveskedjék TÁRCSÁZNI a 29-49 TELEFONSZÁMOT! Antik bútort és mindenfajta szőnyeget vesz, MIKLÓS JÓZSEF lakberendező, Szédsenyi-tér tő­ARANY AT tegmaqasaót árban vesz Hatschek Muo- kácsy-u. 20- Tal.i 26-K» SZÖRMEBÉLÉSEKET és nyulbőrt veszek. Polgár szőrmenagykereskedés, Jó­kai-tér Z Tel.: 22-45. REUMASZBSZ, egér és patkányméreg kapható az Éden drogériában. Színház mellett könyveket, könyv TÁRAT’. Jogi, orvoai mű szaki, művészeti, új és használt könyveket (ide­gen nyelven is), metszete­ket kéziratokat művészi régiségeket magas áron vásárolok. Szigeti Endre könyvesboltja Király-utca 20. szám. PONT MAGA az, aki, pont az a valaki, pont akit meghívok én, hogy ruhát, cipót s méterárut nálam értékesítsen. Frank­furter, Hal-tér 5. szám. Telefon: 24-70. BUTQRRŰGÓT legmaga- sabb áron vesz. Fuchs kár- pítosüzem, Deák-utca 21. Telefon: 17-25. NAGYKERESKEDÉS, ko­moly árukészlettel eladó, írásbeli ajánlatokat: „Csak komoly tőkével 3577" jel­igére a kiadóba kérek. HASZNÁLT kárpitos- anyagot magas áron vesz Fuchs kárpitos Deák-u. 2) SZŐRMEÁRUT, bundát rókát egyes bőröket, hasz­náltat is veszek, Polgár szőrmekereskedés, Jókai- tér 2. szám. Telefon: 22-45. CIÁNOZÁS! Egyes bú­tordarabok ciánozása ezen­túl Rákóczi-út 46. sz. alatt Legközelebb folyó hó 5-én 2—4 óráig. Első Pécsi Fé- regirió Vállalat Teréz-u 13. sz. Telefon: 10-11. ÉRTÉKTÁRGYAIT, brfl- Mánsát, aranyát és ezüstjét csak régi, megbízható szak­embernél értékesítse saját érdekében. STEINER HEN­RIK ékszerkereskedő. Rá- kóczi-út 73/a. II. em. SZÖRMBÁRUJÁT ha használt is, legmagasabb áron értékesítem Polgár «őrmenagvkereskedés, Jó- kaJ-tér Z Tálelfon: 22-45. 3 SZOBÁS KOMFORTOS LAKÁST keresek, lelépést és közvetítőt díjazok. Cím: Mas tr Its garage (irodai Pécs. MunkáioBy Msbaly a. Aí ssása. TISZTELET TEI ÉRTESÍ­TEM a vevőkörömet, hogy faeszteigály os-üzememet Basamalom-út 5. szám alól Koller-u. 5. szám alá he­lyeztem. Kéren. továbbra is szíves pártfogásukat. Tisztelettel Kürschner Fe­renc faesztergályosmester, Koller-n. 5. Park-mozi ki­járatánál. AZ ÜJ DUNÁNTÚLT: jT OlVASSA FAJ FARKASKUTYÁT 1 megvételre keresek. Cím: 9 22-54-es telefon. 56 ÉVES barna, 168 cm ^ magas, róm. kát., jóforgal­mú vegyeskereskedéssel rendelkező, egyedülálló özvegyasszony férjhez menne hozzáillő, józan­életű róm. kát. férfihez, esetleg vidékre is. Leve­leket „Élettárs 9072” jel­igére a kiadóba kér. ARANYAT, BZOSTU1. orílliánsot legmaqasabb ár- oan veszek Somogyi ék­szerkereskedő. Anna-u 9 JŐL PÖZÖ mindenes fel­vétetik Mihálovits, Felső- malom-o. 27. fldsz. 2. FÉRFISZÖVETEMET el­cserélném hízott sertésért. Bővebbet: Nagy, Pécs, 9 NagyÜórián-utca 10. ELADÓK: villainoskály- ha. bajókoffer, láda, ház­tartási dolgok stb. Anna- utea 21-, emelet, 2—3-ig. SZAKKÉPZETT, magános H molnár állást keres, ön- 9 álló munkaerő. Meghívást S „Egyedül 9070" jeligére a 9- kiadóba kér. 10 MÁZSA külföldi da­rabos szenemet elcserél­ném élelemért. Érdeklődni: Szabad Szakszervezet, ház­felügyelőnél, Timáx-u. 5. BÉLYEGGYŰJTŐK! Tu­rul-albumok, pótlapok, fi- lák érkeztek. Világvárosi bélyegválaszték! „Filaté- j lia", Apáca-u. 1. 