Új Dunántúl, 1945. július (2. évfolyam, 146-169. szám)
1945-07-01 / 146. szám
Újjáépítés, városfejlesztés 2R íStífwfeni most. elszáguldott nagy vihara, külóaoskcpcm kíméletet tanúsított Pécs iránt. Nem szenvedtünk asny- nyit, minit a főváros, márt sok' magyar vidéki város és * magyar vidéknek sok községe. Mégis a Ivelyraú'irtásbaa, vagy újjáépítésben nagy feladatok hárutoaik ránk, mert hiszen bennünket ért károk felszámolásán túhncaőlog elsősorban fokozott mértékben részi kell vennünk az ország újjáépítésében, segítséget kell nyújtanunk Budapestnek, a magyar vidéki városoknak, elsősorban pedig a szivünkhöz legközelebb álló drávamenti községeknek. E téoren legelőször kezdődő nekiien- d ülésünkbe« már is ezép eredményeket felmutató iparunk termel vénye it kall rendelkezésre bocsátani és « felesleget elsősorban oda keW eljuttatnunk, ahol arra legmaigyobb «sülősé g van. Ha a helyi újjáépítési vizsgáljuk, akkor ez a feladat is két részre oszlik, éspedig elsősorban a tényleges háborús károk helyreállítására, másodsorban azokra » feladatokra, «melyek városfejlesztési vonatkozésúak, illetve amelyeknek létre jót te a háború sok esztendeje óta elmaradt és a lakosság fontos szükségleteit elégítene ki. A várost, mint közülte tot. a legnagyobb kár azokban a középületeibe® érte, amelyeket leginkább igénybevettek, Így kaszárnyák, iskolák, tüzoltóintésHnények, közlekedési éa ftr*»roz*«i berendezések terén. t Jeflemasésöl fekanWfliető ser tf%m> és a váró* trd» Idonábam álfó laktanyák heíyreáftNW kő^hségwsüfcgégM», ssneíy ba áriadén anyag reade&ozésre l&a. a mai napon 12 müádó pengőt tenne ki. A közülotcknek még a belter iöeű burkolatoknál és a külső utaknál vannak ■./'ámottevő kárai, amelyek azonban megfelelő anyag és szállítóeszközök biztosítása esetén kiküszöbölhetők. A második csoportba sorolt továbbépítés tulajdonképpen városfejlesztést ideírt. Ezek olyan közegészségügyi, kulturális és közlekedési szükségletek, amelyeket kellő időben és soroníldvül életre kell hívni, mert nélkülük a városi 'let színvonala lejebb és lejebb süllyed, jóllehet a demokratikus városépítés feladatának csak úgy fcteJ meg, ba a város minden lakosának életiszín vonalát egyformán emeli. A szükségletek tömegéből ki kell emelni a már megkezd étit és leállított fertőtlenítő intézetet, városi mosodát cs tetemhűtöt, amelyek elsőrendű közegészségügyi szükségletek. Itt említendő a tervezett munkás- és közművelődési ház a Gyárvárosban, a •'zaíkszorvezeti székház, az új kereske- íclnvi iskola befejezése, új polgári fiú s női iskola, továbbá több elemi iskola, amelyek között az erdei iskola is létesítésre vár. Új szere te tház, fedett iiszod* és gőzfürdő, továbbá a közpomti vagy széttagolt vásárcsarnok létesítése. Az újjáépítési, városfejlesztési kérdések helyi vonatkozásban csak a fent vázolt szellemben értelmezhetők és meg s valósíthatók, ha az egész vonalon a m unkáké* Twég. m iin-líafegyelem biztosítva van, és » szükséges anyagok re® defleezéBTe áffcermk. p.