Új Dunántúl, 1945. június (2. évfolyam, 122-145. szám)
1945-06-29 / 145. szám
ELŐFIZETÉSEK ÉS HIRDETÉSEK FELVÉTELE ÚJ DUNÁNTÚL KIADÓHIVATALÁBAN Munkácsy M.-u. 10. sz. alatt. PÍRTII6Z6ML0M A „Vas- és Fémmunkások Szövetségének" pécsi csoportja értesíti összes tagjait, hogy vasárnap, július 1-én délelőtt K9 órai kezdettel a „Nóegylet” nagytermében tartja rendes évi közgyűlését. A közgyűlésre a vezetőség vendégeket Is szívesen lát. A helyi viszonyokat az Internálásból visszatért T o 1 n a y József szaktársunk ismerteti, a Budapest és vidéki helyzetet pedig központi kiküldött •zaktársunk ismerteti. A közgyűlés pontosan %9 órakor kezdődik, mert a rendelkezésünkre bocsátott termet 11 órára ét kell adnunk. Ezért felkérjük szaktársainkat és vendégeinket, hogy a közgyűlésen pontosan megjelenni szíveskedjenek. A tagok megjelenése kötelező. A Szociáldemokrata Párt házavató ünnepélye Pécsbányatelepen. Többszázfőnyi résztvevő jelenlétében vasárnap délután zajlott le a felavatandó ház előtt elterülő árnyas szelíd gesztenyésben. Heim József bányásztitkár a bányász- problémák során a Szociáldemokrata Párt 50 éves múltjáról, a földreform és ipari foradalomról, az üzemi bizottság működéséről és a külpolitikai helyzetről beszélve áttért a bérrendezés nagy kérdésével kapcsolatban a közszükségleti árak rohamos emelkedésére. Rámutatott a bányanyugbér, a családvédelem és ezzel kapcsolatos szociális problémák nagy fontosságára, végül a kommunista párttal való együttműködést és a függetlenségi frontba tömörült pártokkal való összhangzatos munkát emelte ki. Dr._. Schuller Zoltán arról beszélt, hogy az új otthon a szabadság, a szocializmus, a demokrácia és egyenlőség eszméjét fogja kisugározni, de egyben a tudás és felvilágosodottság házaként fogja a jövő feladatát betölteni. Kübler Jenő a bányászságnak az újjáépítés munkájába való bekapcsolásáról, az ifjúsági és nőmozgalomról, a testvérpártok munkáját zavaró konkolyhintőkről és a legközelebbi jövő politikai feladatairól szólt. Niedling Dömötör helyi pártszervezeti elnök lelkes szavakkal zárta be a Jól sikerült ünnepélyt. A Szociáldemokrata Párt szokásos heti párttájékoztató előadását július hó 1-én, vasárnap délelőtt 11 órakor tartja a Nőegyletben. Előadó: K ö v e s i Béla tanár. A Mecsekszabolcsi Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt Me- csekszabolcson a községház előtti téren július hó 1-én, vasárnap délelőtt 11 órai kezdettel párttájékoztató és egyben zászlóbontó gyűlést tart. Kedvezőtlen idő esetén a gyűlés a mecsekszabolcsi kultúrházban lesz. Kik lesznek a Nemzeti Parasztpárt új képviselői? A Nemzeti Parasztpárt a Nemzetgyűlésbe a következő képviselőket küldi: Somogyi Imre, Vas Antal Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm.i Sipos Gyula Somogy vm.; Majláth Jolán Budapests Makay Miklós Veszprén; Pap István Borsód vm.s Dobi István Győr vm.; Dene István Zala vm.; B. Molnár József Zala vm.; Csó Sándor Veszprém vm.; Daróci József Komárom vm.; Varjú Ákos Sopron