Új Dunántúl, 1945. október (2. évfolyam, 219-243. szám)

1945-10-06 / 222. szám

— Rlugv)** WraeB a hatósági ablaäs- üveg-Lószlet. A város kezelésében lévé hatósági ablaküveg-készlet kifogyott, a város vezetősége a közönség ebbeli igényléseit a mád naptól kezdve kielé­gítem mér nem tudta és utalványt sesn adhat ki Szakszervezeti hírek Ctpészlparosok ügy elmébel A Kisipa­rosok és Kiskereskedők szervezetének cipésziparos szakosztálya felhívja az ősr- szes pécsi dpészmestereket, hogy talp- bőrutalványok átvétele céljából folyó hó 6-tól mindennap délelőtt 10—12-ig, dél­után 3—6-ig jelentkezzenek a Szakszer­vezeti Székházban (Tímár-utca 5,, I, 2 ).' A Vasutasok és Hajósok Szabad Szak- szervezete értesíti tagjait, hogy a tag­könyvek megérkeztek Budapestről, átve­hető a régi tagsági könyvecskével, Dv.1 fdszt 2. szobában. SZÍNHÁZ OKTÓBER 0 CYASZEMLÉK ÜNNEP A SZÍNHÁZBAN Horváth Jenő drámai szavalata előzi meg a szombati gyászünnepen a „Viktória" nagyoperett előadását. Sajnos, technikai okokból nem tudott társula­tunk a célra drámai müvei elkészülni. A SZÍNHÁZ] IRODA KÖZLEMÉNYEI : Egész héten nagy sikerre! játszotta a szinház Ábrahám Pál „Viktoriá"-ját, mely még szombaton este, valamint va- j sámap délután és este van műsoron. I Hétfőn a rég nem látott. „Tanítónő"-!. í Bródy szociális tendenciáin színművét mutatja be a színház prózai együttese Váxady Gyöngyivel, Horváth Jenővel, Kovács Gyulával ás Soós Lajossal, a fő- j szerepekben A pécsi bányaművek együttes üzemi; bizottsága a bányaalkalmazottak részére október 6-án délután 4 órai kezdettel előadást rendez, a Pécsi Nemzeti Szín-1 házban. Színre kerül a „János vitéz". I Kedvezményes jegyek a bányaigazgató-1 ságon és a színház pénztáránál kaphatók, i MŰSOR: Szombaton este 7 órakor: Gyász-erntek-! ünnep Viktória Vasárnap délután 4 órakor Viktória, j Vasárnap este 7 órakor: Viktória Hétfőn este 7 órakor; A tanítónő Kedden este 7 órakor: A tanítónő. | Szerdán este 7 órakor: A tanítónő. r ___ r *: ■? no .<*#► )»** ■:> jk& && *r*i & Révai léts&f elklirs előszava a 3 éves tervhez A Ma gyár Kommunista Párt — a nagy; budapesti törvényhatósági és az utána következő nemzetgyűlési választások al­kalmából — újra programmal lép a nem. zet elé. 1944 novemberében a nemzet elé lép-1 tünk programra-javaslatunkkal a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front számára. Ezt a javaslatunkat tavaly decemberben Szegeden — apró módosításokkal — va 1 amennyi demokratikus párt elfogadta. I Bz a programm kovácsolta egységbe a magyar nemzet minden becsületes, építő, demokratikus erejét Ez a programm adott első ízben irányvonalakat a föld­reformról, a magyar demokrácia törté­nelmi jelentőségű cselekedetéről. A ké­sőbbi kormányrendelet a földreformról! ezekből az irányelvekből indult ki. Ez a programm lett a nemzeti újjáépítés alap- j jává, a Debrecenben megalakult Ideig-1 lenes Nemzeti Kormány programmjáriak gerincévé A Magyar Kommunista Párt utat mutatott az összeomlott országnak a felemelkedésre. 1945 pünkösdjén. Pártunk újból prog­rammal lépett a nemzet elé Országos pártértekezlet.