Új Dunántúl, 1945. február (2. évfolyam, 27-48. szám)
1945-02-01 / 27. szám
4 Pá RTMOZGflLOM *L_ JJ.1 ■ ■ 11 jaüL-JUJ-----------ü11. -----gs \ S zociáldemokrata Párt párttájékoz.' Utó «lóadásai. A Szociáldemokrata Part pé._*i szervezete a rendszeresített párt- táji koztató előadásait vasárnaponként délelőtt tartotta meg, azonban igen sokai i panaszkodtak, hogy ugyanakkor niát. programútok miatt nem tudják meghallgatni a párttájékoztatót. A pártvezetőség helyt adva a kívánságoknak, az igen nagy érdeklődésnek örvendő előadások időpontját megváltoztatta. Február író 4-tól kezdve vasárnaponként délután fél 3 órakor fogják megtartani a tájékoztató előadásokat. A tájékoztatók folyamatosan fognak foglalkozni az időszerű politikai, társadalmi, kulturális és j katonai eseményekkel. Megalakultak a Magyar Szociáldemokrata Párt vidéki szervezetei. Az intenzív pártszervező munka eredményekére!? egymásután alakulnak meg a szocá'demokrata párt vidéki szervezetei. Aj: utóbbi napokban Bonyhádon, Mohácson, Siklóson, Kaposváron, Dombóváron, Szigetváron és Pécsváradon alakultak nleg a pártszervezetek és kezdték meg munkásságukat A párt szervezési munkájával arra törekszik, hogy a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontba tömörült demokratikus magyar politikai pártok között a szociáldemokrata párt méltóképen kivegye részét az ország újjászervezésének nagy munkájából. A SZOCIÁLDEMOKRATA Pa RT PÉ- ,SI SZERVEZETE pénteken délelőtt fél 9 órakor a Vármegyeháza közgyűlési termében tartja meg a vármegye és a város alkalmazottai részére első pártismertető a> pártszervező előadását. Előadók Bo- ba--ivies Jenő id nemzeigyülesí képv., Pál Leó Ferenc és Záhonyi Tivadar kiküldöttek, A SZOCIÁLDEMOKRATA PART PÉCS) SZERVEZETE február hó 4-én vasárnap délután fél’ 3 órakor tartja rendes párttájékoztató előadását a párt Zrinyi- ptcal székházában. Előadók: Bobanovics Jenő Pál Leó Ferenc Záhonyi Tivadar A Független Kisgazda Munkás és Polgárt Párt gyümölcs- és szőlőtermelők csoport ia, február hó 2-án.. Gyertyaszentelő napján délelőtt 10 órakor, a Munkácsy Mihály-utca 31. *z, alatti székhá- , iában párttájékoztatót és gazdasági előadást tart Előadók: Széchey Béla gazdasági tanár és Czirják Antal volt orsz gyűlést képviselő. Szakszervezeti hírek Megvá'asztottáh - a Szabad Szakszeivezetek tanácsának titkárait A szabad szakszervezetek tanácsa ttt- karválasztást tartott Megválasztotta ügyész és adminisztratív titkárát. A választás a demokrácia szabályainak teljes beiáxcásdvai, titkosan történt ee így • választás valóban Pécs város dolgozóinak megnyilvánult akaratát tükrözi. Az 1 egyik titkár dr. Ormos György ügyész- titkár, a másik B. Nagy István adminisztratív titkár. Az egyik értelmiségi, « ‘másik szakmunkás. A titkárok biztosították a szaktanácsot, hogy minden erejükkel a dolgozókért fognak küzdeni, tekintet nélkül azok pártállására és arra, hogy az illető fizikai vagy pedig szellemi munkás. Küzdeni fognak azért, hogy a szabad szakszervezet tényleg szabad és politikamentes legyen. