Új Dunántúl, 1945. augusztus (2. évfolyam, 170-192. szám)

1945-08-04 / 171. szám

— Értesítjük az iparosokat, hogy a •vasárnap 10 órára hirdetett Független Kisgazdapárti iparosgyűlés a Széchenyi- téri népgyűlés miatt vasárnap 11 órakor lesz megtartva. Kérjük az iparostársak szíves megjelenését. PARTMOZGALOM Zenés pártnap. A Magyar Kommunista Párt pécsi vasutas csoportja Ferenc Jó- zsef-úti székházában csütörtökön párt- napot tartott. A pártnap anyagának is­mertetése előtt a vasutasok kitűnő szin- fonikus zenekara műsort adott, Bály kar­nagy vezetésével, üdvözöljük ezt a kissé szokatlan, de igen eredeti módszert, mellyel a vasutasok a pártnapjaikat szí­nessé teszik. A hivatalos előadó. Mol­nár: „Világnézetek" címen tartott elő­adást. Utána a Vasutas Szakszervezetek területi elnöke, Várady Károly tar­tott gazdasági és pénzügyi kérdésekről tájékoztatót. Hozzászólások és viták vé­geztével a zenekar az Internacionálét íntonálta, melyet a közönség is lelkesen énekelt. A Nemzeti Parasztpárt pécsi szerve­zete augusztus 5-én, vasárnap délelőtt 10 órakor pártértekezletet tart a Rákó- czi-út 14. sz. alatti párthelyiségében. Párttájékoztatót tart: dr. Fábián Ist­ván, gimn. igazgató. Felkérjük tagjain­kat, hogy a pártértekezleten minél na­gyobb számban és pontosan jelenjenek meg. A Nemzeti Parasztpárt „Dózsa György" Irodalmi matinét előkészítő albizottsága augusztus 7-én, kedden délután 6 órakor ülést tart a Rákóczi-úti párthelyiségben A Nemzeti Parasztpárt kultúrális bi­zottsága augusztus 8-án, szerdán délután 6 órakor tart ülést a Rákóczi-úti párt- helyiségben. Szakszervezeti hírek Vezetőségi ülések és taggyűlések a Szabad Szakszervezetekben. Vezető­ségi ülések: Postások 10-én, Szállo­dai és Éttermi alk. 6-án 19 órakor, Do­hánygyár 7-én 16 órakor, Ruházatiak 10-én 17 órakor, Földmunkások 4—11-én 17 órakor, Építők 5—12-én, Bőripar 13-án 18 órakor, Nyomdászok 13-án 16 órakor, Kér. alkalmazottak 10-én, 16 órakor, Nép­zenészek 10-én 16 órakor, Vas- és Fém­munkások 13-án 18 órakor, Pénzintézeti és Biztosító 8-án 15 órakor, Könyvkötők 9—16-án 17 órakor, Fodrászok 15-én 17 órakor, Igazságügyiek 9-én 12 órakor, Kokszművek 8-án 17 órakor, Pedagógu­sok 16-án 16 órakor, Vasutasok 6-án 16 órakor, Textilmunkások 4-én 17 órakor. Taggyűlések : Élelmezésiek 12-én 17 órakor, Ruházatiak 12-én 17 órakor, Építők 9-én, Vasutasok 9-én 18 órakor, Textilmunkások 6-án 17 órakor. Köz­gyűlések : Bőripari munkások 8-án %17 órakor, A magyar képzőművészek Szabad Szer­vezete felkéri tagjait, hogy hétfőn dél­után 5 órakor, saját érdekükben jelen­jenek meg a Városi múzeumban. Ez al­kalommal Gyarmathy Tihamér fes­tőművész titkár felvilágosítást ad mind­azoknak, kik a Szabad Szervezetbe be­lépni óhajtanak. A tagfelvételhez min­den esetben öt mű beküldése szükséges budapesti és pécsi zsűri döntése alap­ján. Az összejövetelen egyébként az őszi kiállítások időrendjét állapítják meg. Mezőgazdasági, Erdészeti és Kertészeti Szakemberek Országos Szövetsége Pécsi és Baranya vármegyei Fiókja felhívja