Új Dunántúl, 1945. március (2. évfolyam, 49-73. szám)

1945-03-04 / 52. szám

1945 m4rch» 1 dl DUNÁNTÚL APOLLO i • • I • % o n: 20—46 I Vasárnaptól-vasárnapig, március 4—11-ig. '•itt Leootln művészi fínniságú film regény«, egy mai leány életútja; KERESZTUTON ^»«•Mpben: Tolnay Klári« RJtay Andor, Perén- i László, Somlay Artur. Előadások fiétkozoap d. a. 3 éa 4, vasárnap, d. a. V*11 d. a. 3 ás 4 árukor PARKMOZI PflRTMOZGflLOM TELEFON 19—SÍ Vasárnaptói-keddig, máidul 4 8-ig. „Orosz emberek* című hires sxfnmévének mövésri filmváltozata; 1 haza nevében A legnevesebb orosz mfiv’szi'árdáva! a főszerepban. Előadások hétköznap: d a. 2 és 4 Ara­kor, vasárnap : délelőtt V* 11, délután 2 éa 4 órakor. Hogyan lehetne segíteni a kenyérkiszolgáltatás átmeneti zökkenőin? Az utóbbi napokban ismét több panasz merült fel a háziasszonyok köréből, hogy * péküzletek előtt hosszasan kell vára­kozni. Föléig azt panaszolták, hogy egyes Póküzletekben a polcokon már benn so­rakoznak a frissen sült kenyerek, még **m szolgálják ki a közönséget és a sor­baállás a háziasszonyok rengeteg idejét *» természetesen türelmét is elrabolja. Szükségesnek tartottuk, hogy ebben aZ ügyben leg illetékesebb helyen tájékozód­junk és kapjunk felvilágosítást, ezért munkatársunk felkereste Benkovios Géza •ütömestert, a pécsi Ipartestület sütőszak- ••»tályának elnökét t megkérdezte, mi a Panaszok oka és s szakember hogyan látja a segítés módjait — Ami egyes helyeken a közönség vá­rakoztatását illeti, nem vitás, hogy na­gyobb intézmények, mint egyetemi kór­házak, dohánygyár stb kenyérellátását artézin én y esen kell biztosítanunk s így a P«k «nt a kenyérmennyiségel félreteszi. Itt a segítség az lenne, hogy minden ♦ütöüzem Írja ki, mely órában kapható aáfa kenyér, esetleg azt is, hogy mennyi á* Így elejét venné a hosezantartó és sokszor hiábavaló várakozásoknak Per­sia ebben az esetben fel kell tételezni, hogy a nagyközönség igazodik a kiírások­hoz és csak a kellő időben ó# az eladandó mennyiség arányában keresné fel a pé­ket — Reméljük — fejeződött be a -zak- *»nber felvilágosítása — bogy a mostan' fehérség csak átmeneti s hamarosan több liszthez iuttmk, ami egy csapásra meg- oldia a most felmerült problémákat. Illetéke» helyről Agy értesülünk, hogy * város megkapja a kellő mennyiségű ’isztet s ha zökkenő van, akkor azt a "első adminisztrációban kell keresni -Mindenesetre helyes lenne, ha úgy olda­nák meg a kérdést, hogy az intézménye­ken, gyárakon stb. kívül maradó háztar­tások lisztet kapjanak s ebből süssék r»gv süttessék ki a kenyerüket. így el 'sbetoe kerülni a zökkenőket. — Halálozás, árvái Jánosné szül. Lakner Terézia, MÁV tisztviselő özvegye. ^5 éves korában elhunyt Pécsett Teme­tése március hó 3-án, szombaton délután ^ órakor lesz az evangélikus eqvház szertartása szerint a központi temetőben. Oyásr.nlják: Árvái József, Paula, Teréz á* Lajos gyermekei, menyei, vejei, uno­kái és a széleskörű rokonság. Orv. C s á k y Ferencné sz. Szőke Mária Matild, színművész özvegye, a Pécsi Nemzeti Színház hosszú éveken át *»>1» pénztárosnője, szentségekkel meg­erősítve visszaadta nemes lelkét Terem­tőjének. Lelkiüdvéért a gyászmisét már- Orrs 5-én, hétfőn reggel 7 órakor mu­tatják be az Irgalmasrend templomában. Halál a Pécsett őszinte részvétet keltett. — Orvosi hír. Dr. Victor Ágoston °zvos, egyetemi tanársegéd rendelését király-utca 32. szám alatt megkezdte, kendelés délután 3 órától 5 óráig. A Szociáldemokrata Párt Ifjúsági Cso­portja angol, orosz, francia és oleszx