Délmagyarország, 2010. június (100. évfolyam, 125-150. szám)

2010-06-14 / 136. szám

2010. JÚNIUS 14., HÉTFŐ A DÉL SPORTJA 57 GOL ESETT AZ UTOLSO FORDULOBAN Kistelek: ezüsttízes Gereczet alaposan meggyötörték a dorozsmaiak, FOTÓ: SCHMIDT ANDREA Mínusz kettő LJUBLJANA. A magyar férfi kézi­labda-válogatott Szlovéniában játszott világbajnoki selejtezőt. A ljubljanai mérkőzés szüneté­ben még döntetlenre álltak a fe­lek (12-12), aztán a végén a ha­zaiak nyertek 27-25-re. A talál­kozó utolsó percében a Pick Szeged játékosa, Luka Zvizej ar­con ütötte Perezt, amiért a lett bírók piros lapot mutattak fel a szlovén szélsőnek. Visszavágó szombaton Veszprémben. Brit első MONTREAL. Lewis Hamilton, a McLaren-istálló brit pilótája nyerte vasárnap a Forma-l-es Kanadai Nagydíjat, a világbaj­noki sorozat nyolcadik verse­nyét Montrealban. Hamilton mögött csapat- és honfitársa, Jenson Button lett a második, a ferraris spanyol Fernando Alon­so pedig a harmadik. A 2008-ban vb-győztes Hamilton ezzel a pontverseny élére került, a címvédő Button a második, míg az eddigi első, az ausztrál Mark Webber (Red Bull) lecsú­szott a harmadik pozícióba. Márton-bronz TORINO. A Szegeden élő atléta, Márton Anita harmadikként zárt súlylökésben a Torinóban rendezett viadalon. Márton 18,20 métert ért el Olaszország­ban, a számot a kubai Misleides Gonzalez nyerte 19,22 méterrel. Az isztambuli nemzetközi ver­senyen Pars Krisztián nyerte a kalapácsvetést. Az esemény honlapja szerint Pars 79,43 mé­terrel diadalmaskodott. Az Arany Ászok labdarúgó me­gyei I. osztály utolsó fordulójá­ban potyogtak a gólok: össze­sen 57-et láthattak a drukkerek. CSONGRÁD MEGYE TUDÓSÍTÓINKTÓL Röszke-Csongrád 3-3 (2-2) Röszke, 200 néző. Vezette: Csöngető. Röszke: Földesi - Tóth D. (Samu), Pécsek, Bencsik, Frank (Király), Tóth I., Tanács, Kovács, Szalma, Takács, Szabó. Edző: Berki István. Csongrád: Bíró (Palatínus) - Bánfi, Lajos, Polyák Bortoás Zs, Sarusi (Bár­dos), Deli, Borbás P, Lévai (Lekrinszki), Czibolya, Bertók Edző: Keller Mihály. Gólszerzők: Szalma (2), Pécsek, ill. Lajos, Czibolya, Bertók. Jók: az egész hazai csapat, ill. Czbibolya, Lajos. Ifjúságiak: Röszke-Csongrád 3-2 Csanádpalota-Mindszent 3-3 (2-2) Csanádpalota, 150 néző. Vezette: Farkas Cs. Csanádpalota: juhász - Varga, Nyári, Erdélyi (Kiss, Klembucz), Merlák, Bimbó, Halász, Preduti, Kovács, Cost, Csókás. Megbízott edző: Molnár László. Mindszent: Nemes - Nana, Szabó, Jernei (Horváth), Orosz, Galambosi, Mihály, Muzsik (Szabó), Szecskó, Kiss, Tóth. Edző: Rostás Károly. Gólszerzők: Erdélyi, Preduti, Ha­lász (11-esből), ill. Nana (3). Kiállítva: Cost, ill. Tóth. Jók: mindenki, ill. Nana, Kiss, Mihály. Ifjúságiak: Csanádpalota-Mind­szent 0-1 Tápé-Kiskundorozsma 2-2 (1-1) Tápé, 50 néző. Vezette: Samu. Tápé: Kispéter - Kecskés, Molnár, Farsang, Gerecz, Józsa (Hágel­mann), Szélpál, Jenei (Székely), Kapa (Kovács), Takács, Simon. Edző: Kozma Zoltán. Kiskundorozsma: Horváth (Győri) - Krisztin, Gábor (Gaál), Tímár (Tóth), Kálmán, Túri, Fazekas, Makra, Vágó, Fiileki, Tombácz. Edző: Szabó Zsolt. Gólszerzők: Kapa, Simon (11-es­ből), ill. Túri, Vágó. Jók: Farsang, Kapa, Simon, ill. Hor­váth, Túri, Fazekas. Ifjúságiak: Tápé-Dorozsma 4-1 Ásotthalom-Szentesi Kinizsi 9-2 (6-2) Ásotthalom, 100 néző. Vezette: Minda. Ásotthalom: Vasas - Papp, Ren­csár, Baka (Mihalkó), Németh (Fe­renczi), Pataki (Bokányi Á.), Ko­thencz, Szlobodnyik, Bárdosi, Kisa, Ottlik. Edzők: Hevesi Tibor, Gyen­ge Balázs. Szentesi Kinizsi: Vadász (Pengő) - Nagy, Tompa, Németh A., Hal­mos, Gránicz, Debreczeni, Bor­dács, Balla, Bögöthy, Dobai. Játé­kos-edző: Vadász Béla. Gólszerzők: Kisa (4), Szlobodnyik (2), Bárdosi (2, egyet 11-esből), Rencsár, ill. Balla, Bögöthy. Jók: mindenki, ill. Bordács, Gránicz. Ifjúságiak: Ásotthalom-Szentes 13-0 Kiszombor-Kistelek 2-10 (1-5) Kiszombor, 300 néző. Vezette: Szeles. Kiszombor: Kander - Skopál, Ka­lász, Kardos Zs., Horváth, Bakos (Tézsla), Kovács, Papp, Debrecze­ni, Molnár, Hatvani (Kardos R.). Sándorfalva-Balástya 4-2 (3-D Arany Ászok labdarúgó me­gyei I. osztály, 30. forduló. Sándorfalva, 250 néző. Vezet­te: Nemes Z.. Sándorfalva: Lippai - VARGA N„ VASTAG, Csűri, Kanász, Ra­dics (Varga A.), Takács, Tóth, Kiss (Kurucsai), PATARCIC (Dobos), SZŰCS. Megbízott edző: Hegedűs András. Balástya: Korom - Bálint T., ZÁMBORI, Juhász, Bálint D.. BOZÓ, SZŰCS, Farkas, Gajda­csi, Gerebicz (Batancs), Kor­dás. Edző: Hódi Mihály. Gólszerzők: Patarcic (3), Ku­rucsai, ill. Zámbori, Gajdacsi. Szekeres Károly, klubelnök: - Köszönöm mindenkinek, aki az elmúlt öt évben segítette a munkámat. Most lemondok, az új vezetőségnek sok sikert kívánok. Hódi Mihály: - Gratulálok a Sándorfalvának a bronzérem­hez. A hazaiak élvezték a mű­fű előnyét, a helyzeteit jobban kihasználó együttes nyerte a mérkőzést. Ifjúságiak: Sándorfalva-Ba­lástya 2-3 Edző: Lehota István. Kistelek: Tombácz - Bitó R., Kiss, Koncz R. (Lajos), Kovács, Kiszner, Kispál, Bitó A. (Rostás), Rácz, Szentmártoni, Koncz M. Edző: Czeigersmidt Roland. Gólszerzők: Molnár (2, egyet 11-esből), ill. Koncz M. (5), Koncz R. (2), Kiszner, Szentmártoni, Rostás. Jók: senki, ill. az egész vendégcsa­pat, Koncz M. (a mezőny legjobbja). Ifjúságiak: Kiszombor-Kistelek 2-2 Mórahalom-SZVSE-Gyálarét 3-2 (2-2) Mórahalom, 300 néző. Vezette: Bosnyák S. Mórahatom: Szűcs - Papdi (Gyi­mesi N.), Illés A., Udvari Sz., Sádt (Daróczi), Illés T. (Laczi Z.), Gyi­mesi L„ Purgel, Lázár, K. Tóth, dr. Szőke. Edző: Tóth Ákos. SZVSE-Gyálarét: Udvari T. - He­gyesi Á., Szőri, Virág, Ágoston, Lajkó (Magyar), Cseh (Mangó), Kenderesi, Dűrgő, Hegyesi Zs., Völgyi. Edző: Fülöp László. Gólszerzők: dr. Szőke (3, egyet 11-esből), ill. Hegyesi (2). Jók: dr. Szőke, Gyimesi L., Purgel, ill. mindenki. Ifjúságiak: Mórahalom­SZVSE-Gyálarét 1-3 Károlyi-Tiszasziget-Nagymá­gocs 1-6 a találkozóról nem érke­zett tudósítás. Végeredmény 1 Csongrád 30 24 4 2 75-20 76 2. Kistelek 30 21 6 3 94-32 69 3 Sándorfalva 30 21 4 5 70-32 67 4 Mórahalom 30 18 7 5 67-26 61 5. SZVSE-Gyálarét 30 15 5 10 59-47 50 6 Asotthalom 30 14 5 11 78-46 47 7 Nagymágocs 30 14 4 12 64-5446 8 Mindszent 30 12 711 70-6143 9 Kiszombor 30 13 3 14 73-74 42 10. Balástya 30 12 5 13 46-52 41 11 Csanádpalota 30 8 6 16 33-50 30 12 Kk.-dorozsma 30 7 4 19 54-70 25 13. Röszke 30 6 6 18 34-88 24 14 Tápé 30 5 7 18 23-68 22 15 Tiszasziget-K. 30 5 7 18 37-84 22 16 Szentesi Kinizsi 30 3 4 23 25-98 13 NEGYEDIK HELYEN VEGZETT A TISZA VOLÁN Minden jó, ha jó a vége A (abdarúgó NB III Alföld cso­port utolsó fordulójában a Ti­sza Volán SC remek játékkal magabiztosan győzött a Dabas otthonában. A szegediek sike­rükkel a 4. helyen végeztek. DABAS MUNKATÁRSUNKTÓL Dabas-Tísza Volán SC 1-4 (0-3) Dabas, 100 néző. Vezette: Medo­varszki I. Dabas: Ambrus - Sápi, Csáki, Ko­csis (Simon), Danyis - Buczkó, Volenszki, Csendes, Halgas (Fábi­án) - Czimmermann (Magyar), Szűcs. Edző: Keresztúri András. Tisza Volán: Dongó - Mészáros Z„ (Boldizsár), Pénzváltó, Vida, Grün­wald - Frank, Huszárik - Búzási, Vá­gó (Garamvölgyi), Beretka (Dóra T.) - Kazi. Megbízott edző: Halkó Pál. Gólszerzők: Simon, ill. Kazi, Búzá­si (2), Mészáros Z. (11-esből). A szegedi együttes számára volt nagyobb tétje a találkozónak, ugyanis úgy léptek pályára Vi­dáék, győzelem esetén még a negyedik helyet is megszerez­hetik. De emellett az is motivál­ta a vendégeket, hogy ősszel a Felső Tisza-parti stadionban 1-O-s vereséget szenvedtek a dabasiaktól. Úgy tartja a mon­dás, kölcsön kenyér visszajár, és ehhez nagyon is tartották magukat a vendégek. A rekkenő hőségben nagyszerűen futbal­loztak Buchholcz Gábor tanítvá­nyai (a Volán edzőjét eltiltották, helyette ezúttal Halkó Pál szak­osztályvezető ült a padon), szin­te átrohantak a házigazdán. Ka­zi már az 5. percben gólt szer­zett, aztán a 12.