vm.; Hódi Sándor Pest (észak); Kanyar József Baranya vm.; Céh József Tolna vm.; Józan László Fejér vm.; Bódi Ferenc Somogy vm.; Molnár István Somogy vm.; Szabó Bertalan Nógrád vm.; Szíj Rezső Vas vm. A Nemzeti Parasztpárt képviselői a városi törvényhatósági bizottságban. A Nemzeti Parasztpárt pécsi szervezetét a városi törvényhatósági bizottságban a következő rendes tagok képviselik: Keresztesi János, Bank Péter János, Kanyar József, Selényi Pál, Bartalis Áron, Pusztai József, Kereki György, Debre- czeni László dr., Lukács József. Póttagok: Nagy József, Keresztes János, Ágoston György. A kisgyülés tagjai: Selényi Pál, Pusztai József. Pártértekezlet a 'Nemzeti Parasztpártban. A Nemzeti Parasztpárt szokásos pártértekezletét vasárnap, július 1-én d. e. 10 órakor tartja meg a párt Rákóczi- út 14. sz. alatti helyiségében. A vezetőség kéri a tagokat, hogy a pártértekezleten minél nagyobb számban jelenjenek meg Kizárás a Nemzeti Parasztpártból. A Nemzeti Parasztpárt Fodor Józsefet tagjai sorából kizárta. Újra szombaton jelenik meg a „Pécsi Szabad Szó”. A Nemzeti Parasztpárt harcos hetilapja, a „Pécsi Szabad Szó" eddig mindig csütörtökön jelent meg. A közeljövőben a „Pécsi Szabad Szó” ismét csak szombaton hagyja el a sajtót A lap legközelebbi száma gazdag és változatos tartalommal jún. 30-án jelenik meg. mmmmmmmrn HOGYAN ÉS MILYEN RENDSZERREL ALAPOZZUK MEG A TÖMEGSPORTUNKAT? Az eddigi cikk-viták nem adtak még feleletet arra, mi módon lehetne megoldani a tömegsport kérdését, sőt még arra sem méltatták, hogy hozzászóljanak. Ez sajnos jellemző a „lelkes" sportbarátokra, kik közönyükkel meggátolják és lassúbbítják a cél elérését De azért nélkülük is van ötlet és kész terv. Azt hiszem, köztudomású dolog, hogy a tömegsport kérdését csak egységes szervezetben lehet megoldani. Ilyen egységes szervezetünk jelen pillanatban nincs, — esetleg a MaDISz, ha követné a kitűzött célt — és igy elsősorban az iskolák lennének hivatva arra, hogy az ifjúsággal megismertessék és megszerettessék a sportot. Hogy mi módon, arra itt azt hiszem nem kell kitérnem, az a pedagógusok dolga. Másodsorban a pártok ifjúsági tagozatai — a vidéket is beleértve — jöhetnének számításba. Még pedig a következőképpen: Az ifjúsági csoportok részére közvetve kötelezővé kellene tenni valamely sportágban való aktív működést, — ehhez azt hiszem' nem kellene felsőbb beleegyezés — legalább heti két órában. A rendszeresen működő tagoknak kedvezményt nyújtani és a sportidény végén a szorgalmasakat tiszteletdijakkal jutalmazni. Természetesen áll ez az iskolákra is. A sportolók számára standard eredményeket felállítani — nem és kor szerint az egyes sportágakban — és a bizonyos eredményeket elérőket Ízléses jelvénnyel jutalmazni. Pl. atlétikában, úszásban, tornában, a kitűzött standard- eket elérők egy nagy sportjelvényt, az egyes sportágakban a próbát elérők pedig a sportágra jellemző jelvényt kapnának. Viszont, hogy nemes vetélkedés is kialakuljon, egy vándordíját kellene alapítani — a tömegsport jegyében —, amelyért évről-évre, tavasszal és őszszel megküzdenének az egyesületek. Az egyes számok első három helyezettjének „Győzelmi oklevelet" adni. A nagyközönség figyelmét a következőképpen gondolom felhívni. Pécs közönségének nagy része sűrűn látogatja a filmszínházakat. Tehát ez a hely lenne legalkalmasabb arra, hogy a sportra, de elsősorban a tömegsportra felhívhatnánk a figyelmet, — híradó helyett, amely most úgy sincs — változatos, friss sportképek, jelenetek levetítésével. Ennél mi sem könnyebb, hisz a filmszínházak a Magyar Kommunista Párt tulajdonában vannak és a pártnak célja a tömegsport minél előbb való megvalósulása. Reméljük, ha a terv valóra válik, segítő kezet nyújtanak e cél megvalósítására. Ez körülbelül a rövid vázlata annak az egyedüli rendszernek, mellyel a tömegsportot meg lehet valósitani. A részletkérdések kidolgozása a sportbizottság és az egyes sportágak szakértőinek feladata. E kérdés megoldása sürgős, mert az Országos Sportnapnak a tömegsport jegyében kell lebonyolódnia. Ez a nap lesz a fokmérője, sikerül-e Pécs tömegsportját megvalósítani vagy sem. Gáspár János Játékvezetői tanfolyam. A Magyar Labdarúgó Játékvezetők Délnyugatmagyarországi Testületé a nyári hónapokban, amikor a labdarúgás szünetel, játékvezetői tanfolyamot kiván rendezni. Felhívjuk ezért az összes pécsi és környékbeli egyesületek vezetőségét, hogy tagjaik között a tanfolyam iránt a legnagyobb hírverést fejtsék ki. Ugyancsak ezúton kérjük fel a labdarúgás sok ezerre menő híveit, hogy a tanfolyamon annál is inkább kellő számban jelentkezzenek, miután az őszi bajnokság előtt a játékvezetők jelenlegi létszáma feltétlen kiegészítést kiván. Jelentkezni lehet minden héten hétfőn és pénteken 18 órakor Molnár József JT titkárnál az MLSz hivatalos helyiségében, Király-u. 14. sz. alatt, II. em. JÓKARBAN lévő, fehér, mély, gyermekkocsi eladó. Ugyanott jókarban lévő gyermekágyat vennék, récsváradi-országút 22. szem. ELADÓ egy iisző, egy tinó és 15 darab sitidé. érdeklődni lehet Pécs, Szigeti-út 50. sz. I. em. KULONBEJARATÜ, tiszta, bútorozott szobát, konyhahnsználattal keresek. Címeket „Tiszt- viselöné 5760" jeligére a kiadóhivatalba kérek. Forgalmiadó bevallási levelezőlap kapható az Új Dunántúl könyvesboltban, Pécs, Király-utca 10. szám. t Dr. Tiimer Elekse szül. Germán Márta, éa dr. Germán István, *tz elhunytnak mélyen sajtolt gyermekei, a saját és a rokonság nevében is megtört szívvel. Isten akaratában megnyugodva tudatják, hogy a felejthetetlen édesanya, nagyanya, testvér, anyós és kedves rokon özv. Germán Istvánná n. Koszér Mária, ny. álL el. isk. igazgatónő folyó évi június hó 27-én délelőtt 10 órakor. hosszú szenvedés után, életének 78. évében, a haldoklók saentségével megerősítve, imádságot lelkét visszaadta Teremtőjének. Drága halottunkat június 29-én délután fél 5 órakor a központi temető ravatalozó- helyiségében történt beszentelés után, a családi sírboltban helyezzük örök nyugalomra. Áldott leikéért az