„,, m __m rw pfw #“nO 'f* városi mű. tanácsos. A bánya az ttjjáépífés szolgálatában Bányászati téren aUg ve« pesztulás, 1 aim az orosz haderő gyors előnyomulásának és a bányamtmkások, technikusok és mérnökök önfeláldozó, rend ül ellep helytállóidnak köszönhető. A teljesítmény és termelés tekintetékor a szénbányászatban a teljes kapacitásra való felfokozás a közvetlen feladat. Ehhez szükséges: elegendő emheráJlomény, műszak és önkéntesen adandó nagyobb teljesítmény, anyag- és szállítás biztosítása, szállítási férőhely kihasználás, jó csilletőltéseel, nemcsak mennyiségi, de minőségi széntermelés, amelyekkel egyidejűleg a szálliló- és szénelőkészítő berendezések kimélíet- nének. Szükséges még géipi erő és tőke, kíméléssel ill. takarékossággal és gondoskodás megfelelő felvevő területről is. Mindent meg kell tenni, hogy főkép a törzsszakmakások el ne távozzanak, idegenek itt maradjanak, eltávozottak visszakerüljenek és a törzsmunkásság biztosltá- sá-re gazdasági, «szociális és kulturális téren minden lehető elkövetendő. Az üzemvezetők mellé, azok tehermentesítésére, a fontos munka ellenőrzésre és különleges teendők megoldására elegendő számú technikus- és mérnöki munkaerőt is kellene hiztoeitani. M A teljesítőképességnek ás munkakedvnek növelésére is mindent célszerűnek látszik megtenni, mégpedig propagandával, szociális bányász-verseny mozgalommal, munkabrigádokkal, rohammunkával. A fő anyagokkal való ellátásról különösen a bányászat speciális jellegénél fogva idejében kell gondoskodni, mind a rendelést, mind a szállítást tekintve, A szénelszállítást a depókból mielőbb biztosítani kell. Szénszükség van és különösen télre várható Ennek megszüntetése csakis a termelés emelésének és célszerűbb kihasználásának kombinálásával eszközölhető, így a gyengébb minőségű szenek intenzív felhasználásával is. Emellett az eladásra kerülő ipari- és mező- gazdasági cikkeink kerüköltségét a szén lelkiismeretes felhasználásával csökkenteni kellene. Stubnya Győző, oki. bányamérnök. A Szociáldemokrata Párt az újjáépítésben íki ország belpolitikai életében különös figyelem kíséri azokat az erőfeszítéseket, amelyek az úgynevezett újjáépi- ési munka keretébe tartoznék. Az ipar- tgyl miniszter, aki a Szociáldemokrata Párt tagja, az újjáépítés legnehezebb őrhelyén állva, igyekszik minden újjáépí- ósi munka előfeltételét, — az ipari termelést biztosítani. Nagyon jól tudjuk, tiogy az ország jelenlegi viszonyai között az ipari termelés megindítása milyen súlyos nehézségekbe ütközik. Az újabb üzemek és termelési helyek megfelelő gép és üzemanyaggal való ellá- ása szinte megoldhatatlan feladatoknak tűnnek fel, de az új ipariigyi miniszter gyors é* céltudatos intézkedésekkel már eddig is jelentős mértékben járult hozzá, hogy az újjáépítéshez szükséges Ipari termelés folyamatossága és fokozása biztosíttassák. Ugyancsak kiveszik a munkából részüket a csepeli üzemek ts, ahol elvtársaink ezrei nap mint nap újabb és újabb rohammunka eredményekkel járulnak hozzá a sikerhez. A nagyközönség a megfeszített munkának tt-ott már eredményeit látja. A javuló közlekedési viszonyok, bizonyos iparcikkek megjelenése a piacon, máris arról 4 ÚJ DUNÁNTÚL tanúskodnak, hogy a demokratikus kibontakozás névtelen hősei, az ipari munkások megteszik a magukét azért, hogy az ország és társadalom helytéllhassanal: a jelenlegi viszonyok között. A Szociál demokrata Párt a munka és a termeié? fokozását mindennél elóbbrevalónak . tartja és annak érdekében mindent megtesz. Az ország ipari újjáépítési prog- rammjának keretében a párt arra törekedik, hogy Magyarországon az ipari termelés területén egy egészségesebb decentralizáció valósuljon meg. Remélni lehet, Hogy a párt törekvéseit hamaro- l san szélesebb körben ismertethetjük. A j munka folyik és az eredmények el nem maradhatnak. Klotz Alajos Szociáldemokrata Párt pécsi szervezetének j titkára. uluhi—— ELŐFIZETÉSEK ÉS HIRDETÉSEK FELVÉTELE ÚJ DUNÁNTÚL KI&DOHXVATALABAN Munkács? W.»w. 10. sz. a!