-ben Búzási fejes találata érkezett, majd a 24. percben Huszárikkal szemben elkövetett szabálytalanság mi­att megítélt büntetőt Mészáros értékesítette. Még fél órája sem tartott a meccs, máris 3-O-ra ve­zettek a szegediek! A folytatás­ban már nem potyogtak ipari mennyiségben a vendéggólok, de a különbségen nem tudtak kozmetikázni a hazaiak. JOL ALAKULTAK AZ EREDMENYEK Hetedik lett a Makó MAKÓ. A labdarúgó NB II Keleti csoportjában szereplő Makó FC az utolsó, 30. fordulóba kisor­solt összecsapását már koráb­ban letudta a Debrecen II. ellen (végeredmény: 2-O-s vereség), ám az eredmények alakulása révén végül maradt azon a he­lyen, amelyen az előző játék­nap után: a Csongrád megyei alakulat a tavalyi bronzérem Buchholcz Gábor: - Gra­tulálok csapatomnak az egész éves szerepléséhez, amire a mai mérkőzésen tette fel a koronát. Jók: Ambrus, Buczkó, Da­nyis, ill. az egész csapat. További eredmények: Battonya-Vasas II. 3-4, Gyu­la-Soroksár 1-0, Monor-Száz­halombatta 3-1, Kecskemét II.-Szolnoki Spartacus 2-3, ESMTK-Orosháza 0-1. Sza­badnapos: HFC. Végeredmény után ezúttal hetedikként zárta a 2009-2010-es bajnokságot. A 30. forduló eredmé­nyei: Bőcs-Hajdúböször­mény 0-3, Cegléd-Vác 3-4, Mezőkövesd-Békéscsaba 0-0, Vecsés-BKV Előre 2-2, REAC-Szolnok 2-3, Debrecen II.-Makó 2-0, Baktalóránthá­za-MTK II. 0-7, szabadnapos: Kazincbarcika. 1 Orosháza 24 14 5 5 61-32 47 2. Szolnoki S. 24 14 4 6 36-29 46 3 ESMTK 24 13 1 10 41-32 40 4 Tisza Volán 24 11 6 7 34-28 39 5 Kecskemét II. 24 11 5 8 47-39 38 6 Vasas II. 24 10 6 8 35-33 36 7 HFC 24 9 4 11 28-37 31 8 Monor 24 8 6 10 33-31 30 9 Soroksár 24 8 6 10 30-29 30 10 Százhalombatta 24 8 5 11 33-42 29 11 Dabas 24 9 1 14 26-42 28 12 Gyula 24 7 5 12 31-36 26 13 Battonya 24 5 4 15 29-54 19 14 Algyő törölve Végeredmény 1. Szolnok 28 18 6 4 54-28 60 2 Debrecen II 28 17 4 7 53-26 55 3 Vác 28 15 7 6 47-36 52 4 REAC 28 15 5 8 76 36 50 5. Mezőkövesd 28 11 9 8 37-35 42 6 Vecsés 28 11 8 9 45-32 41 7 Makó 28 11 5 12 46-46 38 8 BKV Előre 28 9 11 8 38-39 38 9 Bocs 28 9 11 8 33-36 38 10 Hajdúb. 28 10 7 11 33-36 37 11 MTKII 28 10 5 13 53-48 35 12 Kazincbarcika 28 9 5 14 35-50 32 13 Békéscsaba 28 7 7 14 31-44 28 14 Cegléd 28 6 9 13 40-53 27 15 Baktalóránth.* 28 1 3 24 21-97 0 *Hat büntetőpont levonva. gilCt.''?"-.^?!?' 5H ingatlanbazar.hu ingatlanbazar.hu - Több mint 200.000 ingatlan ingatlanbazar.hu - Ingyenes fotós hirdetés ingatlanbazar.hu - Kulcs az otthonodhoz NYERJ egy kétéjszakás feltöltődést az antik világ szépségeit bemutató, zalakarosi Hotel Venus*** """""-ba, ahol saját kertjükből főznek! . rrn I t • Cilii

Next

/
Oldalképek
Tartalom