Új Dunántúl, 1945. június (2. évfolyam, 122-145. szám)
1945-06-24 / 141. szám
A Szovjetunió újabb élelmezési segítséget nyújt Budapest lakosságának Budapesti MTI jelentés szerint Sztra- hurszkij szovjet altábornagy magához kérette a magyar kormány fejét és- közölte vele, hogy a szovjet kormány és a Vörös Hadsereg vezetősége, tekintettel Budapest nehéz ellátási viszonyaira, nagyszabású élelmiszerkölcsönnel siet a főváros segítségére. Az a cél, hogy a dolgozó lakosság fejadagját fel lehessen emelni 400—450 gramra. Ennek érdekében a főváros rendelkezésére bocsát a szovjet kormány 18.000 tonna kenyér- magvat, 1400 tonna húst, 900 tonna sót, 180 tonna kávét és Szabolcs vármegyéből azt az olajmennyiséget, amelyet a magyar kormány szervei ott már összegyűjtöttek, Ezenkívül rendelkezésre bocsát a Vörös Hadsereg vezetősége 25Ő tehergépkocsit, személyzettel és üzemanyaggal együtt. Az élelmíszer-kölcsönt későbbi .időpontban fogja visszafizetni tetszésszerinti konpenzációs árukkal, nyersanyaggal. Végül tudomására hozta a kormányfőnek az altábornagy, hogy a megrongált épületek megóvása érdekében 100.000 négyzetméter ablaküveget bocsát rendelkezésre, illetőleg azoknak az élelmiszerszolgáltatásoknak teljesítését, amelyre kötelezettséget vállalt a magyar kormány, az új termésig megszüntetik. Dálnoki Miklós Béla miniszterelnök kormánya nevében köszönetét mondott a Vörös Hadsereg^ képviselőjének a nagylelkű gesztusért. Győzelmi díszf elvonulás Moszkvában a német támadás emtekére Eddig ismeretien részleteket tárt fel dr, Lajos Iván előadása az elmúlt rendszer veze őinek súlyos bűneiről A Független Kisgazda-, Munkás- és Polgári Párt csütörtöki kultúr- és párttájékoztató délutánjának külön érdekességet és vonzóerőt kölcsönzött dr. Lajos Ivánnak, a „Szürke Könyv" szerzőjének előadása. Dr. Lajos Iván nemrég tért vissza a mauthauseni gyüjtőtáborból. ahová egy év előtt hurcolták el a németek. Előadása bevezető részében kifejtette, hogy nem a gyüjtőtábor életéről kíván beszélni. Erről a témáról már sokan beszéltek és még igen sokan fognak beszélni. Egyébként is fogságának első percétől kezdve elhatározta, hogy nem illeszkedik a tábor életébe és szellemébe. Gondolatvilágának függetlenségét sokkal hasznosabb dolgok számára akarta megőrizni. Ennek tulajdonítja, hogy lelkileg aránylag könnyebben élte át a tábor borzalmait. Amikor ezeket mondotta dr. Lajos Iván, Archimedes, a szuverén bölcs prototípusa jutott eszünkbe, aki Siracusa ostromakor geometriai tanulmányaiba elmerülve nem vesz tudomást az őt környező veszélyről és az életére törő római katonának csupán annyit mond: „Ne zavard köreimet!" Nos, a barbár SS-pribékeknek nem sikerült megzavarni dr. Lajos Iván tudományos , köreit", mert töretlen lelki erővel és tudományos állhatatossággal hirdeti azt, amit már évekkel ezelőtt meg kellett volna szívlelnie ennek az országnak, hogy elkerülje a mai katasztrófát. A pánoermán veszedelem A pángermán veszedelemmel és a magyar középosztálynak e veszedelem iránti vakságával foglalkozott előadásában dr. Lajos Iván. A németbarátság gyökerei abból a téves hiedelemből eredtek, hogy Magyarország a trianoni béke felülvizsgálására irányuló törekvéseit csak a németek oldalán valósíthatja meg. A hitleri rendszer éveiben