Új Dunántúl, 1945. október (2. évfolyam, 219-243. szám)

1945-10-10 / 225. szám

V&áp fwtfdáifaf tyy&üfjeiek! UJ DUKHNTUL Csak erős, kormányzat rövidítheti meg országunk külföldi ellenőrzé­sét és így teljes nemzeti szu­verenitásunk visszanyerését* A MKP 3 éves tervéből. A MA6YAR KOM MUNI ST A PAR T I LAPJA II. ÉVFOLYAM, 225. SZÁM. ARA: 6 PENGŐ PÉCS. 1945. OKTÓBER 10. SZERDA. Á választások után írt*: Rákosi Mátyás A dolgozók egységfrontjának listá­jára eső szavazatok száma nagyobb, mint amennyit a letfinl Horthy-reed- szer városi választásain az összes pár­tok kapni szoktak. Ez kétségkívül je­lentős tény. melyet még aláhúz a pest- környéki városok kedvező eredménye. Ennek ellenére a dolgozók, a demok­rácia következetes hivei, kisebbség­ben maradtak. A választás jellemzője csak részben az. hogy a főváros tömő­iéi hitet tettek a demokrácia mellett. A választás legfontosabb mozzanata, hegy nemcvíik a valóban demokrati- Vn« kisgazdapártiak szavaztak a saját partjukra, hanem a huszonötévé* Hmíhyreakció és nyilas métely ne­veltjei is. akik eddig meglapnltak. most felhasználták az első lehetősé­let arra, hogy szavazataikkal azt a pártot támogassák, melyet magukhoz leckörelebb állónak tartanak s amely­ről feltételezik, hogy rajta keresztül támadásba mehetnek át a fiatal de­mokráciával szemben. A főváros reak­ciós és fasiszta szavazói ezért támo­gatták a Kisgazdapártot és nem mert ^elvekben és módszerekben demok­ratikus berendezkedést kívánnak“. A reakció elveit és módszereit mi jól ismerjük a közelmúltból és tud­juk. mily et> nevesen és sikerre! alkal­mazta a demokrácia-adta jogokat a demokrácia ledöfésére. Most a fiatal magyar demokrácia bőkezűen oszto­gatott választójogát használják fel ilyen módon azok- akik tavaly még Szálasira vagy Horthyra esküdtek « akik most. az első alkalommal ki­mutatják a fogok fehérét. Ezeknek a reakciós tömegeknek egyöntetű megmozdulása intő jel a magyar dolgozóknak s a demokrácia minden hívének. Most láthatják, hogy téve* volt a hiedelem, hogy a negyed- százados reakció emlőjén nevelt töme­geket marndékinlannl át lehet képez­ni nyolc hónap alatt. A dolgozók lis­tájára. eső negyedmilliós fővárosi sza­vazat azt mutatja, hogy a mérhetetlen nehézségek dacára jelentős eredmé­nyeket értünk el e téren, de a velünk szemben leadott szavazatok még in­kább figyelmeztetnek, hogy a reakció újra a politikai porondra lépett. Míg mi a romok eltakarításával, az újjá­építés megkezdésével voltunk elfog­lalva, ellenségeink ügyesen kihasz­nálták a fasiszta háború örökségét, a nyomort, az élelmihiányt az ellátás gondjaitól sújtott, politikában járatlan nők elégedetlenségét s mindezt elle­nünk fordították. Ez sem új módszer, láttuk már másntt is. De hogy sike­rült, abból okulni kell s a tanolságot gyorsan Jel kell használni. Mindenekelőtt újra ngvnnkba és szí. vünkbe kell vésni, hogy az a reakció, amely még egy esztendővel ezelőtt korlátlan úr volt hazánkban, ma is erős, jóval erősebb, mint ahogy sok, becsületes demokrata hitte volna. Ez a felismerés legyen a fővárosi válasz­tások egyik döntő eredménye és ser­kentse a demokrácia minden hívét arra, hogy az eddiginél hasonlíthatat­lanul nagyobb éberséggel és gyanak­vással figyelje a reakció minden meg­nyilvánulását s úgy