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a szak- szervezet céljai érdekében ne vehesse igénybe a politikai pártok támogatását, de jelenti feltétlenül azt. hogy szakszervezeten belül nem érvényesülhet párt politika Ellenben érvényesülni fog a szak- társi megértés és kölcsönös megbecsülés f « szakmák Között Ily módon lesz a i szabad szakszervezet nemcsak pártokon kívül, de pártokon felül álló legmagasabb erkölcsi testület melyre hivatva js van, mivel tagjai a dolgozók legszélesebb rétegeit foglalják magukban és a szakszervezeti tagok száma megközelítően 20.000. A pécsi szakszervezet működésének mintaszerűnek kell lenni, a ezáltal nemcsak városunkban örvend majd közmegbecsülésnek, de a pécsi «orma útat mutat más városok hasonló szervezeteinek is. A választások, a személyi kérdések ideje elmúlt, — a titkár- , *ág kidolgozza munkatervét és azt közli *z összes szakmákkal és a nyilvánossággal. A mai súlyos gazdasági viszonyok között rendkívül nehéz és felelősség- teljes munkájához bizonyára megkapja az összes dolgozó és a város, illetve várnagyé valamennyi polgárának teljes liwar+to* ÚJ DÜMÁNTÚL A v alakulókkal kapcsolatban támadt nagy érdeklődési« jellemző, hogy a tanácstagok 95 oázaléka szavazott (a bányászát maguk. 12 tagijai), s csak a betegek maradtak otthon, a A szabad Szakszervezeti titkárság hivatalos órái: hétköznap 9—1-ig és 3—5-ig, vasárnap 10-^—12-ig. A telek látogatásai a titkárok lehetőleg a .délutáni órákra kérik. Az élelmezést munkások szabad szakszervezetének hivatalos órái vasárnap 9—12-ig. Felkérik a szakmához tartozó összes szaktársat (sütők, cukrász, molnár, leiszakmunkások), hogy február hó 4-én, délután 2 órakor saját érdekükben a szakcsoport hivatalos helyiségétien okvetlen jelenjenek meg. A famunkások vezetősége vasárnap, február hó 4-én délelőtt 9 órakor fontos megbeszélést tart a szakszervezeti székházban. Pontos megjelenést kér. A szociáldemokrata párt ifjúsági csoportjának vezetőségét február hó t-én, csütörtökön délután fél négy órára kérik az ifjúsági székházba. A csoport vezetősége kéri Pécs 1920—1930 között, született ifjúságát (férfiakat, és nőket egyaránt), hogy február hó 2-án, pénteken délután négy órakor az ifjúsági székházban (Színház-tér j.) feltétlenül jelenjenek meg. A szociáldemokrata párt ifjúsági csoportjának műkedvelő szakosztálya szeretettel hívja a színjátszás, szavalás, tánc és ének terén magában tehetséget érző fiatalságot, és mindazokat, akik valamilyen hangszeren játszanak, jelentkezzenek. Jelentkezés az ifjúsági székházban (Szfnház-tér 1.) délután 4—6 óra között Diákok és diákleányok szintén jelentkezhetnek I Orosz nyelvtanfolyamot rendez a Pedagógusok Szabad Szakszervezete a város közönsége részér«. Minden eddig jelentkezett vagy ezután jelentkező egyént kér a vezetőség, hogy február hó 1-én, délután fél 4 órakor jelenjék, meg • Zárdában, ahoi a tanfolyamot hetente kétszer fogják tartani. Részvételi díj: 15 pengő. — Hazat el építési bizottságot szerveznek Franciaországban. Páriából jelentik: A francia kormány elhatározta, hogy a németországi fogolytáborokból különböző közép- és keleteurópai országokba szökött francia hadifoglyok és deportáltak hazasegitósére külön bizottságot szervez — Harry Hopktns párisi látogatása csak magánjellegű volt Párisból jelentik: A francia félhivatalos hírügynökség jelentése szerint Harry Hopkinsnak, Roosevelt személyi tanácsadójának párisi látogatása kimondottan magánjellegű volt Hopkins a Franciaországban működő amerikai szervek munkáját vizsgálta felül. SZÍNHÁZ SZÍNHÁZI HFTTMÜSOR : Csütörtökön délután 3 órakor: Jánosbogárka. Pénteken délelőtt 11 őrekor: Jánosbogárka. Pénteken délután $ órakor: János bogárka. Szontbaton délután 3 órakor: Királynő csókja. Vasárnap délelőtt % 11 órakor: A kom munista párt művelődési előadása. FESTETT HÁLÓ oIcsód eladó. C s e rhalmi, Felsévámház-utca 66 BÜTORT VESZEK magas áron. Bútor- h á z. Felsőmalom-irtva 9. Telefon: 21-42. FEBRUÁR 1-ÉN HÁZIKOSZT kapható Rákóczi-úl 