pedig mindinkább megerősödött a német fegyverek legyőzhetetlenségébe vetett vak hit. A németbarátság tragikus horderejére akkor döbbent rá dr. Lajos Iván, amikor a Pesti Napló 1939 január 1-i vezércikkében, amelyet gróf Bethlen István írt, a magyar politika 20 éves vonalvezetését fejtette ki a szerző. Ez a politika minden számítását arra építette fel, hogy Középeurópában Németország fog dirigálni. Ezért távol tartottuk magunkat minden olyan lépéstől, amely esetleg a szomszéd államokkal való közeledésünket szolgálta volna, de viszont a német érdekeket keresztezte. A magyar közvélemény nem háborodott fel a cikk felett, amely feltárta előtte, hogy húsz éven át idegen érdekeket szolgált a politikája. Európa egyetlen ncm. e e sem fogadta volna ilyen közömbösen ezt a leleplezést. A közvélemény és magyar középosztály félrevezetéséért felelős vezető réteg bűnösségét teljes egészében a magyar külügyminisztérium 1939 őszén angol nyelven és Amerikában közzétett kiadványa leplezi le, amely a külügyminisztériumnak a kommunizmus bukásától 1921 január 1-ig kiadott aktáit tartalmazza. Az aktákból kiderül, milyen őszinte erőfeszítéseket tett 1920-ban Clémen- ceau bukása után Paléoiogue, az új francia külügyminiszter nagyszabású keleteurópai politikájának kiépítésére, amelyben szinte főszerepet szánt Budapestnek. Franciaország viszonzásképpen csak három dolgot kért: 1. az államvasutak bérletét, 2. a csepeli kikötő bérletét és 3. a Hitelbank részvényeinek a többségét. Ezzel szemben Franciaország a maga súlyával garantálta volna, hogy az {TI ÚJ DUNÁNTÚL elszakított, de tiszta magyarnyelvű területrészeket visszacsatolják, a vegyes területeken népszavazást rendelnek el és Nyugatmagyarországról, valamint Kárpátaljáról nem kellett lemondani. A magyar kormány tehát szinte sem- mitsem kockáztatott azokért az előnyökért, amelyeknek a megvalósítására a francia kormány csupán hat havi időt kért. Mindenesetre azt is elvárta a francia közvélemény, hogy a magyar sajtó tartózkodjék a németbarátság megnyilvánulásaitól, de az akkori Pester Lloyd hasábjain, amely tudvalévőén mindig a külügyminisztérium szócsöve volt, ennek az ellenkezőjét látjuk. Hitleréit hálójában Az itt következő részleteket már nem a külügyminisztérium aktái, hanem komoly, szavahihető kortársak mondották el. 1920 március 14-én megbukik az első náci-puccs Németországban és Hitler hívei körülnéznek Európában, hol találhatnának támogatásra. Figyelmük Magyarországra irányul és 1920 május 8-án Ludendorff megbízottai, Bauer ezredes és Trebitsch Lincoln, a nemzetközi kalandor elindultak Salzburgból Budapestre. Itt először Gömbössel, majd Horthy Miklóssal találkoznak, aki a kezdet bizalmatlan légköre után nagy lelkesedéssel csatlakozik Ludendorff kalandos terveihez. Gömböst bízza meg a Németországba utazó magyar küldöttség vezetésével és a lázas megbeszélések tovább folynak A tervek között nem kisebb dolgok szerepelnek, mint az akkori baloldali ausztriai kormányzat megbuktatása, Csehszlovákia feloszlatása, a kommunizmus megbuktatása a Szovjetunióban, Lengyel- ország feldarabolása, majd a nyugati államok elleni támadás, amelynek során Belgiumot feldarabolják és Francia- országtól elveszik Elszása-Lotharingiát. Időközben Trebitsch Lincoln összeveszik társaival, Bécsbe szökik és a terveket leleplezi a francia katonai attassé előtt, sőt jegyzőkönyvbe diktálja az adatokat. A botrány kitör és Paléoiogue meg bukik. Utóda Berthelot, Benes legben- söbb barátja. 