tagjait, hogy mindazok, akik állás nél­kül maradtak, mielőbb jelentkezzenek a Szövetség hivatalos helyiségében Pécs, Majorossylmre-utca 8. szám alatt. Akik az állam által hirdetet vadászati-felügye­lői állásokra pályázatot nyújtottak be, jelentkezzenek ugyancsak a Szövetség hivatalos helyiségében. Felhívási Felhívjuk az összes iparban dolgozó ifjúmunkásokat, hogy a szak- szervezetekben megalakuló ifjúmunkás csoport megalakítása céljából 1945. évi augusztus hó 6-án délután 6 órakor a szakszervezetek székházában jelenjenek meg. A Hivatásos Zenészek Szabad Szak- szervezete vasárnap, 5-én 9 órakor tag­gyűlést tart a székházban. A tagok meg­jelenése kötelező. A vezetőség. ■* Az Építőipari Szakcsoport felhívja az építőipari vállakozókat, hogy az építő- munkások által felajánlott heti három órai órabért négy héten keresztül, a Szabad Szakszervezetek Üjjáépitési Bi- j zottságánál (Timár-u. 5., I. em.) szíves­kedjenek befizetni. 'JÍYI T-TÉR S z a u k u p Ferenctől kiilönváhan élek j érte semmiféle felelősséget nem vállalok i Szaukup Fefencné, ; Mihály-utca 2.--------- I * r e-ivtitbiir ktfrö!tpU£ri a **erke9Ztó or zu \ ozeiiáiasi mm LISZTELLÄTÄS A közellátási ügyosztály ezúton érte­síti a város közönségét és a fűszerkeres­kedőket, hogy az augusztus havi liszt­jegyre a liszt egyenlőre nem adható ki. Ezen intézkedésre azért van szükség, mert a város polgárai közül sokan még nem tudták beváltani a július havi liszt­jegyüket. Mindaddig tehát, amíg a július havi jegyét mindenki be nem váltotta, az augusztusi jegyre a liszt nem adható ki. A közellátási ügyosztály újságcikk­ben fogja értesíteni a közönséget és a fűszerkereskedőket, amikor az augusz­tusi jegyre a liszt már kiadható lesz. Fgyelem! Figyelem! Kapható! Az új keresetiadó skála Az 5370/1945. M. E. rendelet alapján megváltozott érvényes augusztus 1-től M eg vásárolható: dl Dunamoi Henvvet noitjáDan K rály-ufca 10 Telefon: 24-90. A II. sz. Igazoló Bizottság folytatólagos hirdetménye. HIRDETMÉNY Közhírré teszem, hogy 1080/1945. M. E. sz. rendelet alapján működő Igazoló Bizottság 1945 augusztus 12. napját követő napokban az alant felsorolt eltávozott és visszaérkezett, valamint az eddigi hirdetményekből kimaradt közalkal­mazottak igazolása tárgyában tárgyalást tart és igazolások kérdésében határozatokat hoz. L bizottság elé Pécs városi és a magyaf ál- lamrendőrség pécsi kapitányságához tartozó tisztviselők és egyéb alkalmazottak igazolási ügyei tartoznak. dr. Vadász Károly rendőrfogalmazó, Kelemen Gyula díjnok, ifj. Koller Jánosné díjnok, Ko­vács György rendőrfelügyelő, Bakó József de­tektív, Heidt Péter detektív, Bellmond Andor detektívgyakornok, Illy Gyula detektívgyakor- nok, Okály Gergely detektívgyakornok, oiy. Kiskovács Jánosné, Takács Jánosné, és __ Buzádi Istvánná . réndÖTségi takarítónők, Cséplő Győző próbarendőr, Nyirő Lajos, Sasi Ignác, Kóré János, Kis Kovács János, Máté János, Kengyeli Lajos, Tóth András, Bezi Sza­bó Béla, Páíkuti József, Duga Ágoston, Tárnái Mihály, Hefner József, Takács István, Szabó