engesztelő szentmisét jún ina 30-án reggel 8 órakor matatjuk be a Belvárom plébánia-templomban az Egek Urának. Pécs, 1945. évi június hó 28-án. Soka el nem felejtünk, — hiszünk a boldog találkozásban! A gyászoló család. A temetést a „Kegyelet“ Első Pécsi Temetkezési Intézet (Felsőmalom-utca 2/1.) rendezi. Tel.: 20-85. (cégt.: Szalay László.1) VENNÉK konyhabútort és előszobafalat. Má- ria-utca 5. szám. 10—50 HOLDIG bérelnék, Pécs közelében konyhakertnek alkalmas földet, hosszabb időre. Ajánlatokat 5772. számra a kiadóhivatalba kérek. MEGVÉTELBE keresek egy tizedesmérleget, 50 kg-ig. Ajánlatokat Zsolnay Vilmos-u. 24. sz. alalti üzletbe kérek. SCHEMBERG-féle gyorsmérleg, vadonatúj, eladó. Igló-utca 1. III. 2. (Rét-utca sarok.) CSALÁDTAGNAK tekintett, jólelkű nőt, ki kéttagú család háztartás-vezetését vállalja, keresek, azonnalra. Fehér Lajos, Liszt r.-u. 4. A BELVÁROSBAN, csinos, utcai, bútorozott, különbejáratú szoba, teljes ellátással, szolid, egyedülálló személy részére, természetbeni fizetés ellenében, kiadó. Ajánlatokat „Otthon 5756“ jeligére a kiadóhivatalba kérek. PORSZÍVÓGÉPET, 220 voltra és jókarban lévő kerékpárt, kifogástalan gumikkal, vennék. Telefon: 22-63, délelőtt fr-12-ig. ŰRI-FODRÁSZSEGÉD elhelyezkedne, jobb üzletbe. Leveleket 5743. számra a kiadóba Kér. ADÓÜGYEKBEN jártas, mérlegképes könyvelő, könyveinek vezetését és adóügyeinek elintézését vállalja. Megkeresések: Telefon 25-58. szám vagy Kálvária-utca 14. szám alatt. FUVAROZÁSI-vállalat elvállal vidéki és helyi költözködéseket és áruszállítást. Telefon 20-9Ó. Iroda: Jókai-tér 4. szám. ifj. Hoffmann. KI TUD Récz Ferenc villanyszerelő táncáéról, ki 1944 aov. 27-én, mint levente-nemzetőr a IV. hadtesttel elment. Decemberben Za!a- szenigróton volt. Aki tud róla értesítse szüleit, Rácz Nándor Pécs, Felsővámház-utca 18. szám. 3V4 MÉTER hosszú, 2% méter széles, nagy szőnyeg éa egypár 40-es, női lakkcipő, eladó. Radnics-utca 32. szám. Megtekinthető: pénteken este 6—8 óráig. GYAKORLATTAL bíró, gyermekgondozónőt keresek. Csak jó bizonyítvánnyal rendelkezők jelentkezzenek. Ugyanott takarítónő felvétetik. Cím: Szent Mór-utca 1. szám. KEMÉNYFA hálószobák, rövid határidőre, rendelhetők. Gyulai asztalosmesternél, Szigeti- út 40. szám. ELCSERÉLNÉM egy szoba-konyhás, speizoa (speizt fürdőszobának is lehet használni) lakásomat garszón lakásért, vagy 2 szoba-konyhás lakásért. Címeket 5758. számra a kiadóba kérek. KI TUD RÓLA? Ricza Károly gh. őrm.. Szigetvárról múlt év novemberében távozott. Aki tud róla értesítse Ricza Jánost Pécs, Szigeti- út 93. szám. áx5 M PONTYÁT vesz a Szabadság NyiwA Munkácsy Mihály-utca 10. szám. Telefon: 2Ó-4K, ÉKSZEREIT modernizálom! Olcsón invite«. Aranyat, ezüstöt, brilliánsot magas árbau ff izek. Hatschek aranyműves, Munkácsy MihAg utca 20. ssám. Telefon: 26-69. PÉCS-BARANYAYARMEGYEI FUVAROZÓ VAK* LALAT mindennemű helyi és vidéki fmvaroaálá vállal. Cím: Nagy Lajos-u. 9. TeL: IMI ARANYAT, brilliánsot a legmagasabb Mfll árban veszek. Somogyi