ünk meghirdette a gazda­sági újjáépítés programmját Ez a prog­ramm mozgósította munkára a vasuta­sok, a vasmunkások, a dolgozók százez­reit. Ami eredményt az ország az újjá­építés terén eléri, a mi útmutatásunk alapján érte el. Mostani program műnk — Magyaror­szág újjáépítésének hároméves terve — újból útmutatás a nemzetnek. A kom­munisták választási programmja nem de­magóg Ígéretekből áll, hanem a teendők felmutatásából, annak az útnak megjelö­léséből, melyen haladva a nemzet meg tudja oldani az előtte álló súlyos felada­tokat, Programteunk munkára hívja fel a népet, az országot, az egész nemzetet Mutatja a kiutat gazdasági bajainkból. Az ország újjáépítésének hároméves ter­ve: reális terv, az út melyet a Kotmíiu- ntsta Párt mutat, járható út. ha a nemzet, a választásokon azokra b'zza a magyar demokrácia vezetését, akikben van erély és bátorság az újjáépítés prog- rammjának végrehajtására 4 Magyar Kommunista Párt ezzel a programmal újra bizonyságot, tesz arról, hogy a nem­zet építő ereje, hogy a rend és a belső megszilárdulás pártja. De a harc pártja is, Magyarország újjáépítésének három­éves tervét, csak harccal lehet megvaló­sítani. Harccal a reakciósok és támoga­tóik ellen, akik a magyar demokrácia gazdasági, politikai és külpolitikai meg­erősítését igyekeznek elgáncsolni. Erre a rendzavaré reakcióra kell megsemmisítő csapást mérni a választásokon, hogy a felemelkedés útja, melyet ismét a Kom­munista Párt mutat a nemzetnek, járható legyen. Minden külön értesítés helyetti t VJVrfte Füle Kálmán, nrint ea el­hunytnak mélyen sújtott férje, Zsuzsa, Imre és Judit gyermekei, valamint a széleskörű rokonság nevében is mélységes fájdalom­mal tudatják, hogy a szeretett jó feleség, édesanya, gyermek, test­vér, meny, sógornő, nagynéni és kedves rokon Vörös Ffi^c Kálmánné szül POZSARKÓ HON A f. évi október hó 5-én életének 39. évében visszaadta jóságos lelkét Teremtőjének. Szeretett drága halottunkat f. hó 7- én, vasárnap délután 144 óra­kor kísérjük a pécsi központi te­mető ravatalozó csarnokából pi­henő helyére Áldott, jó telke üdvéért az en­gesztelő szentmiseáldozatot. í hó 8- án, hétfőn reggel 7 órakor a Piusz-templomhan mutatják be a 14111 denhatőnak. Pécs, 1945. évi október hó 6-án Drága emléked örökké közöttünk maradi A temetést s „Keiryelet" 1Ú*S Péesi Te­metkezési intését IFelséma lom-utca 2/1.) rendesi. Te) : 20 SS. trést.: SrtöaT Mer.la.j — A MaDISr favózeaekari tangolya- mot rendez Jelentkezni lehet naponta j délután 4 óráig a titkárságon (volt Nem­zeti Kaszinó). SPORT * DV AC—P2TC mérkőzés lesz Péc* újhegyen, Az alosztálybajnoki mérkőző sek során vasárnap délután a népsaeré bőrgyári csapat látogat Pécsújbegym hogy összemérje erejét a DVAC csap* tával Első mérkőzésén mindkét csapat győzött, A mérkőzés kimenetele nyílt azonban a hazai pálya előnye DVA.O győzelmet ígér A bajnoki mérkőzés dé! után 144 órakor kezdődik, előtte 2 órai kezdettel a PBTC—DVAC második csa­patai játszanak másodosztályú mérkőzést. * Kettős bajnoki mérkőzés a Tüzér- utcai pályán vasárnap délután, Izgalmas­nak ígérkező és szép játékot várhatunk a sorrakerüló mindkét mérkőzésen. Első­nek a símontornyai bőrösök csapata mérkőzik az egyetemistákkal, háromne­gyed kettőkor. A PEAC-nak nagyon jó játékot kell kivágnia, ha győztesként akarja elhagyni a pályát. A papírforma kisgólos Simontomya győzelmet ígér an­nak ellenére, hogy a PEAC-ban ismét el­foglalja helyét a