1923-ban megkötik a francia—cseh szerződést, a francia—cseh együttműködés mind szorosabbá válik és elkezdődik a folyamat, amely végül az 1945. évi május 9-i német fegyver- szünettel zárul le. Előadása befejező részében dr. Lajos Iván hangsúlyozta, hogy a helyzet, amelybe Magyarország jutottt, rettenetes, de nem kilátástalan. Minden válságból van kiút, de az elmúlt 25 év tanulsága egyetlen nagy kötelességet ró reánk: a sváb szellem kiirtását, amely íél- •revezette népünket és abba a tragikus tévhitbe ringatta, hogy Európában csak egy barátunk van: a német. Legyünk éberek, mert h^ pillanatnyilag nem is lehet német veszélyről beszélni, de ne gondoljuk, hogy a „német veszélyt" örökre kiküszöbölték. Dr. Lajos Iván lebilincselő fejtegetését után Moisisovich Margit polgár: iskolai igazgatónő mondotta el előadását „A nő a demokrácia harcában" címmel. Érdekes példákat sorolt fel a nők helytállásáról az elmúlt válságos időkben és a jövőben megoldandó feladatokról. Nemes idealista világnézetről tett tanúságot, amikor a női lélek első és legfontosabb feladatának a keresztény eszmények mindenkori tiszteletbentartá- sát jelölte meg az élet valamennyi őrhelyén. Szép, tartalmas előadását, amely több oldalról világította meg az aktuális kérdéseket, a közönség élénk tetszéssel fogadta. S z é c s e y Béla polgári iskolai igazgató külön köszönetét mondott az előadóknak, majd bejelentette, hogy az előadást a Dárt választmánvi ülése követi. Moszkvából jelentik: Sztálin marsall rendeletére június 24-én, a Szovjetunió ellen indított német támadás emlékére nagy katonai díszfelvonulás lesz a„Vörös Forradalom",téren. A „győzelmi diszM1 vonulást" Zsükov marsall előtt végzik • különböző alakulatok. A felvonulást R<*■ koszovszkij marsall vezényli. A közgyűlés Makucz Jenő és Horváth Kázmér elmenekült tanácsnokokat nem veszi vissza Újjáalakult a városi törvényhatósági bizottság Pécs város törvényhatósági bizottsága pénteken délután 4 órakor a vármegye kisgyülési termében rendkívüli gyűlést tartott dr. Boros István főispán elnökletével. A közgyűlés tárgysorozatán több fontos kérdés szerepelt, amelyek az előző nap tartott kisgyülési tudósításunkból nagyjából már ismeretesek. A közgyűlésen a bizottsági tagok meglehetősen szép számban vettek részt, ezzel is dokumentálva, hogy fontos kérdésekben kell határozniok. A közgyűlésen első pontként tárgyalták a Szovjet-Magyar Művelődési Társaságnak 2000 pengős havi támogatásra vonatkozó kérelmét, amelyet a közgyűlés megszavazott, elhatározván egyúttal, hogy a hasonló terhek fedezésére a színházjegyekre 10%-os különadót fognak kivetni. Dr. Csolosz Jenő főügyész ismertette ai belügyminiszternek a törvényhatóság újjáalakítására vonatkozó rendeletét. A rendelet' a munkáspártok és a szabadszakszervezetek kívánságát honorálja, ameny- nyiben ezek a szabadszakszervezeteknek és a Nemzeti Parasztpártnak a törvény- hatóságokban való képviseletét szükségesnek tartották. A Nemzeti Bizottság javaslata szerint az egyes pártok és a szabadszakszervezetek a törvényhatósági