ékszerkereskedő, Mas- utca 9. BÉLYEGGYŰJTŐK! Jövő héten jelenik Mfl Magyar Bélyegkatalógusom. Előjegyzéseket vC dékről is elfogadok. Merkur belyegüziet Pées, Széchenyi-tér 6. szám. ARANYAT. brilKánsot, használt órát maca* áron vesz Klein Andor órás és éksserész, D rály-u 28. ■». Telefon: 30-13. HASZNÁLT kárpitosanyagot vesz, Fuchs hátas üzem. Deák-utca 21. szám. ASZTALOSSEGÉDET, kárpitostanoncot fel* vesz. Fuchs bútorüzem Pécs, Deák-u. 21. szám. KEFEKÖTŐ szakmunkások, Kaposvárra, Kontrasi-utca 9., magas fizetéssel felvétetnek, Schmán. i ÜRES, vagy bútorozott, nagy szobát keresek, bérbe, vagy albérletbe. Címeket 5704. számra a kiadóba kérek. SZÉKEK, keményfából, politúros ki vitelben, kaphatók. Kézműiparosok Bútorcsarnok Szövetkezetében Pécs, Rákóczi-út 29. szám. KARBOLINEUM, fertőtenítésre. Kaphatót Szivárvány-festéküzlet, Irgalmasok-utca 3 «a. KÖTÖZŐ-ZSINEG kapható Rigó papfrkereske* dós, töltőtollklinika Pécs, Deák-u. Telefon: 10-32. KOMPLETT ebédlőberendezés, elutazás miatt, sürgősen eladó. Teréz-utca 2. szám, jobbra. ÍRÓGÉPET vásárolnék, táskát vagy irodait, vidékről is. Deák-utca kilenc, földszint. SZÉPSÉG és jól ápoltság — biztos síkc*. Fehér-kozmetika, Pannonia-köz. RÁDIÓ, villamossági anyagokat, kályhát veszek. Villanyrezső, villanyvasaló, porszívógép, falióra, kenyérpirító, logarléc eladó. Dudek villanyszerelő-mester. Székely Bertalan-ót 2. R EK AMIÉK, seslónok. Lakásberendező, Ssts* ház-tér 3. szám. REUMASZESZ, egér és patkány méreg kaphat! aa É d e n-drogeriában. Színház mellett. JÓKARBAN lévő, kis, Singer varrógép eledé. Barátur-utca 11. szám. ÉTKEZÉSI BURGONYA, takarmány burgo&yt, kapható. Komlós József né cégnél, gr. Benyov- szky M.-utca 35. szám. BÉRBEADNÉK Altdeutsch háló- ebédlő- I* konyhabútort. Megbeszélés: 10—4 óráig. Kossutk Lajos-utca 26. szám. 1. em. FŐZNI TUDÓ bejárónő felvétetik. Pusztayné. Rákóczi-út 13/b. BIZALMASAN megsúgom. Megveszem elad! dolgait. Frankfurter, Hal-tér 5. Telefon: 24-72* HÁZI1PAR-VÁLLALAT létesítéséhez társat kf resek. Munkahelyiség és energia rendelkezés!# áll. Tabak, Zsolnay-gyár. ELADÓ egy ötnegyedéves, fajtiszta, Cornwall, tenyészkan. Tabak, Zsolnay-gyár. KERESEK üzlethelyiséget, esetleg fodrá** üzletet veszek, vagy lelépést fizetek. Ajánlatokat „Sürgős 5726“ jeligére a kiadóba kérekELADÓ, jókarban lévő sport, gyerinekkoc*^ Fejérvári-útca 7. szám. FINÁNC1ROZÓT vagy társat kere»ek, paprikj* daráló bevezetéséhez, lehet nő is, melyből b*‘ zasság is lehet. 45—55-ig. Szakértelem meg*®?- Leveleket: „Itt az alkalom 5754“ jeligére a kiadóba kérek. HÁZASSÁG céljából,^ pécsi jobb iparos, í>i*^ megélhetéssel, 35—45 éves özvegyasszonyt (had* előnyben) keres, kinek rendes otthona van. Leveleket „Szebb jövő reményében 572® jeligére a kiadóba kér. SZANDÁLOK, nyári pulóverek,, zoknik, fü*dő* dresszek Várnagynál, Deák-utca 8. szám. postával szemben. KÉT DIÁKOT, ellátásra elfogadok. Fizetés természetben. Egy bútorozott szoba kiadó. Pacsirta-utca 8. I. em. Pius mellett Ugyanott két nagy boroshordó eladó. LAKÓHÁZAT keresek megvételre, lehetőleg vidéken, lehet cserélni, csikóért és tehénért.