r-Yelvtanfolyamokat rendez naponként •télutón 4 órától 6 óráig. A nyelvtanfo­lyamokra bárki jelentkezhet Apáca-utca szám alatt, délelőtt 9 órától 1 óráig, délután 3 órától 6 óráig. — A közmunkák ügye a Nemzeti Bi­zottság előtt Pénteki ülésén foglalko­zott a Nemzeti Bizottság a közmunkák rendjének sokat vitatott kérdésével. Ha­tározat hangzott el, mely szerint a vá­rosi hatóságok gondoskodni tartoznak arról, hogy a közmunkák beosztásának rendjéhez előfeltételként szükséges nyil­vántartási munkálatok legsürgősebben végrehajtassanak és oly eredményesek legyenek, hogy a jövőben ne fordulhas­sanak elő olyan rendszertelen intézke­dések, amelyek a város lakosságának életrendjét és az elvégzendő munka gyors és zavartalan lebonyolítását aka­dályozhatnák. A határozat után most már remélhető, hogy a közmunkák rendje helyre fog állani és a rendkívüli intézkedésekre nem fog sor kerülni. — Megkezdte működését az új IV. honvéd kerületi parancsnokság. A Honvédelmi Miniszter 20.086 1945. ein. szám alatt kelt rendeletével elrendelte Pécs székhellyel a IV. honvéd kerületi parancsnokság felállítását. A honvéd ke­rület működését az ideiglenes nemzet­közi ellenőrző bizottság jelenlétével kezdi meg. Az új magyar katona-köz­igazgatási szervezet legfőbb feladata megteremteni az új magyar honvédség kiállításának - erkölcsi .anyagi es köz- igazgatási előfeltételeit azon a területen, melyre illetékessége kiterjed. Egyelőre ezen a területen egv honvéd hadosztály sürgős felállítása van tervbe véve. Min­den magyar polgárnak elsőrendű köte­lessége, hogy az új magyar honvédség felállítását és megszel vbzését, elhelyezé­sét és ellátását minden rendelkezésre álló eszközzel támogassa. — ISTENES SZENT JÁNOS ÜNNEPE AZ IRGALMATOK TEMPLOMÁBAN Március 8-án. csütörtökön lesz az Irgal- ' masreed alapítójának istenes Szent Já- ! nosnak ünnepe. Ezt Triduvm előzi meg [ március 5, 6. és 7-én, hétfőn, kedden és j szerdán délután bt5 órakor szentbeszédet \ tart dr Csigi Imre püspöki titkár, utána j litánia Március 8-án, az ünnep napján j reggel 7 órakor lesz az ünnepélyes szent- j mise .melynek végén pápai áldásban ré- \ szesülnek mindazok akik meggvóntak. megáldoztak és a pápa szándékára az elő­írt imát el ima dk ózták. A pápai á!d*s el- jes búcsúval jár. mely a megholt hívekért is felajánlható A pápai áldáson le .-fii i még annyiszor részesülhetnek a hívek tel- i jes búcsúban ezen a napon, ahányszor templomunkat meülá'orat’ák, és ott min­den alkalommal az előirt imát elimád- kozzák. — ügyvédi hír. Dr Wámoscher István ügyvéd, írod ói át régi helyén • (Pécs Ferenciek u 2.) újból megnyitotta. — Orvosi hír. Dr. B á n <j i Ferenc operateur-fogorvos, egyetemi tanársegéd raagánbeíeqei részére rendel délután 3 órától 7 óráig A PÉCSI POSTAIGAZGATÓSÁG értesíti a távbeszélő előfizetőket, hogy a helyközi polgári forgalom Sásd—Vásáros- " dombó Kaposszekcsö ...Dombóvár köz­po ntok között, valamint a Péccsel össze­köttetésben álló (Siklós, Bezedek, Ma- gyarbóly, Villány, Vókány) központok és Németmárok között megnyílt. Díjszabásra vonatkozó felvilágosítást készséggel ad a tudakozó. Hívószáma: 08, Felvilágosítási a 25 -00 hívószámú távbeszélő állomásról is lehet szerezni. A SZOCIÁLDEMOKRATA PART VASÁRNAPI NAGY-GYŰLÉSÉ A Szociáldemokrata Párt vasárnapi párttájékoztató politikai nagy-gyűlése i iránt városszerte igen komoly érdeklődés ) nyilváwil meg. A párt előadói a nagy­gyűlésen a következők lesznek: tíobann- vics Jenő id. nemzetgyűlési képviselő, i Schuler Zoltán dr. a párt vezetőségi tag- i ja, Záhonyi Tivadar szerkasxtő, városi th. bta. tag. A rendezőség kéri a nagy-gyűlés közönségét, hogy helyét az Uránia mozgó­ban mindenki idejében foglalja el, hogy j a gyűlést pontosan és programszerűen le- ! bonyolíthassák. A nagy-gyűlés programja a következő: 1. Elnöki megnyitó. 