bizottságban, amelynek 86 tagja lenne, az alábbi számarányban kapnának képviseletet: Magyar Kommunista Párt, Szociáldemokrata Párt, Kisgazda Párt és a szabadszakszervezetek 11-11 rendes és 4-4 póttaggal, a Nemzeti Parasztpárt és a Polgári Demokrata Párt 9-9 rendes és 3-3 póttaggal. Czirják Antal „pártja nevében tiltakozik a rendelet végrehajtása ellen", mert őszerinte az egyes pártok eddigi képviselete megfelel az adott helyzetnek. Dr. Ormos György szerint semmi ok és alap nincs a kérdés feletti vitára, mert a rendelet teljesen jogszerű. A szabadszakszervezetek különben is elég szerény képviselethez jutnak számarányukhoz viszonyítva, tekintetbe véve azonban, hogy azok az egyes pártokon keresztül a törvényhatóságban némileg már amúgy is képviseletet nyernek, az arányosabb kép- viseltetéstől eltekintenek. A közgyűlés ezután az eredeti javaslatot elfogadta. A közgyűlés azután titkos szavazattal megválasztotta a kisgyülés új tagjait, valamint az egyes szakbizottságokat. A részletes névsort helyszűke miatt keddi számunkban közöljük, A kővetkező napirendi pont a kormánynak egy leirata az élelmiszerszállításoknak a helyi hatóságok által történt korlátozása tárgyában. Dr. Tamás György polgármesterhelyettes ismertette a leiratot, melynek intenciója az, hogy a Budapestig irányuló éfelmiszerszáílítmányokat a hely hatóság ne korlátozza. A polgármester helyettes rámutatott arra, hogy az innét elszállított élelmicikkek nagyrésze Buda pesten úgyis feketepiacra kerül, sémid értelme tehát, hogy engedjük a megyi ilyenformán teljesen kifosztani, ami hamarosan bekövetkezne, ha teljesen szabadjára engednék a spekulációt. Javasolja, hogy a törvényhatóság írjon fel a kormányhoz ennek a rendeletnek a visszavonása érdekében. A közgyűlés ilyen ér- telemben határoz. A közgyűlés dr. Vörös Mihály helyet' tes polgármester nyugdíjaztatás iránti kérelmét teljesítette. Azután „egyes eltávozott városi tisztviselők visszavétele" líörűl fejlődött H hosszabb vita, amelyet Czirják Antal vezetett be. Terjengős védöbeszédben javasolta Makucz Jenő és Horváth Kázmér elmenekült tanácsnokok visszavételét. A kérdésben a különböző pártok részérái többen felszólaltak, kimutatva Czirják javaslatának tarthatatlanságát. Ezekben * beszédekben megállapítást nyert, hogy a két tanácsnoknak módjában lett volna, ha már el is mentek, még mielőtt az ország határát átlépték, visszatérni elhagyott helyükre. Dr. Csolosz Jénő főjegyző ismertette erre vonatkozólag a legújabb kormányrendeletet, mely szerint azokat a köztisztviselőket, akik az ország határát is átlépték, igazoló e’járás mellőzésével el kell boosájtani. A közgyűlés végül <* ügy határozott, hogy a két tanácsnokot nem veszi vissza. Babocsay II. oszt. aljegyző ügyét pedig az igazoló eljárás lefolytatásáig leveszik a napirendről, A közszolgálati tisztviselők illetményrendezésére vonatkozó belügyminiszteri rendelet ügyében a közgyűlés úgy határozott, hogy azt f. évi április I-ig visszamenőleges hatállyal hajtják végre, a korábbi pótilletmények fenntartása mellettA németek által elhurcolt magyar állampolgárok, illetve azok hozzátartozóinak segélyezése ügyében a közgyűlés elhatározta, hogy a névszerint' is felsoroltak részére egy, a VIII. fizetési osztálynak megfelelő bavi segélyöszeget