Rudolf, Székely Antal, Bódy Antal, Keserű Ferenc, Strácz József, Sipos Vince,^ Szűcs Ká­roly, Loggó János, Sass Zoltán, Séra Dénes, Deák Lajos, Buzási József, Balogh János, Sa­mu Dezső, Bcncze Elemér, Eklits Mihály, Ros­tás Vilmos, Háncs Ferenc, Barits István Jerger Géza, Kedves István, Pálfi Lajos, Szüli János, Kisander József, Geresdi János,, Duga János, Schmal Béla, Rikker J., Ikotin József, Kiliánt Gyula, Bajor Imre, Szabados György, Nemes József, Kaponya János, Szabó Kálmán, Gombos Sándor, Töttő János, Péntek Laios, Ponácz István próbarendőrök. Monostori Géza, Tóth Gyula és Kovács János rendőrök, Réti Ernő sekrestyés, dr. Németh Lászlóné tanár, Koncz Laios szv. tan., dr. Mihályi László v. tanács­nok, dr. Kucsera György v. állatorvos, Sziklai István adótiszt, Szárkándi Béla a Népgondozó HivataJ tisztviselője, Tóth Ferenc tűzoltó, Bánosi Kornélia mentőállojnási tisztviselő, Bencz Béla, Gyimesi György, J úri sits József, Meszler László, Pap József, Tormási József mentők, Kiss Jenő II. o. altiszt, dr. Párduez Béláné tanár. Ismételten és nyomatékosan hívom fel a la­kosságot, hogy minden gátlást és kicsinyes szempontot félretéve, bátor kiállással és önér­zetes helytállásai írásban vagy szóban jelentse be, hogy az itt felsorolt köztisztviselők és al­kalmazottak népellenes politikai magatartására és ténykedéseire vonatkozó észleleteit és • kö­zölje a bizottsággal, hogy magatartásával és cselekedeteivel a felsoroltak közül bárki sér­tette-e vagy sérti-e a magyar nép érdekeit. ^ Az írásbeli bejelentés ajánlott levélben kell, hogy történjék, melyben a bizonvítékok (ta­nuk. okiratok, stb.) megjelölendő^. A beje­lentő neve és a bejelentő hivatalban is nyil­vántartott lakcíme feltétlenül közlendő, mert ezek nélkül a bejelentés eljárás alapját nem képezheti. Az írásbeli bejelentés hozzám. Városháza, III. 110. címzendő, szóbeli bejelentés pedig naponta d. e. 8—10 óráig ugyancsak ott tehető meg. A tárgyaláson a panasznak szóbeli előadha- tása végett, bárki személyesen is megjelenni jogosult. Pécst 1945 augusztus 1. Pál Leó Ferenc a bizottság elnöke. Még ma _ szerezze be! A 'forgalmiadéhoz szükséges előírásnak megfelelő bi ont -1 mböt. Bfieirnieu miűöiaiiot, Forgalmiéul) tab fzaious peiiuurmpei 25, so. 10 0 lappal. Kapható: Ili minin 0 Kiírni! imiiílKcl p, cs, K ráty-u 1 . Te!: 24 90 | Gazdatisztek és volt uradalmi intézők jól jövedelmező meg­bízást kaphatnak. Válaszokat New-York hirdetőbe, Budapest, Erzsébet krt 9. „S z é l e s k ö r,ű ismeretség" jeligére. CSERE! Fordson vagy ehhez hasonló kisebb traktorért adnék 2 darab anya­kancát, vagy 2 darab 114 éves első­osztályú nehéz csődörcsikót, esetleg ár­különbözettel.Bővebbet a tulajdonosnál, Frey János, Szőke u. p. Garé, Baranyam. JÓ TIPP: Eladó ingóságait értékesítse Frankfurternél Hal-tér 5. Tel.: 24-70. BŐRÖNDÖT (vulkán fibert) kisebbet, használtat veszek. Cím: Haladás Nyomda Szent Mór-utca 2. Telefon: 22-99. PÉNZSZEKRÉNYT keresünk megvé telre. Gyümölcstermelők Egyesülete, Pécs, Papnövelde-utca 4. Tel.: 16-32, FELES