2. Hiro- j nusz. 3. Előadók beszédei. 4. Zárószó. A Kommunista Párt Ifjúsága folyó hó 4-én vasárnap .délelőtt 11 órakor tag- értekezletet tart, amelyen folytatja az elmúlt vasárnapok másirányú megmoz­dulásai miatt elmaradt tájékoztató és kulturális beszámolóját. Ezért minden tagot és tagjelöltet szeretettel vár a ve­zetőség. A POLGÁRI DEMOKRATA PART március hó 4-én délelőtt 10 órakor az Iparteslület nagytermében iparos nagy­gyűlést tart Az ülésen dr Balassa Mik­lós ipartestületi ügyész. nemzetgyűlési képviselő, az időszerű politikai kérdé­sekről. Imrfi György szabómester. Her­mész Leó asztalosmester. Vörös István könyvkötömester és Kiss László vaskeres­kedő a kereskedők testületének elnöke, az iparosság és kereskedötársada'mat ér­deklő aktuális kérdésekről tartanak elő­adást A Független Kisgazdapárt Ifjúsága kulturális előadását vasárnap délelőtt 10 órakor tartja a Párt Tanácstermében, a következő műsorral: 1 Főtitkári párttá­jékoztató. 2. Hoffmann László: A pápai diplomácia szerepe. Minden érdeklődőt szívesen lát a vezetőség. A kereskedők nagygyűlése. A Függet­len Kisgazda Munkás és • Polgári Párt kereskedői nagygyűlése, a napi Programm torlódása miatj, vasárnap dél­előtt fél 10 órakor kezdődik a Budai külvárosi katolikus körben. A gyűlés pontoson a megadott időben kezdődik. SPORT UvvvvwvvvV'véwéwvw* » vvwVvvvvvvvvvvH A PVSK felkéri az alábbi játékosokat, hogy vasárnap délelőtt tél 11 órakor a Hun-utcai sporttelepen jelenjenek meg: Pozsgai, Szabó I„ Szabó II., Balassa, 1-Ietényi, Kelenffy, Meggyes, Zombori Soós, Lendvai, Ónodi, Borbás, Bayer. Hsuk- Dévai, vagy Hauk Dióslaki? Mint már ismertettük .vasárnap délelőtt 9 órakor, a Nemzeti Színházban ököl­vívómérkőzés lesz. A mérkőzés kereté­ben a Délnyugat válogatott és Pécs vá­logatott csapatai találkoznak. Műanyagfm^nfes angóra-fona'ak finom szírekben kaphatók Dr. K-né, Bedekovics M„ Magdolna cégnél Ferenciek-utca 5. sz. alatt Telefon 31—78. ,. — Hétfőn, március 5-én délután H5 órakor Toldi Munkás Sport Egyesület alakuló közgyűlése Színház-tér. 1. (fél­emelet). Minden ,sportbarátot szívesen látnak. — A pécsi izraelita hitközség újjá­alakítása. Felkérjük a visszaérkezett pécsi hittestvéreinket, hogy március hó 4-én. vasárnap d. e. 10 órakor tartandó újjáalakuló ülésen feltétlenül megjelenni szíveskedjenek a Zsidó Tanács helyisé­gében, Fürdö-utca t .szám. — Református istentiszteletek. Vasár­nap 9 órakor a vármegyeházán; 10 óra­kor és délután VzA órakor a gyülekezeti teremben. | —- Elítélt tolvajok. A pécsi törvény­szék büntető egyesbirája pénteken vonta felelősségre P a p p József 25 éves pécsi lakatossegédet és fiatalkorú társát, aki­ket folytatólagosan elkövetett lopás bün­tette miatt ültetett a vádlottak padjára az ügyészség.. Még a múlt. év december elején történt, hogy Papp és fiatalkorú tettestársa Buries Ferenctöl és Ernőtől elvittek négy sertést. Papp fiatalkorú társa ezenkívül még egy ízben megláto­gatta a Burics-testvéreket és tőlük nyolc­van pár -kolbászt emelt el. A pénteki fó- tárgyeláson Papp beismerte bűnösségét, de fiatalkorú társa ártatlanságát hangoz­tatta. A bíróság a bizonyítékok alapján mindkettejüket bűnösnek mondta ki a vádbeli cselekménybe« és énért Pappot öt, fiatalkorú