Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1924

1924. augusztus

Ebben az időben Salgótarján egy kezdetleges, de fejlődésképes 1. s nagy reményekre jogosító kőszénbányatelep volt, melynek sorsát az egész ország figyelte, érdeklődtek utána a politikusok, nemzetgazdászok, természettudósok, kereskedők, gazdák, iparosok, irók, — mert tudták, hogy itt termelik a kőszenet, minden boldogulásunk mozgató erejét, az ország kincsét. Annak idején itt járt Komárom nagyszülöttje, hazánk legnagyobb mesemondója, Jókai Mór is s az itt szerzett impressziók hatása alatt irta meg „Fekete gyémántok" cimü művét. Nem volt Selmecen diák, ki ezt a könyvet akkor el nem olvasta volna, kézről-kézre adódott az s az volt a boldog, ki annak egyes részeit szórói-szóra citálni is tudta. Az én figyelmemet kölönösen annak leirása ragadta meg, hogy a nehéz munkát végző bányászok életét, testi épségét a kőszénbánya üregeiben két rém, két ádáz szellem fenyegeti. A halál ezen szolgáinak neve közül az egyiket már elfelejtettem, de még jól emlékszem a „viheder"-re, mely a koszorús iró szerint: „Suhanva jön, fojtó, nehéz párájával elüli a mellet, együtt jár kel a dolgozókkal, megnémítja nyelveiket, jelen van munkáiknál, kitart velük, gyönyörködik rettegéseikben s ha jól megtanította őket imádkozni, akkor elül, eltávozik, visszahúzódik odújába". Mikor Jókai mindezt megírta, csak olyan vihederre gondolt, mely az ember testi épségét veszélyezteti. Mi pedig — akik az 1919. év borzalmait megéltük — tudjuk azt, hogy volt olyan vihederjárás is, mely az emberi lelket s az abban rejlő nemes tulajdonságokat akarta megölni. S ime, Salgótarján istenfélő evangélikus népe ezt a veszedelmet is elkerülte: mert tudott imádkozni. Hálával kell megemlékeznünk Weisenbacher János kereskedő és Gömöry Sándor vasgyári igazgatóról, akik a Breznóbányáról, Libetbányáról és Losonc vidékéről ide telepedett munkáscsaládokat 1872-ben Önálló egyházközségbe tömöritették, utóbb templom, később torony megépítésével, orgona és fűtőberendezés megszerzésével Isten dicsőítésére méltó házat szereztek, mely munkálkodásuknak Geisler Jószef, Gerber Frigyes, Borbély Lajos, Jonásch Antal, Zorkóczy Sámuel, Liptay B. Jenő, Róth Flórián igazgatók és a jókedvű adakozók egész sorozata áldozatkész és hűséges követőkül jelentkeztek. De kegyelettel kell visszagondolnunk ezen egyház lelkipásztoraira is, Terray Gyula, Ruttkay Sándor és Jeszenszky Károlyra, kik hűséges vezetői és gondozói voltak Salgótarján népének — mert megtanították őket imádkozni s igy kellőleg megalapozva, megmentették evang. egyházkerületünk ezen végvárát. Mindez buzditsa az egyház jelenlegi lelki vezérét, kívánva néki, hogy elődjei méltó utódjaként, áldásos apostoli munkát fejthessen ki. Mindez érthetővé teszi, hogy én, mint evangélikus egyházunk csonkakerületének felügyelője, egyházi szempontból is végvárban érzem itt