MUNKÁST keresek 35 kát. hold jóminöségű birtokom megmunkálásához szeptember 1-re. Jelentkezhetnek írásban, vagy személyesen nagy családú, fogat­tal bíró mezőgazdasági munkások. Gaz­dasági- felszereléseim vannak. Lakás természetben biztosítva. Szabó József lelkész. Piskó, u. p. Vajszló. ELADÓ egy drb. keleti sezlontakaró, egy drb. siráz ebédlőszőnyeg 3—2-es és egy keleti futószőnyeg. Ferenciek- utca 15. Büche. NÖIKERÉKPAR jókarban, majdnem új gumikkal eladó. Fiume-utca 39 szám. A szövődében. 20 HL. PRIMA BOR eladó. Érdeklődni; Javos vendéglő, Benyovszky M.-u. 26. BUDAPESTRE—Siklós és annak kör­nyékéről lovas kocsival fuvart vállalok 15 q-ig. Cím: Harkány, Lajosháza, posta­fiók. SZOBA, KONYHA, spájzos lakásomat elcserélném Kertváros, Szövetség-utca, esetleg környékén lévő hasonló lakás- cal. Pécs, Liszt Ferenc-utca 7 sz. BOROK elsőrendű Szentmiklósi fehér és vörös 18—20 hl. eladó. Érdeklődni: Telefon 13-12 délelőtt 9—11-ig. CSINOSAN bútorozott szoba egy sze­mély részére kiadó. Árpád-utca 14. MODERN, em. üzletház, élelmiszer, illetve terményben fizetendő életjára­dékért eladó Laky közv. Kossuth Lajos- utca 7 szám. FAFÜTÉSES, Marabu-kályha eladó. Magyar lakatosnál, Jókai-téren. KONYHABÚTOR és dunsztosüvegek eladók. Egyetem-utca 4. PAPÍRZACSKÓ kapható. Folyóirato­kat veszek. Wágner Mária papirzacskó- üzem, Apáca-utca 1. ELADÓK rövid és hosszú, szürke, férfi- télikabátok, átmeneti- és tavaszi férfi­kabátok és férfiöltönyök közép és erős termetre, jutányos áron. Mátyás Flórián- utca 8 szám. ELCSERÉLEM 2 szobás, mellékhelyi­séggel bíró, féregmentes lakásomat 1 szoba mellékhelyiséggel rendelkező la­kással. Mátyás Flórián-utca 8 sz. SELÉNYINÉ FALATOZÓJA Rákóczi­ét 29 szám alatt megnyílt. Mindenféle finom falat várja a közönséget. VENNÉK sürgősen egy rövid, lehető­leg kereszthúros zongorát. Cím: Vásár­helyi, Király-utca 38. ELADÓ egy pár vadonatúj, zsírosbőr­ből 45-ös, puhaszárú strapacsizma, egy tizedes-hídmérleg, 60 kg. kendermag és 20 liter eperpálinka. Cím: Miklós-utca 15/1 udvarban. Emelet. ÉRTESÍTEM m. t. megrendelőimet, hogy augusztus 5-től 15-ig nyári szünet miatt zárva tartunk. Erzsébet-fotó. ELADÓ fél háló, heverővei és kana­péval. Rákóczi-ut 73 II. em. Borszéky. GATTER - KEZELŐ és napszámosok fűrészüzembe felvétetnek. Rákóczi-út 62. FED A BABÁK és gyermekjátékok nagyban és kicsinyben kaphatók. Ferenc József-ut .5. Feda játék-üzem. PÉKSÉGBE, vagy más üzletbe társulna szakember. Leveleket 6870 számra a kiadóba kér. ELCSERÉLNÉM Kovácstelepen lévő 117 D-öl házhelyemet jókarban lévő hálószobabútorért. Cím: Felsö^ámház- utca 81. Czurnics ARANYAT legmagasabb árban vési Hatschek, Munkácsy-u. 20. Tel.: 26-69. BÉLYEGET legelőnyösebben vásárolhat Merkur-Bélyegüzletben. Széchenyi-tér 6. GUMITEXTILHAJTÓSZIJ minden mé- ietben újra kapható: Centgraf műszaki üzlet Pécs, Rákóczi-út 38, Telefon: 21-79.. ARANYAI onlliánsot legmagasabb ár­ban veszek Somogyi ékszerkereskedő: Anna utca 9 sz CIPÉSZEK részére cement kaphatói. Centgraf műszaki üzlet Pécs, Rákóczi-út 