1 DB 5+2 LÁMPÁS ze­negép bizományból eladó. Perczel-utca 26. VINCELLÉRT keresek Zsigmond-utcai kis sző­lőmbe, ahol lakást adok. Cím: Papnövelde-utca 8/D. L em. 3. ELCSERÉLHETŐ egy úi, könnyű kocsi fejóste- hénért. Torda-u. 26. ELADÓ használt fürdő- I kályha, fürdőkád, szoba- J kályha, csikótűzhely, jég­szekrény, asztal, szekrény és stelázsi. Deák-u. 21. sz. REKAMIÉ eladó. Cím: Kálvária-utca 64. sz., dél­előtt. L AK AT O S TANONCO- KAT felvesz Pölzlbauer Ferenc épület- és múlaka- tos-mester, Pécs, Nagy La­jos-utca 5. szám. MINDENES főzőnő, 50 * év körül, 2 személyhez ■■ pusztára azonnal felvéte- _ tik. Blzonyitványmásola- ■ tok, fizetési igények, sze 1 mélyleírás. Öreg-Vajkal 1 gazdaság, u. p. Tolna. B HÍZOTT disznóért ágy­neműt, télikabátot, konyha­vagy más bútort adok. Mór-utca 14. szám. NAPI ARAT fizetek út és használt ruha és cipók­ért. Hermann Imre Rákó- ( czi-út 57. sz. (Kommunista | Párttal szemben.) KÉT NYOLCHÓNAPOS SÜLDŐT (egyik gőbe, má­sik értény) elcserélnék egy félig hízott nagyobb sértésért. Boross, Klimó-u. 15/1. sz. Telefon: 11-30. BÉLYEGUZLETEMET Ki 1 rály-utca Z szám alá (Vá­rosház-épület) helyeztem át. További pártfogást ké­rem. Merkur bélyegüzlet. P HÖLGY KÖZÖNSÉG FI­GYELMÉBE! Mindennemű szűosmunkát, alakítást és javítást is legjutányosab- ban és pontosan végez Honfi József szűcsmester, Pécs, Ferenciek-u. 13. szám alatt az udvarban. MEGBÍZHATÓ, főzni tu- dó, jó bizonyítvánnyal A rendelkező mindenes ház- I tartási alkalmazottat keres 1 „Kis Szent Teréz" gyógy- i szertár, Petrezselyem-utca 1/a. szám. HÍZOTT SERTÉSÉRT cse­rébe adok príma, békebeli vásznat és angint. Athinay- utca 36. szám. Előfizet/»! árak e*y Horn 70Ü P. 1 Kgyes szára ára ^0 pengő Vg Szer ke«2 tőség: fcloűkacsy Mi ^ baly utca 10 Telefm» B 39 49 Kiadóhivatal Munka«»* B. Mihály-a 1« «* Teleto*< tf | Főszerkesztő: Révész Gy. Isivai B Felelős szcrkes-rtő* Szrícs* B FVlelős kídri*1 e* *ezet/ 1 Czééítt J óweJL Brebaüséc Nrorada k P t- Pár# Bi SZŐLŐT bérelnék vagy felesbe vennék bárhol. Cím: Tompa Mlhály-u. 19. OISZNÓOIÉST olcsón TáUslok Gyenge Fprenr. Apácáét a» 7~ T. * ÚJ társasgépkocsi Járat! A városi társasgépkocsiüzem lrisérletképpen az tirögi vonalon is megindítja járatait, tM5, évi HOW6IRÜ6I 5»Ún, h iQft* Az ürögi vonal DyOmvOn«l<>: A Tüzér-utcától a Szigetí- országúton, Magyarürög, Abaiigeti műúton az Istenkűt-i elágazásig terjed. Megállóhelyek: Tüzér-utca, Pilóta-utca, Szigeti-vám, Ürög alsó, Hűvösvölgy, Kereszt, Ürög felső. Szakaszhatárok! Tüzér-utca — Szigeti-vám — Hűvös­völgy — Ürög felső. Menetrend: O d a: 600 6» 6B 7* 7* 8« 9« 10« II« 12« 13« 13« 14« 15« 16« 17« 18« 19« Vissza: 6* 6« 7® 7» 7* 8» 9» 10» II* 12" 13* 13» 14" 15« 16» 17« 18« 19« viteldíj mint a többi vonalakon. Bolgárkertész felvétetik vagy bolgárkertészet bérbeadó. Jelentkezni: Megye-utca 13, szám. felvétetik Megye-utca 13. sz. Pannóniáim lodrász­igtinysnei is UeHüifli. Pécs, Király-utca 5. szám. FIGYELEM \ [tó Pécs« Klrály-n. 10. r«'íloiii i 24—00 Marhabéi száraz szalámibél és sózott kalbász kicsinyben kapható. Píszkár A­Horváth-telep« ARANYAT, brilliánsot, használt érát magas áron ve** KLEIN ANDOK órás és ékszerész, Király-u. 28. Tel, 30-13. moiortekercselEs. VILLANYSZERELÉS RÁDIÓT! Veszek, eladok, esarélek- HOHMANN JENŐ cég. Inczédy Dénes-u. 9/1. - Telefon: 20—07^ ÚJ DUNÁNTÚL KIADÓHIVATALA MUNKÁCSY M.-U. 10. SZ. ALAÍl ii legegyszeiiiou lainDRiűioiR mübűtorig mindent készítünk, hozott anyagból czdndör ns Tarsal asztalos, esztergályo* ésfamegmunkálóüzeffi* Koller-u. 5, sz. Parkmozi mögött

Next

/
Oldalképek
Tartalom