harcoljon ellene, «hogy ezt ínynzetiink létérdeke meg­követeli. Az a negyedmillió szavazat, amelyet a dolgozók egységfrontja kapott, an­nak ellenére, hogy a munkáspártok; ellen a demokrácia jobbszárnyával i együtt a reakció is felvonult, hogy I A dolgozók városnegyedei a munkáslista mellett Csepelen 76, Pesterzsébeten 65 százalékos munkásgyözelem Mint megírtuk, a pes&örnyéki vá­rosokban úgyszólván mindenütt erős munkástöbbség alakult ki a választá­sokon és bár a végleges választási eredmények kedd estig még nem is­meretesek, az eddigi eredményekből is • munkáspártok nagy erőssége tű­nik ki. A tegnap érkezett jelntések »lápján Pestkörnyékeo a kővetkező helyzetkép alakult ki: Budafokon két párt indult: a munkáspártok egy­séglistája és a Független Kisgazda- párt. A munkásegységlista (>248, a Független Kisgazdapárt 58% szavaza­tot kapott. A munkáspártok itt 51%-os többséget értek el. Pestszentlőrineen három párt indult. A munkáslista 1189? szavazatot kapott (41 mandá­tum), a Független Kisgazdapárt 10.867 (38 mandátum), a parasztpárt 301 (1 mandátum). Soroksáron a három párt közül a közös munkás- lista 5675, a Független Kisgazdapárt 2240, a Parasztpárt % szavazatot ka­pott. Az egységlista 71%-kos többsé­get nyert. Békásmegyeren a közős munkáslifta 53%-kos többséget ért el: 3878 szavazatával szemben a Független Kisgazdapárt. 3532 szavaza­tot kapott.. Sashalmon * mankáslista 4001. a Kisgazdapárt 3512 «zavarától kapott A munkáslista többsége közel ^4% Pestújhelyen » végeredmény a következő: munkás- lista 2547, Kisgazdapárt 2729. Mátvásföldön a kisgazdapárt, 1147 szavazatot, a kö­zöslista 817 szavazatot ért el. Rákosligeten a két munkáspártra szavazott 610, a kisgazdákra 912 szavazó. Albertfalván a közös munkáslista 1724, a Kisgazda­párt 2063, a Polgári Demokrata Párt 79, a Nemzeti parasztpárt 50 szavaza­tot kapott. A hajnali órákba d beérkezett pest­környéki szavazatokból megállapítható, hogy Csepelen a közös munkás­lista 76%os döntő győzelmet ért el. Kispestem a két munkáspárt 18.999. a Kisgazda­párt 15.826, a Polgári Demokrata Párt 498, a Parasztpárt 380 szavazatihoz ju­tott. Pesterzsébeten 65%-OS gvózelmet ért el a munkás­lista. A két munkáspárt 23 V19. „ Kis­gazdapárt 11 499. a másik két párt 1050 szavazatot kapott Újpesten szintén többségben kerültek be a v&- ros képviselőtestületébe a munkáspár­tok. A közös listára 41, a Kisgazda- párt listájára 36, a Parasztpártra 2, a Polgári Demokrata Pártra pedig t mandátum -jutott. Rákoshegyen a munkáelistára 1571, a Független Kisgazdapártra 1978 szavazat esett. Nagytétényben a közös lista 2655, a Kisgazdapárt 2181, a Parasztpárt 102 szavazatot ka­pott. Bndatétényben közös munkáslista 729. Kisgazdapárt 889. Ulabb tizennyolc háborús főbűnös érkezett kedden délben Budapestre Beregffy, Kotosvári-Borcsa, Basch Ferenc, Hain Péter és Arcai István a Pestre szállított újabb gyászmagyarok sorában Budapestről jelentik: A németorszá­gi amerikai ellenőrző bizottság a kör­zetében levő magyar háborús főbőnö- sök közül újabb 18-at adott ki a ma­gyar igazságügyi hatóságoknak. Ugyanaz a repülőgép, amely Szálasi Ferencet és társait hozta, szállította Budapestre a 18 foglyot. Délben fél 12-kor ért földet a hatalmas szállító­gép. Az átvétel ugyanúgy