38. szám. KARIKAGYŰRŰKET, ékszereket leg­olcsóbban készít, javit, átalakit. Binge? aranyművesmester, Pécs. Szt. Vince-u. 3. PRIMA gyermekkocsik olcsón kap­hatók. Braun-féle üzlet, Király-u. ée> Flórián-u. sarok. ARANYAT, brilliánsot. használt órát magas áron ves2 Klein Andor órás és- ékszerész. Király u 28 Telefon: 30-13. FOLYÓIRATOKAT, használt papírt minden mennyiségben veszek. Papír­zacskó kapható Wagner Mária papír­zacskó-üzemében, Apáca-utca 1. ÉN CSAK Frankfurternél értékesítem eladó ingóságaim. Hal-tér 5. Telefon: 24-70. KÉSZÍTESSEN sezlonából, vagy mat­racából rakamiét. Javítást olcsón, gyor­san, jól készít Fuchs-bútorüzlet, Deák­utca 21 szám. LENMAGOT, mézet, méhviaszt vá­sárolunk Izsák József Rt. fiókja Pécs, Széchenyi-tér 8. EGY ÉLETEN ÁT kitartanak a Bútor­ház bútorai. Felsőmalom-u. 9., Békeffy Remig-u. 3. FELHÍVOM azt a férfit, aki május hó­napban a Barcs—Szigetvár közötti úton. egy asszonynak azt mondta, hogy Póri»- József homokszentgyörgyi lakossal 8 katonaságnál együtt volt, értesítse felesé­gét, Fóris Józsefnét Pata, up. Somogy- apáti. VAROM magát és készpénzzel fizetek. Eladó ingóságait megveszem. Franfurter, Hal-tér 5., tel.: 24-70. MINDENES szakácsnő vidéki plébá­niára azonnal felvétetik. Cím: Fábián Mária. Olasz. Baranyamegye. HASZNÁLT kárpitosanyagot vesz. Fuchs bútorüzem Deák utca 21. sz. ELADÓ jóminőségű fehér és siller faj- borok, kisüsti pálinkák. •— Bővebbet: Danczkay Pécs, Majorossy Imre utca 12. Telefon: 38-74. NAGY BÉLYEGGYŰJTEMÉNYT ven­nénk. Legújabb sorozatok kaphatok. „Pécsi Filatélia”, Apáca utca 1. sz. FIGYELMEZTETÉS! Mindent veszek. Frankfurter, Hal-tér 5., telefon: 24-70. ELVESZETT a Király- és Felsőmalom­utcánál egy fekete retikül, összes ira­tokkal Kérem a becsületes megtalálót özv. Sáfári Lászlóné névre a rendőr­ségen adja le. 1 DRB. KERÉKPÁR príma gumikkal, megbízásból eladó. Käufer műszaki válL Eoltivköz 5 szám. DIÁKLÁNYT teljes ellátással, termé­szetbeni fizetés mellett, elvállalok. Cimr Antal-utca I sz. INSTRUÁLÁST, magán, pótvizsgára előkészítést elemi és polgáristák részére- oki. tanítónő elvállal. Cím: Antal-u 1. KÉT KISEBB DIÁKOT teljes ellátásra vállalok. Benyovszky-utca 3, I. em. 2. VIDÉKI, erdei és minden más fuvart vállalok. Majláth-utca 6 szám. ELADÓ egy öltöny barna, szövet, egy fekete, télikabát középtermetre, egy mel­les munkanadrág, egy állófogas, és egy négyrekeszes nyúlketrec. Cím: Felső- vámház-utca 66 szám. JÓKARBAN LÉVŐ sötétkék, mély gyer­mekkocsi eladó. Kisflórián-utca 3 sz. JÓKARBAN LÉVŐ kerékpár, príma békebeli gumikkal eladó. Kisflórián-u. 3. JÓHELYEN LÉVŐ családi házamat elcserélném szőlőért, földért. Érdeklődők leveleit 6878 számra a kiadóba kérem. HÁZ, forgalmas útvonalon eladó. Cim: Szigeti-út 99 szám. MEGBÍZHATÓ, rendes, mindenes-föző- nő állást keres azonnalra, esetleg ma­gánoshoz. Timár-utca 17 sz. JÓKARBAN LÉVŐ, könnyű kocsi el­adó. Orsolya-utca 6 szám. EELEI.ÖS SZERKESZTŐ: CSUKA ZOLTÁN — NYOMDAVEZETŐ: CZENZER JÓZSEF KIADJA: „SZABADSÁG"-NYOMDA K. F. T. PÉCS.

Next

/
Oldalképek
Tartalom