25. .szám alatt, áz udyaiouii halra, 2. ajtó. Abonenseket előíegyzek. Szíves pártfogást kér: özv. Knecht 1 Rudolfné, FIGYELEM! Háztól szemétet hordást fuvarban vállalok, ami Szabó Sándor, Zidina-kömyék 19. JÖKARBAN lévő Indiai perzsa-bunda eladó Várnagy szűcsitől. Király-ura I. KONVENCIÓ* CSEI,fiDEKET keraTié Bükkösül IJ r a d ál o m ORVOSI fendelőmbe fiatal leányt, assásztensnőnek felveszek. Dr. Szilárd, Mária-utca 3. sr. Jó BIZONYÍTVÁNNYAL rendelkező háztartási kézileány felvétetik a Termálomban. MINDENESLEANY kéttagú családhoz jó bánásmóddal azonnal felvétetik Schmidt cukorkagyár, Felsőmalomul«» 1 fk. SPUKT ♦»rviinrtááMrrwvvTwwtTTTVTrivvvrrj I Postát SE vasárnap megrendezi Páes észtéit teoíszbaineiisásait As élénkülő sportélet újabb bizonyt" téka az az asztalitenisz verseny, amelyet Pécs bajnoksága címen vasárnap délelőtt fél kilenc órai kezdettel rendes a Postás SE asztaliteniszszak osztálya. Az asztaliteniszbajnokságot a főposta épdle'eben rendezi ■ lelkes egyesület A verseny leltételei szerint a csapatok két-két versenyzővel szerepelhetnek és kiesési rendszerben játszanak. Nevezési díj csapatonként 10 pengő, amelyet a nevezéssel egyidóben kell befizetni, vagy 1 Novák János rendezőnél a főpostán, vagy Holota Jenőnél Zsolnay Vilmos-u. 28. alatt. Nevezési zárlat február 2-án, pénteken délután négy órakor Nevezni írásban is lehet. A sorsolást rombatoo délután három órakor ejtik meg. A nagyszabásúnak ígérkező verseny valószínűleg megmozgatja a város asztaliteniszezőit, hogy összemérjék erejüket a bajnoki címert. Minél többen ne- veznek be a küzdelembe, annál inkább növekszik jelentősége. A rendezőség pontos megjelenést kér a verseny zavar- ! tálán lebonyolításának érdekében. Egyesült a Toldi Miklós sportszakoiztáilyai a DVfiC A* újonnan megalakult „Toldi Miklós" sportszakosztály, amely a Szociáldemokrata Párt ifjúsági csoportjának keretein belül működik, mind szélesebb körben egyesíti a város sport.társadal- mét. Kovács Ferenc iíj. elnökkel az élen, már megkezdte működését Nemrég egy igen nagyszabású és Pécs város sportját, illetőleg, fontos esemény történt. A „Toldi Miklós" sportszakosztályba tömörült ökölvívók, birkózók, tornászok, sízök, úszók és asztaliteniszezők csoportjához ugyanis csatlakozott a DVA.C labdarúaó csapata is. A Déldunántúli Vívó és Atlétikai Club egyesülése a Toldi Miklós sportszakosz- tállyal óriási jelentőséggel bir a pécsi »portfejlődés terén, hisz mondhatnék, ebbe az egyesülésbe Pécs sportolóinak legjobbjai kerültek. Hisszük, hogy ez az egyesülés olyan magasszínvonalú sportot eredményei, amely hivatott les* Pécs városát bárhol és bármikor hírnevéhez méltóan képviselni. A vezetés elsórangóságát bizonyítja a vezetőség tagjaiuak névsora: Kovács Ferenc sportmester, Vérkói test- nevelési tanár, dr. Bilits Ferenc úszó- vezető, Sági József labdarúgó-szakosztályvezető, Reinhold- edző, Both János testnevelési tanár és még sok más neve» sportvezető személyében. NEUMANN JÓZSEF Első pécsi pedikűr szalon, Pannónia udvar. Oj telefon száma: 30-75. Tyúkszemek, benőt körmök speciális rendbehozatala Nyitva reggel 7-től 3 óráig egyhuzamban. FŰZŐKET, melltartókat készítek hozott anyagból is. H--né Gayer Ilonka füzőszalon, Perczel-utca 23. Tel.: 26-69 .ELADÓ ékszereit díjtalanul közvetítem, Hataohek György ékszerkészító, Perczel-utca 23. Telefon: 26-69. Ékszer- munkát vállalok. VESZEK használt kar- és zsebórát Hentz Kálmán órás, Pécs, Jókai-tér X N YERSBŐRT vesz S p i n e t b kesztyü- gyár, Pécs, Márton-utca 15. sz. / HASZNÁLT, jó állapotban lévő linóleum, cca 20—22 m’, eladó, ivén, Lr- g almasok utca 24. VESZEK jókarban lévő boroshordókat 50-től 200 literig, minden mennyiségben. Magyar gramofonlemezeket és diót Cin: Mindenki boltja, Zsolnay V.