««6tMindent a k$z$s célért* a nemzet újjáépítéséért Szép példát mutatnak • vasutasok és bényássotc, fnfefieSrfaeüek Is feesmeE- V'alamennyie« bekapcsolódtak sx újjáépítés rohotnxnmkájibs. Szeretnénk sorsiak' bar látni a postásokat, kőműveseket Fel kell építeni as ONCaA-Mnafcaú éa a drávamenti tönkretett falvakat Mozduljanak meg a szakszervezetek hatalma* tömegei, álljanak munkába a demokratikus pártokba tömörültek, kovácsoljak egységessé a dolgozókat, mert cask es a munka és ez a harc épNfeeű M Magyar- országot a romokból. Ha átérezzük az újjáépítés nagyszerű ocszúgépítő éa HMnMM rfljsft, gyakoriét! megoldása száz és száz lehetőséget nyújt a dolgozni akarónak. „Arcod a vasút felé“ olvassuk és halljuk naponta, vele egy időben nézünk a mezőgazdasági, aratási munkák felé. De nem csak nézünk, hanem harcolunk ts érte, harcolunk a kenyérért! Nagyszerű feladat elé állitja ez az ifjúságot! Az ifjúság bekapcsolódása a mezőgazdasági munkába nem egyéb, mint a fiatal demokrácia erűt, biztos segítő keze! Rövidítsük meg a háborúokozta szenvedéseket! Kranes Fi! C * Magyar Kommunist« Párt pGcst Matas. Az újjáépítés a függetlenségi front erőpróbája Baranya vármegye újjáépítésének kérdése pártunknak Igazén «étvágyé, éa tételességszerűen is az, hiszen az újjáépítés minisziere Nagy Formte pártnak Morcosa. Az újjáépítés teendőiben a következő a meglátásnak: Elsőrendű szakemberekből és mozgékony párt emberekből egy nagy hatáskörrel rendelkező bizottságnak kell működnie $ azonnal meg Is kézéi munkásságét, asort nincs mit vesztegetnünk Hiszen ez a demokrácia szent ügye s a függetlenségi frontba tömörült pártok erőpróbája. Munka van bőven Baranyában ts. A érává- menti községek újjáépítése A különféle intézmények, posfa, varat, ipartelepek teljes helyreállítása A mezőgazdasági m inkának minden vonalon való teljes megindítása. beleértve a földreform által juttatott földnek megművelését is. Új intézmények létesítése, amelyek biztosítékai lesznek annak, hogy « termeié* átállítható legyen a földreform kapcsán adott új helyzettel. A termelési bizottság is hathatós munkál végezhet e téren, s erre vonatkozólag már konkrétumok is vannak. így a drávamenti községednek egy-két traktort, néhány darab lovat, vetőmagot fog juttatni a termeiért bizbtfsag, melynek mi kisgazdák oszlopos tagjai vagyunk. Ezenkívül szükségesnek kart jo a kisgazdapórt ar internált oolksbundisták révén manka osztagok létesitéstL valamint önként jelentkező munkások bevonásával. CNra vezetőnek látná efy vé&orgyet és városi segifőpótadóalap létesítését, mert hiszen ehhez a mankáhorjkt pánt és pénz, továbbá anyag kell. A lényeg, hogy a fent említett bizottság a Mytet magaslatán álljon és tudjon ét merjen az alkotó mániához fogni. Ml tísgazd aszódi emberek tudásunkat készséggel felajánljak. SZÉCSEY BÉLA Arccal a drávamenti községek felépítése felé A Nemzeti Parasztpárt természetesen az egész országban igyekszik az ország mezőgazdaságát újjáépíteni, a paraszt- tömegeket minél inkább megmozgatni, hogy a végre megszerzett földön berendezkedjék és a termelést megkezdje. Ehhez azonban a gyáripar segítsége is szükséges, mezőgazdasági szerszámokra, gépekre van