Diakonia - Evangélikus Szemle, 1993
1993 / 2. szám - Kulturális figyelő
78 KULTURÁLIS FIGYELŐ Camöes kortársa volt a mi Balassinknak és emberöltővel előzte meg Zrínyi Miklóst. Amiben hasonlít rájuk, az a stílus, a barokk; ami eltérő, az a környezet. De itt nem a korabeli magyar és portugál világ különbsége a legfontosabb, hanem inkább a társadalmi helyzet. Camöes az előkelők szája íze szerint ír, a mieink pedig, ha nagyurak is, a népköltészet, a virágének hamvát-zamatát hordozzák. Ez teszi a magyar korabarokkot olyan üdévé, varázslatossá. Ügy érzem, a portugál szonettek szépségében az is ott rejlik, hogy fordítójuk tudata alján őrzi a Ba- lassi-strófát. * Hárs Ernő másik kötete (Szeptember tenyerén) saját új verseit, a nyolcvanas, kilencvenes évek termését tartalmazza. Érett gondolati líra ez, keserű alaphangja ellenére sem lesújtó: „A fűzfás Lajta mellett láttam meg a világot / s eltűnök nemsokára az örök csillagok közt / s mindannak, ami közben esett meg velem / úgyszólván semmi jelentősége sincs.” (A vers címe: Tiszta lappal.) Hogy a csöndes bánat miért kísért a mai költő világában, azt fölösleges kérdezni. Hárs Ernő a Nyugat negyedik nemzedékéhez tartoznék, ha lenne negyedik nemzedék. De ma már nem korszakok, hanem eszmevilágok szerint csoportosulnak az írók, ő pedig egyik csoporthoz sem tartozik. Az egykori Nyugathoz az európai kultúra hordozása kapcsolja, melynek jelképei, emlékei szinte minden versében felbukkannak, de különösen utalnak rájuk a korábban meglátogatott híres székesegyházak : Orvieto, Chartres, Reims, Rouen, s a mélybe növekvő (mind régebbi szentélyekkel egymás alatt) római San Clemente. E dómok ihlető erejét versek sora bizonyítja. És közben ott lélegzik Hárs Ernő soraiban a dunántúli táj is, a felejthetetlen szülőföld, a féltve szeretett. Jó a költővel barangolni tereken, tájakon, korszakokon át, jó a vers-zene hullámzásában lemerülni a lélek mélységeibe; és jó a házastársi szerelmi líra olyan ritka szép gyöngyszemét olvasni, mint az öt évtized fordulójára írott „Hogy mondjam el” című. Ízelítőül íme néhány sora: „Hogy mondjam el, ahogy egy őszi este / kibontakoztál holdfátylak közül lelkem barlangfalának plá- tói képeként / a valahol már láttuk egymást / csalhatatlan bizonyságérzetével.” (Széphalom Könyvműhely, 1992.) (Bozóky Éva)