-ütca 13. VESZEK mindennemű zseb és karórákat. Steiner Henrik órás és ékszerész Pécs, Rákócsi-űt 73/a IJI ,em, VENNÉK 23-as, jóállapotban lévő hócipőt, villanyborotvát és gyermekjáróka ketrecot Király-utca L, fi. emelet MENEKÜLT tiszt viselő-ckalád átvenne két szoba-konyhás lakást bútorral, megőrzésre. Kisflórián-utca 2 sz. Molnár. KÉREM A KECSKEMÉTRŐL menekülteket, elmeiket tudassák velem, hogy a hazautazást csoportban tehessük meg. D ti d á » Mihály, Hasriéí »ln» lf> Csütörtök, 1945 iebmés 1, dPOPASZTÁS és parkettaposztés bádog- és bakeütdooosakat gyógyssarw. sidolos, kékitős- és borosüvegeket mis den mennyiségben ven Kelnratb W. I , vegyi üzem, Felsőmalom-utca U. Telefon: 31-22. HLADÓ 4 darab 6 hónapos keresztesett süldő. Cím. U1m»nn-t*lep, első sor 7. CSINOSAN BOTOROZOTT SZOBA azonnal kiadó. Kisflórián-utca A m. ELADÓ kifogástalan fehér, vasgyee mekágy matraccal. Madarán Viktor-«, é MONDÁK RÓZSIKAT Dárdáról keresi édesanyja. Értesítést: Vókány 101, m alá kér. BUNDÁT vennék vagy élelmiszerért cserélnék 12 éves leánykának. Csak jókarban lévőt, am: Ilona-utca X sz. ”maGASSZÁrÓ sevró, fekete női cipőt veszek 37-es nagyságban! esetleg elcserélek új sevró félcipőre, vagy élelmiszerre. Ajánlatot 39-92-es telei ossz ámoa kérek. ELSŐRANGÚ, több éves, pesti belvárosi gyakorlattal rendelkező fodrászáé állást keres. Cím: Rákóczi-út 32. H. em. 9. ÁLLÁSBAN LÉVŐ FÉRFIAKNAK kétágyas szoba kiadó. Madarász, Zrínyi- utca 17. KOLOZSVÁRRÓL keresem Albert Jánost, ki Pécsett klinikai, kórházi laboratóriumban laboráns volt. Kérem jelentkezzen Pécs, Vasgereben-u, 55. sz. alatt, IDŐSEBB HÖLGY lakótársat keres. Apáca-utca 7., 16. számú lakás. IDŐSEBB, jól főző mindenesszakáe»- nő ajánlkozik azonnalra. Helhertné. Erzsébet-utca 14. VILLANYGRAMOFONT vennék lem* sekkel. Magyarné, Petrezselyemutca 30. sz. Telefon: 20-1L JOGUEGVZETEK kaphatók. Ugyanott sokszorosítógépet vennék. Gépiroda, Deák-utca X s*. Mosott rongyot vesz «ti wan BÉRBEADÓ régi bérű, 4 szobás, összkomfortos emeleti lakás főútvonalon, azonnal ra is Cím: I. Ferenc József-ót 50. KIS OLIMPIA ÍRÓGÉP, teljesen Jókarban lévő és több tó 12 éves fiúnak való nüia és pulóver eladó. Bálics-köz 2. sz. villa. \ KÉT KÜLÖNBÉ.! ÁR A TO, csinosan bú torozott szoba, fúrdőszobahaRrnálattsl azonnal kiadó. Érdeklődni lehet délután 3 ő-ig, Felsőmalom-utca 4., I .em. ÍRÓGÉPET, storfüggönyt, ebédlöszó- nyeget vennék. Cím: 859 szám alatt * kiadóban. K ÉTSZOBÁS, összkomfortos lakás kiadó. Bővebbet: Lyceum-utca 5., I. emelet 3 vagy 4 alatt. ELADÓ egy pár sítalp, teljes felszereléssel. Qa; Munkácsy Mihály-utca 17. Házmesternél. ÉRDEKELNE kötéssel-horgolással foglalkozó szakmunka. Esetleg régi Tündér- ujjak. Regánylné, Makár-utca 31. MEGBÍZHATÓ BEJÁRÓNŐT azonnal felveszek, kéttagú családhoz délelőtti elfoglaltságra, Perczel-utca 18 Jobb 1. ajtó. SZORGALMAS, megbízható mind» Best \eresek kis háztartásba azonnal« Vörös mérnök. Móré Fftlöp-utr« X *? . T em ■1 S7ET.ES DUNNA* 2 vánkos és 44 ** sárcipő eladó Megtekinthető délelőtt Tettye-utcn 37. FF.STÉKÖRIÖGÉPET vennénk 5 vag~ 7 liter űrtartalmuk Izsák József rí fiókja Pécs, Széchenyi-tér 8. PSUnó« SZERKESZTŐ: CSUKA SOLTAB KIADJA í 0j dunantöi cOnyvmtomba ts KÖNYVKIADÓ •ZERKFSZTÖSÉO ÉS KTADÖmVAVMI »*CS, P1RCZET.-UTCA X í: L: ÄiaJb Aá, t