nyújtanak 1944 október 15-ig visszamenő és mindaddig fennálló hatállyal, amíg az íTTető vissza nem tért és megfelelő megélhetési feltételeket a maga számára sem teremtett Ez az akció mintegy 350 000 pengő terhet jelentene a városra, ezt azonban a város az államra fogja áthárítani, mintán ** állami feladat. Több kisebb ügy elintézése után a közgyűlés véget ért. ÚJJÁÉPÍTÉS Minden erő összefogását az újjáépítésért Az ország újjáépítése, lerombolt gazdaságunk helyreállítása, ma legégetőbb Feladatunk. Ezt elvben mindenki el is. ismeri. De a gyakorlati megoldáshoz-, a tényleges munkához sokkal nehezebben és sokkal kevesbben fogunk hozzá. Rendkívül nehéz feladat ez, amely nemcsak egy párt ügye, vagy egy szakma kötelessége nem is egy város vagy terület kérdése, hanem országos nemzeti ügy, amelybe be kell kapcsolódni, minden becsületes magyar embernek. Országszerte már mutatkoznak sikerek, egyes helyeken szép eredményeket értek at, gyárak, városok vállalatok, különböző városok, de ez még nem elég. Pl, Az Istvántelki főműhely munkásai már több mint 100 mozdonyt javítottak ki és helyeztek üzembe. A debreceni vagóngyárat először is fel kelleti építeni, s azután kezdhették el a munkát és már szaladnak az ott megtanított kocsik. A csepeli Weiss Manfréd- gyár ekéket ad a falunak. A mátészalkaiak élelmet, a versenyző vasutasoknak . .. Nálunk is szépen dolgoznak a vasutasok, eredményeikről ép tegnap számoltunk be. Nagy irammal indult meg a verseny a szegedi és szombathelyi vasutasokkal. Az eredmény napról-napra fokozódik. Bányászaink egy része is bekapcsolódott a versenyszerű újjáépítésbe. A Kokszmüvek munkásai igazi roham tempói mutatlak. Hosszan lehetne a sort folytatni, azonban mindenütt meg kellene állapítanunk, hogy ezek az eredmények, ezek a törekvések csak elszigeteltek egymástól, külön állók, és a kifejtett erőfeszítések még nem kapcsolódnak egy hatalmas egységes londütetbe. Nagy nép1 összefogásnak kell étetrekelni, melj nemcsak az anyagi újjáépítést viszi elő' re, de egyben segít egy új állampolgár kötelességérzet, egy új közerkölcs kilei' lődésében is. A polgári pártoknak kell jópéldávd előljárni, segíteni, felemelkedni arra e> erkölcsi szintre, mely feltétele a demO' kratikus rend újjáépítésének. Közmegbecsülést kell adni azoknak, akik társadalmunknak érdemes, példás tagjai, köt- megvetést azoknak, akik nemzeti szerencsétlenségünk haszonélvezői és az újjáépítés akadályozói akarnak lenni. A régi rendben csak országvesztei nemzetrontás idején „működtek" egyÜÜ különböző pártok. Ma a demokratán1 pártok az újjáépítésben, a nemzetnen" tésben kell, hogy együtt működjenek. Azért lelkesedéssel kell, hogy csatlakozzunk a budapesti Nemzeti Bizottság felhívásához és a magyar Szabad -Szó*- szervezetek Központjának újjáépíti? versenyre hívásához. Saját területünkön végezzük el, a ránk váró feladatot- Nemzeti Bizottságunk írjon a község** nemzeti bizottságaihoz, a pártok közösen dolgozzanak ki terveket arra, hogy?* mozgósíthatják az anyagi és személy1 erőket, a mérnököket, az építőket, non- kásokat. parasztokat, egyaránt. Az alkotó munka jóleső öröme, joo'r életünk biztosítása, kultúránk fejlesztene- egy új szabadabb ország lesz munka** jutalma. ABFLOVSZKY JÓZSEF M. K. P. Déldunántúli Kerület titkol*