sérüléseiből felépült Nagy. — A- postásoknak ugyancsak ke­mény ellenfél jutott a dombóvári vasutas csapatban. Ha a postás csatársor végre magához méltóan fog játszani, akkor kel­lemes meglepetést is okozhat, ehhez azonban óriási formajavulásra van szük­sége a postásnak, az ellen a Dombóvár ellen, amelyet a Fradi nem régen csak nagy küzdelemben győzött le. Mindent egybevetve, jó mérkőzéseket láthat t mérkőzésekre remélhetőleg nagv szám­ban kilátogató nézőközönség. * Kosárlabda Vasárnap délelőtt S10 órai kezdettel a Tornacsarnokban villám- tornát rendeznek a pécsi kosárlabdázók- Résztvevő csapatok: DVSE női- és férfi- csapata, PVSK női- és férfiosapata, illet ve a PEAC női és férficsapa+a, A dóm bóváriak vendégsze' eplése elé nagy vá­rakozással tekintünk, mert legutóbb Bu­dapesten a DVSB férfi csapata az T ősz tályban szereplő MA V A G csapatát le­győzte és a hölgyek is szép «rádmértve- ke* értek el. Ez a villámtoma az utoteá eröprőba a 14-én induló PM« bajnokság előtt. * A MaPTS* stszakosztáiyt alaki*., mely­nek vezetője J i 11 e k Emi! testnevelési tanár tesz. A szakosztálynak nagvmenv- nyiségö sítalp áll rendelkezésére. Aki kedvét és tehetséget érez erre a legszebb téli sportra, jeleutkestek a titkárságon SZERKESZTŐSÉGI EGYBEN szíveskedjék tárcsázni A 29-4Ó TELEFONSZAMOT’ ARANYAI legmaqasaot árban vesz Hitsrhek Man kácsy-u. 20 Tel 26 09 ASSZONYOM, On bát­ran félretehet minden gon dot, ha ruhát, cipőt Frank- fártérnél ad el. Hal-tér 5. Meghívásra házhoz, tel 24-70. ARANYAI, brtlllárisjt .asznált Órát magas áron -,-es2 Klein Andor őrá* és eKszerésa Ktrály-utca 28 Falaton: 30-13. ASZTALOS- és kárpitos segéd felvétetik. Jelent­kezés: Abrahámnál, Deák­utca 2. sz. Telefon: 33-46. ÉKSZEREIT MODERNI ZAlOM, olcsón javítom Ékszerjavítások mpgvárha- tók. Hatschek aranyműves Munkácsy M-utca 20 sz GYŐZŐDJÖN MEG RÓ­LA! Legtöbbet fizetünk aranyért, ezüstért, hnlli. ánsért, márkás karórákért, perzsa és egyéb szőnye­gekért, minden fajta dísz­tárgyért Kunwald Testvé­rek, Király-utca t szám EZÜSTÖT, antik bútort mindenféle szőnyeget, fest ményeket és régiséget leg magasabb áron vesz Mik. lós József lakberendező Szócbenyí-’őr 16 KÁNYÁT. brilliausot töt veszek • tegmaga » áron Steinet Henrik «rész ,v r1 * emelet JÁNOS-ÜTCA 18. SZ. ALATTI 2 szobás-konyhás, előszobás lakásunkat el­OLVASSA AZ ÜJ DUNÁNTULTI cserélném 3 szobás la­kásért. Tóth Márton. KÖNYVEKET, KÖNYV­TARAT: jogi, orvosi, mú­ÍRÓGÉPET keresek meg­vételre, vidékről is. Deák- utca kilenc, földszint kettő. szaki, művészeti út és használt könyveket met­szeteket, kéziratokat mű­vészt régiségeket magas áron vásárolok. Szigeti B n d r e könyvesboltja, Ki­rály-utca 20 szám. KITŰNŐ SZUPERRADIÓ bizományból eladó. Per- czel-utca 26. KÖTÉST vállalok. Cím: Király-u. 28 sz., emelet. Kapun zörögni. ná)t fogsorát a legmaga­sabb áron megveszem, — Burányi IszO János fogász Szigeti-út 8 szám. PERZSABUNDA, apró harkás, szép állapotban el­adó. Polgár István szőrme naqvkereskédő,' Pécs. Jó- kai-tér 2. Telefon: 22-45. Pécs thj. váró# polgártnesferéíől >2.871/2—1945. TTl. v. HIRDETMÉNY. 