társát pedig egy hónapi fogházzal büntette A« ttétet még ne«« jogerős f Szakszervezeti hírek A SZAKSZERVEZETI BIZOTTSÁG tegnapi hirdetményével kapcsolatban ajánlja a vállalatoknak, hogy a névjegy­zékek elkészítése élőit kérjenek informá­ciót a titkárságtól, mert így munkájuk jelen lékenven kevesebb lehet. AZ ' ÉPlTöMUNKASOK SZABAD SZAKSZERVEZETE kéri a téglagyári munkásokat, hogy saját érdekűkbe® : lenjenek meg f. hó 4-én d. e 10 órakor a hív. belviségben. BŐRKESZTYŰ ÉS KESZTY0BÖR-KÉ SZÍTŐK vasárnap 9—11-ig hív. órát tar­tanák. TAGGYŰLÉSEK: Húsíparímunk,, 4-én 10 órakor, Élelmezési műnk., 4-én 10 óra­kor, Famunkások, 4-én 9 órakor. VEZETŐSÉGI ÜLÉSEK: Földmunká­sok, 7-ém 14 órakor, Bőrgyár, 8-án 16 óra­kor, Bőripari műnk., 9-én 15 órakor TERMÉSZETBARÁTOK TÚR. E.( 3-á« 16 órakar. (Közgyűlés.) FELHÍVÁS, Felhívom mmóazokat, aikík Esztergályos János könyvtárból könyvet olvasás oéljából elvittek, « Sza­bad Szakszervezetek Titkárságánál adják le. Amrein Károly könyvtáros. A FODRÁSZOK SZABAD SZAK- SZERVEZETE felhív minden úri- és mőí fódrászsegédet (tanoncot és rokonszakma- belieket j, hogy saját érdekükben jelent­kezzenek a hivatalos 'rák alatt (minden kedden d n 3—5 óráig Timár-ntca 7-, fszt 8). SZÍN H Ä T J|. ..... || "•* A SZtNHA?! IRODA KÖZLEMÉNYE: A mái előadás premierjén egy régi, de kedves operettet hoztunk a kedves kö­zönségünk szórakoztatására. Tele régi szép melódiákkal és humorral, a ,,Csár­dás". Kedden ismét a nagy sikert aratott „Érettségi" kerül műsorra. HETI MŰSOR: Szombaton d. u. V^4 órakor: Csáidás. Vasárnap d. e. 11 órakor: Csárdás. Vasárnap d. n. V*4 órakor: Csárdás Hétfőn d. n. !--4 órakor: Csárdás. Kedden d. a. A4 órakor: Érettségi. Szerdán d. u. 'A4 órakor: Csárdás. Csütörliikőn d. n. %4 órakor: Csárdr ! Pénteken d. u. A4 órakor: Lengve!) ri Szombaton d. h. V»4 órakor: Egy bel- ! dog pesti nyár. Vasárnap d. e. II órakor: Csárdás / Vasárnap d. u. A4 órakor: Csárdás i Hétfőn d «. ’44 órakor: Csárdás mii innir«nuHwrimuTiiHT»uwintnr— rr m | NYILT-TER % I | Felkérjük Berger Miksa adósait. •-< ív j tartozásukat 8 napon belül az űzi- ' n j kifizetni szíveskedjenek. BERGER M1K'> \ Pécs, Király-utca 1. i Ügy értesültem, hogy a megyében, Pécsen és Mohácson is egyesek olyan hírt terjesztettek rólam hogy az. lm di Pártnak tagja voltam. Miután ei v. t- lan beállítás, csupán személyetc, eh ni l rágalom, amit már a Mohácsi Nem éti Bizottság pártközi igazoló bizottsága le tárgyalt és személyemet igazoltnak •• vette. S így szükségesnek tartottam, hogy ez ügyben nyilatkozzam. VARGA PAl. a mohácsi Független Kisgazdapárt i elnöke.------- ' 1 I * E rovatban közöltekért nem rű'lal felelősséget a szerkesztő. ELCSERÉLNÉM régibérű, 6 szobái, la­kásomat, modern 3 szobás lakásért a belvárosban.. Cím: Perczel-utca 12., I. ena. IDŐSEBB ÁPOLÓNŐT és takarítón« ; felvesz a bőrklinika. Attila-«. 14. II | — | r • | - - j - -----------------------------— KÉ T SZOBA-KONYHÁS lakás Pécse ; váradi-út 34. szám alatt azonnal kiadót HORVÁTI-SZERB nyelvoktatáa allen*, ben angolt tanít Horváth János. Toldi Miklós-ntca 2., I. em. HÁZAT istállóval, pajtával, «eerie* nagyobb belsőséggel, vagy udvarral á# földet, rétet keresek bérbe. Ajánlatók.aJ»i „1947" számra a kiadóhivatalba kérek. < SZÉP KIVITELŰ, pontosam járó a» krom-karóra cukorért és sóért elcserél* hété. Cím: Pécsváradi-országút 4. ÉGY HOLDAS SZŐLŐ megmunkálásra,. j lakással, felesben kiad ó. Érdek] .'.in* | lehet: Richter József-cégnél. Király ntca 21. szám.

Next

/
Oldalképek
Tartalom