^ Cím: Körtvélyeai Ernő, Cserdi, u. p. Helesfa. HÁZASSÁG céljából keresem, azt a 20-2* év közötti leányt, aki hűséges feleségem tudna lenni. Komoly, fényképpel ellátott leveleket: „Boldogságra vágyom 5751“ jeligére a kiadóba kérem. HIZLALÁSRA befogható, egészséges süldők, eladók. Kisszkókó 7. szám Rácsnál. NÖI-FODRÁSZUZLET eladó. 2 darab szárítógép, egy darab dauergép, egyéb felszereléssel együtt. Ballan Emilné, Mecsekszabolcs. JÓL FŐZŐ mindenest, július 1-re, felveszek. Szigeti-út 38. szám. KERESEK augusztus 1-re, 2 szoba, fürdőszobás lakást. Dr. Hantiné, Dischka Gy.-u. 10. ÁRYALEÁNY vagy magános nő, vidéki tisztviselő-családnál otthont találhat, háztartási- munkák elvégzése ellenében. Leveleket 5736. számra a kiadóba kérnek. MEGVÉTELRE keresek kalapácsos- vagy köves-darálót, motorral. Telefon: 11-44. FIATAL kovácssegédet, aki minden szakmába vágó munkához ért, felveszek. Téglagyári munkához értő előnyben. Lauber-téglagyar, Pécs- váradi-országút 62. szám. MODERN fotelégy eladó. Mezőszél-utca 3. sz. 3. lépcsőház, földszint 1. A NEX-féregírtószer elpusztítja a poloskát, tetőt, bolhát, legyet stb. és petéiket. Kisebb mennyiségben érkezett Hajnal featékttzletbe és Éden drogériába. KÉT KÖZÉPNAGYSÁGÚ, erős kerék. 4 f kútcső és egy keltetőgép, eladó. Megye*’®** Észukmegyer 4. szám. ELADÓ egy darab, festett szekrény, éjjeliszekrény, babakelengye és du»®**' Aidinger János-utca 14. szám. ELADÓ fekete, elegáns, magyaröltöny, l2~'i* éves fiúnak. Mária-u. 30., bal alsó csengő„IRÉNÉ“ nőidivatszalón, Majorossy Imre-»4®* 2. szám alá költözött. ^ KÖZÉPKORÚ nő elmenne anvahelyette*®e^ főzőnőnek, gazdaasszonynak, 2 éves i>»val,\T.. dékre is, azonnal. Leveleket „Menekült jeligére a kiadóba kér. 58 ÉVES, róm. kát. vallású, egyedülállő, kölcsös, özvegy, kereskedő, üzletnázzal és belsőséggel, mielőbb megismerkedne céljából, 46—50-ig, intelligens, özv. úrnővel* . móltó helyét elfoglalhatná férje oldalán, e. - leg benősülés is lehetséges. Leveleket otthonra vágyom 5773“ jeligére a kiadóba*^ MÉZET, minden mennyiségben veszek, Géza kis- és nagykereskedő, Zsolnay V-'®* __„ EL ADÓ, 4 hónapos süldő. KismélyvolgyJ^, ELADÓ két darab, barna hálószoba-szekré két darab éjjeliszekrény, egy darab tonKjy tükör, egy darab kis, ebédlőszekrény- István-út 4. szám.____________________ ^___ TŰ ZIFA- és egyéb fuvarozást vállal- Zsinkó István-utca 20. szám. TÓTÚJFALU (Somogy vármegye) ró»* iskolagondnoksága pályázatot hirdet a ^ dás folytán megüresedett II. tanítói állá»**- a, állás javadalma 10*/« hozzájárulás beni lakást. Nők és férfiak egyaránt páJ^ hatnak. Határidő három hét Kérvényeket Kát. Plébániahivatal, Lakócsa, küldendő®. Sierkesitőbi aottsáf: PKRR VIKTOR DR. BOROS ISTVÁN Flffetlea Kisgazda Párt Magyar Kommunista Párt ■ELELÓ6 SZERKESZTŐ: CSUKA ZOLTÁN •— NYOMDA VEZETŐ: CZENZER KIADJA: „SZABADSÁGI-NYOMDA K.F.T. PÉCS. POZSGAT S*ociíldemokr*‘»1 JÓZSI* j,