zajlott le, mint ahogy az Szálasiék esetében tör­tént. Sorrendben a következő képen léptek ki a repülőgépből a foglyok: Csia Sándor, a volt kormányzótanács tagja, Haász Lajos volt kereskedelem­ügyi miniszter, Budinszky László volt igazságügyminiszter, Pálffy Fidél gróf, Szakváry Emil volt iparügyi mi­niszter, Baky László volt belügyi ál­lamtitkár, Hubai Kálmán a nemzet- vezető" kultúrirodájának volt vezetője. Szombathelyi Ferenc volt vezérkari főnök polgári ruhában, Beregfi Ká­roly volt honvédelmi miniszter rang­jelzés nélküli egyenruhában, Kolos- váry-Borcsa Mihály a Sajtókamara volt elnöke és a Függetlenség volt főszerkesztője, majd miniszterelnök­ségi államtitkár Fiala Ferenc volt sajtófőnök, Basch F’erenc, a magyar­országi németség vezetője, Hain Péter volt detektivfőfelügyelő, a magyar Gestapo főnöke, Gera József, a nyilas pártópítés volt vezetője, Buócz Béla volt vidéki főkapitány, Rátz Jenő volt vezérezredes, majd honvédelmi mi­niszter, Antal István volt propaganda és igazságügymini&zter, végül Kiss Fe­renc, a Színművészeti Kamara volt elnöke. A tizennyolc foglyot erős rendőri fedezettel vitték rabszállító kocsikon az Andrássy-út 60-ba a politikai rend­őrségre, ahol megkezdték kihallgatá­sukat Most már sor kerülhet az el­múlt gyászos nyilas idők vezető alak­jainak egymással való szembesítésére is. (MOT) Amerika moszkvai nagykövete Gyöngyösy János külügyminiszternél Budapestről jelenti a MTI: Harriman, az Egyesült Államok moszkva nagykövete Budapesten átutaztában hét tön látogatást tett Gyöngyösy Jáno külügyminiszternél. A szívélyes hangú megbeszélésen Jelen volt Schoenleld kó vet a nemezlközt ellenőrző bizottság amerikai politikai missziójának vezetőji is. Harrimann nagykövet nagy érdeklődést tanúsított az ország Ipari és gazda sági helyzete iránt és az újjáépítés eredményei és nehézségei felöl érdeklődőt! Benes a magyar kitelepítésről A MTI jelenti: Benes, a magyar-csehszlovák kapcsolatokkal összefüggően kijelentette, hogy 400 ezer magyarnak kell elhagyni Csehszlovákiát A népes­ségcsere elkerülhetetlen és annak foganatosítását a legapróbb részletekig ki kell dolgozni. Kijelentette még, hogy ez a nyilatkozata azért vált szükségessé, nehogy azt a látszatot keltse, hogy ő más véleményen lenne, mint a csehszlo­vák nemzeti tanács. velünk szemben nem fukarkodtak a rágalommal és a megtévesztéssel, olyan erő. mellyel mindenkinek szá­molni kell e hazában. A ránk szavazó negyedmillió fővárosunk legjobb dol­gozóit az. újjáépítés legfáradhatatla­nabb. legjobb harcosait egyesíti magá­ban. Azokat, akik nélkül nincs ter­melés, nincs élet és niucs jövő ebben I az országban. A Magyar Kommunista Párt a vá­lasztások után fokozott erővel folytat­ja a küzdelmet a fenyegető éhség, az infláció és a spekuláció ellen Töret­len energiával készül a küszöbön álló országos választásokra Résen áll, hogy visszaverje a reakció minden támadá­sát és a jövőben vetett sziklaszilárd bizalommal mozgósítja e célra a fia­tal magyar demokrácia erőit. Elsősor­ban pártunk saját tagjait, akik most, amikor a reakció nyíltan a porondra lépett, még szorosabban fűzik sorai­kat s még fegyelmezettebben és el­szántakban végzik a nemzet és a ma­gyarság érdekében áldozatos munké- jukat

Next

/
Oldalképek
Tartalom