4 pclffárrpesVr fplbfrj» a caroe közintézményeit, bivata­ROSSZ kar- és zseb­óráját és alkatrészeit ma­gas áron megveszem Reiser órásmester, Tompa Mihály-u. 21. szám. ho^y az 1945,46. éri ffités idényre szükséges tüzifameny uyiaég megállapítása céljábó. a város erdőliivatnlánál (\a ojtháza III. em. 103. ajtó) íráf> »an jelentsék be. 3 nap alatt í következő adatokat: t. a fűtendő helyiségek szá KÜLONBEJ ARATŰ bú torozott szoba, 1 vagy két fiatalember részére kiadó Légszeszgyáf-u. 10. szám ina* 2 ugyanazok légköbtartalm egyénként é* összesén. 3. 97 egész idényre igényelt . lizifaraenn} isége, metermá zsákban, vagy ürkóbroéterek ben kifejezve, ŰJ ÉS HASZNÁLT ruha­vétel és eladás. Rákóczi-út 57 szám, Hermann Imre (Kommunista Fárttal szem­ben.) r. a 3. alattiból már eddij beszerzett mennyiség, ! 5. # 3. alattiból még nem biztosított mennyiség. Figyelmeztetem az érdekel­teket, hogy a remélhetőleg rendelkezésre álló tüzifameny- nyiség rendkívüli csekélysége miatt szükségletük megállaní tásénál a lehető lega'aebsonvahb mértéket tartsák szem előtt. Fenti adatok csak tájékozó sül szolgálnak, s azok beje­lentése nem jelent jogcímet a-JÓKARBAN l.évö hintó olcsón eladó. Petrezse­lyem-utca 31/1. szám. ZSÍROSÉ ÖDÖNT veszek Gr. Benyovszky Móric-u 1 v szám, U esnetet 4, fael’á+ásra Pécs, Vktóber 2-án. Tölnaí Jóssei polgarmaf.ter. RÁDIÓT veszek, eladok, cserélek Alkatrész- és l cső-vétel. Szakszerű javítás garanciával V Villanj Szerelék Hohmann Jenő cég. lnczédy Dénes-u* 9/1. Telefoni 20—07. Bortermelők és Itaimérők figyelmébe I Mustot, óbort és ufbort állandóan vásárol ái elntf­mresrn ss Sziias kereskedő Pécs, lúka'-iát 6. Telefon : 22-77 Üzleti órák: 8—2-ig FIGYELEM! j Forgalmi­adóblokk széria számozással kapható ■ !ÚJ DUNÁNTÚL KFT. {Könyvesboltjában. Pécs, Király-n 10 Telefon: 24—90. szám 'i .JÓKARBAN lévé kombinált szoba- berendezést vennék Ajánlatokat ármeq- jelöléssel „Tiszta 3.348' leiigére a ki­adóba kérek. Minden külön értesítés helyetti t Orv. Strasser Gyűl óné, mint ar elhunytnak mélyet) lesújtott édes­anyja, Schindler Józselné sz. Stras- ser Kornélia egyetlen leánya ScHindlej- József veje, özv. Ma- í káry Lajoené sz. Slrasser Irén uő- ,i( wéte úgy a maguk, valamint, az “ összes rokonság nevében mély fáj­dalommal jelentik, hogy Sframer Érné volt molnár folyó évi október 5-én, 63 éves kb­t rában elhunyt Drága halottunkat október 7-én, j. vasárnap délutári 4 órakor az “ ürögi-út 1. számú gyászházból kí- £ sérjük a róm. kát. egy-ház szertar­tása szerinti beszentelés után a mecsekaljai (Rácváros) temetőben nyugvóhelyére Magyavürög. 1946 október 5. ÁLDOTT LEGYEN EMLÉKE! trmrté»t Wranit»eh UizeMa «-wetlteae» ril.lalat rendezi Fér*, Aziareti-ó* !3. aranyat, ezüstöt, brilliánsot legmagasabb ár­ban veszek. Somogyi ék­szerkereskedő, Anna-u. 9 EfSZŐBORJŰT (egészsé- ges, 8. hetes) tehéntakar. EOáBvért ^cserélne d szu íéfezeti klinika HASZNÁ.LT bútorrugót és afrikot magas áron vés? Ábra hám, Deák-utca 2. szám. Telefon: 33-46-. Jó HÁZBÓL való kifutó- leányt, aioniiili belépésre Elveszünk Kovács-szalon Király-u. 6 szám, B ló fizetési «rak eg* kór# f(H» ^; hgye* «ram ara hétköznap* 4.—, vRK.jrnap: S— pen**1, sz«»k«viU»s «;g; Mankár&N baly-au# tó. siara Telel**1 Kiatlóbivat«!. W[u»»Vaf^ MthaJv-a, (b w Tőicfos/ >.é h<5A|*inrk(((R2tó Rfvé«* Gy t tí r* l'éleJó# Mér koszté Sínt'» '•♦Ylelóh kiadó óf n5*oiótf#v«rf ' si-íba^ídlii vbJtó»nde K f T

Next

/
Oldalképek
Tartalom