szükségünk. A paraszt élelmiszert termel s cserében szerszámokat, gépeket vár, hogy termelhessen. Ez az általános feladat. Különleges baranyai feladatunknak tekintjük a drávamenti községek újjáépítését.. Több lépést tettünk már ebben az irányban, kértük az építőanyagok lefoglalását, érintkezésbe léptünk a MÁV-al, postával, hogy a lehetséges kedvezményeket adják meg. terveket, tanácsokat kértünk • mérnökök szakszervezetétől. Végül keressük az érintkezést ez üveggyárakkal, hogy amennyire lehetséges, a leg szükséges ebi ablaküveghez hozzájussanak drávamenti magyarjaink. A magam részéről a legnagyobb hálával nyugtatom azt a szociális megértést, amit a különböző pártokba tömörült munkásság részéről tapasztalunk elesettjeink iránt Ee az úí a jó út és úgy érzem minden paraszt nevében beszélek, amikor azt mondom’ nem leszünk hálátlanok! Bs ént elsősorban azzal mutatjuk meg. hogy dolgozunk és termelünk I Kanyar József Ar. a Nemzeti Parasztpárt déldunántúli kerületének titkára. Zár alá vették a Pécsett található építési anyagokat A UuhfiMégisgyár munkásainak értékes adománya — Az építőiparosok szakosstálya egy heti szakmunkát ajánlott fel Lehetetlen megindulás nélkül figyelni annak a társadalmi megmozdulásnak gyűrüzését, amely a drávamenti elpusztult falvak magyarságának hajlékhoz való juttatása érdekében történik és újabb áldozatos, a demokráciát nemcsak .zajukon hordó, de tettekben kifejeződő megmozdulásokban tesz bizonyságot az egymáson segítés gondolata mellett. Megint a kisemberek, a munkások azok, akik elülj árnak a jópéldával, kisemberek, ba munkások, kisválla- kozók is, mert a pénz nem igen mozdul, az a tőke, amelynek semmi volna az egész építési összeget „odavágni a közvélemény’’ elé, hallgat. Nem baj! Legutóbbi beszámolónk óta több rendbeli igen fontos intézkedés, illetve gesztus született meg. Mindenekelőtt rir. Boros István főispán az újjáépítési miniszter rendeletére a drávamenti megsemmisült községek helyreállítása érdekében felhatalmazást kapott a Pécsett működő téglagyárak termékeinek, illetve az egyéb építési anyagok igény- bevételére. Ennek következtében dr, Tamás György helyettes polgármester azonnali intézkedéssel a kOttiniélo gyárakban és raktárakban tárolt építési anyagokat zár alá vette. Ilyen körülmények között feJMvja • helyettes polgármester az érdekelt gyárak és raktárak tulajdonosait, vagy vezetőit, hogy építési anyagkészletükről készítse- j nek pontos listát és azt legké:|5bb há* I rom napon belül juttassák el a műszaki ügyosztály (Városháza III. e. 116. m.) osztályirodája. A polgármesterhslyet- tes közli, hogy a mulasztók vagy kése- delmeskedők ellen szigorú megtorlást alkalmaz. Amíg hivatalos úton ez történik, addig a segítés vágyától áthatott munkásság is gyönyörű tanujelét adja együttérzésének. Legutóbb az történt, hogy * Magyar Kommunista Párt pécsi szervezetének felhívására a Lauber Tibor-féie téglagyár munkásai elhatározták, a drávamenti falvak újjáépítésére 30.000 (églát é* 10.000 cserepet ajánlanak fel és ennek kitermelési munkáját ingyen végzik, a gyár társtulajdonosa és jelenlegi vezetősége pedig ingyen égetteti ki. A másik hasonló nemes gesztus « pécsi építőiparosok szakosztálya részéről történt. Legutóbb tartott összejövetelükön ifj. Juhász Ferenc szakosztályi elnök indítványára elhatározták, hngv mindegyik szakma, tehát • kőművesek, ácsok, tetőfedők, szobal